69. A bűn és erény az ellenállás játéka, amelyet Istennel játszunk miközben Ő erőfeszítést tesz, hogy a tökéletesség felé vonzzon minket. Az erény érzése segít, hogy titokban dédelgessük a bűneinket.

Ezek az aforizmák ¹ egyértelműen kifejezik a bűn és az erény elképzeléseink hiábavalóságát. Azt is mondtad, az 1958. február 3.²-i tapasztalatodat követően, "Láttam, hogy mi segít az embereknek szupramentálissá válni, vagy megakadályozza őket abban, és ez nagyon különbözik attól, amit mi a megszokott erkölcsi fogalmainkkal elképzelünk." Azt mondtad e mellett, "Ami nagyon világos, hogy a mi isteni vagy istentelen értékelésünk nem helyes. Abban az időben az volt a benyomásom... hogy a kapcsolat e világ és a másik között teljesen megváltozott abból a álláspontból, ahonnan a dolgokat vizsgálni vagy értékelni kell. Ebből az álláspontból nem volt semmi mentális azzal kapcsolatban, és ez adott egy furcsa belső érzést, hogy sok minden, amit jónak vagy rossznak tartunk, nem igazán az. Tisztán látszott, hogy minden a dolgoknak a képességén függött, azon képességén amely kifejezi a szupramentális világot vagy a kapcsolatban állásukat vele."

És milyen ez a szupramentális nézőpont? Mi ez a képesség vagy ez az adottság amely kifejezi a szupramentális világot vagy azt hogy kapcsolatban állunk vele?

Már beszéltem erről egy kicsit azon történet kapcsán amelyben a szarvas megy át az erdőn. Volt ott egy utalás. ³

Mivel követtem a fonalat, és újra felvettem a kapcsolatot a szupramentális hajó tapasztalatával és észrevettem, hogy DÖNTŐ hatása van a helyzetemre: ezzel a tapasztalattal igen tisztán, pontosan, határozottan és véglegesen létrejöttek a szükséges körülmények. Ebben a tekintetben érdekes volt.

Egyszer és mindenkorra elsöpört minden elképzelést - nem csak hagyományos morális elképzeléseket, hanem mindent, amit itt az indiai emberek szükségesnek hisznek a spirituális élethez. Ebben a tekintetben nagyon tanulságos volt. Mindenekelőtt ez az úgynevezett aszkétikus tisztaság... Az aszkétikus tisztaság egyszerűen a vitális mozgások visszautasítása. Ahelyett, hogy venné ezeket a mozgásokat az Isteni felé fordítaná és meglátná bennük a legfelsőbb Jelenlétet (és így lehetővé tenné, hogy a Legfelsőbb szabadon elintézze azokat), Ő azt mondja (nevet): "Nem - semmi közöd hozzá! Semmi beleszólásod nincs."

A fizikaival kapcsolatban, ez egy régi és jól ismert történet - az aszkéták mindig visszautasították; de a vitálist is visszautasítják. Mind ilyenek itt, sőt. X lehet, hogy mostanra változott egy kicsit, de az elején ő sem volt más. Csak azokat a dolgokat fogadták el, amikre klasszikusan szentként gondoltak, vagy amiket a vallási hagyományok elfogadtak - például a házasság szentségét, és az ehhez hasonló dolgokat. De egy szabad élet? Esélytelen! Az teljesen összeférhetetlen volt a vallási élettel.

Nos, mindezt teljesen elsöpörte, egyszer és mindenkorra.

Ez nem azt jelenti, hogy könnyebb megtennünk, amit kérnek tőlünk! Valószínűleg sokkal nehezebb.

Az amerikainak írt válaszomban megemlítettem a fő pszichológiai követelményt: egy tökéletes egyöntetűség állapota. Ez egy FELTÉTLEN követelmény. A tapasztalat óta eltelt években rájöttem, hogy teljes egyöntetűség nélkül semmilyen szupramentális rezgést nem lehet közvetíteni - más szavakkal, elég az egó legkisebb mozdulata, ha bármit egy kicsit is jobban szeretne, és minden elzárul, leáll az átvitel. Ez már egy elég nagy akadály.

Ezen felül van még két feltétel, hogy a felismerés teljes legyen, és egyik sem könnyű. Intellektuálisan nem túl nehezek; valójában igen könnyűek valaki olyan számára, aki már gyakorolt jógát, követett egy fegyelmet (itt nem akárkiről beszélek). Ha adottnak vesszük ezt az egyenlőséget, pszichológiailag sincs túl nagy nehézség. De amint leérsz az anyagi síkra - a fizikai síkra - és aztán a testbe, itt többé nem könnyű. A két feltétel közül az egyik a majdnem végtelen táguláshoz, kiterjedéshez szükséges erő, ami lehetővé teszi számodra, hogy kiterjedj a szupramentális tudatosság dimenzióihoz - ami teljes. A szupramentális tudatosság a Legfelsőbb tudatossága, az ő teljességében. Amikor "teljességről" beszélek, a Legfelsőbb Megnyilvánult aspektusára gondolok. Természetesen, egy magasabb nézőpontból, a lényeg nézőpontjából - a lényege annak, ami Megnyilvánulva Szuperelmévé válik - itt szükséges, hogy teljesen tudj a Legfelsőbbel azonosulni, nem csak az ő Megnyilvánulási aspektusával, hanem a statikus vagy nirvánikus aspektusával is, a Megnyilvánuláson kívül: a Nemléttel. De ráadásul az embernek képesnek kell lennie az Azzá Válásban is azonosulni a Legfelsőbbel. És ez magában foglalja mindkét dolgot: egy kitágulást, ami nem szégyell határtalan lenni, ami ugyanakkor a teljes képlékenység is kell legyen, képessé téve ezzel az embert, hogy kövesse a Legfelsőbbet az Azzá Válásában. Nem csupán az idő egy pontjában kell oly hatalmas legyél, mint az Univerzum, hanem határtalanul az Azzá Válásban. Ez a két feltétel. Potenciálisan jelen kell lenniük.

Amíg nincs szó fizikai átalakulásról elégséges a pszichológiai és nagyrészt a szubjektív nézőpont - és ez viszonylag könnyű. De amikor elérünk oda, hogy bevonjuk az Anyagot is a munkába, az e világi Anyagot ahol már maga a kiinduló pont is hamis (szinte ájulásból és tudatlanságból indulunk), nos, akkor ez nagyon nehéz. Mert annak érdekében, hogy visszanyerje elvesztett tudatosságát, az Anyagnak egyéniesítenie kellett magát és ezért egy bizonyos nélkülözhetetlen mértékű merevséggel jött létre. És ezen merevség a Szuperelme befogadásához szükséges kiterjedés, alkalmazkodás és hajlékonyság legnagyobb akadálya. Folyamatosan szembe találom magam ezzel a problémával, ami teljesen konkrét, teljesen materiális, mert itt sejtekkel dolgozol, amiknek sejteknek kell maradniuk és nem párologhatnak el valamilyen nem-fizikai valóságba, de ugyanakkor rendkívül rugalmassá kell válniuk, a legkisebb merevség nélkül, hogy képessé váljanak végtelenül kiterjedni.

(csend)

A hajó tapasztalata a finom fizikaiban zajlott. Az embereknek azon a hajón két képességük volt: egy, a tudatosság végtelen kiterjesztésének képessége minden szinten, beleértve a materiálist is; és kettő, végtelen rugalmasság, hogy tudják követni az Azzáválás mozgását. Az embereknek, akiknek sötét tapasz volt a testén és visszaküldték őket mindig, azok voltak, akikből hiányzott a rugalmasság, amit ez a két mozgás megkövetelt. De a fő dolog a kiterjedés mozgása; a fokozatos mozgás, az Azzáválás mozgásának követése, egy későbbi elfoglaltságnak tűnt - azoknak, akik partra szálltak. A hajón végzett felkészülés a kiterjedés képességével volt kapcsolatos.

Egy másik dolog, amit nem említettem, amikor elmeséltem a tapasztalatot, hogy a hajónak nem volt motorja. Mindent az akaraterő mozgatott - embereket, dolgokat (még a ruha, ami az embereken volt is akaraterejük eredménye volt). És ez minden dolognak és minden ember alakjának adott egy hatalmas rugalmasságot, mert tudatosak voltak erre az akaratra, ez nem egy mentális akarat, hanem a Én akarata, amit spirituális akaratnak vagy szellemi akartnak is nevezhetnénk (hogy a lélek szónak ezt a meghatározást adjuk). Ezt itt akkor tapasztalom, amikor teljesen spontán cselekszem, úgy értem, amikor a cselekedetet - például egy kifejezés vagy mozdulat - nem az elme határoz meg, de (hogy, a gondolatot vagy intellektust ne is említsük) nem is az az elme, ami általában mozgásba lendít minket. Általában amikor megteszünk valamit, érzékelhetünk magunkban egy akaratot, ami meg akarja tenni; ezt láthatod, ha figyeled magad: mindig van, megvan az akarat, hogy megtedd (ez megtörténhet egy villanás alatt). Amikor tudatos vagy, és vizsgálod magad, ahogy megteszel valamit, megláthatod magadban az akaratot megtenni - itt lép közbe az elme, ez egy normális közbelépés, a megszokott rend, ahogy történnek a dolgok. De a szupramentális cselekedetek egy szökkenéssel az elme felett dőlnek el. A tevékenység közvetlen, nincs rá szüksége, hogy áthaladjon az elmén. Valami közvetlen kapcsolatba kerül a vitális központokkal és mozgásba hozza azokat anélkül, hogy keresztülmenne az elmén - de mégis teljes tudatosságban. A tudatosság nem a megszokott sorrendben működik, hanem közvetlenül a spirituális akaratból az anyagba dolgozik.

Tehát amíg meg tudod tartani az elmédben a teljes mozdulatlanságot, az ihlet teljesen tiszta - tisztán érkezik. Amikor ezt az állapotot el tudod kapni és meg is tudod tartani miközben beszélsz, akkor ami eszedbe jut, szintén zavartalan, tiszta marad.

Ez egy nagyon törékeny működési mód, talán azért mert még nem szoktunk hozzá - a legkisebb mozdulat, a legkisebb mentális rezgés mindent felborít. De amíg tart, addig teljesen tiszta. És egy szupramentalizált életben ez kell legyen a FOLYAMATOS állapot. A mentalizált akarat már nem léphet közbe; mert lehet, hogy spirituális akaratod van, az életed lehet a spirituális akarat állandó kifejeződése (ez történik mindenkivel, aki úgy érzi, hogy az Isteni vezeti őket belülről), de ezt még mindig a mentális írja át. Nos, amíg ez így van, nem beszélhetünk szupramentális életről. A szupramentális élet TÖBBÉ NEM megy át az elmén. Az elme ahogy minden áthalad rajta a mozdulatlan átmenet területe. A legkisebb rándulás elég, hogy minden felboruljon.

(csend)

Tehát mondhatjuk, hogy a Szuperelme csak a tökéletes egyöntetűség állapotában tud megnyilvánulni a földi tudatosságban - mely egyöntetűség a Legfelsőbbel való spirituális azonosulásból fakad: minden a Legfelsőbbé válik a tökéletes egyöntetűségben. És ennek automatikusak kell lennie, nem egy tudatos akaratból, intellektuális erőfeszítésből, vagy az állapotot megelőző megértésből fakad - ezek egyike sem. Spontán és automatikusan kell történjen; már ne úgy reagálj arra, ami kívülről jön, mintha kívülről jönne. Az érzékelés és reagálás mintáját le kell cserélni a folyamatos megfigyelés állapotára és (nem úgy értem, hogy minden esetben ugyanolyan, mert szükségszerű, hogy minden dolog sajátságos reakciót igényel), de mondhatnánk, hogy különösen az azonnali reakcióktól mentes. A különbség, hogy egyik esetben jön valami kívülről és megcsap, ezáltal reakcióra késztet, míg a másikban szabadon kering egy rezgés, és teljes természetességgel létrehozza az átfogó tevékenységhez szükséges rezgéseket. Nem tudom, hogy érthető vagyok-e... A különbség, hogy az egyik a rezgés mozgása, ami egy ezzel AZONOS tevékenységben kering, a másik pedig egy külső forrásból származó mogzás, ami megérint, és kap egy reakciót (ez megszokott emberi tudatossági állapot). De miután azonosítottuk a tudatosságunkat a Legfelsőbbel minden mozgás mondhatni benső - benső abban az értelemben, hogy semmi nem jön kívülről; csak keringő dolgok vannak, amik hasonlóság vagy szükség alapon természetes módon létrehozzák vagy megváltoztatják a rezgéseket a keringési környezetben.

Számomra ez nagyon ismerős, mert folyamatosan ebben az állapotban vagyok. Soha nincs az az érzésem, hogy valami kívülről jön, és belém ütközik; inkább úgy érzem, hogy van számos, néha ellentmondásos benső mozgás bennem, és a folyamatos keringés létrehozza a mozgásnak megfelelő benső változásokat.

Ez az a nélkülözhetetlen alap.

És ebben az állapotban majdnem automatikusan jön a kiterjedés, ami bizonyos, nehezen kivehető változásokat tesz szükségessé a testben. Még mindig teljesen benne vagyok ebben a problémában.

Aztán ez a rugalmasság... Ez azt jelenti, hogy képes vagy feloldani magad; az ön-egyediesülés alatti teljes élet a tudatos, akaratlagos határozott formába öntés időszaka, amit aztán le kell bontani. Ahhoz, hogy tudatos, egyéniesült lénnyé válhass, folyamatos akaratlagos határozott formába öntés kell, mindenben; és aztán, megint folyamatosan, az ellentétes mozgásra van szükség - még nagyobb akarattal. De ugyanakkor a tudatosság nem vesztheti el az egyéniesülés során megszerzett előnyöket.

Azt kell mondjam, ez nehéz.

A gondolatoknál ez elemi szintű, nagyon egyszerű. Nem bonyolult az érzések esetében sem; a szív, az érzelmi lény számára kiterjedni a Legfelsőbb dimenzióiba viszonylag könnyű. De ez a test! Nagyon nehéz, nagyon nehéz úgy, hogy a test ne veszítse el a központját (hogyan mondjam?) sűrűsödési központját - anélkül, hogy feloldódna az őt körülvevő masszában. Bár, ha egy természetes környezetben lennék, hegyekkel, erdőkkel és folyókkal, sok térrel és természeti szépségekkel, igen kellemes tudna lenni! De fizikailag lehetetlen egyetlen lépést is tenni anélkül, hogy kellemetlen, fájdalmas dolgokba ütköznénk. Néha egy kellemes szubsztanciával kerülsz kapcsolatba, ami harmonikus, meleg, egy magasabb fénnyel rezeg; megtörténik. De ritka. Virágok, igen, néha virágok - néha, nem mindig. De a materiális világ, oh! Minden oldalról ágyúz; mardos és marcangol - megmar, karmol és megver mindenféle olyan dolog ami. amik egyszerűen nem virágoznak. Milyen nehéz mindez! Oh, mennyire zárt is az emberi élet! Mennyire összezsugorított, megkeményített, fény és melegség nélküli. hogy az örömről ne is beszéljünk.

Néha, amikor áramló vizet látsz, vagy egy napsugarat a fák közt - oh, hogy tud énekelni! A sejtek énekelnek, boldogak.

Mivel a fizikai átváltozás ennyire nehéz, az ember arra gondol, hogy nem lenne-e előnyös "materializálni" valamit, okkultan dolgozni - okkult módszerekkel létrehozni egy új testet?

Az volt az elképzelés: hogy néhány lény itt, a fizikai világban először elérjen egy olyan szintű ráébredést, ami megadja nekik az erőt, hogy materializáljanak egy szupramentális lényt.

Egyszer elmeséltem neked, hogy testet adtam egy vitális lényre - de nem tudtam materiálissá tenni azt a testet; lehetetlen lett volna: valami hiányzik. Valami hiányzik. Még ha láthatóvá is válik, valószínűleg nem lehetne véglegessé tenni - dematerializálódna a leghalványabb lehetőségnél. Ezt a véglegességet nem tudjuk elérni.

Ezt Sri Aurobindo és én megbeszéltük - úgy is mondhatjuk, hogy "megbeszéltük" - beszéltünk róla, és ő is ugyanúgy gondolta, ahogy én is: igen, létezik egy erő, hogy VÉGLEGESÍTSÜK itt a földön a formát, egy erő, amivel nem rendelkezünk. Még akik képesek dolgokat materializálni sem képesek tartóssá tenni materializációjukat; azok nem maradandók, nem tartósak - nincs meg bennük a fizikai dolgok minősége.

Így e minőség nélkül nem tudjuk biztosítani a teremtmény állandósságát.

Ismertem részletesen a teljes okkult folyamatot, de soha nem lettem volna képes materiálisabbá tenni azt a lényt, még ha próbáltam volna sem - láthatóvá igen, de nem tartóssá és fejlődővé.

1962. január 21.

¹ 67., 68., 69. aforizmák _(vissza)

² Lásd Anya kommentárjait a tapasztalatairól a Kérdések és Válaszok 1957-58 -ban (1958. február 19.) _(vissza)

³ Egy amerikai, Kennedy Elnök barátja, aki analógiát vont aközött; amikor egy szarvasra vadászunk az erdőben, és amikor a Szuperelmére vadászunk: 'Hogyan lehet úgy észrevenni a Szuperelmét, ahogyan egy vadász észreveszi a szarvast az erdőben? Mik a jelek, amikről fel tudja ismerni?' Lásd Agenda II, 1961 Február 25. _(vissza)

70. Vizsgáld magadat sajnálat nélkül; akkor könyörületesebb és részvevőbb leszel mások felé.

Nagyon jó!

Ez nagyon jó, nagyon jó mindenkinek, különösen azok számára, akik azt hiszik, hogy ők annyira különbek.

De tényleg, ez valami nagyon mély.

Tulajdonképpen ez pontosan az a tapasztalat, amin keresztülmentem az elmúlt napokban; majdnem olyan, mint a hozzáállás megfordulása.

Valójában, az emberek mindig is áldozatnak tartották maguknak, akiket az ártalmas erők üldöznek - a bátrak felveszik a harcot, a többiek siránkoznak. De egyre inkább van egy nagyon konkrét elképzelés arra a szerepre, amit az ártalmas erők játszanak a teremtésben, és hogy ösztönző erőkként szinte feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a teremtést fejlődésre késztessék, és arra, hogy újra a saját Kiindulópontjává váljon. És volt egy annyira világos vízió, hogy inkább kell megvalósítanunk saját átalakulásunkat - ez az, amiért imádkoznunk kell, amit végre kell hajtanunk -, minthogy az ártalmas erők átváltozását vagy megszűnését kívánnánk. Ez mind a földi, és nem az egyéni szempontból van így. Ez volt az összes hiba hirtelen látomása, minden értetlenség, minden tudatlanság, minden sötétség, és - ami még rosszabb - az összes rosszakarat a föld tudatosságából, amely felelősnek érezte magát ezen hátráltató erők és lények további fennmaradásáért, és felajánlotta azokat egy nagy... ez több volt, mint törekvés, ez egyfajta égő áldozat volt, annak érdekében, hogy az ártalmas erők eltűnhessenek, hogy ne lehessen semmi okuk arra, hogy létezzenek, már nem szükséges, hogy ott legyenek rámutatni, mindarra, aminek meg kell változnia.

Az ártalmas erőket az isteni életnek ezek a tagadásai tették szükségessé. És a föld tudatosságának ez a Legfelsőbb felé történő mozgása, mindezen dolgok felajánlása ilyen rendkívüli intenzitással, egyfajta jóvátétel volt, hogy ezen hátráltató erők eltűnhessenek.

Ez egy nagyon intenzív tapasztalat volt, amelyet lefordítani így lehet: "Vedd az összes rossz cselekedetemet, vedd mindet, fogadd el, töröld ki, és ezek az erők eltűnhetnek."

Ez lényegében az, amit ez az aforizma mond, a másik végéről nézve. Amíg csak egyetlen emberi tudatosság is magában hordozza annak lehetőségét, hogy a nagy isteni Formálódással ellentétesen érezzen, cselekedjen, gondolkodjon, vagy létezzen, lehetetlen bárki mást okolni ezért; lehetetlen okolni azokat az ártalmas erőket, amelyek azért maradnak a teremtésben, hogy általuk lásd és érezd, hogy milyen messze kell még menned.

(csend)

Olyan volt ez, mint egy emlék, a legfelsőbb Szeretet tudatának egy örökké jelenlévő emléke, amely az Úr által áradt a földre, - BELE a földbe - hogy azt újra visszavonzza Magához. És valóban ez volt az isteni természet lényegének leereszkedése a legteljesebb isteninek a tagadásba, és így azon állapot feladása a földi sötétség felvétele érdekében, azért hogy a Föld vissza legyen hozva az isteni állapotba. És hacsak nem válik Az - a legfelsőbb Szeretet - mindenhatóan tudatossá itt a Földön, a visszatérés sohasem lehet végleges.

Ez a nagyszerű isteni Formálódásnak a víziója után jött.¹ "Mivel ez a világ fejlődő" - tűnődtem - "mivel egyre inkább az Istenivé válik, nem lesz mindig jelen a nem isteninek ez a mélyen fájdalmas érzete, azé az állapoté, amely az eljövendőhöz képest nem isteni? Nem mindig lesz ott amit "hátráltató erőknek," nevezünk, más szóval, azok a dolgok, amelyek nem követik a mozgást harmonikusan? Aztán jött a válasz, a látomás Arról: "Nem, a nagy Lehetőség pillanata közeledik, a pillanat, a tökéletes Szeretet lényege megnyilvánulásának pillanata, ami képes átalakítani ezt a nem-tudatosságot, ezt a tudatlanságot és ezt a vele együtt járó rosszakaratot egy - teljesen haladó, teljesen átfogó, tökéletességre szomjazó - fényes és örömteli fejlődésbe."

Ez nagyon konkrét volt.

És ez megfelel egy olyan állapotnak, amelyben te olyan TÖKÉLETESEN azonosulsz mindennel, ami van, hogy konkrétan mindenné válsz, ami isteni-ellenes - és így ajánlhatod azt fel. Ezt fel lehet ajánlani, és valóban át lehet alakítani ezen a felajánláson keresztül.

Ez a fajta szándék az emberekben a tisztaságra, Jóra (ami szokásos mentalitással kifejezve egy igény az erényességre), valójában a NAGY AKADÁLYA a valódi önátadásnak. Ez a gyökere a Hamisságnak, maga a képmutatás forrása; annak elutasítása, hogy az ember a nehézségek terheiből kivegye a részét. És ez az, amit Sri Aurobindo érintett ebben aforizmában, közvetlenül és nagyon egyszerűen.

Ne próbálj meg erényesnek látszani. Lásd milyen mértékben egyesültél, milyen mértékben vagy EGY minden isteni-ellenessel. Vedd ki a részed a terhekből; fogadd el, hogy te magad is tisztátlan és hamis vagy, és így képes leszel arra, hogy felvedd az Árnyékot és felajánld azt. És abban a mértékben fognak megváltozni a dolgok, amennyire képes vagy magadra ölteni és felajánlani.

Ne próbálj a tiszták közé tartozni. Fogadd el, hogy azokkal vagy, akik a sötétségben vannak, és teljes szeretettel ajánl fel mindent.

1962. január 21.

¹ Lásd az előző aforizma kommentárját. _(vissza)

71. Egy gondolat az igazságra kilőtt nyílvessző; egy pontot eltalálhat, de nem tudja lefedni az egész céltáblát. Az íjász viszont túlságosan is elégedett a sikerével ahhoz, hogy bármi továbbit kérjen.

De ez nyilvánvaló! Annyira nyilvánvaló számunkra.

Igen, de hogy feded le az egész célt?

Ne légy egy íjász!

Ez a kép csodálatos. Tökéletes azok számára akik azt hiszik, megtalálták az igazságot.

Ezt jó elmondani azoknak, akik azt hiszik, megtalálták az igazságot, pusztán azért mert megérintettek egy pontot.

Mégis, hányszor mondtuk már, hogy ez nem elég!

