63.-65. (Isten nagy, mondja a mohamedán. Igen, olyan nagy, hogy ...)

63. Isten nagy, mondja a mohamedán. Igen, olyan nagy, hogy megengedheti magának, hogy gyenge legyen, valahányszor szükség van arra is.

64. Isten gyakran vall kudarcot a munkálkodásaiban; ez a jele a korlátlan istenségének.

65. Mivel Isten győzhetetlenül nagy, ezért megteheti, hogy gyenge legyen; mivel állandóan tiszta, ezért büntetlenül át tudja adni magát a bűnnek; örökké ismer minden gyönyört, ezért megízleli a szenvedés gyönyörét is; elidegeníthetetlenül bölcs, ezért nem zárkózik el az ostobaságtól.

Miért kell Istennek gyengének lennie?

Sri Aurobindo nem mondja, hogy Istennek szüksége lenne gyengeségre. Azt mondja, hogy minden egészben, az erők játékának tökéletességéhez, egy pillanatnyi gyengeség éppen olyan szükséges lehet, mint az erő kimutatása. Kissé irónikusan hozzá teszi, hogy mivel Isten egy mindenható erő, megengedheti magának, hogy gyenge legyen, ha és amikor szükséges.

Ez arra szolgál, hogy szélesítse bizonyos moralisták látókörét, akik meghatározott képességeket tulajdonítanak Istennek, s nem engedik Neki, hogy másképp létezzen.

Az erő és a gyengeség, ahogy mi látjuk, egyaránt egyformán eltorzult kifejeződései az Isteni Igazságnak, amely titokban minden fizikális megnyilvánulás mögött ott van.

1961. június 30.

Mondhatjuk-e igazán Istenről, hogy gyenge vagy kudarcot vall? Ez valóban megtörténik, vagy csak az Úr játéka ¹

Ez nem így van, mon petit! Ez pontosan az, ahogy a modern nyugati hozzáállás eltorzult az ősi attitűdhöz képest – ami nem egészen ősi – ami a Gita attitűdje. Rendkívül nehéz a nyugati elme számára élénken és konkrétan felfogni, hogy MINDEN az Isteni.

A emberek annyira átitatódotak a keresztény lelkiséggel, a „Teremtő” eszméjével – a teremtés az egyik oldalon és Isten a másikon! Észrevételként az ember elutasítja ezt, de... ez behatolt az érzékeinkbe és az érzéseinkbe, s így – spontán módon, ösztönösen, szinte tudatalatt – az ember Isten javára írja mindazt, amit a legjobbnak, a legszebbnek tart, és különösen azt, amit el akar érni, meg akar valósítani. Természetesen minden egyes ember persze megváltoztatja Istene „tartalmát” saját tudatossága szerint, de ez mindig az, amit a legjobbnak gondol. S éppilyen spontán módon, ösztönösen, tudatalatt az embert sokkolja az a gondolat, hogy a dolgok, amiket nem szeretünk, vagy nem helyeslünk, vagy amelyek nem tűnnek a legjobbnak, szintén Isten részei lehetnek.

Szándékosan használok eléggé gyermekded kifejezéseket, hogy a dolog világosan érthető legyen. De ez így van jól. Biztos vagyok benne, mert NAGYON hosszú ideje megfigyeltem magamon, és kellett, hogy... A gyermekkor egész tudatalatti formációja miatt – környezet, oktatás, és így tovább – ebbe (Anya megérinti a testét) bele kell VERNI az Egység tudatosságát: az abszolút, KIZÁRÓLAGOS egységét az Isteninek – kizárólagos olyan értelemben, hogy semmi sem létezik ezen Egységen kívül, még a legellenszenvesebbnek tűnő dolgok sem.

Sri Aurobindo-nak is küzdenie kellett ez ellen, mert ő is keresztény neveltetésben részesült. Ezek az „Aforizmák” a tudatalatti formáció elleni küzdelem szükségessége felismerésének eredményei – annak bimbódzása (virágzása) – mely formula olyan kérdéseket vetett fel, mint (Anya felháborodott, megbotránkozó hangszínre vált): „Hogy lehet Isten gyenge? Hogy lehet Isten bolond? Hogy....” De nincs semmi más, csak Isteni! Egyedül Ő létezik, nincsen rajta kívül semmi. És bármi is tűnik visszataszítónak számunkra, az valami olyan, amit Ő már nem akar, hogy létezzen – Ő előkészíti a világot arra, hogy ez a valami ne manifesztálódjon, s így a megnyilvánulás túlléphet ezen az állapoton, valami mássá válva. Így tehát erőszakosan elutasítjuk mindazt bennünk, aminek az a sorsa, hogy elhagyja az aktív megnyilvánulást. Egy elutasító mozdulattal.

Pedig ez Ő. Nincs senki más, csak Ő! Ezt kellene ismételgetni reggeltől estig, majd éjjeltől reggelig, mert ezt minden percben elfelejtjük.

Csakis Ő van, és senki más, mint Ő. Egyedül Ő létezik, nélküle nincs létezés. Csak Ő van!

Mindenesetre itt van – ez a fajta kérdésfeltevés még mindig azok hozzáállását mutatja, akik különbséget tesznek aközött, hogy mi Isteni és mi nem Isteni, vagy inkább mi Isten és mi nem Isten. „Hogy lehet Ő gyenge?” Ez egy olyan kérdés, amit én soha nem tennék fel.

Nagyon is értem. De amikor az ember a Liláról beszél, az isteni játékról, ez arra utal, hogy Ő valami módon a háttérben marad, és nem igazán „vesz részt a cselekvésben”, ahogy mondják – Ő nem igazán része a játéknak, csak figyeli azt.

