A mentális rétegek

Nyomtatóbarát változat

Ennél fogva a leereszkedés a testbe nem bármiféle jógatechnika révén hajtandó végre, hanem a lehető legegyszerűbb módon: belemész abba, ami ott van. És nem vérerek vagy idegnyúlványok bármiféle hálózatába hatolsz be, hanem valami teljesen másba, ami úgy néz ki, mint egy furcsa amazóniai dzsungel. Hogy megtapasztaljuk a sejteket, először át kell jutnunk az őket borító átlátszatlan, zsongó rétegeken, egyiken a másik után.

E rétegek közül az első: intellektuális rétegünk – az, amiben szokványosan élünk. Ez az akvárium legfelső rétege. Az összes eszme, filozófia, vallás stb. – nyilvánvalóan semmi közük a testhez. Még észre sem veszed ezt a réteget, olyan mint a belélegzett levegő, de egy óriási, fortyogó maszza. Mindezt el kell csöndesíteni. Ugyanúgy mint egy folyadéknak is le kell ülepednie, ha át akarsz látni rajta. Ennél fogva az első lépés az elme lecsendesítése. Amint ezt a szintet kitisztítottad, feltűnik egy második réteg, nagyobb élességgel, mivel többé már nem cicomázza a nagy eszmék és nemes filozófiai fogalmak erős zaja: ez az emocionális elme rétege. Ez a réteg észrevehetően ragacsosabb. De az érzelmeknek, legyenek bármily magasztosak is, nincs semmi közük a testhez. Ennélfogva a második lépés az emocionális elme lecsendesítése. Ez összetettebb feladat, olyasmi mint a gerilla hadviselés a sivatagban. Amint ez a réteg egy kissé letisztul és lenyugszik, feltűnik egy mostanáig az első kettővel teljes mértékben összevegyült harmadik réteg: a reakcióinkat vezérlő szenzorikus elme (érzékelési, érzékekre vonatkozó – a ford.). E ponton tényleg a dzsungel sűrűjébe értünk, teli mindenféle kis kígyóval és mocsárral. Még nem teljesen értük el a testet, de már közeledünk. A fáradtság és alvás, a félelem, fájdalom és öröm, kedvelés és nem kedvelés, vonzódás és taszítás, összehúzódás és ellazulás érzése – egy folyamatos nyüzsgés –, de rájövünk, hogy az egész mennyire a szokás, a kulturális környezet, a nevelés eredménye: egy igazi kotyvalék, aminek semmi köze a testhez: mintha csak rárakódott volna. A harmadik lépés, a szenzorikus elme átlátszóvá tétele, más szóval a tökéletes semlegesség. A legkisebb összehúzódás vagy visszautasítás olyan, mintha azonnal felhúznánk egy falat: a behatolás megáll és megakadsz Amazónia közepén. A testnek fel kell szabadulnia az akciók és reakciók teljes hálózatától. Azon a ponton elkezd egy kissé tétovázni, mintha elvesztette volna horgonypontjait, és elbizonytalanodna tömegét illetően – valójában szokatlanul határtalanná és könnyűvé válik, elkezdjük egy kicsit érezni a „testet”. S ekkor elérjük a korlátot: a negyedik szintet, a fizikai elmét.

Azonban nem tudod, hogy ez a korlát, vagy hogy hol vagy, mit csinálsz abban a bizarr dzsungelben – csak utána, ha egyszer átlépted, akkor veszed észre, hogy ez volt a korlát, és mit jelentett. Időközben – és ez az „idő” Anyának évekig tartott – csak egy végtelen, mikroszkopikus, ragacsos, bugyogó magma, és nem teljesen tudod, hogy vajon a „másik oldalra”, vagy a test széthullásához vezet, hogy egyáltalán létezik-e másik oldala annak a mikroszkopikus pokolnak, ami oly szilárdan rárakódott a testre, hogy úgy tűnik, e réteg lehúzásának kísérlete a test darabokra szakítását jelenti. Amikor Francesco de Orellana lejőve az Andokból első alkalommal elért az Amazonaszhoz, akkor azt nem Amazonasznak hívták, hanem egy „helynek” kúszónövényekkel és aligátorokkal, és nem tudta, hogy vajon az Atlanti óceánba vezeti-e őt vagy a halálba; és arról sem volt fogalma, hogy min megy keresztül. Könnyű térképeket rajzolni utólag.

A fizikai elme korlátjához vezető rétegeken való áthatolás csak néhány állomását vagy útjelző tábláját említjük meg.

