11. (A halhatatlanság nem a mentális személyiség halál utáni...)

11. A halhatatlanság nem a mentális személyiség halál utáni fennmaradása, bár az is igaz, hanem a meg-nem-született és meg-nem-haló Én tudatos birtokba vétele, melynek csupán eszköze és árnyéka a test.

Három kijelentés van itt, amelyek kérdéseket vetnek fel. Először is: "Mi a mentális személyiség?"

Minden emberi lény testét a vitális lény mozgatja, és a mentális lény irányítja, legalábbis részben. Ez egy általános szabály, de egyénről egyénre változik, hogy a mentális mennyire alakult ki és mennyire egyéni. Az emberek nagy tömegében az elme valami folyékony, aminek nincs saját szerveződése, és ezért nincs személyisége sem. Amíg az elme ilyen folyékony, szervezetlen, saját összefüggő élet, és saját személyiség nélkül, addig nem tud fennmaradni. Az ami a mentális lényt alkotja, feloldódik a mentális régióban, amikor a test, vagyis a szubsztancia, amely a testet alkotja, feloldódik a fizikai szubsztanciában.

De amint a mentális lény megformálódik, elrendeződik, egyénivé, személyiséggé válik, létezése nem függ többé a testtől, tehát túléli a testet. A föld mentális atmoszférája teli van lényekkel, mentális személyiségekkel, amelyek teljesen függetlenül léteznek, még a test halála után is; reinkarnálódhatnak új testben, amikor a lélek, tehát az Én reinkarnálódik, ekkor magával viszi az előző életének emlékeit.

De ez nem az, amit Sri Aurobindo halhatatlanságnak hív. A halhatatlanság kezdet és vég, születés és halál nélkül való élet, amely egészében független a testtől. Az Én, minden egyén alapvető lényének az élete, amely nem különül el az univerzális ÉntőI. Ez az alapvető lény érzi egységét az univerzális Énnel; valójában az univerzális Én megszemélyesített, individualizált kifejződése, amelynek nincs se vége se kezdete, se élete se halála, örökké létezik, és ez az ami halhatatlan. Amikor teljesen tudatosak vagyunk erről az Énról, részt veszünk örök életében, és ezért válunk halhatatlanná.

De van néhány félreértés a "halhatatlanság" szóval kapcsolatosan - és ez nem valami új; ez egy félreértés, amely igen gyakran visszatér. Amikor valaki a halhatatlanságról beszél a legtöbb ember a testnek a korlátlan túlélését érti alatta.

A test tetszőleges ideig képes túlélni, csak akkor, ha először teljesen tudatossá válik erre a halhatatlan Énre és egyesül vele, azonosul vele addig a mértékig amelynek ugyanaz a minősége ugyanaz az átalakulási képessége amely lehetővé tenné, hogy kövesse az egyetemes mozgást. Ez az egy abszolút elengedhetetlen feltétel, ha a test elviseli. Mivel a test merev, mivel nem követi a mozgást, mivel nem tudja átalakítani magát elég gyorsan, folyamatosan azonosulva az egyetemes evolúcióval, felbomlik és meghal. Állandósága, merevsége, erőtlensége önmaga átalakításához, annak elpusztulását teszi szükségessé, úgy hogy szubsztanciája visszatérhet a fizikai szubsztancia általános birodalmába, és így a test új formát ölthessen azért, hogy képessé váljék további fejlődésre. De amikor az ember a halhatatlanságról beszél, fizikai halhatatlanságnak hiszik az emberek - magától értetődik, hogy ez még nem valósult meg.

Sri Aurobindo azt mondja, hogy ez lehetséges, és ez meg fog történni, de megállapít egy feltételt: a testnek szupramentalizáltnak kell lennie, a szupramentális lény bizonyos tulajdonságaival kell rendelkeznie, ilyenek a plaszticitás és állandó átalakulás. És amikor Sri Aurobindo azt írja, hogy a test "csak eszköz és egy árnyék " a testről beszél, mivel ez a helyzet jelenleg, és valószínűleg a jövőben is hosszú ideig. Ez csak az Én eszköze, egy nagyon megfelelő kifejeződése ennek az Énnek, és egy árnyék - egy árnyék, valami homályos és zavaros az örök Énnek a fényével és a szabatosságával összevetve. Mi módon szolgálhatja a lélek fejlődését ez az árnyék, ez az eszköz, és fejlesztve ezt az eszközt az miként képes segítséget nyújtani a jövőbeni élethez, ezek nem érdektelen kérdések.

Minden alkalommal amikor a lélek megszületik egy új testben azzal a szándékkal jön, hogy megszerezzen egy új tapasztalatot amely segíti fejleszteni és tökéletesíteni személyiségét. Így alakult életről életre a pszichikai lény és egy teljesen tudatos és független személyiséggé válik, amely miután megérkezet a fejlődése csúcsára, szabadon dönt nem csak a megtestülése idejéről, hanem a helyéről, a céljáról, és az elvégzendő munkájáról is.

