69. (A bűn és erény az ellenállás játéka, amelyet Istennel játszunk...)

Nyomtatóbarát változat

69. A bűn és erény az ellenállás játéka, amelyet Istennel játszunk miközben Ő erőfeszítést tesz, hogy a tökéletesség felé vonzzon minket. Az erény érzése segít, hogy titokban dédelgessük a bűneinket.

Ezek az aforizmák 1 egyértelműen kifejezik a bűn és az erény elképzeléseink hiábavalóságát. Azt is mondtad, az 1958. február 3.2-i tapasztalatodat követően, "Láttam, hogy mi segít az embereknek szupramentálissá válni, vagy megakadályozza őket abban, és ez nagyon különbözik attól, amit mi a megszokott erkölcsi fogalmainkkal elképzelünk." Azt mondtad e mellett, "Ami nagyon világos, hogy a mi isteni vagy istentelen értékelésünk nem helyes. Abban az időben az volt a benyomásom... hogy a kapcsolat e világ és a másik között teljesen megváltozott abból a álláspontból, ahonnan a dolgokat vizsgálni vagy értékelni kell. Ebből az álláspontból nem volt semmi mentális azzal kapcsolatban, és ez adott egy furcsa belső érzést, hogy sok minden, amit jónak vagy rossznak tartunk, nem igazán az. Tisztán látszott, hogy minden a dolgoknak a képességén függött, azon képességén amely kifejezi a szupramentális világot vagy a kapcsolatban állásukat vele."

És milyen ez a szupramentális nézőpont? Mi ez a képesség vagy ez az adottság amely kifejezi a szupramentális világot vagy azt hogy kapcsolatban állunk vele?

Már beszéltem erről egy kicsit azon történet kapcsán amelyben a szarvas megy át az erdőn. Volt ott egy utalás. 3

Mivel követtem a fonalat, és újra felvettem a kapcsolatot a szupramentális hajó tapasztalatával és észrevettem, hogy DÖNTŐ hatása van a helyzetemre: ezzel a tapasztalattal igen tisztán, pontosan, határozottan és véglegesen létrejöttek a szükséges körülmények. Ebben a tekintetben érdekes volt.

Egyszer és mindenkorra elsöpört minden elképzelést - nem csak hagyományos morális elképzeléseket, hanem mindent, amit itt az indiai emberek szükségesnek hisznek a spirituális élethez. Ebben a tekintetben nagyon tanulságos volt. Mindenekelőtt ez az úgynevezett aszkétikus tisztaság... Az aszkétikus tisztaság egyszerűen a vitális mozgások visszautasítása. Ahelyett, hogy venné ezeket a mozgásokat az Isteni felé fordítaná és meglátná bennük a legfelsőbb Jelenlétet (és így lehetővé tenné, hogy a Legfelsőbb szabadon elintézze azokat), Ő azt mondja (nevet): "Nem - semmi közöd hozzá! Semmi beleszólásod nincs."

A fizikaival kapcsolatban, ez egy régi és jól ismert történet - az aszkéták mindig visszautasították; de a vitálist is visszautasítják. Mind ilyenek itt, sőt. X lehet, hogy mostanra változott egy kicsit, de az elején ő sem volt más. Csak azokat a dolgokat fogadták el, amikre klasszikusan szentként gondoltak, vagy amiket a vallási hagyományok elfogadtak - például a házasság szentségét, és az ehhez hasonló dolgokat. De egy szabad élet? Esélytelen! Az teljesen összeférhetetlen volt a vallási élettel.

Nos, mindezt teljesen elsöpörte, egyszer és mindenkorra.

Ez nem azt jelenti, hogy könnyebb megtennünk, amit kérnek tőlünk! Valószínűleg sokkal nehezebb.

Az amerikainak írt válaszomban megemlítettem a fő pszichológiai követelményt: egy tökéletes egyöntetűség állapota. Ez egy FELTÉTLEN követelmény. A tapasztalat óta eltelt években rájöttem, hogy teljes egyöntetűség nélkül semmilyen szupramentális rezgést nem lehet közvetíteni - más szavakkal, elég az egó legkisebb mozdulata, ha bármit egy kicsit is jobban szeretne, és minden elzárul, leáll az átvitel. Ez már egy elég nagy akadály.