Az ember feltehetné a kérdést: a napon amikor képessé válik lefedni az egész célt, más szavakkal megismer minden nézőpontot és azok hasznosságát, akkor, amikor már látja, hogy az összes dolog hasznos és helye van, hogyan tud cselekedni? A cselekvéshez nem kell, hogy valamennyire kizáróak, vagy harciasak legyünk?

Halottad a Dél - Franciaországban élő filozófus történetét? Nem emlékszem a nevére, egy nagyon jól ismert ember volt. A Montpellieri Egyetem professzora volt és a közelében lakott. Több út vezetett a házához. Ez az ember, amikor elhagyta az egyetemet és elért a kereszteződéshez, ahol az utak szétváltak, történetesen mindegyik a házához vezetett, egyik erről, másik arról, harmadik amarról. Így szokta mondani magának, minden nap, amikor ott áll a kereszteződésnél és tanakodik: "Melyiket válasszam?" Mindegyiknek volt előnye és hátránya. Mindez átsuhant a fején, az előnyök és a hátrányok és ez, vagy az, és elpocsékolt félórát azzal, hogy melyik utat válassza hazafelé!

Ezzel a példával szerette volna bemutatni, hogy a gondolat akadályozza a cselekvést: ha elkezdesz gondolkodni, nem cselekszel.

Ez az analógia nagyon pontos ezen a síkon, de a magasabb birodalmakra nem érvényes - fönt pont az ellenkezője van! Amíg íjász maradsz, aki egy pontot megérint, ez van; minden alatta lévő intelligencia ilyen, mindenféle lehetőséget lát, ezért nem tud dönteni és cselekedni. Ahhoz, hogy megláthasd a célt, a minden befogadó igazságot, át kell menj a másik oldalra. És amikor ezt megteszed, nem végtelen igazság összegét fogod találni, megszámlálhatatlan igazságot amik összeadódnak és egyesével át kell nézd, ezáltal lehetetlenné válik megérteni az egészet egy szempillantás alatt; amikor felmész az egészet látod elsőre, EGY PILLANTÁS ALATT, teljességében, megosztás nélkül. Itt már nem kell dönteni; ez egy látomás: AZT kell megtenni. Nem dönteni kell e között és a között, már nem így működik. A dolgok már nem egymásután követik egymást; inkább egy állandó látomás van egy egészről, ami egységként létezik. A döntés egyszerűen egy látomás.

Amíg nem vagy ebben az állapotban, nem láthatod az egészet. Az igazságot nem lehet egymásután meglátni, azzal, hogy egyik igazságot a másikhoz adjuk; az elme pontosan ezt teszi, és ezért képtelen meglátni az egészet. Nem tudja megtenni. Az elme mindig egymás után fog látni dolgokat, összeadja azokat, de ez nem AZ, valami mindig kikerül téged - az igazság jelentése, érzete el fog kerülni.

Csak akkor láthatod meg teljességében az igazságot, amikor egy időben, globálisan érzékelni tudod az egészet.

Ekkor a tett már nem döntés, ami lehet hibás, korrigálandó, megbeszélendő, hanem egy tiszta látomás arra, hogy mit kell tenni. És ez a látomás tévedhetetlen.

1962. február 3.

72. A Tudás felvirradásának jele, hogy azt érzem, eddig még keveset tudok vagy semmit sem, és mégis, ha csak a saját tudásomat ismerhetném, akkor már mindent birtokolnék.

Alvás közben szerezhetünk egy pontos tudást arról, hogy mi fog történni, néha elképesztően pontos anyagi részletekkel; mintha egy okkult síkon mindent a legapróbb részletig kidolgoztak volna. Igaz ez? Mi a tudás szintje? Több van? Hogyan szerezhetünk ehhez éber állapotunkban tudatos hozzáférést? És miért van, hogy amikor komoly embereknek van egy isteni felismerésük néha döbbenetesen tévesek az előrejelzéseikben?

Ohh, de ez egy egész világ? Ez nem egy kérdés, hanem húsz!

Különféle figyelmeztető álmok vannak. Vannak, amik azonnal teljesülnek – megálmodod éjjel, hogy másnap mi fog történni – míg mások különböző időtávokban testesülnek meg; az ilyen álmokat más birodalmakban látjuk attól függően, hogy mennyi időbe telik megtestesülniük.

Minél közelebb vagy az abszolút bizonyossághoz annál nagyobb az időkülönbség mert az ilyen víziók birodalma igen közel van az Eredethez és hosszú idő telhet el aközött, hogy felismerjük, hogy mi fog történni amíg bekövetkezik. De mivel ilyen közel van az Eredethez, a felismerés nagyon biztos. Amikor a Legfelsőbbel azonosulunk, van egy hely, ahol mindent félreérthetetlenül ismerünk: a múltban, a jelenben, a jövőben és mindenhol. De akik odajutnak, általában elfelejtik amit láttak amikor visszatérnek. Egy kifejezetten szigorú fegyelemre van szükség, hogy emlékezzünk. Ez az egyetlen birodalom, ahol nem tévedhetünk.

De ritkán van ott az összes kommunikációs kapocs, ezért ritkán emlékszünk.

Mindegy, visszatéve amiről beszéltem, attól függően, hogy milyen szinten látunk, meg tudjuk nagyjából becsülni, hogy mennyi idő szükséges a megtestesüléshez. A közeli dolgok már megtestesültek, önmagukban léteznek és láthatjuk őket a finom fizikaiban – ott már léteznek, és ezeknek a képeknek a tükröződése (nem is másolata) vagy kivetülése az, ami meg fog testesülni az anyagi világban másnap, vagy néhány órával később. Ebben az esetben pontosan látod a dolgokat, az összes részlettel, mert már ott van. Minden a látásod erejétől és pontosságától függ: hogyha a látásod objektív és őszinte, úgy fogod látni a dolgot, ahogy van; hogyha hozzáteszed a személyes érzelmeidet vagy véleményedet, kiszíneződik. A finom fizikaiban a pontosság kizárólag az érzékelőtől függ attól, aki lát.

De amint egy finomabb birodalomba térünk át, mint amilyen a vitális (és még inkább mint a mentális) egy szűk határon mozognak a lehetőségek. Látod a durva körvonalait annak ami történni fog, de a részletek lehetnek így vagy úgy: lehetséges, hogy egyes akaratok vagy befolyások közbeszóljanak és eltéréseket hozzanak létre.

Ez azért van, mert mintha az eredeti Akarat különböző szinteken tükröződne és mindegyik szinten más a képek kapcsolata és rendezettsége. A világ amiben élünk a képek világa. Nem a dolog annak lényegében, pusztán annak tükröződése. Mondhatnánk, hogy anyagi létezésünkben pusztán tükröződések vagyunk, egy képe lényegi valóságunknak. Ezen tükröződések modalitásai azok, amik behozzák a hibákat és hamisságokat (amit lényegében látunk az tökéletesen igaz és tiszta, az örökkévalóságból létezik, míg a képek lényegében változóak). És attól függően, hogy a rezgésekbe mennyi hamisság kerül, növekszik a torzulás és elváltozás mértéke. Mondhatjuk, hogy minden dolognak, minden eseménynek és minden körülménynek van egy tiszta léte – az igazi léte - és a létezés különböző szintjein egy jelentős számú tisztátlan és eltorzult léte. Például van egy jelentős torzulási kezdet az intellektuális birodalomban (sőt, a mentális birodalom jelentős mennyiségű torzulást hordoz) és ez csak növekszik, ahogy közbelépnek az érzelmi és az érzékelési birodalmak. Amikor a mentális birodalomba érkezik, a látomás gyakran felismerhetetlen. Teljesen eltorzul. Annyira, hogy van amikor nagyon nehéz felismerni, hogy „ez” „annak” a materiális kifejeződése – már nincs sok hasonlóság!

Meglehetősen új így megközelíteni a problémát és ez sok dologhoz adhatja meg a kulcsot.

Vegyük például, hogy van valaki akit jól ismersz és gyakran látod materiálisan: amikor a finom fizikaiban látod, egyes aspektusai feltűnőbbek, láthatóbbak lesznek, hangsúlyosabbak; a fizikaiban ezek észrevétlenek mert a materiális szürkeség, ahogy oly sok minden mással is, ezzel is összemosódott. Egyes jellemvonások amik fizikailag soha nem jelentek meg most annyira hangsúlyosak lesznek, hogy igen láthatóvá válnak. Amikor ránézel valakire fizikailag, látod a bőrszínét, a vonásai formáját, az arckifejezését… [ha] abban a pillanatban meglátnád a finom fizikaiban, meglátsz az arca különböző részein különböző színeket, a szemében egy kifejezést vagy fényt amit nem láttál korábban – egy erősen más általános megjelenés erős érzete ami a fizikai szemünk számára idegenszerű. De a finom látás számára ez nagyon kifejező és sokat elárul az illető jelleméről, vagy a befolyásokról, ami alatt áll (olyanról beszélek, amit néhány napja figyeltem meg).

Tehát, attól függően, hogy milyen birodalomban vagy tudatos és hol látsz, különböző fokú pontossággal és eltérő távolságból látsz eseményeket vagy érzékelsz képeket. Az egyetlen igazi és biztos látás az Isteni Tudatosság látása. Ezért a feladat, hogy tudatossá váljunk az Isteni Tudatosságra és folyamatosan fenntartsuk azt az élet minden részletében.

Addig is, sokféle képen kaphatunk jelzéseket. Az a pontos, precíz és… (mi a helyes szó?) megrögzött látás amivel a legtöbb ember bír különböző forrásokból származhat. Ez lehet egy identitáson keresztüli látás körülményekkel és dolgokkal, amikor megtanultad kiterjeszteni a tudatosságod. Ez lehet a láthatatlan világ valamilyen fecsegője aki fejébe vette, hogy elmondja mi fog történni – gyakran ez a helyzet. Minden a „hírnököd” erkölcsétől függ: hogyha a te károdra szórakozik, akkor történeket talál ki neked – majdnem mindig ez történik azokkal akik entitásoktól kapják az információkat. Csaliként többször elmondhatják, hogyan fognak végződni dolgok (mert valamilyen vitális vagy mentális birodalomban univerzális tudással rendelkeznek); majd amikor biztosak benne, hogy bízol bennük, elkezdenek füllenteni, és ahogy angolul mondják bolondot csinálsz magadból. Ez gyakran megesik! Magasabb tudatossággal kell bírj, mint ezek a cimborák, ezek az entitások (vagy van aki kisisteneknek hívja őket) és le kell tudnod felülről ellenőrizni az állításaik értékét.

Egy univerzális mentális látással láthatod (és ez nagyon érdekes) hogyan működik a mentális világ, hogy megtestesüljön a fizikai szinten. Látod a különböző mentális formációkat, hogy hogyan futnak és ütköznek össze, olvadnak egybe és viszonyulnak egymáshoz, melyikük ragadja magához az irányítást, fejt ki erősebb hatást és nyer egy teljesebb megtestesülést. Na most, ha tényleg egy magasabb látást szeretnél, ki kell szállj a mentális világból és látnod kell az eredeti akaratokat ahogy leereszkednek, hogy megtestesüljenek. Ebben az esetben lehet, hogy nem kapod meg az összes részletet, de a központi TÉNY, a tény a központi igazságában, vitathatatlan, tagadhatatlan, abszolút igaz.

Vannak akiknek megvan a képessége, hogy már a földön létező dolgokat jósoljanak meg, de messziről, távol a fizikai szemektől – ők általában azok akik képesek kiterjeszteni és megnyújtani tudatosságukat. A látásuk kicsit finomabb mint a fizikai látás és egy, a materiális hasonmásánál finomabb szervtől függ (ezt nevezhetnénk egy szerv „életének”). Tehát azzal, hogy kivetítik a tudatosságukat és megvan az akaratuk, hogy lássanak, tisztán láthatnak olyan dolgokat amik léteznek de kívül esnek a látásunk megszokott mezőjén. Akiknek megvan ez a képességük – az őszinte emberek akik arról beszélnek amik látnak, nem a blöffölők – tökéletes precizitással és pontossággal látnak.

Végül is az az abszolút őszinteség a döntő tényező azoknál akik előrejeleznek vagy előre látnak. Sajnos az emberek kíváncsisága miatt az állhatatosságuk és a nyomás amit kifejtenek (aminek nagyon kevesen tudnak ellenállni) a belső képzelet egy majdnem önkéntelen mechanizmusa lép működésbe ami hozzáteszi azt a kicsi hiányzó részt valamihez, ezt pedig már nem láttuk tisztán vagy precízen. Ez okozza az előrejelzés hibáit. Nagyon kevesek elég bátrak ahhoz, hogy azt mondják „Oh, ezt nem tudom, ezt nem láttam, ez elkerült.” Nem elég bátrak kimondani ezt maguknak! Ezért a képzelet egy kis cseppje, ami szinte tudat alatt kerül oda, a látást vagy információt felkerekítjük – lehet, hogy semmi sem lesz belőle! Nagyon kevesen képesek ellenállni ennek a hajlamnak. Nagyon-nagyon sok médiumot ismertem, sok különlegesen tehetséges lényt és csak egy maroknyi volt képes megállni ott, ahol a tudásuk véget ért. Vagy kidíszítették. Ettől lesznek ezek a képességek kicsit félreérthetőek. Egy nagy szentnek, bölcsnek kellene legyünk, teljesen mentesek más emberek befolyásától (nem azokról beszélek akik hírnevet keresnek: ők a legégbekiáltóbb csapdákba is beleesnek); mert még a jó szándék – hogy ki akarok elégíteni másokat, kedvükben akarok járni, segíteni akarok nekik – is elég ahhoz, hogy torzuljon a látás.

Miután az eseményeket előkészítik a finom fizikai világban és meglátjuk őket, túl késő közbelépni? Cselekedhetünk még?

Van egy érdekes példa amit ilyenkor mindig elmesélek. A szóban forgó illető mesélte el nekem. Régen (te még csecsemő lehettél) a Le Matin újság megjelentetett egy képregényt egy lift kezelőnek, vagy londinernek öltözött fiúról (angolul mesélte a történetet), aki egyik ujjával az időpontra mutatott, vagy valami ilyesmi. Az illető utazott és valamilyen nagyváros (nem emlékszem melyik) nagy hoteljában szállt meg. És azt mesélte nekem, hogy egy éjszaka, vagy kora reggel volt egy álma: a londiner egy halottaskocsit mutatott neki (tudod, amit Európában arra használnak, hogy a halottakat a temetőbe vigyék) és meghívta, hogy lépjen be! Ezt látta. És amikor összekészült aznap reggel és elhagyta a szobáját (ami a legfelső emeleten volt) a pihenőn ott volt ugyanaz a fiú, ugyanúgy öltözve, és hívta, hogy lépjen be a liftbe. Sokkot kapott. Visszautasította: „Köszönöm, nem!”. A lift lezuhant. Darabokra esett és akik benne voltak mind meghaltak.

Azt mondta, ezután hitt az álmokban!

Ez egy látomás volt. Látta a londinert, de a lift helyett a halottaskocsiját mutatta meg. Majd amikor látta, hogy a fiú ugyanúgy gesztikulál (teljesen mint a képregényben) azt mondta, „Nem köszönöm! Inkább lesétálok.” És a (hidraulikus) lift elromlott. Lezuhant, összenyomva mindenkit aki benne volt.

Megkérdezett róla és az én magyarázatom az volt, hogy egy entitás előre figyelmeztette. A londiner képe egy intelligens, tudatos közvetítőre utal – valószínűleg nem a férfi tudatalattijából jött. [[Anya kifejtette „A kép miatt gondolom, hogy ez egy entitás volt, az alsó tudatos egyszerűen a tényről figyelmeztette volna.”]] Vagy a finom fizikaiban látta meg és az alsó tudatos része tudta – de akkor miért egy ilyen képet adott neki? Nem tudom. Talán valami a legalsó tudatosában tudta, mert a baleset már létezett a finom fizikaiban. Mielőtt itt megtörtént, már létezett a baleset – „a baleset törvénye”.

Természetesen minden esetben van egy idő eltolódás, néha néhány óra (ez a maximum), néha néhány másodperc. A dolgok gyakran bejelentik jelenlétüket, de eltarthat néhány másodpercbe vagy percbe mire kapcsolatba kerülnek a tudatosságoddal. Én folyamatosan, folyamatosan tudatában vagyok annak, hogy mi fog történni – teljesen érdektelen dolgok, valójában; az, hogy tudom őket előre nem változtat semmin. De itt léteznek körülöttünk és egy megfelelően széles tudatossággal mindent tudhatunk. Például tudom, hogy valaki hoz nekem egy csomagot, hogy valaki el fog jönni és így tovább. Ez ilyen, minden nap van. Mivel a tudatosságom messzire nyúlik és kiterjed – ezért kapcsolatba kerül dolgokkal.

De a dolog már létezik, ezért nem lehet előérzetnek hívni; csupán arról van szó, hogy szüksége van néhány másodpercre, hogy számunkra is megvalósuljon, hogy kapcsolatba kerüljön az érzékeinkkel, mert egy ajtó vagy fal meggátolja, hogy lássuk.

Sok ilyen tapasztalatom volt. Egyszer sétáltam egy hegyi ösvényen, ahol csak egy ember fért el: az egyik oldalon szakadék a másik oldalon meredek szikla. Három gyerek volt mögöttem és egy negyedik ember zárta a sort. Én vezettem. Az ösvény a sziklát kerülgette ezért nem láttuk, mi van elől. Mellesleg igen veszélyes volt: egyszer megcsúszol és leesel a szikláról. Elől sétáltam amikor hirtelen, más szemekkel mint ezek (bár nagyon figyeltem a lépteimet) láttam egy kígyót, ahogy a kanyar mögött feküdt. Várt. Tettem egy óvatos lépést és a kígyó tényleg ott volt! Ez megóvott a meglepetés sokkjától (mivel tudtam, hogy ott van ezért óvatosan közelítettem) és mivel nem kaptam sokkot a meglepetéstől, anélkül, hogy megijedtek volna azt tudtam mondani a gyerekeknek: „Álljatok meg, maradjatok csendbe, ne mozduljatok.” Egy sokk balesethez vezethetett volna – a kígyó, egy vipera, hallott minket és ezért védekező állásba helyezkedett, feltekeredett a lyuka előtt, a fejét ingatta. Franciaországban volt. Semmi nem történt, de zűrzavarral és háborgással ki tudja?...

Ez nagyon-nagyon gyakran megtörténik velem – kígyókkal négyszer fordult elő. Egyszer Ariankuppam- ban, egy halászfaluban történt, ahol a folyó beleömlik a tengerbe. Gyorsan leszállt az éj, koromsötét volt, sétáltunk az úton amikor egy lépés közepén - már felemeltem a lábam és épp le akartam tenni - hallottam egy határozott hangot a fülemben ahogy azt mondta „Vigyázz!”. Pedig nem szólt senki. Ezért vigyáztam, és éppen ahogy le akartam tenni a lábam, láttam egy hatalmas fekete kobrát, pont ott, ahová az előtt mit sem sejtve le akartam tenni a lábam. Na már most, ők nem szeretik az ilyesmit! Szélesre tárt csuklyával, magasra tartott fejjel, királyként siklott át. Biztosan megbüntetett volna arcátlanságomért!

Több száz ilyen tapasztalatom volt – éppen az utolsó másodpercben figyelmeztettek (egy másodperccel sem túl korán) – és nagyon különböző körülmények közt. Egyszer Párizsban épp átkeltem a Boulevard Saint Michel (elhatároztam, hogy egyesülök a pszichikus jelenléttel, a benső Istenivel, bizonyos számú hónap alatt és ezek voltak a legutolsó hetek – csak erre gondoltam, csak ez kötött le). A Luxembourg Gardens-nél laktam és arra mentem sétálni, hogy a kertben üljek aznap este – még mindig zárkózva. Elértem egy kereszteződéshez – nem túl okos ilyen helyen átkelni amikor befelé fordulsz! Tehát ebben az állapotban elkezdtem átmenni amikor sokkot kaptam mintha valami megütött volna és ösztönösen hátraugrottam. Ahogy hátraugrottam egy villamoskocsi száguldott el. Kicsit több, mint egy karnyújtásnyira éreztem a villamoskocsit. Megérintette az aurámat, a védelmező aurámat (ez az aurám nagyon erős volt akkoriban - mélyen az okkultizmusban voltam és tudtam, hogyan tartsam fenn). Megérintette a védelmező aurámat és szó szerint hátralökött, mint egy fizikai sokk. Ehhez társultak még a villamosvezető szitkozódásai!

Épp időben léptem hátra, hogy elszáguldhasson a villamoskocsi.

A védelem számos különböző forrásból származhat. Gyakran egy kis entitás, vagy valamilyen más lény szólt. Volt, amikor az aura védett meg – mindenféle. Az életem ritkán korlátozódott a fizikai testre. Ez hasznos, ez jó. Szükséges is – erősíti a képességeidet. Théon már az elején megmondta: „Ti emberek megvonjátok magatoktól a leghasznosabb érzékeket, MÉG AZOKAT IS AMIK A MINDENNAPI ÉLETHEZ KELLENEK.” Hogyha a benső érzékeidet fejleszted (ő ezeknek remek neveket adott) akkor képes vagy… És ez igaz, abszolút igaz, végtelenül többet tudhatunk, mint amit most tudunk, pusztán az érzékeinket használva. És nem csak mentálisan, hanem vitálisan, sőt még fizikailag is.

De mi a módszer?

Oh, a módszer igen könnyű! Különböző tudományágak [gyakorlatok] vannak erre. Ez attól függ, hogy mit szeretnél elérni.

Ez attól függ. Mindennek megvan a saját módszere. De a legfontosabb módszer, hogy akard, hogy hozz egy döntést. Aztán kapsz egy leírást az összes ilyen érzékről, és hogy hogyan működnek – ez egy hosszadalmas folyamat. Választasz egy (vagy több) érzéket, talán azt amire az elején a legjobban alkalmas vagy és döntesz. Aztán követed ezt a tudományágat [gyakorlatot]. Ez hasonló, ahogy eddzünk az izmaink fejlesztéséhez. Így akaraterőt is létre tudsz hozni magadban.

A finomabb érzékekhez a módszer, hogy létrehozz egy pontos képet arról, amit szeretnél, lépj kapcsolatba az ehhez kapcsolódó rezgéssel aztán koncentrálj és gyakorolj. Például, gyakorlod, hogy egy tárgyon keresztül láss, vagy, hogy egy hangon keresztül halj,¹ vagy, hogy távolra láss. Például ágynak dőltem egyszer több hónapig, amit igen unalmasnak találtam – látni akartam. Egy szobában voltam, és emögött a szoba mögött volt egy másik kis szoba a mögött pedig valamilyen híd; a kert közepén a híd lépcsővé változott ami egy nagyon tágas és gyönyörű műterembe/garzonba vezetett a kert közepén [[1898-ban a párizsi Rue Lemercier műterem/lakás]]. Látni akartam mi történik a műteremben, untam a szobámat! Tehát teljesen mozdulatlanná váltam, és fokozatosan, fokozatosan kiküldtem a tudatosságomat. Ezt a gyakorlatot gyakran végeztem, mindennap egy előre meghatározott órakor. Először a képzeleteddel kezded aztán ténnyé válik. Egy idő után meghatározottan érezem, hogy a látásom fizikailag mozog: követtem és olyan dolgokat láttam a lépcsőkön lemenve történni, amiről fogalmam sem volt. Az este ezt megerősíttettem azzal, hogy megkérdeztem „Így történt? Ez volt?”

De minden ilyet hónapokig, türelmesen, szinte csökönyösen kell gyakorolni. Az érzékeket egymásután veszed: hallás, látás és végül az ízlelés, szaglás és érintés finomabb aspektusait.

Az elmével könnyebb, mert jobban hozzászoktunk, hogy ott koncentrálunk. Amikor végig akarsz gondolni valamit, vagy megoldást akarsz találni valamire, akkor abbahagysz mindent, a gondolatodra vagy problémádra fókuszálsz és csak koncentrálsz és koncentrálsz, felnagyítod a probléma nehézségét. Abbahagysz mindent vársz amíg, a koncentráció puszta ereje miatt jön egy megoldás. Amíg megtanulod, ehhez is kell egy kis idő; de hogyha valaha jó tanuló voltál, akkor megvan benned valamennyire ez a képesség – nem annyira nehéz.

