Tisztelt látogató, ez az oldal még fordítás alatt áll.


1963 március 9. (Csodákkal kapcsolatos történetek, kérdés a halálról)

Nyomtatóbarát változat

Az Anya

Agendája

 

Szeretném megkérdezni tőled... Nem egészen értem mit jelentett "a csodákat at elmében". Mik azok? "Sri Aurobindo csodákat tett az elmében", azt mondtad.

Ez akkor volt amikor a mentális tudatba bevezetve használta a szupramentális erőt. Bele a mentális tudatosságba, (a mentális tudatosság az amely szabályozza az összes anyagi mozgásokat 1), bevezetett oda egy szupramentális képződményt, vagy képességet, vagy erőt, ami azonnal megváltoztatta a elrendezést. És ez azonnali hatásokat hoz létre amik látszólag ésszerűtlenek mert nem követik a mozgások normális rendjét a mentális logika szerint.

Ő maga szokta mondani, hogy amikor a szupramentális erő birtokában volt, akkor azt tudta használni az akarat összpontosítására egy adott ponton egy határozott céllal, ez visszavonhatatlan volt, elkerülhetetlen: a hatás abszolút volt.

Ezt lehet egy csodának nevezni.

Képes volt a szupramentális erőt bevinni egy ember elméjébe...

Például, ha valaki beteg volt, vagy fájdalmai voltak; amikor Sri Aurobindo a szupramentális erő birtokában volt - voltak pillanatok, amikor azt mondta, hogy teljes mértékben saját kontrollja alatt tartja, ez azt jelentette, hogy azt csinált, amit akart vele, és ott ahol akarta, ahogy tetszett neki - így alkalmazta ezt az Akaratot például néhány rendellenesség, bármelyik fizikai, vagy vitális vagy, természetesen mentális, ő alkalmazni kívánta a harmonikusabb erőnek ezt a magasabb rendjét és ez a szupramentális erő összpontosul ott és cselekszik azonnal. És ez egy rend volt: létrehozott egy rendet, egy harmóniát, nagyobbat, mint a természetes harmónia. Hogyha ez egy gyógymód volt például, akkor a gyógyulás tökéletesebb és teljesebb lett, mint bármely közönséges fizikai és mentális módszerrel elért.

Sok eset volt. Az emberek azonban oly vakok, annyira bele vannak ragadva a hétköznapi tudatosságukba, hogy mindig magyarázkodnak, mindig tudnak magyarázatot adni. Csak azok tudták érzékelni, akikben van hit, aspiráció és valami nagy tisztaság, azaz valóban tudni szeretnék.

Ami azt jelenti, hogy különbség van aközött, hogy a csoda az elmében történik, és aközött, hogy direktben a fizikaiban és a vitálisban megy végbe. Például, mindazok, akik csodákat művelnek, mint a lebegés, tárgyak mozgatása, fények generálása... (Anya egy darabig hallgatott, majd dobja a témát). Ez egy olyan terület, amelyet nem találok igazán élőnek, ez nem érdekel nagyon.2

Ám az inkább, hogy hogyan működik vele a gyógyítás, Amikor az Erő ott volt, még azt is szokta mondani, hogy megerőltetés nélküli volt; csak annyit kellett tennie, hogy alkalmazni a szupramentális erőnek ezt a rendjét és harmóniáját és azonnal a kívánt eredményt elérte.3

A különbséget nehéz megmagyarázni.

(csend)

Ó, figyelj (ez nem azt jelentette, hogy közzé kell tenni, vagy továbbadni), nem tudom, lehet, hogy elmondtam már. Kilenc vagy tíz éves lehettem, és néhány barátnőmmel futkároztam a Fountainebleau-i erdőben (mondtam már ezt valamikor). Az erdő elég sűrű volt, hogy ne lássunk túl messzire. Nagy sebességem miatt nem láttam, hogy majdnem elértem az utat. Az ösvény, amin futottunk, úgy három méterrel az út fölött volt; köves út – frissen kövezve. A lendületem olyan nagy volt, hogy nem tudtam megállni: bumm! Vitorlázni kezdtem a levegőben. Legfeljebb, ha tíz voltam, egyáltalán semmi fogalmam sem volt a csodákról, semmi – egyszerűen a levegőbe vetettem magam. És valami támogatását éreztem, egyszerűen csak azt, és szó szerint lefektetett a földre, a kövekre. Felkeltem (minden teljesen természetesnek tűnt nekem): egy horzsolás sem, egy porszem sem volt rajtam, semmi, teljesen sértetlenül. Aztán mindenki odarohant hozzám, hogy megnézzen; azt mondtam: „Semmi! Jól vagyok.” De emlékeztem arra a benyomásra: olyan volt, mintha valami felkapna; olyan lassan estem. És ott volt az anyagi bizonyíték: érintetlen voltam, nem illúzió volt – az utat frissen kövezték (ismered a francia macskaköveket?)…

