50.

50.  Gyűlölni a bűnöst a legnagyobb bűn, mert ez Isten gyűlöletét jelenti; mégis, aki elköveti ezt, sütkérezik a magasabb rendű erényének fényében.

Amikor belépünk egy bizonyos tudatosságállapotba, tisztán látjuk, hogy képesek vagyunk bármire, és hogy tulajdonképpen nincs egyetlen egy „bűn” sem, ami elvileg nem a miénk. Helyes ez a meggyőződés? És mégis lázadunk és idegenkedünk bizonyos dolgoktól: mindig van valahol valami, amit nem tudunk elfogadni. Miért? Mi az igaz hozzáállás, a hatékony hozzáállás a gonosszal szemben? 12

Hogyan segíthet egy valaki kigyógyítani gonoszságot és rondaságot? Azt lehetne mondani, hogy van egyfajta együttműködési vagy cselekvési hierarchia: van egy negatív segítség és egy pozitív segítség. Nincs egyetlen egy bűn sem, ami nem a miénk… Ezt tapasztalod, amikor valamilyen okból vagy másból – az ügytől függően – kapcsolatba lépsz az univerzális tudatosságállapottal – nem annak korlátlan lényegében, hanem az Anyag bármely szintjén. Van egy atomi tudatosság; van egy tisztán materiális tudatosság; és van, még inkább, egy generális pszichológiai tudatosság. Amikor a bemenetel által, az egóból való egyfajta kivonulás által, kapcsolatba kerülsz e tudatosságzónával, mondjuk egy földi vagy kollektív emberi pszichológiai zónával – van egy különbség közöttük: míg a „kollektív emberi” az korlátozott, addig a „földi” magába foglal valamennyi állati mozgást, még növényi mozgásokat is; de minthogy a jelen esetben, a bűnösség, bűn, gonosz morális fogalma kizárólag az emberi tudatossághoz tartozik, egyszerűen a kollektív emberi pszichológiai tudatosságot használjuk – ha eme azonosítás révén kapcsolatba kerülsz vele, természetesen úgy fogod érezni vagy látni vagy tudni, hogy képes vagy bárhol, bármilyen emberi mozdulatra. Ez bizonyos mértékben egy igazság-tudat - ez az egoista felfogás arról, hogy mi tartozik hozzád vagy mi nem, hogy mit tehetsz és mit nem, ekkor eltűnik; rájössz, hogy az emberi tudatosság alapvető struktúrája olyan, hogy bármelyik emberi lény képes bármit megtenni. És mivel egy igazság-tudatban vagy, egyszerre csak az az érzésed, hogy a bírálatok, idegenkedések vagy elutasítások abszurdak. Ott elvileg minden az. És ha az erő bizonyos áramlásait – amelyeket általában nem tudsz nyomon követni; látsz jönni és menni, de rendszerint az eredetük és irányuk ismeretlen – ha ezen áramlatok bármelyike beléd hatol, bármit megtehet veled.

Ha mindig megtudsz maradni ebben a tudatosságállapotban, egy idő után - feltéve, hogy fenntartod magadban Agni lángját, a megtisztulás és haladás lángját – nem csak arra leszel képes, hogy megelőzd ezeket a mozgásokat, hogy aktív formát öltsenek benned és anyagként is kifejezzék magukat, hanem hogy a mozgás teljes természetére hass és átalakítsd azt. De, természetesen, hacsak nem értél el egy nagyon magas szintű realizálást, gyakorlatilag lehetetlen ezt a tudatosságállapotot sokáig fenntartani. Szinte azonnal visszazuhansz az önálló én egoista tudatosságába. És akkor visszajön minden nehézség: az undor, a lázadás bizonyos dolgok ellen, a horror, melyet felébresztenek benned, stb.

Valószínűleg – biztos is – hogy amíg önmagad teljesen át nem alakulsz, az undor és lázadás e mozgásai szükségesek ahhoz, hogy megtehesd magadban mindazt, amit meg kell tenni, hogy bezárhasd az ajtót. Végül is a probléma az, hogy nem szabad engedni nekik hogy megnyilvánuljanak.