Ezen felül van még két feltétel, hogy a felismerés teljes legyen, és egyik sem könnyű. Intellektuálisan nem túl nehezek; valójában igen könnyűek valaki olyan számára, aki már gyakorolt jógát, követett egy fegyelmet (itt nem akárkiről beszélek). Ha adottnak vesszük ezt az egyenlőséget, pszichológiailag sincs túl nagy nehézség. De amint leérsz az anyagi síkra - a fizikai síkra - és aztán a testbe, itt többé nem könnyű. A két feltétel közül az egyik a majdnem végtelen táguláshoz, kiterjedéshez szükséges erő, ami lehetővé teszi számodra, hogy kiterjedj a szupramentális tudatosság dimenzióihoz - ami teljes. A szupramentális tudatosság a Legfelsőbb tudatossága, az ő teljességében. Amikor "teljességről" beszélek, a Legfelsőbb Megnyilvánult aspektusára gondolok. Természetesen, egy magasabb nézőpontból, a lényeg nézőpontjából - a lényege annak, ami Megnyilvánulva Szuperelmévé válik - itt szükséges, hogy teljesen tudj a Legfelsőbbel azonosulni, nem csak az ő Megnyilvánulási aspektusával, hanem a statikus vagy nirvánikus aspektusával is, a Megnyilvánuláson kívül: a Nemléttel. De ráadásul az embernek képesnek kell lennie az Azzá Válásban is azonosulni a Legfelsőbbel. És ez magában foglalja mindkét dolgot: egy kitágulást, ami nem szégyell határtalan lenni, ami ugyanakkor a teljes képlékenység is kell legyen, képessé téve ezzel az embert, hogy kövesse a Legfelsőbbet az Azzá Válásában. Nem csupán az idő egy pontjában kell oly hatalmas legyél, mint az Univerzum, hanem határtalanul az Azzá Válásban. Ez a két feltétel. Potenciálisan jelen kell lenniük.

Amíg nincs szó fizikai átalakulásról elégséges a pszichológiai és nagyrészt a szubjektív nézőpont - és ez viszonylag könnyű. De amikor elérünk oda, hogy bevonjuk az Anyagot is a munkába, az e világi Anyagot ahol már maga a kiinduló pont is hamis (szinte ájulásból és tudatlanságból indulunk), nos, akkor ez nagyon nehéz. Mert annak érdekében, hogy visszanyerje elvesztett tudatosságát, az Anyagnak egyéniesítenie kellett magát és ezért egy bizonyos nélkülözhetetlen mértékű merevséggel jött létre. És ezen merevség a Szuperelme befogadásához szükséges kiterjedés, alkalmazkodás és hajlékonyság legnagyobb akadálya. Folyamatosan szembe találom magam ezzel a problémával, ami teljesen konkrét, teljesen materiális, mert itt sejtekkel dolgozol, amiknek sejteknek kell maradniuk és nem párologhatnak el valamilyen nem-fizikai valóságba, de ugyanakkor rendkívül rugalmassá kell válniuk, a legkisebb merevség nélkül, hogy képessé váljanak végtelenül kiterjedni.

(csend)

A hajó tapasztalata a finom fizikaiban zajlott. Az embereknek azon a hajón két képességük volt: egy, a tudatosság végtelen kiterjesztésének képessége minden szinten, beleértve a materiálist is; és kettő, végtelen rugalmasság, hogy tudják követni az Azzáválás mozgását. Az embereknek, akiknek sötét tapasz volt a testén és visszaküldték őket mindig, azok voltak, akikből hiányzott a rugalmasság, amit ez a két mozgás megkövetelt. De a fő dolog a kiterjedés mozgása; a fokozatos mozgás, az Azzáválás mozgásának követése, egy későbbi elfoglaltságnak tűnt - azoknak, akik partra szálltak. A hajón végzett felkészülés a kiterjedés képességével volt kapcsolatos.

