28. (Napóleont zsarnoknak és császári gyilkosnak nevezték; én viszont...)

Nyomtatóbarát változat

28. Napóleont zsarnoknak és császári gyilkosnak nevezték; én viszont Istent láttam felfegyverkezve keresztülgázolni Európán.

 

Napoleon

 

Szükségesek ezek a háborúk mind a Föld evolúciójához?

Az emberi fejlődés egy bizonyos szakaszában a háborúk elkerülhetetlenek. A történelem előtti időkben az egész élet egy háború volt; és a mai napig az emberi történelem a háborúk egy hosszú története. A háborúk természetes eredményei egy egoisztikus agresszió és életküzdelem által uralt tudatossági szintnek. És jelen pillanatban, annak ellenére, hogy bármilyen emberi erőfeszítések is vannak a béke felé, nincs biztosítva számunkra, hogy a háború ne egy elkerülhetetlen csapás legyen. Valójában nem hadiállapot van jelen pillanatban, nyílt vagy más formában, számos részén a világnak?

Ezenfelül, minden, ami a Földön történik szükségszerűen vezet a haladásához. Ennélfogva háborúk a bátorság, kitartás, hősiesség iskolái; felhasználhatók egy múlt elpusztítására amely nem hajlandó eltűnni, bár az ideje lejárt, és teret teremtenek új dolgoknak. Háborúk, mint Kurukshetra,1 egy módja megszabadulni a Földnek egy zsarnoki vagy ártalmas néptől azért, hogy az igazságosság és a jobb uralkodhasson. A háborúk a veszély jelenléte által felrázzák a túlságosan tamaszikus 2  tudatosság apátiáját és felébresztenek szunnyadó energiákat. Végül is, a velük járó, és az őket követő borzalmak miatt, rábírják az embereket arra, hogy hatékony módot keressenek az ilyen barbár és erőszakos fajtájú átalakítás szükségtelenné tételére.

Mert minden, ami nem szükséges a Föld evolúciójához, az automatikusan megszűnik.

1960. április 13.

Azt írtad: "A Háborúk felhasználhatók egy múlt elpusztítására amely nem hajlandó eltűnni, bár az ideje lejárt, és teret teremtenek új dolgoknak." Most, hogy a Szuperelme már leszállt a földre, szükség lesz háborúra a világ jelenlegi állapotának megváltoztatásához?

Minden a nemzetek fogékonyságától függ. Ha széles körben és gyorsan megnyílnak az új erők hatására, és ha elég gyorsan változtatnak az elképzeléseiken és a cselekedeteiken, a háború elkerülhető. De ez mindig fenyegető és mindig bizonytalan; minden hiba, a tudatosság minden elhomályosodása növeli a veszélyt.

És mégis végső soron minden igazán az Isteni Kegyelemtől függ, és nekünk bizalommal és nyugalommal kell nézni a jövő felé, és ezzel egy időben haladni olyan gyorsan amennyire csak tudunk.

1960. április 15.

 


1 A Bhagavad Gitában a legendás csatatér, ahol a Sri Krishna által vezetett Pandavák és a Kauravák megütköztek egymással. (vissza)

2 tamasz: sötétség, homály; [a három guna egyike] a tudatlanság és a tunyaság minősége; a tudattalan ereje [a képtelenség és a passzivitás minőségeként jelenik meg]. (vissza)

magyar

Hozzászólások

Dambholi képe

 

 

