Ez az Agenda... az ajándékom azoknak akik szeretnek engem
ANYA
Az aforizmákat és a Sri Aurobindo szövegeket Dambholi, Milisits Tamás fordította.
Translation copyright: Milisits Tamás
Az Agenda részleteket angolból fordította: ezvanzsac és admin
Az Anya
Agendája
(Satprem, a "szupramentális hajó"tapasztalattal kapcsolatos kérdéséről:)
Megkaptad a jegyzetemet, petit?
Már beszéltem valahol a témáról. Emlékszel a madrasi úriemberre,1 aki feltett egy kérdést?... Volt ott egy utalás.
Mivel követtem a fonalat, és újra felvettem a kapcsolatot a szupramentális hajó tapasztalatával és észrevettem, hogy DÖNTŐ hatása van a helyzetemre: ezzel a tapasztalattal igen tisztán, pontosan, határozottan és véglegesen létrejöttek a szükséges körülmények. Ebben a tekintetben érdekes volt.
Egyszer és mindenkorra elsöpört minden elképzelést - nem csak hagyományos morális elképzeléseket, hanem mindent, amit itt az indiai emberek szükségesnek hisznek a spirituális élethez. Ebben a tekintetben nagyon tanulságos volt. Mindenekelőtt ez az úgynevezett aszketikus tisztaság... Az aszketikus tisztaság egyszerűen a vitális mozgások visszautasítása. Ahelyett, hogy venné ezeket a mozgásokat az Isteni felé fordítaná és meglátná bennük a legfelsőbb Jelenlétet (és így lehetővé tenné, hogy a Legfelsőbb szabadon elintézze azokat), Ő azt mondja (nevet): "Nem - semmi közöd hozzá! Semmi beleszólásod nincs."
A fizikaival kapcsolatban, ez egy régi és jól ismert történet - az aszkéták mindig visszautasították; de a vitálist is visszautasítják. Mind ilyenek itt, sőt. X lehet, hogy mostanra változott egy kicsit, de az elején ő sem volt más. Csak azokat a dolgokat fogadták el, amikre klasszikusan szentként gondoltak, vagy amiket a vallási hagyományok elfogadtak - például a házasság szentségét, és az ehhez hasonló dolgokat. De egy szabad élet? Esélytelen! Az teljesen összeférhetetlen volt a vallási élettel.
Nos, mindezt teljesen elsöpörte, egyszer és mindenkorra.
Ez nem azt jelenti, hogy könnyebb megtennünk, amit kérnek tőlünk! Valószínűleg sokkal nehezebb.
Az amerikainak írt válaszomban megemlítettem a fő pszichológiai követelményt: egy tökéletes egyöntetűség állapota. Ez egy FELTÉTLEN követelmény. A tapasztalat óta eltelt években rájöttem, hogy teljes egyöntetűség nélkül semmilyen szupramentális rezgést nem lehet közvetíteni - más szavakkal, elég az egó legkisebb mozdulata, ha bármit egy kicsit is jobban szeretne, és minden elzárul, leáll az átvitel. Ez már egy elég nagy akadály.
Ezen felül van még két feltétel, hogy a felismerés teljes legyen, és egyik sem könnyű. Intellektuálisan nem túl nehezek; valójában igen könnyűek valaki olyan számára, aki már gyakorolt jógát, követett egy fegyelmet (itt nem akárkiről beszélek). Ha adottnak vesszük ezt az egyenlőséget, pszichológiailag sincs túl nagy nehézség. De amint leérsz az anyagi síkra - a fizikai síkra - és aztán a testbe, itt többé nem könnyű. A két feltétel közül az egyik a majdnem végtelen táguláshoz, kiterjedéshez szükséges erő, ami lehetővé teszi számodra, hogy kiterjedj a szupramentális tudatosság dimenzióihoz - ami teljes. A szupramentális tudatosság a Legfelsőbb tudatossága, az ő teljességében. Amikor "teljességről" beszélek, a Legfelsőbb Megnyilvánult aspektusára gondolok. Természetesen, egy magasabb nézőpontból, a lényeg nézőpontjából - a lényege annak, ami Megnyilvánulva Szuperelmévé válik - itt szükséges, hogy teljesen tudj a Legfelsőbbel azonosulni, nem csak az ő Megnyilvánulási aspektusával, hanem a statikus vagy nirvánikus aspektusával is, a Megnyilvánuláson kívül: a Nemléttel. De ráadásul az embernek képesnek kell lennie az Azzá Válásban is azonosulni a Legfelsőbbel. És ez magában foglalja mindkét dolgot: egy kitágulást, ami nem szégyell határtalan lenni, ami ugyanakkor a teljes képlékenység is kell legyen, képessé téve ezzel az embert, hogy kövesse a Legfelsőbbet az Azzá Válásában. Nem csupán az idő egy pontjában kell oly hatalmas legyél, mint az Univerzum, hanem határtalanul az Azzá Válásban. Ez a két feltétel. Potenciálisan jelen kell lenniük.
Egészen a vitálisig, még mindig abban a birodalomban vagyunk, ahol a dolgok több mint lehetségesek - már meg is történtek. De materiális szinten ennek eredménye a minap történt szerencsétlenségem.2
De még ha elsőbbségként el is fogadjuk ezeket a szerencsétlenségeket, a dolgok bonyolultak maradnak, mert kettős mozgás van: egyszerre zajlik sejtszintű átalakulás és a lehetősége "valaminek" ami alkalmazkodássá tudná felváltani a tágulást, egy folyamatos sejten belüli átalakulás.3
Természetesen, a testeink most merevek és nehezek - ez valóban hallatlan; ha ez nem így lenne, nem öregednénk. Például, a vitális testemben több energia, fiatalság, és növekedési erő van, mint amikor húsz éves voltam. Igazából nem lehet összehasonlítani. Az erő VÉGTELENÜL nagyobb. mégis, a test darabokra hullik - ez tényleg hallatlan. Tehát találni kell egy módot, ahogyan áthidalhatjuk ezt a szakadékot a vitális és a materiális létezés között.
Nem mintha a probléma nem lenne részlegesen megoldva: a hatha jógik részlegesen megoldották - feltéve, hogy semmi mást nem teszel (ez a baj). Mégis azáltal, hogy nálunk van a tudás, képesnek kellene lennünk megtenni mindent, ami szükséges anélkül, hogy ez lenne az egyetlen elfoglaltságunk. Akár hogy is, ez a lehetőség nem teljesen ismeretlen; miután visszavonultam a szobámba, az első néhány hónapban 4 amikor elvágtam minden kapcsolatot a külvilággal, nagyon jól működött. még le is nyűgözött! Leküzdöttem nagyon sok rendellenességet a testemben, és sok igen pontos jelem volt arra, hogyha így folytatom, visszanyerek mindent, amit elvesztettem, egy még jobb egyensúllyal. Úgy értem, lenyűgözött a gyakorlati egyensúly. Csak amikor újra kapcsolatba kerültem a világgal, minden megállt és elkezdett visszafejlődni - egyre inkább, mert súlyosbította a kiterjedés fegyelme, amitől állandóan - ÁLLANDÓAN, hegynyi nehézségeket kellet megoldjak. És így....
Az elmével igen könnyű - a dolgokat öt perc alatt helyre tudod rakni, nem nehéz. A vitálissal az már egy kicsit nehezebb, valamivel tovább tart. De amikor elérsz a materiális szintre, nos. Itt FERTŐZÉSE van a rossz sejtműködésnek, és egy fajta belső szervezetlenség - a dolgok nem maradnak a helyükön. Minden, kívülről beszívott rezgés zűrzavart hoz létre, semmi nem lesz a helyén, rossz kapcsolatokat hoz létre és felborítja a szervezést; ezt néha ÓRÁKBA telik helyre rakni. Ebből következik, hogyha tényleg ki szeretném használni ennek a testnek lehetőségét anélkül, hogy le kellene cserélnem, mert már nem tud követni, tényleg arra lenne szükségem, amennyire csak lehetséges, hogy ne kelljen lenyelnem mindenfélét ami évekre visszavet.
Ez nehéz, nehéz.
Amíg nincs szó fizikai átalakulásról elégséges a pszichológiai és nagyrészt a szubjektív nézőpont - és ez viszonylag könnyű. De amikor elérünk oda, hogy bevonjuk az Anyagot is a munkába, az e világi Anyagot ahol már maga a kiinduló pont is hamis (szinte ájulásból és tudatlanságból indulunk), nos, akkor ez nagyon nehéz. Mert annak érdekében, hogy visszanyerje elvesztett tudatosságát, az Anyagnak egyéniesítenie kellett magát és ezért egy bizonyos nélkülözhetetlen mértékű merevséggel jött létre. És ez merevség a Szuperelme befogadásához szükséges kiterjedés, alkalmazkodás és hajlékonyság legnagyobb akadálya. Folyamatosan szembe találom magam ezzel a problémával, ami teljesen konkrét, teljesen materiális, mert itt sejtekkel dolgozol, amiknek sejteknek kell maradniuk és nem párologhatnak el valamilyen nem-fizikai valóságba, de ugyanakkor rendelkezniük kell a határtalan kiterjedéshez szükséges hajlékonysággal, nem lehetnek merevek.
Voltak idők, amikor a leganyagibb elmében dolgoztam (az anyagi szubsztanciába bevésett elmével) amikor éreztem, hogy az agyam duzzad és duzzad és duzzad, és akkora lett a fejem, hogy azt hittem szétdurran! Két alkalommal le kellett álljak (ez csak érzet volt, vagy tény?) akárhogy is, veszélyesnek tűnt, mintha szét akarna durranni a fejem, mert túl nagyra nőtt az, ami benne van (ez az anyagban lévő erő volt, ez az erőteljes sötétkék fény, aminek ilyen erőteljes rezgései vannak; képes gyógyítani például, és megváltoztatni a szervek működését - egy materiálisan tényleg nagyon erőteljes dolog). Nos, akkor az töltötte be a fejem, egyre több és több és több és több, és az volt az érzésem, hogy a koponyám (tudod, ez fájt)... egy kifelé irányuló nyomás volt a koponyámban, ami mindent ki akart nyomni... Azon tűnődtem, mi fog történni. Aztán, ahelyett, hogy követtem volna a mozgást, hogy segítettem volna és mentem volna vele együtt én is, mozdulatlan lettem, passzív, hogy lássam, mi fog történni. És mindkét alkalommal leállt. Már nem segítettem tovább a mozgást, egyszerűen passzív maradtam - és megállt, volt valamilyen stabilizáció.
(csend)
De Sri Aurobindo is át kellett, hogy élje [a sejtszintű kitágulást] mert megerősítette, hogy IGENIS lehetséges.
A kérdés természetesen, az ANYAG szupramentalizációja - a tudatosság, az semmi. A legtöbben, akik egyáltalán átélték ezt a tapasztalatot, mentális szinten élték át, ami viszonylag könnyű. Nagyon könnyű: megtörni a határokat, amiket az egó hozott létre, határtalan kiterjedés ahol a mozgások az Azzá válás ritmusát követik. Mentálisan mindez igen könnyű. Vitálisan. Néhány hónappal azután, hogy visszavonultam a szobámba, átéltem a vitálisomban is ezt a tapasztalatot - csodálatos, hihetetlen! Természetesen ahhoz, hogy ott átélhesd a tapasztalatot, az elmének változnia szükséges, teljesen lelki közösségben kell legyél; kivétel nélkül, minden egyéni vitális lény be fog pánikolni akit nem készítettek elő azzal, amit elégséges mentális alapnak hívhatunk. Az összes szegény ember, aki megijed a legkisebb kis tapasztalattól is, jobb, hogyha nem kontárkodnak ebbe bele - be fognak pánikolni. De úgy történt - mondhatnád, hogy isteni kegyelem által - hogy a vitálisom, a jelenlegi inkarnációm vitálisa szabadnak és diadalmasnak született. Soha semmitől nem félt a vitális világban; gyakorlatilag gyerekjáték volt a legfantasztikusabb tapasztalat is. De amikor átéltem ezt a tapasztalatot, vonzott, hogy néhány hétig benne maradjak; Olyan volt... régebben meséltem neked egy keveset a tapasztalatról (jó régen volt, legalább két éve).5 Elmondtam, hogy még napközben is olyan volt, mintha a föld tetején ülnék - ez volt az a felismerés a vitális világban. És milyen fantasztikus éjszakákat adott nekem! Éjszakák, amiket sose tudtam leírni senkinek, ezért nem is említettem soha - de mindig csodálatos kalandként vártam az éjszakákat.
Hogy tovább haladhassak, önként lemondtam minderről. És amikor megtettem, megértettem, mit értenek az Indiaiak azon, amikor azt mondják: feladta a tapasztalatát. Sose értettem igazán, hogy mit jelent ez. Amikor ezt megtettem, megértettem. "Nem", mondtam "Nem akarok itt megállni; mindent felajánlok Neked, hogy eljuthassak a végéig." Akkor megértettem, hogy ez mit jelent.
Ha megtartottam volna, egy világhírű jelenséggé váltam volna, ami feje tetejére állítja a világ történelmét! Óriási erő! Óriási, melyhez foghatóról még soha nem hallottak... de ez azt jelentette volna, hogy ott megállok, hogy azt a tapasztalatot fogadom el végsőként - de én tovább mentem.
Nos. Mit mondhatnék neked, ami érdekes - minden, amit mondtam egy fajta egyveleg, és háromnegyede használhatatlan.
De, Anya...
Nem azért mondtam, hogy cikket írj belőle!
Amikor elolvastam a jegyzetet 6 amit küldtél nekem, azonnal újra felvettem a kapcsolatot a tapasztalattal, és a dolgok kitisztultak. Amilyen jól csak tudtam, elmondtam neked...
(Csend)
Az embereknek azon a hajón két képességük volt: egy, a tudatosság végtelen kiterjesztésének képessége minden szinten, beleértve a materiálist is; és kettő, végtelen rugalmasság, hogy tudják követni az Azzáválás mozgását.
A finom fizikaiban zajlott. Az embereknek, akiknek tapasz volt a testén és visszaküldték őket mindig azok voltak, akikből hiányzott a rugalmasság, amit ez a két mozgás megkövetelt. De a fő dolog a kiterjedés mozgása; a fokozatos mozgás, az Azzáválás mozgásának követése, egy későbbi elfoglaltságnak tűnt - azoknak, akik partra szálltak. A hajón végzett előkészület a kiterjedés képességével volt kapcsolatos.
Egy másik dolog, amit nem említettem, amikor elmeséltem a tapasztalatot, hogy a hajónak nem volt motorja. Mindent az akaraterő mozgatott - embereket, dolgokat (még a ruha, ami az embereken volt is akaraterejük eredménye volt). És ez minden dolognak és minden ember alakjának adott egy hatalmas rugalmasságot, mert tudatosak voltak erre az akaratra, ez nem egy mentális akarat, hanem a Én akarata, amit spirituális akaratnak vagy szellemi akartnak is nevezhetnénk (hogy a lélek szónak ezt a meghatározást adjuk). Ezt itt akkor tapasztalom, amikor teljesen spontán cselekszem, úgy értem, amikor a cselekedetet - például egy kifejezés vagy mozdulat - nem az elme határoz meg, de (hogy, a gondolatot vagy intellektust ne is említsük) nem is az az elme, ami általában mozgásba lendít minket. Általában amikor megteszünk valamit, érzékelhetünk magunkban egy akaratot, ami meg akarja tenni; ezt láthatod, ha figyeled magad: mindig van, megvan az akarat, hogy megtedd (ez megtörténhet egy villanás alatt). Amikor tudatos vagy, és vizsgálod magad, ahogy megteszel valamit, megláthatod magadban az akaratot megtenni - itt lép közbe az elme, ez egy normális közbelépés, a megszokott rend, ahogy történnek a dolgok. De a szupramentális cselekedetek egy szökkenéssel az elme felett dőlnek el. A tevékenység közvetlen, nincs rá szüksége, hogy áthaladjon az elmén. Valami közvetlen kapcsolatba kerül a vitális központokkal és mozgásba hozza azokat anélkül, hogy keresztülmenne az elmén - de mégis teljes tudatosságban. A tudatosság nem a megszokott sorrendben működik, hanem közvetlenül a spirituális akaratból az anyagba dolgozik.
Tehát amíg meg tudod tartani az elmédben a teljes mozdulatlanságot, az ihlet teljesen tiszta - tisztán érkezik. Amikor ezt az állapotot el tudod kapni és meg is tudod tartani miközben beszélsz, akkor ami eszedbe jut, szintén zavartalan, tiszta marad.
Ez egy nagyon törékeny működési mód, talán azért mert még nem szoktunk hozzá - a legkisebb mozdulat, a legkisebb mentális rezgés mindent felborít. De amíg tart, addig teljesen tiszta. És egy szupramentalizált életben ez kell legyen a FOLYAMATOS állapot. A mentalizált akarat már nem léphet közbe; mert lehet, hogy spirituális akaratod van, az életed lehet a spirituális akarat állandó kifejeződése (ez történik mindenkivel, aki úgy érzi, hogy az Isteni vezeti őket belülről), de ezt még mindig a mentális írja át. Nos, amíg ez így van, nem beszélhetünk szupramentális életről. A szupramentális élet TÖBBÉ NEM megy át az elmén. Az elme ahogy minden áthalad rajta a mozdulatlan átmenet területe. A legkisebb rándulás elég, hogy minden felboruljon.
(csend)
Tehát mondhatjuk, hogy a Szuperelme csak a tökéletes egyöntetűség állapotában tud megnyilvánulni a földi tudatosságban - mely egyöntetűség a Legfelsőbbel való spirituális azonosulásból fakad: minden a Legfelsőbbé válik a tökéletes egyöntetűségben. És ennek automatikusak kell lennie, nem egy tudatos akaratból, intellektuális erőfeszítésből, vagy az állapotot megelőző megértésből fakad - ezek egyike sem. Spontán és automatikusan kell történjen; már ne úgy reagálj arra, ami kívülről jön, mintha kívülről jönne. Az érzékelés és reagálás mintáját le kell cserélni a folyamatos megfigyelés állapotára és (nem úgy értem, hogy minden esetben ugyanolyan, mert szükségszerű, hogy minden dolog sajátságos reakciót igényel), de mondhatnánk, hogy különösen az azonnali reakcióktól mentes. A különbség, hogy egyik esetben jön valami kívülről és megcsap, ezáltal reakcióra késztet, míg a másikban szabadon kering egy rezgés, és teljes természetességgel létrehozza az átfogó tevékenységhez szükséges rezgéseket. Nem tudom, hogy érthető vagyok-e... A különbség, hogy az egyik a rezgés mozgása, ami egy ezzel AZONOS tevékenységben kering, a másik pedig egy külső forrásból származó mozgás, ami megérint, és kap egy reakciót (ez megszokott emberi tudatossági állapot). De miután azonosítottuk a tudatosságunkat a Legfelsőbbel minden mozgás mondhatni benső - benső abban az értelemben, hogy semmi nem jön kívülről; csak keringő dolgok vannak, amik hasonlóság vagy szükség alapon természetes módon létrehozzák vagy megváltoztatják a rezgéseket a keringési környezetben.
Számomra ez nagyon ismerős, mert folyamatosan ebben az állapotban vagyok. Soha nincs az az érzésem, hogy valami kívülről jön, és belém ütközik; inkább úgy érzem, hogy van számos, néha ellentmondásos benső mozgás bennem, és a folyamatos keringés létrehozza a mozgásnak megfelelő benső változásokat.
Ez az a nélkülözhetetlen alap.
Már régóta tart ez a tapasztalatom, mostanra teljesen meghonosodott. Az elején múlandó volt, de most már folyamatos.
Ez a kihagyhatatlanul szükséges alap.
És ebben az állapotban majdnem automatikusan jön a kiterjedés, ami bizonyos, nehezen kivehető változásokat tesz szükségessé a testben. Még mindig teljesen benne vagyok ebben a problémában.
Aztán ez a rugalmasság... Ez azt jelenti, hogy képes vagy feloldani magad; az ön-egyediesülés alatti teljes élet a tudatos, akaratlagos határozott formába öntés időszaka, amit aztán le kell bontani. Ahhoz, hogy tudatos, egyéniesült lénnyé válhass, folyamatos akaratlagos határozott formába öntés kell, mindenben; és aztán, megint folyamatosan, az ellentétes mozgásra van szükség - még nagyobb akarattal. De ugyanakkor a tudatosság nem vesztheti el az egyéniesülés során megszerzett előnyöket.
Azt kell mondjam, ez nehéz.
A gondolatoknál ez elemi szintű, nagyon egyszerű. Nem bonyolult az érzések esetében sem; a szív, az érzelmi lény számára kiterjedni a Legfelsőbb dimenzióiba viszonylag könnyű. De ez a test! Nagyon nehéz, nagyon nehéz úgy, hogy a test ne veszítse el a központját (hogyan mondjam?) sűrűsödési központját - anélkül, hogy feloldódna az őt körülvevő masszában. Bár, ha egy természetes környezetben lennék, hegyekkel, erdőkkel és folyókkal, sok térrel és természeti szépségekkel, igen kellemes tudna lenni! De fizikailag lehetetlen egyetlen lépést is tenni anélkül, hogy kellemetlen, fájdalmas dolgokba ütköznénk. Néha egy kellemes szubsztanciával kerülsz kapcsolatba, ami harmonikus, meleg, egy magasabb fénnyel rezeg; megtörténik. De ritka. Virágok, igen, néha virágok - néha, nem mindig. De a materiális világ, oh! Minden oldalról ágyúz; mardos és marcangol - megmar, karmol és megver mindenféle olyan dolog ami. amik egyszerűen nem virágoznak. Milyen nehéz mindez! Oh, mennyire zárt is az emberi élet! Mennyire összezsugorított, megkeményített, fény és melegség nélküli. hogy az örömről ne is beszéljünk.
Néha, amikor áramló vizet látsz, vagy egy napsugarat a fák közt - oh, hogy tud énekelni! A sejtek énekelnek, boldogak.
Nos, mon petit, ez minden, amit mondani tudok. Hogyha ki tudsz hozni belőle valamit... de ez egy új tapasztalat. Nem érdekes? Egy tapasztalat formájába kell tegyem - nem is lehet másképp.
De tartsd meg személytelennek, amennyire lehet!
Szükséged van erre [Anya jegyzete Satpremnek]?
Tessék, vedd el a papírodat - ez nem más, mint egy intellektuális ábrázolás.
(Később, ahogy Anya megy el)
Ha továbbhaladunk ezen az úton, biztosan fogunk tudni valami érdemleges munkát is végezni, mert most még minden új. Igen új - soha nem beszéltem erről Sri Aurobindóval mert akkoriban nem voltak meg ezek a tapasztalatok. Átéltem az összes pszichológiai tapasztalatot, tapasztalatokat az elmében, még a legmateriálisabb elmében is, vagy akár a vitális vagy fizikai tudatosságban is - a fizikai TUDATOSSÁGBAN - de nem a testben. Ez valami új, három vagy négy éve kezdődött.
Minden más könnyű. Addig a pontig minden elrendeződött - nagyon szépen elrendeződött.
Mivel a fizikai átváltozás ennyire nehéz, az ember arra gondol, hogy nem lenne-e előnyös "materializálni" valamit, okkultan dolgozni - okkult módszerekkel létrehozni egy új testet?
Az volt az elképzelés: hogy néhány lény itt, a fizikai világban először elérjen egy olyan szintű ráébredést, ami megadja nekik az erőt, hogy materializáljanak egy szupramentális lényt.
Egyszer elmeséltem neked, hogy testet adtam egy vitális lényre 7 - de nem tudtam materiálissá tenni azt a testet; lehetetlen lett volna: valami hiányzik. Valami hiányzik. Még ha láthatóvá is válik, valószínűleg nem lehetne véglegessé tenni - dematerializálódna a leghalványabb lehetőségnél. Ezt a véglegességet nem tudjuk elérni.
Ezt Sri Aurobindo és én megbeszéltük (úgy is mondhatjuk, hogy "megbeszéltük"), beszéltünk róla, és ő is ugyanúgy gondolta, ahogy én is: igen, létezik egy erő, hogy VÉGLEGESÍTSÜK itt a földön a formát, egy erő, amivel nem rendelkezünk. Még akik képesek dolgokat materializálni (például Madame Theón) sem képesek tartóssá tenni materializációjukat; nem lehetségesek, nem tartósak - nincs meg bennük a fizikai dolgok minősége.
És e minőség nélkül, nos. nem tudjuk biztosítani a teremtmény állandósságát.
Igen, ez egy érdekes kérdés. Tényleg gondolhat rá az ember.
Ismertem részletesen a teljes okkult folyamatot, de soha nem lettem volna képes materiálisabbá tenni azt a lényt, még ha próbáltam volna sem - láthatóvá igen, de nem tartóssá és fejlődővé.
És igazán (az én személyes esetemben) nem gondolom, hogy bármennyi időt is pazaroltam volna. Mondhatnád, hogyha tudtam volna negyven évvel ezelőtt amit most tudok - negyven évesen és nem nyolcvan évesen - akkor azt gondolhatnánk, hogy sokkal több időm lett volna dolgozni. De nem pazaroltam az időt. Semennyi időt nem pazaroltam. Erre az időre mind szükség volt, hogy eljussak oda, ahol most vagyok.
Nem gondolom, hogy lassan haladtam volna. Ahogy múltkor elmondtam neked, a lehető legjobb körülményeim voltak, az a harminc év Sri Aurobindóval - a lehető legjobb. Nem pazaroltam az időmet. Oh, egyik óra a másik után!
Ez egy hosszú, elhúzódó munka.
Ő azt szokta mondani, hogy legalább háromszáz évig fog tartani - úgyhogy nem futottunk ki az időből.
Kezdésnek, a testnek szüksége lesz valamire, ami lehetővé teszi számára, hogy kihúzza 300 évig.
1 Egy amerikai, Kennedy Elnök barátja, aki analógiát vont aközött, amikor egy szarvasra vadászunk az erdőben, és amikor a Superelmére vadászunk; 'Hogyan lehet úgy észrevenni a Superelmét, ahogyan egy vadász észreveszi a szarvast az erdőben? Mik a jelek, amikről fel tudja ismerni?' Lásd Agenda II, 1961 Február 25., 96 oldal, kk. (vissza)
2 Az ájulás; Anya fizikailag szétterült a világ fölött. (vissza)
3 Anya később tisztázta e mondat jelentését: "Láttam, hogy ahhoz, hogy követni tudd a Legfelsőbbet az Azzá Válásban, tudnod kell kiterjedni, mert az Univerzum is kiterjed az Azzá Válásban - a pusztulás mértéke nem éri el a tágulás mértékét. Tehát valóban fontos, hogy tudj nőni, és kiterjedni, ahogy egy gyerek nő; de ugyanakkor, ahhoz, hogy haladhassanak a dolgok, ez a tágulási folyamat folyamatos újjászervezést igényel. Ha növekszik a mennyiség (ha beszélhetünk itt mennyiségről) a minőséget is fenn kell tartani, a sejteken belüli kapcsolatok folyamatos belső átszervezésével." (vissza)
4 1958 decemberében (vissza)
5 Ez is az elveszett kincsek közé tartozik, amit soha nem jegyzett fel, mert Satprem akkor nem tudta, hogy a tapasztalatok, amiket Anya megoszt vele már az 'Agenda' részei. (vissza)
6 Ez a levél az összes többivel együtt eltűnt (vissza)
7 Ez a történet is az 1957-es vagy 1958-as elveszett történetek része (vissza)
Az Anya
Agendája
(Ennek a beszélgetésnek a kiindulási pontja Sri Aurobindo aforizmáinak egyike volt:)
70. Vizsgáld magadat sajnálat nélkül; akkor könyörületesebb és részvevőbb leszel mások felé.
Nagyon jó! (Anya nevet) Ez nagyon jó.
Ez nagyon jó mindenkinek, nem igaz?
Különösen azok számára, akik azt hiszik, hogy ők annyira különbek.
De tényleg, ez valami nagyon mély.
Ez pontosan az a tapasztalat, amin keresztülmentem az elmúlt napokban; tegnapelőtt óta úgy tűnik, hogy ez elérte csúcspontját, és ma reggel egy átfogó látomássá alakult, egy globális vízióvá.
Ez majdnem olyan, mint a hozzáállás megfordulása.
