7. (Amit az ember tudásnak nevez, az a hamis külső megnyilvánulásoknak...)

Nyomtatóbarát változat

7. Amit az ember tudásnak nevez, az a hamis külső megnyilvánulásoknak az átgondolt elfogadása. A Bölcsesség a fátyol mögé tekint, és lát. Az értelem feloszt, rögzíti a részleteket, és szembe állítja őket egymással; a Bölcsesség egységesít, egy egyedülálló harmóniába házasítja össze az ellentéteket.

 

Mindaz, amit Sri Aurobindo ír a tudásról, értelemről, Bölcsességről, azért van, hogy kizökkentsen minket a konvencionális gondolkodás megszokott kerékvágásából, és, ha lehetséges, késztessen bennünket, hogy felfogjuk a valóságot a látszat mögött.

Általános szabály, néhány nagyon ritka kivételtől eltekintve, hogy az emberek beérik azzal, hogy mindent többé-kevésbé pontosan megfigyelnek, ami körülöttük, illetve olykor bennük zajlik, s mindezeket a megfigyeléseket egyik, vagy egy másik felszínes logikai rendszer szerint osztályozzák. S ezt rendszerezésnek hívják, eme rendszereket pedig "tudás"-nak. S az még soha nem fordult meg a fejükben, még csak el sem kezdték felfogni, hogy mindazok a dogok, amelyeket látnak, megérintenek, éreznek, tapasztalnak, csupán hamis megjelenések és nem a valóság maga!

Az állandó, általános érv ez: “De hiszen én látom, megérintem, érzem — következésképp ez igaz.”

Holott éppen ellenkezőleg, ezt kellene mondaniuk maguknak: “Én látom, megérintem, érzem — következésképp ez hamis.” Ellentétes pólusokon vagyunk, és nincs rá mód, hogy egyetértsünk, megértsük egymást.

Sri Aurobindo számára az igazi tudás az identitás (önazonosság) általi Tudás, a bölcsesség pedig az az állapot, amit a személy elér, amikor ebben az "igazi tudásban" van. Itt mondja Sri: A bölcsesség a hamis megjelenítődések leple mögé néz, és látja mögötte a valóságot. Sri Aurobindo hangsúlyozza, hogy amikor az ember valamit a felületes, külsődleges tudással definiál, akkor az mindig ellentétben áll valami mással. Az ember mindig valamiféle kontraszt révén magyarázza el, hogy mit lát, érez, érint — és nem ért meg.

Az értelem, gondolkodás mindig szembeállítja az egyik dolgot a másikkal, és arra kényszerít, hogy döntést hozz. Azok az emberek, akiknek a tudata és értelme tiszta, látják a dolgok közötti különbségeket. Figyelemre méltó, hogy az értelem, gondolkodás csak különbségekből képes kiindulni: ez azért van, mert az ember érzékeli, felfogja a különbséget "ez" és "az" között, egyik tett és a másik között, egyik tárgy és egy másik között, s ez az ember döntéseket hoz, és ez a gondolkodásmód működik.

De ez egész pontosan az igazi Tudás, Tudás az identitás által, és a bölcsesség, amely ebből fakad, amely mindig látja azt a pontot, ahol minden, nyilvánvalóan ellentmondó dolog harmóniába kerül, kiegészíti egymást, egy tökéletesen koherens, koordinált egészet alkotva. Ez pedig természetesen teljesen megváltoztatja a nézőpontot, a felfogást és a tettekben kifejeződő következményeket.

