Egyesíteni fizikai életeteket, anyagi érdekeltségeiteket, társakká válni, hogy együtt nézzetek szembe az élet nehézségeivel és sikereivel, vereségeivel és győzelmeivel - ez a házasság igazi alapja, de már tudod, hogy ez nem elég.

   Egyesülni érzékelésetekben, ugyanazon esztétikai ízléssel és élvezetekkel bírni, közösen ugyanazon dolgok által megindíttatva lenni, egyik a másik révén és egyik a másikért - ez jó, ez szükséges, de nem elég.

  Egynek lenni mélyebb érzéseitekben, megtartani a közös vonzalmat, szeretetet és gyengédséget, ami nem változik az élet csapásai alatt, kiáll minden kimerültséget, unalmat, ingerültséget, izgalmat, haragot és csalódást, mindig és minden helyzetben boldognak lenni, szerfelett boldognak, együtt lenni, meglelni minden körülmények között a nyugalmat, békét és örömöt egymásban - ez jó, ez nagyon jó, ez elengedhetetlen, de nem elég.

  Egyesíteni elméiteket, összhangba hozni gondolataitokat, és elérni, hogy kiegészítsék egymást, megosztani szellemi érdeklődésetek területeit és felfedezéseiteket; röviden, mentális tevékenységeitek körét azonossá tenni, elmélyülés, kiterjedés és gyarapodás révén, melyre mindketten egyszerre tesztek szert - ez jó, ez teljes mértékben szükséges, de nem elég.

   Mindezen túl, a mélyben, a központban, a lény csúcspontján található a lét születés, ország, környezet, oktatás minden körülményétől független Legfelsőbb Igazsága, egy Örök Fény; Az, ami spirituális fejlődésünk eredete, oka és mestere; Az, ami állandó irányt ad életünknek; Az, ami meghatározza a Végzetet; Annak tudatosságában kell egyesülnötök. Egynek lenni a vágyódásban és a felemelkedésben, egyazon sebességgel egyazon spirituális ösvényen haladni előre, nos ez a tartós egyesülés, egyetértés, egység, összhang - egy tartós egybekelésnek a titka.

Egy érzelem mindig egy vitális mozgás?

Ez az adott érzelemről függ, illetve attól, hogy mit nevezünk érzelemnek. Például, egy bizonyos állapotban, ha nagyon pontos és tiszta pszichikus mozgásban találjuk magunkat - ez elég gyakran megtörténik - az érzelem olyan erős, hogy könny gyűlik a szemünkbe. Nem vagyunk sem szomorúak, sem boldogok, semmilyen konkrét érzést nem érzünk, de mégis intenzív érzelmet élünk át, amely tisztán és egyértelműen pszichikus; ez belőlünk is jöhet, de gyakran valaki másból származik. Amikor kapcsolatban állunk egy pszichikushoz tartozó tettel, mozgással vagy megnyilvánulással, akkor hirtelen könnyek gyűlnek a szemünkbe. Ha ezt érzelemnek hívjuk, természetesen, ez egy érzelem, nem más. De általában ez ugyanabból a dologból származik: a fizikai lény nem túl tudatosan, de igen intenzíven vágyódik a pszichikus élettel való kapcsolatra. Szegénynek, nélkülözőnek. elszigeteltnek és elhagyatottnak érzi magát, ha nincs kapcsolatban a pszichikus lénnyel. Egymillióból egy fizikai lény sem tudja ezt. Ám az ilyen fajta benyomások, az elveszettség elhagyatottság védelem és támogatás nélküliség, hiányzik valami, csak éppen nem tudjuk mi, van valami, amit nem értetek, csak hiányzik, így ürességet éreztek: nos ez gyakrabban előfordul, mint gondolnánk - az embereknek általában fogalmuk sincs, hogy mi ez. Amikor azonban ilyen vagy olyan oknál fogva a fizikai tudatosság hirtelen kapcsolatba lép egy egyértelműen pszichikus jelenséggel, pszichikus erővel, pszichikus rezgéssel, az érzés oly erős, annyira intenzív, hogy legtöbbször a test el sem bír vele, olyan mint egy túl nagy öröm, amely mindenhol kicsordul, amelyet nem tudunk megtartani, nem tudunk magunkban tartani. Ilyen élmény ez is. Egyszer csak egyfajta kinyilatkoztatást érzünk, nem túl tudatosan, nem túl világosan, de az kinyilatkoztatás:  ez az, ez az, amire szükségem van. És ez olyan erős, olyan erős, hogy egy felindultság jön létre bennünk, amely annyi mindenből áll, amit szinte körül sem tudunk írni. Ezek azok az érzelmek amelyek nem vitálisak.