Valójában, az emberek mindig is áldozatnak tartották maguknak, akiket az ellentétes erők üldöznek - a bátrak felveszik a harcot, a többiek siránkoznak. De egyre inkább van egy nagyon konkrét elképzelés arra a szerepre, amit az ellentétes erők játszanak a teremtésben, és hogy ösztönző erőkként szinte feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a teremtést fejlődésre késztessék, és arra, hogy újra a saját Kiindulópontjává váljon. És volt egy annyira világos vízió, hogy inkább saját átalakulásunkat kell megvalósítanunk - ez az, amiért imádkoznunk kell, amit végre kell hajtanunk -, minthogy az ellentétes erők átváltozását vagy megszűnését kívánnánk.
És ez mind a földi, és nem az egyéni szempontból van így (ami az egyéni szempontot illeti, az teljesen világos): én a földi szempontról beszélek.
És ott volt az összes hiba hirtelen látomása, minden értetlenség, minden tudatlanság, minden sötétség, és - ami még rosszabb - az összes rosszakarat a föld tudatosságából, amely felelősnek érezte magát ezen hátráltató erők és lények további fennmaradásáért, és felajánlotta azokat egy nagy... ez több volt, mint törekvés, ez egyfajta égő áldozat volt, annak érdekében, hogy az ellentétes erők eltűnhessenek, hogy ne lehessen semmi okuk arra, hogy létezzenek, mert már nem szükséges, hogy ott legyenek rámutatni, mindarra, aminek meg kell változnia.
Az ellentétes erőket az isteni életnek ezek a tagadásai tették szükségessé. És a föld tudatosságának ez a Legfelsőbb felé történő mozgása, mindezen dolgok felajánlása ilyen rendkívüli intenzitással, egyfajta jóvátétel volt, hogy ezen hátráltató erők eltűnhessenek.
A tapasztalat nagyon intenzív volt. Más tapasztalatok kis magja köré kristályosodott, de túl személyes ahhoz, hogy megemlítsem, (mert nem én voltam az egyetlen érintett) amelyet lefordítani így lehet: "Vedd az összes rossz cselekedetemet, vedd mindet, fogadd el, töröld ki, és ezek az erők eltűnhetnek."
Ez lényegében az, amit ez az aforizma mond, a másik végéről nézve. Amíg csak egyetlen emberi tudatosság is magában hordozza annak lehetőségét, hogy a nagy isteni Formálódással ellentétesen érezzen, cselekedjen, gondolkodjon, vagy létezzen, lehetetlen bárki mást okolni ezért; lehetetlen okolni azokat az ellentétes erőket, amelyek azért maradnak a teremtésben, hogy általuk lásd és érezd, hogy milyen messze kell még menned.
(csend)
Olyan volt ez, mint egy emlék,1 a legfelsőbb Szeretet tudatának egy örökké jelenlévő emléke, amely az Úr által áradt a földre, - BELE a földbe - hogy azt újra visszavonzza Magához. És valóban ez volt az isteni természet lényegének leereszkedése a legteljesebb isteninek a tagadásba, és így azon állapot feladása a földi sötétség felvétele érdekében, azért hogy a Föld vissza legyen hozva az isteni állapotba. És hacsak nem válik AZ - a legfelsőbb Szeretet - mindenhatóan tudatossá itt a Földön, a visszatérés sohasem lehet végleges.
Ez a nagyszerű, isteni Formálódásnak a víziója után jött.2 "Mivel ez a világ fejlődő" - tűnődtem - "mivel egyre inkább az Istenivé válik, nem lesz mindig jelen a nem isteninek ez a mélyen fájdalmas érzete, azé az állapoté, amely az eljövendőhöz képest nem isteni? Nem mindig lesz ott amit "hátráltató erőknek," nevezünk, más szóval, azok a dolgok, amelyek nem követik a mozgást harmonikusan? Aztán jött a válasz, a látomás Arról: "Nem, a nagy Lehetőség pillanata közeledik, a pillanat, a tökéletes Szeretet lényege megnyilvánulásának pillanata, ami képes átalakítani ezt a nem-tudatosságot, ezt a tudatlanságot és ezt a vele együtt járó rosszakaratot egy - teljesen haladó, teljesen átfogó, tökéletességre szomjazó - fényes és örömteli fejlődésbe."
Ez nagyon konkrét volt.
És ez megfelel egy olyan állapotnak, amelyben te olyan TÖKÉLETESEN azonosulsz mindennel, ami van, hogy konkrétan mindenné válsz, ami isteni-ellenes - és így ajánlhatod azt fel. Ezt fel lehet ajánlani, és valóban át lehet alakítani ezen a felajánláson keresztül.
Ez a fajta szándék az emberekben a tisztaságra, Jóra (ami szokásos mentalitással kifejezve egy igény az erényességre), valójában a NAGY AKADÁLYA a valódi önátadásnak. Ez a gyökere a Hamisságnak, maga a képmutatás forrása; annak elutasítása, hogy az ember a nehézségek terheiből kivegye a részét. És ez az, amit Sri Aurobindo érintett ebben aforizmában, közvetlenül és nagyon egyszerűen.
Ne próbálj erényes lenni. Lásd milyen mértékben egyesültél, milyen mértékben vagy EGY minden isten-ellenessel. Vedd ki a részed a terhekből; fogadd el, hogy te magad is tisztátlan és hamis vagy, és így képes leszel arra, hogy felvedd az Árnyékot és felajánld azt. És abban a mértékben fognak megváltozni a dolgok, amennyire képes vagy magadra ölteni és felajánlani.3
Ne próbálj a tiszták közé tartozni. Fogadd el, hogy azokkal vagy, akik a sötétségben vannak, és teljes szeretettel ajánl fel mindent.
(csend)
Attól a pillanattól kezdve, hogy ez látható és KÉSZ volt, visszatért a teljes erő - a nagy Teremtőerő.
(csend)
Valószínűleg a tapasztalatra csak azért kerülhetett sor, mert eljött az idő mindent felajánlani.
A lényeg nem az, hogy állandósítani e dolgokat, hanem felajánlani azokat.
Mivel eljött az ideje e Képesség kinyilvánításának, amely a Szeretet képessége - Szereteté, és nem csupán az azonosulásé - a Szereteté, a tökéletes Szereteté; mert kizárólag a tökéletes Szeretet tudja kínálni.
Ez történt ma reggel, nagy egyszerűséggel, de ugyanakkor volt valami olyan hatalmas és mindenható benne, mintha az Egyetemes Anya fordult volna az Úr felé ezt mondva: "Végre! Készen állunk."
Ez volt a tapasztalatom ma reggel.
Azt akarod mondani, van már egy előrelépés a Földön?
Igen, a Földön, a Föld történetében, erről van szó.
Most?
E birodalmakban, tudod, a "most" néha sok éven át húzódik. Nem mondom, hogy azonnali lesz; ezt nem tudom - nem tudom. Valószínűleg tudni fogom néhány napon belül.
Ez olyan, mint résnyire kinyitni egy ajtót és megpillantani, hogy mi van mögötte. ...
Ugyanez volt a tapasztalat, amikor azt mondtam Sri Aurobindonak, hogy India szabad, az Egyetemes Anya beszélt onnan, amit az Ő eredetének nevezhetnénk - erről a szintről volt - és 35 évbe telt, amíg ez a dolog lejött a Földre.
Amikor azt tapasztaltam, hogy eljött az idő a szupramentális Erő leereszkedéséhez a Földre, követtem annak a leereszkedésnek a hatásait, és a hatásokat és következményeket az én tudatosságomban. De hétköznapi szemmel valami hasonló volt, mint ahogy India felszabadítása történt - lehetséges, természetesen, hogy a Szuperelme lejött, de ebben a pillanatban annak hatásai több mint leplezettek.
Az első meglehetősen kézzelfogható megnyilvánulása volt ennek a hajó víziója; ezzel a dolgok konkrétabbá váltak, valamit radikálisan megváltoztatott a hozzáállásban.
Más fejlődési szakaszban vagyunk most.
(csend)
Nagyon nehéz volt ez az elmúlt időszak. Tisztán látom, hogy ez egy előkészület volt - előkészíteni az utat, e tapasztalatnak. Jött, hogy megfordítsa a hozzáállást, a küszködés hozzáállását, leküzdeni, legyőzni és eltörölni minden isteni-ellenest a teremtésben.
Eddig, ez a hozzáállás volt valószínűleg (nem valószínűleg - bizonyára) szükséges a dolgok előkészítéséhez. De most van egy fajta hirtelen megfordulás, mintha eljött volna az a pillanat a teremtő erő, az erő, az egyetemes teremtő erő számára, hogy azt mondja "Ez is Én vagyok". Mert eljött az ideje, hogy előtűnjön. Ez is Én vagyok: Többé nem úgy bánok vele, mint egy ellenséggel akittől szabadulni akarok; elfogadom, mint Önmagamat, azért, hogy tényleg azzá váljak."
És ezt előzte meg egyfajta kín: "Mindig lesz valami ami isteni ellenesnek tűnik az eljövendő állapothoz képest?" Nem: hosszas előkészület után, képessé válik érezni az istenit - és ezáltal istenivé lenni.
Ha megnézzük a dolgokat kívülről, a jelenlegi anyagi valóság tekintetében, még mindig sokat kell tenni ahhoz, mielőtt az új megnyilvánulás valódi ténnyé változik. Ami van most nekünk, az valószínűleg a dolog magja - hasonlít India szabadságának magjához, amely később kivirágzott.
KIEGÉSZÍTÉS
(Sri Aurobindo két levele a pszichoanalízisről)
Hiba volt, hogy gyakoroltad a pszicho-analízist. Ez, legalábbis egy időre, a megtisztulás művét komplikáltabbá, nem pedig könnyebbé tette. Freud pszicho-analízise az utolsó dolog, amit kapcsolatba kellene hoznunk a jógával. Ez egy bizonyos rész felé fordítja a figyelmet, természetünk legsötétebb, legveszedelmesebb, legbetegesebb része, az alacsonyabb vitális tudatalatti rétege felé, elkülöníti annak valamelyik legkórosabb jelenségét, és egy olyan működést tulajdonít azoknak, amely nem áll arányban természetünkben betöltött igazi szerepével. A modern pszichológia egy gyerekcipőben járó tudomány, egyszerre elhamarkodott, esetlen és kidolgozatlan. Mint minden gyerekcipőben járó tudománynál, az emberi elme egyetemes szokása itt is elburjánzik - azzal, hogy vesz egy részleges vagy korlátozott kiterjedésű igazságot, helytelenül általánosítja azt, és annak szűk látókörű szempontjából a Természet egy egész körét próbálja magyarázni. Mi több, az elfojtott szexuális komplexusok fontosságának felnagyítása egy veszélyes valótlanság, és ez egy visszataszító befolyást gyakorolhat, és arra irányul, hogy az elmét és a vitálist lényegét tekintve nagyobb mértékben, nem pedig kevésbé tisztátlanná tegye, mint korábban.
Az igaz, hogy a tudatküszöb alatti az ember természetének legnagyobb része, és tartalmazza a láthatatlan dinamizmusok rejtélyét, amelyek magyarázatul szolgálnak felszíni aktivitásaira. Az alacsonyabb vitális tudatalatti azonban - amely minden, amit Freudnak ez a pszicho-analízise ismer, és ebből is csak néhány gyengén megvilágított sarkot - nem több mint a teljes tudatküszöb alattinak egy szűkre szabott és nagyon alacsonyrendű részlete. A tudatküszöb alatti én az egész felszíni ember mögött áll, és támogatja azt; létezik benne egy tágasabb és hatékonyabb elme a felszíni elme mögött, egy tágasabb és erősebb vitális a felszíni vitális mögött, egy kifinomultabb és szabadabb fizikai tudat a felszíni testi lét mögött. És ezeken felül megnyílik a magasabb tudatfeletti és alattuk az alacsonyabb tudatalatti tartományok felé. Ha meg szeretnénk tisztítani és át szeretnénk alakítani a természetünket, akkor ezeknek a magasabb tartományoknak az ereje az, amely felé nyitnunk kell, oda kell felemelkednünk, és általuk megváltoztatni mind a tudatküszöb alatti, mind a felszíni lényt. És még ezt is óvatosan kell megtenni, nem idő előtt vagy elhamarkodottan, egy magasabb vezetést követve, mindig megtartva a helyes attitűdöt; mert különben az erő, amit lehúzunk, túl erőteljesnek bizonyulhat a természetünk sötét és gyenge kerete számára. De azzal kezdeni, hogy az alacsonyabb tudatalattit nyitjuk fel, kockáztatva, hogy feltámasztjuk benne mindazt, ami szennyes és sötét, azzal csak eltérünk az eredeti útvonaltól, és bajt idézünk elő magunknak. Először meg kellene erősítenünk és meg kell szilárdítanunk a magasabb elmét és vitálist, és el kell érni, hogy töltse el őket fentről a fény és a béke; ezután nagyobb biztonsággal és a gyors és sikeres változás bizonyos esélyével fel is nyithatjuk a tudatalattit, vagy lemerülhetünk belé.
A dolgoktól anubhava által való megszabadulás rendszere veszélyes is lehet; mert így könnyebben belegabalyodhatunk valamibe, ahelyett, hogy elérnénk a tőle való megszabadulást. E módszer mögött van két jól ismert lélektani motívum. Az egyik, a tervszerű kimerítés módszere csak bizonyos esetekben érvényes, különösen, amikor egy természetes hajlamnak túl erős a befolyása vagy túl erős a hajtóerő benne, hogy a vicsara által megszabaduljunk tőle, vagy az által a módszer által, hogy elutasítjuk és az igazi folyamatot állítjuk a helyébe. Amikor túlzott mértékben ez a helyzet áll fenn, akkor a szadhaknak néha még vissza is kell térnie a hétköznapi élet közönséges tevékenységeihez, igazi tapasztalatot kell róla szereznie, a háttérben egy új értelemmel és akarattal, és aztán az akadályt kiküszöbölve, vagy annak kiküszöbölésére felkészülve visszatérni a spirituális életbe. A szándékos kielégítésnek ez a módszere azonban mindig veszélyes, bár néha elkerülhetetlen. Ez csak akkor sikeres, ha a lényben nagyon erős az akarat a megvalósulás érdekében; mert ekkor a kielégülés egy erős elégedetlenséget és reakciót, vairagjat, vált ki, és a tökéletességre irányuló akaratot le lehet vinni a természet ellenszegülő részébe.
Az anubhava másik módszerének általánosabb az alkalmazhatósága; mivel ahhoz, hogy bármit is elutasítsunk a lényünktől, először tudatossá kell, hogy váljon a számunkra, tiszta belső tapasztalatot kell, hogy szerezzünk annak működéséről, és fel kell fedeznünk annak tényleges helyét a természet működésében. Ekkor dolgozhatunk rajta, hogy kiküszöböljük azt, ha az egy teljesen helytelen folyamat, vagy átalakítsuk, ha az csak egy magasabb és igazi folyamatnak a degenerálódása. Ez az, vagy valami hasonló, amire kezdetlegesen és helytelenül, egy csökevényes és elégtelen tudás birtokában kísérletet tettek a pszicho-analízis módszerével. Az az eljárás, hogy az alacsonyabb folyamatokat felhozzuk a tudatosság teljes fényébe, abból a célból, hogy megismerjük őket és foglalkozzunk velük, elkerülhetetlen; mert e nélkül nem lehetséges a teljes átalakulás. Ez azonban igazán csak akkor sikerülhet, ha egy magasabb fény és erő elégséges mértékben működésbe lép, hogy előbb vagy utóbb legyőzze annak a hajlamnak az erejét, amely a változás céljából fel lett hozva. Az anubhava ürügyén sokan nemcsak felhozzák az ellenséges folyamatot, hanem jóváhagyásukkal támogatják is azt, ahelyett hogy elutasítanák. Igazolást találnak annak folytatódására vagy ismétlődésére, és így folytatják a vele való játszadozást, élvezik visszatérését, és örökké tartóvá teszik azt; később, amikor meg akarnak szabadulni tőle, már akkora befolyásra tett szert, hogy tehetetlennek érzik magukat a karmai között, és csak egy rettentő küzdelem vagy az isteni kegyelem beavatkozása tudja őket megszabadítani. Egyesek ezt egyfajta vitális elferdülésből vagy perverzitásból teszik, mások puszta tudatlanságból; azonban a jógában, ahogy az életben is, a Természet nem fogadja el a tudatlanságot, és nem ad igazat a mentségnek. Amikor a természet tudatlan részeivel helytelenül foglakozunk, ez a veszély mindig ott van; de egyik sem tudatlanabb, veszedelmesebb, értelmetlenebb és makacsabbul visszatérő, mint az alacsonyabb vitális tudatalatti és annak folyamatai. Ha ezt az anubhava céljából idő előtt és helytelenül hozzuk fel, akkor azt kockáztatjuk, hogy a tudatos részeket is elborítja ennek a tudatalattinak a sötét és mocskos anyaga, és így megmérgezi az egész vitális, de még a mentális természetet is. Ennél fogva mindig először egy pozitív és nem egy negatív tapasztalattal kell kezdenünk. Azzal, hogy az isteni természetből valamit lehozunk a tudatos lényünk azon részeibe, amelyeknek meg kell változniuk: nyugalmat, fényt, lelki egyensúlyt, isteni erőt. Csak amikor ezt elégséges mértékben tettük meg, és van egy szilárd pozitív alapunk, akkor biztonságos felhozni a rejtett tudatalattiból az ártalmas elemeket, abból a célból, hogy az isteni nyugalom, fény, erő és tudás erejénél fogva elpusztítsuk és kiküszöböljük őket. Még így is lesz elég az alacsonyabb dologból, ami magától feljön, hogy annyi anubhavát adjon neked, amennyire csak szükséged van, hogy megszabadulj az akadályoktól; ekkor azonban sokkal kisebb veszéllyel és egy magasabb belső vezetés védelme alatt lehet velük megbirkózni.
*
* *
Nehezemre esik, hogy egyáltalán komolyan vegyem ezeket a pszicho analitikusokat, amikor reszkető fáklyafényükkel próbálják alaposan vizsgálat alá venni a spirituális tapasztalatot - de talán mégis komolyan kellene venni őket, mert a fél-tudás egy hatalmas dolog, és az igazi Igazsággal való szembesülésnek nagy akadályát képezheti. Ez az új pszichológia nekem nagyon úgy néz ki, mint azok a gyerekek, akik egy rövidre fogott és nem a szükséges kívánalmaknak megfelelő elemi ismereteket tanulnak, akiket lázba hoz a tudatalatti és a titokzatos földalatti szuper-ego a-b-c-d-jének összerakása, és akik azt képzelik, hogy az első könyvük a homályos kezdetekkel (m-a-cs-k-a macska, f-a fa) a valódi tudás veleje. Lentről tekintenek felfelé, és az alacsonyabb sötétségek által magyarázzák a magasabb fényeket; ezeknek a dolgoknak az alapzata azonban fent van, és nem lent, upari budhna esam. A dolgok igazi alapja a tudatfeletti, nem a tudatalatti. A lótusz jelentését nem a sár titkának az analizálásában találjuk meg, amelyből kinő a virág; a titkát annak a lótusznak a mennyei archetípusában találjuk meg, amely a Fényben fenn virágzik örökké. Ezeknek a pszichológusoknak a maguk választotta területe mellékesen szegényes, sötét és korlátozott; az egészet kell ismernünk, mielőtt megismerhetnénk a részt, és a legmagasabbat, mielőtt igazán megérthetnénk a legalacsonyabbat. Ez a nagyszerűbb pszichológia ígérete, amely várja, hogy üssön az órája, az előtt pedig ezek a szegényes tapogatódzások el fognak tűnni, és semmivé lesznek.
Sri Aurobindo: Levelek a Jógáról, Cent. Ed., XXIV.1605 ff.
1 Arra a kérdésre, hogy mit jelentenek ezek a szavak, Anya azt mondta: 'Az állapot, amelyben találtam magam, olyan volt, mint egy emlék' (vissza)
2 Lásd az 1962. január 12.-i beszélgetést (vissza)
3 Amikor Satprem publikálta ennek a beszélgetésnek a kivonatát az Ashram Bulletin 1962 áprilisi számában, Anya ezt a szakaszt módosította (Satprem tiltakozásai ellenére). A 'Ne próbálj erényes lenni'-t lecserélte 'Ne próbálj meg erényesnek látszani'-ra és hozzátette: 'Van egy nehézség. Az emberek soha nem értenek meg semmit, vagy inkább mindent a maguk módján értenek. Ők ezt a mondatot, ösztönzésnek vennék a rosszalkodáshoz, illetlen viselkedéshez, hogy rossz érzéseket tegyenek magukévá, majd azt hirdessék: 'Mi vagyunk az Úr kedvencei!' ... Volt valami hasonló Sri Aurobindo leveleinek egyikében, emlékszel - az egyik levélben azokhoz az emberekhez, akik a bennük lévő összes tisztátalanságot szerették volna a felszínre hozni; azt mondta nekik, hogy biztosan nem ez az helyes módszer!' (Lásd: Sri Aurobindo két levél pszichoanalízisről a kiegészítésben.) (vissza)
Az Anya
Agendája
Szeretnék kérdezni valamit azokról a Savitri-ban írott sorokról, melyeket a minap mutattam neked. Nem tudom, emlékszel-e – a „fehér istenekről” szóló passzusra gondolok.
Mit akartál kérdezni? Mi nem volt meg a "fehér istenekben"? Hiszen Sri Aurobindo ezt mind leírta, teljes egészében, épp itt az Aforizmák-ban. Mindent megemlített, egyik dolgot szóba hozva a másik után: “E nélkül nem lett volna az; a nélkül pedig nem lett volna amaz…” és így tovább.1
De A hagyomány elolvasására is emlékszem, mielőtt találkoztam Sri Aurobindo-val (olyan könyv volt ez, mint egy regény, a világ teremtésének sorozatos formában kiadott románca, de nagyon gondolatébresztő volt; Théon nevezte el A hagyomány -nak). Ekkor szereztem először tudomást az univerzális Anya első négy emanációjáról („kiáradásáról”), amikor az Úr a teremtő erejét átruházta az Anyára. S ez azonos volt az ősi indiai hagyománnyal, de óvodai meseként előadva. Azaz: bárki megértheti – egy kép volt, mint egy mozifilm, de nagyon életszerű.
Szóval az Anya megélte első négy emanációját. Az első a Tudatosság és Megvilágosodás volt (a Sachchidananda-ból eredően); a második az Ananda és Szeretet. A harmadik az Élet, a negyedik pedig az Igazság. Ezután a történet megy tovább, tudatában lévén végtelen hatalmuknak, ahelyett, hogy tartanák a kapcsolatot a legfelsőbb Anyával, s rajta keresztül, a Legfelsőbb Úrral, ahelyett, hogy jelzéseket kapnának cselekvésre Tőle, és a megfelelő sorrendben tennék a dolgukat, tudatában voltak saját hatalmuknak és mindegyikük független egyénként kezdte azt tenni, amit csak akart – volt a hatalmuk és kihasználták. Elfelejtették Származásukat. Hogy honnan jöttek. S e miatt a kezdeti feledés miatt, a Tudat tudattalansággá vált, a Fény pedig sötétséggé. Az Ananda szenvedéssé vált, a Szeretet gyűlöletté. Az Élet Halállá változott. Az Igazság pedig Hamissággá. S azonnal fejjel előre bedobták őket abba, ami később az Anyaggá vált. Theon szerint az általunk ismert Világ ennek az eredménye. S ez volt a Legfelsőbb első manifesztációja.
De a történet könnyen érthető és eléggé gondolatébresztő. A felszínen – értelmiségiek számára – mindez elég gyermekded, de ha már átélted az élményt, nagyon jól megérted – jómagam azonnal értettem és éreztem.
S ha egyszer a Világ ilyenné vált, az élő, eleven világgá, annak minden sötétségével, s ők, ebből az eleven világból megteremtették az Anyagot, a legfelsőbb Anya látja (kacagva) első négy emanációjának eredményét, s a Legfelsőbb úr felé fordul, nagy könyörögve: “Most, hogy e világ ilyen borzasztó állapotban van, meg kell menteni! Nem hagyhatjuk csak így, ilyen állapotban, ugye? Meg kell mentenünk, az isteni tudatosságot vissza kell adni neki. Mit tegyünk?” És a Legfelsőbb azt mondja: “lökd be magad egy új emanációba, a Szeretet LÉNYEG-ének emanációjába, le egészen a leganyagibb anyagig!” Ez azt jelentette, hogy belecsapódunk a földbe (a föld szimbólummá vált, s az egész dráma megtestesítőjévé). “Becsapódás az anyagba.” Tehát Anya „berontott” az Anyagba, s az vált az Isteni elsődleges forrásává a materiális (kézzelfogható) anyagon belül. S onnan kezdve (ahogy azt olyan jól leírja a szerző a Savitri-ban) a legfelsőbb Anya elkezd élesztőként működni az anyagban, belülről megkelesztve azt.
S ahogy Ő behatolt az anyagba, egy második sor emanáció került előre küldésre – az istenek – hogy belakják a köztes zónákat a Sachchidananda és a föld között. S ezek az istenek (nevetve)... nos, ezeket nagy gonddal, odafigyeléssel tökéletesítettük, hogy ne okozhassanak semmi galibát! Ám egy kissé… kissé TÚL tökéletesek, nemde? Igen, kissé túl tökéletesek: soha nem tévednek, mindig pontosan azt teszik, amit mondanak nekik… Röviden: hiányzik belőlük a kezdeményezés. Van némi, de…
Valójában nem adták át magukat, ahogy egy „pszichikus lény” teheti, mert nem volt bennük lélek. A pszichikus lény eme leereszkedés eredménye. Csak az emberi lényekben van meg. S ez teszi az emberi természetet annyival felsőbbrendűvé az isteneknél. Théon nagy hangsúlyt fektetett erre: az egész történetén át az emberek jóval magasabb rendűek az isteneknél, és nem kéne engedelmeskedniük nekik – csak a Legfelsőbbel kellene kapcsolatban lenniük, az ő szemszöge szerinti tökéletes Szeretetben.
Nem is tudom, hogy fogalmazzak… Számomra azok az istenek mindig olyannak tűntek, mintha… (nem azok, amiket a Purana-ban jellemeznek, azok mások… vagyis: annyira mégse mások!) de, ahogy Theon bemutatta őket, úgy néztek ki, mint egy rakás mályvacukor! Nem az a baj, hogy nem volt hatalmuk – sok hatalmuk volt, de hiányzott belőlük az a lelki tűz!
Továbbá Théon számára a zsidók és a keresztények Istene egy Asura volt. Ez az Asura egyedülálló akart lenni; s ezért az elképzelhető legszörnyűbb despota vált belőle. Anatole France ugyanezt mondta (jól tudom, hogy Anatole France sosem olvasta Théon történetét, de el nem tudom képzelni, hogy akkor honnan szedhette). Az Angyalok lázadása-ban szerepel ez a dolog. Ebben azt állítja, hogy a Sátán az igazi Isten, és Jehova, az „egyetlen Isten” a szörnyeteg. S amikor az angyalok azt kívánták, hogy Sátán váljon az egyetlen igaz Istenné, az rádöbbent, hogy azonnal magára vállalná Jehova összes kudarcát! Így elutasította: “Ó, nem – nagyon köszönöm!” Ez egy csodálatos történet, és teljesen ugyanabban a szellemben íródott, ahogy Théon beszélt. A legelső dolog, amit megkérdeztem Anatole France-tól (már meséltem, hogy találkoztam vele egyszer – közös barátaink mutattak be egymásnak) az első dolog, amit megkérdeztem tőle, az volt: “Olvasta valaha A Hagyomány-t?” Azt válaszolta: nem. Elmagyaráztam neki, miért kérdeztem, és érdekelte. Azt mondta, az ő forrása a saját képzelete volt. Megérzés alapján támadt ez az ötlete.
Nos, ha ily módon beszélsz filozófusokkal és metafizikusokkal, úgy néznek rád, mintha azt mondanák: “Maga biztosan egy igazi mamlasz, hogy elhiszi ezt a sok sületlenséget!” De ezeket a dolgokat nem kell konkrét igazságoknak venni – ezek csupán remek képek. Általuk jómagam valóban kapcsolatba léptem, nagyon is konkrétan, azzal az igazsággal, ami a világ eltorzulását okozta, sokkal jobban, mint a hindu történetekkel, jóval könnyebben.
A buddhizmus és a hozzá hasonló gondolatmenetek, eszmefuttatások a legrövidebb utat választották: “A létezési vágy az, ami az egész bajt okozta!” Ha az Úr tartózkodott volna attól, hogy ilyen vágya legyen, akkor nem lenne Világ! Ez egy gyermekded, nagyon infantilis, igazán túl emberi módja a probléma megközelítésének.
