A test és az egyéniség korlátairól (CWM 9. kötet 1957. február 20.)

Nyomtatóbarát változat

"A test korlátai öntőmintát képeznek; a léleknek és az elmének önmagát kell beléjük öntenie, szét kell törni, és állandóan szélesebb korlátokkal újra kell formázni őket, amíg ez a végesség és a lélek és elme saját végtelensége közt meg nem találják az egyetértés receptjét."

SRl AUROBINDO, Thoughts and Glimpses, SABCL, Vol. 16, p. 386

Kedves Anya, hogyan értsük, hogy "a test korlátai öntőmintát képeznek" ?

Ha nem lenne határozott formájú testetek, ha nem lenne kialakult egyéniségetek, amely teljesen tudatos és saját tulajdonságokkal rendelkezik, akkor mindannyian egymásba olvadnátok, és megkülönböztethetetlenek lennétek. Még ha csupán egy kicsit is elindulunk befelé, a legmateriálisabb vitális lény felé, ott egy olyan keveredést találunk a különböző emberek rezgései között, ami igen nehézzé teszi megkülönböztetésüket egymástól. Ha nem lenne testünk, egy fortyogó zabkása lenne minden… kibogozhatatlan. Ezért van ez a pontos és (látszólag) merev forma, melyet a test ad, és ami megkülönböztet minket egymástól. Úgyhogy ez a forma szolgál öntőformaként. (A gyermekhez beszélve) Te tudod, mi az az öntőforma? - Oui! Beleöntünk valami folyékonyt vagy félig folyékonyt, és amikor kihűl, széttörhetjük a formát és megkapjuk a megfelelő alakú tárgyat. Nos, a test öntőformaként szolgál, amelyben a vitális és mentális erők pontos alakot vehetnek fel, így egy a többiektől elkülönülő egyéniséggé válhattok.

Csak fokozatosan, nagyon lassan, az élet mozgásain és a többé-kevésbé gondos és alapos nevelésen keresztül lesznek személyes érzékeléseitek, érzéseitek és ötleteitek. Az individualizálódott elme rendkívül ritka, csak hosszú tanulás után jelenik meg. Egyébként az elme csupán egy gondolatáram, ami áthalad az agyatokon, majd más agyán, végül számos más agyon, állandó mozgásban van és nincs saját személyisége. Azt gondoljuk, amit mások gondolnak, mások pedig azt gondolják, amit megint mások gondolnak, és mindenki így gondolkodik. Jókora egyvelegben, mivel áramlatokról, gondolati rezgésekről van szó, melyek egyik emberről a másikra szállnak. Ha figyelmesen megvizsgáljátok magatokat, gyorsan rájöttök, hogy csak nagyon kevés gondolat a sajátotok. Honnan veszitek azokat? - Abból, amit hallottatok, amit olvastatok, amit tanítottak nektek. Vajon hány gondolat az, ami a saját tapasztalatotok, a saját gondolkodásotok, a tisztán személyes megfigyelésetek eredménye? - Nem sok.

Csak az intenzív intellektuális élettel rendelkezők - akiknek szokása elmélkedni, megfigyelni, ötleteket összerakni - alakítanak ki fokozatosan mentális személyiséget maguk számára.

A legtöbb ember - és nem csak a tanulatlanok, hanem még az olvasottak is - a legellentmondásosabb, legszembenállóbb elgondolásokkal bír, úgy, hogy nem is tud az ellentmondásokról. Számos ilyen példát láttam: találkoztam olyan emberekkel, akik bizonyos gondolatokkal bírtak, ráadásul a politikai, társadalmi, vallási véleményük az emberi intelligencia úgynevezett magasabb szintjén állt, viszont az adott témáról teljesen önmagának ellentmondó véleményük volt, amiről nem is tudtak. Ha megfigyelitek magatokat, rájöttök, hogy milyen sok gondolatotok van, és ha a közbülső gondolatok szekvenciája - amelyek a gondolkozás jelentős tágításával jönnek létre - nem köti össze azokat, abszurd módon léteznek egymás mellett.