A vitális érzelmek összességében különböző természetűek - igen világosak, pontosak, el tudjátok őket különíteni, erőszakosak, általában intenzitással, nyugtalansággal, néha nagy elégedettséggel töltenek meg. Aztán épp az ellenkezőjét hozza ugyanaz az erő. És akkor az emberek... igen sokan közülük - ezt már említettük többször is - azt gondolják, hogy a szeretet csak ilyen lehet, a szeretet csak a vitálisban létezhet, csak a vitális mozgásaival együtt nyilvánulhat meg, mindezen intenzitással, erőszakkal, pontossággal, ragyogással, fényességgel. Amikor mindez hiányzik, azt mondják: "Ó, ez nem is szeretet."

És mégis, pontosan így forgatják ki a szeretetet: akkor már nem szeretetről, hanem szenvedélyről van szó. És ugye, ez majdnem egyetemes hiba az emberek között.

Vannak emberek akik teli vannak nagyon tiszta, nagyon magasrendű. nagyon önzetlen pszichikus szeretettel, mégsem tudnak róla semmit, és azt hiszik hidegek, szárazak és szeretetnélküliek, hiszen nincs meg bennünk a vitális rezgés e keveréke. Számukra a szeretet ezzel a rezgéssel kezdődik és végződik.

Tehát, mivel ez egy rendkívül instabil dolog, mindenféle mozgással, reakcióval és erőszakkal, mind depresszióban mind elégedettségben, a legtöbb ember számára a szeretet egy nagyon múló valami: életük során csak perceket élnek meg szeretetben. Tarthat akár néhány óráig is, utána unalmassá és lapossá válik, és azt képzelik, hogy a szeretet elhagyta őket.

Amint mondtam, vannak olyanok, akik túl vannak ezen, olyan módon tudják a szeretetet kontrollálni, hogy az nem keveredik össze mással; pszichikus szeretet van bennük, amely telve van önzetlenséggel, önátadással, könyörülettel, nagylelkűséggel, az élet nemességévei, és egy nagy azonosulási képességgel. A legtöbben hidegnek, vagy közömbösnek tartják ezeket az embereket - igen kedves embereknek, akik azonban nem tudnak szeretni -, és olykor önmaguk sincsenek tisztában vele. Ismertem embereket, akik azt hitték, ők nem tudnak szeretni, mert nem érezték a vitális rezgést. Amikor az emberek érzelmekről beszélnek, általában vitális érzelmekre gondolnak. Ám van egy másfajta érzés, amely kimondhatatlanul magasabb rendű, és nem ugyanúgy jut kifejezésre, ami ugyanolyan intenzitású, ám ez egy kontrollált intenzitás, tartózkodó, sűrített, összpontosított. amely egy hihetetlenül dinamikus erőt képvisel.

Az igaz szeretet bámulatos dolgokra képes, de ez ritka. Ugye képesek vagyunk mindenféle csodát véghezvinni azért, akit szeretünk - nem bárkiért, csak azért a személyért, akit szeretünk. Ám ennek a szeretetnek mentesnek kell lenni mindenféle vitális keveredéstől. Teljesen tiszta és önzetlen szeretetnek kell lennie, amely semmit nem kér vagy vár cserébe.

CWM 15. 1951. január 30.