A létezés örömének szemszögéből nézve minőségileg jóval felette áll, ám még mindig ott az a probléma, hogy miért vált olyanná ez az egész, mint amilyen. A szokásos válasz ez: mert minden dolog lehetséges volt, s ez EGY lehetőség. Ám ez egy nem túl kielégítő érzés: “Igen, rendben, pontosan így van, ez tény.” Az emberek azt is kérdezgették Theon-tól: “Miért így történt? Miért? ...” “Várj, amíg átjutsz a másik oldalra, majd akkor tudni fogod. S közben tedd meg, amit szükséges, hogy eljuss oda. Ez a legsürgősebb dolog.”
Ám van egy nagy előny: azok nélkül a lények nélkül, a világ eltorzulása nélkül sok dolog hiányozna. Azok a lények potenciálisan megtestesítenek bizonyos abszolúte egyedi elemeket – érthető módon, hiszen ők voltak az első hullám. S pontosan azért, mert még mindig ŐK VOLTAK a Legfelsőbbek, olyan nagy mértékben, hogy mindegyikük azt érezte, ő maga a Legfelsőbb, és ez volt az. Csakhogy ez nem volt elegendő, azon egyszerű oknál fogva, hogy már akkor négyfelé voltak osztva, és egyetlen osztás elég ahhoz, hogy minden félrecsússzon. Könnyedén érthető: ez nem valami alapvetően gonosz, hanem a rossz, téves MŰKÖDÉS kérdése. Nem a lényeg, nem a velő. A lényeg nem gonosz, ám a működés hibás.
De ha megérted....
E szavak oly’ gyermekdedek, hogy az intelligens emberek szánakozva néznek rád, ha elmeséled nekik ezt a történetet – de olyan konkrétan megragadja a problémát! Ez sokat segített nekem.
Angolul írták, és én fordítottam le franciára. Szörnyű franciára, tökéletesen rettenetesen, mert beletettem az összes új szót, amit Théon megálmodott. Részletes leírást készített az összes, emberekben rejlő képességről, s ez igazán figyelemre méltó, nagyszerű volt – de olyan barbár kifejezésekkel! Kitalálhatsz, alkothatsz új szavakat az angolban és működhet a dolog, de nem a franciában. Ott ez teljesen nevetséges! Én meg lelkiismeretesen beletettem az összeset! Jóllehet, ez remek tapasztalatnak bizonyult. Igazán egy élmény volt: Theon asszony élményeiből, tapasztalatainak „külsővé tételéből” (azaz a többi ember számára is elérhetővé tételéből) származott. Théon asszony megtanulta, amit Théon nekem is megtanított: beszélni, miközben a hetedik mennyországban vagy. (A test tovább beszél, igen lassan, elég mély hangon, de egész jól működik). Ő beszélt, s egy barátnője, aki szintén egy angol nő volt, mellesleg a titkárnőjük, lejegyezte, amiket mondott (azt hiszem, ismerte a gyorsírást). Ezután történetek születtek belőle, s történetekként kerültek elmondásra. Az egészet bemutatták Sri Aurobindo-nak, és őt nagyon érdekelte. Az új szakkifejezések egy részét még adaptálta is saját terminológiájába.
A létezés egységei és alegységei a legapróbb részletekig leírásra kerültek, tökéletes precizitással. Ismét átéltem az élményt, ezúttal egymagamban, mindenféle előítélet nélkül, csak úgy egyszerűen: egyik testet elhagyva a másik után, egyiket a másik után, egy tucatszor... S az én élményem is – eltekintve bizonyos elég bagatell (jelentéktelen) különbségektől, melyek kétségkívül a befogadó agy eltéréseiből fakadtak – pontosan ugyanaz volt.
(üt az óra)
Mennem kell....
Nem tudom, vajon eme élményeket leírták-e a hagyományos szentírásokban. Egyet sem olvastam még – semmit nem tudok az indiai irodalomról, egyáltalán semmit. Csak azt tudom, amit Sri A. mondott, plusz még néhány apró-cseprő dolog innen és onnan. Minden egyes alkalommal, amikor szembesültem a szókészletükkel... ez igazán visszataszító!
Ha már az exteriorizáció-ról (kifelé megnyílás) beszélsz – nem mutatnád meg ennek elsajátításának egy egyszerű módját?
Nem csinálhatod egymagadban, veszélyes!
Egyes emberek spontán módon csinálják, tehát nekik természetesen nem fogod azt mondani, hogy veszélyes. De veszélyes ez, mivel ha csak úgy „simán” csinálják, felügyelet nélkül, s valaki vagy valami hirtelen visszahívja őket – egy esemény, valamiféle körülmény vagy egyéb – akkor elvágódhatnak a külvilágtól (mozdulatot tesz, mintha elvágna egy vezetéket). Én sohasem engedném senkinek, hogy egyedül csinálja. Amennyiben spontán, az azt jelenti, hogy korábbi létezésekből jönnek, tehát fortélyosak. Ennek ellenére, ez egy kicsit kockázatos, valakinek mindig ott kéne lennie, hogy vigyázzon a testedre! Ami pedig ennek rögtönzött megtanítását illeti valaki másnak – azt már nem!
Egyszer megpróbáltam Franciaországban is – Hohlenberg-gel, azzal a festővel, aki a háború alatt [I. Világháború] jött ide, majd vissza kellett mennie. 2 Eljött Franciaországba, és megkérdezett engem. Erősen ragaszkodott hozzá. Elolvasta Theon összes írását, és igen jártas volt bennük, és izgatottan szerette volna kipróbálni. Így tehát megtanítottam neki, hogyan kell csinálni. Sőt: én is ott voltam, a jelenlétemben csinálta. És, kedvesem, abban a pillanatban, ahogy kilépett a testéből, pánikba esett! Pedig ő nem egy gyáva ember, nagyon is bátor, de ez nagyon megrémítette! Merő pánik.... így tehát nemet mondtam.
De például igenis exteriorizálok éjjelente.
Nem ugyanúgy.
Nem ugyanúgy?... Ó, és hogy küzdök!
Mindenféle helyekre megyek – volt pl. élményem P-vel is...3
...Amikor lefekszel aludni, csak szólj nekem!
1 88. Ezt a világot a Halál alakította ki, hogy képes legyen élni. Meg akarod szüntetni a halált? Akkor az élet is megsemmisül. Nem tudod megszüntetni a halált, de átalakíthatod egy nagyszerűbb életté.
89. Ezt a világot a Kegyetlenség alakította ki, hogy képes legyen szeretni. Meg akarod szüntetni a kegyetlenséget? Akkor a szeretet is megsemmisül. Nem tudod megszüntetni a kegyetlenséget, de átváltoztathatod annak ellentétévé, egy szenvedélyes Szeretetté és Gyönyörűséggé.
90. Ezt a világot a Tudatlanság és a Tévedés alakították ki, hogy képesek legyenek tudni. Meg akarod szüntetni a tudatlanságot és a tévedést? Akkor a tudás is megsemmisül. Nem tudod megszüntetni a tudatlanságot és a tévedést, de átformálhatod őket az értelem legteljesebb és tündöklő meghaladásává.
91. Ha egyedül Élet lenne, és halál nem, akkor nem lehetne halhatatlanság; ha egyedül szeretet lenne, és kegyetlenség nem, akkor az öröm csak egy langyos és röpke elragadtatás lenne; ha egyedül értelem lenne, és tudatlanság nem, akkor a legmagasabb vívmányunk nem haladna meg egy korlátozott racionalitást és világi bölcsességet.
92. Az átalakított Halál Életté lesz, amely Halhatatlanság; az átváltoztatott Kegyetlenség Szeretetté lesz, amely elviselhetetlen eksztázis; az átformált Tudatlanság Fénnyé lesz, amely túlhaladja a bölcsességet és tudást.
(vissza)2 Készített egy portrét Sri Aurobindo profiljáról, a jövő felé tekintve. (vissza)
2 Az ájulás; Anya fizikailag szétterült a világ fölött. (vissza)
3 Mivel nem találta fontosnak, érdekesnek, Satprem sajnos nem rögzítette válaszát. A kérdéses P. elmeháborodottan halt meg, egy ún. „japán kórházban”, és egy éjjel (igen valószínűen ez az a történet, amit itt elmondott Anyának) Satprem egyfajta pokolban raboskodva találta őt. Testét sebek borították, melyeket Satprem balzsammal kezelt. Ezután azt mondta P-nek: „Folytasd, mondd el Anya mantráját!” S abban a pillanatban, ahogy Satprem elkezdte idézni a mantrát, az egész hely szétrobbant – apró darabokra. Egy pillanatnyi felszabadulás. Néhány hónappal később (vagy talán pár év is volt), P eljött meglátogatni Satpremet éjjel egy csokor virággal és egy mosollyal, mintha csak bejelentené, hogy felvett egy új testet. (vissza)
Az Anya
Agendája
(Egy látogató arról írt Anyának, hogy a "kollektív karma" áldozatául esett.)
Ezek a karma történetek...
Gyakran, nagyon gyakran tűnődöm azon, hogy segít-e az embereknek, ha tudják a karmájukat. Szerintem nem.
Úgy értem, hogyha maguktól felfedezik azokat a tapasztalatokat, amiken előző életükben átmentek, akkor ez része a teljes benső pszichikus ébredésnek és nagyon hasznos. De ha jön egy ilyen vagy olyan guru és azt mondja, "Tessék, ez volt a karmád..." Finoman szólva, nem hiszem, hogy hasznos!
Az más, hogyha magadtól fedezed fel egy előző életed vonalát; ez ilyenkor egy benső pszichikus ébredés része és nagyon jó. De nem hiszem, hogy az hasznos, amikor valaki lát valamit, odajön hozzád és azt mondja, "Tudod, te már voltál ez és megtetted azt..." Szerintem ettől a dolgok rosszabbak lesznek nem jobbak - olyan dolgokkal hoz megint kapcsolatba, amit éppen kiselejteztél.
(csend)
Ez a nő... egy "kollektív karma"! Micsoda butaság - teljes humbug.
Lehet, hogy van akire ez igaz, de rá nem. Ha nem láttam volna, lehet, hogy felkeltette volna az érdeklődésemet és megpróbáltam volna utánajárni, de... Egy kollektív karma... természetesen ott vannak a kapcsolatok azokkal az emberekkel, akiket az előző életedben ismertél; igen, ebben az értelemben van kollektív karma! De valójában az emberek olyan nagy szavakat és gondolatokat használnak igen természetes dolgokra.
Mégis hasznosnak találom (De én úgy gondolom, hogy hasznos), ha van valamilyen elképzelésem, hogy mi történt előző életeimben.
Mert te itt voltál.
Mert mielőtt te hallottál a karmádról, már láttam bizonyos dolgokat veled kapcsolatban, és megpróbáltalak felszabadítani - nem magától a dologtól, hanem attól a hajlamtól, ami a természetedben maradt. Attól, igen.
De például Sujata teljesen, TELJESEN mentes az egész... (hogyan mondjam?), attól amit a karmája boldogtalan részének hívnánk - teljesen szabad. Mert jól ismerem azokat, akik körülöttem vannak, és amit hordoznak és nem volt ott semmi - csak egyetlen dolog maradt, egy nagyon építő rész, ezért azt teljesen érintetlenül hagytam. És amikor feltárultak előtte előző életei eseményei, nagyon vigyáztam rá, hogy szétromboljam a revelációt, ahogy jött. Ezt kíméletlenül meg is tettem. Látod, ez olyan volt mintha egy nagy adag sarat döntöttek volna egy teljesen makulátlan valakire és ezt nem engedtem meg (azt nem tudtam megállítani ami a fizikai agyába belépett, de belül... teljesen megsemmisítettem). Az egyetlen dolog, amit érintetlenül hagytam az annak a kapcsolatnak az építő része ami kettőtök közt létezett, így amikor találkoztatok, ő... csak ezt hagytam meg, mert ez jó, tiszta, szép volt - jó volt. De minden más... és láttad milyen erősen tiltakoztam, amikor valaki azt mondta, hogy öngyilkos volt. "Nem, nem, nem!" mondtam; még ha egy tökéletes tudású mondaná is nekem, akkor is NEMET mondanék.
Őt mindez meg sem érintette - tiszta - és nem hagyhatom, hogy valaki tisztát összemocskoljanak. Annyira a gyerekem volt, hogy halála után mindent figyelmesen megtisztítottunk, elrendeztünk, helyre raktunk, megszerveztünk, megtisztítottunk. Ezért ő feddhetetlenül és tisztán tért vissza, és nem akartam bemocskolni.
Látod, egy kegyelem azon dolgozik, hogy elűzze ezeket a karmákat - néha nagyon, nagyon messzire - és semmi jó nem származik abból, ha visszahívjuk őket.
Több tucat hasonló példám volt már.
Egyes eseteknél a munkámat nagyon elfuserálták és ezt nem szeretem.
Nem rég megint megtörtént: K lány testvére eljött, mert elvesztette a fiát - épp most törtnét, és még itt volt a fiú (nem ment még el). Ezért mindent megszerveztem, foglalkoztam az anya állapotával, és a többi; mindent szépen elrendeztem, nagy gonddal itt tartottam a fiút és azt mondtam az anyának, hogy hamarosan egy másik családtagban vissza fog térni. Minden szépen elrendeztem.
De természetesen ez "szabályellenes" volt - szokásom mindent szabályellenesen tenni, különben semmi értelme annak, hogy itt legyek; a szabályok egyszerűen mehetnek csak tovább! Úgyhogy elmentek X-el találkozni. Nem kellett volna semmit mondaniuk, de mondtak. És ennyi volt - mindenfélét mondtak és a munkámat teljesen elfuserálták.
Úgyhogy most már minden "szabályszerűen" fog történni, mert "így kell lennie"... nem foglalkozom már vele.
Én magam rengetem olyan szabályt megtanultam, amit korábban nem ismertem (hála Istennek) - az isteni Kegyelem megmentett egy csomó szabálytól, hogy ez történik, és hogy az miért nem tud megtörténni és hogy ennek meg kell történnie és, hogy... Oh, jóságos Uram! A dolgokat nagyon egyszerűen láttam, egy szabály sem volt az agyamban - nagyon, nagyon jól működött, semmilyen bajba nem keveredtem. A dolgok természetesen és egyszerűen működtek. És, hogyha azt mondták nekem, hogy "Ez nem lehet" azt szoktam mondani, hogy "Sajnálom, már megtörtént."
"Nem lehet"... néha lehet!
(csend)
Mellesleg, ha emlékszel a Savitri elejére (csak nemrég olvastam el, nem tudtam) a második énekben, amikor a Savitriről beszél, azt mondja, hogy eljutott oda (költőien mondja, természetesen!) hogy (nevet) felrúgja az összes szabályt - minden tabut, szabályt, megrögzött törvényt, minden zárt ajtót, minden lehetetlenséget - hogy érvénytelenítse mindet.
Én egy lépéssel továbbmentem; nem is ismertem a szabályokat, ezért nem kellett harcolnom velük! Csak figyelmen kívül kellett hagynom azokat, így nem léteztek - ez még jobb volt.
De most először érvénytelenítenem kell, majd helyrehoznom - puszta időpocsékolás.
Az alacsony elmében nehézségek teljes világa volt, amiről nem is tudtam. A vitálisban tudtam, mert ott harcolnom kellett - ami rendben volt velem! Képzeld csak el, ezúttal vitális lényemként egy harcost kaptam. Egy hihetetlen harcos, se nem férfi se nem nő, olyan magas, mint ez a szoba 1 - remek. Örültem, amikor először megláttam. Arra gondoltam, hogy "Na, ez már megéri a fáradtságot!"
Igen, bőven vannak ott csaták!...
Oh, ebben a tekintetben, hogy vannak a éjszakáid, mon petit? Mert tudod, a harcosom kezébe adtalak.
Jobbak. Vagy legalábbis tudatosabbak.
Jó!
Belül nem éreztem túl jól magam, ezért nem élvezem a teljes előnyét, de az éjszakáim tudatosabbak.
Ő az aki emlékeztetett; a gondjaira bíztalak.
Örülök. Látom, hogy a tudatosságom biztosabb. Tisztán érzem, hogy valami segít nekem, hogy tudatos legyek.2 Ahová megyek nem túl érdekes, de azt várom, hogy ez majd változni fog.
A lényeg, hogy tudatos legyél a tevékenységeidre és urald tetteid.
Ez a lényeg.
Tehát , mon petit, hoztál nekem bármit? Annyira lusta vagyok! Hoztál kérdést?
Nem igazán találtam kérdést.
(Satprem felolvassa a következő aforizmát.)
71. Egy gondolat az igazságra kilőtt nyílvessző; egy pontot eltalálhat, de nem tudja lefedni az egész céltáblát. Az ijász viszont túlságosan is elégedett a sikerével ahhoz, hogy bármi továbbit kérjen.
De ez nyilvánvaló! Annyira nyilvánvaló (számunkra).
Igen, de hogy feded le az egész célt?
Ne légy egy íjász!
Ez a kép csodálatos. Tökéletes azok számára akik azt hiszik, megtalálták az igazságot. Ezt jó elmondani azoknak, akik azt hiszik megtalálták az igazságot, pusztán azért mert megérintettek egy pontot.
Mégis, hányszor mondtuk már, hogy ez nem elég!
Az ember feltehetné a kérdést: a napon amikor képessé válik lefedni az egész célt, más szavakkal megismer minden nézőpontot és azok hasznosságát, akkor, amikor már látja, hogy az összes dolog hasznos és helye van, hogyan tud cselekedni? Nem szükségeltetik maga a cselekedet, hogy kizárjunk dolgokat vagy harciasak legyünk?
Nos, ameddig vannak egymásnak ellentmondó gondolatok...
Halottad a Dél - Franciaországban élő filozófus történetét? Nem emlékszem a nevére, egy nagyon jól ismert ember volt. A Montpellieri Egyetem professzora volt és a közelében lakott. Több út vezetett a házához. Ez az ember, amikor elhagyta az egyetemet és elért a kereszteződéshez, ahol az utak szétváltak, történetesen mindegyik a házához vezetett, egyik erről, másik arról, harmadik amarról. Így szokta mondani magának, minden nap, amikor ott áll a kereszteződésnél és tanakodik: "Melyiket válasszam?" Mindegyiknek volt előnye és hátránya. Mindez átsuhant a fején, az előnyök és a hátrányok és ez, vagy az, és elpocsékolt félórát azzal, hogy melyik utat válassza hazafelé!
Ezzel a példával szerette volna bemutatni, hogy a gondolat akadályozza a cselekvést: ha elkezdesz gondolkodni, nem cselekszel.
Ez az analógia nagyon pontos ezen a síkon, de a magasabb birodalmakra nem érvényes - fönt pont az ellenkezője van! Amíg íjász maradsz, aki egy pontot megérint, ez van; minden alatta lévő intelligencia ilyen, mindenféle lehetőséget lát, ezért nem tud dönteni és cselekedni. Ahhoz, hogy megláthasd a célt, a minden befogadó igazságot, át kell menj a másik oldalra. És amikor ezt megteszed, nem végtelen igazság összegét fogod találni, megszámlálhatatlan igazságot amik összeadódnak és egyesével át kell nézd, ezáltal lehetetlenné válik megérteni az egészet egy szempillantás alatt; amikor felmész az egészet látod elsőre, EGY PILLANTÁS ALATT, teljességében, megosztás nélkül. Itt már nem kell dönteni; ez egy látomás: AZT kell megtenni. Nem dönteni kell e között és a között, már nem így működik. A dolgok már nem egymásután követik egymást; inkább egy állandó látomás van egy egészről, ami egységként létezik. A döntés egyszerűen egy látomás.
Amíg nem vagy ebben az állapotban, nem láthatod az egészet. Az igazságot nem lehet egymásután meglátni, azzal, hogy egyik igazságot a másikhoz adjuk; az elme pontosan ezt teszi, és ezért képtelen meglátni az egészet. Nem tudja megtenni. Az elme mindig egymás után fog látni dolgokat, összeadja azokat, de ez nem AZ, valami mindig kikerül téged - az igazság jelentése, érzete el fog kerülni.
Csak akkor láthatod meg teljességében az igazságot, amikor egyidőben, globálisan érzékelni tudod az egészet.
Ekkor a tett már nem döntés, ami lehet hibás, korrigálandó, megbeszélendő, hanem egy tiszta látomás arra, hogy mit kell tenni. És ez a látomás tévedhetetlen.
(csend)
De a kérdésed máshová vezet minket.
Ez nem lesz elég neked? (Anya nevet.)
*
* *
Szeretnék kérdezni tőled a japa-ról.3 Szerinted használ nekem bármit? Van bármi értelme?
Ezt tanulmányoztam az elmúlt két napban - nem különösebben neked, hanem a japa általános hatását, az okát kerestem az egyén életének szervezésében... nem mondhatom, hogy tettem bármiféle felfedezést (talán magam számára, nem tudom); de a tanulmányaim nem egy magasabb szinten vannak, hanem itt.
Túl sokáig tartana, ha elmondanám az összes részletet; össze tudom foglalni, de nem szeretnék egy doktrínát létrehozni, mert ahhoz, hogy az élő legyen, muszáj lenne hosszúnak lennie.
Egy bizonyos ideje már problémákba ütköztem a reggeli japammal. Ez összetett. Nem fogok belemenni a részletekbe, de úgy tűnt, bizonyos dolgok próbálnak közbeszólni, vagy úgy, hogy megakadályozták, hogy végigérjek, vagy valamilyen transzba löktek. ami mindent megállított. Elkezdtem tűnődni, hogy mi ez, és mi a célja. Egy nagyon, nagyon hosszú ív volt itt, de megfigyelésem eredménye a következő. (Ez tisztán a test nézőpontjából; úgy értem nem foglalja magában a tudatos, élő, független lényt, ami ugyanúgy létezne a test nélkül - hogy pontos legyek, lény, akinek élete, tudatossága, szabadsága és tettei nem függenek a testtől. Itt most arról beszélek aminek szüksége van a testre a megtestesüléshez; csak ez a kérdés.)
Érzékeltem különféle testi tevékenységeket, egész sorozatot, aminek (látszólag) kizárólag a test karbantartásával kapcsolatosak. Vannak, amik a határvonalon vannak - az alvás például: egy része szükséges a test megfelelő karbantartásához, egy másik fele kapcsolatba hoz a lény más részeivel és tevékenységeivel; de az alvás egy része kizárólag arra szolgál, hogy a test megőrizze egyensúlyát. Aztán ott van az evés, a tisztálkodás, egy sor másik dolog. És Sri Aurobindo szerint a spirituális élet nem szabad, hogy elnyomja ezeket; fenn kell tartani mindent, ami elengedhetetlen a test jólétéhez. A mindennapi emberek számára minden más testi tevékenység a személyes élvezetről és jólétről szól. Azonban spirituális ember a testét arra adta, hogy az Istenit szolgálja, annak érdekében, hogy az Isteni az Ő munkájához használhassa, és talán, ahogy Sri Aurobindo mondta, az Ő öröméhez - bár az Anyag és a test jelenlegi állapotát tekintve ez nagyon valószínűtlen vagy legjobb esetben is váltakozó és részleges, mert a test sokkal inkább a nyomorúság területe mint az örömé. (Ez mind nem spekuláción, hanem személyes tapasztalaton alapszik.) De a munkánál más a helyzet: amikor a test dolgozik, teljes gőzzel hajt. Ez az öröme, a szükséglete - hogy csak azért létezzen, hogy Őt szolgálja. Azért, hogy csak a szolgálatért létezzen. És természetesen, hogy a karbantartást a lehető legkevesebbre csökkentse, miközben próbál lehetőséget teremteni az Isteninek, hogy részt vegyen a nagyon korlátozott, behatárolt, és csekély örömökben, amire esélyt ad ez a karbantartás. Társítani az Istenit ezekkel a mozgásokkal és dolgokkal, mint amilyen a tisztálkodás, alvás (bár az alvás az más, az már sokkal érdekesebb); de különösen a személyes tisztasággal, evéssel, és más teljesen nélkülözhetetlen dolgokkal, a próbálkozás, hogy társítsuk ezeket az Isteni Jelenléttel, hogy ezek a lehető leginkább az isteni öröm kifejeződése lehessenek. (Ez bizonyos mértékig létre is jött már.)
Nos, hova illik ebbe bele a japa?
A japa, mint a meditáció, egy folyamat - úgy tűnik, a legaktívabb és leghatékonyabb folyamat - arra, hogy egyesítsük az Isteni Jelenlétet és a testi anyagot. Látod, ez a hang varázslata.
Természetesen, hogyha tudatos vagy a mögöttes elképzelésre, hogyha valaki a japát mint egy nagyon aktív TUDATOS invokációt végzi, a hatása nagyban felerősödik. De az alapja a hang varázslata. Ez egy igazi tapasztalat, és teljesen igaz. Például az OM hangja nagyon különleges rezgéseket ébreszt (természetesen más hangok is vannak, de ez mindközül a legerősebb).
Ez egy kísérlet istenívé tenni az anyagi szubsztanciát.
Egy másik, majdnem teljesen azonos nézőpontból, megtölti az anyagi atmoszférát az Isteni Jelenléttel. Tehát a japa-val töltött időt annak szenteljük, hogy az anyagi szubsztancia egy intimebb kapcsolatba lépjen az Istenivel.
Hogyha valaki ehhez hozzáteszi, ahogy én is hozzátettem egy mantra programot, egy fajta imát vagy invokációt, akkor ez egy igazán aktív munkává válik. Itt van valami, amit én "külső" munkának nevezek: kapcsolat másokkal, levelek olvasása és azokra válaszolás, más emberekkel találkozni és beszélgetni velük, és végül az összes tevékenység aminek az Ashram szervezéséhez és üzemeltetéséhez van köze (meditációban ez a munka világszintűvé válik, de fizikailag, anyagilag, egyenlőre az Ashramra korlátozódik).
Megfigyelésem során láttam X és a hozzá hasonlók helyzetét, akik lényegében egész életüket azzal töltik, hogy japa-t, plusz meditációt, puja-t 4 ceremóniákat végeznek. Most az őszinte emberekről beszélek, nem a megjátszókról. Nos, ők így dolgoznak a világon, így szolgálják az Istenit, és számukra úgy tűnik ez a legjobb - talán egyetlen - mód, de ez mentális hit kérdése. De mindenesetre nyilvánvaló, hogy elég már csak egy kis... nem éppen puja, de valamilyen ceremónia, aminek nekiállsz - megszokottá vált mozdulatok amik jelképeznek és kifejeznek egy bizonyos benső állapotot - segítség és egy módja lehet felajánlani magad és kapcsolódni az Istenihez, s ezáltal szolgálni az Istenit.
Szerintem fontos, hogy erre így tekintsünk - nem egy hagyományos nézőpontból, ki nem állhatom a hagyományos nézőpontot; megértem, de úgy tűnik számorma, hogy ez megfékezi, hogy igazán az Isteninek add mgad. Én itt most ÖNKÉNT VÁLLALT japa-ról vagy szabályokról beszélek (vagy, hogyha valaki adja neked a japat, akkor szabályok amiket tiszta szíveddel elfogadsz, és tartod magad hozzá). Ezeket az önként vállalt szabályokat a szeretet mozdulataként kövesd, mintha azt mondanád az Isteninek, "Szeretlek". Érted, mire gondolok? Egy módon elrendezni a virágokat, tömjént égetni, több tucatnyi ilyen kis dolgok, amik gyönyörűek attól, amit beleteszel - egy bizonyos módon magadat teszed bele.
Na mármost, úgy gondolom, hogyha azzal az akarattal és elképzeléssel japa-zol, hogy nyersz vele valamit akkor egy kicsit elrontod. Elrontod. Nem nagyon szeretem, amikor valaki azt mondja "Tedd ezt és ezt kapod." Igaz - igaz, de ez olyan, mintha halakat csalogatnál. Ezt nem szeretem.
Legyen ez a módod, hogy szolgáld az Istenit, hogy kapcsolatba kerülj Vele, szeresd Őt, hogy összekapcsold Őt a fizikai életeddel, hogy közel kerülj Hozzá és, hogy Őt is közel hozd magadhoz - így ez gyönyörű. Mindig, amikor kimondod a Szót, legyen invokáció, legyen a szeretet szavának ismétlése; akkor gyönyörű.
Így látom.
