12. (Meggyőző érvekkel bizonyították nekem, hogy Isten nem létezik, és én...)

12. Meggyőző érvekkel bizonyították nekem, hogy Isten nem létezik, és én hittem nekik. Utána megláttam Istent, mert jött és átölelt engem. És most kinek kell hinnem, mások érvelésének, vagy a saját tapasztalatomnak?

Sri Aurobindo itt nem kérdést tesz fel, hanem inkább ironikus megjegyzést tesz. Valós célja, hogy megmutassa, mennyire ostoba az elme gondolkodása, érvelése, ami azt képzeli, beszélhet olyasmiről, amit nem ismer. Semmi más.

Az elmével, ésszel bármit bizonyíthatunk. Amikor tudod, hogyan kell használnod, és kitanultad az érvelés, okfejtés és a következtetések levonásának tudományát, bármit képes vagy bizonyítani. Tulajdonképpen ez egy olyan feladat, amit az egyetemeken kiadnak, hogy az elmét rugalmassá, alkalmazkodóvá tegyék: adnak egy tézist, elméletet, amit bizonyítanod kell, majd pedig, rögtön utána ennek ellen-tézisét (antitézis) kell ugyanilyen meggyőződéssel bizonyítanod! Annak reményében, hogy ha mindkettőnek kicsit „fölé emelkedsz”, felfedezed majd a szintézist.

Éppen ezért, ha egyszer elfogadjuk, hogy bármi bizonyítható, ebből az következik, hogy az okoskodás, okfejtés nem vezet sehová! Mert ha tudsz valamit bizonyítani, és a következő pillanatban az ellenkezőjét is, nos, ez a bizonyíték arra, hogy a bizonyítékaid nem érnek semmit.

Van a tapasztalás. Egy egyszerű lélek számára, egy őszinte és becsületes természet számára, egy olyan számára, aki tudja, hogy a tapasztalata (élménye) őszinte, nem a vágyak vagy mentális ambíciók által meghamisított, hanem egy spontán mozzanat, amely a lélekből fakad — az élmény abszolúte meggyőző. Elveszíti meggyőző erejét, amikor egy élmény átélésének vágya, vagy azon ambíciónk, hogy nagyon felsőbbrendűnek tartsuk magunkat, összekeveredik vele. Ha ez megvan benned, akkor légy óvatos, mert a vágyak és az ambíciók meghamisítják az élményt! Az elme egy formáló erő, és ha valami nagyon fontos és érdekes dologra nagyon erősen vágysz, hogy megtörténjék veled, megtörténtté teheted, legalábbis azok számára, akik a dolgokat felületesen látják. De ezen esetektől eltekintve, ha őszinte vagy, becsületes, spontán, és különösen, ha az élmények minden (részedről tett) különösebb erőfeszítés nélkül jönnek hozzád, és a mélyebb vágyakozásod spontán kifejeződéseként, akkor ezek az élmények az abszolút hitelesség pecsétjét hordozzák magukon. S még ha az egész világ azt mondja is neked, hogy eme élmények őrültségek és illúziók, ez nem változtatja meg a személyes meggyőződésed. De természetesen, ehhez nem szabad becsapnod magad. Becsületesnek és őszintének kell lenned egy teljes belső becsületességgel.

Valaki megkérdezte tőlem: “Hogy lehetséges Istennek felfednie magát egy nem-hívő számára?” - ez nagyon vicces. Mivel ha Istennek tetsző, hogy felfedje, megmutassa Magát egy nem-hívőnek, akkor nem látom be, mi akadályozná meg Őt abban, hogy meg is tegye!

Épp ellenkezőleg, Neki nagyon is van humorérzéke — Sri Aurobindo már sokszor elmondta nekünk, hogy a Magasságosnak jó a humora, s hogy mi vagyunk azok, akik Őt egy mindig nagyon komoly karakterré akarjuk tenni — s Ő már csak emiatt is nagyon szórakoztatónak találhatja megmutatni magát és megölelni egy nem-hívőt. Valakit, aki épp tegnap jelentette ki: “Isten nem létezik. Én nem hiszek Benne. Ez az egész csak ostobaság és érdektelenség…”, s Ő csak átöleli a karjaival, odanyomja a szívéhez – majd pedig az arcába kacag!

