62. (Hallottam egy bolondot teljes butaságról értekezést tartani, és...)

62.  Hallottam egy bolondot teljes butaságról értekezést tartani, és azon tűnődtem, mit akart ezzel Isten mondani; majd eltűnődtem, és észrevettem az igazság és bölcsesség eltorzított álarcát.

Hogyan lehet a butaság az igazság egy eltorzult álarca?

Itt Sri Aurobindo a butaság pontos definícióját adja meg. Egy maszk valami, ami elrejti, láthatatlanná teszi azt, amit takar. És ha a maszk eltorzult, nem csak láthatatlanná teszi azt, amit rejt, hanem teljesen megváltoztatja annak természetét is. Tehát, e definíció szerint, a butaság valami, ami felismerhetetlenné leplezi és torzítja az Igazságot, mely ott van minden dolog eredetében.

1961. június 23.

Úgy érti Sri Aurobindo, hogy nincs abszolút hamisság és nincs abszolút valótlanság?

Nem lehet abszolút valótlanság. Ténylegesen nem lehetséges, mivel az Isteni áll minden mögött.

Mint az emberek, akik azt kérdezik, hogy egyes elemek el fognak e tűnni az univerzumból. Mit jelenthetne „egy univerzum pusztulása”? Ha kijutunk a saját butaságunkból, mit hívhatunk „pusztulásnak”? Csak a forma, a külső pusztult el, de csakugyan, minden külső elpusztult, egyik a másik után. Azt is mondják – mindenütt meg van írva, oly sok mindent mondanak – hogy az ellentétes erők vagy átalakulnak, vagyis tudatossá válnak a saját belső Istenségükről és istenivé válnak, vagy elpusztulnak. De mit jelent az, hogy „elpusztulnak”? A formájuk? A tudatosságuk formája feloldódhat, de az a „valami”, ami létezővé teszi őket, ami mindent létezővé tesz – hogyan pusztulhatna el? Az univerzum egy tárgyiasulás, egy objektív önfelfedezése Annak, amely minden örökkévalóságból származik. Tehát? Hogy lehet a Mindent megszüntetni? A végtelen és örök Minden, vagyis Az, amely minden értelemben korlátlan – mi mehetne Azon kívül? Nincs hová menni! Merre menni? Semmi sincs, csak Az.

Továbbá amikor azt mondjuk, hogy „Semmi sincs, csak Az”, elhelyezzük valahol, ami abszolút ostobaság. Tehát, mit lehet onnan elvenni?

Elképzelhető egy olyan univerzum, amelyet a jelenlegi megnyilvánuláson kívül terveztek. Elképzelhetőek egymást követő univerzumok, és hogy az, ami a korábbiakban megvolt, az a későbbiekben nem lesz már meg– ez szinte nyilvánvaló. Elképzelhető, hogy a hamisság és valótlanság egy egész tömege – dolgok, melyek számunkra most hamisak és valótlanok – többé már nem fognak a világhoz tartozni, amint az kibontakozik; mindez érthető – de „elpusztulni”? Hová mehetne, hogy elpusztulhasson? Amikor elpusztulásról beszélünk, akkor csak egy forma megsemmisülésére gondolunk – ez lehet a tudatosság egy formája vagy egy anyagi forma, de mindig egy forma. De hogyan pusztulhat el az, ami forma nélküli?

Tehát, ha lenne egy jövőben eltűnő abszolút hamisság, az egyszerűen azt jelentené, hogy egy egész sor dolog örökké élne a múltban, de nem lenne része a jövőbeli megnyilvánulásoknak, ez minden.

Senki sem mehet Azon kívül!

De a múltban fognak maradni?

Azt mondták nekünk, hogy van egy tudatállapot, amikor felemelkedünk, amikor képesek leszünk túljutni mind a Semmisség vagy Nirvana aspektusán és a Lét aspektusán – van a Nirvána aspektusa és a Lét aspektusa, mindkettő szimultán és kiegészítő aspektusa a Legfelsőbbnek – ahol minden örökké és szimultán létezik; szóval el lehet képzelni – Isten tudja! Ez jóllehet egy másik ostobaság – elképzelhetőek bizonyos számú dolgok, melyek belépnek a Nem-Létbe, mely a tudatosságunk számára eltűnésnek vagy elpusztulásnak tűnne.

Lehetséges ez? Nem tudom. Az Urat kellene kérdezned, de Ő általában nem válaszol ilyen kérdésekre. Mosolyog!

Eljön egy idő, mikor valóban nem lehet többé semmit sem mondani: hanem meglesz az az érzés, hogy akárki akármit is mondana, még ha az nem is teljes ostobaság, nincs messze tőle, és tulajdonképpen jobb csendben maradni. Ez a nehézség. Néhány aforizmában azt érezhetted, hogy egyszer csak megragadott valamit, túlmutatva mindazon, amit csak gondolni lehet – tehát mit lehetne mondani?

(csend)

Természetesen, amikor valaki lejön ide újra, akkor mondhat – ó, oly sok mindent mondhat!

Viccként – valaki mindig viccel, de valaki hezitál, mert az emberek túl komolyan veszik a viceket– azt lehet nagyon helyesen mondani, anélkül, hogy teljesen tévedne, hogy időnként sokkal többet lehet tanulni abból, hogy meghallgatunk egy őrültet vagy egy bolondot, mintha meghallgatnánk egy értelmes embert. Ebben egészen biztos vagyok. Nincs semmi, ami jobban sorvasztana, mint az értelmes emberek.

1961. június 27.