A fizikai érzékeknek van egyfajta kiterjesztése. Például az amerikai indiánok, a hallás és szaglás érzékei sokkal kiterjedtebbek, mint a mieink (a kutyákban is). Amikor nyolc vagy tíz éves voltam, volt egy Indián barátom aki a Hippodrome napjaiban jött Buffalo Bill-el – ez régen volt, nyolc éves lehettem. Annyira ügyes volt, hogyha a fülét a földre tette, a rezgések erejéből megmondta, milyen messziről jöttek a lépések. Minden gyerek azonnal azt mondta, hogy „Nagyon szeretném tudni, hogy kell ezt csinálni!” Így aztán kipróbálod.

Így készíted elő magad. Azt hiszed, hogy csak élvezetből teszed, de felkészíted magad arra, ami majd később jön.

1962. február 27.

¹ A hang mögötti hallás, Anya elmagyarázta, „azt jelenti, hogy kapcsolatba lépünk a materiális tény mögötti finom valósággal: a szó vagy a fizikai hang mögött, vagy például a zene mögött. Koncentrálsz aztán meghallod, hogy mi van mögötte. Ez azt jelenti, hogy kapcsolatba lépsz a külsőségek mögötti vitális valósággal (lehet mentális valóság is de a fizikai zaj mögött általában egy vitális valóság van).” _(vissza)

73. Amikor jön a Bölcsesség, az első tanítása ez: "Olyan dolog, hogy tudás nem létezik; csak a Végtelen Istenség rövid kommentárjai [aperçus] léteznek".

Nagyon jó.

Nincs szükség kérdésekre.

74. A gyakorlati tudás más dolog; az valós és használható, de sohasem teljes. Ezért szükséges, de egyben végzetes is, a rendszerezése és kategorizálása.

75. Rendszereznünk kell, de még a rendszer létrehozásánál és fenntartásánál is mindig szilárdan ki kell tartanunk azon igazság mellett, hogy természetében az összes rendszer ideiglenes és hiányos.

Ránéztem erre nagyon gyakran. Volt idő, amikor még azt hittem, ha tudnánk a Tudatlanság világából érzékelt fizikai Természet működéséről szerezni egy tökéletes, teljes és mindent magába foglaló tudást, ez egy mód lehetne újból elérni vagy újra felfedezni a dolgok Igazságát. Utolsó tapasztalatom óta ¹ már nem gondolhatom így.

Nem tudom, hogy tisztán fogalmazok-e... Volt idő - hosszú idő - amikor azt hittem, ha a tudomány eljut a lehető legvégső határáig (ha ez elképzelhető) akkor egyesülne az igazi Tudással. Például az anyag felépítését tanulmányozva - ha még tovább, és még tovább kutatunk - elérnénk egy pontot, ahol a kettő találkozna. De amikor megvolt ez a tapasztalatom, hogy áthaladtam az örökkévaló Igazság-Tudatosságból az egyéniesült világ tudatosságába nos... ez lehetetlennek tűnt számomra. És ha engem kérdezel most, úgy gondolom, hogy a lehetősége a végletekig kiterjesztett Tudománynak és a lehetetlenség, hogy bármilyen igazi tudatos kapcsolat kialakuljon az anyagi világgal, mindkettő hamis. Van még valami más.

És ezekben a napokban egyre inkább azt találom, hogy úgy vizsgálom a problémát mintha még soha nem láttam volna.

Talán mindkét út egy harmadik ponthoz vezet és ez a harmadik pont az, amit én most... nem egészen tanulmányozok, inkább keresek - az a pont ahol a kettő egy harmadikká olvad össze, az lenne az IGAZI dolog.

De akárhogy is, ha ez teljes egész tudna lenni (és ebben ott van a "ha") a végletekig kitágított objektív tudományos ismeret minden bizonnyal elvinne a küszöbig. Ez az, amit Sri Aurobindo mondott. De azt is mondja, hogy ez végzetes, hiszen mindazok, akik rabjai ennek a tudásnak, úgy vélik, hogy abszolút igazság és ezzel bezárták az ajtót egy másik megközelítés előtt. Ezért ez végzetes.

Azonban a saját tapasztalatomból azt tudnám mondani mindazoknak, akik KIZÁRÓLAG a spirituális megközelítésben, a belső tapasztalaton keresztüli megközelítésben hisznek, - feltéve, hogy ez kizárólagos - hogy ez ugyanúgy végzetes. Mert ez feltár nekik EGY aspektust az Egész EGY igazságát - de nem AZ Egészet. A másik oldal ugyanúgy létfontosságúnak tűnik számorma, mert amikor teljesen ebben a legfelsőbb Ráeszmélésben voltam, az a másik hamissá lett, külső felismerése tagadhatatlanul csak egy (valószínűleg véletlen) torzítása valami EGYFORMÁN IGAZNAK.

Ezt a "valamit" keressük. És talán nem csak keressük - lehet, részt veszünk a LÉTREHOZÁSÁBAN.

Felhasználnak minket ennek a "valaminek" a megtestesítéséhez. Valami, amit senki nem tud még elképzelni, ami még nem jött létre. Ez egy még eljövendő kifejeződés.

Ennyit tudok mondani.

(csend)

Pontosan ez a tudatossági szint, amiben most élek. Mintha ugyanazzal az örökkévaló problémával néznék szembe de... EGY ÚJ ÁLLÁSPONTBÓL.

Ezek az álláspontok - a spirituális és a "materialista" (ha ezt lehet így mondani) amik kizárólagosnak tekintik magukat (kizárólagosnak és egyedinek, vagyis mindkettő tagadja a másik értékét ugyanazon Igazság nevében) elégtelenek, nem csak azért mert nem ismerik el egymást, hanem, mert mindkettő elismerése és integrálása sem fogja megoldani a problémát. Valami másra van szükség, egy harmadik nézőpontra, ami nem ennek a kettőnek az eredménye, hanem valami még felfedezetlen, ami valószínűleg kinyitja a kaput a teljes Tudás felé.

Nos, itt állok.

Többet nem tudok mondani - idáig jutottam.

Az ember eltűnődhet, hogyan vegyen ebben részt a gyakorlatban...

Ebben a felfedezésben?

Ez... végülis mindig ugyanaz a dolog. Mindig ugyanaz: ismerd fel saját lényedet, lépj tudatos kapcsolatba a saját lényed legfelsőbb Igazságával AKÁRMILYEN formában, BÁRMILYEN úton (ez teljesen mindegy); ez az egyetlen út. Mindannyian egy igazságot hordozunk magunkban és egyesülnünk kell ezzel az igazsággal; élnünk kell ezzel az igazsággal. És az út, amit követnünk kell, hogy megtestesítsük és egyesítsük ezt az igazságot, pontosan az az út, ami olyan közel fog vinni minket a Tudáshoz, amennyire csak lehetséges. Úgy értem a kettő tökéletesen egy: a személyes felismerés és a Tudás.

Ki tudja? Talán pontosan a megközelítések sokfélesége fogja meghozni a Titkot - a Titkot, ami megnyitja az ajtót.

Nem gondolom, hogy bármilyen egyedülálló egyén (a földön, ahogyan az most van) függetlenül, hogy mekkora, függetlenül attól, hogy milyen örökkévaló a tudatossága és eredete, képes lenne megváltozni és felismerni.... Megváltoztatni a világot, megváltoztatni a teremtést, ahogy az van, és felismerni a magasabb Igazságot, az Igazságot ami egy új világ lesz - egy igazabb, ha nem is teljesen igaz világ. Egy bizonyos számú egyén (eddig úgy tűnik időben egymás után jöttek, de jöhetnek közösségben, a térben is) elengedhetetlennek tűnik ahhoz, hogy ezt az Igazságot konkretizáljuk és megvalósítsuk.

Gyakorlatilag biztos vagyok benne.

Ez azt jelenti, hogy nem számít mekkora, milyen tudatos, milyen hatalmas EGY avatár, önmagában nem tudja megvalósítani a földön a szupramentális életet. Akár egy csoport egy időben, egyének egy száma időben egyenletesen elosztva vagy egy térben kiterjesztett csoport - talán mindkettő - elengedhetetlen ehhez a Megvalósításhoz. Erről meg vagyok győződve.

Az egyén meg tudja adni a kezdő lökést, meg tudja mutatni az utat, JÁRHATJA azt maga is (úgy értem azzal mutatja az utat, hogy megvalósítja) de nem tudja beteljesíteni a munkáját. A munka beteljesedése bizonyos kollektív törvényektől függ, amik az Örökkévaló és a Végtelen egy meghatározott aspektusának kifejeződései - természetesen ez mind egy és ugyanaz a lény! Nincsenek különbségek egyéniességekben és személyiségekben, ez mind egy és ugyanaz a Lény. De egyazon Lény egy meghatározott módon való megtestesülése számunkra egy csoportként vagy egy közösségként fordítódik le.

Nos, akkor - vannak még más kérdéseid ezzel kapcsolatban?

Szeretném megkérdezni hogyan változott a látásod az április 13.-i tapasztalatod óta, pontosan mi változott?

Megismétlem. Egy nagyon hosszú ideig úgy tűnt, hogy tökéletes egyesülése a végletekig feszített tudományos megközelítésnek és a végletekig feszített spirituális megközelítésnek, egészen a legvégső felismeréséig, a kettő egyesítése természetesen elvezetne az igazsághoz, ahhoz az Igazsághoz, amit keresünk, a teljes Igazsághoz. De a két tapasztalatommal, amit átéltem, a külső élet megtapasztalása (az univerzalizációval, imperszonalizációval - minden jógikus tapasztalatod, amit átélhetsz egy materiális testben) és az Eredettel való teljes és tökéletes egyesülés. Most, hogy megvolt ez a két tapasztalatom és valami történt - valami, amit még nem tudok leírni - tudom, hogy a két megközelítés megismerése és egyesítése nem elég; ezek megnyitnak egy harmadik dolgot, és ez a harmadik dolog az, ami még... kialakulóban van. Ez a harmadik dolog tud elvezetni a Felismeréshez, az Igazsághoz, amit keresünk.

Ezúttal egyértelmű?

Valójában valami más járt a fejemben... Milyen módon változott látásod a FIZIKAI világról a tapasztalatod óta?

Nem tudok többet adni, mint megközelítő hasonlóságot ebből a tudatosságból.

A jógán keresztül egyfajta kapcsolatba kerültem a materiális világgal, ami a negyedik dimenzión (egy a jóga által megnyitott számtalan belső dimenzió közül), e hozzáállás és tudatállapot hasznosításán alapszik. E belső dimenziók érzékelését használva, és a belső dimenziók tudatosságát tökéletesítve korábban megfigyeltem a kapcsolatot a materiális és a spirituális világok közt - ez az utolsó tapasztalatom előtt volt.

Természetesen már régóta nincs semmilyen kérdésem a három dimenzióról - mindez TELJESEN az illúzió és a hamisság világához tartozik. De most a negyedik dimenzió érzékelésének teljes haszna - és minden, ami ezzel jár - felszínesnek tűnik számomra! Annyira, hogy nem is tudom újra felidézni. A másik világ, a háromdimenziós világ, teljesen irreális; de most ez (mit mondhatnék?), megszokottnak tűnik nekem. Mint ahogy egy szokásos átirat megnyit egy bizonyos fajta megközelítést számodra.

És ami annak kifejezését illeti, hogy milyen a másik, az igazi állapot? ... Az annyira túl van bármely intellektuális állapoton, hogy nem igazán tudom szavakba önteni.

Tudom, hogy jönni fognak a szavak, de ezek megélt tapasztalatok sorozatán keresztül fognak jönni, és még nem szereztem meg ezeket a tapasztalatokat.

(csend)

Világossá vált számomra, hogy az a hozzáállás, ami annyira hasznos, alkalmas volt számomra, segített nekem a jógámban és adott egy fogást az Anyagon, ez csupán egy módszer, egy eszköz, egy eljárás - nem pedig AZ.

Nos, ebben az állapotban vagyok.

Nem tudok többet mondani.

1962. május 24.

¹ Lásd: Anya Agendája 1962. április 13. _(vissza)

76. Európa büszke a gyakorlatias és tudományos szervezettségére és hatékonyságára. Megvárom, amíg a szervezettsége tökéletes nem lesz; akkor egy gyerek fogja elpusztítani Európát.¹

Amikor az aforizmák először megjelentek a Buletin-ben, akkor azt mondtad, hogy hagyjuk ki ezt. Ez egy meglehetősen titokzatos aforizma, amelyet szeretnék helyesen érteni. Tudni szeretném, hogy közzétehetjük-e ezt, vagy sem?

Hol írta ezt Sri Aurobindo?

Az aforizmákban.

Igen, de nem szándékozott könyvet írni belőlük: ezek a szövegek innen-onnan lettek összegyűjtve.

Nem, nem, egyáltalán nem. Sri Aurobindonak volt egy külön jegyzetfüzete, amelybe egymás után feljegyezte az aforizmákat.

(csend)

Egy "gyermek"... Mi van angolul az elején?

"Prides herself."

Büszke ...

Szeretném, ha betennénk.

De mit akart kifejezni?

Nem tudom.

Persze, csak a hatalmat lehet megsemmisíteni, mert a föld nem pusztul el.

Igen, a földet nem, de egy civilizációt el lehet pusztítani.

Igen.

Ő azt mondja: "Európa el fog pusztulni."

Igen... De milyen gyermek?

Az az érzésem, hogy ez valami teljesen igazként jött, abszolút igaz jóslatként - de nem tudom.

Korábban azt mondtad, hogy jobb volt kihagyni.

De most, éppen ellenkezőleg, az a benyomásom, hogy el KELL mondani.

De még nem hiszem hogy, eljött az idő, mégis - úgy értem, még nem "jött el" a megvalósítás ideje; eljött az ideje, hogy elmondják, de annak nem, hogy megvalósítsák.

"A gyermek ..." talán az Új Világ gyermeke? ... egy mosollyal mindent elpusztít.

Igen, nagyon is lehetséges - nagyon is lehetséges.

(csend)

Félelmetes hatalmat tartalmaz ... Valami megdöbbentőt. El sem tudod képzelni a benne rejlő hatalmat, ez tényleg olyan, mintha az Isteni maga mondaná: "Megvárom"... Megvárom...

1971. december 11.

¹ Az alábbi beszélgetés zajlott, 1971. decemberében, közel tíz évvel azután, hogy Anya kommentálta az aforizmáknak ezt a csoportját. _(vissza)

77. A zseni felfedez egy rendszert; a középszerű tehetség merevé teszi azt, amíg szét nem zúzza azt egy újabb zseni. Bármelyik hadsereg számára veszélyes, ha tapasztalt katonák vezetik; mert a másik oldalra Isten lehet, hogy Napóleont állítja.

78. Amikor a tudás friss bennünk, akkor legyőzhetetlen; amikor régi, akkor elveszti az értékét. Ez azért van, mert Isten mindig előre mozog.

Sri Aurobindo itt az inspiráción vagy kinyilatkoztatáson keresztüli tudásról beszél. Más szavakkal, amikor hirtelen leereszkedik és megvilágosítja a megértésed: hirtelen azt érezed, hogy most először értesz valamit, mert közvetlenül a Fény birodalmából érkezik hozzád, az igazi tudás területéről és ha az igazság természetes erejével együtt jön - az megvilágosít téged. És valóban, amikor még csak éppen megkaptad úgy tűnik, semmi nem tudna ellenállni ennek a Fénynek. És ha biztosítod, hogy tudjon benned dolgozni annyi átalakulást hoz magával, amennyit csak tud a saját területén.

Ez egy igen gyakori tapasztalat. Amikor megtörténik és egy kicsit utána (nem sokáig), úgy tűnik, minden egy igen természetes módon e Fény köré szervezi magát. Aztán apránként elvegyül a többivel. Megmarad az intellektuális ébersége, (így vagy úgy megfogalmazva) - ennyi megmarad, de ez olyan, mint egy üres maghéj. Már nincs meg benne a hajtóerő, ami átalakítja a létezés minden mozgását e fény képére. És ezt érti Sri Aurobindo: a világ gyorsan mozog, az Úr mindig előre halad, és utána csupán egy ösvény marad, amelyet maga után hagy: már nincs az azonnali és mindenható ereje, amellyel abban a pillanatban bírt, amikor azt a világra vetítette.

Ez olyan, mint amikor esik az igazság zuhataga, és bárki, aki el tud kapni akár csak egy cseppet is, megvilágosodik. De ha csak ők maguk nem fejlődnek hihetetlen tempóban, az Úr és az ő igazság zuhataga már réges-régen messze lesz, és nagyon gyorsan kell majd futniuk, hogy utolérjék! Ezt a képet láttam mindig.

Ezt érti ő.

Igen, de ahhoz, hogy ennek a tudásnak tényleg meg legyen az átalakító ereje...?

Igen ez a magasabb tudás, az Igazság fejezi ki magát, amit ő "az igazi tudásnak" nevez; és ez a tudás átalakítja az egész teremtést. De úgy látszik, Ő folyamatosan engedi esni, és hogyha nem sietsz (nevetés) le fogsz maradni!

Soha nem éreztél még káprázatos villanást a fejedben? És aztán: "Aha! Ez az!" Ez néha valami, ami már intellektuálisan ismert volt, de örömtelen és élettelen; és aztán hirtelen hatalmas erőként érkezik, és megszervez mindent eköré a Fény köré - nem tart nagyon sokáig. Néha néhány óráig tart, néha néhány napig, hacsak az ember nem nagyon lassú mozgású. És ez idő alatt, tudod (nevet) az Igazság Forrása megy, megy, megy, tovább...

Ezek mind pszichológiai átalakulások. De hol van az Anyag, és a test átváltoztatásához szükséges tudás?

Pillanatnyilag semmit nem tudok erről mondani. Egyszerűen nem tudom.

Másfajta tudás ez?

Nem, nem hiszem.

(csend)

Lehet egy másfajta tevékenység, de nem egy másfajta tudás.

(csend)

Igazából csak akkor fogunk tudni arról beszélni, hogy mi alakítja át az anyagot, amikor az Anyag. legalább egy kicsit átalakult, amikor megkezdődik az átalakulás. Akkor beszélhetünk a folyamatról. De pillanatnyilag...

(csend)

Ám bármilyen átalakulás a lényben, bármilyen szinten, mindig kihat az alatta lévő szintekre. Mindig van egy tevékenység. Még azok a dolgok is, amik tisztán intellektuálisnak tűnnek biztosan hatással vannak az agy szerkezetére.

És ezek a megvilágosodások csakis egy csendes elmében történnek - vagy legalábbis egy nyugodt elmében. Ha az elme nem teljesen zavartalan és nyugodt, ez nem jön. Vagy ha mégis jön, nem veszel észre semmit, mert akkora zajt csapsz! És természetesen ezek a tapasztalatok segítik, hogy a nyugodtságod, a csended és nyitottságod egyre jobban és jobban megalapozódhasson... Ez az érzés, hogy valami teljesen mozdulatlan, de nem bezáródott - mozdulatlan, ugyanakkor nyitott és befogadó - annál jobban megalapozódik, minél több ilyen tapasztalatod van. Nagy különbség van egy halott, megtört, tartózkodó csend és egy nyugodt fogékony elme csendje közt. Ez nagy különbséget tesz. De ez az eredménye ezeknek a tapasztalatoknak. Az összes előrelépés, amit megteszünk, igen természetesen, mindig a fentről érkező igazság eredménye.

Hatása van: minden ilyen dolognak hatása van a test működésére - a szervek, az agy, az idegek és a többi működésére. És ez bizonyára jóval az előtt fog megtörténni, hogy bármilyen hatás lenne a külső formán.

Igazából, amikor az emberek átalakulásról beszélnek, főleg egy festői szépségű átalakulásra gondolnak, nem? Egy gyönyörű megjelenés - könnyű, rugalmas, plasztikus, tetszés szerint változó. De nem sokat gondolkodnak... ezen a másik dolgon, a szervek inkább érzéstelen átalakulásán! És mégis bizonyára ez fog először végbe menni, jóval a látszat átalakulása előtt.

Sri Aurobindo arról beszélt, hogy a csakrák ¹ működése helyettesíti a szerveket.

Igen - azt mondta 300 év! (Anya nevet.)

(csend)

Már egy kis elmélyüléssel könnyű megérteni: hogyha arról lenne szó, hogy valamit abbahagyjunk, valami MÁST pedig elkezdjünk, ezt igen gyorsan meg lehetne tenni. De életben tartani a testet (megtartani működését), majd EGYIDEJÜLEG birtokolni eleget az új működésből ahhoz, hogy életben maradjon, és aztán egy átalakulás - ezt a kombinációt nagyon nehéz megvalósítani. Ennek teljesen tudatában vagyok, teljesen tudatában vagyok... az elképesztő időmennyiségnek, amire szüksége van, hogy ezt katasztrófa nélkül meg lehessen tenni.

Mindenekfelett természetesen, amikor a szívhez érünk: helyettesíteni a szívet egy alakítható, dinamikus Erő központjával! (Anya nevet) Pontosan melyik PILLANATBAN fogom megszüntetni a keringést és bedobni az Erőt!??

Ez... nehéz.

(csend)

A mindennapi életben gondolsz dolgokra, aztán megteszed őket - de ez pontosan az ellentéte ennek! Ebben az életben először kell megtenned dolgokat, és utána megérted - de jóval utána. Először cselekedned kell, gondolkodás nélkül. Ha gondolkodsz, nem jutsz sehová; csak visszatérsz a régi módhoz, ahogy teszed a dolgokat.

1962. október 6.

¹ A tudatosság központjai a finom testben. _(vissza)

79. Isten végtelen Lehetőség. Tehát az Igazság soha nem pihen; tehát a Tévedésnek is igazat adnak a[z Igazság] gyermekei.

80. Bizonyos istenfélő embereket hallgatva, az ember azt képzelné, hogy Isten sohasem nevet; Heine közelebb volt az igazsághoz, amikor meglelte Benne az isteni Arisztophanészt.

Igen, ez alatt ő azt érti, hogy ami igaz egy pillanatban már nem az egy másikban. És ez az, amiért " Tévedésnek is igazat adnak a[z Igazság] gyermekei."

Talán úgy érti, hogy nincs olyan, hogy hiba!

Igen, ez ugyanaz, ugyanazt mondod másképp. Más szavakkal, amit hibának hívunk az egy időben igazság volt.

A Hiba egy időhöz kötött fogalom.

De vannak dolgok, amik tényleg hibának tűnnek.

Pillanatnyilag.

Pontosan ez a benyomás: minden ítéletünk pillanatnyi. Egyik pillanatban egy dolog, a következő pillanatban valami más. És a hibák azért léteznek számunkra, mert mi látjuk a dolgokat egymás után, egyiket a másik után; de ez nem lehet az, ahogyan az Isteni látja azokat, mert minden Őbenne van.

Csak próbáld meg egy pillanatra (nevet) próbáld meg egy pillanatra elképzelni, hogy te Isteni vagy! Minden benned van; egyszerűen csak játszol azzal, hogy egy bizonyos sorrendben húzd mindet elő. De számodra, a tudatodban, minden ott van egyszerre; nincsen idő, sem múlt, sem jövő, sem jelen - minden ott van együtt, minden létező kombináció. Ő csak játszik azzal, hogy előhúz egy dolgot, aztán egy másikat; de a szegény ördögök lenn csak az egész egy kis részét látják (nagyjából annyit, mint ez) és azt mondják "Oh! ez egy tévedés." Hogyan hiba ez? Egyszerűen azért, mert az, amit látnak, csupán egy kis rész.

Tiszta, nem? Könnyű megérteni. A hiba fogalma a térhez és az időhöz tartozik.

Ugyanez igaz az érzésre, hogy egy dolog egyszerre nem tud LÉTEZNI is és NEM LÉTEZNI is. És mégis, így vannak a dolgok: valami egyszerre van és nincs. Az idő fogalma, az idő és tér fogalma hozza be a hiba fogalmát.

Hogy érted, hogy valami egyszerre van és nincs?

