22., 23.
22. Isten megütött egy emberi kézzel; mondjam erre azt, hogy “Megbocsájtom az arcátlanságodat, Ó Istenem”?
23. Isten jót tett nekem egy csapással. Mondjam azt, hogy “Megbocsájtom neked, ó Egyetlen Mindenható, a sérelmet és a kegyetlenséget, de ne tedd ezt többet”?
Mit jelent ez: “Isten emberi kézzel sújtott le reám”?
Ez a két aforizma illusztrálja az Isteni Jelenlét megerősítését minden dologban és élőlényben, illetve kifejtik az ötletet, melyet korábban már érintettem, hogy nincs semmi és senki, amit és akinek meg kéne bocsájtani, hiszen minden dolog az Isteniből származik, ő mindenek létrehozója.
Így kell olvasni és érteni ezt a mondatot: “Isten emberi kézzel sújtott le reám”. Ha csak a megjelenéseket, azaz a látszatot nézzük, akkor csak azt látjuk, hogy egyik ember üti a másikat. De egy olyan ember számára, aki látja és tudja az Igazat, a legfelsőbb Úr az, aki az ütést méri azon az emberi kézen keresztül, és a meglegyintés/pofon szükségszerűen jót tesz azzal, aki kapja, úgymond fejlődést idéz elő annak tudatában/tudatosságában, hiszen a teremtés végső, lényegi célja minden élőlényben felkelteni az Isteni tudatot.
Amint ezt megértetted, a két aforizma fennmaradó része már könnyen magyarázható.
Meg kell-e bocsájtanunk az Úrnak mindazt a jót, amit Értünk tesz, miközben arra kérjük Őt, hogy ne tegye meg újra?
Egy ilyen tézis önellentmondása és ostobasága nyilvánvaló!
1960. március 9.
magyar