Egy másik dolog, amit nem említettem, amikor elmeséltem a tapasztalatot, hogy a hajónak nem volt motorja. Mindent az akaraterő mozgatott - embereket, dolgokat (még a ruha, ami az embereken volt is akaraterejük eredménye volt). És ez minden dolognak és minden ember alakjának adott egy hatalmas rugalmasságot, mert tudatosak voltak erre az akaratra, ez nem egy mentális akarat, hanem a Én akarata, amit spirituális akaratnak vagy szellemi akartnak is nevezhetnénk (hogy a lélek szónak ezt a meghatározást adjuk). Ezt itt akkor tapasztalom, amikor teljesen spontán cselekszem, úgy értem, amikor a cselekedetet - például egy kifejezés vagy mozdulat - nem az elme határoz meg, de (hogy, a gondolatot vagy intellektust ne is említsük) nem is az az elme, ami általában mozgásba lendít minket. Általában amikor megteszünk valamit, érzékelhetünk magunkban egy akaratot, ami meg akarja tenni; ezt láthatod, ha figyeled magad: mindig van, megvan az akarat, hogy megtedd (ez megtörténhet egy villanás alatt). Amikor tudatos vagy, és vizsgálod magad, ahogy megteszel valamit, megláthatod magadban az akaratot megtenni - itt lép közbe az elme, ez egy normális közbelépés, a megszokott rend, ahogy történnek a dolgok. De a szupramentális cselekedetek egy szökkenéssel az elme felett dőlnek el. A tevékenység közvetlen, nincs rá szüksége, hogy áthaladjon az elmén. Valami közvetlen kapcsolatba kerül a vitális központokkal és mozgásba hozza azokat anélkül, hogy keresztülmenne az elmén - de mégis teljes tudatosságban. A tudatosság nem a megszokott sorrendben működik, hanem közvetlenül a spirituális akaratból az anyagba dolgozik.

Tehát amíg meg tudod tartani az elmédben a teljes mozdulatlanságot, az ihlet teljesen tiszta - tisztán érkezik. Amikor ezt az állapotot el tudod kapni és meg is tudod tartani miközben beszélsz, akkor ami eszedbe jut, szintén zavartalan, tiszta marad.

Ez egy nagyon törékeny működési mód, talán azért mert még nem szoktunk hozzá - a legkisebb mozdulat, a legkisebb mentális rezgés mindent felborít. De amíg tart, addig teljesen tiszta. És egy szupramentalizált életben ez kell legyen a FOLYAMATOS állapot. A mentalizált akarat már nem léphet közbe; mert lehet, hogy spirituális akaratod van, az életed lehet a spirituális akarat állandó kifejeződése (ez történik mindenkivel, aki úgy érzi, hogy az Isteni vezeti őket belülről), de ezt még mindig a mentális írja át. Nos, amíg ez így van, nem beszélhetünk szupramentális életről. A szupramentális élet TÖBBÉ NEM megy át az elmén. Az elme ahogy minden áthalad rajta a mozdulatlan átmenet területe. A legkisebb rándulás elég, hogy minden felboruljon.

(csend)

Tehát mondhatjuk, hogy a Szuperelme csak a tökéletes egyöntetűség állapotában tud megnyilvánulni a földi tudatosságban - mely egyöntetűség a Legfelsőbbel való spirituális azonosulásból fakad: minden a Legfelsőbbé válik a tökéletes egyöntetűségben. És ennek automatikusak kell lennie, nem egy tudatos akaratból, intellektuális erőfeszítésből, vagy az állapotot megelőző megértésből fakad - ezek egyike sem. Spontán és automatikusan kell történjen; már ne úgy reagálj arra, ami kívülről jön, mintha kívülről jönne. Az érzékelés és reagálás mintáját le kell cserélni a folyamatos megfigyelés állapotára és (nem úgy értem, hogy minden esetben ugyanolyan, mert szükségszerű, hogy minden dolog sajátságos reakciót igényel), de mondhatnánk, hogy különösen az azonnali reakcióktól mentes. A különbség, hogy egyik esetben jön valami kívülről és megcsap, ezáltal reakcióra késztet, míg a másikban szabadon kering egy rezgés, és teljes természetességgel létrehozza az átfogó tevékenységhez szükséges rezgéseket. Nem tudom, hogy érthető vagyok-e... A különbség, hogy az egyik a rezgés mozgása, ami egy ezzel AZONOS tevékenységben kering, a másik pedig egy külső forrásból származó mogzás, ami megérint, és kap egy reakciót (ez megszokott emberi tudatossági állapot). De miután azonosítottuk a tudatosságunkat a Legfelsőbbel minden mozgás mondhatni benső - benső abban az értelemben, hogy semmi nem jön kívülről; csak keringő dolgok vannak, amik hasonlóság vagy szükség alapon természetes módon létrehozzák vagy megváltoztatják a rezgéseket a keringési környezetben.

Számomra ez nagyon ismerős, mert folyamatosan ebben az állapotban vagyok. Soha nincs az az érzésem, hogy valami kívülről jön, és belém ütközik; inkább úgy érzem, hogy van számos, néha ellentmondásos benső mozgás bennem, és a folyamatos keringés létrehozza a mozgásnak megfelelő benső változásokat.

Ez az a nélkülözhetetlen alap.

És ebben az állapotban majdnem automatikusan jön a kiterjedés, ami bizonyos, nehezen kivehető változásokat tesz szükségessé a testben. Még mindig teljesen benne vagyok ebben a problémában.