Valami létezik, és egyszerre létezik az ellentéte is. Nos, számunkra nem lehet igen is és nem is egyszerre, de az Úr számára FOLYAMATOS az igen és a nem egyszerre.

Ugyanez a helyzet a térről alkotott elképzelésünkkel. "Itt vagyok" mondjuk "tehát nem vagyok ott." De én itt vagyok és te is itt vagy és minden ott van! (Anya nevet). De ezt nem értheted meg, hacsak nem haladod túl a tér és idő fogalmát.

Ez egy olyan valami, amit nagyon konkrétan tudunk érzékelni, hogyha többé nem úgy érzékeljük a dolgokat, ahogy eddig.

Sokat ezek közül az aforizmák közül bizonyára akkor írt, amikor a magasabb elme hirtelen megnyílt a Szuperelmének. Még nem felejtette el, hogyan néznek ki a dolgok a hagyományos módon, de most már egy Szupramentális módon látja őket. És ennek eredményeképpen van ez a dolog, ami adja ezt a paradox létezési formát. Mert az egyik még nem elfelejtett és a másik már érzékelhető. .

(hosszú csend)

Igazából, ha elég közelről nézed meg a dolgokat, rákényszerülsz levonni azt a következtetést, hogy az Úr egy hatalmas komédiát játszik el Önmaga számára, hogy a Megtestesülés egy komédia. Önmagával játszik Önmaga számára!

A néző szerepébe tette Magát és Magát nézi. És, hogy nézhesse magát, el kell fogadni a tér és idő fogalmát - különben nem tudja Önmagát nézni! És azonnal megkezdődik az egész komédia. De ez csupán egy komédia és semmi több!

És mi vagyunk a bábuk, eh! És ezért vesszük annyira komolyan. De amint abbahagyjuk a bábulétet, rájövünk, hogy ez egy komédia.

Vannak, akik számára ez egy tényleges tragédia is.

Igen, mert tragikussá tesszük. MI tesszük tragikussá.

Erre összpontosítottam mostanában. Megnéztem a különbségeket hasonló eseményeknél az emberi lények és az állatok életében. Hogyha az állatokkal azonosulsz, tisztán látod, hogy ők egyáltalán nem veszik tragikusan a dolgokat - kivéve azokat, amelyek emberrel kerülnek kapcsolatba. (De akkor nincsenek a természetes állapotukban; ez egy átmeneti állapot, ezek átmeneti lények állat és ember között.) És természetesen az első dolog, amit átvesznek az embertől azok az ember fogyatékosságai - mindig azt a legkönnyebb átvenni! És aztán boldogtalanná teszik magukat - a semmiért.

Annyi dolog, annyi dolog... Az emberi lények visszataszító tragédiát csináltak a halálból. Megéltem ezt a napokban. Láttam. Tegnap éjjel vagy előtte. Legalább két órát töltöttem egy világban - a finomabb fizikai világban ¹ - ahol az élők keverednek a holtakkal a különbözőség bármilyen érzése nélkül, ott egyáltalán nem számít. És ott éltek egyszerre - akiket mi "élőknek" és "holtaknak" hívunk. Mind együtt voltak, együtt ettek, együtt mozogtak, együtt szórakoztak; mindezt egy csodálatos zavartalan fényben - kellemes, nagyon kellemes. Azt mondtam "Voilà! Az ember létrehozott egyfajta lezárási pontot, és kijelenti: ,Most halott!'" Halott! És ami tényleg elviszi a pálmát, hogy a testet úgy kezelik, mind egy tudattalan tárgyat miközben tudatánál van!

(csend)

Hol, hol van a Hiba? Hol van a Hiba?

Ténylegesen nincsen olyan, hogy hiba. Csak olyan dolgok vannak, amik lehetetlennek tűnnek, mert nem tudjuk, hogy az Úr a végtelen lehetőség, és megtehet bármit amit akar, ahogy Ő akarja. Egyszerűen nem tudjuk elrendezni a fejünkben: "Ez lehet, de ez nem lehet" folyamatosan ezt mondjuk. De ez nem igaz! Minden lehetséges, és csak a mi hülyeségünk mondja, hogy valami "nem lehet".

(csend)

Tehát látod, az egyetlen, aki nem aggódik az, aki a show-t nézi, mert ő mindig tudja mi fog történni. Tökéletes tudása van mindenről, mindenről, ami történik, ami megtörtént, vagy történni fog - számára mindez EGY jelenlét. És aztán ott vannak a színészek, a szegény színészek, akik még nem is ismerik túl jól a szerepüket. Aggódnak és nyugtalankodnak, mert el kell játszaniuk valamit és nem tudják mit. Épp volt egy nagyon erős érzésem erről: mindannyian szerepeket játszunk ebben a komédiában, de nem tudjuk mi ez a komédia, sem azt, hogy hová tart, hogy honnan jön, hogy mi ez az egész. Épp hogy tudjuk (és azt is szegényesen), hogy mit kellene egy adott pillanatban tennünk. És mivel szegényesen tudjuk, ezért aggódunk. De amikor mindent tudsz, már nem tudsz aggódni többé - mosolyogsz. Ő biztosan nagyon jól szórakozik, de mi... És mégis megadatott nekünk a TELJES HATALOM, hogy ugyanannyira jól érezzük magunkat, mint Ő.

Csak nem vesszük a fáradtságot, hogy így tegyünk.

Nem könnyű!

Oh! nem könnyű ...! Ha könnyű lenne, belefáradnánk.

Néha az ember elgondolkodik miért, miért ilyen tragikus ez az élet? De először is, hogyha egy folyamatos bűbáj lenne, nem értékelnénk, mert teljesen természetes lenne - főleg ez az: nem értékelnénk, mert teljesen természetes lenne. És semmi sem szól az ellen, hogy nem vágynánk egy kis zűrzavarra változásképpen! Lehet, hogy így lenne.

Lehet, hogy pontosan erről szól a földi paradicsom története... Abban a paradicsomban az embereknek volt egy spontán tudásuk: ugyanazzal a tudatossággal éltek, mint az állatok, éppen annyi volt nekik belőle, hogy egy kis örömet kapjanak az életből, hogy megérezhessék az élet örömét. De aztán tudni akarták a miértet és a hogyant, hogy merre tartanak, mit kellene tenniük és a többi - és megkezdődtek az aggodalmaik... belefáradtak a békés boldogságba.

(csend)

Azt gondolom Sri Aurobindo azt akarta mondani, hogy a hiba egy ugyanolyan illúzió, mint az összes többi, hogy nincs olyan, hogy hiba: minden lehetőség jelen van, és mivel mindegyik jelen VAN, gyakran, SZÜKSÉGSZERŰEN ellentmondásosak. Látszólag ellentmondásosak. De csak meg kell nézned magad és feltenni a kérdést - "Mit nevezek hibának?". És ha szemtől szembe nézed a dolgot és megkérdezed "Mit nevezek én hibának?", azonnal meglátod micsoda ostoba dolog ez - nem létezik hiba, egyszerűen nem tudsz rámutatni.

(csend)

Úgy érzem Sri Aurobindo a felemelkedés időszakát élte, az intuitív elme áthatolt és kapcsolatba került a Szuperelmével és akkor ez jött a gondolataiba, HUSS ! mint egy kis szünetet a gondolkodásban, és aztán megírta ezeket a dolgokat. De hogyha követed a mozgást, meglátod az Eredetét.

Pusztán így értette: A hiba egyike a megszámlálhatatlan, végtelen lehetőségeknek (a "végtelen" azt jelenti, hogy egyáltalán semmi sincs kizárva.) Tehát hol van itt tér hibázni? MI hívjuk hibának, ez teljesen önkényes. "Ez egy hiba" mondjuk - de mihez képest? Az igazságról alkotott ítéletünk szerint igen, de biztosan nem az Úr ítélete szerint, hiszen ez is az Ő része!

Kevés ember képes ennyire kitágítani megértését.

Tudod, amikor elkezdek nézni (Anya becsukja a szemét) egyszerre két dolog van: az a mosoly, az az öröm, az a nevetés és aztán... az a béke! Oh, tényleg, ilyen békét... Ilyen teljes, ragyogó békét... és TELJES: nincs több kínlódás, nincs több ellentmondás. Nincs több kínlódás. EGYETLEN ragyogó harmónia - és mégis ott van minden, amit mi hibának hívunk, a szenvedés, a nyomor, minden ott van. SEMMI nem hiányzik. Ez egy másfajta látás.

(csend)

Nincs mit mondani - hogyha őszintén ki akarsz szabadulni belőle, ez tényleg nem annyira bonyolult: nem kell semmit tenned, csak mindent az Úrra kell hagyj. És Ő mindent megtesz. Ő mindent megtesz. Ő... annyira csodálatos! Annyira csodálatos!

Vesz bármit, akár azt is, amit mi egy hétköznapi intelligenciának hívunk, és egyszerűen Ő megmutatja neked, hogyan tedd félre, hagyd pihenni azt az intelligenciát: "Tessék , maradj nyugodt, ne kavarogj, ne zavarj; nincs rád szükségem." És aztán megnyílik egy ajtó - nem is érzed, hogy ki kellene nyitnod; szélesre tárul és átvezetnek a másik oldalra. Valaki más tesz mindent, nem te. És aztán... a másik út lehetetlenné válik.

Oh!, ez a sok borzasztóan kemény munka, az elme erőlködik, hogy megértse, szenved, fejfájásokat okozva magának - fúj! ... Teljesen haszontalan, teljesen haszontalan, nem vezet sehova, csak még több zűrzavarhoz.

Szembetalálod magad egy úgynevezett problémával: "Mit kellene, mondjak? Mit kellene, tegyek? Hogyan kellene viselkednem?" Semmit nem kell tegyél! Semmit, csak azt mondani az Úrnak "Voilà, Látod, itt van ez a helyzet." Ennyi. És aztán maradj nagyon nyugodt. Majd spontán, anélkül, hogy gondolkodnál róla, anélkül, hogy mérlegelnéd, anélkül, hogy kiszámolnád, anélkül, hogy az égvilágon bármit tennél, a legkisebb erőfeszítés nélkül... megteszed, amit meg kell tenni. De az Úr teszi meg, már nem te. Ő teszi meg, Ő rendezi el a körülményeket. Ő teszi a szavakat a szádba, vagy a tollad alá - Ő tesz mindent - mindent - mindent - mindent, és neked semmi mást nem kell tenned, csak engedd magad gyönyörben élni.

Egyre inkább kezdek meggyőződni, hogy az emberek ezt nem igazán akarják.

De az ásás előtte, megtisztítani az útját, az, ami kemény, az, ami nehéz.

Még azt sem kell megtenned! Ő megteszi helyetted.

De van egy folyamatos invázió: a régi tudatosság, a régi gondolatok...

Igen, szokásból próbál újra beindulni. De csak annyit kell mondj:" Uram, látod - Látod, látod, hogy van ez." Ennyi. "Uram nézd, nézd meg, nézd meg, nézd meg, nézd meg ezt az idiótát itt. " és vége. Azonnal. És a változás automatikusan jön, a legkisebb erőlködés nélkül. Egyszerűen... egyszerűen legyél őszinte, más szavakkal IGAZÁN akard a megfelelő dolgot. Az ember teljesen tudatában van erőtlenségének, teljes képtelenségének: egyre jobban és jobban érzem, hogy az anyag, sejtek és a többi amalgámja egyszerűen szegényes! Szegényes. Nem tudom, bizonyos körülmények közt az emberek érezhetik magukat hatalmasnak, csodálatosnak, ragyogónak, erőteljesnek... de ami engem illet, ez csak azért van, mert nem tudják milyenek valójában! Amikor meglátod, valójában mi épít fel... ez semmi, tényleg semmi. De képes bármire, feltéve... feltéve, ha megengeded az Úrnak megtenni. A baj az, hogy valami mindig egyedül akar cselekedni. Ha ez nem lenne így...

Nem, tele lehetünk nagyszerű jószándékkal , majd tenni AKARUNK. És ez ami megnehezít mindent. Vagy hiányzik a hit, az Úr képességeibe vetett hit - azt gondolod, hogy saját magad kell megtegyél dolgokat, mert Ő nem tudja, hogyan kell. (Anya nevet). Tudod, ez a fajta ostobaság nagyon széleskörű, tudod: "Ő hogyan látná ezeket a dolgokat? Mi a Hamisság világában élkünk , Ő hogyan látná a Hamisságot...?" De Ő valójában olyannak látja a dolgokat, amilyenek!

És nem az ostoba emberekről beszélek, hanem az okosakról, akik próbálják... Még mindig van valahol bennük egy meggyőződés, még azokban is akik tudják, hogy a Tudatlanság és Hamisság világában élnek és hogy van egy Úr aki maga az Igazság. Nos, pontosan úgy érvelnek, hogy mivel Ő tiszta igazság, Ő nem fogja megérteni. (Anya nevet). "Ő nem fogja megérteni hamisságunkat, magamnak kell ezt elintéznem." Ez egy nagyon uralkodó, nagyon elterjedt hozzáállás.

Oh, megnehezítünk dolgokat a semmiért!

Gyakran tűnődöm: amikor az Úrhoz imádkozik az ember, amikor el akarja neki mondani, hogy valami rossz, mindig az az érzésem hogy, fontos nagyon keményen koncentrálni, mert valami nagyon Távolit kell szólíts. De igaz ez? Vagy valójában...

Ez rajtunk múlik!

Személyesen én tudod már mindenütt érzem Őt, mindig, mindig, egészen a tényleges fizikai érintkezésig (ez finom fizikai, de fizikai): dolgokban, levegőben, emberekben, a... így (Anya kezeit az arcára teszi). Tehát nekem nem kell messzire mennem! Nekem csak ezt kell tegyem (Anya a kezeit kicsit beljebb fordítja) egy másodperc koncentráció - és már itt is van Ő. Mert tudod, Ő itt van. Itt van Ő mindenütt.

Természetesen, ha elkezdünk gondolkodni minden területen, az egyetemes tudatosság összes síkján és, hogy ő mindennek messze-messze a legtetején van... akkor ez valóban igen nagy távolság lesz! (Anya nevet). De hogyha úgy gondolunk Ő rá, hogy mindenütt jelen van, mindenben, hogy Ő minden, hogy csak a látásmódunk akadályoz meg minket abban, hogy lássuk és érezzük Őt, és csak ennyit kell tegyünk (Anya befelé fordítja a kezeit)... egy mozdulat így, egy mozdulat úgy (Anya befelé majd kifelé fordítja tenyereit egymás után) akkor ez igen konkréttá válik: így csinálsz (kifelé irányuló mozdulat) és minden mesterségessé válik - keménnyé, szárazzá, hamissá, megtévesztővé, mesterkélté; így csinálsz (befelé irányuló mozdulat) és minden hatalmas , nyugodt , ragyogó , hatalmas , örömteli. És ez egyszerűen ez , vagy az (Anya befelé majd kifelé fordítja tenyereit egymás után ) Hogyan ? Hol ? Nem lehet leírni , ez kizárólag - kizárólag - a tudatosság mozdulata , semmi más . A tudatosság mozdulata . És a különbség az igaz és a hamis tudatosság közt egyre... . pontosabbá válik és ugyanakkor VÉKONNYÁ: nem kell "nagy " dolgokat tegyél , hogy kikerülj belőle . Előtte az volt az érzés , hogy VALAMIBEN élek , és hogy sok belső munkát , koncentrációt , belemélyülést kell tegyek ahhoz , hogy kikerüljek belőle , de most úgy érzem ez valami amit az ember elfogad (Anya képernyőként teszi maga elé kezeit ), egy kis vékony bőrszerű valami , nagyon kemény - formálható , de nagyon kemény , nagyon száraz , nagyon vékony , nagyon vékony ... olyasmi mint egy maszk amit felveszel - aztán így csinálsz (mozdulat ) és eltűnik .

Előrelátok egy időt, amikor már nem lesz szükség tudatosnak lenni a maszkra: olyan vékony lesz, hogy azon keresztül fogunk látni, érezni és cselekedni, és nem lesz szükség visszatenni a maszkot. Ez az ami kezd történni.

De ez a minden dologban Jelenlévőség... Ez egy Rezgés - egy rezgés, amiben benne van minden. Egy rezgés ami egyfaja végtelen erőt, végtelen örömöt, végtelen békét hordoz, és hatalmasságot, HATALMASSÁGOT, HATALMASSÁGOT: határtalan... De kizárólag egy Rezgés, mégis... Oh , Uram! Ez nem gondolható, így leírni sem lehet. Hogyha gondolkodsz... amint elkezdessz gondolkodni, újra ugyanazt a régi zűrzavart éled. Ezért nem tudsz mondani semmit.

Valóban, Ő messze van tőled, mert azt gondolod, hogy távol van. Ha csak egyszerűen, tudod, úgy gondolsz rá, hogy itt van melletted, így (kezével arcához közel mutat) megérint... hogyha tudnál így érezni. Nem mintha egy másik embert érintenél, nem olyan. Ez nem valami idegen, külső, ami kívülről jön hozzád - nem. Ez... mindenütt van.

És érzed Őt mindenütt, mindenütt, mindenütt - belül, kívül, mindenhol. Ő, semmi más csak Ő - Ő, az Ő Rezgése.

De ezt ki kell kapcsold (a fejet). mert különben, nem fogod meglátni a VALÓDI dolgot - keresel összehasonlításokat, azt mondod, hogy "olyan mint ez vagy a z..." Oh!

(csend)

És hányszor, hányszor az érzés, hogy... Nincs forma - nincs forma és nincs semmi, ezt egyszerűen nem lehet kifejezni. Érzel egy pillantást és nincsenek szemek - nincsen pillantás és mégis van pillantás; egy pillantást és egy mosolyt és... nincs száj, nincs arc! És mégis van mosoly és pillantás és... (Anya nevet) nem tehetsz róla és azt mondod "Igen Úr, ostoba vagyok!" De Ő nevet és te is nevetsz és boldog vagy.

Nem lehet, nem lehet megmagyarázni! Nem lehet kifejezni. Nem tudsz mit mondani. Bármit mondasz az semmi, semmi.

1962. október 12.

¹ Egy finom (szubtilis) anyagi létezés a külső testünk mögött, amely nem csak a fizikai, hanem a vitális és mentális burkaink állományát is biztosítja. _(vissza)

81. Isten nevetése időnként nagyon durva és méltatlan a kifinomult füleknek; Ő nem elégszik meg azzal, hogy Moliere legyen, szükségképpen Arisztophanésznek és Rabelais-nak is lennie kell.

82. Ha az emberek kevésbé komolyan vennék az életet, akkor nagyon gyorsan tökéletesebbé tehetnék. Isten soha nem veszi komolyan a dolgait; ezért tárul a szemünk elé ez a csodálatos Univerzum.

83. A szégyenérzetnek bámulatraméltó eredményei vannak, és mind az esztétikában, mint a etikában nehezen tudnánk nélkülözni; de mindennek ellenére a gyengeség jelvénye és a tudatlanság bizonyítéka.

Valaki kérdezhetné, hogy a dolgok komolyan vétele hogyan akadályozza az életet a még tökéletesebbé válástól.

Az Erény mindig is töltötte az idejét az életben fellelhető bármilyen rossznak a megszüntetésével, és ha a világ különböző országainak összes erényeit összerakhatnánk nagyon kevés létező dolog maradna.

Az Erény azt állítja, hogy a tökéletességre törekszik, de a tökéletesség egy teljesség. Így a két mozgás ellentmond egymásnak. Egy erény, amely megszüntet, csökkent, határokat rögzít, és egy tökéletesség, amely elfogad mindent, semmit el nem utasít, azonban minden dolgot a helyére tesz, nyilvánvalóan nem ért egyet.

Komolyan véve az élet általában két mozgásnak az összetétele: az első az, hogy fontos dolgok azok valószínűleg nincsenek, a második az, hogy szeretnénk az életet redukálni a tulajdonságoknak egy bizonyos számára, amelyek tisztának tekinthetők és a létezéshez méltónak. Néhány emberben - például akikről Sri Aurobindo beszél itt, a "kifinomult", vagy a puritánok - ez az erény száraz, sivár, szürke, agresszív és hibát talál mindenhol, mindenben ami örömteli, szabad és boldog.

Az egyetlen módja az életet tökéletessé tenni - itt a földi életre gondolok, természetesen - hogy ránézni elég magasból, teljes egészében látva, nem csak a jelenlegi teljességében de a múlt, jelen és jövő teljességében: az ami volt, az ami, és az ami lesz, képesnek kell lennünk látni mindent egyszerre. Mert ez az egyetlen módja mindent a helyére tenni. Semmi sem lehet kirekesztett, semmi sem kell kirekesztett legyen, de minden dolog a helyén kell legyen teljes harmóniában az összes többivel. És aztán mindezen dolgok, így a "rossz", ugyanígy az "elítélendő", ugyanígy az "elfogadhatatlan", ahogy azok a puritán elmének tűnnek, az öröm és szabadság mozgásaivá válnak egy teljesen isteni életben. És akkor semmi sem akadályozhat meg minket abban, hogy megismerjük, megértsük, érezzük és éljük, a legfelsőbbnek ezt a csodálatos nevetését, akinek végtelen öröme telik abban, hogy saját örök életét figyeli.

Ez az öröm, ez a csodálatos nevetés, ami felold minden árnyékot, minden fájdalmat, minden szenvedést! Neked csak elég mélyre kell menni magadban, megtalálni a belső napot, hagyni magad elárasztani vele; ez nem más mint egy harmonikus, világos, napfényes nevetés zuhataga, amely nem hagy teret semmilyen árnyéknak vagy fájdalomnak.

Valójában, még a legnagyobb nehézségek, még a legnagyobb bánat, még a legnagyobb fizikai fájdalom - ha megnézed azokat abból a nézőpontból, onnan, látod a nehézségnek a valótlanságát, a bánatnak a valótlanságát, a fájdalomnak a valótlanságát - és nincs más, mint örömteli és fényes rezgés.

Valójában, a nehézségek feloldásának, a bánat leküzdésének és a fájdalom eltávolításának ez a leghatékonyabb módja. Az első viszonylag könnyű - azt mondom, viszonylag - az utolsó nehezebb, mert az a szokásunk, hogy a testet és az érzéseit valami konkrétnak, pozitívnak tartjuk; de ez ugyanaz a dolog, egyszerűen azért, mert nem tanultuk meg, nem az a szokásunk, hogy a testet valami folyékony, képlékeny, bizonytalan, megfoghatatlan dolognak tartjuk. Mi nem tanultuk meg belevinni ezt a fényes nevetést, hogy feloldja az összes sötétséget, az összes nehézséget, minden viszályt, minden diszharmóniát, mindent, ami veszekedés, ami sírás és jajveszékelés.

És az a Nap, az Isteni Nevetésnek az a Napja az összes dolog centrumában van, az összes dolognak az igazsága: meg kell tanulnunk, látni, érezni, élni azt.

És ezért kerüljünk el az életet komolyan vevő embereket; azok nagyon unalmas emberek.

Amint a légkör súlyossá válik biztos lehetsz benne, hogy valami nincs rendben, hogy egy zavaró hatás, egy régi szokás, próbálja újra megerősíteni magát, ami nem fogadható el. Mindez a sajnálat, mindez a bűntudat, az értéktelenségnek, a fogyatékosságnak az érzése - majd egy lépéssel tovább, bűnösnek érzed magad. Oh! Számomra úgy tűnik minden egy másik korhoz, a sötétség korához tartozik.

De minden, ami nem szűnik, amely próbál belekapaszkodni és elviselni mindezen tilalmakat, és e ketté vágott élet szokását - a kis dolgokat és a nagy dolgokat, a szentet és a profánt... "Micsoda" mondják az emberek akik valják, hogy spirituális életet követnek "hogyan lehet, hogy ilyen kis dolgok amik oly kevéssé fontosak, a spirituális megtapasztalás tárgya?" És mégis, ez egy tapasztalat ami egyre jobban konkrétá és valóssá válik, sőt lényegében; ez nem az hogy vannak "dolgok" ahol az Úr van és "dolgok" ahol Ö nincs. Az Úr mindig ott van. Ő semmit sem vesz komolyan, minden szórakoztatja Őt, és játszik veletek, ha tudjátok, hogyan kell játszani. Ti nem tudjátok, hogyan kell játszani, az emberek nem tudják, hogyan kell játszani. De milyen jól tudja Ő, hogyan kell játszani! Milyen jól játszik! Mindennel, a legkisebb dolgokkal: van néhány dolgod, amit az asztalra tudsz tenni? Nem érzed, hogy neked gondolkodni intézkedni kell, nem, játsszunk: hadd tegye ezt itt ide, és azt ott oda, és ez itt tetszik. És aztán egy másik alkalommal ez megint más... Milyen jó játék, és olyan szórakoztató!