65.247 – Közelről megvizsgálva rájövünk, hogy az tart legtovább, amíg tudatossá válunk arra, hogy mit kell megváltoztatni, hogy létrehozzuk a változást lehetővé tévő tudatos kapcsolatot.

Meddig tartott az emelkedett főemlősöknek rájönni, hogy nem az ágakon himbálódzás számít, hanem az üldögélés a bozót egy sarkában elmélkedve, és a bámulás… a semmibe?

66.303 – Ha meg akarod tapasztalni a testet, élned kell a testben! Az ősi bölcsek és szentek nem tudtak testükkel mit kezdeni: elhagyták és meditáltak, így a test egyáltalán nem vett részt.

63.108 – Ez egy nagyszabású harc az évezredekre visszanyúló szokások ellen.

59.195 – Amikor a testhez érsz, és akarod, hogy tegyen egyetlen lépést előre – ó, még csak nem is egy teljes lépést, csak egy aprócskát – minden elkezd csikorogni: olyan mintha hangyabolyba lépnél.

56.276 – Amint előremenetelt akarsz, azonnal beleütközöl annak minden ellenállásába, ami visszautasítja az előremenetelt benned és körülötted.

58.256 – Oly hosszú utat kell megtenni a test szokásos állapota – a megszokott majdnem tökéletes tudattalanság, mert hát „ez a dolgok menete” –, és a tudatosság tökéletes felébredése, az összes szerv, az összes sejt, és a testfunkciók válasza között… A kettőt, úgy tűnik, évszázadok munkája választja el.

53.1410 – A halál nem elkerülhetetlen, hanem egy baleset, ami mindig megtörtént ezidáig (vagy úgy tűnik, hogy mindig bekövetkezett), és a fejünkbe vettük, hogy meghódítjuk és legyőzzük ezt a balesetet. Azonban ez hatalmas, gigantikus harcot jelent a természet törvényei ellen, az összes kollektív sugalmazás, az összes földi szokás ellen. Hacsak nem vagy bármin keresztülmenni kész félelemmentes harcos, jobban teszed, ha bele sem kezdesz az ütközetbe. Tökéletes félelemmentesség szükséges, mert minden egyes lépésnél, minden egyes másodpercben háborút kell viseljél, minden meghonosodott ellen. Így hát nem könnyű. Még egyénileg is harcolnod kell magaddal, mert ha azt akarod, hogy a fizikai tudatosságod elérje a fizikai halhatatlanságot megengedő állapotot, szabadnak kell legyél a jelenlegi fizikai tudatosság képviselte mindentől. Így ez minden másodpercben csata: minden érzés, minden érzékelés, minden irtózás – fizikai életünk szövevényének minden szála legyőzendő, átalakítandó, és megszabadítandó az összes szokástól. Ezer és millió ádáz ellenfél elleni küzdelmet jelent minden egyes másodpercben.

64.3010 – A test kezdi megérteni: MINDEN, ami történik, a fejlődést szolgálja. Minden, ami történik, arra való, hogy elérjük az igaz állapotot: az állapotot, ahová a sejteknek jutniuk kell, hogy a megvalósulás végbemehessen. Még a csapások, még a fájdalmak, még a látszólagos rendzavarás is, mind e célt szolgálják. Csak amikor a test ezt idiótaként rosszul fogja fel, akkor fordulnak rosszabbra a dolgok.

60.281 – A nehézségek teljes mértékben banálisnak tűnő, nagyon kis dolgokból fakadnak –, de lezárják az utat. Ok nélkül jönnek, egy csekélység, egy szó, egy közelálló megbetegedése: valami összehúzódik bennem, és teljesen újra kell kezdenem a munkát, mintha eddig semmit sem tettem volna. Úgy vélhetnénk, hogy a test alakja egy koncentrációs pont, és hogy anélkül a koncentráció vagy szilárdság nélkül a fizikai élet lehetetlen lenne. De ez nem igaz! A test valójában egy csodálatos eszköz, képes kiterjedni, hatalmassá válni; és akkor minden, a legapróbb gesztus, a legapróbb cselekedet is csodálatos harmóniában megy végbe; aztán teljesen hirtelen egy triviális részlet, egy szellőlibbenés, egy semmiség, és elfelejti – visszahúzódik önmagába, az eltűnéstől, a többé nemlétezéstől való félelme miatt. És mindent újra kell kezdeni, az elejétől.