Az emberi egyed egy nagyon összetett lény: számtalan elemből áll, melyek mindegyike egy független entitás és szinte saját személyisége van. Ráadásul a legellentétesebb elemek vannak együtt elszállásolva. Ha jelen van egy adott tulajdonság vagy képesség, az ellentéte mintegy megsemmisítvén szintén ott van, ölelkezve vele. Láttam egy bátor, elszánt, végsőkig hősies férfit, aki semmilyen veszélyben nem hátrált meg, aki a legnagyobb veszedelemmel is hidegvérrel nézett szembe, aki a legbátrabb volt a bátrak között; és láttam ugyanezt a személyt páni rémületben lapulva a leggyávább emberként, más körülmények között. Láttam legnagylelkűbb embert bőkezűen, szabadon adakozni, semmilyen költséget vagy áldozatot nem sajnálva, a legkisebb elővigyázatosság vagy fenntartás nélkül; ugyanezt a személyt szintúgy találtam a legzsugoribbnak, más esetben. Újfent láttam a legintelligensebb embert, egy tiszta elmével, tele fénnyel és értelemmel, aki könnyen megértette bármely téma logikáját és jelentőségét; és mégis láttam őt a legnagyobb butaságról tanúbizonyságot téve, melyre még egy tanulatlan, unintelligens ember sem lenne képes. Ezek nem elméleti példák: tényleg találkoztam ilyen személyekkel az életben.

Az összetettség nemcsak kiterjedésben, hanem mélységben is jelentkezik. Az ember nem egyetlen, hanem egyidejűleg több síkon él. Van egy fokozatossági skála az emberi tudatban: minél magasabbra emelkedünk a skálán, annál nagyobb az alkotórészek vagy személyiségek száma amivel rendelkezünk. Attól függően, hogy többnyire vagy elsősorban a fizikai, vitális, mentális síkon, ezek bizonyos részein, vagy az ezek fölötti vagy alatti síkokon élünk, másmilyen az egyéni személyiségünk összetétele, a pszicho-fizikai felépítése. Minél magasabban állunk, annál gazdagabb a személyiségünk, hiszen nem csak a saját szintjén él, hanem azokon a szinteken is, amelyek alatta vannak, amelyeket már meghaladott. A teljes vagy egész ember, bizonyos okkultisták szerint, háromszázhatvanöt személyiségből áll; valójában lehet, hogy még többről van szó. A Védák három, harminchárom, háromezer háromszáz és harmincháromezer istenről beszélnek, amelyeket az ember hordozhat - az alap hármasság egyértelműen a Test, Élet és Szellem hármas állapota vagy világa.

Mi értelme van ezen önellentmondásnak, az ember e megosztottságának? Hogy ezt megértsük, tudnunk kell, hogy mindegyik személy egy adott tulajdonságot vagy képességet, egy adott megvalósítandó eredményt jelent. Hogyan lehet ezt a legjobban véghezvinni? Mi módon érhetnénk el egy tulajdonságot a legtisztább, legmagasabb és legtökéletesebb formájában? Szembeállítjuk az ellentétével. Azaz miként növekszik és fejlődik egy erő - küzdünk ellene és győzedelmeskedik minden, ami gyengíti és ellentétes vele. Egy adott tulajdonsággal kapcsolatos hiányosságok megmutatják, hol kell javítanod vagy erősítened rajta, és hogyan fejlesszed, hogy teljesen tökéletes legyen. Ez a kalapács, amely a gyenge, puha vasat üti, hogy kemény acéllá alakítsa. A kezdeti ellentét hasznos, és a magasabb harmónia érdekében kell felhasználni. Ez az emberi önellentmondás titka. Pontosan abban vagy a leggyengébb, ami a legnagyobb értékednek van rendelve.