A lelkem nagyon élénk volt abban az időben; teljes erejével ellenállt az anyagi logika 4 betüremkedésének – az egész teljesen természetesnek tűnt nekem. Egyszerűen azt gondoltam: „Semmiféle baleset nem történhet velem.”.

De a levegőbe dobva jó!... Nagyon hosszú ideig az ÉRZÉS emléke megmaradt: valami, ami így ment (ugyanaz a gesztus egy levél lehull) és egyszerűen letett az úton. Amikor dolgoztam Theon-al, az emlék visszajött, és láttam ez egy entitás volt: ahogyan az emberek Európában hívják angyalok (hogy is hívják őket?) ... őrangyalok, ez így van. Egy entitás. Theon mesélte bizonyos világokról (a magasabb értelem világai - nem emlékszem, hogy nevezte a különböző síkokat), és abban a világban vannak lények szárnyakkal - akiknek szárnyai szabad választásuk eredménye, mert úgy találják, ez szép! Madame Theon mindig látott két ilyen lényt velem. Tudatta is velem több mint tíz év elmúltával. És úgy tűnik, ők mindig velem voltak. Szóval vetettem egy pillantást, és valóban, ott voltak. Az egyik még rajzolni is megpróbált. kérte, hogy adjam kölcsön a kezem, hogy rajzolni tudjon. Én kölcsönadtam a kezem, de amikor megláttam a rajzot, mondtam neki, "Ez nekem nélküled sokkal jobban megy!" Szóval ez volt a vége az ügynek!

Mit rajzolt le?

Vicces rajzok. Az egyik egy tengert ábrázolt egy sziklával és egy kis figurával (ez volt még talán a legsikeresebb). Egy magas szikla, egy apró alak, majd a tenger. Nem volt túl jó!

Kölcsönöztem a kezem, és máshová néztem - nem néztem meg, amit rajzoltam, hogy biztosan ne befolyásoljam a kimenetelét öntudatlanul. És egyértelműen éreztem, ahogyan a keze mozgatja az enyémet, és egy idő után azt mondtam magamban: "Azt hiszem vetek rá egy pillantást." ránéztem - "Ó," mondtam neki, "ez nem túl sok".

Ez Tlemcenben volt.

Ez a fajta furcsaság soha nem érdekelt engem. Egyszerűen természetesnek találtam őket. De ezek azok amit az emberek csodáknak hívnak.

Volt egy másik esemény (kevésbé szembeszökő), egyszer egy szobában, olyan hosszú mint ez itt, és szélesebb,5 a szalon a családom házában. Néhányan kis barátok összejöttünk, és játszottunk. Azt mondtam nekik: "Majd én megmutatom, hogyan kell táncolni." Elmentem a szoba egyik sarkába, úgy, hogy a legnagyobb távolságra legyen egy másik saroktól, és azt mondtam nekik: "Egyetlen lépés a közepébe." És sikerült! (Anya nevet) Ugrottam (nem is ugrásnak éreztem, olyan volt, mint a tánc, tudod, mint amikor spicc-táncolsz), érintettem a földet a lábujjaimmal, felpattantam és elértem a másik sarkot. Ezt nem tudod megtenni egyedül, még a bajnokok sem. Ez a hossz meghaladta az összes rekordot, mert utána megkérdeztem itt, amikor elkezdtük a fizikai gyakorlatokat az Ashramban, megkérdeztem, mi volt a leghosszabb ugrás - az enyém hosszabb volt! És nekifutással csinálják, látod, futnak majd ugranak. De nem futottam: álltam a sarokban, és hopp ! fel ! mentem (azt mondtam magamnak, "hop!" hangtalanul), és frrrt! Landoltam a lábujjaimra. Felugrottam és leszálltam a másik oldalon - egészen nyilvánvalóan vittek engem.

Mindez tizenhárom-tizennégy (nyolc-tizenhárom vagy tizennégy) éves korom előtt történt. Sok hasonló dolog, amelyek mindegyike számomra teljesen természetesnek tűnik - nem érzem, mintha valami csodálatosat csinálnék. Teljesen természetes.