61.157 – Szentnek vagy bölcsnek lenni nem olyan nehéz, végül is, de a szupramentális átalakulás egy egészen más dolog, ó!... azon az ösvényen soha senki sem járt; Sri Aurobindo volt az első, és ő elment, mielőtt elmondta volna nekünk, hogy mit csinált. Szó szerint utat vágok egy szűz erdőn keresztül – rosszabb mint egy szűz erdő. És úgy érzem, hogy egyáltalán nem tudok semmit. Tisztán anyagi szempontból, azaz kémiailag, biológiailag, orvosilag vagy gyógyászatilag szólva, nem hiszem, hogy sok ember tudja (lehet néhány; viszont én semmi esetre sem); jógikus szemszögből nagyon könnyű, tudod mit kell tegyél, és megteszed ugyanolyan könnyedén, nincs benne semmi; de az Anyag átalakítása, az valami más! Mit kell tenni? Hogyan kell azt megtenni? Mi a módja? Van rá mód? Létezik rá eljárás? Valószínűleg nem. Cseppenként kapom a tudást, hogy milyen hatalmas a dolog, … így nem semmisülök meg. Elérte a pontot, ahol az összes spirituális élet, az összes ember és faj, aki a Föld kezdete óta megpróbálta, mind semminek tűnik, gyerekjátéknak ezzel összevetve. És ez egy dicstelen munka: nincsenek eredmények, nincsenek eksztázissal vagy örömmel eltöltő élmények – semmi ilyesmi. Ocsmány, förtelmes munka. Igazából egy utazás a semmibe, a semmivel, egy minden elképzelhető csapdával és akadállyal teli sivatagba. Vakon haladsz, nem tudsz semmit.

Ha a test szemei ki akarnak nyílni, az elme szemeinek be kell csukódniuk.

60.165 – Ott fenn minden nagyszerű, azonban ott lent óriási a nyüzsgés. Ténylegesen ez egy csata, kicsi, nagyon parányi dolgok ellen: a létezés bizonyos szokásai, az érzés, a reagálás bizonyos módozatai ellen…

69.2712 – Amikor anyagi dologról van szó, az intelligens emberek automatikusan úgy érzik, hogy ez mind meghonosodott tapasztalaton alapuló mindennapos tudás és szilárd talaj, és itt vagyunk sebezhetőek. Azok csak a testnek tanított dolgok: jelenlegi látásmódunk és megértésünk ostobasága a helyesen és helytelenen, a jón és rosszon, a fényen és sötétségen, az összes ilyesfajta ellentmondáson alapszik. Az anyagi életre vonatkozó teljes értékelésünket és felfogásunkat ezekre alapozzuk. Még fizikai részünknek is, amiről azt hisszük, hogy tudja hogyan éljen, mit tegyen, és hogyan tegye, meg kell értenie, hogy az nem egy valós tudás, nem a külső dolgokkal való bánás igaz módja. Például, a működő tudatosság folyamatosan „ingerkedik” a testtel, mintha azt mondaná „Nézd, így érzel; nos, ez min alapszik? Azt hiszed tudod, de tényleg tudod, hogy mi van az érzésed mögött?...” És így tovább, a mindennapok kicsi dolgaira. Folyamatos, élő bemutató, hogy bármikor, amikor dolgokat a megszerzett bölcsesség, a megszerzett tudás, vagy múltbeli tapasztalatok alapján teszel, milyen… hamis is az valójában, és hogy ténylegesen van mögötte valami MÁS.

58.105 – Ütések és pofonok záporoznak rád, amíg meg nem érted – amíg nem kerülsz abba az állapotba, amiben az összes test a te tested.

A legkisebb „én” reakció beavatkozása a testbe azonnali falat emel: ez az egysejtű szervezet, és védőhártyájának ősi története.

60.1211 – Egyre tökéletesebb és tökéletesebb teljes jóváhagyás, egyre elfogadóbb és elfogadóbb megadás… S ekkor azt érezzük, hogy az egyetlen mód, olyannak lenni, mint egy gyermek. Ha elkezded azt gondolni: „Ó, szeretnék olyan lenni! Ó, olyannak kellene lennem!” – csak vesztegeted az idődet! Hogy is tudhatnánk milyennek kell legyünk, hogy a következő fajjá váljunk?

60.1712 – Néha azt érezzük: ez az, megvan! De visszaesünk a gürcöléshez. Néha úgy érzed bezuhansz egy lyukba, egy valódi lyukba, és hogy jutsz ki belőle? Így tart hetekig. De mindenek előtt a „fontos” és „nem fontos” érzése tűnik el. Így maradsz… a semmivel. Nincs fokozata a fontosságnak! Az teljesen a mi mentális ostobaságunk: mert vagy semmi sem fontos, vagy MINDEN egyformán fontos. Az asztalról letörölt porszem, vagy az eksztatikus elmélkedés, mind ugyanaz.