Minden embernek van egy teljesítendő küldetése, az univerzumban eljátszandó szerepe, egy szerep, amelyet azért kapott, hogy megtanulja és felvállalja a kozmikus Cél érdekében, egy feladat amit egyedül ő képes elvégezni, senki más. Ezt kell elsajátítania az élettapasztalatok során, azaz nem egy életben, hanem élet élet után. Valójában ez az életek láncolatának lényege, amelyen az egyénnek át kell menni tapasztalatokat gyűjtve - tulajdonságok, sajátosságok, erők és képességek keverékéből -, és megtalálnia belőle a fonalat az életmintához, amelyet szőnie kell. Na már most, a legbelső lény, a valós személyiség, a változó egyén központi tudata a pszichikus lénye. Ez mintegy a fény egy aprócska szikrája, amely az átlagemberben jóval az élet-tapasztalat mögött van. A felnőtt lelkekben e pszichikus tudatnak nagyobb a fénye - nagyobb az intenzitása, terjedelme és gazdagsága. Ily módon vannak öreg és új lelkek. Az öreg és ősi lelkek azok, amelyek elérték, vagy nemsokára elérik a teljes tökéletességet; áthaladtak megszámlálhatatlan életek során, és kifejlesztették a legösszetettebb és legintegráltabb személyiséget. Az új lelkek azok, amelyek éppen most léptek vagy lépnek ki a fizikiai-vitális létből; olyanok, mintha egyszerű organizmusok lennének, kevés összetevőből melyek inkább a testi élethez kötődnek, alig egy kevés mentálissal. A lélek azonban növekszik a tapasztalatokkal, építi és gazdagítja a személyiséget. Ha a külső élet bármely részének, az elme, a vitális vagy a test bármelyik elemének sikerül kapcsolatba kerülni a pszichikus tudattal - azaz képes a hatása alá kerülni - akkor a pszichikus befogadja, és ott marad: ez a rész a pszichikus lényben fog tovább élni, mint élő emlék és örökös tulajdon. Az ilyen elemek alkotják az alapot, az alapozást, amelyre a teljes és valós személyiség van felépítve.

Az első dolog, kideríteni, hogy mit vagy hivatott megvalósítani, milyen szerepet kell játszanod, mi a személyes küldetésed, mi a képesség vagy tulajdonság, amelyet ki kell fejezned. Azt is fel kell fedezned, hogy mi az, ami ellenkezik, és nem engedi, hogy a küldetésed kivirágozzon és teljesen megnyilvánuljon. Más szóval meg kell ismerned magad, fel kell ismerned a lelkedet és pszichikus lényedet.

Ehhez teljesen őszintének és pártatlannak kell lenned. Úgy kell vizsgálnod magad, mintha egy harmadik személyt vizsgálnál és kritizálnál. Nem szabad azzal az elképzeléssel kezdened, hogy ez az életed célja, ez a sajátos képességed, ezt kell tenned, vagy azt kell tenned, ebben rejlik a tehetséged vagy géniuszod stb. Ez ugyanis eltérít a helyes útról. Nem a külső lény rokon, vagy ellenszenve, a mentális, vitális vagy fizikai választásod amely meghatározza a fejlődésed valódi vonalát. Az ellenkező álláspontot sem szabad fölvenned, mondván: "Semmire nem vagyok jó ebben, haszontalan vagyok abban, ez nem nekem való." Sem a hiúság és arrogancia, sem az önleértékelés és hamis szerénység ne mozgasson. Ahogy mondtam, teljesen pártatlannak és kívülállónak kell maradnod. Olyannak kell lenned, mint egy tükör, amely visszatükrözi az igazságot, és nem ítélkezik.

Ha képes vagy megtartani ezt a hozzáállást, ha ilyen nyugodt és csöndes bizalmad van a lényedben, és vársz rá, hogy mi fog megmutatkozni, akkor az olyan, mintha egy sűrű és zajtalan erdőben lennél; meglátnál magad előtt egy víztükröt, sötét és mozdulatlan alig észrevehető, - egy éjbe ágyazott tavacska; és azon lassan megjelenne egy holdsugár, és a hűvös, halovány fényben megsejlene a nyugodt folyadékfelszín. Így jelenik meg lényed titkos igazsága, és így mutatkozik be, amikor először kapcsolatba kerülsz vele, ott látni fogod, fokozatosan tükröződni lényed valódi tulajdonságait, az isteni személyiséged vonásait, ami valóban vagy, és aminek lenned kell.

Az, aki ekképpen megismerte magát és birtokba vette magát, legyőzve az összes belső ellentétet, e tény által kiterjesztette magát és hódítását, könnyebbé téve másoknak, hogy azonos vagy hasonló hódítást végezzenek. Ők ez úttörők, vagy kiválasztottak, akik az önmagukban győzelemre vitt hadjárat által másokat is győzelemre segítenek.

