Hibaüzenet

Notice: Undefined offset: 1 counter_get_browser() függvényben (/var/www/html/mother/sites/all/modules/counter/counter.lib.inc 75 sor).

58.

Nyomtatóbarát változat

58.  Az állat, mielőtt erkölcstelenné vált, még nem evett a jó és rossz tudásának fájáról; az isten lemondott róla az örök élet fájáért; az ember a felső mennyország és az alsó természet között helyezkedik el.

 

Igaz, hogy volt egy földi paradicsom? Miért lett kiűzve az ember?

Történelmi szempontból nézve (nem a pszichológiairól beszélek, hanem a történelmi szempontról), ha az emlékeimre hagyatkozok – csak nem tudom bizonyítani; semmit sem lehet bizonyítani, és nem hiszem, hogy lenne bármilyen valódi történelmi bizonyíték, azaz, valami ami meg lenne őrizve, vagy mindenesetre még egyet sem találtak – de az alapján, amire én emlékszek, biztosan volt egy perc a föld történelmében, amikor létezett egyfajta földi paradicsom, abban az értelemben, hogy az egy tökéletesen harmónikus és természetes élet volt; vagyis összhangban volt az elme megnyilvánulása, akkor még teljes összhangban volt a Természet emelkedő menetével és teljesen harmonikus, perverzió vagy elferdítés nélküli volt. Ez volt az elme anyagi formákban való megnyilvánulásának első szakasza.

Hogy meddig tartott? Nehéz megmondani. De az embernek egy olyan élet volt, mely az állati élet egyfajta kivirágzásának tekinthető. Van egy emlékem egy életről, melyben a test tökéletesen alkalmazkodott a természetes környezetéhez és az éghajlat alkalmazkodott a test igényeihez, a test az éghajlat igényeihez. Az élet teljesen spontán és természetes volt, csak úgy, mint ahogy egy ragyogóbb és tudatosabb állati élet lett volna; de nem volt egyetlen olyan bonyodalom és elferdítés sem, amilyet az elme később fejlődési folyamatába behozott. Megvan az emlékem arról az életről – meg volt; újra átéltem, amikor tudatába kerültem a földi élet egészének. De nem tudom megmondani, hogy meddig tartott, sem azt hogy milyen területre terjedt ki. Nem tudom. Csupán a körülményre emlékszem, az állapotra, milyen anyag volt a Természet, milyen volt akkor az emberi forma és az emberi tudatosság, valamint az efféle harmónia minden más elemmel a földön – harmónia az állati élettel, és oly nagyszerű harmónia a növényi élettel. Volt egyfajta spontán tudás, hogyan kell használni a Természet dolgait, tudás a növények tulajdonságairól, gyümölcsökről és minden zöldségről, melyet a Természet csak nyújthat. Nincs agresszivitás, nincs félelem, nincsenek ellentmondások, sem súrlódások és nincsenek egyáltalán perverziók – az elme tiszta, egyszerű, ragyogó és gondtalan volt.

Minden bonyodalom és elferdítés csak az evolúció előrehaladtával, az evolúció menetével kezdődött, amikor az elme elkezdett önmagában fejlődni, önmagáért. Tehát a Keletkezés-történet, mely oly gyerekesnek tűnik, tartalmaz némi igazságot. A régi tradíciókban, mint amilyen a Keletkezésé, minden betű21 egy különleges tudást takart, ez volt az akkori tradícionális tudás összegzésének egy grafikus módja. De ettől függetlenül, még a szimbolikus történetnek is volt valóságalapja, abban az értelemben, hogy valóban volt egy időszak a földön – a mentalizált anyag emberi formákban való első megnyilvánulása– mely még mindig teljes harmóniában volt mindazzal, ami megelőzte őt. Csak később történt…

És a tudás fájának szimbóluma azt a fajta tudást ábrázolja, mely többé már nem isteni, hanem anyagi tudás, mely a megosztottság-érzetből származik, és amely kezdett mindent tönkre tenni. Meddig tartott ez az időszak? Mivel az én emlékeimben is olyan volt, mint egy majdnem halhatatlan élet, és úgy tűnik, hogy egy evolúciós baleset volt, mely szükségessé tette a formák szétesését…a haladásért. Tehát nem tudom megmondani, hogy meddig tartott. És hol? Bizonyos benyomások alapján – de ezek csak benyomások – úgy tűnik, hogy a környékén volt… Nem tudom pontosan, hogy Ceylon és India ezen oldalán volt vagy a másikon (Anya rámutat az Indiai Óceánra, először Ceylon és India nyugati részére, majd kelet felé, Ceylon és Java közé), de bizonyára egy olyan hely volt, ami többé már nem létezik, melyet feltehetően elnyelt a tenger. Van egy nagyon tiszta vízióm erről a helyről és egy nagyon tiszta tudomásom erről az életről és formáiról, de nem tudok semmilyen anyagi részletet adni. Az igazat megvallva, amikor újraéltem ezeket a perceket, nem érdekeltek a részletek. Egy másik elmeállapotban lenni és nem érdeklődni ilyen anyagi részletek iránt; minden pszichológiai faktorokká válik. És az volt… az valami olyan egyszerű, olyan ragyogó, olyan harmonikus volt, túl minden belefeledkezéseinken az idővel és hellyel kapcsolatban – pontosabban túl minden ilyen belefeledkezéseken az idővel és hellyel kapcsolatban. Spontán volt, rendkívülien szép élet, és oly közeli a Természethez, mint egy természetes virágzása az állati életnek. És nem voltak ellenállások, ellentmondások vagy bármi ilyen – minden a lehető legjobb módon történt.