Így mielőtt az egyén valóban egyéniséggé válik és kialakítja saját tulajdonságait, edényben kell tartani, máskülönben szétfolyna, mint a víz, és többé nem lenne semmilyen formája. Néhány ember, aki meglehetősen alacsony szinten van, csak a viselt neve által ismeri önmagát. A szomszédjától csak a neve alapján tudja magát megkülönböztetni. Ha megkérdezik tőle: "Ki vagy te?" - "A nevem ez". Kicsit később a foglalkozását vagy a fő jellemvonásait mondja. Ha megkérdezik: "Ki vagy te?" – "Én egy festő vagyok".

Egy bizonyos szinten azonban az egyetlen válasz a név.

És mi egy név? Az nem más, mint egy szó, nem így van? És mi van mögötte? Semmi. A meghatározhatatlan dolgok egész kollekciója, amely egyáltalán nem jelenti egy személy különbözőségét a szomszédjától. Ő csak azért megkülönböztetett, mert más a neve. Ha mindenki ugyanazt a nevet viselné, nagyon nehéz lenne megkülönböztetni egyik embert a másiktól.

Olvastam nektek a minap abból a repülésről szóló könyvből a rabszolgának a történetét, akinek valahányszor egy kérdést tettek fel mindig a nevével válaszolt. De már ez egy fejlődés volt összehasonlítva azokkal, akik a rabszolga nevet kapták — az összesnek egy és ugyanaz volt — és mindannyian elfogadták ugyanazt a nevet, és ennek következtében egyazon személlyé váltak. Egyáltalán nem volt egyéniségük, csak szakmájuk; és mivel sok egymásutáni rabszolgának ugyanaz volt a szakmája, ezért  a nevük ugyanaz volt.

Élünk valamiféle alig féltudatos megszokásból - élünk, nem tudatosítjuk, hogy mit csinálunk, miért és hogyan. Megszokások alapján cselekszünk. Akik egy bizonyos környezetben, egy bizonyos országban születnek, automatikusan felveszik a környezet szokásait: nem csak az anyagi, hanem a gondolati, érzelmi és cselekvési szokásokat is. Mindezt természetes módon teszik, észre sem veszik; s ha valaki mégis rámutat erre, meg vannak lepődve.

Tulajdonképpen megszokásból alszunk, beszélünk, eszünk, mozgunk, és ezt teljesen természetesen tesszük, anélkül, hogy elgondolkodnánk a miértjén és a hogyanján... És még sok más dolgot felsorolhatnánk. Folyamatosan gépiesen cselekszünk, a szokás hatalma által, és nem is figyeljük magunkat. És akkor, ha egy adott társadalomban élünk, akkor automatikusan azt tesszük, amit abban a társadalomban rendszerint tesznek. Ha viszont elkezdjük figyelni, ahogyan cselekszünk, érzünk és gondolkodunk, akkor úgy tűnik, mintha fenomenális szörnyetegek lennénk a környezetünkhöz képest.

Tehát az egyéniség egyáltalán nem a szabály, hanem a kivétel, és ha nincs meg az a bizonyos zsák, a sajátos forma, ami a külső testetek és a megjelenésetek, az embernek nehéz lenne megkülönböztetni benneteket egymástól.

Az egyéniség egy hódítás. Ahogyan Sri Aurobindo megjegyzi, az első győzelem csak az első állomás, és miután nagyjából független és tudatos lénnyé váltatok, össze kell törnötök a formát és tovább kell lépnetek. Például ha mentálisan akartok fejlődni, akkor össze kell törnötök az összes mentális formát, az összes mentális felépítményeteket, hogy újakat hozhassatok létre. Kezdetben tehát hatalmas munka szükséges, hogy egyéniséggé váljunk, utána pedig mindent le kell rombolni, amit felépítettünk, hogy fejlődni tudjunk. De mivel nem figyelitek magatokat cselekvés közben, mert szokások alapján cselekedtek (természetesen nem mindenhol, tegyük fel), a szokást, hogy dolgozz, olvass, fejleszd magad, rutinszerűen végzitek, anélkül, hogy odafigyelnétek, miként az imént elmondtam.