Alászállása a fizikai testbe szükségszerűen egy leereszkedés a sötétségbe, tudatlanságba, tudattalanságba; és nagyon hosszú ideig kell vajúdnia, csupán előidézni egy kis tudatosságot a test anyagi szubsztanciájában, mielőtt használhatja azt megtapasztalásnak, jövetele céljából. Tehát, ha mi fejlesztjük a testet egy tisztánlátó és racionális módszerrel, ugyanakkor segítünk a léleknek a növekedésében, haladásában és felvilágosodásában.

A testnevelés a tudatosság beömlesztésének folyamata a test sejtjeibe. Az ember lehet, hogy nem tud róla, de ez egy tény. Amikor koncentrálunk, hogy izmaink akaratunk szerint mozogjanak, amikor arra törekszünk, hogy a végtagjaink rugalmasabbá váljanak, adva nekik egy élénkséget vagy egy erőt, vagy egy ellenállóképességet, vagy egy plaszticitást, amelyekkel azok természetesen nem rendelkeznek, mi betöltünk a test sejtjeibe egy tudatosságot ami nem volt ott korábban, így átalakul egy mindinkább homogén és fogékony eszközzé amely fejlődik tevékenységében és tevékenysége által. Ez a testnevelésnek az elsődleges fontossága. Természetesen nem ez az egyetlen dolog, ami hozza a tudatosságot a testbe de ez valami, ami átfogó módon működik, és ez ritka. Már többször is mondtam nektek, hogy a művész beletölt egy nagyon nagy tudatosságot a kezébe ahogyan az intellektuális teszi az ő agyába. De ezek mondhatni helyi jelenségek, amíg a testnevelés tevékenysége általánosabb. És ha az ember látja, e testnevelésnek az abszolút csodálatos eredményeit, amikor észleli a kiterjedését a test önmaga tökéletesítési képességének, megérti milyen hasznos lehet ez a pszichikai lény tevékenységére, amely belépett ebbe az anyagi szubsztanciába. Mert természetesen, amikor ő birtokában van egy szervezett és összehangolt eszköznek amely tele van erővel és hajlékonysággal és lehetőségekkel, feladata nagymértékben megkönnyített.

Én nem mondom, hogy az emberek, akik gyakorolják a testnevelést feltétlenül ezért a célért csinálják, mert nagyon kevesen vannak tudatában ennek az eredménynek. De függetlenül attól, hogy akár tudatában vannak, akár nem, ez az eredmény. Sőt, ha teljesen érzékeny vagy, amikor észleled egy személy testének mozgását, aki gyakorolta a testnevelést egy módszeres és racionális módon, látsz egy fényt, egy tudatosságot, egy életet, ami nincs ott másokban.

Mindig vannak emberek, a dolgoknak egy teljesen külső látásával, akik azt mondják "Munkások, például, akiknek kemény fizikai munkát kell végezni és akik kénytelenek megtanulni munkájukhoz nezéz súlyok cipelését, - ők is felépítik izmaikat, és ahelyett, hogy idejüket azzal töltenék mint az arisztokraták, hogy gyakorlatokat csinálnak használhatatlan külső eredményekel, ők legalább termelnek valamit." Ez tudatlanság. Mert van egy lényeges különbség a speciális helyi és korlátozott használatra fejlesztett izmok, és izmok között, melyeket szándékosan és harmonikusan műveltek egy integrált programnak megfelelően, amely nem hagy testrészt munka vagy gyakorlás nélkül.

Az emberek, mint a munkások és a parasztok, akiknek egy speciális foglalkozásuk van és csak bizonyos izmaikat fejlesztik, végül mindíg foglalkozási deformitásokkal. És ez egyáltalán nem segíti a pszichés fejlődéssüket, mert, bár az egész élet szükségszerűen hozzájárul a pszichés fejlődéshez, ez olyan egy tudattalan mód és annyira lassú, hogy a szegény pszichikai lénynek vissza kell jönni újra és újra és újra a végtelenségig, hogy elérje célját. Ezért azt mondhatjuk, a tévedés félelme nélkül, hogy a testedzés a test szadhanája és, hogy minden szadhana feltétlenül segít, hogy siettesse a cél elérését. Minél tudatosabban csinálod azt, gyorsabb és általánosabb az eredmény, de akkor is, ha vakon csinálod, ha nem látsz tovább ujjaid, vagy lábad, vagy orrod hegyénél, segíted az általános fejlődést.

Végül, azt is mondhatjuk, hogy bármely fegyelem szigorúan, őszintén, szándékosan követve, egy jelentős segítség, mert lehetővé teszi, hogy az élet a földön gyorsabban elérje célját, és előkészíti, fogadni az új életet. Önmaga fegyelmezése, az új élet megérkezésének és a szupramentális valósággal létesített kapcsolatfelvétel siettetése.

Mivel ez a helyzet a fizikai test valóban nem más, mint az Én örök életének egy nagyon eltorzult árnyéka. Azonban ez a fizikai test képes progresszív fejlődésre; minden egyéni alakon keresztül a fizikai szubstancia fejlődik, és egy nap képes lesz áthidalni a szakadékot a ma ismert fizikai élet és a megnyilvánulni vágyó szupramentális élet között. 

1958. november 28.