113.-114. (A gyűlölet egy titkos vonzódás jele, amely szenvedélyesen ...)

113. A gyűlölet egy titkos vonzódás jele, amely szenvedélyesen menekül önmagától, és dühösen tagadja a saját létezését. Ez is Isten játéka az Ő teremtményében.

114. Az önzés az egyetlen bűn, a kicsinyesség az egyetlen vétek, a gyűlölet az egyetlen bűntett. Minden mást könnyen jóvá lehet tenni, de ezek makacs ellenzői az istenségnek.

Ez egyfajta rezgésnek felel meg – a rezgésnek, amelyet azoktól az emberektől fogunk, akik gyűlölnek. Ez egy olyan rezgés, ami, úgymond, alapvetően ugyanaz, mint a szeretet rezgése. A legmélyére tekintve, ez ugyanaz az érzés. Jóllehet a felszínen ellentétesek, ám ugyanaz a rezgés táplálja őket. És kimondhatjuk, hogy éppen annyira a rabszolgái vagyunk annak, amit gyűlölünk, mint annak, amit szeretünk – talán még jobban is. Ez valami, ami fogva tart, valami, ami kínoz, s amit dédelgetsz; az érzés az, amit dédelgetsz, mert az erőszak mögött a vonzalom melegsége éppolyan nagy, mint amit az, vagy aki iránt érzel akit, vagy amit szeretsz. S ez látszólag csak a megtestesülés tevékenységében van jelen, mondhatni, csupán a felszínen, ezen eltorzult megjelenési forma.

Még mindig erősebben megszállottja vagy annak, amit gyűlölsz, mint annak, amit szeretsz. S a megszállottság ebből a belső rezgésből fakad.

Mindezek az „érzések” (hogy is nevezhetnénk őket?) rendelkeznek egy rezgési móddal, valami nagyon alapvetővel a magjukban, és az azt borító rétegekben. Tehát a legbelső rezgés azonos, s ahogy az „felfúvódik”, hogy kifejezze önmagát, ekkor torzul el. A szeretet esetében ez tökéletesen nyilvánvaló: az esetek nagy többségében külsőleg valami teljesen mássá válik, mint ami a belső vibrációja, mert ez olyan valami, ami maga ellen fordul, összezsugorodva megpróbálván behúzni magát önmagába, a birtoklás önző mozzanataként. AKAROD, hogy szeressenek. Azt mondod: „Szeretem ezt az embert”, de ugyanakkor, ott van az, amit akarsz, és a megélt érzés ez: „Szeretve akarok lenni”. Így tehát, ez majdnem olyan nagy torzulás, mint a gyűlölet torzulása, ami abból áll, hogy el akarod pusztítani, amit szeretsz, annak érdekében, hogy ne légy lebéklyózva. Mert nem tudod megszerezni azt, amit akarsz szereteted tárgyától, el akarod pusztítani, azért, hogy felszabadulj. Míg a másik esetben szinte összezsugorodsz a belső indulattól, mert nem vagy képes megszerezni, nem vagy képes bekebelezni azt, amit szeretsz. (Nevetve) Tulajdonképpen, a mélyebb igazság szemszögéből nézve, nincs nagy különbség!

Ez csak akkor van, amikor a központi rezgés tiszta marad, és eredeti tisztaságában fejeződik ki, ami egy kifelé terjedés (minek is nevezzem?... valami kifelé sugárzik, egy rezgés glóriában kifelé terjed, kivirágzik, igen, egy sugárzó kivirágzás), s csak így marad igaz. Materiáliasan ez odaadás, és önmagunkról megfeledkezés (lemondás) révén fejeződik ki, azaz a lélek nagylelkűsége által. S ez az egyetlen igaz mozzanat. De amit az emberek szokás szerint „szeretet”-nek hívnak, éppen úgy hiányzik az igaz „Szeretet” központi rezgéséből, mint a gyűlölet. Csak az a különbség, hogy az egyik maga ellen fordul, bekeményedik és összezsugorodik, míg a másik lecsap – ez adja az egész különbséget.

S ezt nem ideák által látjuk: rezgések által látjuk. Ez nagyon érdekes.

Valójában elég sokat kellett tanulmányoznom ezt az utóbbi időben (!), lehetőségem nyílt meglátni ezeket a rezgéseket: a külső eredmények lesújtóak, gyakorlati szemszögből ellenszenvesek lehetnek, ami azt jelenti, hogy ez a fajta vibráció (a gyűlöleté) bátorítja az emberek károkozási, pusztítási vágyát, de a mélyebb igazság szemszögéből nézve ez nem sokkal nagyobb torzulás, mint a másik (szeretet), csupán agresszívabb természetű – és még az is alig-alig...

Ám ha tovább és mélyebben követed az élményt, ha erre a rezgésre koncentrálsz, rádöbbensz, hogy ez a teremtés eredeti Rezgése, illetve ez az a Rezgés ami átalakult, eltorzult mindenné, ami létezik...

Tehát van egy bizonyos megértő melegség (nem nevezhetjük konkrétan „édesség”-nek, de ez egy olyan édesség, ami erős lenne), egy megértő melegség, amelyben éppen annyi mosoly van, mint amennyi szomorúság.

Nem azért mondom ezt, hogy legitimáljam a torzulást, de ez többnyire egy válaszreakció ama választással szemben, amit az emberi mentalitás hozott (és különösen az emberi erkölcs), kétféle torzulás között. Egy sor olyan torzulás van, amelyet „rossz”-nak címkéztek, s egy egész sor olyan torzulás, amelyekkel szemben az emberek elnézően viseltetnek, már-már dicsérik. S mégis, az alapvető szemszögből nézve, ez a torzulás aligha jobb, mint amaz – ez választás kérdése.

Végső soron, amire szükség lenne, az az, hogy először felfogjuk A központi Rezgést, majd elismerni annak EGYEDI és csodálatos tulajdonságait, egészen addig a pontig, míg az ember automatikusan és spontánul elhúzódik minden torzulástól, legyen az erényes torzulás vagy gonosz.

Mindig ugyanahhoz a dolgohoz térünk vissza, hogy csak egy megoldás van: elérni a dolgok „igaz részét”, s abba belekapaszkodni – az esszenciális igazságba, az esszenciális (lényegi) Szeretet igazságába, s abba kapaszkodni, ahhoz ragaszkodni.

1965. december 25.