Tehát, abban egyetértünk, meg kell próbálnunk megtanulni, hogyan nevessünk az Úrral.

1963. január 14.

84. A természetfeletti az, aminek a természetét nem értük el, vagy még nem ismerjük, vagy amelynek az eszközeit még nem hódítottuk meg. A csodákra való általános hajlam a jele annak, hogy az ember felemelkedése még nem ért véget.

85. A természetfelettiben való bizalmatlanság ésszerűség és meggondoltság; de a benne való hit is egyfajta bölcsesség.

86. A nagy szentek csodákat tettek; a nagyobb szentek hevesen kikeltek ellenük; a legnagyobbak ki is keltek ellenük és véghez is vitték őket.

87. Nyisd ki a szemed és lásd, mi valójában a világ és mi Isten; elég már a hiábavaló és kellemes képzelődésekből.

Te, vagy Sri Aurobindo miért nem használtátok jobban a csodákat arra, hogy legyőzzétek a külső emberi tudatosság ellenállását? Miért ez az szerény félrehúzódás, ez a fajta be nem avatkozás mondhatni, vagy visszahúzódás?

Sri Aurobindo esetében csak azt tudom, amit többször elmondott nekem: amit az emberek "csodának" hívnak azok csupán a közbelépések a fizikai vagy vitális világokban. És ezek a közbelépések mindig keverednek tudatlan vagy önkényes mozdulatokkal.

De Sri Aurobindo megszámlálhatatlan csodát tett az Elmében. Természetesen csak akkor látnád meg őket, ha nagyon őszinte, nyílt és tiszta a látásod - én láttam őket. Mások is látták őket. De visszautasította - ezt tudom - visszautasította, hogy bármilyen vitális vagy materiális csodát hajtson végre, a keveredés miatt.

A saját tapasztalatom, hogy a világ jelenlegi állásában egy közvetlen csoda, vitális vagy materiális, szükségszerűen kell, hogy tartalmazzon számos megtévesztő elemet, amit nem tudunk elfogadni - ezek a csodák szükségszerűen megtévesztő csodák. És ezt nem tudjuk elfogadni. Legalábbis én mindig visszautasítottam. Láttam, hogy miket hívnak az emberek csodának. Sokat láttam egy időben, de ez számos olyan dolog létezését engedte meg, amik számomra elfogadhatatlanok.

Amiket az emberek napjainkban "csodának" hívnak szinte majdnem minden esetben a vitális lények műve, vagy embereké akik kapcsolatban állnak ilyen lényekkel, tehát van egy keveredés - ez elfogadja bizonyos dolgok realitását, igazságát amik nem igazak. És ezen az alapon működik. Tehát ez elfogadhatatlan.

Nem egészen értem mit jelentett amikor azt mondtad, hogy Sri Aurobindo csodákat tett az elmében.

Úgy értem, hogy használta a szupramentális erőt bevezetve a mentális tudatba. Bele a mentális tudatosságba, a mentális tudatosság az amely szabályozza az összes anyagi mozgásokat, bevezetett oda egy szupramentális képződményt, vagy képességet, vagy erőt, ami azonnal megváltoztatta a elrendezést. És ez azonnali hatásokat hoz létre amik látszólag ésszerűtlenek mert nem követik a mozgások normális rendjét a mentális logika szerint.

Ő maga szokta mondani, hogy amikor a szupramentális erő birtokában volt, akkor azt tudta használni az akarat összpontosítására egy adott ponton egy határozott céllal, ez visszavonhatatlan volt, elkerülhetetlen: a hatás abszolút volt. Ezt tudod hívni egy csodának.

Például, ha valaki beteg volt, vagy fájdalmai voltak; amikor Sri Aurobindo a szupramentális erő birtokában volt - voltak pillanatok, amikor azt mondta, hogy teljes mértékben saját kontrollja alatt tartja, ez azt jelentette, hogy azt csinált, amit akart vele, és ott ahol akarta, ahogy tetszett neki - így alkalmazta ezt az Akaratot például néhány rendellenesség, bármelyik fizikai, vagy vitális vagy, természetesen mentális, ő alkalmazni kívánta a harmonikusabb erőnek ezt a magasabb rendjét és ez a szupramentális erő összpontosul ott és cselekszik azonnal. És ez egy rend volt: létrehozott egy rendet, egy harmóniát, nagyobbat, mint a természetes harmónia. Hogyha ez egy gyógymód volt például, akkor a gyógyulás tökéletesebb és teljesebb lett, mint bármely közönséges fizikai és mentális módszerrel elért.

Sok eset volt. Az emberek azonban oly vakok, annyira bele vannak ragadva a hétköznapi tudatosságukba, hogy mindig magyarázkodnak, mindig tudnak magyarázatot adni. Csak azok tudták érzékelni, akikben van hit, aspiráció és valami nagyon tiszta azaz valóban tudni szeretnék.

Amikor az Erő ott volt, még azt is szokta mondani, hogy megerőltetés nélküli volt; csak annyit kellett tennie, hogy alkalmazni ezt a rendjét és harmóniáját a szupramentális erőnek és azonnal a kívánt eredményt elérte.

Először, az emberben felmerülhet a kérdés: Mi egy csoda? Mert Sri Aurobindo gyakran monjda, hogy "csoda nem létezik", de ugyanakkor a "Savitriben" például azt mondja "Itt minden csoda, s csak csoda által változhat meg." ¹

Ez azon múlik honnan nézed, erről az oldalról, vagy a másik oldalról.

Az emberek csak azt nevezik csodának, amit mentális nyelvezeten nem tudnak tisztán megmagyarázni. Ebből a nézőpontból számtalan történést lehet "csodának" hívni, mert nem tudod megmagyarázni a miértet vagy a hogyant.

Mi lenne akkor egy igazi csoda?

Nem látom, hogy mi lehetne egy igazi csoda, mert végső soron mi egy csoda?

Egy igazi csoda... Csak az elmében létezik a csoda fogalma, mert saját logikáját követve eldönti, hogy ha adott ez vagy az a feltétel, akkor ez vagy az a következmény nem lehetséges. De ezek csupán az elme korlátai. Mert az Úr nézőpontjából hogyan létezhetne csoda?  Minden Ő, ahogy tárgyiasítja magát.

Itt eljutunk az Utunk, ahogy Sri Aurobindo mondja a Savitriben, az örök Út nagy problémájához. Könnyű természetesen elképzelni, hogy ami először tárgyiasodott, annak hajlama volt a megtestesülésre. Az első elfogadandó pont, egy logikus pont az evolúció elvét figyelembe véve, hogy a tárgyiasítás folyamatosan növekvő (progresszív), nem pedig végleges az idők végezetéig....

(csend)

Nagyon nehéz kifejezni, mert nem tudjuk megszabadítani magunkat a szokásunktól, hogy egy meghatározott mennyiséget lássunk a végtelenségig kibontakozni, vagy, hogy azt gondoljuk, hogy csak egy meghatározott mennyiséggel lehet egy kezdet. Mindig azt gondoljuk (legalábbis mi így mondjuk) hogy van egy "pillanat" (nevet) amikor az Úr úgy dönt, hogy megnyilvánítja Magát. És így fogalmazva könnyű a magyarázat: Ő fokozatosan, folyamatosan megnyilvánítja Magát és ennek eredménye egy fokozatos evolúció. De ez csak egy kifejezésmód. Mert nincs kezdet, nincs vég és mégis van egy fokozatos haladás. A következetesség érzete, az evolúció és haladás érzete, csak a Megtestesüléssel jön el. És csak amikor a földről beszélünk tudjuk a dolgokat szavahihetően és racionálisan elmagyarázni, mert a földnek volt kezdete - nem e lelkében, hanem a materiális valóságában.

Egy anyagi világmindenségnek valószínűleg szintén van kezdete.

(csend)

Tehát ha így nézünk rá, egy adott univerzum számára egy csoda, egy másik univerzumból származó valami hirtelen feltűnése. És a föld számára (ami a problémát lehozza egy kezelhető méretre) a csoda valami olyan hirtelen megjelenését jelenti, ami nem tartozik a földhöz - és egy elvnek a behatolása (ami nem tartozik a földhöz mint véges világhoz) szélsőséges és azonnali változást okoz.

De aztán megint, ahogy a mondás tartja, elvben a TELJES egész megtalálható minden rész magjánál; úgyhogy még ez a csoda sem lehetséges.

Mondhatnánk, hogy a csoda érzete csak egy véges világhoz, véges tudatossághoz, véges koncepcióhoz tartozhat. Ez a hirtelen, váratlan behatolása - vagy megjelenése, vagy beavatkozása, vagy áthatolása - valaminek, ami nem létezett ebben a fizikai világban. Tehát ebből következik, hogy bármilyen szándék, vagy tudatosság megtestesülése egy a földnél örökebb, végtelenebb, birodalomból származik, ezért szükségszerűen csoda a földön. De hogyha tovább mész a véges világnál, vagy a véges világhoz való megértésnél, a csodák nem léteznek. Az Úr játszhat csodákkal, hogyha örömét leli benne, de nem létezik csoda - Ő minden lehetséges játékot játszik.

Csak akkor kezdheted megérteni Őt, amikor elkezded úgy ÉREZNI, hogy ő minden lehetséges játékot játszik - és nem azt ami az emberi koncepció szerint "lehetséges", hanem ami a saját koncepciója szerint az!

Akkor nincs helye a csodának, csak a csoda egy színlelésének.

(csend)

Ha az ami a szupramentális világhoz tartozik hirtelen testesülne meg, és nem pedig lassú evolúció során. ez valami olyan lenne, amit az ember, mint mentális lény, még ha a mentálisát, a mentális birodalmát tökéletes szintre hozza, csodának hívhat, hiszen ez egy, a tudatos életébe való beavatkozása valaminek, amit ő tudatosan nem hordoz magával. A vágy a csodákra, ami nagyon erős (sokkal erősebb a gyerekeknél vagy azoknál akik szívükben gyerekek maradtak mint a magasan mentalizálódott lényeknél) lényegében egy hit, hogy a Csodálatos iránti vágy megvalósul, hogy megtörténnek dolgok amik mindannyiunk elvárásait felülmúlják a hagyományos életről.

Sőt, a tanuláshoz az emberek mindig mindkét irányzatot kellene ösztönözzék egymás mellett: a szomjat a Csodálatos, a látszólag megvalósíthatatlan után, valami után ami egy isteniség érzettel tölt el, és ezzel egyidejűleg bátorítani azt az érzékelést, ami úgy érzékeli a világot ahogy van, a pontos, korrekt és őszinte megfigyelést, a képzelődések megszüntetését, egy folyamatos irányítást és egy nagyon praktikus és aprólékos érzékelést a pontosság végett a részletekben. Mindkét irányzat egymás mellett kellene létezzen. Általában az emberek megölnek egyet azzal a gondolattal, hogy ez szükséges annak érdekében, hogy a másik fejlődhessen - ami teljesen téves. A kettő létezhet egyszerre, és ahogy nő a tudás eljön a pillanat, amikor megérted, hogy ez két aspektusa ugyanannak a dolognak, nevezetesen egy tiszta látás, egy magasabb ítélőképesség. De ahelyett, hogy a látásmód és ítélőképesség korlátoltat és szűkek lennének, teljesen őszinték, korrektek és pontosak lesznek - ÉS óriásiak, felölelve egy teljes területet ami még nem része a konkrét Megnyilvánulásnak.

Ez nagyon fontos egy oktatási nézőpontból: úgy látni a világot, ahogy van, pontosan, tisztán, a leggyakorlatiasabb és legjózanabb módon, és úgy látni a világot amilyen az lehetne, a legmagasabb és legszabadabb látásmóddal, tele reménnyel és törekvéssel és egy csodálatos biztonsággal - ez az ítélőképesség két pólusa.

Az összes, a legnagyszerűbb, legcsodálatosabb, legerőteljesebb, legkifejezőbb és legteljesebb dolgok amiket el tudtunk képzelni mind semmik ahhoz képest, hogy mik lehetnének; és ugyanakkor a pillanatnyi megfigyelésünk a legkisebb részletről soha nem lehet elég pontos. Ennek a két dolognak együtt kell járnia. Amikor ismered ezt (gesztikuláció lefele) és ismered Azt (gesztikuláció felfele) képes vagy a kettőt összekapcsolni.

Ez a lehető legjobb felhasználási módja a csodák iránti szükségnek. A csodák iránti vágy a tudatlanság jele: "Oh, azt kívánom, bárcsak így lenne!" Ez a tudatlanság és gyöngeség jele. A másik oldalról viszont, akik azt mondják neked, hogy "A csodák világában élsz" csak a dolgok alacsonyabb végét ismerik (és azt is elég tökéletlenül) és érzéketlenek bármi másra.

E szükséget a csodákra át kell változtassuk egy tudatos törekvésre valamire - valamire ami már van, ami létezik, és ami meg fog nyilvánulni mind ezen törekvések SEGÍTSÉGÉVEL: minden törekvés szükséges, vagy inkább, egy igazabb módon nézve, azok egy kísérőjelensége - egy kellemes kísérőjelensége - a végtelen kibontakozásának.

Alapvetően a nagyon szigorú logikájú emberek azt mondják neked "Minek imádkozni? Minek törekedni, minek kérni? Az Úr azt teszi amit Ő szeretne és mindig azt fogja tenni amit Ő szeretne." Ez teljesen nyilvánvaló, mondani se kellene, de ez a buzgalom, hogy "Uram, testesítsd meg Magad!" egy intenzívebb rezgést ad az Ő megtestesítésének.

Máskülönben soha nem tette volna a világot olyanná, amilyen - van egy különleges erő, egy különleges öröm, egy különleges rezgés a világ törekvésének intenzitásában, hogy újra azzá váljon, amit ez jelent.

És ezért - részben ezért - van evolúció.

Egy végtelenül tökéletes univerzum, ami a végtelen tökéletességet testesíti meg hiányolná a haladás örömét.

1963. március 6.

¹ Sri Aurobindo: Savitri, I.V.85. _(vissza)

88. Ezt a világot a Halál alakította ki, hogy képes legyen élni. Meg akarod szüntetni a halált? Akkor az élet is megsemmisül. Nem tudod megszüntetni a halált, de átalakíthatod egy nagyszerűbb életté.

89. Ezt a világot a Kegyetlenség alakította ki, hogy képes legyen szeretni. Meg akarod szüntetni a kegyetlenséget? Akkor a szeretet is megsemmisül. Nem tudod megszüntetni a kegyetlenséget, de átváltoztathatod annak ellentétévé, egy szenvedélyes Szeretetté és Gyönyörűséggé.

90. Ezt a világot a Tudatlanság és a Tévedés alakították ki, hogy képesek legyenek tudni. Meg akarod szüntetni a tudatlanságot és a tévedést? Akkor a tudás is megsemmisül. Nem tudod megszüntetni a tudatlanságot és a tévedést, de átformálhatod őket az értelem legteljesebb és tündöklő meghaladásává.

91. Ha egyedül Élet lenne, és halál nem, akkor nem lehetne halhatatlanság; ha egyedül szeretet lenne, és kegyetlenség nem, akkor az öröm csak egy langyos és röpke elragadtatás lenne; ha egyedül értelem lenne, és tudatlanság nem, akkor a legmagasabb vívmányunk nem haladna meg egy korlátozott racionalitást és világi bölcsességet.

92. Az átalakított Halál Életté lesz, amely Halhatatlanság; az átváltoztatott Kegyetlenség Szeretetté lesz, amely elviselhetetlen eksztázis; az átformált Tudatlanság Fénnyé lesz, amely túlhaladja a bölcsességet és tudást.

Ez ugyanaz a gondolat, hogy az ellentétek és szembenállások ösztönzik a haladást. Mert azt mondani, hogy Kegyetlenség nélkül, a Szeretet langyos lenne... A szeretet alapelvének, mivel az meghaladja a Megnyilvánultat és a Megnyilvánulatlant, semmi köze a langyossághoz vagy a kegyetlenséghez. De Sri Aurobindo elképzelése - úgy tűnik - az, hogy az ellentétek a leghatékonyabb és leggyorsabb módja annak, hogy gyúrjuk az anyagot úgy, hogy növelni tudja a megnyilvánulásait.

Mint tapasztalat, ez teljesen bizonyos: amikor először kapcsolatba kerülsz az örök szeretettel, a legfelsőbb szeretettel, az első azonnali ... hogy is mondjam... érzékelés vagy érzés - ez nem megértés, sokkal konkrétabb: az, hogy még a leginkább felvilágosult, összegyúrt, előkészített anyagi tudatosság is képtelen megnyilvánítani Azt! Az első amit érzel az ez a képtelenség. Aztán jön valaminek a tapasztalata ami egyfajta... nem éppen "kegyetlenségként", nyilvánul meg, mert ez nem az a kegyetlenség, ahogy mi azt felfogjuk; de a körülmények összességében van egy rezgés, a szeretet bizonyos fokú elutasításának érzete, ami itt megnyilvánul - pontosan erről van szó: van valami az anyagi világban, ami elutasítja a szeretet megnyilvánulását, ahogyan az jelenlegi formájában létezik, nem a hétköznapi világra gondolok, hanem a jelenleg legmagasabb fokú tudatosságra. - Ez egy olyan tapasztalat amiről beszélek ami megtörtént. - Azért a tudatosságnak az a része, amely érintett volt ebben a szembenállásban, hívta közvetlenül a szeretet eredetét olyan intenzitással, amit nem élhetett volna át az elutasítás tapasztalata nélkül. Megtörnek a határok, egy áradat ömlik lefele és valami olyant fejez ki, amire korábban képtelen volt.

Ezt látva nyilvánvalóan van egy hasonló tapasztalat azzal kapcsolatban, amit életnek és halálnak hívunk. Ez egyfajta "felfüggesztettség" az állandó jelenléte a Halálnak vagy a halál lehetőségének. Ahogy ő mondja a Savitri-ben: van egy állandó társunk egész úton a bölcsőtől a sírig, folyamatosan beárnyékol a halál fenyegetése vagy jelenléte. Nos, ez ad a sejteknek egy intenzitást az Örökkévalóság Erejének hívásában, amely nem lenne az állandó fenyegetettség nélkül. És megértjük - elkezdjük megérteni nagyon konkrétan - ezek a dolgok csak ösztönöznek, hogy a Megnyilvánulás intenzívebben fejlődjön és tökéletesedjen. És amennyiben az eszközök durvák, az azért van, mert a Megnyilvánulás nagyon durva. Ahogy ez egyre tökéletesebb lesz, és alkalmas arra, hogy megnyilvánítson valami örökké növekedőt, azok a nagyon durva módszerek utat nyitnak a kifinomultabbaknak is, és a világ halad, anélkül, hogy szükség lenne ilyen brutális ellentétekre csak azért, mert a világ még gyerekcipőben jár, és az emberi tudatosság teljesen csecsemőkorban van.

Ez egy nagyon konkrét tapasztalat.

Tehát, amikor a földnek már nem kell meghalnia ahhoz, hogy haladjon, nem lesz többé halál. Amikor a földnek már nem kell szenvednie a haladáshoz, nem lesz többé szenvedés. És amikor a földnek már nem kell gyűlölnie a szeretethez, nem lesz többé gyűlölet.

(csend)

Ez a leggyorsabb és leghatékonyabb módja annak, hogy kihúzza tehetetlenségéből a teremtést és virágzásba vezesse.

(hosszú csend)

Van egy sajátos aspektusa a teremtésnek (ami lehet, hogy nagyon modern): ez egy olyan igény, hogy elhagyja káoszát és zűrzavarát - diszharmóniáját és zavarodottságát. Egy zűrzavar, egy rendellenesség, amely magára ölt minden formát, átfordítja küzdelmeké, haszontalan erőfeszítéseké és elpazarolt energiává. Attól függ, hogy milyen szinten állsz, de materiálisan, a gyakorlatban, ez szükségtelen bonyodalmakat, elpazarolt energiát és eszközöket, időveszteséget, értetlenséget, félreértést, zavartságot, rendetlenséget jelent - ahogy az ősi időkben a Védákban nevezték deformálódás, tekervényesség. (Nem tudom, a francia szót ehhez, ez valami tekeredett, amely ahelyett, hogy egyenesen a célba találna, éles és szükségtelen cikcakkokkal szövi útját.) Ez az egyik legtávolabbi dolog egy tisztán isteni tett harmóniájától - ami valami olyan egyszerű.... úgy tűnik, gyerekjáték ... és direkt - közvetlen, ahelyett az abszurd és teljesen szükségtelen csavarok és fordulatok helyett. Nos, ez világosan ugyanaz a jelenség: a rendellenesség az egyik módja annak, hogy ösztönözze a tiszta és isteni egyszerűség szükségességét.

A test erősen érzi, nagyon erősen, hogy minden olyan egyszerű, olyan egyszerű lehetne!

És a lénynek - ennek az individuális összességnek - az átalakuláshoz valójában egyszerűbbé és egyszerűbbé kell válnia. A természetnek mindezen összetettségét, amit az ember most kezd megérteni és tanulni, ahol a számára a legkisebb dolog is oly bonyolult (a legkisebb fizikai működésünk is egy olyan komplex rendszer eredménye, hogy szinte elképzelhetetlen.... bizonyosan lehetetlen lenne az emberi elmének kigondolni, és feltalálni ezeket a dolgokat), és most a tudomány felfedezi, és azt elég világosan látni, ahhoz, hogy a működés istenivé váljon, vagyis, hogy elkerülje a rendezetlenséget és zavartságot, egyszerűbbé és egyszerűbbé kell válnia.

(hosszú csend)

Más szóval, a Természet... vagy inkább a Természetnek a kinyilvánítás felé tett erőfeszítései folytán kénytelen volt igénybe vennie egy hihetetlen, szinte végtelen bonyolultságot, hogy reprodukálja az eredeti Egyszerűséget.

És visszajutunk ugyanahhoz a dologhoz. Ez a túlzott bonyolultság az, amely olyan egyszerűséget tesz lehetővé, amely nem üres - egy teli egyszerűséget. Egy mindenre kiterjedő egyszerűséget, míg azon komplikációk nélkül, az egyszerűség üres.

Most olyan felfedezéseket tesznek mint ez. Az anatómiában például, ahol felfedeznek sebészeti kezeléseket - amelyek hihetetlenül bonyolultak! Ez olyan mint az Anyag összetevőire felosztása - egy félelmetes bonyolultság! És mindez magában hordozza az Egységet, az egy Egyszerűség - az isteni állapot.

(csend)

Lehet, hogy gyorsan fog menni.... De ez végül is egy elégséges törekvés kérdése ami kellően erős és hatékony ANNAK vonzásához, amely képes átalakítani mindezeket: a komplikációkat Egyszerűséggé, a kegyetlenséget a Szeretetté, és így tovább.

És ezárt nem érdemes panaszkodni, és azt mondani, sajnálatos, hogy a dolgok így vannak.... Azok vannak, ahogy vannak. Miért?... Amikor a dolgok már nem így működnek, akkor bizonyára megtudjuk miért. Vagy másképpen: ha tudjuk, hogy miért, akkor már nem lesznek így.

Tehát az a spekuláció, mint: "Ez jobb lett volna, ha nem lett volna", és így tovább, nem szolgál semmilyen célt - irreleváns, teljesen haszontalan.

Igyekezzünk megtenni, amit meg kell tennünk, hogy véget vessünk ennek, ez minden, ez az egyetlen praktikus dolog.

A test számára, ez nagyon érdekes. Ám az egy hegy! A látszólag apró élmények, ilyen nagy számban egy tetemes heggyé válnak.¹

1963. május 15.