Ugyancsak emlékszem, egyszer, vaskarikák (nem tudom, hogy még mindig léteznek-e) voltak a gyep szélén a Bois de Boulogne-ban és szoktam sétálni azokon! Kihívtam a bátyámat ( tizenhat hónapos különbség volt köztünk, ő volt az idősebb - és sokkal jobban viselkedett is!). Mondtam neki: "Tudsz járni ezeken?" "Hagyj békén," felelte, "ez nem érdekes." "Na idenézz!" Mondtam neki. És elindultam rajtuk olyan könnyedséggel! Mintha egész életemben csináltam volna. Ugyanez volt a jelenség: úgy éreztem hogy, súlytalan vagyok.

Mindig a hordozottság érzése - mintha valami vinne, valami, ami támogatott, valamit, ami vitt. És most, ha összehasonlítom a mozgást vagy az érzést ... az ugyanaz, mint a hatalmas szárnyak mozgása - azonos a rezgés.

Miután elmúltam tizenhárom-tizennégy éves, nehezebbé vált. De előtte, ez nagyon ment.

(csend)

Ugyanez a dolog volt, mikor egy felettesértelmi formációt csináltam (haladunk, a csodák felé!). Egy nap Sri Aurobindo azt mondta nekem, lehoztam a kreatív Brahma erejét Amrita 6-ba (ez a kreatív Szó, a Szó, amely megvalósítja magát automatikusan). És nem tudom, mi történt ... nem tudom felidézni, mi, amely megmutatta nekem, hogy ez nagyon jól működik. Ezután jött az ötlet: "Miért ne lehetne ezt kipróbálni szúnyogokon: hagyni a szúnyogokat megszűnni! Mi fog történni?" (Nagyon zavartak bennünket a szúnyogok.) Mielőtt csináltam volna (a meditáció véget ért, ez a következő alkalommal lett volna), azt mondtam Sri Aurobindonak: "Nos, mi lenne, ha kipróbálnánk az erővel amely reagál, azt mondani, 'A szúnyogok szűnjenek meg' legalább meg tudnánk szabadulni tőlük egy bizonyos tevékenységi területen, befolyásolva egy bizonyos területet, nem tudtuk azt?" Rám nézett, mosolygott, és nem szólt semmit; egy pillanat múlva odafordult hozzám, és azt mondta: teljesen a felettesértelemben vagy. Az nem az Igazság amit meg akarunk nyilvánítani... meséltem neked a történetet. Ez történt akkor.

Tehettünk volna ilyen dolgokat.

Mondta nekem, (Anya ironikus hangon beszél), "Ó, te biztosan tennél csodákat! Az emberek ámulatba esnek majd."

(csend)

De tapasztaltam egy sokkal bájosabb csodát .... Ez Tlemcenben volt ,zongoráztam, nem emlékszem, hogy mit (egy Beethoven vagy Mozart darab volt). Theonnak volt egy zongorája (mert az angol titkára szokott zongorázni), és ez a zongora a szalonjában állt, ami körülbelül ugyanazon a szinten van, mint a hegyi fennsík. Azaz, fel kellett másznod két lépcsőn a házba, hogy elérj a szalonba, és a szalonnak nagy, hegyoldalra nyíló francia ajtói voltak - ez nagyon szép volt. Így aztán, ott szoktam zongorázni a délutáni órákban szélesre tárt francia ajtókkal. Egy nap, amikor befejeztem a játékot, megfordultam, hogy felkeljek, és mit látok, egy nagy varangy, tele szemölcsökkel - egy hatalmas varangy - és fújtat pff, pff, pff (tudod, ahogyan felfújja, és leereszti magát), az felfújt, leeresztett, felfújt, leeresztett... mintha a hetedik mennyországban lett volna. Még soha nem hallott ilyen csodálatosat! Egyedül volt, olyan nagy nagyon kerek, fekete, szemölcsös, a hatalmas ajtók között - francia ajtók tárva-nyitva a napnak és a fénynek. Ült a közepében. Ez így ment egy darabig, aztán amikor látta, hogy a zene már véget ért, megfordult, hop-hop-ugrált ... és eltűnt.

Egy varangynak a csodálata örömmel töltött el. Ez bájos volt.