Az első, abszolút kihagyhatatlan lépés nem annak ismételgetése, többé-kevésbé mechanikusan, s anélkül, hogy igazán tudnánk, hogy mit is mondunk, hogy „a megjelenítődések hamisak”. Csak azért mondod így, mert Sri A. ezt mondta nekünk — de anélkül, hogy valóban értenéd. S mégis, amikor meg akarsz érteni valamit, folytatod a keresést, a megfigyelést, érintést, ízlelést és egyéb érzékelést, mert úgy hiszed, nincsen más módja a megfigyelésnek. Ez csak akkor működik, ha már átélted „a tudat(osság) megfordulásának” élményét, ha már ezek „mögé” jutottál, amikor már a legkonkrétabb módon tudod érezni, tapasztalni e megjelenések illuzórikusságát, amikor már képes vagy ezt megérteni. De, hacsak nem élted már át az élményt, akkor olvasgathatod, ismételgetheted és tanulgathatod őket, hihetsz bennük, s mégse fogod fel őket: nincs realitásuk számodra. Ezek a megjelenítődések maradnak az egyetlen kapcsolódási mód a külvilággal, és tudatára ébredni annak, hogy mi is ez. S néha egy egész életnyi időt eltölthetsz azzal, hogy néznek ki a dolgok a megjelenési formájukban, s nagyon műveltnek, nagyon intelligensnek, nagy tudásúnak tartanak majd, amikor mindezeket részleteiben megfigyelted, s emlékeztél mindarra, amit tanultál vagy megfigyeltél…

Szigorú értelemben, ha keményen dolgozol, némi kis hatással lehetsz e megjelenésekre, picit megváltoztathatod őket — ez az, ahogy a tudományon keresztül, megtanulod manipulálni az anyagot — ám nincs igazi változás, és nincs igazi hatalom. S amikor ebben az állapotban vagy, teljesen meg vagy győződve arról, hogy semmit sem tehetsz, amivel megváltoztathatnád a jellemed. Csapdában érzed magad egy olyan fatalizmusban, ami nyomaszt, lenyom, nem tudod, mikor és hogyan. Így születtél, ezen és ezen a helyen, egy ilyen és ilyen környezetbe, ilyen és ilyen jellemmel, s a lehető legjobban akarsz átvergődni, túljutni az életen, alkalmazkodva a dolgokhoz, anélkül, hogy nagy hatással lennél rájuk, s próbálván enyhíteni a jellemed hátrányait, anélkül, hogy meglenne benned az erő annak átalakításához. Úgy érzed, csapdába estél egy hálóban, valaminek a rabszolgája lettél, aminek nem vagy tudatában. A körülmények, ismeretlen erők játékszere vagy, egy akaratnak, aminek nem veted alá magad, de ami kényszerít és korlátoz. Még a leglázadóbbak is rabszolgák, mert az egyetlen dolog, ami szabaddá tesz, az pontosan a lepel (fátyol) mögé tekintés aktusa, s annak felfed(ez)ése, hogy mi rejlik mögötte. Amint megláttad, már tudod, ki vagy, és amint létrehoztad a valódi személyazonosságod, megvan az igazi átalakulás kulcsa számodra.

Olvasunk, megpróbáljuk megérteni, megmagyarázzuk, próbáljuk megismerni. De egy egypercnyi igazi élmény többet tanít nekünk, mint milliónyi szó és magyarázatok százai.

Az első kérdés tehát az: “Hogy éljük át az élményt?”

Önmagadba behatolni, ez az első lépés.

Majd pedig, amikor már sikerült bejutnod magadba elég mélyen ahhoz, hogy érezd a realitását annak, ami belül rejlik, hogy progresszív módon, szisztematikusan bővítsd magad, hogy olyan hatalmas légy, mint az univerzum, s elveszítsd a korlátozás érzékelését.

Ez az első két előkészítő mozzanat.

S e két dolgot a lehető legnagyobb nyugalomban, békében és csendben kell véghez vinni. E béke, ez a nyugalom elhozza az elme csendjét, s a vitális mozdulatlanságát.

Ez az erőfeszítés, próbálkozás rendszeresen, folyamatosan meg kell, hogy újuljon. S egy bizonyos idő eltelte után, ami lehet hosszabb vagy rövidebb, elkezdesz majd egy olyan valóságot érzékelni, ami eltér attól, amit a hétköznapi, külső tudatunk felfog.

Természetesen, a Kegyelem tette révén a fátyol hirtelen belülről szakadhat szét, és ekkor azonnal beléphetsz a valós igazságba. De még amikor ez megtörténik, annak érdekében, hogy fenntartsd, megőrizd az élmény teljes értékét és teljes hatását, magadat egy belső befogadókészség állapotában kell tartanod. S hogy ezt megtedd, elengedhetetlen számodra, hogy minden egyes nap belépj.

 

1958. október 24.

magyar