1962. január 27. (A teremtésről...)

Szóval az Anya megélte első négy emanációját. Az első a Tudatosság és Megvilágosodás volt (a Sachchidananda-ból eredően); a második az Ananda és Szeretet. A harmadik az Élet, a negyedik pedig az Igazság. Ezután a történet megy tovább, tudatában lévén végtelen hatalmuknak, ahelyett, hogy tartanák a kapcsolatot a legfelsőbb Anyával, s rajta keresztül, a Legfelsőbb Úrral, ahelyett, hogy jelzéseket kapnának cselekvésre Tőle, és a megfelelő sorrendben tennék a dolgukat, tudatában voltak saját hatalmuknak és mindegyikük független egyénként kezdte azt tenni, amit csak akart – volt a hatalmuk és kihasználták. Elfelejtették Származásukat. Hogy honnan jöttek. S e miatt a kezdeti feledés miatt, a Tudat tudattalansággá vált, a Fény pedig sötétséggé. Az Ananda szenvedéssé vált, a Szeretet gyűlöletté. Az Élet Halállá változott. Az Igazság pedig Hamissággá. S azonnal fejjel előre bedobták őket abba, ami később az Anyaggá vált. Theon szerint az általunk ismert Világ ennek az eredménye. S ez volt a Legfelsőbb első manifesztációja.

De a történet könnyen érthető és eléggé gondolatébresztő. A felszínen – értelmiségiek számára – mindez elég gyermekded, de ha már átélted az élményt, nagyon jól megérted – jómagam azonnal értettem és éreztem.

magyar

1969. május 31. (Mert mi ez a teremtés végül is?)

Mert mi ez a teremtés végül is? Elválasztottság, gonoszság és kegyetlenség, és aztán szenvedés, bomlás és betegség, halál és rombolás (mindez egyazon dolog része). Nos, a tapasztalatom az összes felsorolt dolog VALÓTLANSÁGA volt, mintha beléptünk volna egy valótlan Hamisságba, és minden eltűnik, amikor kijutunk belőle – többé már NEM LÉTEZIK, többé már nincsen. Ez az, ami annyira ijesztő! Mindazon dolgok, amelyek annyira valóságosak, annyira konkrétak, annyira ijesztőek számunkra – nem léteznek! Csupán… beléptünk egy Hamisságba. Miért? Hogyan? Mibe?...

magyar

1972. május 6. (Egy elképesztő Erő nyomása NEHEZEDIK a világra...)

Azt hiszem, már elmondtam neked, hogy van egy bizonyos aranyló Erő, ami lefelé nyom (kézmozdulat); nincs anyagi tartalma, és mégis szörnyen nehéznek érezzük....

Igen, igen.

...lefelé nyomja az Anyagot, hogy arra késztesse, hogy BEFELÉ forduljon az Isteni felé – nem kívülre szárnyalva (felfelé mutat) hanem befelé fordulva az Istenihez. S a nyilvánvaló eredmény az elkerülhetetlen katasztrófák sora. De az elkerülhetetlen katasztrófa érzékelése mellett egyes helyzetekre vagy eseményekre olyan megoldások adódnak, melyek egyszerűen csodásnak tűnnek.

Mintha mindkét véglet még végletesebbé válna: a jó jobbá, a rossz pedig rosszabbá. Csak úgy. És egy elképesztő Erő nyomása NEHEZEDIK a világra. Ez a benyomásom.

magyar

1960. május 16. (Amennyiben van alapvető szükségesség, az az alázatosság.)

Amennyiben van alapvető szükségesség, az az alázatosság. Alázatosnak lenni. Nem úgy alázatosnak, ahogy azt általában értjük, pl. egyszerűen azt mondva: „Oly kicsi vagyok, nem is vagyok semmi” – nem, valami más... Mert a csapdák megszámlálhatatlanok, és minél előrébb haladsz a jógában, annál kifinomultabbak, és annál jobban elrejti magát az egó csodálatos és szent megjelenések mögé. Tehát amikor valaki azt mondja, „Másra többé nem akarok támaszkodni, csak Rá. Be akarom hunyni a szemeim, és egyedül Benne pihenni.” Ez a kényelmes „Ő” – aki éppen olyan, amilyennek akarod – az egó. Vagy egy félelmetes Asura vagy egy Titán (az egyén kapacitásától függően). Mindenütt otthon vannak a Földön, a Föld a birodalmuk. Szóval az első dolgod, hogy vágd zsebre az egódat. NE csak elrakd, hanem szabadulj meg tőle, amilyen hamar csak lehet!

magyar

1971. június 9. (egy üzenetet egész Indiának)

A szembenálló erők támadása zajlik. Egy vad támadás. De a Válasz már közeledik – egy nagyon szerény kezdet. Minden egyes személyben viharféle dúlt, és még nem ért teljesen véget. Minden, amiről azt gondoltad, hogy meghódították és félrelökték, robog visszafelé – a legváratlanabb személyektől – mindenféle álruhákban, de főleg a jellemben, oh!... kétségek, lázadás, minden...

magyar

76. (Európa büszke a gyakorlatias és tudományos szervezettségére...)

76. Európa büszke a gyakorlatias és tudományos szervezettségére és hatékonyságára. Megvárom, amíg a szervezettsége tökéletes nem lesz; akkor egy gyerek fogja elpusztítani Európát.1

 

Amikor az aforizmák először megjelentek a Buletin-ben, akkor azt mondtad, hogy hagyjuk ki ezt. Ez egy meglehetősen titokzatos aforizma, amelyet szeretnék helyesen érteni. Tudni szeretném, hogy közzétehetjük-e ezt, vagy sem?

magyar

28. (Napóleont zsarnoknak és császári gyilkosnak nevezték; én viszont...)

28. Napóleont zsarnoknak és császári gyilkosnak nevezték; én viszont Istent láttam felfegyverkezve keresztülgázolni Európán.

 

Szükségesek ezek a háborúk mind a Föld evolúciójához?

Az emberi fejlődés egy bizonyos szakaszában a háborúk elkerülhetetlenek. A történelem előtti időkben az egész élet egy háború volt; és a mai napig az emberi történelem a háborúk egy hosszú története. A háborúk természetes eredményei egy egoisztikus agresszió és életküzdelem által uralt tudatossági szintnek. És jelen pillanatban, annak ellenére, hogy bármilyen emberi erőfeszítések is vannak a béke felé, nincs biztosítva számunkra, hogy a háború ne egy elkerülhetetlen csapás legyen. Valójában nem hadiállapot van jelen pillanatban, nyílt vagy más formában, számos részén a világnak?

magyar

45. (A logika az Igazság legnagyobb ellensége, ahogyan az önelégültség...)

45. A logika az Igazság legnagyobb ellensége, ahogyan az önelégültség a legnagyobb ellensége az erénynek – mert az egyik nem látja a saját tévedéseit, és a másik sem a saját tökéletlenségeit.

Mi a logika szerepe és értelme az életünkben?

magyar

Oldalak