CWM 15. 1952. November 12.

The notion of religion is most often linked to the search for God. Should religion be understood in this context only? As a matter of fact, are there not nowadays other forms of religion?

We give the name of religion to any concept of the world or the universe which is presented as the exclusive Truth in which one must have an absolute faith, generally because this Truth is declared to be the result of a revelation.

Most religions affirm the existence of a God and the rules to be followed to obey Him, but there are some Godless religions, such as socio-political organisations which, in the name of an Ideal or the State, claim the same right to be obeyed.

To seek Truth freely and to approach it freely along his own lines is a man’s right. But each one should know that his discovery is good for him alone and it is not to be imposed on others.

13 May 1970

„Vallásnak” hívunk bármilyen világról vagy univerzumról alkotott elképzelést, amely igényt támaszt a kizárólagos Igazságra, amelyben abszolút hitünk kell hogy legyen. A legtöbb vallás bizonygatja egy Isten létezését, és pontosan meghatározza a követendő szabályokat, abból a célból, hogy engedelmeskedjünk Neki. Vannak azonban istentelen vallások, mint amilyenek a társadalmi-politikai szervezetek, amelyek egy Eszmény vagy az Állam nevében ugyanolyan jogot formál az engedelmességre.

cwm 13

Ha valaki igazán el akarná mondani a dolgokat, el kellene mondania mindent teljes részletességgel. Számtalan élményem között, az elmúlt nyolcvan év során sok változat volt és látszólag ellentmondásosak, hogy mondhatná valaki a végén, minden lehetséges. Tehát, ha mondok nektek valamit korábbi életekről anélkül, hogy bemutatnám a szálat ami keresztülfut mindenen, kinyitnám az ajtót a dogmatizmusnak. Azt fogjátok mondani egy napon „Anya ezt mondta, Anya azt mondta...” És ez az, ahogy a dogmák létrejönnek, sajnos.

Tekintve ezután a tapasztalatok sokaságát, és az lehetetlen, hogy életemben szóban vagy írásban átadjam, azt kell mondanotok magatoknak, hogy minden lehetséges - ne legyél dogmatikus. Én lehet, mégis mindamellett, adok néhány általános útmutatást.

Csak akkor mondhatunk mindenben igazat múltbéli életeink emlékeiről, ha tudatosan azonosulunk az isteni Eredetünkkel. Sri Aurobindo arról beszél, hogy a Lélek fokozatosan megnyilvánul a formában, amelyben tartózkodik. Amikor megérkeztünk a megnyilvánulás csúcsára, egy olyan kilátásunk nyílik, amely alámerül, meglátja a megtett utat és visszaemlékezünk.

De ez nem mentális jellegű emlék. Azok akik azt állítják, hogy hűbérúrak voltak a középkorban, vagy ilyen-olyan személyek bizonyos korban és helyen, gazdag képzelőerővel rendelkeznek, és csupán saját mentális fantáziálásuk áldozatai. Ami marad múltbéli életetekből nem gyönyörű Epinal képek, amelyeken főúrként szerepeltek egy kastélyban, vagy győzedelmeskedő tábornokként egy hadsereg élén - ez egy regényben van így. Olyan pillanatok emlékei maradnak meg, amikor a pszichikus kiemelkedett lényetek mélységéből, és feltárta magát nektek, azon pillanatok emlékei, amelyek alatt teljesen tudatosak voltatok. Az evolúció során a tudatosság fokozatosan fejlődik, a múlt életek emlékei pedig általában az evolúciónak a kritikus pillanataira korlátozódnak, és a döntő fordulatokra, amelyek a tudatosságotok fejlődését fémjelezték.