Magától értetődő: mi „fontos” a következő faj számára? Csak oda eljutván fogjuk megtudni. A farokcsigolyák lényegtelen maradványok egy, a majmoknak igencsak fontos szervből.

62.610 – Könnyű megérteni: ha arról lenne szó, hogy egy dolgot abbahagyjunk és elkezdjünk egy másikat, azt elég gyorsan megtehetnénk. De életben tartani egy testet, biztosítani, hogy folytassa működését, míg ugyanezen idő alatt egy új működésre és átalakulásra törekedni… ez egy nagyon nehezen megvalósítható kombináció. Különösen, ha például a szívről van szó: a szívet helyettesíteni kell az Erő-központtal, ami egy fantasztikus, dinamikus erő! Mely PILLANATBAN fog megállni a vérkeringés, és belépni az Erő… ez nem egyszerű. A hétköznapi életben gondolsz dolgokra, aztán megteszed őket – itt pont az ellenkezője! Először tenned kell dolgokat, aztán megérted őket, de sokkal később. Először tenned kell gondolkodás nélkül. Ha gondolkodsz, nem érsz el semmit; egyszerűen visszakerülsz a régi kerékvágásba.

62.3010 – Ez új. Azt jelenti, nem tudod, hogy haladsz-e vagy sem! Nem tudod, merre tartasz, vagy milyen ösvényen vagy. Mindenféle dolog történik, de vajon ezek az ösvény részei vagy sem? Fogalmam sincs. Majd csak az út másik végére érve fogom megtudni.

63.226 – Ez valójában egy nem megnyugtató átmeneti időszak, abban az értelemben, hogy többé már nem rendelkezel a korábbi erővel és képességgel, és nincs meg egyike sem az előre látható erőknek és képességeknek – középúton vagy, sem itt, sem ott. Teljesen elképesztő dolgok történnek, ámulatba ejtő dolgok: „Aha, tehát ez ilyen!” De aztán, ugyanakkor olyan fárasztó korlátozások, oly fárasztóak!

71.2912 – Számomra a legrövidebb út az volt… (hogy is mondhatnám ezt?) Saját semmiségem egyre növekvő érzékelése – a nemlétezés. A tehetetlenségemre, tudatlanságomra eszmélés, minden ambícióm feladása… Csakhogy, nincs helye félelemnek – ha félsz, rémisztővé válik. Szerencsére, a testem nem fél.

65.1010 – Lényegtelennek címkézett dolgok tömege akadályozza a fizikai átalakulást. És mivel elhanyagolhatónak tekintett apró dolgok, ezek a legkomiszabb akadályok. Most az igazságban élő megvilágosodott tudatosságú emberekről beszélek, akik erősen vágyódnak, és csodálkoznak, hogy erős vágyódásuk miért hoz létre oly sovány eredményeket – most tudom. A sovány eredmények abból fakadnak, hogy nem adnak fontosságot azoknak az apró, kicsi dolgoknak, amelyek a tudatalatti folyamat részei, így lehet, hogy elérted a szabadságot gondolataidban, érzéseidben, sőt még az ösztöneidben is, de fizikailag rabságban vagy. Mindezt le kell bontani, le kell bontani, le kell bontani! Ez mind csupán gépies szokás. De kapaszkodik, igazán ragacsos, ó…

67.267 – Világunkat nevezhetnénk a rossz szokások világának.

67.28 és 19 – Ez egy lassú, láthatatlan, majdnem érzékelhetetlen földalatti munka. Egy mocskos harcmező.

65.257 – Ezt nevezem őszinteségnek: minden pillanatban képesnek lenni rajtakapni magunkat, hogy a régi ostobaság része vagyunk.

65.121 – A régi jó időkben azt mondták: „Csak menj el! Ne törődj azzal a háborgó dologgal!” Nincs jogunk ezt tenni! Ez munkánk ellenére lenne. Tudod, majdnem teljesen szabaddá váltam a testemtől. Képes voltam teljesen érzéketlenné válni a fizikai fájdalomra, teljesen; de most még arra sincs jogom, hogy elhagyjam a testem, hiszed vagy sem. Amikor fájdalmam van, amikor a dolgok igencsak nehézzé válnak, azt mondom magamnak: „Ó! Bárcsak eltávozhatnék az üdvözült állapotba!” De ez nem megengedett. Ide vagyok kötve. Itt, ITT LENT kell megvalósítanom!