Egy másik aforizmában Sri Aurobindo azt mondja – már nem emlékszem a pontos szavaira – hogy a bűn pusztán valami, ami nincs a megfelelő helyén. Ebben az örökös Létesülésben semmi sem ismétli meg önmagát, és vannak dolgok, melyek eltűnnek, úgy szólván a múltba; és amikor eltűnésük szükségessé válik, a mi igazán limitált tudatosságunk számára ezek a dolgok rosszá és taszítóvá válnak. És mi lázadunk ellenük, mert az idejük lejárt. De ha átfogó látással rendelkeznénk, ha magunkban tudnánk tartani egyszerre a múltat, a jelent és a jövőt – mint, ami valahol fölöttünk áll – meglátnánk e dolgok relativitását, és hogy mindenek előtt az evolúció progresszív Ereje az, ami megadja számunkra az akaratot az elutasításhoz; és hogy bárhol is legyen a megfelelő helyük, egészen elfogadhatóak. Csakhogy, gyakorlatilag lehetetlen ezzel a tapasztalattal rendelkezni, hacsak nincs teljes víziód, vagyis az a vízió, mely egyedül csak a Legfelsőhöz tartozik! Ebből adódóan először is a Legfelsőbbel kell azonosítanod magad; majd ezt követően, ezzel az azonosítással visszatérhetsz egy kellően kivetített tudatossághoz és olyannak láthatod a dolgokat, amilyenek. De ez az alapelv, és amennyiben képes vagy realizálni ezt, elérsz egy olyan tudatosságállapotot, ahol egy teljes bizonyosság mosolyával nézhetsz mindenre, mivel minden olyan, mint amilyennek lennie kell.

Természetesen az emberek, akik nem gondolnak bele elég mélyen, azt fogják mondani: „Ó, de ha mindent olyannak látnánk, mint amilyennek lennie kell, akkor semmi sem mozogna!” Nem, hiszen nem akadályozhatod meg a dolgok mozgását! Még egy másodperc tört részére sem állnak meg a mozgásban. Ez egy folyamatos, teljes átalakulás, egy sosem szűnő mozgás. És mivel nehéz így éreznünk, elképzelhető az számunkra, hogy ha belépnénk egyes tudatosságállapotokba, a dolgok nem változnának. De még akkor is, ha egy látszólag teljes tehetetlenségbe lépnénk be, a dolgok akkor is tovább változnának, akárcsak mi!

Alapvetően az undor, lázadás, harag, az erőszak minden ilyen mozgása szükségszerűen a tudatlanság és korlátoltság mozgása, mindazzal a gyengeséggel, amit a korlátoltság képvisel. A lázadás gyengeség – egy tehetetlen akarat érzése. Úgy fogod – vagy azt hiszed, hogy úgy fogod – érezni, látni, hogy a dolgok nem olyanok, mint amilyeneknek lenniük kellene és lázadni fogsz mindaz ellen, ami nem egyezik azzal, amit látsz. Pedig ha mindenható lennél, ha akaratod és víziód mindenható lenne, nem lenne alkalmad lázadni, mindig úgy látnád, hogy minden dolog olyan, mint amilyennek lennie kell. Ha felmegyünk a legfelső szintre és egyesülünk a legfelsőbb Akarat tudatosságával, azt látjuk minden egyes másodpercben, az univerzum minden egyes percében, hogy minden pontosan olyan, mint amilyennek lennie kell, pontosan olyan, mint amilyennek a Legfelsőbb akarja. Ez teljhatalom. És az erőszak minden mozgása nem csak szükségtelenné, hanem végképp nevetségessé válik.

Ebből kifolyólag csak egyetlen megoldás van: egyesíteni magunkat a legfelsőbb Akarattal, törekvés, koncentráció, belsővé tétel és azonosítás által. És ez egyszerre teljhatalom és tökéletes szabadság. És ez az egyetlen teljhatalom és az egyetlen szabadság; minden más csak megközelíti ezt. Talán az úton jársz, de ez nem minden. Tehát ha ezt tapasztalod, rájössz arra, hogy ezzel a legfelsőbb szabadsággal és legfelsőbb hatalommal ott van egy teljes béke és nyugalom, ami soha nem hagy cserben.