Amikor életetek ilyen pillanatait élitek, egyáltalán nem törődtök azzal, hogy Monsieur Untel vagytok, hol és melyik korban éltek - nem a civil státuszotok emléke marad meg. Épp ellenkezőleg, e külső, bagatell, kiegészítő és múlandó dolgokról elveszítetek minden tudatosságot, hogy teljesen a lélek lángoló megnyilvánulásának és az isteni kontaktus fényének szentelhessétek magatokat. Amikor a múlt életetek ilyen pillanataira emlékeztek, az emlék annyira erőteljes, hogy nagyon közelinek, nagyon élőnek tűnik, sokkal élőbbnek, mint jelen életetek hétköznapi emlékei. Időnként álomban, amikor a tudatotok bizonyos síkjaival kapcsolatba kerültök, lehetnek ilyen erős emlékeitek, olyan vibráló színekkel, amelyek sokkal intenzívebbek, mint a fizikai világ színei és dolgai. Ezek a valódi tudatosság pillanatai, ekkor minden rendkívüli módon sugárzik, minden vibrál, minden olyan minőséggel felruházott, mely elillan a hétköznapi tekintettől.

Ezek a pillanatai a lélekkel való kapcsolatnak általában az élet fontos fordulatát, egy előrelépést, egy tudati fejlődést fémjeleznek, és gyakran egybeesnek egy válságos pillanattal, egy extrém intenzitású helyzettel, amikor az egész lény olyan erős hívást érez, hogy a belső tudatosság áthatol az őt fedő tudatlanság rétegein, és teljes fényében mutatkozik meg a felszínen. A lénynek ez a nagyon erős hívása, kiválthatja egy isteni emanáció, egyéniség, isteni aspektus leszállását is, amely egy meghatározott pillanatban az egyéniségetekhez csatlakozik, hogy elvégezzen egy adott munkát, megnyerjen egy csatát, kifejezzen ilyen vagy olyan dolgot. Miután elvégezte a munkát, ez az emanáció általában visszavonul. Akkor megőrizhetitek a kinyilatkoztatás vagy inspiráció perceit jellemző körülmények emlékét: újra megfigyelhetitek a látványt, a viselt ruhátok színét, a saját bőrötök színét, a dolgokat, amik körülvettek benneteket abban a pillanatban - ezek mind eltörölhetetlenül,  rendkívüli intenzitással, saját ragyogásukban maradnak meg. A bennetek megnyilatkozó tudatosság a dolgokban lévő tudatosságot is felfedi. Ezeknek a részleteknek a segítségével néha rekonstruálhatjátok a kort, amelyben éltetek, vagy a tettet, amelyet éppen végrehajtottatok, rájöhetek, hogy melyik országban éltetek; de nagyon könnyű ebből regényt csinálni és összekeverni a képzelgést a valósággal.

Nem szabad feltételeznetek ugyanakkor, hogy a múlt életek minden emléke csak kritikus pillanatokhoz, fontos küldetésekhez, vagy kinyilatkoztatásokhoz kötődik. Ezek néha nagyon egyszerű, átlátható pillanatok, amikor a lény teljes és tökéletes harmóniája jutott kifejezésre. És ehhez külsőleg teljesen jelentéktelen helyzetek is megfelelhetnek.

A közvetlen környezetetekben lévő dolgokon kívül, a pszichikus lénnyetekkel való kapcsolódás pillanatában, semmi sem marad. Miután eltelt a kivételes pillanat, a pszichikus lény belső álomba tér, és az egész külső életetek szürke monotóniába olvad össze, ami semmi nyomot nem hagy. Mellesleg ez majdnem ugyanaz, mint ami a jelenlegi életetek során történik: a kivételes pillanatokon kívül, amikor a mentális, vitális vagy akár fizikai lényetek csúcsán vagytok, az életetek többi része egy amolyan semleges színné olvad össze, amely nem különösebben érdekes, kevéssé számít, hogy itt vagytok és nem amott, és ezt a dolgot tesszitek és nem amazt. Ha megpróbáltok az egész életetekre ránézni úgy, hogy megragadhasátok a mögöttetek lévő húsz, harminc, negyven év esszenciáját, akkor azt tapasztaljátok, hogy spontán módon két-három kép jelenik meg - ezek voltak életetek valódi pillanatai, a többi homályba vész. Egyfajta spontán választási mechanizmus működik a tudatotokban és egy könyörtelen selejtező. Ez ad egy kis ötletet, hogy mi történik múltbéli életetek emlékeivel: pár kiválasztott pillanat megmarad, és egy hatalmas selejtezés.