¹ Amikor később ennek a beszélgetésnek a szövegét Satprem felolvasta Anyának, ő megjegyezte: ''A tudósok tagadni fogják ezt, azt fogják mondani, amit mondok nonszensz, de ez azért van, mert nem az ő nyelvüket használom, ez csak egy szókincs kérdése'' _(vissza)

93. A fájdalom az Anyánk érintése, amely arra tanít minket, hogyan viseljük el a mámort, és növekedjünk benne. Iskolájának három lépcsőfoka van: először a kitartás, utána a lélek egyenlő elbírálása, végül az eksztázis.

Mindaddig, amíg morális dologgal van dolgunk, ez teljesen egyértelmű és vitathatatlan: ha tudod, hogy miként fogja formálni a karaktered, egyenesen extázishoz vezet. De amikor megérinti a testet...

Igaz, hogy maga az orvos (nevetve: az orvos  képviseli a Kétséget egy nagy K-val) mondta, hogyha megtanítod a testedet elviselni a fájdalmat, egyre keményebbé válik, és nem zavarodik meg olyan gyorsan - ez egy konkrét eredmény.

Azok az emberek, akik tudják, hogy nem kell teljesen megdöbbenni amint itt vagy ott van egy fájdalom, képesek csendesen viselni, és tartani az egyensúlyukat, úgy tűnik, a szervezetük képes elviselni a betegséget összeomlás nélkül. Ez egy nagyszerű dolog. Feltettem magamnak a kérdést tisztán gyakorlati és fizikai szempontból, és úgy tűnik, hogy ez igaz. Belsőleg, mondtam sokszor - mondtam, és kimutattam mindenféle kis tapasztalatokkal -, hogy a szervezet képes elviselni sokkal többet, mint az emberek hiszik, amennyiben nem adunk félelmet, vagy a szorongást a fájdalomhoz, ha képesek vagyunk megszabadulni a mentális tényezőtől, a testet magára hagyjuk bármilyen félelem, ijedtség, vagy szorongás nélkül attól, hogy mi fog történni - gyötrelem nélkül - sokat elvisel.

A második lépés, amikor a test eldöntötte, hogy elviseli a fájdalmat - látod, amint meghozza a döntést, annak elviselésére, azonnali élénkség, és az akut érzet a fájdalomban eltűnik. Egy abszolút anyagi szintről beszélek.

És ha nyugodt vagy - itt jön, hogy szükség van a belső nyugalomra, ami egy másik tényező -, ha van belső nyugalmad, akkor a fájdalom szinte kellemes érzésé válik - nem "kellemes", a hagyományos értelemben véve, de jön egy szinte komfortos benyomás. Még egyszer, tisztán a fizikai, anyagi szintről beszélek.

És az utolsó szakaszban: amikor a sejtek hisznek az isteni jelenlétben, a szuverén isteni Akaratban, és abban megvan a bizalom, hogy minden rendben van, azután jön az extázis.

Ez négy lépés - csak háromra utal itt az aforizmában.

Az utolsó valószínűleg nem elérhető mindenkinek (!) de az első három teljesen nyilvánvaló, tudom, hogy ez működik. Az egyetlen pont, ami nyugtalanít, hogy ez nem tisztán pszichológiai tapasztalat, és a tartós fájdalom elhasználódást okozhat a szervezetben. De megkérdeztem az orvost, és azt mondta, hogy ha a testet nagyon fiatalon megtanítják elviseli a fájdalmat, képes lesz annyira megnövelni a fájdalomtűrését, hogy hatékonyan ellenáll a betegségeknek, ami azt jelenti, hogy a betegség nem követi a szokásos menetét, hanem megszakítja. Ez értékes.

1963. augusztus 10.

94. Minden lemondás egy nagyobb, még meg nem szerzett örömért van. Egyesek az elvégzett kötelesség öröme miatt mondanak le, egyesek a béke öröméért, egyesek Isten öröméért, és egyesek az önkínzás öröméért, de inkább azért mondjál le, hogy az egy átmenet legyen a szabadságba és a túloldali, háborítatlan elragadtatásba.

Ritkán volt nekem a lemondásnak ez tapasztalata - ahhoz, hogy le tudj mondani valamiről, kötődnöd kell ahhoz, és mindig ott volt ez a szomjúság, tovább kell menni, magasabbra, fejlődni, jobban csinálni, jobban tudni és... a lemondás érzete helyett, inkább egy jó megszabadulás érzésed van. Megszabadulás valamitől ami akadályoz, lenyom, csökkenti az előrehaladásodat. Ez az, amit én mondtam a minap: "Mi még mindig mindaz vagyunk, amit már nem akarunk lenni, míg Ő minden, amivé akarunk válni." Amit úgy nevezünk "mi" az a mi önző butaságunk, az ego butasága, pontosan minden, ami már nem akarunk lenni; és olyan öröm lenne eldobni mindent, megszabadulni mindentől annak érdekében, hogy alkalmassá váljunk arra amik akarunk lenni.

Ez egy nagyon élő tapasztalat.

Csak a folyamat ismert számomra, és amely többször megismétlődött az életemben, hogy lemondani egy tévedés: valami, amit igaznak hiszünk - ami valószínűleg igaz is volt egy ideig - amely részben a tevékenységünk alapja, az valójában csak egy vélekedés volt. Azt gondoljuk, hogy egy valósághű megállapítás minden logikus következményeivel, és a cselekvésünk - egy része cselekvésünknek - azon alapult, és minden automatikusan követte;. amíg hirtelen egy tapasztalat, körülmény, vagy intuíció figyelmeztet, hogy a megállapításunk nem olyan igaz, mint amilyennek látszott. Aztán ott van a teljes megfigyelési, tanulmányozási időszak - vagy néha jön, mint egy kinyilatkoztatás, egy hatalmas bizonyíték - és akkor ez nem csak a gondolat vagy hamis tudás, amit meg kell változtatni, hanem annak összes következményét is, talán egy cselekvés egész vonalát egy adott ponton. És abban a pillanatban, van egyfajta érzés, valami lemondás érzéséhez hasonló; vagyis, hogy le kell bontanod egy sor dolgot, amit már felépítettél - ez lehet néha elég jelentős, néha kis dolog - de a tapasztalat ugyanaz: ez egy erő, egy hatalom mozgása, ami felold, és az ellenállás mindentől, amit fel kell oldani, minden múltbéli szokástól. és ezen oldódás mozgása, az annak megfelelő ellenállással az, ami valószínűleg a közönséges emberi tudatosságban a lemondás érzéseként fejeződik ki.

Láttam ezt a közelmúltban; ezen körülmények teljesen lényegtelenek önmagukban; azok csak a tanulmány összefüggésében érdekesek. Ez az egyetlen jelenség, ami ismerős számomra, mert már több alkalommal megismétlődött az életemben. És ahogy a lény fejlődik, a feloldás hatalma növekszik, egyre jobban azonnali lesz, és az ellenállás csökken. Ám emlékszem a maximális ellenállás időszakára - több mint fél évszázaddal ezelőtt - nem volt semmi, de az mindig valami rajtam kívüli volt - nem a tudatosságomon, hanem az akaratomon kívüli - valami, ami ellenáll az akaratnak. Soha nem éreztem, hogy lemondjak valamiről, de volt már olyan érzésem, hogy nyomást gyakoroljak a dolgokra, és feloldjam azokat. Minthogy most egyre több és több, a nyomás érzékelhetetlen, azonnali: amint az erő jön feloldani egy sor megnyilvánult dolgot, nincs ellenállás, minden feloldódik; és helyette, alig van ott a felszabadultság érzése - van valami, ami még mindig jól szórakozott, és azt mondta: "Ah! újra! Milyen gyakran korlátozzuk magunkat ... " Hányszor hisszük, hogy állandóan előre megyünk, simán megállás nélkül, és mégis hányszor beállítunk egy kis korlátot magunk elé. Ez nem nagy korlát, mivel nagyon kis dolog egy óriási egészben, de korlát a cselekvésünknek. És amikor az Erő hat, feloldja a korlátot, és először úgy érezzük felszabadított, örülünk; de ez most nem is az, ez egy mosoly. Mert ez nem egyfajta felszabadulás - egyszerűen olyan mint egy kő eltávolítása az utadról, hogy haladhass tovább.

A lemondásnak ez az ideája csak egy egocentrikus tudatosságban fordul elő. Természetesen, emberek - azok, akiket elég fejletlennek hívok - kötődnek a dolgokhoz - ha van valamijük, nem akarják elengedni! Ez olyan gyerekesnek tűnik nekem! ... Nekik, ha kénytelenek lemondani azokról, fáj! Mivel azonosulnak a dolgaikkal, ragaszkodnak hozzájuk. De ez gyerekes. Az igazi folyamat mögött van... the amount a dolgokban lévő ellenállás összessége ami kifejlesztett egy bizonyos tudásbázist - ami tudás volt egy adott időpontban, és már nem az egy másikban - egy részleges tudást, nem ideig-óráig tartót, hanem átmenetit. Van e tudáson felépült dolgoknak egy egész sora, melyek ellenállnak, és az Erő így szól: "Nem! ez nem igaz (Nevet) az alapod már nem igaz, el vele!" de aztán "Jaj, ez fáj!" - Ez az, amit emberek úgy éreznek, mint lemondás.

A nehéz dolog talán nem is annyira a lemondás mint inkább az elfogadás ... [Anya mosolyog] amikor látod, az életet ahogy most van. De aztán, ha elfogadjuk ahogyan tudunk élni mindennek közepette miközben ezen "elragadtatás zavartalan". - ez nem odafent van, hanem itt?

Ez volt a problémám hetekig.

Erre a következtetésre jutottam: elvben, ennek a tudatosságnak az egyesítése az istenivel, elragadtatást hoz - ez az elv - ezért, a tudatosság és isteni egyesülésének, akár a jelenleg világban, akár egy jövőbeli világ építésében, azonosnak kell lennie - elvileg. Vagyis miért ismétlem magamnak állandóan: hogy lehetséges, "Hogyan lehetséges, hogy neked nem volt ez az elragadtatásod?"

Megvan - amikor az egész tudatosság az egyesülésben összpontosul, bármikor, bármi közben, ahogy a tudatosság az egyesülésre való összpontosítás felé mozog, elérkezik az elragadtatás... De azt kell mondanom, hogy eltűnik, amikor benne vagyok ... a munka egy nagyon kaotikus világában, amelyben minden úgy jár körülöttem - és szükségképpen el kell fogadnom ami körülöttem van, annak érdekében, hogy cselekedni tudjak. Elértem egy állapotot, amelyben minden amit kapok, még azok a dolgok is, amelyek a legfájdalmasabbak, abszolút csendesen és közömbösen hagynak; - "közömbösen", ez nem egy tétlen közöny: bármilyen fájdalmas reakció nélküli, teljesen semleges, (Gesztus fordult az Úrhoz) tökéletes egyöntetűséggel. De az egyöntetűségben, az elvégzendő dolgok pontos ismerete van, a szavak kimondásának vagy leírásának, a döntéshozatalnak, mindenesetre mindannak ami cselekvéssel jár. Mindez a tökéletes semlegesség állapotában a Hatalom érzetével egyidejűleg történik: a Hatalom áramlik, a Hatalom cselekszik, és a semlegesség marad - de nincs elragadtatás. Nincs a rajongásom, az örömöm, és a cselekedetem teljessége.

És azt kell mondanom, hogy az elragadtatás nyújtotta tudatállapot veszélyes lenne a világ jelenlegi állapotában. Mert a létrehozott reakciók szinte abszolútak - látom, hogy ezen elragadtatás állapotának egy ELSÖPRŐ hatalma van. De ragaszkodom az "elsöprő" szóhoz, abban az értelemben, hogy ez intoleráns, vagy elviselhetetlen - inkább elviselhetetlen - semmihez sem hasonlítható! Ez ugyanaz a dolog, vagy majdnem - nem egészen ugyanaz, de majdnem - mint legfőbb isteni Szeretet; ezen extázis vagy elragadtatás vibrációja az isteni Szeretet rezgésének egy első jele, és ez teljesen - igen, nincs más szó rá - intoleráns, abban az értelemben, hogy a jelenléte nem fogad el bármi vele ellentéteset.

Nos, ennek ijesztő eredményei lennének a hétköznapi tudatosság számára. Tisztán látom ezt, mert amikor ez a Hatalom jön - ez a hatalom jön, úgy érezzük, mintha minden fel akarna robbanni. Nem tolerál mást csupán az egyesülést, nem tolerál mást csupán az elfogadó választ, ami befogad és elfogad És ez nem egy önkényes akarat, létezésének puszta tényével valamilyen mindenhatóság - "mindenhatóság" nem abban az értelemben ahogy mi értjük, ez egy valódi mindenhatóság. Ez azt jelenti, hogy maradéktalanul, teljesen, kizárólagosan létezik. Mindent tartalmaz, de ami ellentétes a rezgésével az kénytelen megváltozni, mivel semmi sem tűnik el. Így ez a közvetlen, szinte brutális, abszolút változás, a világban, ahogy az van, egy katasztrófa.

Voilà, választ kaptam a problémámra.

Mert ez volt, azon tűnődtem, "De miért? Ki vagyok Én,... " Bármelyik pillanatban nekem csak ezt kell tennem (Felfelé gesztus) és ez ...már csak az Úr van ott, minden AZ - de így teljesen minden, ami nem Ő eltűnik! Tehát az arány jelenleg ...(Nevet) az, hogy túl sok dolog tűnne el!

Ezt megértettem.

1963. augusztus 17. 24.

95. Csak a vágyról való tökéletes lemondással vagy a vágy tökéletes kielégítésével tapasztalható meg Isten legteljesebb ölelése; mert mindkét módon teljesül a nélkülözhetetlen előfeltétel: a vágy elenyészik.

Lehetetlen tökéletesen kielégíteni a vágyat - ez lehetetlen. És a vágyról lemondani is az: lemondasz egy vágyról és jön egy másik. Tehát mindkét mód viszonylag lehetetlen - ami tehetsz, hogy belépsz egy állapotba ahol nincs vágy.

(hosszú csend)

Sajnálom, hogy nem tudom feljegyezni az összes tapasztalatot amit átélek, mert csupán az elmúlt néhány napban, egy ideig, volt egy nagyon tiszta érzékelésem a valódi működésről, ami a legfelsőbb Szándék kifejeződése, és spontán, természetesen és automatikusan dolgozik az egyéni eszközön keresztül; még azt is mondhatnám (mert az elme csendben marad, nagyon csendben): a testen keresztül. És a pillanat érzékelése, amikor ez az isteni Szándék elhomályosul, eltorzul amikor belép a vágy, a vágy egy különleges rezgése aminek saját minősége van, és sok látszólagos ok miatt jön: ez nemcsak egy szomj valamire, egy vágy valamire, vagy egy kötődés valamihez; ezt a rezgést kiválthatja az a tény is például, hogy a szándék, ami legfelsőbb Szándék megnyilvánulásának tűnik (vagy legalábbis annak értelmeztük), de zűrzavar van az azonnali cselekedet között, ami nyilvánvalóan a Legfelsőbb szándék megnyílvánulása, és a következmény között, ami ezt a cselekedetet követi - ez egy nagyon gyakori hiba. Az emberek azt gondolják, hogy amikor akarnak egy bizonyos dolgot, annak kell eljönnie; mivel túl rövid látóak - rövid és szűklátókörűek, nem látják átfogóan, hogy egy bizonyos rezgésre szükség van, hogy beindítson számos másik rezgést, és ezek ÖSSZESSÉGE fog hatni, ami nem a kiküldött rezgés azonnali következménye... nem tudom, hogy ez most érthető-e, de ez egy folyamatos tapasztalatom.

Valójában ebben az időszakban, tanulmányoztam és megfigyeltem a jelenséget: a vágy rezgése hogyan adódik hozzá a Szándék rezgéséhez, amit a Legfelsőbb küldött ki (a kis mindennapi cselekedetek esetén). És a fenti látásmóddal (hogyha természetesen vigyázol, hogy tudatos maradj a fenti látásmódra) láthatod, hogy a kiküldött rezgés pontosan az, amit a Legfelsőbb küldött ki, de ahelyett, hogy azt az eredményt hozná létre, amit a felszínes tudatosság elvár, arra szánatott, hogy rezgések egész sorát indítsa be, hogy elérjen egy másik célt, távolabbit és teljesebbet. Nem nagy dolgokról, vagy földi cselekedetekről beszélek, hanem az élet nagyon kis dolgairól. Például azt mondod valakinek: "Add nekem ezt," és az ember ahelyett, hogy azt adná, félreérti és valami egészen mást ad; szóval, ha nem vigyázol, hogy megtartsd átfogó látásmódodat, előfordulhat egy bizonyos rezgés, például a türelmetlenségé, vagy a kielégületlenségé, együtt azzal az érzéssel, hogy az Úr rezgését se nem értik meg, se nem fogadják be. Nos, például a türelmetlenség (vagy, tulajdonképpen a történésekkel kapcsolatos értetlenség) kis HOZZÁADOTT rezgése, ez a hiányérzet a fogadókészséggel, vagy válasszal kapcsolatban, ami hordozza a vágy minőségét - nem nevezhetjük "vágynak" de ugyanaz a fajta rezgés. És ez az, ami jön, és bonyolítja a dolgokat. Hogyha rendelkezel a teljes, pontos látással, tudod, hogy az "Add nekem ezt" egy, az azonnalitól különböző eredményhez fog vezetni, és hogy ez a másik eredmény egy megint másikhoz fog vezetni, és ez pontosan az, aminek történnie kell. Nem tudom, hogy érthető vagyok-e, ez egy kicsit bonyolult! De ez megadta nekem a kulcsot a Szándék és a vágy rezgései közti különbséghez. És ezzel együtt a lehetőséget is, hogy megszabaduljak a vágytól egy szélesebb és teljesebb látásmódon keresztül - szélesebb, teljesebb, távolibb, vagyis egy nagyobb teljesség látásmódja.

Azért hangsúlyozom ezt, mert ettől megszűnik minden morális elem. Ez kiküszöböli a vágy lekicsinylő hajlamát. A látásmód egyre inkább eltávolítja az összes ilyen fogalmat, mint a jó és a gonosz, a jó és rossz, felsőbbrendű és alsóbbrendű, és így tovább. Csak az marad, amit én szinte rezgésbeni minőség különbségnek nevezek - a "minőség" még mindig a felsőbbrendű és alsóbbrendű minőségét kelti, nem minőség, nem is intenzitás, nem ismerem a tudományos kifejezést, amit két rezgés megkülönböztetésére használnak, de arról van szó.

És akkor, ami figyelemreméltó dolog, hogy a Rezgés (amilyennek nevezhetnénk az Úrtól érkező rezgés minőségét) építő: építő, békés és fényes; míg a másik rezgés, a vágy és hasonlóké, bonyolít, rombol és összezavar, kiforgat dolgokat - összezavarja, eltorzítja, és kiforgatja azokat. És elveszi a fényt; homályosságot hoz létre, amit vad mozdulatokkal nagyon erős árnyékokká lehet felerősíteni. Ám még ott is ahol nincs szenvedély, ahol a szenvedély nem szól közbe, ugyanez történik. Látod, a fizikai valóságból egy tér lett, ahol a rezgések összekeverednek, és sajnos összeütköznek, ellentmondanak egymásnak. És az összeütközés, a konfliktus ezeknek a bizonyos fajta rezgések által keltett nyugtalanságnak, zűrzavarnak és zavarodottságnak a csúcspontja. Ezek a rezgések végül is a tudatlanság rezgései, és túl kicsik, túl szűkek, és korlátozottak - túl rövidek (azért jönnek, mert az emberek nem tudják, hogy ezek a tudatlanság rezgései). A problémát egyáltalán nem egy pszichológiai nézőpontból nézzük: semmi másról nincs szó, csak rezgésekről.

Ha pszichológiai nézőpontból nézzük... a mentális síkon nagyon könnyű: a vitális síkon sem nehéz, a fizikai síkon kicsit nehezebb mert a vágyakat "szükségletekként" adja tovább. De itt is volt lehetőségem tapasztalni az elmúlt napokban: az orvosi és tudományos elképzeléseket a test felépítéséről, hogy mi jó és mi rossz számára. És mindennek a veleje lényegében megint a rezgés kérdése. Igen érdekes volt: ott volt egy látszat (mert minden dolog, ahogy a hagyományos tudatosság látja azokat nem több látszatnál), az ételmérgezés látszata (mérgesnek gondolt gombák). Egy bizonyos tanulmánynak az volt a tárgya, hogy kiderítse, van-e valami abszolút a mérgezéssel kapcsolatban, vagy ez csak relatív, vagyis tudatlanságon alapuló rossz reakció, az igaz Rezgés hiányában. A következtetés az volt, hogy az arány a kérdés a Legfelsőbbhöz tartozó rezgés mennyisége, és azon rezgések összessége közt, amik még mindig a sötétséghez tartoznak. Az aránytól függően a mérgezés tűnhet egy konkrét, valódi valaminek, vagy valami olyannak, amit el lehet távolítani, vagyis más szavakkal, ami nem befolyásolja az Igazság Rezgését. És ez nagyon érdekes volt, mert amint a tudatosság rájött, hogy mi okozza a hibát a test működésében, (a tudatosság észlelte, hogy honnan jött és mi volt), azonnal megkezdődött a megfigyelés azzal a gondolattal, hogy:" Lássuk mi fog történni." Először is nyugtassuk le a testet azzal a bizonyossággal (ami mindig ott van), hogy semmi nem történik, ami nem az Úr Szándéka lenne, és hogy a hatások is az Úr Szándéka, minden következmény az Úr Szándéka, és emiatt nagyon mozdulatlanul kell maradni. Tehát a test nagyon nyugodt: zavartalan, semmi nem izgatja, nem rezeg semmi - nagyon nyugodt. Amikor ezt elértük, milyen szintig kerülhetőek el a hatások? Mert egy bizonyos anyagmennyiséget felszívott a test, ami tartalmazott egy elemet, ami hátrányos a test elemei és az élet számára, milyen az arány az előnyös és hátrányos elemek közt, vagy az előnyös és hátrányos rezgések közt? És nagyon tisztán láttam: az arány attól függ, hogy hány sejt van a testben, amelyek a közvetlen Hatás alatt állnak, amik csak a legfelsőbb Rezgésre válaszolnak, és hány sejt tartozik még a hagyományos rezgésmódhoz. Nagyon tiszta volt, mert láttam az összes lehetőséget, a hagyományos sejt tömegektől, amiket teljesen felborított a behatolás, és ahol a szokásos módokon harcolnod kell, hogy megszabadulj a nemkívánatos elemtől, a legfelsőbb Erő sejtszintű válaszáig, ami a behatolást teljesen ártalmatlanná alakítja... Ám ez még mindig a holnap álma - haladunk efelé. Azonban az arány igen előnyössé vált (nem mondhatom, hogy mindenhatóvá, attól még messze van, de igen előnyössé) így a rosszullét következményei nem tartottak soká, és a kár mondhatni minimális volt.

Ám mostanában minden tapasztalat, egyik a másik után - a test minden FIZIKAI tapasztalata - ugyanarra a következtetésre mutatnak: minden az arányon múlik, hogy mennyi elem válaszol kizárólag a Legfelsőbb Hatásnak, mennyi a fele-fele elem, ami úton van az átalakulás felé, és mennyi elem követi még az Anyag régi rezgési folyamatát. Ez utóbbi úgy tűnik csökken számában, méghozzá jelentősen, de még mindig van belőlük elég, hogy kellemetlen hatásokat vagy kellemetlen reakciókat váltsanak ki - átalakítatlan dolgok, amik még mindig a mindennapi élethez tartoznak. De minden probléma, legyen az pszichológiai, vagy tisztán materiális vagy kémiai, minden problémának a lényege: pusztán rezgések kérdése. Van a rezgések összességének érzékelése, és annak, amit nevezhetnénk (egy nagyon durva és hozzávetőleges nézőpontból) a különbségnek az építő és a romboló rezgések közt. Mondhatnánk (nagyon egyszerűen fogalmazva), hogy minden rezgés, ami az Egytől származik, és az Egységet fejezi ki, azok építőek, míg a hagyományos, elválasztó tudatosság szövődményei romboláshoz vezetnek.