(csend)

Ismételten, más körülmények között, több alkalommal, ugyanaz az emlékem volt. Nem pontosan ugyanaz a jelenet vagy ugyanolyan képek, mert az nem olyasmi volt, amit láttam volna, hanem egy élet volt, amit éltem. Egy ideig, éjszakánként vagy nappalonként, egy bizonyos transzállapotban visszamentem egy élethez, amit éltem és megvolt a teljes tudatosságom arról, hogy az az emberi forma kivirágzása volt a földön – az első emberi formák, melyek képesek megtestesíteni az isteni Lényt. Az volt az. Ez volt az első alkalom, hogy megnyilvánulhattam egy földi formában, egy sajátos formában, egy individuális formában – nem egy „egyetemes” életben, hanem egy indiviuális formában – vagyis az első alkalom, hogy a felső Lény és az alsó lény egyesült a materiális anyag mentalizációja által. Ezt több alkalommal is átéltem, de mindig hasonló körülmények között és egy nagyon hasonló, örömteli egyszerűség érzésével, bonyodalom nélküli, problémák nélküli, minden ilyen kérdés nélküli; nem volt semmi, abszolút semmi ilyen! Az élet örömének egy kivirágzása volt, egyszerűen ennyi, egyetemes szeretetben és harmóniában – virágok, ásványok, állatok: mind harmóniában voltak.

Csak sokkal később volt – de ez egy személyes benyomás – sokkal később volt, hogy a dolgok tönkre mentek volna. Feltehetően azért, mert szükséges volt némi mentális kristályosodás, elkerülhetetlen az általános evolúcióhoz, hogy az elme felkészülhessen arra, hogy valami másra továbblépjen. Ez az ahol…Ahh! Olyan, mint belezuhanni egy lyukba, csúfságba, homályba; azután minden oly sötétté válik, oly csúffá, oly nehézzé, oly fájdalmassá, ez tényleg – tényleg olyan, mint egy zuhanás.

(csend)

Ismertem egy okkultistát, aki mindig azt mondta, hogy ez nem volt – hogyan kell fogalmazni? – elkerülhetetlen. A megnyilvánulás teljes szabadságában az Eredettől való szándékos elválás az oka minden zűrzavarnak. De hogy is lehet ezt elmagyarázni? A szavaink olyan szegényesek, hogy nem tudjuk kifejezni ezeket a dolgokat. Azt mondhatjuk, hogy ez „elkerülhetetlen” volt, mert megtörtént; de ha kívül kerülünk a teremtésen, elképzelhetünk – vagy elképzelhettünk volna – egy teremtést, melyben ez a zűrzavar nem történt volna meg. Gyakorlatilag Sri Aurobindo is ugyanezt mondta, hogy ez egyfajta „baleset” volt, ha úgy tetszik, de egy „baleset”, mely a megnyilvánulásnak egy sokkal nagyobb és sokkal teljesebb tökéletességet adott, mintha nem történt volna meg. De ez még mindig a spekuláció birodalmába tartozik és ezek a spekulációk haszontalanok, enyhén szólva. Mindenesetre, a tapasztalat, az érzés ez: a…(Anya mutat egy hirtelen zuhanást) Ó! Csak úgy hirtelen.

A föld esetében valószínűleg így történt, csak úgy hirtelen: egyfajta felemelkedés, majd egy zuhanás. De a föld csak egy nagyon kicsi pontja a koncentrációnak. Az univerzum esetében valami más történt.

(csend)

Tehát azon idők emléke megőrződött valahol, a föld emlékezetében, azon a vidéken, ahol a föld minden emléke fel van jegyezve, és azok akik képesek ezzel az emlékezettel kommunikálni, mondhatják, hogy a földi paradicsom még mindig létezik valahol, de én nem tudok erről semmit, én nem látom.

Mi van a kígyó történetével? Miért van a kígyónak ennyire rossz megítélése?

A keresztények szerint ő a Gonosz lélek.