És így, a világban elvégzendő küldetésedtől függően, meg kell találd magadnak a megfelelő arányt e között és a külső, intellektuális vagy szervezési munka között; és akkor ott vannak a test szükségletei, amiket ugyanígy ki lehet elégíteni, próbálván lehetővé tenni, hogy az Úr örömére szolgáljon. Ezt láttam triviális dolgokban: például, legyen a fürdőd egy élménnyel teli tapasztalat, vagy a hajápolás, vagy bármi (természetesen, már rég nem volt részem ezekben a személyes örömről alkotott hülye, piti elképzelésekben), hogy ezeket a dolgokat ne semlegesen, szokásból vagy szükségből tedd, hanem. a szépség egy érintésével, egy csipetnyi varázslattal, és örömmel az Úrnak.
Tessék, ennyi.
Mon petit...
(Anya sokáig nézi Satprem-et.)
Tudod, számomra a japa egy olyan pillanatot jelent amikor a teljes fizikai élet KIZÁRÓLAG az Istenié. Egy pillanat, amikor semmi más nem létezik, csak az Isteni - testem minden egyes sejtje, minden másodperc KIZÁRÓLAG az Istenié, nincs semmi más, csak az isteni.
Amikor sikerrel jársz ebben, remek.
A japa nem szabad annyira kizárólagos legyen, hogy napi huszonnégy órából huszonnégyet csináld, mert akkor olyan lesz, mint az aszkétizmus - de legyen belőle egy jó adag.
Majdnem ez az egyetlen luxus az életben - így érzem. A luxusa csak Annak, amikor nincs semmi, csak az Isteni rezgés körülötted, benned, mindenhol. Semmi más, mint az isteni rezgés.
Nos, ez a luxus.
Voila, mon petit...
1 Nagyjából 4.5m magas (vissza)
2 Valójában, anélkül, hogy Satprem bármiről tudott volna, érzékelt valamilyen harcost, nagyon fényes volt és fehér, 'Kartik' Istenre emlékeztette, az Egyetemes Anya fiára, lándzsája volt. Később, Anya azt monda, hogy a vitális lénye egy 'gyémánt harcos' volt (vissza)
3 Japa: egy mantra állandó ismétlése. (vissza)
4 Puja: egy rituálé vagy ceremónia ami megidéz vagy felidéz egy istenséget. (vissza)
Az Anya
Agendája
Az utóbbi néhány napban a Perszeusz 1 – t olvastam. Korábban előadták itt, így tudtam róla egy keveset, de sosem érdekelt igazán. Ám úgy olvasva, ahogy most olvasom, NAGYON érdekesnek találom. Mindenféle dolgokat felfedeztem benne, mindenfélét.
Igen, észrevettem, hogy az akkor és a most közötti térben (nem emlékszem, mikor adták elő,2 de te már itt voltál)... van legalább egy jó ötven évnyi különbség – ötven éves változás a tudatosságban.
Ám a gyakorlatban mindig ugyanazzal a problémával állok szemben.
Hozzáállásbeli különbségként tekintve rá, a kérdés máris egyszerű. De ha az igazat akarom – a való igazat e különbség mögött, nagyon bonyolulttá válik.
A Perszeusz-ban leírt események fényében pontosan ez az, amit láttam. Ha nem általánosan, hanem konkrétan vesszük a problémát, egészen a legkisebb részletig... de elillan, amint megfogalmazod. Ha konkrétan érzed, megragadod, akkor tudod csak mindkét dolgot megragadni...
(csend)
A probléma durván a következő: semmi sem létezik, ami nem az isteni Akarat eredménye.
Mindig ugyanaz a probléma. Mindig ugyanaz a probléma.
Általánosságban beszélve az isteni-ellenes könnyen érthető, ám a mindennapi élet apró részleteiben hogyan választasz ez és az között?... Mi az igazság az általad kiválasztott és a ki nem választott dolog mögött? S tudod, az én álláspontom teljesen túl van bármilyen, az önző, egyéni akaratra vonatkozó kérdéstől – nem ez itt a probléma. Nem ez.
Amint megpróbálod kimondani, elpárolog.
Mégis, ez valami nagyon, nagyon égető.
Természetesen a magyarázat az univerzális haladás, a valamivé Válás: aminek léteznie kell, és ami megszűnik létezni – ez mind rendben is van. Általánosságban könnyű megérteni.
A probléma talán a szembenállás (már ha ez szembenállás) kétféle álláspont között, melyek mindegyike ki kell, hogy fejezze viszonyunkat a Legfelsőbbel. Az egyik minden elfogadása – nem csak önkéntes, de tökéletesen elégedett is – még a „legrosszabb csapásoké” is (amiket konvencionálisan a legrosszabb csapásoknak hívunk). Nem fogom ezt a történetet példaként használni, mert magától értetődő, de ha Androméda egy jógi lenne (a „ha”-kkal lehet légvárakat építeni, én viszont próbálom elmagyarázni, amire gondolok), akkor készen és könnyedén elfogadná a halál gondolatát. Nos, pontosan erről az ellentmondásról beszélek, ami aközött az álláspont között van, mely szerint az illető kellően kész elfogadni a halált (nem arról beszélek, ami magában a történetben zajlik, hanem csupán egy esetet használok, hogy egyértelművé tegyem a mondandómat), mert ez az isteni Akarat, egyedül ezen az alapon – ez az isteni Akarat, szóval rendben van, így van, és így van jól jól – és ugyanakkor, az élet szeretete között. Ez az Élet-szeretete. 3 A történetet követve azt mondanád: élt, mert élnie kellett – és minden meg van magyarázva. De én nem erre gondolok. Én a történet kontextusából kivéve szemlélem ezt a dolgot.
Mert ugye az ilyen dolgok az ... tudatosságában zajlanak le. Mindig zavar engem, amikor nagy ideákat és nagy szavakat kell használnom, de hogy igazán megértessem magam, azt a szót kell kimondanom: az Egyetemes Anya.
(csend)
Automatikusan, minden, ami létezik, az isteni Öröm természetes kifejeződése, még az emberi tudatosság számára legborzasztóbb dolgoké is – ez érthető. Ám ugyanakkor itt van ez a vágyakozás – ami olyan intenzív, hogy már-már kínzó – a teremtés tökéletesítésének eljövetelére. És nagyon is úgy tűnik, hogy ez az erős vágyakozás és kín az anyagi természetű világban, egy szükségszerű felkészülés eme tökéletesedés eljövetelére. S ugyanakkor, bármely létező tökéletes minden egyes pillanatban, hiszen TELJESEN maga az Isteni. Mivel nem létezik más, mint az Isteni. Szóval váltakozva itt van az Isteni Öröm teljessége minden minutumban, minden létezőben, és a vágyakozás, a gyötrelem – a nehézség e kettő összekapcsolásában rejlik, voilà.
Gyakorlatilag egyiktől a másikig mégy, vagy az egyik elöl van és a másik hátul, az egyik aktív míg a másik passzív. A tökéletes öröm érzésével egy szinte statikus állapot jár együtt (bizonyára a mozgás öröme is ott van, de a cél minden várakozása háttérben marad). Ekkor, amikor a (valamivé) Válás vágyakozása megvan, az isteni tökéletesség öröme minden pillanatban visszalép egy statikus állapotba.
És éppen ez az előre és visszajárkálás a probléma.
Talán így kell ennek lennie, de ez elégtelen – nagyon nem elegendő.
Legteljesebb és legintenzívebb pillanataimban – pillanatokban, amikor valóban csak a mindenség létezik (mindenség alatt a Legfelsőbbé válást értem) a legaktívabb tudatában a Legfelsőbbnek – az ilyen pillanatokban hirtelen elfog ez az állapot [a statikus, nirvánás nézőpont]. Ez nem választás kérdése a kettő közül, hanem prioritási kérdés a legalacsonyabb szintű cselekvés nézőpontjából. Az ösztönös (ennek a testnek, anyagi porhüvelynek az ösztöne) választás a vágyakozás, mert ez a lény cselekvésre teremtetett; de ezt nem vehetjük abszolút szabálynak, ez inkább olyan, mint egy eseti előnyben részesítés.
Az ember úgy érzi, az Élet ez a vágyakozás és kín, míg a boldogság természetes módon a nirvánikus oldalra vezet – nem tudom....
De akkor hogyan segítsünk az embereknek?... Sem az egyiket, sem a másikat nem tudjuk ajánlani. Ha pedig mindkettőt mondod, ugyanebbe a dilemmába kerülsz.
Egy ilyen probléma eléri azt a feszültségi pontot, amikor úgy érzed, hogy semmit sem tudsz, semmit sem értesz, soha semmit nem fogsz megérteni. Reménytelen. Amikor elérem ezt a pontot, mindig ugyanabba az irányba hajlok, mindig ezt gondolom: „Rendben, istenítem az Urat, a többi pedig nem számít!” Elkezdek egy csodálatos imádást... és engedem, hogy Ő azt tegyen, amit akar! Így ér ez véget számomra.
De ez csak azoknak lenne megfelelő, akik már abbahagyták a gondolkodást.
Probléma van itt az anyagban a cselekvéssel?
Igen, mindig minden erre forrja ki magát.
De vajon van-e különbség a cselekedetben, ha nézőpontot váltasz?
Nem tudom, nem tudom.
Mert egy vagy két napja (nem emlékszem pontosan, eléggé múlandó, de nagyon érdekes volt), átmentem egy ilyen pillanaton, miközben a szobámban járkáltam (azalatt is tartott, míg kint voltam az erkélyen): hirtelen egyfajta abszolút bizonyosság, hogy semmit nem tudok (egyáltalán nem volt „én” sem)... hogy az ember nem tud semmit („ő,” nem volt „ember,” sem volt, csak…); az ember nem tudhatja (szavakat kell használnom), az ember nem tudhatja, nincs is mit tudni, teljesen reménytelen, teljességgel LEHETETLEN megérteni bármit, még az elmén túllépve is, és nem lehetséges szavakba foglalni, nem lehetséges megérteni.
Ez tényleg annyira abszolút volt, hogy egymás segítése, a világ haladásának elősegítése, a lelki élet, az Isteni keresése, mindez üres beszédnek tűnt, üres szavaknak! Semmi nem volt benne, a semmi volt, és nem volt mit megérteni, lehetetlen volt megérteni – lehetetlen volt LÉTEZNI. A teljes alkalmatlanság érzése. Az élmény olyan volt, mint egy oldószer. Minden feloldódni látszott: a világ, a föld, az emberek, az élet, az intelligencia, az egész, minden feloldódott. Ez egy abszolút negatív állapot. A megoldásom ugyanaz volt, mint mindig: amikor az élmény teljes egész volt, amikor semmi sem maradt, akkor: „Kit érdekel!” (ezt tényleg csak a legközönségesebb szavakkal lehet kifejezni): „Én csodállak Téged!” És az „Én” valami egészen anyagtalan volt – nem volt alakja, nem volt lénye, nem volt minősége – csak annyi: „Csodállak Téged!” Ez az „Én” volt az, aki „imádott Téged”. Épp csak annyi „Én” volt, hogy imádhassalak Téged.
Attól a pillanattól kezdve volt egy kifejezhetetlen, elmondhatatlan Édesség, és azon az Édességen belül egy Hang... oly édes és harmonikus! Volt egy szavak nélküli hang – s mégis tökéletesen tiszta jelentése volt számomra, mintha nagyon is konkrét szavak lettek volna: “Éppen most élted át a legkreatívabb pillanatod!”
Ó valóban? Nos, az remek!
Utána (nevet) leengedtem a függönyt!
S ez egy kimondhatatlan mosollyal végződött, mint... talán maga a humor eredete. Egyfajta annihiláció, minden pusztulása, s ezután: “Éppen most élted át a legkreatívabb pillanatod!” Szóval nevettem és ennyi. Nem volt mit tenni!
(csend)
Ezeket a dolgokat érdemes lenne megtartani.
De amit lehetetlen kifejezni, az egy élőlény, egy egyedi lény nem-létezése. Amikor azt mondom „én”, nem tudhatjuk, ez mit is jelent. S ez nem is a totalitás. Nem a teljes egész, nem az egész univerzum, különösen nem a Föld, a szegény kis Föld, amit én mindig úgy látok, mint egy aprócska dolgot sodródni az Univerzumban. Szóval mi ez??...
(csend)
Átélhetem ezt az élményt bármelyik pillanatban: egy másodpercnyi összpontosítás, visszalépés a cselekvéstől, s itt az Üdvözülés. És amikor nem lépek vissza, akkor olyan, mint valami örökkévaló mindenható cselekvésre beállítva, és teljesen támogatva és magába foglalva ... Az által. Ez a cselekvésre beállított hatalom az első megnyilvánulása Annak – ez manifesztálódik elsőként, amikor Az elkezd tudatosan létezni. (Anya összeteszi a tenyereit és, anélkül, hogy szétválasztaná őket, elfordítja a két kezét egyik oldalról a másikra, mintha csak ugyanannak a dolognak a két arcát szeretné megmutatni.). Ez tehát feloldhatatlan: ez nem két dolog, még csak nem is két nézőpont, mivel ez egyáltalán nem is szempont (a szavak ostobák, imbecilek, jelentés nélküliek). Az élmény akaratlagosan megismételhető: egyetlen dolog lényegében, de számtalan a kifejeződésében, és jól láthatóan növekszik, erejét tekintve. Én akaratlagosan megtapasztaltam ezt minden lehetséges körülmény között, beleértve a fizikai elájulást (erről meséltem egy korábbi napon). Ájulásnak nevezik, de egy percre sem vesztettem el az eszméletem! FIZIKAILAG egy percre sem vesztettem el az eszméletem – és az egész mögött, mindennek tanújaként volt ez az élmény.
(Pavitra belép a szobába, hogy feltegyen anyának egy sürgős kérdést)
Nem hallak, valahol másutt vagyok.
(Pavitra távozik)
Így van ez: nem voltam itt, s mégis, fizikailag – FIZIKAILAG – láttam valamit elmenni mellettem. A szemeim csukva voltak, ugye?
Igen, valamit érezned kellett.
Igen, láttam.
Ez nem igazán számít immár –a fizikai látásom már elég gyenge.
(csend)
Érted amit mondok, vagy csak egy rakás zagyvaság?
Nem, nem! Amennyire tőlem telik, értem.
Nehéz.
Az utolsó része annak, amit elmondtál, a leginkább nehéz....
Á, számomra az a legvilágosabb!
Oly’ világos! Kristálytiszta... de kifejezhetetlen.
Most mennem kell... És semmit nem csináltunk!
A szavak megvannak, de nincs értelmük.
Igen. De amikor megpróbáltad elmagyarázni az „én”-t a háttérben két nézőpontból, azt nem igazán fogtam fel.
Nehéz.
Azok ugyanazok? Azok nem nézőpontok?
Intellektuális értelemben ez a Legfelsőbb és....
A Shakti.
Az Egyetemes Anya.
De megpróbáltam átadni az ÉRZÉS-T (mert ez valóban érzés kérdése – ez nem egy érzelem, nem egy elképzelés... Látod, a dolgok konkrétak számomra, akkor kezdenek létezni, amikor konkrétak). Nos, próbáltam kifejezni az élmény konkrét érzését, és... ez automatikusan és azonnal reprodukálódik. A fejem üres, csendes, mozdulatlan, semmi sincs – üresség, teljes üresség, mozdulatlanság, semmi, egy gondolat se.. semmi, de semmi csupán egyfajta szuper-érzékelés (az érzékelés feletti érzékelés). S ezzel együtt, egy érzés/érzékelés határán, a mindenhatóság és az intenzív öröm egyfajta bensőséges kombinációja (nem keveréke) – oly teljes!
Mindenhatóság és intenzív öröm.
És ha van valami olyasféle, hogy a szavak rezgése, akkor ez csak az lenne, hogy: „Te, Te” – és ez minden.
És miért a „Te,” ha nincs különbség? De épp elég különbség van Számodra a létezéshez, a „Te” örömére – erről van szó. Még ha nincs is különbség.
Számomra ez a legfelsőbb Rejtélynek tűnik (ó, máskor majd valami más fog a legfelsőbb Rejtélynek tűnni!) de ez igazán...
És az élmény megújuló, megújuló, megújuló – csak egy apró belső mozdulatot kell tennem, és már ott is van.
Végülis, úgy nézve rá, mint akármelyik idióta, aki intelligensnek hiszi magát, az ember azt mondhatja: ez az, amiért az Úr megteremtette a világmindenséget.
Ennek a „Te” érzésnek az örömére.
Ha valamit értesz ebből, gratulálok!
Au revoir, mon petit.
1 Perszeusz a Megmentő; öt felvonásos színdarab Sri Aurobindo tollából. (vissza)
2 A darabot mintegy nyolc évvel korábban adták elő, 1954 decemberében. (vissza)
3 Sri Aurobindo színdarabjában, Andromédát, Szíria királyának lányát, saját népe áldozatul ajánlja Poszeidónnak a Tenger-istenének, néhány istentelenségért amit elkövetett őellene. A történet tulajdonképpen egy régi sötét és kegyetlen istenek terrorja alatt élő fél-primitív nép áthaladása egy fejlettebb, napsütötte szintre. Perszeusz, aki Diána és Zeusz fia, és Pallasz Athénének a bölcsesség és intelligencia istennőjének védelme alatt áll, jön megmenteni a sziklához láncolt Andromédát (a Rishiknek a szikla szimbolizálja a tudatlanságot), és megalapítja Athéné vallását.
''... a Mindenható
Lényéből alkotott engem, hogy vezessem s fegyelmezzem
Az ember halhatatlan szellemét, míg el nem éri
A rendet s a nemes uralmat
Egész külső világa felett.
(Sri Aurobindo szavaival). Ez a a régi vallások papjai ellen uszított haladás ereje, amelyet a kegyetlen és törekvő Polydaon jelképez. Itt Anya tüzetesen megvizsgál egy régi problémát – "Mindig ugyanaz a probléma" – amelybe sok létezésben ütközött (Egyiptomot is beleértve) és amellyel szembe kell néznie tizenegy évvel később újra: egyrészt a halál elfogadása mint a Legfelsőbb Akarata, másrészt az "Élet szeretet" amit kétszer említ itt. (vissza)
Az Anya
Agendája
72. A Tudás felvirradásának jele, hogy azt érzem, eddig még keveset tudok vagy semmit sem, és mégis, ha csak a saját tudásomat ismerhetném, akkor már mindent birtokolnék.
Tehát, mi a kérdésed?
Nincs semmi különleges, amit mondanál?
(Anya megrázza a fejét)
Készültem valamivel, így hangzik: alvás közben szerezhetünk egy pontos tudást arról, hogy mi fog történni, néha elképesztően pontos anyagi részletekkel; mintha egy okkult síkon mindent a legapróbb részletig kidolgoztak volna. Igaz ez? Mi a tudás szintje? Több van? Hogyan szerezhetünk ehhez éber állapotunkban tudatos hozzáférést? És miért van, hogy amikor komoly embereknek van egy isteni felismerésük néha döbbenetesen tévesek az előrejelzéseikben?
Ohh, de ez egy egész világ? (Anya nevet) Ez nem egy kérdés, hanem húsz!
Ha találsz benne bármi érdemlegeset…
Különféle figyelmeztető álmok vannak. Vannak, amik azonnal teljesülnek – megálmodod éjjel, hogy másnap mi fog történni – míg mások különböző időtávokban testesülnek meg; az ilyen álmokat más birodalmakban látjuk attól függően, hogy mennyi időbe telik megtestesülniük.
Minél közelebb vagy az abszolút bizonyossághoz annál nagyobb az időkülönbség mert az ilyen víziók birodalma igen közel van az Eredethez és hosszú idő telhet el aközött, hogy felismerjük, hogy mi fog történni amíg bekövetkezik. De mivel ilyen közel van az Eredethez, a felismerés nagyon biztos.
Amikor a Legfelsőbbel azonosulunk, van egy hely, ahol mindent félreérthetetlenül ismerünk: a múltban, a jelenben, a jövőben és mindenhol. De akik odajutnak, általában elfelejtik amit láttak amikor visszatérnek. Egy kifejezetten szigorú fegyelemre van szükség, hogy emlékezzünk. Ez az egyetlen birodalom, ahol nem tévedhetsz.
De ritkán van ott az összes kommunikációs kapocs, ezért ritkán emlékszünk.
Mindegy, visszatéve amiről beszéltem, attól függően, hogy milyen szinten látunk, meg tudjuk nagyjából becsülni, hogy mennyi idő szükséges a megtestesüléshez. A közeli dolgok már megtestesültek, önmagukban léteznek és láthatjuk őket a finom fizikaiban – ott már léteznek, és ezeknek a képeknek a tükröződése; (nem is másolata) vagy kivetülése az, ami meg fog testesülni az anyagi világban másnap, vagy néhány órával később. Ebben az esetben pontosan látod a dolgokat, az összes részlettel, mert már ott van. Minden a látásod erejétől és pontosságától függ: hogyha a látásod objektív és őszinte, úgy fogod látni a dolgot, ahogy van; hogyha hozzáteszed a személyes érzelmeidet vagy véleményedet, kiszíneződik. A finom fizikaiban a pontosság kizárólag az érzékelőtől függ attól, aki lát.
De amint egy finomabb birodalomba térünk át, mint amilyen a vitális (és még inkább mint a mentális) egy szűk határon mozognak a lehetőségek. Látod a durva körvonalait annak ami történni fog, de a részletek lehetnek így vagy úgy: lehetséges, hogy egyes akaratok vagy befolyások közbeszóljanak és eltéréseket hozzanak létre.
Ez azért van, mert mintha az eredeti Akarat különböző szinteken tükröződne és mindegyik szinten más a képek kapcsolata és rendezettsége. A világ amiben élünk a képek világa – nem a dolog annak lényegében, pusztán annak tükröződése. Mondhatnánk, hogy anyagi létezésünkben pusztán tükröződések vagyunk, egy képe lényegi valóságunknak. Ezen tükröződések modalitásai azok, amik behozzák a hibákat és hamisságokat (amit lényegében látunk az tökéletesen igaz és tiszta, az örökkévalóságból létezik, míg a képek lényegében változóak). És attól függően, hogy a rezgésekbe mennyi hamisság kerül, növekszik a torzulás és elváltozás mértéke. Mondhatjuk, hogy minden dolognak, minden eseménynek és minden körülménynek van egy tiszta léte – az igazi léte - és a létezés különböző szintjein egy jelentős számú tisztátlan és eltorzult léte. Például van egy jelentős torzulási kezdet az intellektuális birodalomban (sőt, a mentális birodalom jelentős mennyiségű torzulást hordoz) és ez csak növekszik, ahogy közbelépnek az érzelmi és az érzékelési birodalmak. Amikor a mentális birodalomba érkezik, a látomás gyakran felismerhetetlen. Teljesen eltorzul. Annyira, hogy van amikor nagyon nehéz felismerni, hogy „ez” „annak” a materiális kifejeződése – már nincs sok hasonlóság!
Meglehetősen új így megközelíteni a problémát és ez sok dologhoz adhatja meg a kulcsot.
Vegyük például, hogy van valaki akit jól ismersz és gyakran látod materiálisan: amikor a finom fizikaiban látod, egyes aspektusai feltűnőbbek, láthatóbbak lesznek, hangsúlyosabbak; a fizikaiban ezek észrevétlenek mert a materiális szürkeség, ahogy oly sok minden mással is, ezzel is összemosódott. Egyes jellemvonások amik fizikailag soha nem jelentek meg most annyira hangsúlyosak lesznek, hogy igen láthatóvá válnak. Amikor ránézel valakire fizikailag, látod a bőrszínét, a vonásai formáját, az arckifejezését… [ha] abban a pillanatban meglátnád a finom fizikaiban, meglátsz az arca különböző részein különböző színeket, a szemében egy kifejezést vagy fényt amit nem láttál korábban – egy erősen más általános megjelenés erős érzete ami a fizikai szemünk számára idegenszerű. De a finom látás számára ez nagyon kifejező és sokat elárul az illető jelleméről, vagy a befolyásokról, ami alatt áll (olyanról beszélek, amit néhány napja figyeltem meg).
Tehát, attól függően, hogy milyen birodalomban vagy tudatos és hol látsz, különböző fokú pontossággal és eltérő távolságból látsz eseményeket vagy érzékelsz képeket. Az egyetlen igazi és biztos látás az Isteni Tudatosság látása. Ezért a feladat, hogy tudatossá váljunk az Isteni Tudatosságra és folyamatosan fenntartsuk azt az élet minden részletében.
Addig is, sokféle képen kaphatunk jelzéseket. Az a pontos, precíz és… (mi a helyes szó?) megrögzött látás amivel a legtöbb ember bír különböző forrásokból származhat. Ez lehet egy identitáson keresztüli látás körülményekkel és dolgokkal, amikor megtanultad kiterjeszteni a tudatosságod. Ez lehet a láthatatlan világ valamilyen fecsegője aki fejébe vette, hogy elmondja mi fog történni – gyakran ez a helyzet. Minden a „hírnököd” erkölcsétől függ: hogyha a te károdra szórakozik, akkor történeket talál ki neked – majdnem mindig ez történik azokkal akik entitásoktól kapják az információkat. Csaliként többször elmondhatják, hogyan fognak végződni dolgok (mert valamilyen vitális vagy mentális birodalomban univerzális tudással rendelkeznek); majd amikor biztosak benne, hogy bízol bennük, elkezdenek füllenteni, és ahogy angolul mondják bolondot csinálsz magadból. Ez gyakran megesik! Magasabb tudatossággal kell bírj, mint ezek a cimborák, ezek az entitások (vagy van aki kisisteneknek hívja őket) és le kell tudnod felülről ellenőrizni az állításaik értékét.
Egy univerzális mentális látással láthatod (és ez nagyon érdekes) hogyan működik a mentális világ, hogy megtestesüljön a fizikai szinten. Látod a különböző mentális formációkat, hogy hogyan futnak és ütköznek össze, olvadnak egybe és viszonyulnak egymáshoz, melyikük ragadja magához az irányítást, fejt ki erősebb hatást és nyer egy teljesebb megtestesülést. Na most, ha tényleg egy magasabb látást szeretnél, ki kell szállj a mentális világból és látnod kell az eredeti akaratokat ahogy leereszkednek, hogy megtestesüljenek. Ebben az esetben lehet, hogy nem kapod meg az összes részletet, de a központi TÉNY, a tény a központi igazságában, vitathatatlan, tagadhatatlan, abszolút igaz.
Vannak akiknek megvan a képessége, hogy már a földön létező dolgokat jósoljanak meg, de messziről, távol a fizikai szemektől – ők általában azok akik képesek kiterjeszteni és megnyújtani tudatosságukat. A látásuk kicsit finomabb mint a fizikai látás és egy, a materiális hasonmásánál finomabb szervtől függ (ezt nevezhetnénk egy szerv „életének”). Tehát azzal, hogy kivetítik a tudatosságukat és megvan az akaratuk, hogy lássanak, tisztán láthatnak olyan dolgokat amik léteznek de kívül esnek a látásunk megszokott mezőjén. Akiknek megvan ez a képességük – az őszinte emberek akik arról beszélnek amik látnak, nem a blöffölők – tökéletes precizitással és pontossággal látnak.
Végülis az az abszolút őszinteség a döntő tényező azoknál akik előrejeleznek vagy előre látnak. Sajnos az emberek kíváncsisága miatt az állhatatosságuk és a nyomás amit kifejtenek (aminek nagyon kevesen tudnak ellenállni) a belső képzelet egy majdnem önkéntelen mechanizmusa lép működésbe ami hozzáteszi azt a kicsi hiányzó részt valamihez, ezt pedig már nem láttuk tisztán vagy precízen. Ez okozza az előrejelzés hibáit. Nagyon kevesek elég bátrak ahhoz, hogy azt mondják „Oh, ezt nem tudom, ezt nem láttam, ez elkerült.” Nem elég bátrak kimondani ezt maguknak! Ezért a képzelet egy kis cseppje, ami szint tudat alatt kerül oda, a látást vagy információt felkerekítjük – lehet, hogy semmi sem lesz belőle! Nagyon kevesen képesek ellenállni ennek a hajlamnak. Nagyon-nagyon sok médiumot ismertem, sok különlegesen tehetséges lényt és csak egy maroknyi volt képes megállni ott, ahol a tudásuk véget ért. Vagy kidíszítették. Ettől lesznek ezek a képességek kicsit félreérthetőek. Egy nagy szentnek, bölcsnek kellene legyünk, teljesen mentesek más emberek befolyásától (nem azokról beszélek akik hírnevet keresnek: ők a legégbekiáltóbb csapdákba is beleesnek); mert még a jó szándék – hogy ki akarok elégíteni másokat, kedvükben akarok járni, segíteni akarok nekik – is elég ahhoz, hogy torzuljon a látás.