Napóleon neve minden fajta kritikák elfogultságainak a küzdőtere, és az emberek a részrehajlásuk, lelki beállítottságuk és politikai véleményük szerint szeretik és gyűlölik, magasztalják fel és pocskondiázzák a Korzikait. Napóleont hibáztatni olyan, mint bírálni a Mont Blanc-ot vagy sárral dobálni a Kancsendzöngát. Ezt a fenomént meg kell érteni és ismerni kell, nem hibáztatni vagy dicsőíteni. Csodálnunk kell őt, de elmeként és nem moralistaként. Sem a dicsőítői, sem a bírálói nem fogták fel eléggé, hogy Bonaparte egyáltalán nem ember volt – ő egy erő volt. Az erőnek csak a természetét kell tekintetbe vennünk. Vannak emberek, akik maguktól értetődően emberfelettiek, nagy szellemek, akik csak használják az emberi testet. Európa emberfelettieknek, mi vibhutiknak hívjuk őket. Ők a Természet manifesztálódásai, egy isteni energiáé, amelyet egy ezzel a céllal megbízott szellem felügyel, és a szellem egy kisugárzás a Mindenhatóból, aki elfogadja az emberi erőt és gyengeséget, de általuk nincs megkötve. Felette állnak a moralitásnak, és rendszerint lelkiismeret nélkül, a saját természetüknek megfelelően cselekszenek. Mert ők nem olyan emberek, akik felfelé az állatiból az istenibe fejlődnek, és küzdenek az alacsonyabb természetükkel, hanem olyan lények, akik beteljesültek és elégedettek magukkal. Közülük még a legszentebbek is megvetik a mindennapi törvényt és szokást, és könnyen, lelkifurdalás nélkül hágják át őket, ahogy azt Krisztus tette nem egy alkalommal, amikor bort ivott, nem tartotta be a szombatot, vámszedőkkel és utcanőkkel érintkezett; ahogy azt Buddha tette, amikor feladta a magától elfogadott kötelességeit, mint férj, mint honpolgár és mint apa; ahogy azt Sankara tette, amikor megszegte a szent törvényt és rátaposott a szokásra és ácsárára, hogy megnyugvással töltse el meghalt anyját. A mi irodalmunkban Isteneknek vagy Sziddháknak vagy Titánoknak vagy Óriásoknak írják le őket. Valmiki tízfejű óriásnak festi le Rávanát, könnyen belátjuk azonban, hogy ez csak az ő látomása volt a képzelet világában, az „asztrális síkon”, és hogy az emberiség kategóriáiban Rávana Vibhuti vagy emberfeletti volt, és ugyanazon rendű lények egyike, mint Napóleon.

A Ráksasza az a páratlan és kiteljesedett individualista, aki úgy véli, az élet az ő saját korlátlan ön-kiteljesedése és ön-érvényesülésére való. Szükséges alkotóeleme ez az emberiségnek, különösen a forradalmak idején. Tiszta típusként az emberben rendszerint ő a múlt teremtménye; jelenleg más alapelemekkel keveredve jelenik meg. De Napóleon egy tiszta típusú Ráksasza volt, erejében és megvalósításában kolosszális. Rettenetes hatalmi és birtoklási étvággyal jött a világra, és Rávanához hasonlóan megpróbálta elnyelni az egész világot, hogy kielégítse természetfeletti étvágyát. Ami csak útjába került, azt sajátjának tekintette – ideákat, embereket, nőket, dicsőséget, megtiszteltetéseket, hadseregeket, királyságokat; és nem volt aggályoskodó a birtokláshoz való jogát illetően. A természetéből fakadt a jogosultsága; a szükségletéből az indokoltsága. Ezt az attitűdöt pár ilyen szóval ki lehet fejezni, mint ezek: „Másoknak lehet, hogy nincs joguk ezeket a dolgokat megtenni, de én Napóleon vagyok.”