60.2611 – A dolgok egyáltalán nem oly módon történnek, mint a hétköznapi életben, mégis három vagy négy, néha tíz percig förtelmesen beteg vagyok, a vég elérkeztének összes jelével. Mindez csak azért, hogy megtapasztalhassam, hogy megerősödjem. Csak „azokban a pillanatokban” ragadod meg a kulcsot, amikor a hétköznapi fizikai logika szerint itt a vég. Ez annak kérdése: keresztül tudsz-e menni az egészen, visszarettenés nélkül. Még hány ilyen „pillanatra” lesz szükség? Fogalmam sincs. Vágom az ösvényt.

A történelem egy pontján nyilvánvalóan szükség volt a hüllő utolsó vonaglásaira a madárhoz vezető kulcs megtalálásához.

69.35 – A halál, az étel és a pénz, az emberi élet három nagy „uralkodó eleme” az új tudatosság szerint – az emberi élet e három dolog körül forog: evés, pénzkeresés és halál; annak a tudatosságnak e három… időleges találmány, egy átmeneti állapot eredménye, ami se nem állandó, se nem mélyen gyökerező. Így hát tanítja a testet másképpen létezni.

61.125 – Még az életnek azon pillanataiban is, amikor megpillantod a halhatatlan tudatosságot, a kapcsolatot az igazsággal, még azok az élmények is mind szépek és jók, de nem AZ. Mi az élet igazi ÉRTELME: miről szól az élet ténylegesen? Mi van mögötte? Miért tette ezt vagy azt az Úr? Mi a célja?... Nyilvánvalóan van egy titka, és azt nem árulja el. Nos, ami engem illet, akarom a titkát. Miért vannak így a dolgok? Bizonyosan nem azért, csakhogy így legyenek: arra szánattak, hogy valami mássá váljanak. Nos, én akarom azt a valami mást.

62.2311 – Minden előre tett lépés továbblépésre kényszerít. Nem vissza, hanem a sötétbe. És fizikai értelemben ez szörnyű. Mint megérinteni a tudattalan mélyét, és… a mozdulatlan Anyag mélyét.

63.218 – Nem tudom, hogy ez az utolsó csata-e, de nagyon mélyre hatol. Bizonyos szempontból olyan, mint az Élet felhasználta eredeti szubsztancia, egyfajta képtelenséggel ezen Élet bármily értelmének megérzésére, vagy megtapasztalására. Érzem, hogy igencsak közel van az aljához. Egy ponton rémisztő gyötrelemet éltem át ott, a végső semmiség miatt – egy semmiség, amiből nem tudtam kijutni. Nem volt menekülés abból a semmiségből, mert az semmi volt. Egy pillanatig, olyan szörnyű feszültség vett rajtam erőt ott, hogy… eltünődtem: „Fel fogok robbanni?” S ez az alap, minden materializmus alapja.

És a korlát hirtelen világossá vált:

61.157 – A test tudattalanjának minden lehetséges nehézsége egészében felemelkedett – ahogy ennek történnie kellett, és ahogy ennek történnie kellett Sri Aurobindo számára is, most értem! Nos, ez nem tréfa! Tűnődtem, őt miért üldözték azok a dolgok – most tudom, mert pontosan ugyanazon fúria üldöz engem is. Pontosabban nem a test tudatosságában van, hanem a testi anyagban, ahogy az elme szervezi, mondhatnánk: az első mentális ébredezés az Életben. Tudod, ami létrehozta az átmenetet az állatból emberbe – az Anyag első mentalizációja. Nos, valami abban tiltakozik, s a tiltakozás természetesen fizikai rendellenességeket hoz létre.

Itt vagyunk az emberi élet küszöbén, mielőtt „valami”, ami nem létezik az állatokban, és ami az emberi lét összes komplikációját okozza – tudatlanságát, fájdalmát, elválasztottságát, betegségeit – összes „szerencsétlenségét”, amelyek végső soron az igazi fogantyúk a belőle való kikerüléshez, mert kényszerítenek minket megtalálni a kulcsot, lehatolni a dolgok gyökeréhez, azaz a fizikai elméhez, az Anyag első „mentalizációjához”. Ez a korlát. És ugyanakkor ez a nyílás egy még radikálisabb dolog felfedezéséhez, egy még mélyebb réteghez: a sejtelme rétegéhez, ami birtokolja nemcsak boldogtalanságunk szokása lebontásának, hanem minden faj tipikus szokása lebontásának, és végső soron a halál ősi szokása lebontásának hatalmát is.

magyar