(Mosolyog) Elégedett vagy? Mindenre válaszoltam?
Csábít, hogy feltegyek még egy kérdést… Miután az eseményeket előkészítik a finom fizikai világban és meglátjuk őket, túl késő közbelépni? Cselekedhetünk még?
Van egy érdekes példa amit ilyenkor mindig elmesélek. A szóban forgó illető mesélte el nekem. Régen (te még csecsemő lehettél) a Le Matin újság megjelentetett egy képregényt egy lift kezelőnek, vagy londinernek öltözött fiúról (angolul mesélte a történetet), aki egyik ujjával az időpontra mutatott, vagy valami ilyesmi. Az illető utazott és valamilyen nagyváros (nem emlékszem melyik) nagy hoteljában szállt meg. És azt mesélte nekem, hogy egy éjszaka, vagy kora reggel volt egy álma: a londiner egy halottaskocsit mutatott neki (tudod, amit Európában arra használnak, hogy a halottakat a temetőbe vigyék) és meghívta, hogy lépjen be! Ezt látta. És amikor összekészült aznap reggel és elhagyta a szobáját (ami a legfelső emeleten volt) a pihenőn ott volt ugyanaz a fiú, ugyanúgy öltözve, és hívta, hogy lépjen be a liftbe. Sokkot kapott. Visszautasította: „Köszönöm, nem!”. A lift lezuhant. Darabokra esett és akik benne voltak mind meghaltak.
Azt mondta, ezután hitt az álmokban!
Ez egy látomás volt. Látta a londinert, de a lift helyett a halottaskocsiját mutatta meg. Majd amikor látta, hogy a fiú ugyanúgy gesztikulál (teljesen mint a képregényben) azt mondta, „Nem köszönöm! Inkább lesétálok.” És a (hidraulikus) lift elromlott. Lezuhant, összenyomva mindenkit aki benne volt.
Megkérdezett róla és az én magyarázatom az volt, hogy egy entitás előre figyelmeztette. A londiner képe egy intelligens, tudatos közvetítőre utal – valószínűleg nem a férfi tudatalattijából jött.1
Vagy a finom fizikaiban látta meg és az alsó tudatos része tudta – de akkor miért egy ilyen képet adott neki? Nem tudom. Talán valami a legalsó tudatosában tudta, mert a baleset már létezett a finom fizikaiban. Mielőtt itt megtörtént, már létezett a baleset – „a baleset törvénye”.
Természetesen minden esetben van egy idő eltolódás, néha néhány óra (ez a maximum), néha néhány másodperc. A dolgok gyakran bejelentik jelenlétüket, de eltarthat néhány másodpercbe vagy percbe mire kapcsolatba kerülnek a tudatosságoddal. Én folyamatosan, folyamatosan tudatában vagyok annak, hogy mi fog történni – teljesen érdektelen dolgok, valójában; az, hogy tudom őket előre nem változtat semmin. De itt léteznek körülöttünk és egy megfelelően széles tudatossággal mindent tudhatunk. Például tudom, hogy valaki hoz nekem egy csomagot, hogy valaki el fog jönni és így tovább. Ez ilyen minden nap van. Mivel a tudatosságom messzire nyúlik és kiterjed – ezért kapcsolatba kerül dolgokkal.
De a dolog már létezik, ezért nem lehet előérzetnek hívni; csupán arról van szó, hogy szüksége van néhány másodpercre, hogy számunkra is megvalósuljon, hogy kapcsolatba kerüljön az érzékeinkkel, mert egy ajtó vagy fal meggátolja, hogy lássuk.
Sok ilyen tapasztalatom volt. Egyszer sétáltam egy hegyi ösvényen, ahol csak egy ember fért el: az egyik oldalon szakadék a másik oldalon meredek szikla. Három gyerek volt mögöttem és egy negyedik ember zárta a sort. Én vezettem. Az ösvény a sziklát kerülgette ezért nem láttuk, mi van elől. Mellesleg igen veszélyes volt: egyszer megcsúszol és leesel a szikláról. Elől sétáltam amikor hirtelen, más szemekkel mint ezek (bár nagyon figyeltem a lépteimet) láttam egy kígyót, ahogy a kanyar mögött feküdt. Várt. Tettem egy óvatos lépést és a kígyó tényleg ott volt! Ez megóvott a meglepetés sokkjától (mivel tudtam, hogy ott van ezért óvatosan közelítettem) és mivel nem kaptam sokkot a meglepetéstől, anélkül, hogy megijedtek volna azt tudtam mondani a gyerekeknek: „Álljatok meg, maradjatok csendbe, ne mozduljatok.” Egy sokk balesethez vezethetett volna – a kígyó, egy vipera, hallott minket és ezért védekező állásba helyezkedett, feltekeredett a lyuka előtt, a fejét ingatta. Franciaországban volt. Semmi nem történt, de zűrzavarral és háborgással ki tudja?...
Ez nagyon-nagyon gyakran megtörténik velem – kígyókkal négyszer fordult elő. Egyszer Ariankuppam-ban, egy halászfaluban történt, ahol a folyó beleömlik a tengerbe. Gyorsan leszállt az éj, koromsötét volt, sétáltam az úton amikor egy lépés kellős közepén (már felemeltem a lábam és épp le akartam tenni) hallottam egy határozott hangot a fülemben ahogy azt mondta „Vigyázz!”. Mégsem szólt senki. Ezért vigyáztam, és éppen ahogy le akartam tenni a lábam, láttam egy hatalmas fekete kobrát, pont ott ahová az előtt mit sem sejtve le akartam tenni a lábam. Na már most, ők nem szeretik az ilyesmit! Szélesre tárt csuklyával, magasra tartott fejjel, királyként siklott át. Biztosan megbüntetett volna arcátlanságomért!
Több száz ilyen tapasztalatom volt – éppen az utolsó másodpercben figyelmeztettek (egy másodperccel sem túl korán) – és nagyon különböző körülmények közt. Egyszer Párizsban épp átkeltem a Boulevard Saint Michel (elhatároztam, hogy egyesülök a pszichikus jelenléttel, a benső Istenivel, bizonyos számú hónap alatt és ezek voltak a legutolsó hetek – csak erre gondoltam, csak ez kötött le). A Luxembourg Gardens-nél laktam és arra mentem sétálni, hogy a kertben üljek aznap este – még mindig zárkózva. Elértem egy kereszteződéshez – nem túl okos ilyen helyen átkelni amikor befelé fordulsz! Tehát ebben az állapotban elkezdtem átmenni amikor sokkot kaptam mintha valami megütött volna és ösztönösen hátraugrottam. Ahogy hátraugrottam egy villamoskocsi száguldott el. Kicsit több, mint egy karnyújtásnyira éreztem a villamoskocsit. Megérintette az aurámat, a védelmező aurámat (ez az aurám nagyon erős volt akkoriban - mélyen az okkultizmusban voltam és tudtam, hogyan tartsam fenn). Megérintette a védelmező aurámat és szó szerint hátralökött, mint egy fizikai sokk. Ehhez társultak még a villamosvezető szitkozódásai!
Épp időben léptem hátra, hogy elszáguldhasson a villamoskocsi.
Rengeteg ilyen történetet tudnék mesélni de most semmi nem jut eszembe.
Különböző módokon történhet. Gyakran egy kis entitás, vagy valamilyen más lény szólt. Volt, amikor az aura védett meg – mindenféle. Az életem ritkán korlátozódott a fizikai testre. Ez hasznos, ez jó. Szükséges is – erősíti a képességeidet. Théon már az elején megmondta: „Ti emberek megvontjátok magatoktól a leghasznosabb érzékeket, MÉG AZOKAT IS AMIK A MINDENNAPI ÉLETHEZ KELLENEK.” Hogyha a benső érzékeidet fejleszted (ő ezeknek remek neveket adott) akkor képes vagy… És ez igaz, abszolút igaz, végtelenül többet tudhatunk, mint amit most tudunk, pusztán az érzékeinket használva. És nem csak mentálisan, hanem vitálisan, sőt még fizikailag is.
De mi a módszer?
Oh, a módszer igen könnyű! Különböző tudományágak [gyakorlatok] vannak erre. Ez attól függ, hogy mit szeretnél elérni.
Ez attól függ. Mindennek megvan a saját módszere. De a legfontosabb módszer, hogy akard, hogy hozz egy döntést. Aztán kapsz egy leírást az összes ilyen érzékről, és hogy hogyan működnek – ez egy hosszadalmas folyamat. Választasz egy (vagy több) érzéket, talán azt amire az elején a legjobban alkalmas vagy és döntesz. Aztán követed ezt a tudományágat [gyakorlatot]. Ez hasonló, ahogy eddzünk az izmaink fejlesztéséhez. Így akaraterőt is létre tudsz hozni magadban.
A finomabb érzékekhez a módszer, hogy létrehozz egy pontos képet arról, amit szeretnél, lépj kapcsolatba az ehhez kapcsolódó rezgéssel aztán koncentrálj és gyakorolj. Például, gyakorlod, hogy egy tárgyon keresztül láss, vagy, hogy egy hangon keresztül hallj 2
vagy, hogy távolra láss. Például ágynak dőltem egyszer több hónapig, amit igen unalmasnak találtam – látni akartam. Egy szobában voltam, és emögött a szoba mögött volt egy másik kis szoba a mögött pedig valamilyen híd; a kert közepén a híd lépcsővé változott ami egy nagyon tágas és gyönyörű műterembe vezetett a kert közepén.3
Látni akartam mi történik a műteremben, untam a szobámat! Tehát teljesen mozdulatlanná váltam, és fokozatosan, fokozatosan kiküldtem a tudatosságomat. Ezt a gyakorlatot gyakran végeztem, mindennap egy előre meghatározott órában. Először a képzeleteddel kezded aztán ténnyé válik. Egy idő után meghatározottan érezem, hogy a látásom fizikailag mozog: követtem és olyan dolgokat láttam a lépcsőkön lemenve történni, amiről fogalmam sem volt. Az este ezt megerősíttettem azzal, hogy megkérdeztem „Így történt? Ez volt?”
De minden ilyet hónapokig, türelmesen, szinte csökönyösen kell gyakorolni. Az érzékeket egymásután veszed: hallás, látás és végül az ízlelés, szaglás és érintés finomabb aspektusait.
Az elmével könnyebb, mert jobban hozzászoktunk, hogy ott koncentrálunk. Amikor végig akarsz gondolni valamit, vagy megoldást akarsz találni valamire, akkor abbahagysz mindent, a gondolatodra vagy problémádra fókuszálsz és csak koncentrálsz és koncentrálsz, felnagyítod a probléma nehézségét. Abbahagysz mindent vársz amíg, a koncentráció puszta ereje miatt jön egy megoldás. Amíg megtanulod, ehhez is kell egy kis idő; de hogyha valaha jó tanuló voltál, akkor megvan benned valamennyire ez a képesség – nem annyira nehéz.
A fizikai érzékeknek van egyfajta kiterjesztése. Például az amerikai indiánok, a hallás és szaglás érzékai sokkal kiterjedtebbek, mint a mieink (a kutyákban is). Amikor nyolc vagy tíz éves voltam, volt egy Indián barátom aki a Hippodrome napjaiban jött Buffalo Bill-el – ez régen volt, nyolc éves lehettem. Annyira ügyes volt, hogyha a fülét a földre tette, a rezgések erejéből megmondta, milyen messziről jöttek a lépések. Minden gyerek azonnal azt mondta, hogy „Nagyon szeretném tudni, hogy kell ezt csinálni!” Így aztán kipróbálod.
Így készíted elő magad. Azt hiszed, hogy csak élvezetből teszed, de felkészíted magad arra, ami majd később jön.
Voilà.
1 Anya kifejtette „A kép miatt gondolom, hogy ez egy entitás volt, az alsó tudatos egyszerűen a tényről figyelmeztette volna.” (vissza)
2 A hang mögötti hallás, Anya elmagyarázta, „azt jelenti, hogy kapcsolatba lépünk a materiális tény mögötti finom valósággal: a szó vagy a fizikai hang mögött, vagy például a zene mögött. Koncentrálsz aztán meghallod, hogy mi van mögötte. Ez azt jelenti, hogy kapcsolatba lépsz a külsőségek mögötti vitális valósággal (lehet mentális valóság is de a fizikai zaj mögött általában egy vitális valóság van).” (vissza)
3 1898-ban a párizsi Rue Lemercier műterem/lakás (vissza)
Az Anya
Agendája
(Egy veszedelmes hónap után Anya hirtelen átélte a hatalmas, kézzelfogható tapasztalatot, és elmondja első üzenetét. A fenti szobája ágyán fekszik és igen elvékonyodott. Körülbelül reggel tíz van. Hangja nagyon megváltozott. A távolban iskolás gyermekek játékának hangját lehet hallani.)
Április 12-13 éjszakája.1
Hirtelen az éjszakában, abban a teljes tudatosságban ébredtem, amit a világ Jógájának hívnánk. A Legfelsőbb Szeretet nyilvánult meg nagy pulzálásokkal és minden egyes pulzálás tovább vitte a világot a megtestesülésében. Ez az örökkévaló, rendkívüli szeretet pulzálás volt, csak a Szereteté: minden egyes pulzálás tovább vitte az univerzumot a megtestesülésében.
És a bizonyosság, hogy amit meg kellett tenni az megtörtént, és a Szupramentális Megtestesülés létrejött.
Minden Személyes volt, semmi nem volt Egyéni.
Ez ment és ment és ment ...
A bizonyosság, hogy amit meg kell tenni az megtörtént.
A Hamisság minden eredménye eltűnt: a Halál illúzió volt, a Betegség illúzió volt, a Tudatlanság Illúzió volt - valami, aminek nem volt semmilyen valósága, semmilyen létezése. Csak Szeretet és Szeretet és Szeretet és Szeretet - hatalmas, kézzelfogható, rendkívüli, mindent magán hordozó.
És hogyan, hogyan lehet kifejezni ezt a világban? Ez olyan, mint egy lehetetlenség, az ellentmondás miatt. De aztán jött "Elfogadtad, hogy ez a világ meg fogja ismerni a Szupramentális Igazságot... és az teljesen, integráltan fog kifejeződni." Igen, igen...
És a dolog BEVÉGEZTETETT.
(hosszú csend)
Visszatért az egyéni tudatosság, csak az értelemben, hogy egy korlátozás, a fájdalom korlátozottsága; anélkül, hogy nem individuális.2
És elindulunk az úton, megbizonyosodva a Győzelemről!
A mennyek a Győzelmi énekektől zengenek!
Egyedül az Igazság létezik; egyedül az Igazság fog megtestesülni. Előre!... előre!
Gloire à Toi, Seigneur, Triomphateur suprême! 3
(csend)
És most, munkára.
Türelem, kitartás, tökéletes lelki egyensúly, és abszolút hit.
(csend)
A tapasztalathoz képest minden, amit mondok az semmi, semmi, semmi csak szavak.
És a tudatosságunk ugyanolyan, teljesen ugyanolyan, mint az Úré. Nem volt semmilyen különbség, az égvilágon semmi ... Az vagyunk, Az vagyunk, Az vagyunk.
(csend)
Később el fogom mesélni tisztábban. Az eszköz még nem kész.
Ez csak a kezdet.4
*
* *
Anya később hozzátette:
A tapasztalat legalább négy órán át zajlott. Sok dologról fogok később beszélni.
1 Anya üzenetének első részét angolul mondja (vissza)
2 Itt Anya franciául kezd beszélni (vissza)
3 Dicsőség Neked, Uram, Llegfelsőbb Győzedelmes! (vissza)
4 Az üzenet hangfelvétele elérhető. (vissza)
Az Anya
Agendája
(Ez az első beszélgetés Anyával két hónapja. Még mindig támaszkodik a kanapén. Sápadtnak és törékenynek, szinte áttetszőnek tűnik. Az egy hónappal korábbi, Április 13.-i tapasztalatát részletezi. A következő írás nem felvételből, hanem emlékezetből íródott, majd Anyának fel lett olvasva.)
Az Eredetnél voltam - ÉN VOLTAM az Eredet. Több mint két órán keresztül, tudatosan, itt az ágyon, én voltam az Eredet. Lökésszerű volt - robbanásokban végződő nagy lökések. És minden ilyen lökés az univerzum egy periódusa volt.
Szeretet volt annak legfelsőbb esszenciájában - aminek semmi köze ahhoz, amit az emberek általában értenek ez alatt a szó alatt.
És minden lökése ennek az esszenciális szeretetnek eloszlott és kiterjedt volt ... de ezek nem erők voltak, ez messze túl volt az erők birodalmán. Az univerzum, ahogy mi ismerjük nem létezett többé; olyan volt mint egy bizarr illúzió, semmilyen kapcsolata nem volt AHHOZ. Csak az univerzum igazsága volt, ezekkel a nagy színlökésekkel - színezettek voltak - nagy lökések beszínezve valamivel ami a szín esszenciája.
Döbbenetes volt. Több mint két órát éltem így, tudatosan.
És aztán egy Hang mindent elmagyarázott nekem (nem pontosan egy Hang, hanem valami olyasmi ami Sri Aurobindo eredete volt, mint az Eredet legutóbbi kitörése). Ahogy kibontakozott a tapasztalat ez a Hang elmagyarázott nekem minden Lökést, az univerzum minden periódusát; aztán elmagyarázta hogyan lett az egész ilyen (Anya a megfordulást gesztikulálja): az univerzum eltorzulása. Aztán azon tűnődtem hogyan lehetséges, ezzel a tudatossággal, ezzel a legfelsőbb Tudatossággal kapcsolódni a jelenlegi, eltorzult univerzumhoz. Hogyan kapcsolódjak anélkül, hogy elveszíteném ezt a Tudatosságot? Lehetetlennek tűnt a kettő közti kapcsolat. És ekkor ez a valamilyen Hang emlékeztetett az ígéretemre, hogy megígértem, hogy elvégzem a Munkát a földön és akkor megtörténik. "Megígértem, hogy elvégzem a Munkát a földön és akkor megtörténik."
Aztán megkezdődött a leereszkedés folyamata 1 és a Hang elmagyarázta nekem - átéltem minden részletében, és ez nem volt kellemes. Másfél óráig tartott, hogy átváltsak ebből az igazi Tudatosságból az egyéni tudatosságba. Mert e tapasztalat alatt végig nem létezett egyéniesség, nem létezett test, nem voltak korlátok, nem voltam itt - itt A SZEMÉLY volt. Másfél óra volt szükséges ahhoz, hogy visszatérjek a test-tudatossághoz (nem a fizikai tudatossághoz, hanem a test tudatossághoz), az egyéni test tudatosságához.
Az egyéniséghez való visszatérés első jele egy fájdalom tüske volt, egy parányi pont (Anya létezésének terében ujjai közt egy aprócska pontot formál). Igen, mert van egy fájdalmam, egy igen furcsa helyen lévő fájdalmam, és ez fáj 2 (Anya nevet) Vagyis éreztem a fájdalmat: ez volt a jele az egyéniség visszatérésének. Ezenkívül már nem volt semmi más - sem test, sem egyén, sem határ. De ez furcsa, tettem egy furcsa felfedezést 3 Régebben azt gondoltam, hogy az egyén (Anya megérinti a testét) érez fájdalmat, cselekvőképtelenséget, és az élet összes szerencsétlenségét; nos észrevettem, hogy ami megtapasztalja a szerencsétlenségeket az nem az egyén, nem a testem, hanem minden szerencsétlenség, minden fájdalom, minden cselekvőképtelenség mondhatni saját egyéniséggel rendelkezik, és mindegyik egy csatát jelképez.
Testem a csaták világa.
Maga a csatamező.
*
* *
(Amikor felolvastam ezt a szöveget Anyának, a következő módosításokat tette)
Egy más szót szeretnénk használni mint a "leereszkedést" mert nincs leereszkedési érzés vagy érzet - egyáltalán nincs. ... Ezt hívhatnánk a materializáció vagy az individualizáció folyamatának - "a tudatosság átalakulása" pontosabb lenne. Ez az Igaz tudatosságból az eltorzult tudatosságba való váltás folyamata - pontosan ez az.
Te magad is mondtad: az átmenet az igaz Tudatosságból a hagyományos tudatosságba.
Pontosan ez az. A "leereszkedés" nem adja át a tényleges érzést - nem éreztem leereszkedést. Egyáltalán nem. Sem felemelkedést, sem leereszkedést. Semmilyet. Ezeknek a teremtő lökéseknek nem volt HELYZETÜK a teremtéshez viszonyítva; hanem.... CSAK AZ volt. EGYEDÜL AZ létezett. Semmi más.
És minden Abban történt.
Tényleg, ez volt.... Nem volt sem magas sem alacsony, sem belül sem kívül - ezek többé nem léteztek. Csak AZ volt.
Ez "valami" volt ami kinyilvánítja magát, ahogy megtestesül ezeken a lökéseken keresztül. Valami ami maga volt a MINDEN. Nem volt semmi más, semmi más nem létezett csak AZ. Tehát magasról, alacsonyról, leereszkedésről, beszélni egyáltalán nem megfelelő.
Ha szeretnéd, mondhatjuk "a visszatérés folyamatának"
Visszatérés a test-tudatosságba. Vagy a materializációba.
*
* *
(Egy kicsit később, az 1956, Augusztus 22.-ei Beszéddel kapcsolatban, ami a következő Bulletinben lesz kiadva, Anya azt mondja: "Amikor befogadó állapotban vagy, megkapod az Istenitől annak a kapcsolatnak a TELJESSÉGÉT amit birtokolni KÉPES vagy; ez nem egy rész, egy darab vagy egy ismétlődés, hanem kizárólag és egyénileg egy kapcsolat amire mindenki képes az Istenivel. Vagyis, pszichológiai nézőpontból EGYEDÜL NEKED van kapcsolatod az Istenivel." Anya aztán hozzáteszi, egy hangon mely mintha a távoli messzeségből jönne:)
Az ember mindig egyedül van a Legfelsőbbel.
1 Ahogyan majd látni fogjuk, a "leereszkedés" nem a megfelelő szó. (vissza)
2 Anya még vagy 12 évig szenvedni fog ugyanettől a fájdalomtól (vissza)
3 Később, Anya kihangsúlyozta: "Nem általános felfedezésre gondolok, csak a testemre vonatkozik. Nem mondom, hogy minden test ilyen, de az ÉN testem - amivé vált a testem - az ilyen." (vissza)
Az Anya
Agendája
73. Amikor jön a Bölcsesség, az első tanítása ez: "Olyan dolog, hogy tudás nem létezik; csak a Végtelen Istenség rövid kommentárjai [aperçus] léteznek."
Nagyon jó.
Nincs szükség kérdésekre.
74. A gyakorlati tudás más dolog; az valós és használható, de sohasem teljes. Ezért szükséges, de egyben végzetes is, a rendszerezése és kategorizálása.
(75. Rendszereznünk kell, de még a rendszer létrehozásánál és fenntartásánál is mindig szilárdan ki kell tartanunk azon igazság mellett, hogy természetében az összes rendszer ideiglenes és hiányos.)
A saját birodalmában valós - csak a sajátjában.
Ránéztem erre nagyon gyakran. Volt idő, amikor még azt hittem, ha tudnánk a Tudatlanság világából érzékelt fizikai Természet működéséről szerezni egy tökéletes, teljes és mindent magába foglaló tudást, ez egy mód lehetne újból elérni vagy újra felfedezni a dolgok Igazságát. Utolsó tapasztalatom óta 1 már nem gondolhatom így.
Nem tudom, hogy tisztán fogalmazok-e.... Volt idő - hosszú idő - amikor azt hittem, ha a tudomány eljut a lehető legvégső határáig (ha ez elképzelhető) akkor egyesülne az igazi Tudással. Például az anyag felépítését tanulmányozva - ha még tovább, és még tovább kutatunk - elérnénk egy pontot, ahol a kettő találkozna. De amikor megvolt ez a tapasztalatom, hogy áthaladtam az örökkévaló Igazság-Tudatosságból az egyéniesült világ tudatosságába 2 nos... ez lehetetlennek tűnt számomra. És ha engem kérdezel most, úgy gondolom, hogy a lehetősége a végletekig kiterjesztett Tudománynak és a lehetetlenség, hogy bármilyen igazi tudatos kapcsolat kialakuljon az anyagi világgal, mindkettő hamis. Van még valami más.
És ezekben a napokban egyre inkább azt találom, hogy úgy vizsgálom a problémát mintha még soha nem láttam volna.
Talán mindkét út egy harmadik ponthoz vezet és ez a harmadik pont az, amit én most... nem egészen tanulmányozok, inkább keresek - az a pont ahol a kettő egy harmadikká olvad össze, az lenne az IGAZI dolog.
De akárhogy is, ha ez teljes egész tudna lenni (és ebben ott van a "ha") a végletekig kitágított objektív tudományos ismeret minden bizonnyal elvinne a küszöbig. Ez az, amit Sri Aurobindo mondott. De azt is mondja, hogy ez végzetes, hiszen mindazok, akik rabjai ennek a tudásnak, úgy vélik, hogy abszolút igazság és ezzel bezárták az ajtót egy másik megközelítés előtt. Ezért ez végzetes.
Azonban a saját tapasztalatomból azt tudnám mondani mindazoknak, akik KIZÁRÓLAG a spirituális megközelítésben, a belső tapasztalaton keresztüli megközelítésben hisznek, - feltéve, hogy ez kizárólagos - hogy ez ugyanúgy végzetes. Mert ez feltár nekik EGY aspektust az Egész EGY igazságát - de nem AZ Egészet. A másik oldal ugyanúgy létfontosságúnak tűnik számorma, mert amikor teljesen ebben a legfelsőbb Ráeszmélésben voltam, az a másik hamissá lett, külső felismerése tagadhatatlanul csak egy (valószínűleg véletlen) torzítása valami EGYFORMÁN IGAZNAK.
Ezt a "valamit" keressük. És talán nem csak keressük - lehet, részt veszünk a LÉTREHOZÁSÁBAN.
Felhasználnak minket ennek a "valaminek" a megtestesítéséhez.
Valami, amit senki nem tud még elképzelni, ami még nem jött létre. Ez egy még eljövendő kifejeződés.
Ennyit tudok mondani.
(Csend)
Pontosan ez a tudatossági szint, amiben most élek. Minha ugyanazzal az örökkévaló problémával néznék szembe de... EGY ÚJ ÁLLÁSPONTBÓL.
Ezek az álláspontok - a spirituális és a "materialista" (ha ezt lehet így mondani) amik kizárólagosnak tekintik magukat - kizárólagosnak és egyedinek, vagyis mindkettő tagadja a másik érvényességét ugyanazon Igazság nevében - alkalmarlanok, nem csak azért mert nem ismerik el egymást, hanem, mert mindkettő elismerése és integrálása sem fogja megoldani a problémát. Valami másra van szükség, egy harmadik nézőpontra, ami nem ennek a kettőnek az eredménye, hanem valami még felfedezetlen, ami valószínűleg kinyitja a kaput a teljes Tudás felé.
Nos, itt állok.
Többet nem tudok mondani - idáig jutottam.
Az ember eltűnődhet, hogyan vegyen ebben részt a gyakorlatban...
Ebben a felfedezésben?
Ez... végülis mindíg ugyanaz a dolog. Mindig ugyanaz: ismerd fel saját lényedet, lépj tudatos kapcsolatba a saját lényed legfelsőbb Igazságával AKÁRMILYEN formában, BÁRMILYEN úton (ez teljesen mindegy); ez az egyetlen út. Mindannyian egy igazságot hordozunk magunkban és egyesülnünk kell ezzel az igazsággal; élnünk kell ezzel az igazsággal. És az út, amit követnünk kell, hogy megtestesítsük és egyesítsük ezt az igazságot, pontosan az az út, ami olyan közel fog vinni minket a Tudáshoz, amennyire csak lehetséges. Úgy értem a kettő tökéletesen egy: a személyes felismerés és a Tudás.
Ki tudja? Talán pontosan a megközelítések sokfélesége fogja meghozni a Titkot - a Titkot, ami megnyitja az ajtót.
Nem gondolom, hogy bármilyen egyedülálló egyén (a földön, ahogyan az most van) függetlenül, hogy mekkora, függetlenül attól, hogy milyen örökkévaló a tudatossága és eredete, képes lenne megváltozni és felismerni.... Megváltoztatni a világot, megváltoztatni a teremtést, ahogy az van, és felismerni a magasabb Igazságot, az Igazságot ami egy új világ lesz - egy igazabb, ha nem is teljesen igaz világ. Egy bizonyos számú egyén (eddig úgy tűnik időben egymás után jöttek, de jöhetnek közösségben, a térben is) elengedhetetlennek tűnik ahhoz, hogy ezt az Igazságot konkretizáljuk és megvalósítsuk.