Következésképp, ha valami olyat érzel, ami nem ez, egy lázadás, egy undor, valami, amit nem tudsz elfogadni, azt jelenti, hogy van egy olyan részed, melyet még nem érintett meg az átalakulás, valami, ami megőrizte a régi tudatosságot, valami, ami még mindig az ösvényen maradt – ennyi az egész.

Ebben az aforizmában Sri Aurobindo azokról szól, akik gyűlölik a bűnöst. Senki sem gyűlölheti a bűnöst.

Ez ugyanaz a probléma, más szemszögből nézve. De a megoldás ugyanaz.

Nem gyűlölni a bűnöst nem túl nehéz, de nem gyűlölni az erényest már sokkal inkább. Könnyű megérteni egy bűnöst, könnyű megérteni egy szerencsétlen nyomorultat, de az erényest…

De valójában, amit gyűlölsz bennük, az az önteltségük, csak is az. Mert végtére is, igazuk van, hogy nem tesznek rosszat – ezért nem okolhatod őket! De mindezért felsőbbrendűnek gondolják magukat. És ez az, amit oly nehéz tolerálni: a felsőbbrendűség érzetüket, azt, ahogyan magasságukból letekintenek minden szegény ördögre – akik semmivel sem rosszabbak, mint ők!

Ó, erről már csodálatos példákat láttam!

Vegyünk például egy nőt, akinek vannak barátai, akik nagy kedvelik őt, mert különleges kapacitásokat látnak benne, mert kellemes a társaságában lenni, mindig lehet tőle tanulni. Majd egyszer csak, egyes körülmények egybeesése által, ezt a személy elkerüli a társadalom, mert egy másik férfival volt, vagy, mert valaki mással él hivatalos házasság nélkül, röviden, minden ilyen társadalmi dolog miatt, melyek önmagukban nem bírnak értékkel. És minden barátja – nem azokról beszélek, akik igazán szerették őt – minden ismerőse, mindenki, aki kedvesen fogadta őt, aki üdvözölte és egy kedves mosollyal köszöntötte őt, amikor az utcán találkozott vele, már másik irányba fordítja a fejét és egy pillantás nélkül elsétál mellette – ez történt még itt Ashramban is! Nem szeretném részletezni, de akárhogy is, néhány esetben történt valami, ami megsértette az elfogadott társadalmi szabályokat és azok az emberek, akik annyi szeretetet és szimpátiát mutattak – ó, néha azt mondanák, „Ez a személy elveszett!”

Ha ilyen dolog történik a nagyvilágban, teljesen természetesnek tartom, de ha itt történik, mindig egy kisebb sokkot kapok, úgy értem, ilyenkor azt mondom magamnak: „Nahát, nahát, nem jutottak ezen túl!”

Még azok az emberek is, akik azt vallják, hogy ők megértőek, hogy fölötte állnak ezeknek a „konvencióknak”, egyenesen csapdába esnek, azonnal. Majd, hogy megvédjék lelkiismeretüket, azt mondják: „Anya nem hagyja ezt. Anya nem engedi ezt. Anya nem tolerálja ezt!” – hozzáadva még egy ostobaságot a meglévőkhöz.

Nagyon nehéz kikerülni ebből az állapotból. Ez az igazi álszentség, a társadalmi méltóság érzése. De ez szűklátókörűség, hiszen egy kis intelligenciával rendelkező személyt nem fog valami ilyen tetten érni. Például azok az emberek, akik beutazták a világot és láttak minden ilyen társadalmi szabályt éghajlattól, fajtól, szokástól, még időtől és időszaktól függően is, mosolyoghatnak mindezen. De a józaneszű emberek – huh!

Ez egy alapvető szakasz. Amíg nem jutottál ki ebből az állapotból, alkalmatlan vagy a jógára. Mert igazából, nem vagy kész a jógára, amíg ebben az állapotban vagy. Ez egy kezdetleges állapot.

1961. Január