4. (Nem vagyok Dzsnyáni, mert nincs tudásom, csak az, amit Isten...)

4. Nem vagyok Dzsnyáni, mert nincs tudásom, csak az, amit Isten ad, a munkája céljából. Honnan tudjam, hogy az, amit látok okosság-e vagy ostobaság? Nem, egyik sem; mert amit látok egyszerűen igaz, és sem nem ostobaság, sem nem okosság.

“Én nem vagyok Dzsnyáni...” A Dzsnyáni olyan valaki, aki a Tudás útját követi, aki a Yógát kizárólag a Tudáson keresztül akarja megvalósítani, és aki egy tisztán intellektuális utat követ, azt akarva, hogy túlhaladjon rajta, és elnyerje a Tudást, amely többé már nem intellektuális, hanem spirituális. És Sri Aurobindo azt mondja: én nem vagyok egy Dzsnyáni.... én nem keresem a tudást. Átadtam magam az Isteninek, hogy véghezvigyem az ő munkáját, és az isteni Kegyelem által minden pillanatban tudom, mit kell tudni ahhoz, hogy elvégezzem ezt a munkát.

Ez egy irigylésre méltó állapot: az elme tökéletes nyugalma. Többé nincs már szükség a megszerzett tudás, kapott ötletek felhalmozására, melyeket memorizálni kell. Többé már nem kell teletömni az ember fejét ezer és ezer dologgal annak érdekében, hogy rendelkezésére álljon a tett elvégzéséhez, egy tanítás továbbadásához, egy probléma megoldásához szükséges tudás, amikor eljön az ideje. Az elme csendes, az agy mozdulatlan, minden tiszta, csendes és nyugodt. S a megfelelő pillanatban, isteni Kegy révén, egy cseppnyi fény hullik a tudatba, s amit tudni kell, az tudottá válik. Miért akarna az ember emlékezni -- miért próbálná megtartani azt a tudást? Azon a napon, vagy abban a pillanatban, amikor arra szükség lesz, az ember ismét birtokolni fogja. Minden másodpercben az ember egy üres lap, amire majd ráíródik, amit tudnia kell — a békében, a nyugalom, egy tökéletes fogékonyság csendjében.

Az ember tudja, amit tudnia kell, az ember látja, amit látnia kell, s mivel amit tudni és látni kell, közvetlenül a Felsőbbtől jön, ez maga az Igazság. S ez teljes mértékben elkerül minden ésszerű fogalmat vagy butaságot. Ami igaz, az igaz — ennyi. S az embernek nagyon mélyre kell süllyednie, hogy eltűnődjön, vajon butaságról vagy ésszerűségről van szó.

Csend, és egy szerény, alázatos, figyelmes befogadás: nem törődve a külsővel, sőt maga a létezés sem aggasztja — az egyén egészen szerényen, alázatosan, egyszerűen csak az eszköz, aki/ami önmagában semmi, és nem tud semmit, de készen áll minden befogadására és átadására.

Ennek első feltétele az önmagunkról való megfeledkezés, egy teljes ön-odaadás, az ego teljes hiánya.

És a test azt mondja a Legfelsőbb Úrnak: “Azzá leszek, amivé tenni akarsz engem; amit tudatni akarsz velem, tudni fogom; amit tenni akarsz általam, meg fogom tenni.”

1958. október 3.