A Ráksasza nem altruista [emberbarát]. Ha magát kielégítve, ki tud elégíteni másokat is, akkor az kedvére való; de indítékának nem ezt teszi. Ha el kell tipornia másokat, hogy magát kielégítse, lelkiismeret-furdalás nélkül megteszi. Nem ő az erős ember, a rátermett uralkodó, nem ő a hatalmas? A Ráksaszának Kámája [Vágya] van, Prémája [Szeretete] nincsen. Napóleon nem tudta, mi a szeretet; csak azzal a kedvességgel rendelkezett, ami a birtoklással jár együtt. Szerette Josephine-t, mert kielégítette a természetét, Franciaországot, mert birtokolta, az anyját, mert az övé volt és vele rokonlelkű, a katonáit, mert szüksége volt rájuk a dicsőségéhez. A szeretet azonban nem ment túl azon, hogy szüksége volt rájuk. Ez egy önelégültség volt, és nem volt meg benne az önátadásnak semmilyen eleme sem. A Ráksasza elpusztít mindent, ami szembehelyezkedik vele, és érzéketlen a pusztítás nagyságával szemben. De sohasem kegyetlen. Napóleonban nem volt semmi Néró romlottságából, de egész hadseregeket pocsékolt el  minden lelkifurdalás nélkül, tűzáldozatként dicsősége oltárán; lelövette Hofert és megölette Enghient. Mi van hát a Ráksaszában, ami szükségessé teszi őt? A Ráksasza egyéniség, erő, tehetség; ő Isten második hatalma, dühe, ereje, nagyszerűsége, száguldó féktelensége, arrogáns bátorsága, a lavina, a villámcsapás, ő Balarám ő Jehova, ő Rudra. Ilyenként kell iránta csodálatot éreznünk és tanulmányoznunk őt.

A Vibhuti azonban, bár a maga módján elégedettséget és élvezetet okoz magának, soha nem az önelégültség és élvezet miatt jön. A munka miatt jön, hogy a maga módján segítse az embert, a világot az evolúciójában. Napóleon az egyik leghatalmasabb Vibhuti volt, az egyik legkiemelkedőbb. Vannak olyan Vibhutik, akik visszatartották magukat, a személyiségükben az erőt elrejtették, azért hogy teljesen a munkájukra tudják azt fordítani. Ilyenek voltak Shakespeare, Washington, Victor Emmanuel. Vannak mások, mint Nagy Sándor, Caesar, Napóleon, Goethe, akik nyilvánvalóan ugyanolyan emberfelettiek a személyiségükben, mint a munkában, amit elvégeznek; Napóleon gyakorlati tehetségben az összes modern közül a legnagyobb volt. Tehetségében, bár nem a karakterében, hasonlít a Mahabhárata Bhismájára. Ugyanazzal a szuverén, ellenállhatatlan, világ-birtoklással ragadta meg a háborút, politikát, kormányzatot, törvényhozást; ugyanolyan mesterien bánt a tömegekkel és elképesztő étvágya volt a részletek iránt. Vasból volt az agya  , amely soha nem lankad el, hibátlan volt a memóriája, amely nem veszít el semmit, tiszta volt az ösztönös megérzése, amely spontán precizitással tesz mindent a helyére. Olyan volt ez, mintha egy embernek a Kaukázust kellene a vállain vinni, és ezzel a teherrel eredményesen egy gyorsjáratú gépezetet nagy fordulatszámmal járatni, de azért figyelni és előre látni minden lépést, és sohasem megtorpanni. Annak bizonyítéka, hogy egy emberi testben bármi is képes lehet egy ilyen munkára, már önmagában is egy szolgálat a haladásunk számára, amelyért nem lehetünk elég hálásak Napóleonnak.

Bonaparte műve teljes egészében csodálatra méltó. Igaz, hogy egy időre elvette a szabadságot Franciaországtól, de Franciaország akkor nem állt készen a demokratikus szabadságra. Egy ideig fegyelmet kellett tanulnia a Forradalom katonájától. Nem tudta volna teljesíteni azt a munkát, amelyet elvégzett, ha gátolja őt a forrongó francia Parlament, amely győzelemben túláradó, vereségben elbátortalanodó volt. Be kellett rendez a Francia Forradalmat, már amennyire a föld el tudta azt viselni, és Napóleonnak ezt egy átlagos élet rövid időtartama alatt kellett megtennie. Meg is kellett mentenie a forradalmat. Franciaország agressziója Európa irányában szükséges volt az önvédelemhez, mert Európa nem szándékozott megtűrni a Forradalmat. Európának meg kellett tanulnia, hogy a Forradalom nem anarchiát jelent, hanem egy újraszervezést, a réginél annyival hatalmasabbat, hogy egy ekképp újraszervezett ország egyedül le tudta győzni egész Európát. Ezt a feladatot Napóleon végezte el eredményesen. Azt mondják, hogy külpolitikája megbukott, mert Franciaországot kisebben hagyta, mint ahogy találta. Ez igaz. De nem az volt Napóleon küldetése, hogy Franciaországot földrajzilag megnövelje. Ő nem Franciaországért érkezett, hanem az emberiségét, és még bukásában is Istent szolgálta, és előkészítette a jövőt. Európa egyensúlyát meg kellett zavarni, azért hogy új egyesüléseket lehessen előkészíteni, és Napóleon gigantikus hadműveletei halálosan meg is zavarták. Felébresztette a Nacionalizmus szellemét Itáliában, Németországban, Lengyelországban, és eközben megszilárdította a nagy Birodalmak formálódása felé irányuló tendenciát – a közvetlen jövő pedig a Nacionalizmus és a Birodalom összehangolt megvalósulása volt. Rákényszerítette Európát, hogy elfogadja a politikai és társadalmi átalakítás szükségességét.

