19.

19.  Amikor megosztó volt az értelmem, sok dologtól visszariadtam; amikor pedig eltűnt a szemem elől, akkor felkutattam az egész világot a csúnyákat és a visszataszítókat keresve, de többé már nem tudtam rájuk találni.

Tényleg nincs már semmi csúnya és visszataszító a világban?
Csak a mi eszünk látja így a dolgokat?

Ahhoz, hogy igazán megértsük, mire is gondol itt Sri Aurobindo, magad is meg kell, hogy tapasztald a határokat túllépő gondolatmenetet és megalapozd a tudatodat egy olyan világban, amely meghaladja, túllépi a mentális intelligenciát. hiszen onnan fentről először láthatod azt, hogy minden, ami létezik az Univerzumban, a Sachchidananda (Létezés-Tudatosság-Boldogság) kifejeződése és ennél fogva bármilyen megjelenés mögött. Ha elég mélyre merül gondolatban az ember, érzékelheti a Sachchidananda-t, ami a Legfelsőbb Szépség vezérelve. Másodszor: láthatjátok, hogy minden, ami a manifesztálódott univerzumban létezik, relatív, olyannyira, hogy nincsen olyan szépség, amely ne tűnhetne csúnyának összehasonlítva egy nagyobb szépséggel, s nincs csúnyaság, ami ne tűnhetne, látszhatna szépnek egy nálánál nagyobb rondasághoz képest.

Amennyiben tudsz így látni és érezni, azonnal tudatára ébredsz eme benyomások extrém viszonylagosságának és irrealitásának az abszolút nézőpontból tekintve. Jóllehet, mindaddig, amíg a racionális tudatban tartózkodunk, ez, bizonyos módon természetes, hogy minden, ami sérti, támadja a tökéletességre való törekvésünket, haladási, fejlődési szándékunkat, minden, amit keresünk, hogy felülmúljuk önmagunkat, csúnyának és visszataszítónak kéne, hogy tűnjön számunkra, hiszen egy nagyszerűbb ideált keresünk, és feljebb akarunk emelkedni.

S mégis, ez még csupán fél-bölcsesség, ami nagyon mesze áll az igazi bölcsességtől, olyan bölcsesség, amely csak a figyelmen kívül hagyás, elutasítás és tudatlanság közepette tűnik bölcsnek.

A Valóságban minden más, és az Isteni ragyog mindenben.

1960. február 17.