Gyakorlatilag biztos vagyok benne.
Ez azt jelenti, hogy nem számít mekkora, milyen tudatos, milyen hatalmas EGY avatár, önmagában nem tudja megvalósítani a földön a szupramentális életet. Akár egy csoport egy időben, egyének egy száma időben egyenletesen elosztva vagy egy térben kiterjesztett csoport - talán mindkettő - elengedhetetlen ehhez a Megvalósításhoz. Erről meg vagyok győződve.
Az egyén meg tudja adni a kezdő lökést, meg tudja mutatni az utat, JÁRHATJA azt maga is (úgy értem azzal mutatja az utat, hogy megvalósítja) de nem tudja beteljesíteni a munkáját. A munka beteljesedése bizonyos kollektív törvényektől függ, amik az Örökkévaló és a Végtelen egy meghatározott aspektusának kifejeződései - természetesen ez mind egy és ugyanaz a lény! Nincsenek különbségek egyéniességekben és személyiségekben, ez mind egy és ugyanaz a Lény. De egyazon Lény egy meghatározott módon való megtestesülése számunkra egy csoportként vagy egy közösségként fordítódik le.
Nos, akkor - vannak még más kérdéseid ezzel kapcsolatban?
Szeretném megkérdezni hogyan változott a látásod az április 13.-ai tapasztalatod óta - pontosan mi változott?
Megismétlem.
Egy nagyon hosszú ideig úgy tűnt, hogy tökéletes egyesülése a végletekig feszített tudományos megközelítésnek és a végletekig feszített spirituális megközelítésnek, egészen a legvégső felismeréséig, a kettő egyesítése természetesen elvezetne az igazsághoz, ahhoz az Igazsághoz, amit keresünk, a teljes Igazsághoz. De a két tapasztalatommal, amit átéltem, a külső élet megtapasztalása (az univerzalizációval, imperszonalizációval - minden jógikus tapasztalatod, amit átélhetsz egy materiális testben) és az Eredettel való teljes és tökéletes egyesülés. Most, hogy megvolt ez a két tapasztalatom és valami történt - valami, amit még nem tudok leírni - tudom, hogy a két megközelítés megismerése és egyesítése nem elég; ezek megnyitnak egy harmadik dolgot, és ez a harmadik dolog az, ami még.... kialakulóban van. Ez a harmadik dolog tud elvezetni a Felismeréshez, az Igazsághoz, amit keresünk.
Ezúttal egyértelmű?
Valójában valami más járt a fejemben....
Oh! Micsoda?
Milyen módon változott látásod a FIZIKAI világról a tapasztalatod óta?
Nem tudok többet adni, mint megközelítő hasonlóságot ebből a tudatosságból.
(csend)
A jógán keresztül egyfajta kapcsolatba kerültem a materiális világgal, ami a negyedik dimenzión (egy a jóga által megnyitott számtalan belső dimenzió közül), e hozzáállás és tudatállapot hasznosításán alapszik. E belső dimenziók érzékelését használva, és a belső dimenziók tudatosságát tökéletesítve korábban megfigyeltem a kapcsolatot a materiális és a spirituális világok közt - ez az utolsó tapasztalatom előtt volt.
Természetesen már régóta nincs semmilyen kérdésem a három dimenzióról - mindez TELJESEN az illúzió és a hamisság világához tartozik. De most a negyedik dimenzió érzékelésének teljes haszna - és minden, ami ezzel jár - felszínesnek tűnik számomra! Annyira, hogy nem is tudom újra felidézni. A másik világ, a háromdimenziós világ, teljesen irreális; de most ez (mit mondhatnék?), megszokottnak tűnik nekem. Mint ahogy egy szokásos átirat megnyit egy bizonyos fajta megközelítést számodra.
És ami annak kifejezését illeti, hogy milyen a másik, az igazi állapot? ... Az annyira túl van bármely intellektuális állapoton, hogy nem igazán tudom szavakba önteni.
Tudom, hogy jönni fognak a szavak, de ezek megélt tapasztalatok sorozatán keresztül fognak jönni, és még nem szereztem meg ezeket a tapasztalatokat.
(csend)
Világossá vált számomra, hogy az a hozzáállás, ami annyira hasznos, alkalmas volt számomra, segített nekem a jógámban és adott egy fogást az Anyagon, ez csupán egy módszer, egy eszköz, egy eljárás - nem pedig AZ.
Nos, ebben az állapotban vagyok.
Nem tudok többet mondani.
Szeretnék még fejlődni, mielőtt bármi mást mondok.
*
* *
Egy kicsit később:
Ennyi elég, nem? Ezt nehéz megemészteni.
Ez fontos.
Szeretnék előtte kicsit fejlődni.... Hacsak nem teljesen más a következő téma.
Igen, teljesen más - de fáradt vagy....
Olvasd.
76. Európa büszke a gyakorlatias és tudományos szervezettségére és hatékonyságára. Megvárom, amíg a szervezettsége tökéletes nem lesz; akkor egy gyerek fogja elpusztítani Európát.
Erről nem fogok semmit mondani, mon petit.
Felejtsük el.
Mit mondhatnál!
Valójában arra gondoltam, hogy átugorhatnánk, kihagyhatnánk vagy elfelejthetnénk bizonyos aforizmákat,3 különösen az orvosról és a gyógyászatról szólóakat. (Nem mintha megkérdőjelezném a bennük lévő igazságot - egyáltalán nem! De azt viszont megkérdőjelezem, hogy helyénvaló-e most beszélni róluk.) És ez is... ezt jobb nem kiadni.
Nem hiszem, hogy mindegyik aforizma azért íródott, hogy ki legyen adva - nem hiszem, hogy gondolt volna rá, hogy kiadja. Mondott igencsak privát dolgokat.
Nyilvánítsuk ezt is privátnak!
És a következő?
77. A zseni felfedez egy rendszert; a középszerű tehetség merevé teszi azt, amíg szét nem zúzza azt egy újabb zseni. Bármelyik hadsereg számára veszélyes, ha tapasztalt katonák vezetik; mert a másik oldalra Isten lehet, hogy Napóleont állítja.
Szerintem erről sem beszélhetünk. Nem, nem hiszem.
Igazából azt kellene tennünk, hogy készítsünk egy válogatást és csak azokról az aforizmákról beszéljünk, amik lehetőséget adnak nekünk, hogy elmagyarázzunk néhány dolgot. De ez a kettő... az emberek nem készek megérteni. És egyébként is, nem illenek a Bulletin stílusához. Egy "harc magazinra" van szükségünk, egy folyóiratra, ami harcol minden hagyományos gondolattal; és akkor ezek az aforizmák (például az orvosokról szólóak) olyanok lennének mint... igen, mint parancsnokok a csatában. Egy újság, aminek az lenne a célja, hogy "lerombolja a régi ideákat". Valami ilyesmi. Nagyon érdekes lenne készíteni egy ilyen újságot - egy harci újságot.
De ez nem lehet egy Ashram orgánum.... Olyannak kell látszania, mint egy irodalmi magazin (nem lehet politikai - börtönbe vetnének már a megjelenés másnapján!). Nem úgy mutatnánk be, mint valami gyakorlatiasat, hanem pusztán, mint irodalmi vagy spirituális spekulációt; ez egyáltalán nem számítana, de ez adna az újságnak egy biztonságot amire harci újságként szüksége lenne.
Ez valami olyasmi, amit meg lehetne tervezni és előkészíteni 65-re vagy 67-re. Valószínűleg meg lehetne csinálni 67-ben. És akkor minden számban (nem tudom évente hány szám lenne) vehetnénk egy ilyen aforizmát (például az Európáról szólót) és teljesen belemehetnénk.
Nagyon érdekes lenne. Érdemes megvizsgálni.
A Bulletin-nek nyugodtnak és békésnek kell lennie - nem erőszakosnak. Nem szeretnénk senkit lerombolni. Csak elsimítjuk az utat, hogy az emberek könnyebben tudjanak járni rajta, semmi több. Nem kell lavinát zúdítanunk az emberekre!
1 Lásd: Anya Agendája 1962. április 13. (vissza)
2 Lásd: Anya Agendája 1962. május 13. (vissza)
3 Anya később meggondolta magát erről. (vissza)
Az Anya
Agendája
(Az Anya ezt a rövid megjegyzést teszi, valakivel kapcsolatban, aki a hagyományos jógát gyakorolja és állandóan beteg :)
... Ez a régi jóga rendszer alapvető hibája: a dolgok elég szépen mennek azon szinten, ahol ők gyakorolják a jógát, de amint lefelé ereszkednek, rosszabbul vannak mint mindenki más!
*
* *
(Miután meghallgatott egy fejezetet Satprem kéziratából az erőszakmentességről és Gandhiról, az Anya egy másik rövid megjegyzést tesz:)
Nagyon sokat jártatják a szájukat, magasztalják, dicsőítik az ahimsájukat 1 - ez gusztustalan!
*
* *
KIEGÉSZÍTÉS
(Rövid részlet A Tudatosság Kalandja egyik fejezetéből amit Satprem az imént olvasott fel Anyának.)
Az I. világháború közepén Sri Aurobindo látnoki erővel nyilatkozott: Németország veresége... nem tudta kiölni magából azt a szellemet, amely akkoriban Németországban testesült meg; ez könnyen elvezethet pusztán e szellem új megtestesüléshez, talán más fajban vagy birodalomban, és akkor a teljes csatát újra kell vívni. Addig, amíg a régi istenek élnek, kevéssé számít, hogyha megtörjük vagy elgyengítjük a testet, melybe ők lehelnek életet, mert nagyon jól tudják, hogyan kell új testbe vándorolni. Németország legyőzte a napóleoni szellemet 1813-ban, Franciaországban, és legyőzte Európa francia irányításának maradékát is 1870-ben; ugyanez a Németország annak a megtestesülésévé vált, amit legyőzött. A jelenség könnyedén felelevenedhet még ijesztőbb mértékben .2 Ma tudjuk igazán, hogy az öreg istenek hogyan vándorolnak másik testbe. Láttuk, az erőszakmentes évek borzalmas erőszakba torkoltak, ami feldarabolta Indiát 1947-ben, Gandhi épp halála előtt saját magán is megfigyelhette, ami szomorúsággal töltötte el, „Az erőszakos viselkedés, melyet titkosan tápláltunk, most visszahat ránk, és egymás torkának esünk, amikor a hatalom megosztásának kérdése merül fel... felszabadultunk az elnyomás igája alól, és a gonosz erők a felszínre törnek”. Sem erőszakkal, sem erőszak nélkül, nem jutunk el a Gonosz gyökeréig.
1 Ahimsa: erőszakmentesség. (vissza)
2 Az Emberiség Egységének Ideálja, Cent. Ed., XV. 320. (vissza)
Az Anya
Agendája
(Anya Miután meghallgatott egy részt Satprem kéziratából:)
Nagyon jó!
Szeretném látni az arcukat... vicces lenne.
Ezután jön az Alipore: a Supratudat.
Lenyűgöző lesz.
Ez nehéz.
Nem, ez nagyon jó.
Gyönyörű könyv lesz - szokatlan. A dolgok bemutatásának eredeti módja. Érdekes, mon petit.
Egy nap amikor lesz időd fel kell majd tegyek neked néhány kérdést. Mert a Supratudat-al kapcsolatban van, ami nem teljesen tiszta az elmémben.
Tehetsz fel nekem kérdéseket, de megtalálsz minden választ abban, amit ő írt, nem gondolod?
Igen és nem.
Mit akarsz tudni?
Különösen az felettesértelem és a Szupramentális közti különbséget szeretném megérteni, nem elvont, hanem konkrét módon.
A felsőelme nem az intellektus része. Ez az istenek birodalma.
Ez az istenek birodalma, és ez az a terület, ami uralta a földet. Ott van minden isten, amit az emberek ismertek, imádtak, és akikkel kapcsolatba kerültek.
Igen, az istenek birodalma, istenszerű életekkel és istenszerű módokkal - ez nem a Szupramentális.
Igen, pontosan - de igazán mi tesz különbséget?
Nem hiszem, hogy az istenek hozzáférnének a Szupramentálishoz.
Igen, az istenek megállnak a felettesértelemnél.
Nem vagyok jártas a tisztán Hindu hagyományokban, de az istenek azon lények, akikkel kapcsolatban álltak a Védák és a Védikus időkben élők - én legalábbis így gondolom. Amit én az istenekről tudok azt idejövetelem előtt tanultam egy másik hagyományon, a Chaldean-on keresztül. De Théon azt szokta mondani, hogy ez a hagyomány és a Védikus (amit ő jól ismert) egy ősibb, mindkettő számára közös hagyomány kinövései. Ő szerinte a történet úgy zajlik, hogy az első Emanációk akik tökéletesen függetlenek voltak, cselekedeteikkel elválasztották magukat a Legfelsőbbtől ezáltal létrehozva az összes rendetlenséget - ez okozta a teremtés rendetlenségét. Ezután az istenek kiáradtak, hogy helyrehozzák a kimunkálódott gonoszt, a világot pedig a legfelsőbb Akarat szerint rendezzék el. Természetesen ez egy elég gyerekes megfogalmazás, de érthető. Tehát ezek az istenek mind harmóniában és rendben dolgoznak. Ezt mondja az ősi hagyomány.
Amennyire én megértettem, az indiai hagyomány magába fogadott mindent, ami az első Emanációktól jött, hiszen a pusztítás, tudatlanság és szenvedés minden istene ott van a panteonjában.
Végül is mindenkinek az a dolga, hogy megmondja, mit akar, és hogyan akarja. Mindig így éreztem. Még a hindu hagyományokban is azt írják: "Az ember az istenek ingósága; óvakodj az istenektől."
Ez számomra csupán nyelv kérdése mindenki a saját szája íze alapján választ szavakat.
Voltak tudatos találkozásaim minden lénnyel abból a hagyományból amit Théon megismertetett velem és mindegyikkel, amit az indai hagyományban írtak le; valójában legjobb tudomásom szerint kapcsolatba kerültem már minden vallás minden istenségével. Szintek vannak (szintekre utaló gesztikuláció). Ezeket a lényeket meg lehet találni egészen a... néhány még a vitálisban is van; a mentális birodalomban az ember sok mindent tett istenné: készségesen csinált istent mindenből, ami nem pontosan olyan volt, mint ő. Ha eklektikus vagy, mindegyikkel kapcsolatba kerülhetsz. És mindegyiküknek megvan a saját valóságuk és létezésük.
Ez a terület csupán uralja a földet és az elmét (beleértve a legmagasabb elmét is). Azonban az evolúció - úgy értem a FÖLDI evolúció, a meghatározott ritmusával ami tömörebb, koncentráltabb és mondhatni fókuszáltabb mint az univerzális evolúció egésze - ez a földi evolúció az emberi fajjal teremtett egy fajta magasabb intellektualitást ami képes áthatolni a felsőelme területén, ami az istenek területe, és elérni közvetlenül egy magasabb Alapelvet (Princípiumot).
Ez a felettesértelmi terület, az istenek területe, az univerzum és RÉSZBEN a föld irányítására képes erővel, rendelkezik a saját valóságával. Kapcsolatba kerülhetsz vele és használhatod; a védikus "ősapáink" használták, okkultisták használják, még a Tantrikusok is használják. Van azonban egy másik út, ami nem bízva az istenekben, megkerüli őket egyfajta intellektuális aszkétizmuson keresztül mondhatni, óvatos a formákkal, képekkel és különböző kifejeződésekkel, mint a nyíl egyenesen emelkedik fel, büszkén és tisztán, a szupramentális Fény felé. Ez egy élő tapasztalat.
Sri Aurobindo az integrál jógát hirdette, ami mindent tartalmaz, így valaki minden tapasztalatot megkaphat. Ténylegesen az univerzumot tisztán láthatóan tapasztalat mezőként hozták létre. Egyes emberek a rövid, egyenes és keskeny utakat kedvelik - ez az ő dolguk. Mások szeretnek kószálni az úton - és ez az ő dolguk! És vannak, akiket vonz az összes tapasztalat megszerzése és ezért gyakran hosszú időn keresztül vándorolnak a felettesértelem világában. Természetesen vannak (a nagy többség) akiknek VALLÁSOS vágyakozásaik vannak, különböző istenségekkel kerülnek kapcsolatba, ott ragadnak és ez elegendő számukra.
De minden, amit épp elmondtam csupán parányi része az egész történetnek.
Ténylegesen az isteneknek ez a birodalma a mi oldalunkhoz tartozik, bár egy isteni mértékben: az istenek erejével, lehetőségeikkel, tudatosságukkal, szabadságukkal és halhatatlanságukkal is. Más szavakkal egy istenszerű élet - azt hiszem a legtöbb emberi lény több mint elégedett lenne vele!
Ahogyan az összes történet mondja nekünk, az istenek néha azért jönnek a földre, hogy szórakozzanak egy kicsit. Tudom, hogy egyesek jönnek, és emberi alakot öltenek, hogy rendelkezzenek pszichikus lénnyel - de nem mind. A legtöbbjük egyszerűen élvezi az emberi kapcsolódást. Akár hogy is, testtel rendelkeznek a saját birodalmukban - ott nincsen semmilyen testetlenség érzet. Vannak testeik - halhatatlan testeik.
Igen, de a Szupramentálisban is?...
De az istenek nem mennek a Szupramentálisba!
Nem, amit főleg tudni akarok, hogy mi a különbség, amikor átmész a másik oldalra a Szuperamentálisba - a látásbeli különbséget a Szupramentális és a felettesértelem között.
Nem tudom, hogy Sri Aurobindo mint mondana neked.
Ez csak az amit megfigyelek ezekben a napokban. Számomra a felettesértelemi tudatosság egy kinagyított tudatosság: sokkal szépségesebb, sokkal fenségesebb, sokkal erőteljesebb, sokkal boldogabb, sokkal... számos "sokkal" kapcsolódik még hozzá. De.... egy dolgot tudok neked mondani: az isteneknek nincs meg az Egység érzésük. Például a maguk módján vitatkoznak egymás közt, ami azt mutatja, hogy nincs Egység érzetük, nem érzik, hogy egyek, hogy egyazon Isteni - különböző egyedi Isteni kifejeződései lennének. Tehát még mindig ezen az oldalon vannak, de felnagyított formákkal és felfoghatatlan erőkkel: az erővel, hogy akaratuk szerint változtassanak formát például, vagy számos helyen legyenek egyszerre - csupa olyan dolog, amikről a szegény emberi lény csak álmodozhat. Az isteneknek mind megvan. Isteni életet élnek! De ez nem szupramentális.
A Szuperelme tudás - Tiszta Tudás. Igen, tudás - tudása annak, amit tudni lehet.
Többé nincs játék az egyén és a dolgok KÖZT, ez... igazi jel, hogy az Szuperelme Egység. Nem egy rakás különböző dolog összege, éppen ellenkezőleg, egy Egység.... Önmagával való játék. Semmi sem hasonlítható ahhoz, ahogyan az Istenek viszonyulnak egymáshoz és a világhoz, mert ők még mindig a diverzitás birodalmának részei, bár SZABADOK a Nem Ismeréstől. Nincs Nem Ismerésük, nekik nincs az ami nekünk emberi lényeknek van itt. Nincs Nem Ismerésük, nincs Tudatlanságuk, de van egy diverzitás és elválasztottság érzésük.
Akkor mi a helyzet azzal kapcsolatban amit Sri Aurobindo Alipore-ban tapasztalt? Tudod, az a híres tapasztalat amikor Narayan-t látt a rabokban, Narayan-t látta az őrökben, Narayan volt mindenhol?
Ez a Legfelsőbb. Egység.
Ez egy szupramentális tapasztalat, vagy...
Ez szupramentális.
Szupramentális?
Igen, a szupramentális tapasztalat. Ő Narayan-nak hívta, mert indiai volt.
Szupramentális, nem felsőértelmi?
Nem, nem.
Ez olyan, mint a Gita üzenet, ahogyan Sri Aurobindo megmagyarázta: nem felsőértelmi, hanem elméntúli. Ez az Egység, az Egység megtapasztalása.
Számomra az istenek megtapasztalása sohase volt zavaró - egy szórakozás, egy kellemes elterelődés; egyikük sem tűnt létfontosságúnak vagy nélkülözhetetlennek. Kényeztetheted magad e tapasztalatok luxusával, ezek erősítik a tudásodat és hatalmadat, az ilyen és olyan részedet, de ez nem különösebben fontos. Nem, ez a dolog egészen más.
Meg tudunk lenni nélküle. Hozzáférhetünk a Szuperelméhez e tapasztalatok nélkül, ezek nem lényegesek. De ha meg szeretnéd ismerni és tapasztalni az univerzumot, ha szeretnél azonosulni a Legfelsőbbel és az Ő kifejeződésével, nos, mindez része az Ő kifejeződésének, változó mértékben és változó erőkkel. Ez mind része az Ő tapasztalatának. Akkor miért ne add meg magadnak ezt a luxust? Ez nagyon érdekes, nagyon érdekes - de nem nélkülözhetetlen.
Azt gondolom miután azonosultál a Legfelsőbbel és Ő kiválasztott téged, hogy végezz el egy munkát a földön, akkor Ő igen természetes módon megadja neked az összes ilyen dolgot, mert ez megnöveli a cselekvő- képességedet, ennyi az egész. Ez minden.
Számomra nincs több probléma, nincs több probléma!
Ez az osztályozás [a tudatsíkokról] nagyon kényelmes és szükséges egy adott pillanatban, különösen, amikor felemelkedsz és felébredsz, de utána...
(csend)
Sri Aurobindo nem helyezett túl nagy hangsúlyt a Felettesértelemre. A lényeges pont, hogy a Felettesértelem uralta a világot különböző vallásokon keresztül. És ez minden isten, illetve minden ember által a vallásaikban istenné nyilvánított lény tartózkodási helye. Ezek a lények a saját világukban léteznek és egyes embereket - amikor kapcsolatba kerülnek velük - elborítja az ő erejük és felsőbbrendűségük, és istent és vallást hoznak létre belőlük.
De ezt jobb nem hangsúlyozni [a könyvedben]. Ahogy mondtam, ezt a szintet megkerülhetjük, sőt akár át is léphetünk rajta anélkül, hogy tudnánk. Érdekes volt számomra olvasni a Védákban, ha nem úgy emelkedsz ahogy kellene, vagy ha megpróbálod megkerülni az isteneket, akkor kellemetlen dolgok történnek veled és az utad lezáródik - emlékszel erre? 1 Ez ad egy elképzelést, hogy milyen ez. Olyan, mint egy közbenső zóna, sokkal felsőbbrendűbb, mint a föld, de még mindig közbenső. Volt aki megpróbálta megállás nélkül átlépni; és ott, azt mondják, bajba kerülsz. Személyesen én nem vagyok ebben biztos. Csak a saját tapasztalatomról beszélhetek: mindig is volt egy testvériesség érzés - el tudod képzelni! Ismertem őket, baráti viszonyban voltam velük, vagyis nem volt kérdés, hogy kikerülöm-e őket vagy sem.
De van egy erős benyomásom, hogy az a világ még mindig a mienk egy felnagyított változata és része a régi ösvénynek; semmi köze nincs a Szupramentális Teremtéshez, ami el fogja hozni a földre a Legfelsőbb és az Egyedi érzetét.
Alapjában véve ez része a régi ösvénynek, egy következménye mindennek ami történt, az egész általunk ismert univerzális formációnak. Azok az emberek, akik hisznek az esszenciális Gonoszban azt mondanák, hogy ez a teremtés "balesetének" következménye. De baleset lenne ez? Kételyeim vannak. Még fel kell deríteni. És nem fogjuk megtudni amíg... amíg vége nem lesz.
Rejtvényekben beszélek, de mi mást tehetnék!...
Úgy értem a miértje és hogyanja ismeretlen lesz amíg. amíg az ív be nem fejeződik.
De az istenek a jelenlegi ív része. A felettesértelem ehhez az ívhez tartozik.
Ezek az istenek mind nagyon kedvesek! Néhány ember számára néha kibírhatatlanok (Anya nevet) de tényleg nagyon kedvesek! Megvannak a hibáik, megvannak az értékeik, de velem mindig nagyon kedvesek voltak!
Nincs több (Anya egy X-et rajzol a szája elé).
*
* *
(Később, Anya próbál visszaemlékezni egy szóra ami megütötte amikor Saptremet hallgatta miközben felolvasta a Sri Aurobindo-ról készült kéziratát:)
...Furcsa, észreveszem, hogy egy teljesen más tudatossággal hallgatok. Semmi sem maradt itt (a homlokára mutat), minden, ami ide jön az hang, de valahol máshol hallgatok.
Nincs fizikai emlékezetem - egyáltalán nem emlékszem. De az volt a benyomásom. Láttam egy szót élő kékes fénnyé változni és arra gondoltam "Ah, egy jó szó a fordításomhoz" (Anya újra próbál emlékezni, aztán feladja.)
Végül, a lényeg az, amit mondtál: az Aliporeban történt tapasztalás Szupramentális.
Oh, igen! Ő a Narayana szót használta, mert még nem fejlesztette ki a saját terminológiáját; de nem az istenekre utal; ez a tapasztalat szupramentális.
*
* *
(Néhány nappal később anya hozzáteszi, a "felejtésével" és a "máshol" hallásával kapcsolatosan:)
És néha egy olyan szót hallok, ami közel sincs ahhoz, ami elhangzott!
Mert amikor emlékezni próbálok, látok egy fényt, érted - fénnyel jött. Ez egy fehér fény volt, kék szegéllyel. Tehát talán te mondtál egy szót és én valahol "máshol" hallottam.
Még mindig ugyanazt látom: fehér volt kék szegéllyel. Akkor kékeset mondtam, de hogy pontos legyek, fehér volt, kék szegéllyel.
Néha ez történik, amikor angolul olvasok a fordításomhoz: hirtelen bizonyos dolgok jönnek [valahonnan máshonnan], ezért én keresek egy fordítást, és amikor vissza szeretnék utalni az angol szövegre, egyáltalán nem találom a szót amit hallottam, - nem találom!
Szóval egyáltalán ne figyelj rám! (Nevet) Az orvosok azt hiszik, kezdek megőrülni!
1 Ez minden bizonnyal Rishi Agastya és Indra beszélgetésére utal (A Véda Titka, Cent. Ed. X. 241) amihez Anya megjegyzéseket fűzött az 1961-es Agendában (II. kötet, 37. oldal) (vissza)
Az Anya
Agendája
78. Amikor a tudás friss bennünk, akkor legyőzhetetlen; amikor régi, akkor elveszti az értékét. Ez azért van, mert Isten mindig előre mozog.
Tehát, mi a kérdésed?
A tudás, amire itt utalsz, az intellektuális vagy spirituális, de a szupramentális jógának a tudás... milyen fajta tudás ez? Egy testen belüli tudás, egy fizikai tudás?
Sri Aurobindo itt az inspiráción vagy kinyilatkoztatáson keresztüli tudásról beszél. Más szavakkal, amikor hirtelen leereszkedik és megvilágosítja a megértésed: hirtelen azt érezed, hogy most először értesz valamit, mert közvetlenül a Fény birodalmából érkezik hozzád, az igazi tudás területéről és ha az igazság természetes erejével együtt jön - az megvilágosít téged. És valóban, amikor még csak éppen megkaptad úgy tűnik, semmi nem tudna ellenállni ennek a Fénynek. És ha biztosítod, hogy tudjon benned dolgozni annyi átalakulást hoz magával, amennyit csak tud a saját területén.
Ez egy igen gyakori tapasztalat. Amikor megtörténik és egy kicsit utána (nem sokáig), úgy tűnik, minden egy igen természetes módon e Fény köré szervezi magát. Aztán apránként elvegyül a többivel. Megmarad az intellektuális ébersége, (így vagy úgy megfogalmazva) - ennyi megmarad, de ez olyan, mint egy üres maghéj. Már nincs meg benne a hajtóerő, ami átalakítja a létezés minden mozgását e fény képére. És ezt érti Sri Aurobindo: a világ gyorsan mozog, az Úr mindig előre halad, és utána csupán egy ösvény marad, amelyet maga után hagy: már nincs az azonnali és mindenható ereje, amellyel abban a PILLANATBAN bírt, amikor azt a világra vetítette.