Természetesen a korábbi életek igen kezdetlegesek; ezekből nagyon kevés dolog marad meg, néhány elszórt emlék, nagyon hézagosan, de minél inkább előrehaladunk a tudatosságban, a pszichikus lény annál inkább kapcsolódik a külső tevékenységekhez; nő az emlékek száma, összefüggőbbek és pontosabbak lesznek, de még egyszer, a fennmaradt emlékek a lélekkel való kapcsolat emlékei; olyan időkre, olyan dolgokra emlékszünk, amelyek kapcsolatban álltak a pszichikus megnyilvánulással - nem a civil státuszra vagy a változó díszletekre. És ez megmagyarázza nektek, hogy miért a múltbéli állati életek állítólagos emlékei a legfantasztikusabbak: az állatokban az isteni szikra túl mélyre van temetve ahhoz, hogy tudatosan a felszínre törhessen és csatlakozzon a külső élethez. Teljesen tudatos lénnyé kell válnunk minden ízünkben, tökéletesen egyesülnünk kell isteni eredetünkkel, mielőtt még őszintén azt mondhatnánk, hogy emlékszünk előző életeinkre.

1958. (1)

   Látod, a világ jelenlegi állapotában a körülmények mindig nehezek. Az egész világ a harc, a küzdelem állapotában van a megnyilvánulni akaró igazság és fény erői, és minden ellenállása között, ami nem akar megváltozni, ami a múltat képviseli, ami rögzült, megkeményedett, és visszautasítja, hogy eltávozzék. Természetesen minden egyén ezt saját nehézségeiként érzékeli, és mindenki ugyanazokkal az akadályokkal találja szemben magát.

   Csak egyetlen út létezik számodra. S ez a teljes, tökéletes és feltétlen megadás. Ezen nem csak a tevékenységek, munka, becsvágy feladását értem, hanem az összes érzelmét is, abban az értelemben, hogy mindent kizárólag az Isteniért teszel, kizárólag Érte vagy minden. Így felülemelkedsz a környező emberi reakciókon. Nem csak fölébük kerekedsz, hanem az Isteni Kegyelem fala meg is véd tőlük. Ha egyszer már nincs több vágyad, nem ragaszkodsz már semmihez; ha egyszer feladtad már az összes szükségletedet, hogy jutalamat kapjál emberi lényektől, legyenek azok bárkik, és tudod, hogy az egyetlen elnyerni érdemes jutalom a Supreme-től érkező; és hogy az sosem marad el. Ha egyszer felhagysz az összes külső lény és dolog iránti ragaszkodásoddal, azonnal megérzed a szívedben az isteni jelenlétet, erőt, kegyelmet, ami mindig veled van.

   És nincs más gyógyír. Ez az egyetlen gyógyír mindenki számára, kivétel nélkül. Minden szenvedőnek ugyanezt a dolgot kell elmondani. Minden szenvedés annak jele, hogy a megadás nem teljes. S akkor, amikor érzel magadban egy "felbolydulást", ahelyett, hogy azt mondanád: "Ó, ez és ez rossz", vagy "Ez a körülmény nehéz", azt mondod: " A megadásom nem tökéletes". És akkor megérzed a kegyelmet, ami segít neked és vezet téged, és mész tovább. És egy nap oly békébe kerülsz, amit semmi sem tud megzavarni. Az összes ellenerőt, az ellen mozdulatokat, a támadásokat, a meg nem értéseket, a rosszakaratot ugyanazzal az Isteni Kegyelemben való bizonyosságból fakadó mosollyal fogadod. És ez az egyedüli kivezető út, nincs másik.

   E világ a viszály, a szenvedés, nehézségek és az erőfeszítés világa. Ebből áll! Még nem változott meg. Még kell egy kis idő, hogy megváltozzék, és minden egyes ember számára megvan a lehetőség, hogy kiszabaduljon belőle. Ha a Legfelsőbb Kegyelem jelenlétének veted a hátad, az az egyedüli kivezető út.