(csend)

De mindez egy félreértés.

Az okkultista akiről beszéltem, mindig azt mondta, hogy a Paradicsomról és a kígyóról szóló Bibliai történet helyes értelmezése az, hogy az ember fel akart emelkedni egy állati istenségi állapotból – mint az állatok – az elme fejlődésén keresztül egy tudatos istenségi állapotba– és ezt jelenti az a szimbólum, amikor azt mondják, hogy ettek a tudás fájának gyümölcséből. És a kígyó – ő mindig azt mondta, hogy irizáló volt, vagyis szivárványszínekben játszó – egyáltalán nem volt a Gonosz lélek, az evolúciós erő volt, az erő, az evolúció hatalma, és természetesen az evolúció azon hatalma volt, mely rávette őket, hogy ízleljék meg a tudás gyümölcsét.

És aztán, szerinte, Jehova volt az Aszurák vezére, a legfelsőbb Aszura, az egoista isten, aki mindent dominálni akart és uralma alatt tartani. És amikor megszerezte a legfelsőbb úr szerepét a földi realizálással kapcsolatban, természetesen nem volt elégedett, hogy az embernek mentálisan fejlődnie kell, mert így egy olyan tudáshoz jutna, mely lehetővé tenné, hogy ne engedelmeskedjen többé! Ez feldühítette őt! Mert ez lehetővé tenné az embernek, hogy a tudatosság evolúciós hatalma által egy istenné váljon. És ezért lettek száműzve a Paradicsomból.

Van ebben egy jó adag igazság, jó adag.

És Sri Aurobindo teljesen egyetértett. Ugyanezt mondta ő is. Az evolúciós hatalom az – az elme hatalma – mely az embert a tudás felé vezette, egy szétválasztó tudás felé. És tény, hogy a jó és a rossz érzékelésével az ember öntudatossá vált. De természetesen, ez mindent tönkretett és nem maradhatott többé. Elűzte a saját tudatossága. Többé már nem tudott ott maradni.

De akkor Jehova űzte ki őket vagy a saját tudatosságuk?

Ez csak két különböző kifejezésmódja ugyanannak a dolognak.

Szerintem, minden ilyen régi Szentírás és régi tradíció különböző szintű jelentésekkel bír. (Anya gesztikulál, hogy mutassa különböző szinteket); és egyik vagy másik jelkép az időszak szerint, az emberek szerint, a szükségletek szerint lett kiválasztva és használva. De eljön egy idő – amikor felülemelkedsz minden ilyen dolgon és onnan látod őket, amit Sri Aurobindo „a másik féltekének” hív – amikor felismered, hogy ezek csupán kapcsolatlétesítésre szánt beszédmódok– egyfajta híd vagy összeköttetés az alacsonyabb látási mód és a magasabb tudási mód között. És az emberek, akik vitatkoznak és mondják: „Ó nem! Ez ilyen; ez olyan” – eljön egy idő, amikor ez olyan mulatságosnak látszik, olyan mulatságosnak!

És csak ez, olyan sok ember spontán visszavágása, „Ó ez lehetetlen” – a szó maga is olyan mulatságos! A legcsekélyebb, azt is mondhatnám, a legelemibb intellektuális fejlődés képessé tesz felismerni, hogy még gondolni sem tudnál rá, ha nem volna lehetséges.

(csend)

Ó! Bárcsak megtalálhatnánk újra, de hogyan?

Valóban, tönkretették a földet, tönkretették – tönkre tették a légkört, tönkre tettek mindent! És most, hogy a légkör visszatérhessen abba az állapotba, mint amilyennek lennie kellene – ó! hosszú utat kell megtennünk, és mindenek előtt pszichológiailag. De még az anyag teljes szerkezetét is (Anya érzi a levegőt maga körül), bombáikkal és kísérleteikkel, ó, teljes rendetlenséget csináltak!... Valóban egy rendetlenséget okoztak az anyagban.

Valószínűleg – nem, nem valószínűleg – egészen biztos, hogy szükséges volt gyúrni, köpülni, előkészíteni, hogy betudja fogadni ezt, az új dolgot, amely még nem nyilvánult meg.

Nagyon egyszerű, nagyon harmonikus, nagyon ragyogó, de nem elég teljes. És ez a teljesség tönkretett mindent, de elhozza majd a realizálást, mely végtelenül tudatosabb – végtelenül. És amikor majd a föld újra olyan harmonikussá válik, egyszerűvé, ragyogóvá, tisztává – egyszerű, tiszta, tisztán isteni – és ezzel a teljességgel, majd képesnek kellene lennünk tenni valamit.

(Anya távozásakor észrevett egy ragyogó bíbor Kánna virágot.)

Számtalan ilyen virág volt a földi paradicsom táján, vörös, olyan szép.

 

1961. március 11.

magyar