3. (Amikor beszélek az értelem azt mondja: „Ezt fogom mondani”; azonban...)

3. Amikor beszélek az értelem azt mondja: „Ezt fogom mondani”; azonban Isten kiveszi a szót a számból, és az ajkak olyat mondanak, amitől az értelem összerezzen.

Amikor Sri Aurobindo azt mondja: "én", önmagáról beszél és a saját élményéről. Szeretnénk, ha azt mondhatnánk, hogy amit mond, az jelképes, és sok emberre ráillik, de ez sajnos egyáltalán nem igaz.

Ez az élmény, vagyis hogy az ember nem mondja el azt, amit valójában mondani akar, hanem valami mást mond, nagyon gyakori. De ez az ellenkezője annak, amiről Sri Aurobindo itt beszél. Vagyis, amikor nyugodtan üldögélsz otthon, teljes mértékben használva a józan eszedet, eldöntöd, hogy mondasz ezt vagy azt, hogy ez az ésszerű dolog, de túl gyakran, amikor elkezdesz beszélni, az alacsonyabb impulzusok, az ésszerűtlen érzések és a létfontosságú reakciók, amik megragadják, rabul ejtik a nyelvet, és olyan dolgokat mondatnak veled, amelyeket nem kellene kimondani.

Itt ugyanerről a jelenségről beszélünk, csak, amint mondtam, épp fordítva. Az infra-racionális impulzusok helyett, amelyek arra késztetnek, hogy izgalommal és szenvedéllyel beszélj, ellenkezőleg, ez egy fentről érkező inspiráció, fény és tudás, amely nagyobb, mint az ésszerűség, ami megragadja a nyelvedet és arra késztet, hogy olyan dolgokat mondj, amiket képtelen lennél kimondani még a legfelvilágosultabb elmével is.

Sri Aurobindo azt mondja nekünk, hogy “az ész meginog”, mert ezek a magasabb igazságok mindig úgy jelennek meg az emberi tartományban, mint paradoxonok, kinyilatkoztatások, szemben az értelemmel. Nem csak azért, mert az ész-értelem képtelen megérteni, mi érkezik a magasabb régiókból, hanem mert ezek a kinyilatkoztatások mindig előtte járnak, jelentősen előtte járnak annak, amit az ész megértett vagy elfogadott. Amit MA az emberi gondolkodás ésszerűnek talál, paradoxiális és őrült volt a múltban. S valószínűleg - bizonyára mondhatja az ember - ezek a váratlan, ellentmondásos, forradalmi kinyilatkoztatások, melyek most manifesztálódnak és megrengetik az értelmet, ami idővel majd nagyon ésszerű tudássá fog válni, ami viszont megreng majd az új kinyilatkoztatások előtt.

Ez az érzés, hogy valami állandóan mozog, fejlődik, átalakul, az, amit Sri Aurobindo próbál átadni nekünk ezekkel a tömör mondásokkal, amik egy időre megrengetik a dolgok felfogását számunkra. Ez lök előre bennünket, adja számunkra a világon megnyilvánuló összes dolog teljes relativitásának érzését, illetve ezen univerzumét, ami mindig mozgásban van, mindig egy magasabb rendű és magasztosabb Igazság felé mozogva.

Számunkra jelenleg a szupramentális átalakulás a legmagasabb fokú igazság kifejeződése, elő kell idéznünk ezt a forradalmat a Földön, s e forradalmat az emberi lények többségének bizonyosan feltétlennek kell éreznie, máskülönben nem lesznek képesek előidézni. De Sri Aurobindo kitart amellett, hogy nem szabad elfelednünk, hogy ez a teljesség, feltétlenség még mindig viszonylagos, és hogy bármely manifesztáció mindig relatív, tekintettel egy Abszolút-ra, ami még teljesebb — a "Meg nem nyilvánuló", ami később fog megnyilvánulni.

1958. szeptember 26.