Igen, igen, Ő az! Ő teljes mértékben részese annak. Ő Maga a Játék.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a tudatosságnak szintjei vannak: amikor Istenről és az Ő Játékáról beszélünk, akkor Istenről a transzcendentális állapotában beszélünk, mindenek felett, túl az anyag minden fokozatán; amikor a Játékról beszélünk, akkor Istenről anyagi állapotában beszélünk. Azt mondhatjuk, hogy a transzcendentális Isten figyel és játssza – Egymagában, Önmagával és Önmaga által – az Ő anyagi játékát.

De minden nyelv – az összes nyelv! – az Érdektelenség nyelve. A kifejezés minden módja, mindaz, ami elmondatott és mindazon mód, ahogy elmondatott, köteles ezen érdektelenség részesévé válni. S ezért olyan nehéz valami konkrétan igaz dolgot kifejezni. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, végletesen hosszas magyarázatokra lenne szükség, amelyek, persze, teljesen hibásak lennének. Sri Aurobindo mondatai néha nagyon hosszúak, pontosan emiatt: igyekszik eltávolodni ettől az érdektelen nyelvtől.

Az egész gondolkodásmódunk hibás! Minden hűséges hívő (különösen a nyugatiak) gondolnak „valami másra”, amikor Istenről beszélnek. Ő nem lehet gyenge, csúnya, tökéletlen, Ő valami makulátlan – de ez helytelen gondolkodás. Ezek az emberek megosztanak, szétválasztanak. A tudatalatti gondolkodás számára (ezalatt a töprengés nélküli gondolkodást értem, ösztönösen, megszokásból, anélkül, hogy az illető észrevenné, hogy gondolkodik) az, amit általában „tökéletességnek” tekintünk, az látszik vagy érződik vagy kívánatos számunkra, mint erkölcsös, isteni, gyönyörű és elismerésre méltó – de egyáltalán nem erről van szó. A tökéletesség valami olyat jelent, amelyből semmi sem hiányzik. Az isteni tökéletesség a teljesség. Az isteni tökéletesség az Isteni egész, amelyből semmi sem marad ki. Az isteni tökéletesség az Isteni egésze, úgy, hogy semmit nem vonunk el belőle. A moralisták szerint ez pont fordítva van: az isteni tökéletesség nem más, mint az erények, amelyekért kiállnak!

Az igazi álláspontból nézve az isteni tökéletesség az „egész” (Anya az egész világot jelképező mozdulatot tesz), és ezt az egészet éppen az a tény teszi tökéletessé, hogy semmi sem hiányozhat belőle. Az lehetetlen, hogy bármi is hiányozzon, mert az lehetetlen, hogy bármi is ne legyen része az egésznek. Semmi sem létezhet az egészen kívül. De én ezt a jelentést most végletesen, szélsőségesen értelmezem: nem földhöz ragadt, hanem égbe emelkedő módon, annak felső határáig. Elmagyarázom: semmi sincs szükségszerűen benne egy adott világmindenségben, mert egy univerzum csak a megjelenés egy formája, - de minden lehetséges univerzum egyben létezik is. És így mindig ugyanahhoz a dologhoz térek vissza: semmi sem létezhet az egészen kívül.

Ebből következően a tökéletesség azt jelenti, hogy minden egyes dolog a helyén van, pontosan ahol lennie kell, és aminek lennie kell, és a dolgok közötti viszonyok is pontosan azok, amiknek lenniük kell.

Ám a tökéletesség az Isteni megközelítésének csak egy speciális módja; ez egyik oldala, és ugyanabban a megközelítésben számtalan oldal van, szögek vagy aspektusok, megszámlálhatatlan megközelítése van az Isteninek, például: akarat, igazság, tisztaság, tökéletesség, egység, halhatatlanság, örökkévalóság, végtelenség, csend, béke, létezés, tudatosság, stb A megközelítések száma szinte korlátlan. Mindegyikkel megközelíted vagy közel vonod az Istenit, illetve kapcsolatba lépsz vele az egyik szempontból, és ha igazán megteszed, megállapítod, hogy a különbség csupán a külső formában van, a kapcsolat azonban azonos. Olyan ez mintha forognál egy centrum, egy gömb körül, és látod azt számos különböző szögből, mint egy kaleidoszkópban; de miután megtörténik a kapcsolódás, ez ugyanaz a dolog.

A tökéletesség az Isteni megközelítésének egy globális módja: minden ott van, és minden az, aminek lennie kell – vagyis az Isteni tökéletes kifejezése, még azt sem mondhatjuk, hogy az „Ő Akaratának”, mert az is valami különállóra utal, valamire, ami Tőle ered!

Így is mondhatjuk (de ez jelentősen leegyszerűsíti a dolgot): Ő az, Aki, és pontosan az, aki lenni akar. Az a rész, hogy: „pontosan az, aki lenni akar” lejjebb visz bennünket jónéhány lépcsőfokkal, de még mindig képet ad arról, hogy mit értek „tökéletesség” alatt!

Az Isteni tökéletesség végtelenséget és örökkévalóságot jelent – amelyek együtt léteznek időn és téren kívül.

Olyan ez, mint a „tisztaság” szó – az ember hosszasan mesélhetne arról, mi is a különbség az isteni tisztaság és az emberek által használt szó jelentése között. Az isteni tisztaság (a legalacsonyabb szinten) csupán egyetlen befolyás elismerése – az isteni Befolyásé (de ez a legalacsonyabb szintű értelmezés, és máris szörnyen eltorzult). Az isteni „tisztaság” azt jelenti, hogy csak az Isteni létezik, semmi más. Ez tökéletesen tiszta – csak az Isteni létezik, Őrajta kívül senki és semmi.

És így tovább.

1961. július 7.

¹ Az Anya szóban válaszol erre a kérdésre. _(vissza)