Ez olyan, mint amikor esik az igazság zuhataga, és bárki, aki el tud kapni akár csak egy cseppet is, megvilágosodik. De ha csak ők maguk nem fejlődnek hihetetlen tempóban, az Úr és az ő igazság zuhataga már réges-régen messze lesz, és nagyon gyorsan kell majd futniuk, hogy utolérjék!
Ezt a képet láttam mindig.
Ezt érti ő.
Igen, de ahhoz, hogy ennek a tudásnak tényleg meg legyen az átalakító ereje...?
Ez a magasabb tudás, az Igazság fejezi ki magát, amit ő "az igazi tudásnak" nevez; és ez a tudás átalakítja az egész teremtést. De úgy látszik, Ő folyamatosan engedi esni, és hogyha nem sietsz (nevetés) le fogsz maradni!
Soha nem éreztél még káprázatos villanást a fejedben? És aztán: "Aha! Ez az!" Ez néha valami, ami már intellektuálisan ismert volt, de örömtelen és élettelen; és aztán hirtelen hatalmas erőként érkezik, és megszervez mindent eköré a Fény köré - nem tart nagyon sokáig. Néha néhány óráig tart, néha néhány napig, hacsak az ember nem nagyon lassú mozgású. És ez idő alatt, tudod (nevet) az Igazság Forrása tovább és tovább megy.
De ezek mind pszichológiai átalakulások. Mi az Anyag, a test átváltoztatásához szükséges tudás?
Pillanatnyilag mon petit, semmit nem tudok erről mondani. Egyszerűen nem tudom.
Másfajta tudás ez?
Nem, nem hiszem.
(csend)
Lehet egy másfajta tevékenység, de nem egy másfajta tudás.
(csend)
Igazából csak akkor fogunk tudni arról beszélni, hogy mi alakítja át az anyagot, amikor az Anyag. legalább egy kicsit átalakult, amikor megkezdődik az átalakulás. Akkor beszélhetünk a folyamatról. De pillanatnyilag...
(csend)
De bármilyen átalakulás a lényben, bármilyen szinten, mindig kihat az alatta lévő szintekre. Mindig van egy tevékenység. Még azok a dolgok is, amik tisztán intellektuálisnak tűnnek biztosan hatással vannak az agy szerkezetére.
És ezek a megvilágosodások csakis egy csendes elmében történnek - vagy legalábbis egy nyugodt elmében. Ha az elme nem teljesen zavartalan és nyugodt, ez nem jön. Vagy ha mégis jön, nem veszel észre semmit, mert akkora zajt csapsz! És természetesen ezek a tapasztalatok segítik, hogy a nyugodtságod, a csended és nyitottságod egyre jobban és jobban megalapozódhasson... Ez az érzés, hogy valami teljesen mozdulatlan, de nem bezáródott - mozdulatlan, ugyanakkor nyitott és befogadó - annál jobban megalapozódik, minél több ilyen tapasztalatod van. Nagy különbség van egy halott, megtört, tartózkodó csend és egy nyugodt fogékony elme csendje közt. Ez nagy különbséget tesz. De ez az eredménye ezeknek a tapasztalatoknak. Az összes előrelépés, amit megteszünk, igen természetesen, mindig a fentről érkező igazság eredménye.
Hatása van: minden ilyen dolognak hatása van a test működésére - a szervek, az agy, az idegek és a többi működésére. És ez bizonyára jóval az előtt fog megtörténni, hogy bármilyen hatás lenne a külső formán.
Igazából, amikor az emberek átalakulásról beszélnek, főleg egy festői szépségű átalakulásra gondolnak, nem? Egy gyönyörű megjelenés - könnyű, rugalmas, plasztikus, tetszés szerint változó. De nem sokat gondolkodnak... ezen a másik dolgon, a szervek inkább érzéstelen átalakulásán! És mégis bizonyára ez fog először végbe menni, jóval a látszat átalakulása előtt.
Sri Aurobindo arról beszélt, hogy a csakrák működése helyettesíti a szerveket.
Igen - azt mondta 300 év! (Anya nevet.)
(csend)
Egy kis elmélyüléssel könnyű megérteni: hogyha arról lenne szó, hogy valamit abbahagyjunk, valami MÁST pedig elkezdjünk, ezt igen gyorsan meg lehetne tenni. De életben tartani a testet (megtartani működését), majd EGYIDEJŰLEG birtokolni eleget az új működésből ahhoz, hogy életben maradjon, és aztán egy átalakulás - ezt a kombinációt nagyon nehéz megvalósítani. Ennek teljesen tudatában vagyok, teljesen tudatában vagyok... az elképesztő időmennyiségnek, amire szükség van, hogy ezt katasztrófa nélkül meg lehessen tenni.
Mindenekfelett természetesen, amikor a szívhez érünk: helyettesíteni a szívet egy alakítható, dinamikus Erő központjával! (Anya nevet) Pontosan melyik PILLANATBAN fogom megszüntetni a keringést és bedobni az Erőt!??
Ez... nehéz.
(csend)
Nem, nincs sok mondani valóm. Semmit nem lehet kiadni abból, amit most mondtam neked; bekerülhet az Agendába, de nem lehet kiadni.
Nem rossz, ha az emberek szereznek valamilyen elképzelést a munkáról.
Nem... Nos, összeírhatod; majd meglátom. De nincs sok mondani valóm.
(csend)
A mindennapi életben gondolsz dolgokra, aztán megteszed őket - de ez pontosan az ellentéte ennek! Ebben az életben először kell megtenned dolgokat, és utána megérted - de jóval utána. Először cselekedned kell, gondolkodás nélkül. Ha gondolkodsz, nem jutsz sehová; csak visszatérsz a régi módhoz, ahogy teszed a dolgokat.
*
* *
Egy kicsit később, Satprem visszatér az előző beszélgetéshez az istenekről:
De ezek az istenek az emberi tudatosságtól függetlenül léteznek? Nem emberi teremtmények?
Nem, egyáltalán nem!
Egy dolog megrázott: azt mondod, hogy a Gita ahogy Sri Aurobindo kifejtette, nem felettesértelemi hanem szupramentális.
Sri Aurobindo azt mondta, hogy amit ő jött elhozni azt már jelezte a Gita.
De amit nem tisztáztál teljesen számomra az a különbség "a dolog", és a felettesértelem között.
Az Egység tapasztalata.
Nem, a látásbeli különbség - a látásról beszélek. Azt mondtad például, hogy az felettesértelemben lévő tárgyak világítottak.
Igen, az felettesértelemtől előrehaladva.
Ez alatt azt érted, hogy az ember a földi dolgokat megvilágosodni látja? 1
Nem, nem! Úgy értem, hogy minden dolog és forma magában a felettesértelemben (az istenek ruházata például, ékszereik és koronáik - sok különböző dolog van a felettesértelemben.) Ezekben a világokban mindenféle forma van, amiket mi lefordítunk a földi élet képeibe, de ez csupán fordítás.
Vegyük például az istenek öltözékét. Öltözékük, amiket akaratuk szerint ugyanúgy változtathatnak, mint a formájukat, nem a fizikaiból épül fel, hanem a felettesértelem anyagából, és ez az anyag magában hordozza saját fényét. Ez van mindennel, ez minden. Nincsen nap, ami fényt és árnyékot vet: maga az anyag világít.
És ezentúl, a Szupramentálisban?
Szupramentális....
(nagyon hosszú csend)
Nehéz elmagyarázni...
(csend)
Amikor én az "Egység világáról" beszélek, nem csupán azt értem alatta, hogy az-az érzésed, minden egy és minden ebben az Egyben történik. Azt értem az Egység alatt, hogy nem tudsz különbséget tenni a tervezés, akarat, cselekvés, és az eredmény közt. Ez. minden egy, egyszerre.
De hogyan? Nem lehet megmagyarázni - egyszerűen nem lehet! Bepillanthatsz ebbe a tapasztalatba, de... végső soron kifejezhetetlen, nincs módunk kifejezni.
Hogyha azt mondjuk, "minden szimultán", közhelyekben beszélünk.
A dolgokat mindig a magas és alacsony értelmében fejezzük ki. Ahogy már gyakran mondtam, más szavak szükségesek, egy másik mód megfogalmazni dolgokat.
Azt mondod, nem értettem a kérdésedet, de én tökéletesen értettem, tökéletesen jól tudtam mit akartál. De mit lehetne Erről mondani! Egyszerűen nem lehet róla beszélni, és itt a bizonyíték: ha tudnánk beszélni róla, itt lenne. És valószínűleg még akkor sem beszélnénk róla.
Nem tudunk beszélni róla, nem tudunk mondani semmit; badarság, bármit is mondjunk róla! Természetes, hogy badarság - mi más lehetne?
(csend)
A lehetőségek maximális, legmagasabb szintjén az emberi fogalmak LEGJOBB ESETBEN is csak a felettesértelemről tudnak egy s mást kifejezni. Számomra ez nagyon eleven, nagyon ismerős, mert sokat éltem ott. De még így is a szavakat túl esetlennek érzem ahhoz, hogy kifejezzék - habár "költői" metaforákkal képes lehetsz átvinni egy benyomást erről. De ahogy beszélünk a Másik Dologról, igen tudatában vagyok, hogy... Mert még akkor is, amikor a tapasztalat közepében vagy, az egyetlen dolog, amit tenni szeretnél, hogy csendben maradsz. Nem tudsz beszélni. Ahogy kiejtesz egy szót, puff! Minden beborul, elködösödik. Hasztalan.
De fizikailag például, látod ezt a tárgyat [Satprem felvesz egy papírnyomót]. Most én ezt látom valahogyan - de te, egy szupramentális tudatossággal?
Én csak átlátok rajta, ennyi az egész.
De ez semmi!
Mit értesz az alatt, hogy átlátsz rajta?
Nos, azt értem, hogy látom a mögötte meghúzódó világító rezgést. De én nagyon is tudatában vannak, hogy az egyik nem zárja ki a másikat.
Ugyanez a helyzet, amikor emberekre nézek: nem úgy látom őket, ahogy ők látják magukat, én a bennük rejlő és rajtuk átmenő összes rezgés erejével látom őket, igen gyakran a Jelenlét legfelsőbb Rezgésével. És ezért van, hogy a fizikai látásom... nem egészen romlik, de jellegében változik, mert számomra hamis az a fizikai pontosság, amit a hagyományos látásmód ad. Ösztönösen (nem azért mert így gondolom) ez így Van. De hát az én látásom pontossága többé nem arra szolgál, hogy én a dolgoknak csupán a felszínes héját lássam.
De ez nem akadályoz meg abban, hogy fizikailag lássak - habár igen, vannak idők amikor elbizonytalanodom, hogy ki áll előttem? (mert én egy rezgést látok, ami nagyon hasonló, majdnem ugyanaz három vagy négy emberben, akik nem feltétlenül vannak jelen, de akárhogy is)... Aztán ott van egy enyhe külső különbség - van egy hatalmas különbség abban, hogy a külső forma hogy néz ki, természetesen, és mindössze egy enyhe külső különbség van a rezgések kombinációjában. Szóval néha nem vagyok biztos, nem tudom, hogy ez az ember ez vagy az; ezért kérdezem gyakran "Ki van ott?" - Nem arról van szó, hogy nem látok semmit, de nem ugyanúgy látom.
Egy bizonyos módon úgy gondolom, jobban látok. De egy különös módon. Például, be kell fűzzek egy tűbe egy cérnát (kísérleteztem az ilyesmivel), szóval, hogyha próbálom befűzni a tűbe a cérnát, ez szó szerint lehetetlen. De néha (amikor egy bizonyos hangulatban vagyok), ha be kell fűzzek egy cérnát egy tűbe, magától befűződik - nekem semmit sem kell tennem: fogom a tűt, fogom a cérnát, ennyi.
Úgy gondolom, (ténylegesen egyszerűen ez tapasztalat kérdése), úgy gondolom, ha tökéletesedik ez az állapot, lehetségessé válik mindent MÁS MÓDON tenni, és az a mód nem függ a külső érzékeléstől; és természetesen az egy szupramentális kifejezés kezdete lenne, mert ez egyfajta belső tudás, ami CSINÁLJA a dolgokat. Amikor EZ eljön, akkor tudod, és akkor cselekedhetsz.
De nem szabad gondolkodnod; abban a percben, hogy elkezdesz gondolkodni, vagy használni akarod valamelyik érzékszervedet, ez teljesen eltűnik.
És ami a kifejezést illeti, az első dolog, ami átfut rajtad... ez nem csak egy lehetetlenség: KÉPTELEN VAGY beszélni.
Valami másra van szükség, valami egészen másra.
Várnunk kell. Meg kell várnunk, amíg eljön.
(csend)
De amiről itt beszélsz [Satprem a papírnyomóra mutat] nem az, amit az emberek "tisztánlátásnak" neveznek?
Nem, nem!
Ez szupramentális látás?
Igen.
Egy tisztánlátó nem így látná.
Nem. Ez a szupramentális tudatosság beszűrődése.
Amitől mást látsz a tárgyakon vagy embereken keresztül.
Nem, semmi köze azokhoz a víziókhoz, amik nekem voltak.
De az a Látás, jól ismerem, és ez nem egy "vízió" - nem egy vízió! Nem nevezhetem képnek: ez egy tudás. Még azt sem mondhatom, hogy tudás, ez. valami, ami MINDEN egyszerre, valami, ami megtestesíti saját igazságát.
Alapozzuk meg! Amikor jól megvannak az alapok, beszélünk róla újra (Anya nevet).
Azért teszek fel neked kérdéseket, mert egy könyvet kell írnom!
Oh, de ne beszélj erről a könyvedben! Az emberek azt fogják mondani, hogy teljesen megőrültél (Anya nevet)
1 Ténylegesen Satprem mindig ugyanazt a kérdést kutatta: Mennyire változtatja meg a másik látásba való váltás az Anyag meglátásának képességét - hogyan néz ki az igazi Anyag? (vissza)
Az Anya
Agendája
Mit tegyünk? Van egy másik aforizmád?
79. Isten végtelen Lehetőség. Tehát az Igazság soha nem pihen; tehát a Tévedésnek is igazat adnak a[z Igazság] gyermekei.
80. Bizonyos istenfélő embereket hallgatva, az ember azt képzelné, hogy Isten sohasem nevet; Heine közelebb volt az igazsághoz, amikor meglelte Benne az isteni Arisztophanészt.
Igen, ez alatt ő azt érti, hogy ami igaz egy pillanatban, már nem az egy másikban. És ez az, ami indokolja a gyerekek hibázását.
Talán úgy érti, hogy nincs olyan, hogy hiba!
Igen, ez ugyanaz, ugyanazt mondod másképp. Más szavakkal, amit hibának hívunk az egy időben igazság volt.
A Hiba egy időhöz kötött fogalom.
De vannak dolgok, amik tényleg hibának tűnnek.
Pillanatnyilag.
Pontosan ez a benyomás: minden ítéletünk pillanatnyi. Egyik pillanatban egy dolog, a következő pillanatban valami más. És a hibák azért léteznek számunkra, mert mi látjuk a dolgokat egymás után, egyiket a másik után; de ez nem lehet az, ahogyan az Isteni látja azokat, mert minden Őbenne van.
Csak próbáld meg egy pillanatra (nevet) próbáld meg egy pillanatra elképzelni, hogy te Isteni vagy! Minden benned van; egyszerűen csak játszol azzal, hogy egy bizonyos sorrendben húzd mindet elő. De számodra, a tudatodban, minden ott van egyszerre; nincsen idő, sem múlt, sem jövő, sem jelen - minden ott van együtt, minden létező kombináció. Ő csak játszik azzal, hogy előhúz egy dolgot, aztán egy másikat; de a szegény ördögök lenn csak az egész egy kis részét látják (nagyjából annyit, mint ez) és azt mondják "Oh! ez egy tévedés." Hogyan hiba ez? Egyszerűen azért, mert az, amit látnak, csupán egy kis rész.
Tiszta, nem? Könnyű megérteni. A hiba fogalma a térhez és az időhöz tartozik.
Ugyanez igaz az érzésre, hogy egy dolog egyszerre nem tud LÉTEZNI is és NEM LÉTEZNI is. És mégis, így vannak a dolgok: valami egyszerre van és nincs. Az idő fogalma, az idő és tér fogalma hozza be a hiba fogalmát.
Hogy érted, hogy valami egyszerre van és nincs?
Valami létezik, és egyszerre létezik az ellentéte is. Nos, számunkra nem lehet igen is és nem is egyszerre, de az Úr számára FOLYAMATOS az igen és a nem egyszerre.
Ugyanez a helyzet a térről alkotott elképzelésünkkel. "Itt vagyok" mondjuk "tehát nem vagyok ott." De én itt vagyok és te is itt vagy és minden ott van! (Anya nevet). De ezt nem értheted meg, hacsak nem haladod túl a tér és idő fogalmát.
Ez egy olyan valami, amit nagyon konkrétan tudunk érzékelni, hogyha többé nem úgy érzékeljük a dolgokat, ahogy eddig.
Sokat ezek közül az aforizmák közül bizonyára akkor írt, amikor a magasabb elme hirtelen megnyílt a Szuperelmének. Még nem felejtette el, hogyan néznek ki a dolgok a hagyományos módon, de most már egy Szupramentális módon látja őket. És ennek eredményeképpen van ez a dolog, ami adja ezt a paradox létezési formát. Mert az egyik még nem elfelejtett és a másik már érzékeltő.
(hosszú csend)
Igazából, ha elég közelről nézed meg a dolgokat, rákényszerülsz levonni azt a következtetést, hogy az Úr egy hatalmas komédiát játszik el Önmaga számára, hogy a Megtestesülés egy komédia. Önmagával játszik Önmaga számára!
A néző szerepébe tette Magát és Magát nézi. És, hogy nézhesse magát, el kell fogadni a tér és idő fogalmát - különben nem tudja Önmagát nézni! És azonnal megkezdődik az egész komédia. De ez csupán egy komédia és semmi több!
És mi vagyunk a bábuk, eh! És ezért vesszük annyira komolyan. De amint abbahagyjuk a bábulétet, rájövünk, hogy ez egy komédia.
Vannak, akik számára ez egy tényleges tragédia is.
Igen, mert tragikussá tesszük. MI tesszük tragikussá.
Erre öszpontosítottam mostanában. Megnéztem a különbségeket hasonló eseményeknél az emberi lények és az állatok életében. Hogyha az állatokkal azonosulsz, tisztán látod, hogy ők egyáltalán nem veszik tragikusan a dolgokat - kivéve azokat, amelyek emberrel kerülnek kapcsolatba. (De akkor nincsenek a természetes állapotukban; ez egy átmeneti állapot, ezek átmeneti lények állat és ember között.) És természetesen az első dolog, amit átvesznek az embertől azok az ember fogyatékosságai - mindig azt a legkönnyebb átvenni! És aztán boldogtalanná teszik magukat... a semmiért.
Annyi dolog, annyi dolog... Az emberi lények visszataszító tragédiát csináltak a halálból. És én láttam, ezekkel a friss tapasztalatokkal, láttam, ahogy sok-sok szegény emberi lényt pusztítottak el pontosan azok az emberek, akiket a legjobban szerettek! Azzal az ürüggyel, hogy meghaltak.
Az emberek nagyon sok kellemetlenséget okoztak nekik.
Elpusztultak?
Igen, elégtek. Vagy bezárták egy dobozba levegő és fény nélkül - miközben TELJESEN TUDATOSAK voltak. És csak azért, mert nem tudják többé kifejezni magukat, az emberek azt mondják, hogy "halottak". - Siettek a halottá nyilvánítással! De ők tudatosak. Tudatosak Képzelj el valakit, aki már nem tud beszélni vagy mozdulni - az emberi törvények szerint ő "halott". Halott, de tudatos. Tudatos, vagyis látja maga körül az embereket: van aki sír, van aki... ha egy kicsit tisztán-látó, akkor azt is látja, hogy van aki ujjong. És aztán látja magát, ahogy bekerül egy dobozba, ahogy leszögelik a tetejét, bezárják: "Ah, most már mindennek vége, el fognak földelni!" Vagy elviszik oda (a hamvasztóhoz) és aztán ott a tűz a szájban - TELJESEN tudatosan.
Megéltem ezt a napokban. Láttam. Tegnap éjjel vagy előtte. Legalább két órát töltöttem egy világban - a finomabb fizikai világban - ahol az élők keverednek a holtakkal a különbözőség bármilyen érzése nélkül, ott egyáltalán nem számít. Például amikor Mridu1 a testében volt, láttam őt éjjel évente egyszer (talán még nem is olyan gyakran). Évekig egyáltalán nem létezett a tudatosságomban... de amióta elhagyta a testét, majdnem minden éjjel látom! Ott van, pont úgy amilyen volt, nem igaz (visszapattant gesztikuláció) de nem zaklatott, ennyi. Már nem zaklatott. És ott éltek egyszerre - akiket mi "élőknek" és "holtaknak" hívunk. Mind együtt voltak, együtt ettek, együtt mozogtak, együtt szórakoztak; mindezt egy csodálatos zavartalan fényben - kellemes, nagyon kellemes. Azt mondtam "Voilà! Az ember létrehozott egyfajta lezárási pontot, és kijelenti: ,Most halott!'" Halott! És ami tényleg elviszi a pálmát, hogy a testet úgy kezelik, mind egy tudattalan tárgyat miközben tudatánál van!
Úgy kezelik, mint egy tárgyat: "Ah! most akkor szabaduljunk meg tőle, amilyen gyorsan csak tudunk: ez egy kellemetlenség, ami az utunkban van." És még azok is, akik a legtöbb bánatot érzik, nem akarják látni: túl fájdalmas számukra.
(csend)
Hol, hol van a Hiba? Hol van a Hiba?
Ténylegesen nincsen olyan, hogy hiba. Csak olyan dolgok vannak, amik lehetetlennek tűnnek, mert nem tudjuk, hogy az Úr a végtelen lehetőség, és megtehet bármit amit akar, ahogy Ő akarja. Egyszerűen nem tudjuk elrendezni a fejünkben: "Ez lehet, de ez nem lehet" folyamatosan ezt mondjuk. De ez nem igaz! Minden lehetséges, és csak a mi hülyeségünk mondja, hogy valami "nem lehet".
Nehéz bármi értelemeset mondani a Bulletin-hez.
(csend)
Tehát látod, az egyetlen, aki nem aggódik az, aki a show-t nézi, mert ő mindig tudja mi fog történni. Tökéletes tudása van mindenről, mindenről, ami történik, ami megtörtént, vagy történni fog - számára mindez EGY jelenlét. És aztán ott vannak a színészek, a szegény színészek, akik még nem is ismerik túl jól a szerepüket. Aggódnak és nyugtalankodnak, mert el kell játszaniuk valamit és nem tudják mit. Épp volt egy nagyon erős érzésem erről: mindannyian szerepeket játszunk ebben a komédiában, de nem tudjuk mi ez a komédia, sem azt, hogy hová tart, hogy honnan jön, hogy mi ez az egész. Épp hogy tudjuk (és azt is szegényesen), hogy mit kellene egy adott pillanatban tennünk. És mivel szegényesen tudjuk, ezért aggódunk. De amikor mindent tudsz, már nem tudsz aggódni többé - mosolyogsz. Ő biztosan nagyon jól szórakozik, de mi... És mégis megadatott nekünk a TELJES HATALOM, hogy ugyanannyira jól érezzük magunkat, mint Ő.
Csak nem vesszük a fáradtságot, hogy így tegyünk.
Nem könnyű!
Oh! nem könnyű ...! Ha könnyű lenne, belefáradnánk.
Néha az ember elgondolkodik miért, miért ilyen tragikus ez az élet? De először is, hogyha egy folyamatos bűbáj lenne, nem értékelnénk, mert teljesen természetes lenne - főleg ez az: nem értékelnénk, mert teljesen természetes lenne. És semmi sem szól az ellen, hogy nem vágynánk egy kis zűrzavarra változásképpen! Lehet, hogy így lenne.
Lehet, hogy pontosan erről szól a földi paradicsom története... Abban a paradicsomban az embereknek volt egy spontán tudásuk: ugyanazzal a tudatossággal éltek, mint az állatok, éppen annyi volt nekik belőle, hogy egy kis örömet kapjanak az életből, hogy megérezhessék az élet örömét. De aztán tudni akarták a miértet és a hogyant, hogy merre tartanak, mit kellene tenniük és a többi - és megkezdődtek az aggodalmaik... belefáradtak a békés boldogságba.
(csend)
Azt gondolom Sri Aurobindo azt akarta mondani, hogy a hiba egy ugyanolyan illúzió, mint az összes többi, hogy nincs olyan, hogy hiba: minden lehetőség jelen van, és mivel mindegyik jelen VAN, gyakran, SZÜKSÉGSZERŰEN ellentmondásosak. Látszólag ellentmondásosak. De csak meg kell nézned magad és feltenni a kérdést - "Mit nevezek hibának?". És ha szemtől szembe nézed a dolgot és megkérdezed "Mit nevezek én hibának?", azonnal meglátod micsoda ostoba dolog ez - nem létezik hiba, egyszerűen nem tudsz rámutatni.
Mindezt nem mondhatom el az embereknek a Bulletinben mon petit - megőrülnének! Nem szabad nekik túl erős dolgokat adni, mert nem tudják megemészteni.
Van valaki, akit nem fogok megnevezni, elolvasta Sri Aurobindo könyveit és azt hitte megértette azokat. Egy jógikus fegyelem szerint élt (legalábbis azt "gondolta", hogy jógázik)... és lehívta az Erőt. Az Erő válaszolt (Anya nevet). És végül kapott egy fejfájást! Megijedt és pontosan ezekkel a szavakkal írta nekem: "Ez az Erő az Úr Ereje" (ami igaz, igencsak igaz), "és ez félelemmé vált. Tehát (Anya nevet) a félelem az Úr legfőbb perverziója." Voilà. Könyvekben olvasta, hogy az Úr van minden mögött, hogy nem létezik semmi, ami nem az Úr; tehát természetesen az Úr vált perverzé az Ő megtestesülésében... Voilà. Az Úr Ereje jött, hogy segítsen neki, átváltozott félelemmé, tehát az "Úr legfőbb perverziója a félelem"!
Hogyha ezt elolvasod, azt mondanád, hogy kissé meghibbant.
Igen, bármit mondhatunk ezzel az érveléssel.
De igen! Pontosan ez az ami történik, amikor az embereknek valami túl erőset adsz, valamit, amit még nem tudnak megérteni és asszimilálni: ez következetlenségeket hoz létre az agyukban.
Tehát ebből semmit nem lehet kiadni, de az Agenda-ba jó lesz. Hogyan lehetne ezt elmondani az embereknek?
(csend)
Úgy érzem Sri Aurobindo a felemelkedés időszakát élte, az intuitív elme áthatolt és kapcsolatba került a Szuperelmével és akkor ez jött a gondolataiba, HUSS ! mint egy kis szünetet a gondolkodásban, és aztán megírta ezeket a dolgokat. De hogyha követed a mozgást, meglátod az Eredetét.
Pusztán így értette: A hiba egyike a megszámlálhatatlan, végtelen lehetőségeknek (a "végtelen" azt jelenti, hogy egyáltalán semmi sincs kizárva.) Tehát hol van itt tér hibázni? MI hívjuk hibának, ez teljesen önkényes. "Ez egy hiba" mondjuk - de mihez képest? Az igazságról alkotott ítéletünk szerint igen, de biztosan nem az Úr ítélete szerint, hiszen ez is az Ő része!
Kevés ember képes ennyire kitágítani megértését.
Tudod, amikor elkezdek nézni (Anya becsukja a szemét) egyszerre két dolog van: az a mosoly, az az öröm, az a nevetés és aztán... az a béke! Oh, tényleg, ilyen békét... Ilyen teljes, ragyogó békét... és TELJES: nincs több kínlódás, nincs több ellentmondás. Nincs több kínlódás. EGYETLEN ragyogó harmónia - és mégis ott van minden, amit mi hibának hívunk, a szenvedés, a nyomor, minden ott van. SEMMI nem hiányzik. Ez egy másfajta látás.
(hosszú csend)
Nincs mit mondani - hogyha őszintén ki akarsz szabadulni belőle, ez tényleg nem annyira bonyolult: nem kell semmit tenned, csak mindent az Úrra kell hagyj. És Ő mindent megtesz. Ő mindent megtesz. Ő... annyira csodálatos! Annyira csodálatos!
