500.-503. (Mégse keresd, Ó ember lelke, a fájdalmat, mert ez nem az...)

500. Az összes teremtmény isteni Barátja egy ellenség állarcában rejti el a barátságát, amíg nem készít fel minket a legmagasabb mennyekre; ezután, mint Kuruksétrában, a küzdelem, szenvedés és pusztítás Urának félelmetes formája visszahúzódik, és Krisna édes arca, gyöngéd keze, gyakran átölelt teste felragyog az ő örökkévaló bajtársának és játszótársának felrázott lelke és megtisztult szeme számára.

501. A szenvedés képessé tesz minket elviselni a Gyönyör Urának teljes erejét; arra is képessé tesz, hogy kibírjuk a Hatalom Urának legteljesebb játékát. A fajdalom a kulcs, amely kinyitja az erő kapuit; ez az a főút, amely az üdvözültség városába vezet.

502. Mégse keresd, Ó ember lelke, a fájdalmat, mert ez nem az Ő akarata, csak az Ő örömét keresd; ami a szenvedést illeti, az az Ő gondoskodásában biztos el fog jönni hozzád olyan gyakran és mértékben, amennyi szükséges a számodra. Akkor bírd ki, hogy végül megtalálhasd a fájdalmának eksztázis-szívét.

503. Ne okozz fájdalmat sem, Ó ember, a társadnak; egyedül Istennek van joga fájdalmat okozni; vagy azoknak van, akiket Ő meghatalmazott. De ne hidd vak gyűlölettel, ahogy azt Torquemada tette, hogy te egyike vagy ezeknek.

Soha ne felejtsd el, hogy amíg képes vagy preferenciára az élettel és emberekkel, nem lehetsz az Isteni tiszta és tökéletes eszköze.

1970. április 28.