(csend)

Amikor tizenegy-tizenkét éves voltam, anyám bérelt egy nyaralót az erdő szélén: nem kellett átkelnünk a városon, hogy elérjük az erdőt. Szoktam menni, és ülni az erdőben teljesen egyedül - ültem és elábrándoztam. Egy nap, (ez gyakran megtörtént), egy napon mókusok, különböző madarak jöttek és még (Anya szeme tágra nyílik) szarvas is, figyel engem... Ez annyira szép volt! Amikor kinyitottam a szemem, és láttam ezt, el voltam ragadtatva - aztán sietve eltűntek.

Az összes ilyen dolog emléke visszatért KÉSŐBB, amikor találkoztam Theon-al - sokkal később, húsz éves korom után, azaz több mint tíz évvel később. Találkoztam Theon-al, és megmagyarázta ezeket a dolgokat, megértettem. Aztán eszembe jutott, hogy mi minden történt velem, és azt gondoltam, "Nos! ..." Mert Madame Theon mondta nekem (Meséltem neki, a gyerekkori történeteimet), azt mondta nekem, "Ó, ám tudom, hogy te vagy AZ, ANNAK a bélyege van rajtad." Átgondoltam amit mondott, és láttam, hogy valóban igaz. Mindezen tapasztalatok nagyon világosan jelzik, hogy természetesen voltak emberek láthatatlanul vigyázva rám! (Anya nevet)

Érdekes nem volt semmi mentális róla: nem tudtam azoknak a dolgoknak a létezéséről, nem tudtam mi a meditáció - meditáltam anélkül, hogy halvány fogalmam lett volna róla. Semmit sem tudtam, egyáltalán semmit, anyám az egészet teljesen tabunak tartotta: ezeket a kérdéseket nem szabad megérinteni, mert őrületbe kergetnek téged!

Később, az emlékek vissza jöttek.

*
*     *

(A beszélgetés vége felé, Anya kéri a következő aforizmát a "Bulletin"-hez, és ha Satpremnek van bármilyen kérdése.)

Szeretnék kérdezni tőled a halálról.

Ohhh!...

Minden amit hittem, most teljesen felületesnek tűnik nekem... valami olyanra leltem, ami ezzel szemben elképesztő felfedezés volt számomra. De ez csak egy villanás, a dolog nem az én rendelésem, Nem tudok beszélni róla. Szóval lehet, hogy jobb várni egy kicsit, mielőtt viszonyulunk a témához.

A halálról szól ez az aforizma?

Igen, a dualitásokra utal: élet és halál, hiba és tudás, szeretet és kegyetlenség .... Mi, persze, kihagyhatunk bármilyen kérdést a halálról, de ez volt a kérdés amely jött hozzám.

Mondom, ez tönkretenne egy témát, ami néhány hónapon belül (néhány hónap vagy néhány év, nem tudom), kitisztul. Lehet, hogy azután valamit érdemes elmondani.

Néhány alkalommal, tudod, én, így voltam (Anya tesz egy gesztust lebegett a két világ között)7, mintha igazán kapcsolatba lennék azzal amit én "a halál a halálának" hívok. Ez a halál valótlansága volt. Egy teljesen ANYAGI szempontból. Ez a sejtek és a sejtek tudatosságának kérdése. Mint amikor egy centinyire vagy valamitől: "Ott van! Elkapnám, ez az, ott van! ... "De aztán elhalványul. Ez maradt a benyomás.

A tapasztalat néhány másodpercig tartott, és azt a benyomást keltette, hogy a legfontosabb probléma megoldódott. De aztán ...

Ha ez valóban így történik, ez érdekes lesz.

*
*     *

(Éppen csak indulás elött)

Kell nekünk egy másik aforizma [a Bulletinhez]? Már van három.

Én csak hozzá akarom tenni azt a rész amit mondtál az elején a csodákról az elmében.

Amit Srí Aurobindo tett?

Igen, én kérdeztelek, mik voltak azok a csodák az elmében. Azt mondtad ő hozná a szuperelmét az elmébe... Ez érdekes.

Úgy gondolod, ezt mondjuk el az embereknek? Ők ...

Mert én személy szerint nem igazán értettem, ez mit jelent és Sri Aurobindo és te miért nem hajtottatok végre semmilyen csodát. De nem fogok beletenni mindent, amit mondtál ma.

Ó, nem, nem, nem! Nem kell ... Ezt csak a mi saját élvezetünknek. És mi van a könyveddel, hogy megy a dolog?