(hosszú csend)

Mindig azt mondják, hogy a vágyak hozzák létre a nehézségeket (és ez valóban így van). A vágy lehet valami, amit egyszerűen hozzátettek a szándék rezgéséhez. A szándék - amikor az egyetlen Szándék, a legfelsőbb Szándék nyilvánul meg - közvetlen, azonnali, nem lehetnek akadályok; tehát minden, ami halaszt, akadályoz, összezavar, vagy kudarcot szül SZÜKSÉGSZERŰEN a vágy keveréke.

Ezt mindenben meg lehet látni. Vegyél, például egy felszíni működési területet a külső világban, a külső dolgokkal (természetesen azt mondani, hogy "külső" egyszerűen hamis nézőpontba helyez téged) de, például, ha a legmagasabb Igazság-Tudatosságban azt mondod valakinek "Menj" (egy példát mondok a millió közül) "Menj és látogasd meg őt, mondd meg neki azt, hogy szerezze be ezt." Hogyha a másik befogadó, belsőleg mozdulatlan és a megadás állapotában van, megy, találkozik a másik emberrel, megmondja neki, és a dolog megtörténik - a LEGKISEBB komplikáció nélkül, csak úgy. Ha a másiknak aktív a mentális tudatossága, nincs teljes hite és az egó és tudatlanság keveréke van benne, meglátja a nehézségeket, meglátja a megoldásra váró problémákat, meglátja az összes bonyodalmat - természetesen azok megtörténnek! Tehát, az aránytól függően - mindig minden az arány kérdése - az aránytól függően, bonyodalmakat szül, időbe telik, a dolog késik, vagy egy kicsit rosszabb, eltorzul, nem pontosan úgy történik ahogy kellene, vagy megváltozik, kisebbedik, eltorzul, vagy végsősoron, meg sem történik - sok, nagyon sok fokozat van, de ezek mind a bonyodalmak (mentális bonyodalmak) és vágy birodalmához tartoznak. Míg a másik mód azonnali. A példák erre az esetre (minden esetre) számtalanok, valamint az azonnali eset példái is. Aztán az emberek azt mondják neked: "Oh, csodát tettél". Semmilyen csodát nem tettél: mindig így kellene történnie, működnie. Ez azért van, mert a közvetítő nem tette bele magát a cselekedetbe.

Nem tudom, hogy ez érthető-e, de akárhogy is...

Tehát, a legkisebb dologtól egészen akár a terresztrikus dolgokig. Vannak példák a földi tevékenységekben, amikor a dolgokat megtették "csak úgy": senki nem értette, hogy hogyan történt meg, vagy miért - csak úgy, annyira egyszerűen, nagyon egyszerűen, minden összejött. És más esetekben, csak azért, hogy megszerezz egy vízumot, vagy engedélyt, meg kell mozgasd a mennyet és a földet! Tehát a legkisebb dologtól, a legkisebb fizikai kényelmetlenségtől, a legglobálisabb tevékenységig, mindig ugyanaz az elv, a lényeg mindig ugyanaz az elv.

1963. november 4.

96. Tapasztald meg lelkedben az Írás igazságát; ezután, ha akarod, fontold meg és fejtsd ki a tapasztalatodat intellektuálisan, és még azután se bízz a megállapításodban; de soha ne kételkedj a tapasztalatodban.

Ez nem igényel magyarázatot.

Vagyis, meg kell magyarázni a gyermekeknek, hogy a megállapítás bármi legyen is, a Szentírások bármik is legyenek, mindig a tapasztalat egy csökkentése, mindig kevesebbek a tapasztalatnál.

Lehetnek emberek, akiknek ezt tudni kell.

97. Amikor bizonygatod a saját lélek-tapasztalatodat, és tagadod mások ettől különböző lélek-tapasztalatát, akkor tudd meg, hogy Isten bolondot csinál belőled. Nem hallod az önmagát gyönyörködtető nevetését lelked függönye mögött?

Ó, ez csodálatos!

Az ember csak mosolyog és azt mondja: "soha ne kételkedj a tapasztalatodban a tapasztalatod a lényed igazsága, de ne gondold, hogy az egyetemes igazság; és soha nem ezen igazság az alapja megtagadni mások igazságát, mert mindenkinek a saját tapasztalata az ő lényének igazsága. És teljes igazság, csak mindezen egyéni igazságoknak... plusz az Úr Saját maga tapasztalatának a teljessége lenne!"

98. A reveláció az Igazság közvetlen látása, a közvetlen hallása vagy a sugalmazott emléke, dristri, sruti, szmriti; ez a legmagasabb tapasztalat, és mindig elérhető a megújult tapasztalás számára. Az Írás szava nem azért a legfőbb tekintélyünk, mert Isten mondta ki, hanem mert a lélek látta meg.

Feltételezem, hogy ez a válasz a Mózes által kapott "Tízparancsolatban" lévő bibliai hitre, amelyet állítólag maga az Úr mondott, és Mózes hallott - ezzel közvetett módon azt mondja, (Anya nevet) hogy ez nem lehetséges.

"A legfőbb tekintélyünk" ... "mert a lélek látta meg" - ám ez csak annak a léleknek lehet egy legfőbb tekintély, aki meglátta, nem minden léleknek. A léleknek volt ez a tapasztalata, és látta, hogy az a legfőbb tekintély, de nem másoknak.

Ez volt az egyik dolog, amely gyermekkoromban elgondolkodtatott: ez a Tízparancsolat, amely mellesleg rendkívül banális. Szeresd apádat és anyádat .. Ne ölj .. Ez visszataszítóan közhely. És Mózes felment a Sínai-hegyre, hogy meghallja!

Nos, én nem tudom, hogy Sri Aurobindo az indiai Szentírásra gondolt-e... Volt kínai Szentírás is...

(csend)

Egyre több a tapasztalatom, hogy a reveláció - az nem jön - a reveláció univerzálisan alkalmazható, de mindig személyes formában, az mindig személyes.

Olyan, mintha valaki valamilyen nézőpontból rálátott volna az Igazságra. Ez szükségképpen, feltétlenül onnan kezdve egy nézőpont, hogy szavakba öntjük.

Van egy szavakba nem önthető, egyfajta rezgés elhamarkodott tapasztalata, ami az abszolút igazság érzését adja neked, és aztán, ha továbbra is nagyon mozdulatlan maradsz, nem akarsz tudni semmit, egy idő után mintha a rezgés áthaladna egy szűrőn, és ez úgy fordítódik le mint egyfajta elképzelés. Majd ez az elképzelés - ami még mindig elég homályos, azaz nagyon általános - ha továbbra is mozdulatlan, figyelmes és csendes maradsz, ez a gondolat áthalad egy szűrőn, majd egyfajta páralecsapódás történik mint a vízcseppekkel, és szavakba öntődik.

Ám azután, amikor már volt nagyon őszinte tapasztalatod - azaz, ha már nem csapod be magadat - ez szükségképpen csak egy pont, a dolgok kimondásának egy módja, ez minden. És ez nem lehet több. Különben, ezt nagyon könnyű megfigyelni egy adott nyelvhasználati szokásodban, jön az adott nyelven; nekem angolul vagy franciául jön mindig, és nem kínaiul vagy japánul! A szavak szükségszerűen angol vagy francia nyelvűek; és néha van egy szanszkrit szó - ám ez azért van, mert fizikailag, tanultam szanszkritul. Néha hallottam - nem fizikailag - szanszkrit kifejezést egy másik lénytől; de az nem kristályosodik, homályos marad; és amikor vissza jövök egy teljesen anyagi tudatosságba, nem egy pontos szóra emlékszem, hanem egy bizonytalan hangra. Mintha az ember e szögből megpillantaná az igazságot. Ez mindenképp, mindenképp egy látószög, abban a pillanatban, hogy szavakba öntjük.

Rendelkezned kell valami nagyon szigorú őszinteséggel. Elragad a lelkesedés, mert egy rendkívüli erőt hoz a tapasztalat - az Erő ott van, ott van a szavak előtt, és csökken a szavakkal - de az Erő van és ezzel az Erővel úgy érzed nagyon univerzális, az az érzésed: "ez egy univerzális reveláció" - igen, ez egy univerzális reveláció, de ha szavakba öntöd, már nem univerzális; ez csak azoknak az elméknek számít, amik úgy épültek, hogy az e fajta beszédet értsék. Az Erő hátul van, de a szavakon túl kell menned.

(csend)

Efféle dolgok jönnek hozzám egyre gyakrabban, és én lejegyzem azokat egy darab papírra. Mindig ugyanaz a folyamat, mindig. Először, egyfajta robbanás egy igazság-erő robbanása - ez olyan, mint egy nagy, fehér tűzijáték, (Anya mosolyog) sokkal több, mint egy tűzijáték! És forog körbe-körbe (gesztus a fej felett) kavarog és kavarog; akkor ott van, egy idea benyomása - de az idea alacsonyabb, ez olyan, mint egy motiváció az idea tartalmazza a saját benyomást, ez is hoz egy benyomást - az érzés ott volt korábban, de az idea nélkül, és így a benyomást nem lehetett meghatározni. Csak egy dolog van, mindig egy ragyogó erő robbanása. Majd utána, ha nézed, és továbbra is nagyon csendes maradsz - a fejet, különösen, csendben kell tartanod - minden csendes lesz, (mozdulatlanságban tartott, felfelé gesztus) majd hirtelen valaki beszél benn a fejben - valaki beszél. Itt a robbanás tetőzik. Aztán veszek egy ceruzát és papírt, és írok. De a között, amit beszél, és amit írok, még mindig van egy kis átléphető hely, ezért, ha le van írva valami, ott nem teljesül. Szóval csendben maradok egy kicsit - "Nem, nem azt a szót, hanem ezt" - néha két napot vesz igénybe, hogy elégé végleges legyen. De azok, akik megelégednek ennek a tapasztalásnak az erejével, elkapkodják ezt és olyan feltűnést keltő revelációkat küldenek ki a világba, amelyek az Igazság torzításai.

Nagyon stabilnak kell lenned, nagyon csendesnek, nagyon kritikusnak, - különösen csendes, néma, néma, néma anélkül, hogy megpróbálnád megragadni a tapasztalat tartalmát - "Oh! Mi ez, mi ez? " - ez elront mindent. De vigyázz - vigyázz nagyon gondosan. A szavakban van valami hátramaradó, az eredeti rezgés valami maradványa - annyira kevés! De van valami, valami ott megmosolyogtat, amely kellemes, mint egy pezsgő és itt (Anya jelez egy szót vagy egy átmenetet egy képzeletbeli megjegyzésen) itt nehézkes. Aztán ránézel a nyelvtudásoddal, vagy a szó-ritmus érzékeddel: "Nézd, ott egy kavics." El kell távolítanod a kavicsot; és akkor várni, és hirtelen az jön, puff! a helyére esik: a megfelelő szó. Ha a türelmes vagy, egy-két nap után, teljesen pontos lesz.

1964. február 3.

99. Az Írás szava csalhatatlan; a tévedés abban az értelmezésben jut szerephez, amelyet a szív és az értelem az Írásnak tulajdonít.

Nem vagyok egészen biztos benne, hogy ez nem ironikus... Az embereknek, akik azt mondják: "Az Írás szava csalhatatlan", azt válaszolja: "Igen, igen, természetesen az Írás csalhatatlan, de a saját értelmezésedtől óvakodj!"

Azonban itt van az igazság üzenete:

100. Őrizkedj minden alantasságtól, kicsinyességtől és sekélyességtől a vallásos gondolkodásban és tapasztalásban. Légy tágasabb, mint a legszélesebb horizontok, légy emelkedettebb, mint a legmagasabb Kancsendzönga, légy elmélyültebb, mint a legmélyebb óceánok.

1964. február 5.

101. Isten látásában nincs közeli és távoli, nincs jelen, múlt, vagy jövő. Ezek csupán kényelmes nézőpontok az Ő világképe számára.

102. Az érzékek számára mindig igaz, hogy a nap mozog a föld körül; ez hamis az értelem számára. Az értelem számára mindig az igaz, hogy a föld mozog a nap körül; ez hamis a legfelsőbb látás számára. Sem a föld nem mozog, sem a nap; csupán egy változás történik a nap-tudatosság és a föld-tudatosság kapcsolatában.

(hosszú csend)

Hihetetlen, nem tudok mit mondani.

Ez azt jelenti, hogy a szokásos felfogásunk a fizikai világról, egy hamis felfogás.

Igen, természetesen.

De akkor mi lehetne az igazi észlelés ...

Nos, igen, voilà!

... A fizikai világ igaz érzékelése - a fákról, az emberekről, egy kőröl - milyen lenne, egy szupramentális szemnek?

Pontosan ez az, amit nem tudunk elmondani! Amikor van közvetlen látásunk és tudatosságunk az Igazság Rendjéről, az Igazság közvetlen kifejeződéséről, azonnal úgy érezzük, valami kifejezhetetlen, mert minden szó a másik szférához tartozik, az összes kép, minden összehasonlítás, minden kifejezés a másik szférához tartozik.

Pontosan ez volt a nagy problémám (ez február 29-én volt) egész idő alatt, amíg az igazság KÖZVETLEN megnyilvánulásának tudatosságában éltem. Próbáltam megfogalmazni, amit éreztem, amit láttam - hihetetlen volt. Nem voltak szavak. És azonnal, csupán megfogalmazva a dolgokat, azonnal visszaejtett a másik tudatosságba.

Ez alkalomból, ennek a Földről és a Napról szóló aforizmának az emléke jött vissza hozzám... Mármost azt mondani, hogy "tudatosság változás"... a tudatosság változása, még mindig egy mozgás.

Nem hiszem, hogy bármit tudunk mondani. Nem érzem, hogy bármit is tudnék mondani, mert minden, amit mondhatsz, az érdektelen közelítés.

De amikor abban az Igazság-Tudatosságban vagy, ez egy "szubjektív" tapasztalat, vagy az Anyag maga tényleg megváltozott megjelenésében?

Igen, minden - az egész világ más! Minden más. És egy dolognak a tapasztalata győzött meg, amit mindig érzek állandóan, hogy mindkét állapot [az Igazság és a Hamisság] az egyidejű, együttes, és már csak... igen, egy "változása a tudatosságnak" ahogy ő nevezi, ami azt jelenti, hogy ebben a tudatosságban vagy abban a tudatosságban vagy és ugyanakkor nem mozdulsz.

Kénytelenek vagyunk a mozgás szavait használni, mivel nekünk minden mozog, de a tudatosságnak ez a változása nem egy mozgás - ez nem egy mozgás. Nos akkor hogyan beszélhetünk róla, írhatjuk le? ...

Még ha azt mondjuk, "Az állapot, amely azon a helyen egy másik "​​... azon a helyen... azonnal bevezetjük a mozgást - az összes szavunk ilyen, mit mondhatnánk?

Tegnap az élmény megint egészen konkrét és erős volt: nem szükséges mozdítanunk, vagy áthelyeznünk semmit, az Igazság Tudatosság felülírja a deformáció vagy torzulás tudatosságát. Más szavakkal a képesség, hogy megéld, és légy az igaz rezgés, úgy tűnik, rendelkezik a hatalommal, hogy HELYETTESÍTSE azt a rezgést, a hamisság rezgését, egészen addig a pontig, ahol… Például, tételezzük föl, hogy a hamis rezgés eredménye egy baleset vagy egy katasztrófa; de ha e rezgések között ott van az igazság rezgésére tudatossá válni képes tudatosság, az ki tudja törölni – ki kell törölnie –, a másikat, megakadályozni a katasztrófát.

Növekszik az érzésem, hogy a világot egyedül az igazság képes megváltoztatni, az összes többi fokozatos átalakulási eljárás mindig érintőleges – közelít, közelít, közelít, de sosem ér el oda –, és a végső lépésnek ennek kell lennie: helyettesíteni kell a hamisságot az igazság rezgésével.

Vannak részleges bizonyítékok. De mivel ezek részlegesek, nem meggyőzőek, mert a közönséges látásra és megértésre mindig találunk magyarázatokat, akkor lehet mondani, hogy "előrelátott" és "eleve elrendeltetett", például, hogy nem következett be a baleset, és egyáltalán nem a beavatkozás akadályozta meg - a "Determinizmus" volt ami úgy döntött. És hogyan bizonyítható bármi is? Hogyan bizonyítod magadnak, hogy ez másként van? Ez nem lehetséges.

Ugye, amint kifejezünk dolgokat belépünk az elmébe, és amint belépünk az elmébe, ott található az a fajta logika, ami ijesztő, mert mindenható: ha már minden létező, együtt létezik öröktől fogva, hogyan tudjuk megváltoztatni az egyik dolgot egy másikra?... Hogyan lehet egyáltalán "változás"?

Azt mondjuk, (Sri Aurobindo most maga mondta), hogy az Úr tudatosságában nincs sem múlt, sem idő, sem mozgás, sem semmi - minden van. Fordítás gyanánt mondjuk, hogy "öröktől fogva", ami nonszensz, de egyébként is, minden VAN. Tehát minden van (Anya keresztbe teszi a karját) és ezzel vége, nincs semmi további teendő! Ugye ez a felfogás, vagy inkább beszédmodor (mert ez csak egy beszédmodor), érvényteleníti a haladás értelmét, hatálytalanítja az evolúciót, megsemmisíti... Azt mondtuk, ez is része a determinizmusnak, hogy törekedned kell a haladásra, - oui, ez mind retorikai halandzsa.

Ne feledd, ez a szólásmód valójában a tapasztalat egy pillanata, de ez NEM a teljes élmény. Egy pillanatra érzed ily módon, de ez nem teljes, hanem részleges. Ez csak az érzés EGY módja, ez nem minden. Ott van az örök tudatosságban valami sokkal mélyebb és sokkal kifejezhetetlenebb, mint ez - sokkal. Ez csak az első elképedés, ha kilábalsz a hétköznapi tudatosságból, de ez nem minden. Ez nem minden. Amikor ennek az aforizmának az emléke visszajött hozzám az elmúlt néhány napban, úgy éreztem, ez csak egy kis bepillantás volt akkor, hirtelen, és egyfajta ellentét a két állapot között, de ez nem minden - ez nem minden. Létezik valami más, mint ez.

Van még valami, ami valami egészen más, mint amit mi megértünk, DE AMI LEFORDÍTOTT ABBA, AMIT MEGÉRTÜNK:

És AZT nem tudjuk kimondani. Nem tudjuk megmondani, hogy mi az, mert... az kimondhatatlan - kimondhatatlan.

Ez ahhoz vezet, hogy úgy érezzük, hogy mindaz, ami a hétköznapi tudatosságunkban, hamissá, torzzá, kifordulttá válik, ALAPVETŐEN IGAZ az Igazság-Tudatosságnak. De hogy ez igaz-e? Pontosan ez az amit nem lehet elmondani szavakkal, mert a szavak a Hamissághoz tartoznak.

Jelenti ez, hogy a világ anyagi volta nem törölt volna ezen Tudatosság által, hanem átváltozott?... Vagy az egy másik világ volna teljesen?

(csend)

Legyünk egyértelműek egy ponton... attól tartok, hogy amit "anyag"-nak hívunk éppen az a világ hamis látszata.

Van valamilyen EGYEZŐSÉG, de...

Ugye, ez az aforizma végső soron vezethetne egy abszolút szubjektivitáshoz, és csak ez az abszolút szubjektivitás lehetne igaz - nos, ez NEM így van. Mivel ez a "pralaya" ez a Nirvána. Nos, az nem csak Nirvána, van egy objektivitás, ami valóságos, nem hamis - de hogyan mondhatod meg mi az!... Ez olyasvalami, amit már többször éreztem - több alkalommal, nem csupán egy pillanatban: a valóság... (Hogyan fejezzük ki magunkat? Mindig megtévesztettek a szavaink)... Az Egység tökéletes érzetében és az Egységtudatban helye van az objektivitásnak, az objektivitás értelmében - egyáltalán nem zárja ki az egyik a másikat. Talán még nem éreztünk rá a megkülönböztetésre, mintha az nem mi lennénk, hanem egy másik nézet... Mondtam már, minden, amit mondhatunk az semmi, az nonszensz, mivel a szavak célja, hogy kifejezzék a irreális világot, de... Oui, lehet, hogy ez az amit Sri Aurobindo "többszörösség az egységben" érzetének hív (lehet, hogy némileg találóan), éppen valahogy így érzed lényed belső sokszínűségét... Egyáltalán nincs nekem többé egy elkülönült énnek az érzete, egyáltalán nincs, egyáltalán nincs, még a testben sem, és ez nem akadályozhat bizonyos objektív kapcsolatok megítélésében sem. - nos, igen, ez ​​vezet vissza bennünket az ő "nap-tudatosság és a föld-tudatosság" kapcsolatának megváltozásához (Nevet) Lehet, hogy tényleg ez a legjobb megfogalmazás! Ez a tudatosság egy kapcsolata. Ez egyáltalán nem az önmaga és "mások" közötti kapcsolat - egyáltalán nem, ez teljesen megszűnt - de lehet olyan ez, mint a tudati kapcsolat lényünk különböző részei között. És ez nyilvánvalóan objektivitást ad ezen különböző részeknek.

(hosszú csend)

Visszatérve, nagyon könnyen érthető a meghiúsult baleset példája, nagyon jól elképzelhetjük, hogy az Igazság-Tudatosság beavatkozása döntött a "örökkévalóságtól" és ott nincs semmilyen "új" elem, ez azonban semmit sem változtat azon a tényen, hogy ez a beavatkozás az, ami megállította a balesetet (amely ezen igazság-tudatosság hatalmának egy pontos képét adja a másik felett). Ha rávetítjük a létezésünk módját a Legfelsőbbre, elképzelhetjük, hogy Ő élvezi a számos kísérletet elvégzését, nézni a játékot, (ez valami más, ebből még nem következik, hogy nincs egy Teljes-Tudatosság ami mindent tud öröktől fogva - mindez teljesen pontatlan szavakkal kifejezve), ez azonban semmit sem változtat azon a tényen, hogy amikor nézzük a folyamatot, ez a beavatkozás az, amit képes volt megakadályozni a baleset: a hamis tudatosság helyettesítése egy igaz tudatossággal, megállította a hamis tudatosság folyamatát.

És úgy tűnik, ez elég gyakran megtörténik - sokkal gyakrabban, mint gondolnánk. Például, minden alkalommal amikor egy betegség meggyógyult, minden alkalommal amikor egy baleset nem következett be, minden alkalommal amikor akár egy globális katasztrófa elhárult, az mindig a Harmónia Rezgésének beavatkozása a Rendellenesség rezgésébe, lehetővé téve annak megszűnését.

Tehát az emberek, a hívők, akik mindig azt mondják, "Ez történt az Isteni Kegyelem által" az nem olyan rossz.

Csak megjegyzem a tényt, hogy ott közbelépett a Rend és Harmónia Rezgése (nem foglalkozunk a közbelépés okával, az csak egy tudományos megfigyelés) és erről már meglehetősen nagy számú tapasztalatom volt.

Ez lenne a világ átalakításának folyamata?

Oui.

A Rend Vibrációjának egyre állandóbb megtestesülése?

Igen, pontosan, ez az. Pontosan.

Még ebből a szempontból úgy tűnt... Ugye a szokásos gondolat, hogy ez a jelenség [az átalakulásé] szükségszerűen először a testben történik, amelyben a tudatosság a legfolyamatosabban fejeződik ki, úgy tűnik számomra, teljesen szükségtelen és másodlagos. Éppen ellenkezőleg, előfordul egyidejűleg bárhol, ahol a legkönnyebben és a legjobban megtörténhet, és a sejtek ezen aggregátuma (Anya saját testére mutat) nem feltétlenül a legmegfelelőbb ehhez a művelethez. Ennek eredményeként, látszólag nagyon sokáig így maradhat akkor is, ha annak megértése és fogékonysága különleges. Úgy értem, hogy ez a test tudatosság, ennek tudatos érzékelése végtelenül felsőrendűbb minden testhez képest amivel kapcsolatba kerül, kivéve néhány pillanatot - néhány pillanatot - amikor a többi test is, mint egy Kegyelmet érzékeli, míg neki, ez egy természetes és folyamatos állapot, annak a tényleges eredménye, hogy ez az Igazság Tudatosság ebben a sejtcsoportban erősebb, mint másokban - közvetlenebb. Ám egy rezgés helyettesítése egy másikkal, valóban cselekvésekben, dolgokban következik be, ahol az eredmény a legszembetűnőbb és leghatékonyabb.