Vesz bármit, akár azt is, amit mi egy hétköznapi intelligenciának hívunk, és egyszerűen Ő megmutatja neked, hogyan tedd félre, hagyd pihenni azt az intelligenciát: Tessék, maradj nyugodt, ne kavarogj, ne zavarj; nincs rád szükségem." És aztán megnyílik egy ajtó - nem is érzed, hogy ki kellene nyitnod; szélesre tárul és átvezetnek a másik oldalra. Valaki más tesz mindent, nem te. És aztán... a másik út lehetetlenné válik.
Oh!, ez a sok borzasztóan kemény munka, az elme erőlködik, hogy megértse, szenved, fejfájásokat okozva magának - fúj! ... Teljesen haszontalan, teljesen haszontalan, nem vezet sehova, csak még több zűrzavarhoz.
Szembetalálod magad egy úgynevezett problémával: "Mit kellene, mondjak? Mit kellene, tegyek? Hogyan kellene viselkednem?" Semmit nem kell tegyél! Semmit, csak azt mondani az Úrnak "Voilà, Látod, itt van ez a helyzet." Ennyi. És aztán maradj nagyon nyugodt. Majd spontán, anélkül, hogy gondolkodnál róla, anélkül, hogy mérlegelnéd, anélkül, hogy kiszámolnád, anélkül, hogy az égvilágon bármit tennél, a legkisebb erőfeszítés nélkül... megteszed, amit meg kell tenni. De az Úr teszi meg, már nem te. Ő teszi meg, Ő rendezi el a körülményeket. Ő teszi a szavakat a szádba, vagy a tollad alá - Ő tesz mindent - mindent - mindent - mindent, és neked semmi mást nem kell tenned, csak engedd magad gyönyörben élni.
Egyre inkább kezdek meggyőződni, hogy az emberek ezt nem igazán akarják.
De az ásás előtte, megtisztítani az útját, az, ami kemény, az, ami nehéz.
Még azt sem kell megtenned! Ő megteszi helyetted.
De van egy folyamatos invázió: a régi tudatosság, a régi gondolatok...
Igen, szokásból próbál újra beindulni. De csak annyit kell mondj:"Uram, látod - Látod, látod, hogy van ez." Ennyi. "Uram nézd, nézd meg, nézd meg, nézd meg, nézd meg ezt az idiótát itt. " és vége. Azonnal. És a változás automatikusan jön mon petit, a legkisebb erőlködés nélkül. Egyszerűen... egyszerűen legyél őszinte, más szavakkal IGAZÁN akard a megfelelő dolgot. Az ember teljesen tudatában van erőtlenségének, teljes képtelenségének: egyre jobban és jobban érzem, hogy az anyag, sejtek és a többi amalgámja egyszerűen szegényes! Szegényes. Nem tudom, bizonyos körülmények közt az emberek érezhetik magukat hatalmasnak, csodálatosnak, ragyogónak, erőteljesnek... de ami engem illet, ez csak azért van, mert nem tudják milyenek valójában! Amikor meglátod, valójában mi épít fel... ez semmi, tényleg semmi. De képes bármire, feltéve... feltéve, ha megengeded az Úrnak megtenni. A baj az, hogy valami mindig egyedül akar cselekedni. Ha ez nem lenne így...
Emberek jönnek, levelek érkeznek, különböző körülmények és problémák merülnek fel (már vége, de akkor - még egy éve is - ez a fajta dolog néha probléma volt számomra). Nos, azonnal én (Anya tenyerével felfelé kinyitja kezét a homloka előtt, mintha bemutatná a problémát az Úrnak) "Tessék Uram, nézd meg ezt.". Én csak arra vagyok jó, hogy, (ugyanaz a mozdulat): "Neked bemutatom". És aztán nyugton maradok. Egyszerűen nyugton maradok. "Nem mozdulok, hacsak Te nem mozdítasz, nem beszélek, hacsak nem Miattad beszélek..." És aztán többet nem gondolsz rá. Nagyjából egy másodpercre gondolsz rá, ami elég hosszú ahhoz, hogy megtedd ezt (ugyanez a mozdulat). Bejön így, aztán felmegy (gesztikulációval jelzi, hogy egyik oldalról egy probléma jön Anya felé, aztán felmegy). És később, hirtelen észreveszed, hogy beszélsz, vagy cselekszel, vagy meghozol egy döntést, vagy írsz egy levelet, vagy... és Ő az aki megtett mindent.
Nem, tele lehetünk nagyszerű jószándékkal, majd tenni AKARUNK. És ez ami megnehezít mindent. Vagy hiányzik a hit, az Úr képességeibe vetett hit - azt gondolod, hogy saját magad kell megtegyél dolgokat, mert Ő nem tudja, hogyan kell. (Anya nevet). Tudod, ez a fajta ostobaság nagyon széleskörű, tudod: "Ő hogyan látná ezeket a dolgokat? Mi a Hamisság világában élünk, Ő hogyan látná a Hamisságot...?" De Ő valójában olyannak látja a dolgokat, amilyenek!
És nem az ostoba emberekről beszélek, hanem az okosakról, akik próbálják... Még mindig van valahol bennük egy meggyőződés, még azokban is akik tudják, hogy a Tudatlanság és Hamisság világában élnek és hogy van egy Úr aki maga az Igazság. Nos, pontosan úgy érvelnek, hogy mivel Ő tiszta igazság, Ő nem fogja megérteni. (Anya nevet). "Ő nem fogja megérteni hamisságunkat, magamnak kell ezt elintéznem." Ez egy nagyon uralkodó, nagyon elterjedt hozzáállás.
És néha az ember nagy erőfeszítéssel próbál megmagyarázni Neki dolgokat: Így és így van, Látod, így van ez." És amikor befejezted, akkor döbbensz rá... Oh ez emlékeztet engem egy tapasztalatra amit két évvel ezelőtt éltem át. Akkor volt először, hogy a Szuperelme belépett testem sejtjeibe és egészen az agyig felemelkedett. Tehát az agy hirtelen azt tapasztalta, hogy jelen van valami (nevet) sokkal erőteljesebb, mint aminek a fogadásához szokva volt! És amekkora idióta, elkezdett aggódni. Az én részemről (föl vagy messzire gesztikulál) láttam mindent, láttam, ahogy az agy elkezd aggódni, tehát próbáltam elmondani neki mekkora tökfej, és hogy nyugodjon már meg. Lenyugodott, de... tudod, valami odabenn nem volt rendben, mintha fel akart volna robbanni. Úgyhogy azt mondtam "Rendben, menjünk el Sri Aurobindo-hoz, és kérdezzük meg, mit kell tenni." Hirtelen minden teljesen nyugodttá vált... és Sri Aurobindo házában ébredtem a finom fizikaiban - egy nagyon anyagi tapasztalás ahol minden igen konkrét volt. Tehát megérkeztem, jobban mondva nem én, hanem a test tudatosság megérkezett 2 és elkezdtem elmagyarázni Sri Aurobindo-nak, hogy mi történt - nagyon izgatott voltam, csak beszéltem és beszéltem. A válasz egyfajta kifürkészhetetlen mosoly volt és aztán... semmi. Egyszerűen csak nézett. Egy kifürkészhetetlen mosoly - egy szó sem. Elhalt minden lelkesedésem. Egy arc az örökkévalóból. Aztán eljött Sri Aurobindo ebédideje (az emberek másképp ugyan, de esznek ott). Hogy ne zavarjam, átmentem a másik szobába. Egy idő után átjött hozzám és állt előttem (nekem - a fizikai lényemnek, vagyis a fizikai tudatosságomnak - volt időm, hogy megnyugodjak).
Letérdeltem és megfogtam a kezét (egy SOKKAL tisztább érzet, mint bármilyen fizikai, mon petit!); megcsókoltam a kezét. Egyszerűen azt mondta Oh ! Ez jobb.! (Anya nevet).
Átugrom a részleteket (ez egy hosszú dolog volt, eltartott egy órát), de hirtelen kiment a szobából engem egyedül hagyva (miután kifejezte, amit mondani akart nekem egy mozdulattal, amit megértettem). És aztán egyszerűen úgy tűnt, hogy teszek egy lépést (küszöbre utaló gesztikuláció) és hirtelen megint az ágyamba feküdve találtam magam. És azon a ponton mondtam magamnak "Valóban! Sokféleképpen elbonyolítjuk, és ez olyan egyszerű: egyszerűen így kell tegyél (ugyanaz a mozdulat) és ott vagy; aztán így teszel (ugyanaz a mozdulat az ellenkező irányba) és újra itt vagy."
(hosszú csend)
Mindez most őstörténet - NAGYON öreg. Ma már ez egyáltalán nem így van.
Oh, megnehezítünk dolgokat a semmiért!
Ezt semmire nem használhatod fel; ez szigorúan az Agenda-nak van.
Gyakran tűnődöm: amikor az Úrhoz imádkozik az ember, amikor el akarja neki mondani, hogy valami rossz, mindig az az érzésem hogy, fontos nagyon keményen koncentrálni, mert valami nagyon Távolit kell szólíts. De igaz ez? Vagy valójában...
Ez rajtunk múlik!
Személyesen én tudod már mindenütt érzem Őt, mindig, mindig, egészen a tényleges fizikai érintkezésig (ez finom fizikai, de fizikai): dolgokban, levegőben, emberekben, a... így (Anya kezeit az arcára teszi). Tehát nekem nem kell messzire mennem! Nekem csak ezt kell tegyem (Anya a kezeit kicsit beljebb fordítja) egy másodperc koncentráció - és már itt is van Ő. Mert tudod, Ő itt van. Itt van Ő mindenütt.
Ő csak akkor van messze, ha azt gondoljuk, hogy messze van.
Természetesen, ha elkezdünk gondolkodni minden területen, az egyetemes tudatosság összes síkján és, hogy ő mindennek messze-messze a legtetején van... akkor ez valóban igen nagy távolság lesz! (Anya nevet). De hogyha úgy gondolunk Ő rá, hogy mindenütt jelen van, mindenben, hogy Ő minden, hogy csak a látásmódunk akadályoz meg minket abban, hogy lássuk és érezzük Őt, és csak ennyit kell tegyünk (Anya befelé fordítja a kezeit)... egy mozdulat így, egy mozdulat úgy (Anya befelé majd kifelé fordítja tenyereit egymás után) akkor ez igen konkréttá válik: így csinálsz (kifelé irányuló mozdulat) és minden mesterségessé válik - keménnyé, szárazzá, hamissá, megtévesztővé, mesterkélté; így csinálsz (befelé irányuló mozdulat) és minden hatalmas, nyugodt, ragyogó, hatalmas, örömteli. És ez egyszerűen ez, vagy az (Anya befelé majd kifelé fordítja tenyereit egymás után) Hogyan? Hol? Nem lehet leírni, ez kizárólag - kizárólag - a tudatosság mozdulata, semmi más. A tudatosság mozdulata. És a különbség az igaz és a hamis tudatosság közt egyre.... pontosabbá válik és ugyanakkor VÉKONNYÁ: nem kell "nagy" dolgokat tegyél, hogy kikerülj belőle. Előtte az volt az érzés, hogy VALAMIBEN élek, és hogy sok belső munkát, koncentrációt, belemélyülést kell tegyek ahhoz, hogy kikerüljek belőle, de most úgy érzem ez valami amit az ember elfogad (Anya képernyőként teszi maga elé kezeit), egy kis vékony bőrszerű valami, nagyon kemény - formálható, de nagyon kemény, nagyon száraz, nagyon vékony, nagyon vékony... olyasmi mint egy maszk amit felveszel - aztán így csinálsz (mozdulat) és eltűnik.
Előrelátok egy időt, amikor már nem lesz szükség tudatosnak lenni a maszkra: olyan vékony lesz, hogy azon keresztül fogunk látni, érezni és cselekedni, és nem lesz szükség visszatenni a maszkot.
Ez az ami kezd történni.
De ez a minden dologban Jelenlévőség... Ez egy Rezgés - egy rezgés, amiben benne van minden. Egy rezgés ami egyfaja végtelen erőt, végtelen örömöt, végtelen békét hordoz, és hatalmasságot, HATALMASSÁGOT, HATALMASSÁGOT: határtalan... De kizárólag egy Rezgés, mégis... Oh, Uram! Ez nem gondolható, így leírni sem lehet. Hogyha gondolkodsz... amint elkezdessz gondolkodni, újra ugyanazt a régi zűrzavart éled. Ezért nem tudsz mondani semmit.
Valóban, Ő messze van tőled, mert azt gondolod, hogy távol van. Ha csak egyszerűen, tudod, úgy gondolsz rá, hogy itt van melletted, így (kezével arcához közel mutat) megérint... hogyha tudnál így érezni. Nem mintha egy másik embert érintenél, nem olyan. Ez nem valami idegen, külső, ami kívülről jön hozzád - nem. Ez... mindenütt van.
És volt idő, amikor mintha Belül egy labdává gömbölyödtem volna. A legkisebb probléma számára épp olyannná váltam, mint egy kerület. Belül minden egy labdává gömbölyödött.
És érzed Őt mindenütt, mindenütt, mindenüt - belül, kívül, mindenhol. Ő, semmi más csak Ő - Ő, az Ő Rezgése.
De ezt ki kell kapcsold (a fejet). mert különben, nem fogod meglátni a VALÓDI dolgot - keresel összehasonlításokat, azt mondod, hogy "olyan mint ez vagy az..." Oh!
(hosszú csend)
És hányszor, hányszor az érzés, hogy... Nincs forma - nincs forma és nincs semmi, ezt egyszerűen nem lehet kifejezni. Érzel egy pillantást és nincsenek szemek - nincsen pillantás és mégis van pillantás; egy pillantást és egy mosolyt és... nincs száj, nincs arc! És mégis van mosoly és pillantás és... (Anya nevet) nem tehetsz róla és azt mondod "Igen Úr, ostoba vagyok!" De Ő nevet és te is nevetsz és boldog vagy.
Nem lehet, nem lehet megmagyarázni! Nem lehet kifejezni. Nem tudsz mit mondani. Bármit mondasz az semmi, semmi.
Voilà.
Akárhogy is, ha a Bulletinhez ebből ki tudsz szedni egy jó fél oldalt...
Nem, képtelen vagyok beszélni, nem tudok semmi kiadhatót mondani; lehetetlen, lehetetlen. Ez annyira mesterségesnek tűnik nekem, annyira mesterkéltnek. És emellett még a fejem is megfájdul tőle.
Tehát neked kell elvégezned a munkát. Össze tudsz sűríteni ebből egy kicsit -innen egy mondat, onnan egy mondat...
Voilà, petit.
Nem sokat érek most neked!
Hozd el nekem a könyved 16.-án.
Ez az, ami nehéz - az írás.
Egyáltalán nem, mon petit! Csak hívod az Urat és azt mondod, "Na most: itt a program." És ennyi elég - jön.
Jön.
Ez rendben lenne, ha történeteket vagy költészetet írnék, de valami összefüggőt írni...
Az nem számít! Egy láthatatlan fonal fogja összefűzni, és az sokkal érdekesebb lesz.
1 Sri Aurobindo régi szakácsa, kerek akár egy hordó. (vissza)
2 Igen figyelemreméltó, hogy a test tudatosság találta meg - kilenc évvel távozása után - Sri Aurobindo lakóhelyét (1959, Július 24-25.-ei tapasztalat). Tehát a világ ahová Anya ment az egy anyagi világ, nem egy "belső" világ. A másik Anyag, az igazi Anyag? Emlékszünk, hogy utolsó Játszótér óráján 1958. november 28.-án Anya azt mondta: ''Minden egyedi megtestesülésen keresztül fejlődik a fizikai szubsztancia, és egy nap képes lesz hidat építeni az általunk ismert fizikai világ, és megvalósulandó szupramentális élet között.'' (vissza)
Az Anya
Agendája
(Egy szerencsétlen áramszünet sorozat miatt a beszélgetés nagy részét nem tudták felvenni, kivéve néhány bekezdést. Satprem emlékezetből írta le a kimaradt részeket, aztán Anya kiegészítette a jegyzeteit számos megjegyzéssel és hozzáfűzni valóval.)
A harmónium számára egy kis szobát fogunk építeni a teraszon. Szeretnék egy kicsit kísérletezni.
Mindig is volt egy rossz hozzáállás a testemben, ami gátolta a játékomat. Most, hogy eltűnt, szeretném látni, mi történik. Valami a tudatalattiban keresztbe tett: minden, amit megtanulsz a zenei tanulmányaid során, hogy nem játszhatod le ezt a hangot azzal a hanggal, és a többi, és így tovább. Ráhangolódnék a magasztosabbra, és onnan hallgatnám, de a régi szokások a tudatalattiban folyamatosan közbe szóltak. Most mindez megváltozott, és szeretném látni mi lesz belőle - lehet, hogy csak kakofónia!
De amit játszom, az nem zene, én nem próbálok zenét játszani; egyszerűen ez meditáció a hangokkal.
Folyamatosan hallok valami olyasmit, mint a zene nagy hullámai. Csupán kicsit vissza kell vonuljak, és ott is van; hallom. Mindig ott van. Ez hangnélküli zene. A zene nagy hullámai. És mindig, amikor hallom azokat a hullámokat, az ujjaimban megjelenik a késztetés játszani. Úgyhogy kísérleteket fogok folytatni: teljesen passzív leszek, mozdulatlan újjakkal, és aztán megpróbálom átírni.
Azt mondták, hogy elektromos vezetéket szerelnek a mennyezeten át, hogy automatikusan mindig felvegyék, amikor játszom. "Ez a ti dolgotok", mondtam nekik "De ne várjatok zenét!"
Egyszer bementem a zene világába, és amit ott hallottam az annyira csodálatos volt, annyira hihetetlenül gyönyörű, hogy órákig velem maradt miután felébredtem. Elképesztő volt. Hol van ez a világ?
Nagyon jól tudom, sokszor voltam már ott. Ez az emberi tudatosság csúcsán van, azon a határon, amit Sri Aurobindo az alacsonyabb és magasabb féltekének hív. Ez nagyon, nagyon magas. Behatóan tanulmányoztam ezt a birodalmat.
Ez az alkotás világa, számos szinttel vagy fokkal.
Igen, szeretném megérteni hogyan működik. Beszélnem kell róla a könyvben.
Az első világ, amivel találkozol az a festészet, szobrászat és az építészet területe: minden, aminek anyagi formája van. Ez formák, a színes formák területe, amit festészetben, szobrászatban, és építészetben fejeznek ki. Ezek nem az általunk ismert formák: inkább típusok, láthatsz például építészeti vagy kertészeti alkotásokat, csodálatos színekkel, amik gyönyörűek.
Aztán jön a zenei terület, itt találod azon hangok eredetét, amik a különböző zeneszerzőket inspirálták. Hatalmas, néma zene hullámok. Egy kicsit furcsának tűnik, de így van.
De hallasz valamit miközben játszol, vagy mi?
Amikor játszom általánosságban azt hallom, amit játszom. Nehéz elmondani. Nem csak egy hagyományos hang, hanem hangok keveréke, és nem... nem, nem igaz, hogy ugyanaz a hang, hanem mintha annak a hangnak a tömény kivonata lenne. De például azt érzem, hogy amit hallok azt egy nagy zenekarnak kellene kifejeznie. LÁTOM, tudod, látok sok nagy zenekart magam körül, a jobb oldalamon, a bal oldalamon. és nekem ezt át kellene írnom egy harmóniumra! Mintha ezt a zenekart zenészek csoportjai alkotnák, ahol minden csoport a keverék egy hangját fejezi ki, ami egy sokkal teljesebb hang annál, amit az emberi fül be tud fogadni. Ez van. Ezt nem tudod kifejezni azzal, hogy dúdolsz egy kis dallamot - itt egy egész testnyi zenei rezgés van. És ahogy hallom, látom... hogyan kellene kifejezni. Nagy zenekarokat látok magam körül. De ez egy másik fajta látomás: ez nem a fizikai szem látomása, hanem valami nagyon... a tudatosság lát így. Hogy tudnám elmagyarázni?! Csak annyit mondhatok, hogy ez nem a megszokott látásunk, vagy hallásunk.
Ez inkább egy teljes tudás, a különböző hangok keverékéről, és egy átfogó elképzelésazok kifejezéséről.
A zenei terület mögött húzódik a gondolat: gondolatok, szervezett gondolatok a színdarabokhoz és könyvekhez, elvonatkoztatásokhoz és filozófiákhoz. De engem különösen azok a kombinációk érdekeltek, amik megszülik a novellákat és a színdarabokat.
Ez a harmadik terület.
Hall az ember hangokat az intellektuális területen?
Nem, amit itt találsz azok gondolatformák, minden egyes ember agyában a saját nyelvén megtestesülve. A novelláknak, színdaraboknak, még a filozófiai rendszereknek is vannak gondolatformái. Ezek gondolat kombinációk, tiszta gondolatok, nem valamilyen nyelven megfogalmazottak és az ember agyában automatikusan a saját nyelvén fogalmazódnak meg. Ez a tiszta gondolat birodalma. Itt dolgozol, amikor az egész földért szeretnél dolgozni; nem szavakba öntött gondolatokat küldesz ki, hanem egy tiszta gondolatot küldesz ki, ami aztán minden fogékony agyban megfogalmazódik az éppen aktuális nyelven. Ezek a formák mindenki rendelkezésére állnak - senki nem mondhatja, hogy ez az "ÉN ötletem, ez az ÉN könyvem". Bárki, aki képes felemelkedni erre a területre képes megragadni ezeket a formákat, átírni őket az anyagba. Egyszer végeztem egy ilyen kísérletet; tudni akartam mi fog történni, úgyhogy én is létrehoztam egy alakzatot, és útjára bocsájtottam. És ugyanabban az évben, két igen különböző ember, aki nem is ismerte egymást, az egyik Angliában, a másik Amerikában megragadta az alakzatomat; az angliai könyvet írt, míg az amerikai egy színdarabot. És a körülmények úgy alakultak, hogy a könyv is és a színdarab is megtalálta az útját hozzám.
Magasabban ott van a negyedik terület, ezen a területen színes fények vannak, a színes fények játékai. Ez a sorrend: először a forma, aztán a hang, aztán a gondolat, aztán a színes fények. De ez a terület már messzebb van az emberiségtől; ez az erők területe, egy terület, ami színes fényekként jelenik meg. Nincsenek formák - a színes fények reprezentálják az erőket. És az ember egyesítheti ezeket az erőket, hogy dolgozzanak a földi atmoszférában és előidézzenek bizonyos eseményeket. Ez a formától, hangtól és gondolattól független tevékenység területe - fölötte áll mindezeknek. Ez a tevékeny erő területe, amit használhatsz egy bizonyos célra - hogyha képes vagy rá. Ez a legmagasabb terület.
Tehát van a forma, amit festészetben, szobrászatban, vagy építészetben fejezünk ki; van a hang, amit a zenei motívumokban fejezünk ki; és a gondolat, amit könyvekben, színdarabokban, novellákban, sőt akár filozófiai és más fajta intellektuális elméletekben fejezünk ki (itt tudsz kiküldeni gondolatokat amik az egész világot befolyásolják, mert az összes befogadó agyat befolyásolják, és az éppen helyénvaló nyelvben testesülnek meg). És e terület fölött, formától, hangtól és gondolattól mentesen van az színes fényeknek tűnő erők játéka. És amikor odamész és megvan benned a hatalom, akkor egyesítheted ezeket az erőket, hogy végül a földön anyagi formában testesüljenek meg (ehhez valamennyi idő kell, ritkán azonnali).
De ezek a nagy zenei hullámok, amiket hallasz, amik azt mondtad a hangokon túl vannak - ezek is részei a fényes rezgések területének?
Igen. De ez a zenei terület magasabb szintje. Mindegyik terület számos szintet tartalmaz, és a zenei terület teteje már kezd hullámmá, rezgés hullámokká válni. De ezek még mindig a zenével kapcsolatosak, míg a színes erők, amikről beszéltem földi átalakításokkal és tevékenységekkel - nagy tevékenységekkel kapcsolatosak. Ezek a tevékenységek erői. Ez a terület ahol nem hallasz semmilyen hangot végül a hangok és zene területévé alakul. Ez a csúcspont. Minden terület számos szintet tartalmaz.
Röviden, amikor valaki felemelkedik ehhez az eredethez egyetlen rezgést talál, ami kinyilvánulhat zenei, gondolati, építészeti vagy képi formákban - ugye?
Igen, de útközben meghatározott átalakulásokon megy keresztül. Áthalad az egyik területen vagy egy másikon, ahol átalakulásokon megy keresztül, hogy hozzá idomítsa magát ahhoz a bizonyos kifejezési módhoz. A zene hullámai egy bizonyos kifejezési formái a színes hullámoknak - igazából "világítónak" kellene hívni őket, mert tényleg belülről világítanak. Színes fényhullámok. Nagy színes fényhullámok.
(csend)
A művészi alkotás összes szintje nagyon magasan van az emberi tudatosságban, ezért tud a művészet kiváló eszköz lenni a spirituális fejlődésben. Mert az alkotás világa az istenek világa; de az isteneknek, sajnálattal közlöm, egyáltalán nincs ízlésük a művészi alkotáshoz.1
Semmi szükséget nem éreznek a formában való állandósságra - a legkevésbé sem érdekli őket! Amikor akarnak valamit, ott van - csupán akarniuk kell. Amikor egy bizonyos környezetet vagy atmoszférát kívánnak, kívánságuk szerint megalakul. Mindent megkapnak, úgy ahogy akarják, tehát semmilyen szükségét nem érzik a megmerevedett formáknak. Az ember azonban, nem kapja meg amit akar és úgy ahogy akarja, erőfeszítést kell tennie, hogy megalkosson formákat, és ezért halad előre - a művészet egy kiváló módja a spirituális előrehaladásnak.
De azok a nagy zenei hullámok, amik engem érdekelnek - az volt az érzésem, hogy jóval a gondolatok világán túl vannak.
Tudod, ez nem éppen földrajz!
De akárhogyan, pontosan a magasabb félteke határán van. Ez a Tudatosság első megnyilvánulása örömként. Emlékszem, hogy ugyanennek az örömnek a rezgését találtam Beethoven-ben és Bach-ban (és kisebb mértékben Mozartban is). Amikor először hallottam Beethoven versenyművét D-ben, D dúrban, hegedűre és zenekarra. hirtelen felhangzik a hegedű (nem a legelején, az elején egy zenekari passzus van, aztán belép a hegedű) és a hegedű első hangjai (Ysaye játszott, micsoda zenész!),2 az első hangokkal, a fejem mintha szét akarna robbanni, oly pompába vetették. Oh, elképesztően csodálatos volt! Több mint egy óráig az áldás állapotában voltam. Ysaye igazi zenész volt!
És jelzem, semmit nem tudtam ezekről a világokról, a legkisebb tudásom sem volt, de minden tapasztalatom ezúton jött - váratlanul, anélkül, hogy én bármit kerestem volna. Amikor ránéztem egy festményre, ugyanaz: valami hirtelen megnyílik a fejemben, és mintha látnám a festmény eredetét - és micsoda színek! Az ember oda tud jutni egyenesen a vitálison keresztül, mentális átmenetek nélkül. (anélkül hogy végig járná a mentális fokozatokat.)
*
* *
(Egy kicsit később:)
És még most is, ennyi év és ilyen sok tapasztalat után, minden mindig újnak tűnik számomra, mintha a világ folyamatosan újulna és én pedig semmit sem tudnék. Az éjszakáim... Amikor mostanában felkelek, azt mondom "Nos, itt van még valami, amit nem tudtam!". Azt hinnéd, az életed kezd beállni egy kerékvágásba ennyi év után, de nem!
Talán én mozgom oly gyorsan, mint az Úr! 3
1 Amikor legközelebb látta Saptrem-et, Anya hozzáfűzte a következő javítást: "Miután elmentél, eljöttek. Nem én emlékeztem - ők EMLÉKEZTETTEK! Ott volt Saraswati és azt mondta, "És a szitárom?". És Krishna "És a furulyám?" (Anya nevet) Volt még valaki, nem emlékszem, ki. Nagyon feldúltak voltak. Azonnal azt mondták nekem "Miről beszélsz? Mi IMÁDJUK a zenét". Rendben. "Jó" mondtam én (Anya nevet). Igaz - Krishna remek zenész és Saraswati a kifejezés tökéletessége. Most, hogy elismertük érdemeiket (Anya meghajol) folytasd az olvasást." (vissza)
2 Ysaye (1838-1931): ünnepelt belga hegedűs, Anton Rubinsteinkollégája. (vissza)
3 Lásd az 'igazság zuhataga' beszélgetést 1962 október 6.-án (vissza)