És csak akkor kezditek el érezni azt, hogy különböztök a többiekről, amikor e külső formák összeütköznek. Különben csak annak a névnek megfelelő személy vagytok, amelyet viseltek. Csupán akkor veszitek észre a különbséget, amikor súrlódás van, amikor a dolgok nem mennek simán, máskülönben nem tudtok róla, és nem is vagytok mások. Tulajdonképpen csak nagyon-nagyon parányit különböztök egymástól.

Hány dolgot tesztek az életetekben, alapjában véve ugyanúgy, mint a többiek. Például az alvás, mozgás, evés és ehhez hasonló dolgok. Sohasem tettétek föl a kérdést magatoknak miért csinálsz valamit így, és miért nem amúgy. Nem is tudnátok válaszolni. Ha megkérdezném: miért így cselekedtek és miért nem másként, nem igazán tudnátok mit mondani. Ez igencsak magától értetődő, hiszen bizonyos körülmények közé születtetek, és az a szokás, hogy e körülmények között ilyenek legyetek. Ám ha más korban, más körülmények közé születtek, akkor teljesen másként viselkednétek, anélkül, hogy észlelnétek a különbséget, minden teljesen természetesnek tűnne számotokra... Így például, – egy nagyon apró példa - a legtöbb nyugati országban, és még néhány keleti országban is, az emberek jobbról balra varrnak; Japánban balról jobbra. Nos, nektek egészen természetesnek tűnik, hogy jobbról balra varrtok, nem igaz? Így tanultátok, és nem gondolkoztok róla, egyszerűen így varrtok. Ha elmentek Japánba, és ott meglátják, hogyan varrtok, elnevetik magukat, mivel ők másképpen szokták meg a varrást. Balról jobbra írtok, de vannak, akik felülről lefelé, megint mások, akik jobbról balra írnak, és ezt a legtermészetesebb módon teszik. Nem azokról beszélek, akik tanulmányozták, vizsgálták, összehasonlították a különböző írásmódokat, nem a többé-kevésbé tanult emberekről. Ellenkezőleg, a hétköznapi emberekről, főként gyerekekről, akik azt teszik, amit maguk körül látnak, spontán módon és kérdések nélkül. De aztán, amikor vétetlenül vagy a környezetük által mással szembesülnek, hatalmas felismerés számukra, hogy a dolgokat másképpen is lehet csinálni.

És ezek igen egyszerű dolgok, amelyek megdöbbentenek, de mindez a legapróbb részletekre is igaz. Bizonyos módon tesztek dolgokat, mivel azon a helyen, és abban a környezetben, amiben éltek, így csinálják azokat. És közben nem figyeled magad.

Tulajdonképpen forrás valóban Egy volt, de a teremtésnek többrétűvé kellett válnia. És nem kevés munka lehetett e sokféleséget tudatossá tenni lényének összetettségéről.

És ha nagyon alaposan figyelünk, rájövünk, hogy ha a teremtés emlékezne eredetére, akkor talán sohasem vált volna sokfélévé. Minden lény a központjában érzékelné a tökéletes egységet, és a sokféleség - talán - sohasem fejeződött volna ki.

Az egységről való elfeledkezés adta a lehetőséget, hogy tudatossá váljunk a különbségekről. Ám amikor belépünk a tudattalanba, tehát a másik végéről közelítjük meg a dolgokat, olyan egységbe esünk vissza, amely tudattalan magáról, amelyben nem fejeződik ki a sokféleség, és ami a forrás.

A dolog mindkét végén a sokféleség ugyanazon hiányát találjuk. Az egyik esetben az egység felsőbb tudatán keresztül, a másik esetben pedig az egységről való tökéletes tudattalanságon keresztül.

A formák szilárdsága az az eszköz, amely által az egyéniség kialakulhat.

Voilà,

CWM 9. kötet 1957. február 20.

magyar