Napóleon megdöntésnek punjáján [érdemén] Anglia, Németország és Oroszország osztozott. Meg kellett őt dönteni, mert – bár előkészítette a jövőt és elpusztította a múltat – rosszul kezelte a jelent. Erőszakos kezétől megóvni a jelent – ez volt ellenségei feladata, és ez az érdem e három országnak nagy, azonnali fejlődést hozott, és a huszadik század birtoklását. Anglia és Németország ment a legmesszebb, mert ők cselekedtek a legnagyobb meggyőződéssel, és nemzetként, nem pedig Kormányzatként. Oroszországban a Kormányzat lépett fel, de a nép segítségével. Ezzel szemben azok az országok, amelyek szimpatizáltak Napóleonnal, mint Itália, Írország, Lengyelország, vagy azok, amelyek gyengén vagy helytelenül jártak el, lehanyatlottak, kárt szenvedtek, erőlködtek, és még amikor részlegesen sikeresek voltak, sem tudták teljesen megvalósítani céljaikat. A punja [érdem] azonban mostanra kimerült. A jövő, amellyel a győztes országok kompromisszumot kötöttek, a jövő, amelyet Napóleon szolgált és kezdeti folyamatait előkészítette, követeli a birtokbavételét, és azok, akik a nyomására a leggyorsabban és legtökéletesebben képesek újraszerveződni, fogják birtokba venni a huszadik századot; azok, akik elutasítják, pedig elpusztulnak. Az első ajánlatot azok kapják, akik jelenleg hatalmon vannak; mások egy ideig mellőzve vannak. A Szocializmus eszméje emiatt Angliában, Németországban és Oroszországban a legkitartóbb; de ezekben az országokban mind egy makacs és elvtelen ellenállással szembesül. A huszadik század első évtizedei fogják kiválogatni a választott nemzeteket.

Marad a Nacionalizmus és a Birodalom kérdése, amely minden nemzetnek fel van téve, de főképpen Angliának. Fel van neki téve Írországban, Egyiptomban, Indiában. Neki van meg a legkedvezőbb lehetősége, hogy összehangolja a Nacionalizmus és a Birodalom ellentétes igényeit. A Nacionalizmus elleni harc során saját jövőjének esélye ellen harcol, és az indiai Nacionalizmus feletti ideiglenes győzelme az egyik dolog, amitől védőszellemeinek leginkább félniük kell. Mert a visszahatás olyan iszonyú lesz, mint az a visszahatás, amely megdöntötte Napóleont. Az a téveszme, hogy India önkényuralmi birtoklása elengedhetetlen a Birodalom megtartásához, a vesztét jelentheti. Elengedhetetlen számára, ha Napóleonhoz hasonlóan Ázsia és a világ meghódítását tervezi; nem szükséges azonban a birodalmi önkiteljesedéséhez: hiszen még India nélkül is nagyobb Birodalmat birtokolna, mint a Római. Valódi tisztsége Indiában a megbízott és az ideiglenes gyám; egyedüli bölcs és igazságos politikája megbízásának az átruházása gyámolítottjára – szövetség, nem pedig tulajdonlás céljából. Az a lehetőség, amelyről Napóleon álmodott, egy nagy Indiai Birodalom, neki adatott meg, és nem Napóleonnak. Ez a lehetőség azonban kétélű fegyver, amely, rossz célra használva, alkalmasint visszatámad a fegyver forgatójára.