Minden lehetséges, még a mi kicsiny és korlátolt intelligenciánk számára abszurdnak tűnő dolgok is.

S valóban, csak amikor majd elérünk ezen aforizmák legvégére, csak akkor leszünk képesek megérteni őket! Mert mindegyikkel, mindegyikben Sri Aurobindo egy teljesen eltérő helyzetbe helyez bennünket, ami a felfedezendő igazságot illeti. Megszámlálhatatlanul sok oldala van a dolognak. Megszámlálhatatlan nézőpont. Az ember a legellentmondásosabb dolgokat mondhatja anélkül, hogy következetlen lenne, vagy ellentmondana önmagának. Minden azon múlik, hogy milyen szemszögből nézed. S még ha egyszer már láttunk is mindent, minden, számunkra elérhető nézőpontból, a központi Igazság körül, még akkor is csak egy kis pillantást vethettünk rá — az Igazság minden oldalon egyszerre „szökik meg” tőlünk. De ami nagyon figyelemre méltó, az az, hogy ha egyszer (vagy: amint) már átéltük az Istenivel való egyszeri kontaktus (kapcsolatteremtés) élményét, egy igaz, spontán és őszinte élményt, abban a pillanatban, s abban az élményben tudni fogunk mindent, sőt, még többet is! Ezért olyan fontos akár csak egy kicsit is teljes őszinteségben élni, hogy alkalmassá tedd magad az élmények átélésére, s hogy tudd, tapasztalataid, élményeid alapján, nem mentálisan, hanem megélve ezeket a dolgokat, mert azok a lényed és tudatod részévé válnak.

Hogy mindezt gyakorlatba ültessem: az a kevés, amit tudsz, a legjobb módja annak, hogy többet tanulj! Ez a leghatékonyabb módja a menet közbeni fejlődésnek — egy csipetnyi igazán őszinte gyakorlat. Például: nem tenni olyat, amiről tudod, hogy nem szabad megtenned. Amikor már láttál egy gyengeséget, hibát a lényedben, avagy létezésedben, nem szabad megengedned, hogy újra megtörténjen! Amikor – ha csak egy pillanatra is – megélted a látomásod, hogy mivé kell válnod, buzgó lelkesedés közepette, nem szabad – SOHA nem szabad elfelejtened azzá válni.

Egyes emberek állandóan panaszkodnak a gyengéikre. De ez nem visz túl messzire. Ha egyszer igazából megláttad a gyengéidet, és igazán, őszintén megértetted, megláttad azt, hogy nem szabad olyannak lenned: nos, ez jelenti a panaszkodás végét. Aztán ott van a napi erőfeszítés, az akaraterő felépítése, az éberség minden pillanatban – soha nem szabad egy, már felismert hiba megismétlődését megengedned! Tudatlanság következtében hibázni persze nagyon sajnálatos, de helyrehozható. Míg ha újra és újra elkövetjük ugyanazt a hibát, tudván, hogy nem szabadna elkövetnünk, olyan gyávaság, melyet nem engedhetünk meg magunknak.

Azt mondani: “Ó, ilyen az emberi természet. Ó, mi még a tudatlanság állapotában vagyunk. Ó, mi még a tudatosság-nélküliség állapotában vagyunk ”— mindez csak lustaság és gyengeség. S emögött a lustaság és gyengeség mögött hatalmas rossz akarat lapul. Bizony!

Azért mondom ezt, mert sokan tették már nekem ezt a megjegyzést, nagyon sokan. S ez mindig az önigazolás egyik módja: “Ó, megtesszük, amit tudunk.” Ez nem igaz. Mert ha őszinte vagy, amint már „látsz” – amíg meg se láttad, nincs miről beszélni – de a pillanat, ahogy meglátod a lényeget, az a pillanat, amikor megkapod a Kegyet, s amint megkaptad a Kegyet, már nincs többé jogod elfelejteni.

1958. december 5.