Aztán ez a rugalmasság... Ez azt jelenti, hogy képes vagy feloldani magad; az ön-egyediesülés alatti teljes élet a tudatos, akaratlagos határozott formába öntés időszaka, amit aztán le kell bontani. Ahhoz, hogy tudatos, egyéniesült lénnyé válhass, folyamatos akaratlagos határozott formába öntés kell, mindenben; és aztán, megint folyamatosan, az ellentétes mozgásra van szükség - még nagyobb akarattal. De ugyanakkor a tudatosság nem vesztheti el az egyéniesülés során megszerzett előnyöket.

Azt kell mondjam, ez nehéz.

A gondolatoknál ez elemi szintű, nagyon egyszerű. Nem bonyolult az érzések esetében sem; a szív, az érzelmi lény számára kiterjedni a Legfelsőbb dimenzióiba viszonylag könnyű. De ez a test! Nagyon nehéz, nagyon nehéz úgy, hogy a test ne veszítse el a központját (hogyan mondjam?) sűrűsödési központját - anélkül, hogy feloldódna az őt körülvevő masszában. Bár, ha egy természetes környezetben lennék, hegyekkel, erdőkkel és folyókkal, sok térrel és természeti szépségekkel, igen kellemes tudna lenni! De fizikailag lehetetlen egyetlen lépést is tenni anélkül, hogy kellemetlen, fájdalmas dolgokba ütköznénk. Néha egy kellemes szubsztanciával kerülsz kapcsolatba, ami harmonikus, meleg, egy magasabb fénnyel rezeg; megtörténik. De ritka. Virágok, igen, néha virágok - néha, nem mindig. De a materiális világ, oh! Minden oldalról ágyúz; mardos és marcangol - megmar, karmol és megver mindenféle olyan dolog ami. amik egyszerűen nem virágoznak. Milyen nehéz mindez! Oh, mennyire zárt is az emberi élet! Mennyire összezsugorított, megkeményített, fény és melegség nélküli. hogy az örömről ne is beszéljünk.

Néha, amikor áramló vizet látsz, vagy egy napsugarat a fák közt - oh, hogy tud énekelni! A sejtek énekelnek, boldogak.

Mivel a fizikai átváltozás ennyire nehéz, az ember arra gondol, hogy nem lenne-e előnyös "materializálni" valamit, okkultan dolgozni - okkult módszerekkel létrehozni egy új testet?

Az volt az elképzelés: hogy néhány lény itt, a fizikai világban először elérjen egy olyan szintű ráébredést, ami megadja nekik az erőt, hogy materializáljanak egy szupramentális lényt.

Egyszer elmeséltem neked, hogy testet adtam egy vitális lényre - de nem tudtam materiálissá tenni azt a testet; lehetetlen lett volna: valami hiányzik. Valami hiányzik. Még ha láthatóvá is válik, valószínűleg nem lehetne véglegessé tenni - dematerializálódna a leghalványabb lehetőségnél. Ezt a véglegességet nem tudjuk elérni.

Ezt Sri Aurobindo és én megbeszéltük - úgy is mondhatjuk, hogy "megbeszéltük" - beszéltünk róla, és ő is ugyanúgy gondolta, ahogy én is: igen, létezik egy erő, hogy VÉGLEGESÍTSÜK itt a földön a formát, egy erő, amivel nem rendelkezünk. Még akik képesek dolgokat materializálni sem képesek tartóssá tenni materializációjukat; azok nem maradandók, nem tartósak - nincs meg bennük a fizikai dolgok minősége.

Így e minőség nélkül nem tudjuk biztosítani a teremtmény állandósságát.

Ismertem részletesen a teljes okkult folyamatot, de soha nem lettem volna képes materiálisabbá tenni azt a lényt, még ha próbáltam volna sem - láthatóvá igen, de nem tartóssá és fejlődővé.

1962. január 21.

 


1 67., 68., 69. aforizmák (vissza)

2 Lásd Anya kommentárjait a tapasztalatairól a Kérdések és Válaszok 1957-58 -ban (1958. február 19.) (vissza)

3 Egy amerikai, Kennedy Elnök barátja, aki analógiát vont aközött; amikor egy szarvasra vadászunk az erdőben, és amikor a Szuperelmére vadászunk: 'Hogyan lehet úgy észrevenni a Szuperelmét, ahogyan egy vadász észreveszi a szarvast az erdőben? Mik a jelek, amikről fel tudja ismerni?' Lásd Agenda II, 1961 Február 25. (vissza)

magyar