Forrás: Aurobindo.hu

Supramentaladmin képe





Collected Poems

SABCL - Volume 5

I. Short Poems
1902-1930

A törpe Napóleon

HITLER, 1939. OKTÓBER

Megpillantván, Májá akarata fantáziájával

Egy erőszakos csoda születik hirtelen,

A valódi egybenő a hihetetlennel.

Varázspálcája irányítása alatt

A kis dolgok nagyokat érnek el, az apróságok grandiózusokat.

Eme aprócska teremtmény eltiporná a Földet

Épp ahogyan a roppant kolosszus a múltból.

Napóleon elméje fürge és vakmerő és hatalmas volt,

Szíve nyugodt és viharos volt, mint a tenger,

Akarata dinamikus szorítású és ölelésű.

Szeme megragadta a világot

És látta a nagy és apró dolgokat szuverénül.

Rettentő mélység és tér mozdulása

Megragadta és Kohéziót adott reményeinek.

Egész más ez a pokoli agyagból gyúrt lény,

Hiányzik belőle minden nagyszerűség, akár egy játékos gnóm,

Vas és sár az ő keverék természete,

Egy kicsiny, korlátolt vizionáló agy,

Ravasz és cseles a maga korlátolt módján,

Egy szentimentális egoista, szegény és durva,

Kinek szíve sosem volt kedves és friss és fiatal,

Egy forrófejű lélek, melyet remények és félelmek hajtanak,

Intenzív neurotikus, ordításaival és könnyeivel,

Erőszakos és kegyetlen, ördögi, gyermekded és brutális,

Ez az ordibáló szónok metsző nyelvével,

Egy gyér rögeszme hírnöke,

Emberi menetelésünk vezetőjét játssza immár;

Az ő hatalma fogja felépíteni a jövő diadalívét.

Most jött el az ő világa, melyben övé az érett gyümölcs.

Árnyéka Londonból Koreára hull.

Városok és népek porladnak szét, amerre jár.

A terror tartja a népeket szorításában:

A Világ sorsa múlik azon a habzó szájon!

Egy Titáni Erő támogatja ezt a kis pigmeust,

Egy hatalmas Erő nyers, törpe eszköze.

A szabad lélek örömének és fényének gyűlölője,

Ki csak erőből, érzékből és óriási hatalomból áll,

Az emberiség agyagba tiprásának akarata

S a világ egyesítéséé egy vas suhintás alatt,

Kitart ádáz hatalmas terve mellett.

Egy öntőmintába tiporja az ember elméjét és akaratát

Engedelmes és ügyes egy szörnyűséges szorításban,

Kiabálja démoni szlogenjeit a tömegnek;

De ha komor birodalma megengedett volna,

Uralma készítené elő a gyászos órát

Amikor a Lelkiismeretlen visszanyeri jogát,

S az ember, ki a Természet tudatos erejeként emelkedett fel,

Vissza fog süppedni a mély kezdeti éjszakába

Megosztva összes alakját, melyek megjelentek

A mamut és a dinoszaurusz pusztulása előtt.

A Titán köpönyegének árnyéka dereng át a megrémült planétán.

A végzetes hegy magasában rejlő villájában

Egyedül ő hallgatja a szuverén Hangot,

Diktátor, ki tetteit hirtelen döntéssel hozza,

Egy démoni érzék tigrisugrása.

Túlontúl kicsi és emberi ahhoz a szörnyűséges Vendéghez,

Energia, melyet teste nem engedhet meg

Egy kínzott csatorna, nem vidám hajó,

Készteti arra, hogy gondolkodjon, cselekedjen, sírjon és küzdjön.

Imígyen hajtva lépked afelé, hogy mindent meghódítson,

Fenyegető és háborgó, brutális, legyőzhetetlen,

Talán, hogy találkozzon a vihar söpörte útján

Egy Nagyobb Gonosszal – vagy Isten villámcsapásával.