Lassan

Hamarosan elkezdem a felkészülést a következő év február 29.8-ére és a könyved része a felkészülésnek. Igyekszem megtalálni a rangsorolást, - hogy mi fog történni. Azt még nem tudom, hogy mi fog történni. De sokan, a világ minden sarkából, várják ezt a február 29.-ét (mindenhonnan akarnak jönni), úgyhogy legalább van valami ami készen áll számukra.

Eddig az az egyetlen dolog jött be a tudatomba, hogy olyan belső állapotban legyek, hogy két vagy három óráig tudjak ülni, miközben az emberek elmennek mellettem (persze, szóba sem jöhet bármit meghatározni magamnak, ez lehetetlen). Egyszerűen fel kell szívódnom az elmélkedésben, úgy, hogy nem befolyásolja az állapotomat, amint az emberek elmennek mellettem.

Az volt javasolt nekem egy látomás formájában: Ültem egy valamelyest magas széken lenn, a földszinten (a meditációs teremben, ahol 1960-ban jártam), miközben az emberek elhaladtak mellettem. De akkor ott lennie kell valamilyen fajta rangsorolásnak, és én inkább támogatok valami nyomtatottat, mint egy anyagi tárgyat. Egy anyagi tárgy... az elején nagyon gyenge vagyok. Valami nyomtatott.

Ez homályos - nem homályos, de hiányos. A részletek pontosak, amit látok, azt pontosan, de nem mindent. Csak bizonyos pontokat itt-ott - ez nem teljes.

De egy dolgot tudok, azt szeretném, ha a könyved akkorra publikált lenne, hogy jöjjön ki február végére, lehetőleg 21.-ére. Azonban azoknak az embereknek időtlen időkig tart bármit is megfelelően csinálni. Éppen ezért kérdezlek.

Remélem, hogy kész lesz a következő hónap elején.

Bon. Au revoir, mon petit.

 


1 Más szavakkal, a fizikai elme, az orvosi, gravitációs és halálos ketrec teremtője, amiben élünk. (vissza)

2 Később Anya megismételte ugyanezt a megjegyzését: ''Én nem sokat foglalkoztam ezzel a területtel, látom MÁS szögből. Amire utalok itt az alulról felfelé látható, míg látom a másik irányból is (gesztus felülről lefelé), így egészen más jelleget vesz fel. Majd beszélünk róla később.'' (vissza)

3 A következő beszélgetésben Anya egy nagyon friss példát adott valakiről aki a szupramentális erő anyagi elmében hatásával gyógyult: "Miután A. [a párizsi tanítvány], három figyelmeztetést kapott, amelyeket ő nem hallgatott meg, egy reggel, azon kapta magát, hogy félig megbénult. És a következő napon, ez kezdett átterjedni a másik oldalra, a balra. Ekkor hívást adott - rátört, hogy az egyik okdala megbénult, a másik pedig követte, látta magát lefelé menni, így adott egy hívást. És mondja, hogy belül néhány percig, egy fantasztikus erő lépett beléje, és az Erő mondta: "Nem!". És szinte automatikusan, minden hirtelen megállt. Semmi sem jött át a bal oldalra, és a jobb oldali javulni kezdett. És amikor megkaptam az első táviratot az arról értesített, hogy A. ágyába kényszerült, mert egy "roham" érte ( "szívroham," mondták, de ez nem a szíve volt, hanem egy embólia az agyban), a távirattal a kezemben, láttam, FELÜLÍRÓDNI a távirat szavait: "Ez semmi, nem kell aggódni"! Szóval azt mondtam hűvösen, "Ó, ez semmi, nem kell aggódni." (Anya nevet) Ezután jött a levél minden részlettel: trombózis, és így tovább. De azt mondja, érez egy Erőt [Anya közelében] ami nem az ő hétköznapi kis életében van odaát, úgy találja az teszi az összes különbséget - ez valami ami egy ÉLETET ad, ami nem az ő hétköznapi kis életéte Franciaországban. Akárhogy is, ez olyan, mint egy csoda. (vissza)

4 Csak mi elnököl a balesetek "elkerülhetetlensége", beleértve a gravitációt, a betegséget és a halált. (vissza)

5 Körülbelül tizenkét méter hosszú és négy méter széles. (vissza)

6 Anya titkárainak egyike. (vissza)

7 1962 márciusában, amikor Anya majdnem nem tért vissza a testébe. (vissza)

8 A szupramentális Megnyilvánulás második évfordulója. (vissza)

magyar