Nem tudom, ha sikerülne megértetnem magam, ám ez egy olyan dolog, amit nagyon, nagyon világosan éreztem, és amelyet nem érzünk, amíg a fizikai egó jelen van, mert a fizikai egónak saját fontosságérzete van, és amely teljesen eltűnik a fizikai egóval. Amikor eltűnik, az ember tisztán érzékeli, hogy az Igaz rezgés megtestesülése vagy közbelépése nem függ az egóktól vagy individualitásoktól (emberi vagy nacionális individualitásoktól, vagy a Természet, az állatok, növények, stb. individualitásaitól sem), hanem a sejtek és az Anyag egy bizonyos játékától függ, melyekben aggregátok vannak amik különösen könnyűvé teszik az átalakulást - nem "átalakulást": pontosabban mondva a helyettesítést, a Hamisság rezgését helyettesítjük az Igazság Rezgésével. És a jelenség nagyon független lehet csoportoktól és egyénektől (előfordulhat egyik részben itt, másik részben ott, egy dologban itt, egy másikban pedig ott); és mindig megfelel egy bizonyos rezgésminőségnek ami egyfajta hullámot okoz - egy fogékony hullámhegyet -, akkor ott a dolog megtörténhet.

Sajnos, amint mondtam az elején, a szavak mind a látszat világához tartoznak.

(csend)

Többször volt az a tapasztalatom ezekben az utolsó napokban, látomással és meggyőződéssel, tapasztalaton alapuló meggyőződéssel, hogy a két rezgés olyan, mint ez (egyidejű gesztus jelezve az egymásra helyezést és beszivárgást), folyamatosan, folyamatosan összekeverednek, és az egyik folyamatosan beszivárog a másikba.

Talán a csodálkozás akkor jön, amikor a beszivárgás mennyisége elég nagy ahhoz, hogy érzékelhetővé váljék. Ám az az érzésem, egy nagyon határozott érzésem, hogy ez a jelenség egész idő alatt történik: egész idő alatt, mindenhol, nagyon kicsi módon, folyik az igazság egy fajta parányi beszivárgása a hamisságba, és bizonyos körülmények között, amelyek láthatóak – ez egyfajta fénylő kitágulás, nem tudom leírni –, a beszivárgás mennyisége elég nagy ahhoz, hogy egy csoda benyomását nyújtsa, egyébként egész idő alatt történik, egész idő alatt szakadatlanul, az egész világon (azonos pislákoló gesztus), mint egy parányi mennyiségű Hamisság helyettesítése Fénnyel... Hamisság helyettesítése a Fénnyel... folyamatosan.

És a rezgés (amit érzek, és látok) tűznek érződik. Ez valószínűleg, ahogy a védikus Rishik fordítják a "Láng" - az emberi tudatosságban, az emberben, az Anyagban. Mindig beszéltek egy "Láng" ¹ -ról. Ezen rezgés hevessége valóban egy magasztos tűz lobogása.

Néha a test láznak érzékelte, amikor a munka nagyon koncentrált vagy sűrített volt.

Két vagy három napja, valami ilyesmi történt: az éjszaka közepén, kora reggel, ezen Erőnek egy leereszkedése volt, ezen Igazság Hatalom egy leereszkedése és ezúttal mindenhol. Nos, ha ez történik elég nagy összességében, egy csoda megjelenését adja, ám ez az egész FÖLD a csodája.

Ám ki kell tartanunk, mert ez következményekkel jár: elhozza a Hatalom érzetét, egy Hatalmat melyet nagyon kevés ember képes érzékelni vagy tapasztalni anélkül, hogy egyensúlya többé kevésbé megborulna, mert nem rendelkeznek egy béke - egy hatalmas és nagyon, nagyon, NAGYON csendes béke - megfelelő alapjával. Mindenhol, még itt az iskolában is, a gyerekek forrongó állapotban vannak (tájékozódtam, hogy a legkiegyensúlyozottabb és általában az okosabb gyerekek váltak ilyenné). Mondottam, "Csak egy válasz, egyetlen válasz van: válj nyugodttá, még nyugodtabbá, mindinkább nyugodttá. És ne próbálj meg megoldást találni a fejeddel, mert nem találsz semmilyent. Csak válj nyugodttá - nyugodttá, rendíthetetlenül nyugodttá. A nyugalom és a béke, csend és a béke... ez az EGYETLEN megoldás."

Nem mondom, hogy ez a gyógymód, de ez az egyetlen válasz: elviselni nyugalomban és békében, elviselni nyugalomban és békében...

Akkor valami történni fog.

1964. március 25.

¹ Agni, a védikus tűz. _(vissza)

103. Vivekánananda, a Szannjászát¹ magasztalva, azt mondta, hogy az egész indiai történelemben csak egy Dzsanaka² volt. Nem igaz, mert Dzsanaka nem egyetlen egyénnek a neve, hanem az önmagukat uraló királyok egy dinasztiája és egy ideálnak a diadalmas kiáltása.

104. Az összes okkersárgába öltözött Szannjaszinok százezrei közül hány tökéletes? A kevés megvalósítás és a sok megközelítés az, ami igazol egy ideált.

105. Tökéletes Szannjaszinoknak a százai léteztek, mert széles körben hirdették, és sokan gyakorolták a Szannjászát; ugyanez legyen az eszményi szabadsággal, és akkor sok száz Dzsanakánk lesz.

106. A Szannjászának van formális viselete és vannak külső jelei; ezért az emberek azt hiszik, könnyen fel tudják ismerni; de egy Dzsanaka szabadsága nem hirdeti magát, és a világ ruháját viseli; jelenlétét nem ismerte fel még Nárada ¹ sem, mintha vak lett volna.

107. Nehéz a világban lenni szabadon, és mégis a mindennapi emberek életét élni; de mivel nehéz, ezért meg kell kísérelni és meg kell valósítani.

Olyan nyilvánvalónak tűnik!

Nyilvánvaló, de nehéz is.

Látod, ahhoz hogy szabaddá válj az összes kötődéstől, nem azt jelenti, hogy menekülnöd kell a kötődési lehetőségek elől. Mindazok, akik hangsúlyozzák az aszkétaságukat nem csak elmenekülnek, hanem még a többieket is figyelmeztetik, nehogy megpróbálják!

Számomra úgy tűnik, annyira nyilvánvaló. Amikor úgy érzed el kell menekülnöd egy dolog elől, ahelyett, hogy megtapasztalnád, azt jelenti, még mindig azon a szinten vagy, nem fölötte.

Minden, ami kiküszöböl és csökkent vagy mérsékel, az nem szabadít meg. A szabadságot az élet és az érzések teljességében kell megtapasztalni.

Ebben az összefüggésben volt egy teljes tanulmányi időszakom ebben a témában, a tisztán fizikai szinten... Ahhoz, hogy fölé emelkedj minden hiba lehetőségnek, hajlamos vagy kiküszöbölni az alkalmakat a hibázásra; például, ha nem szeretnél kimondani szükségtelen szavakat, abbahagyod a beszédet. Emberek, akik némaságot fogadtak azt képzelik, hogy az ellenőrzést ad a beszéd felett - ez nem igaz! Csak az alkalmat szünteti meg, hogy beszéljenek, és így, hogy szükségtelen dolgokat mondjanak. Az étellel, ugyanaz a probléma: hogyan lehet éppen csak annyit enni, amennyi szükséges? Abban az átmeneti állapotban amelyben vagyunk, többé már nem akarjuk ezt az állati életet élni, amely csak az anyagcserén és az ételen alapul, de ostobaság lenne azt hinni, hogy elértük azt az állapotot, amikor a szervezet egyáltalán élni tud minden élelem nélkül (mindazonáltal, már létezik egy nagy különbség, mivel próbálják megtalálni a táplálék lényegét az élelmiszerekben annak érdekében, hogy csökkentsék mennyiségüket); de a természetes tendencia a böjtölés - ami egy tévedés!

A helytelen cselekedettől való félelem miatt nem teszünk tovább dolgokat; a helytelen beszédtől való félelem miatt nem beszélünk tovább; az evés élvezetétől való félelem miatt nem eszünk tovább - ez nem a szabadság, ez egyszerűen a megnyilvánulást csökkenti minimálisra. És természetesen a végeredmény a Nirvána. De ha az Úr csak a Nirvánát akarná, nem lenne más csak Nirvána! Ő nyilvánvalóan minden ellentétek együttélését képzeli el, és Számára ez kell legyen egy teljességnek a kezdete. Így természetesen, ha úgy érzed arra vagy szánva, akkor választhatod az Ő megnyilvánulásaiból csak az egyiket, azaz a megnyilvánulás hiányát. De ez még mindig egy korlát, és nem ez az egyetlen út megtalálni Őt, egyáltalán nem!

Ez egy nagyon elterjedt tendencia, amely valószínűleg egy régi sugalmazásból ered, vagy talán szegénységből, tehetetlenségből: hogy csökkentsen és kisebbítsen - csökkentse az egyén szükségleteit, csökkentse az egyén tevékenységét, csökkentse az egyén szókincsét, csökkentse az egyén táplálékát, csökkentse az egyén aktív életét, és minden annyira szűkös lesz! Az arra irányuló törekvésedben, hogy ne kövess el hibákat, annak lehetőségét zárod ki, hogy elkövethesd azokat - ez nem gyógymód.

Ám a másik út sokkal-sokkal nehezebb.

(csend)

Nem, a megoldás az, hogy kizárólag az isteni impulzus alapján cselekedj, kizárólag az isteni impulzus alapján beszélj, kizárólag az isteni impulzus alapján étkezz. Ez az, ami nehéz, mert természetesen azonnal összetéveszted az isteni impulzust a személyes impulzusaiddal.

Ez volt - szerintem - az összes apostol lemondásának eszméje: megszüntetni mindent, ami a kívülről vagy alulról jön, annak érdekében, hogy ha valami felülről megnyilvánul, olyan állapotban légy, hogy fogadni tudd. De a kollektív szempontból, ez egy olyan eljárás, amely több ezer évet vehet igénybe! Az egyén szempontjából, ez lehetséges; de akkor érintetlenül meg kell tartania azt a törekvést, hogy fogadja az igazi impulzust - nem a teljes "megszabadulásra" irányuló törekvést, hanem a Legfelsőbbel való teljes AKTÍV azonosulásra való törekvést, más szóval, csak azt akarni, amit Ő akar, csak azt tenni, amit Ő akar, csak Rajta keresztül, Benne létezni.

Tehát a lemondás eljárásával lehet próbálkozni, de ez annak a módszere, aki el akarja vágni magát másoktól. És létre jöhet-e ebben az esetben egy szerves egység... ? Nem úgy tűnik nekem, hogy ez lehetséges.

Jelentősen segíthet, ha nyilvánosan bejelented, hogy mit szándékozol tenni. Ez lehetőséget teremt a kifogásoknak, megvetésnek, konfliktusoknak, de ezt a nyilvános "elvárást", úgymond messzemenően kompenzálja az, amit mások tőlünk elvárnak. Bizonyára ez volt az oka az összes ruhának is: ezt az emberek tudomására hozni. Nyilvánvaló, hogy magadra zúdítod így néhány ember megvetését és rosszakaratát, és vannak mindazok, akik úgy érzik: "Tartózkodnom kell ettől, nem lehet semmi közöm hozzá, ez nem az én gondom."

Nem tudom miért, ez mindig hencegésnek tűnt a számomra - lehet, hogy nem az, és bizonyos esetekben tényleg nem az, de ez mégis egy módja elmondani az embereknek, "Ah! Ez vagyok én." És ahogy mondtam, ez segíthet, de vannak hátrányai.

Ez még mindig gyerekes dolog.

Mindezek a dolgok módszerek, szakaszok az úton, de... az igazi szabadság mindentől való megszabadulás - beleértve az összes módszert is.

(csend)

Ez korlátozás, beszűkítés, míg a Igaz Dolog virágzás, kiszélesedés, azonosulás mindennel.

Amikor degradálod és csökkented és csökkented önmagad, akkor nem érzed, hogy elveszíted önmagad, ez elveszi a félelmet attól, hogy elveszíted magad - valami szilárddá és tömörré válsz. Ám a kiterjedés módszere - a maximális kiterjedésé - ott, kell hogy... nem szabad félned, hogy elveszíted önmagad.

Ez sokkal nehezebb.

Azon tűnődtem, valójában hogyan lehet ezt megtenni egy olyan külső világban, amely folyamatosan elnyel? Gondolok például azokra, akik nyugaton élnek, akik élik a nyugati életet: ők állandóan munkával vannak elárasztva, találkozókkal, telefonokkal... nincs egy percük se, hogy megtisztítsák ami állandóan rájuk zúdul, és hogy összeszedjék magukat. Ilyen körülmények között hogyan tudnak szabad emberek lenni? Hogyan lehetséges ez?

Ah, válogatnunk kell és választanunk.

Ez a másik véglet... Természetesen a kolostorok, a visszavonulás az erdőbe, vagy barlangokba menekülés, szükségesek a modern hiperaktivitás ellensúlyozásához, és mégis ezekből ma kevesebb van, mint egy-két ezer évvel ezelőtt. De úgy vélem, ez a megértés hiányából volt és nem tartott sokáig.

Egyértelműen a túl sok tevékenység az, ami szükségessé teszi a túl sok mozdulatlanságot.

De hogyan lehet megtalálni a módját annak, hogy mivé kell válnod a hétköznapi körülmények között?

Annak a módját, hogy ne essünk egyik túlzásba sem?

Igen, normálisan élni, szabadnak lenni.

Mon petit, ezért kezdtük el az Ashramot! Ez volt az elképzelés. Mert amikor Franciaországban voltam, mindig kérdeztem magamtól, "Hogy lehet az embereknek idejük arra, hogy rátaláljanak önmagukra? Sőt, akár arra hogyan lehet idejük, hogy megértsék a módszert, ami megszabadítja őket." Szóval azt gondoltam: kell egy hely, ahol az anyagi szükségletek elégségesen teljesülnek ahhoz, hogy ha valóban szabaddá akarod tenni magad, akkor megteheted. Ezen elképzelés alapján alakult meg az Ashram, nem máson: ez egy olyan hely, ahol az emberek létfenntartáshoz szükséges eszközei elegendők ahhoz, hogy idejük legyen az Igaz Dologra gondolni.

(Anya mosolyog) Az emberi természetben a lustaság oly módon átvette a törekvés helyét - (nem mindenkire jellemzően, de egyébként általánosságban) és a megengedés vagy szabadosság a szabadság helyét - hogy az még inkább bizonyítja, hogy az emberi fajnak át kell mennie egy kemény időszakon, mielőtt készen állna arra, hogy rabszolgaságától még őszintébben eltávolodjon az aktivitás felé.

Az első tétel valóban hasonló ehhez: "Végre megtalálni a helyet, ahol tudok koncentrálni, megtalálom önmagam, igazán élek, anélkül, hogy anyagi dolgokon aggódnék..." Ez az első törekvés (sőt, még azon az alapon is, hogy a tanítványokat - legalábbis az elején - úgy választottuk), de ez nem volt tartós. Dolgok könnyűvé válnak, így elengeded magad. Nincsenek erkölcsi korlátok, így ostoba dolgokat teszel.

De még csak azt sem lehet mondani, hogy hiba volt a toborzás - csábító lenne elhinni, de ez nem igaz, mert a toborzást meglehetősen pontos és világos belső jegyek alapján végeztük... Ezt talán a belső hozzáállás vegyítetlenségével nehéz tartani. Pontosan ez az, amit Sri Aurobindo akart, és megpróbált; ő szokta mondani: "Ha találok száz embert, az elég lesz a célom eléréséhez."

De nem volt száz sokáig, és azt kell mondanom, hogy amikor száz lett, akkor már vegyes volt.

Sokan jöttek, vonzotta őket az Igaz Dolog, de... az ember ellankad. Más szóval, lehetetlenség szilárdan megmaradni az igazi állapotban.

Igen, azt vettem észre, hogy a világ rendkívül nehéz külső feltételei közepette a törekvés sokkal intenzívebb.

Ugye!

Ez sokkal intenzívebb, ez majdnem élet és halál kérdése.

Igen, ez az! Ez azt jelenti, hogy az ember mindig olyan durva, hogy szüksége van a szélsőségekre. Ez az, amiért Sri Aurobindo azt mondta: ahhoz hogy igaz Szeretet lehessen, szükség volt a Gyűlöletre; igaz Szeretet csak a Gyűlölet nyomására születhet meg.⁴ Ennyi. Nos, el kell fogadnunk a dolgokat, ahogy vannak, és meg kell próbálnunk tovább menni, ez minden.

Valószínűleg ezért van olyan sok nehézség (halmozódnak itt a nehézségek: a jellem problémái, az egészség problémái és a körülmények problémái), ez azért van, mert a nehézségek indíttatására ébred fel a tudatosság.

Ha minden egyszerű és békés, akkor elalszol.

Így magyarázta Sri Aurobindo is a háború szükségességét: békében, az emberek elpuhulnak. Ez nagyon rossz dolog.

Én nem mondom, hogy nagyon szépnek találom, de úgy tűnik, így kell lennie.

Alapvetően ez az, amit Sri Aurobindo is mond az Isten Órájában: ">"Ha birtoklod az Erőt és a Tudást, és nem ragadod meg a lehetőséget, nos ... akkor jaj neked."

Ez egyáltalán nem bosszú, egyáltalán nem büntetés, ez csak annyit tesz, hogy magadra vonsz egy szükségszerűséget, az erőszakos impulzus szükségességét - annak szükségét, hogy válaszolj az erőszakra.

(csend)

Ez egy olyan élmény, amelyet egyre világosabban tapasztalok: ahhoz, hogy az igazi isteni szeretettel való kapcsolat képes legyen megnyilvánulni, azaz, hogy szabadon kifejezhesse magát, szükség van egy KÉPESSÉGRE a lényekben és a dolgokban... ami még nem létezik. Ellenkező esetben, minden szétesik.

Vannak jelei nagyon meggyőző részleteknek, de természetesen, mivel azok "részletek", vagy nagyon személyes dolgok, nem tudok beszélni róluk. De az ismételt tapasztalatok bizonyítéka vagy bizonyítékai alapján, azt kell mondanom: amikor a Tisztaságnak ez a Képessége - egy csodálatos erő, amire nincs szó - kezd teljes mértékben, szabadon megnyilvánulni, úgy tűnik hogy nagyon sok minden azonnal összeomlik: nem tud fennmaradni. Nem tudnak fennmaradni, feloldódnak. Akkor... akkor minden leáll. És ez a leállás, amiről azt gondolhatjuk, hogy kegyvesztés, éppen ellenkezőleg, egy végtelen Kegyelem!

Csupán annak a különbségnek a mindig csak épphogy konkrét és kézzelfogható érzékelése, amely ezen Rezgés és a között a rezgés között van, amelyben általában és majdnem folyamatosan élünk, csupán annak a gyengeségnek felismerése, amelyet én émelyítőnek hívok - ez tényleg az émelygés érzését kelti - elég ahhoz, hogy mindent megállítsunk.

Csak tegnap, ma reggel... vannak olyan hosszú pillanatok, amikor az Erő megnyilvánul, majd hirtelen, van egy Bölcsesség - mérhetetlen Bölcsesség - amely mindent ellazít egy tökéletes nyugalomban: "Aminek lennie kell, az lesz, annyi időbe telik, amennyibe telik." Akkor minden rendben van. Ezzel minden azonnal rendben van. Azonban a Ragyogás elmúlik.

Csak türelmessé kell válnunk.

Sri Aurobindo is írta: "Törekedj intenzíven, türelmetlenség nélkül." A különbség az intenzitás és a türelmetlenség között nagyon finom (minden a vibrációnak a különbsége), ez finom, de ez teszi a teljes különbséget.

Intenzíven, de nem türelmetlenül... Ennyi: ez az állapot, amiben lennünk kell.

És akkor, egy hosszú, nagyon hosszú ideig meg kell elégedjünk a belső eredményekkel, vagyis a személyes és egyéni reakciók eredményeivel, a világ többi részével való belső kapcsolatok eredményeivel, és nem remélhetjük vagy akarhatjuk, hogy a dolgok az anyagi szinten túl hamar megvalósuljanak. Mert a sietséggel az emberek általában késleltetik dolgokat.

Ha így állnak a dolgok, akkor így állnak.

Mi - úgy értem az emberek, - zaklatott életet élünk. Ez egyfajta félig tudatos érzése életük rövidségének, nem gondolnak rá, de félig tudatosan érzik azt. Így örökké igénylik, hogy az egyik dologtól, - gyorsan, gyorsan, gyorsan - egy másikig menjenek, hogy egy dolgot gyorsan megcsináljanak azért, hogy menjenek tovább a következőhöz, ahelyett, hogy minden dolgot annak örökkévalóságában éljenek meg. Nekünk örökké arra van szükségünk, hogy előre, előre, előre menjünk... és elrontjuk a munkát.

Ezért egyesek azt hirdették, hogy az egyetlen fontos pillanat a jelen pillanat - amely nem igaz a gyakorlatban, de lélektani szempontból, igaz kell legyen. Más szóval, éljünk minden percben a lehető legnagyobb mértékben a lehetőségünkkel, előrelátás vagy akarás vagy elvárás, illetve a következő pillanat előkészítése nélkül. Mert mi örökké egy rohanásban-rohanásban-rohanásban vagyunk... és mindent helytelenül csinálunk. Egy belső feszültségben élünk, ami teljesen hamis - teljesen hamis.

Mindazok, akik próbáltak bölcsek lenni, mindig azt mondták, hogy (ahogy a kínaiak és, az indiaiak hirdették): élj az örökkévalóság érzésével. Európában is azt mondták, szemléld az eget, a csillagokat, azonosulj a végtelenségükkel - amelyek téged mind kiterjedté és békéssé tesznek.

Ezek módszerek, de nélkülözhetetlenek.

És ezt megfigyeltem a szervezet sejtjeiben: ők úgy tűnik, örökké sietnek, hogy megtegyék, amit meg kell tenni, mert attól félnek nem lesz idejük rá. Tehát semmit sem tesznek megfelelően. Ügyetlen embereknél (vannak emberek, akik mindenbe belebotlanak, gesztusaik nyersek és otrombák) nagyfokú ez a dolog, ez a fajta sietség, hogy gyorsan, gyorsan, gyorsan csináljanak meg dolgokat... Tegnap valaki reumás fájdalmakra panaszkodott a hátában és azt mondta nekem, "Ó, rengeteg időt elvesz, hogy ilyen lassan csinálom a dolgokat!" Azt mondtam neki (Anya nevet): "Na és?" Nem volt boldog. Ha fájdalmad van és panaszkodsz, akkor puhány vagy, ez minden, de amikor azt mondod: "Annyi időt elpazarolok azzal, hogy ilyen lassan csinálom a dolgokat!" az nagyon világosan képet ad arról a sietségről, amelyben az emberek élnek; - átszáguldanak az életen... hová?..., hogy egy csattanással végezzék!

Mi a haszna?

(csend)

Alapvetően ezeknek az aforizmáknak az a tanulsága, hogy sokkal fontosabb LÉTEZNI, mint hogy mások lássák, hogy létezel, - élned kell, nem tettetni azt -, és hogy sokkal fontosabb teljesen, őszintén és tökéletesen felismerni egy dolgot, mint másokkal tudatni, hogy a felismerés folyamatában vagy!

Ez ugyanaz a dolog újra: ha úgy érzed, hogy szükséges mondani, hogy mit csinálsz, azzal a cselekedeted felét tönkreteszed.

És mégis, ezzel egy időben, ez segít neked, hogy felmérd, és pontosan tudd, hol állsz.

Ez volt Buddha bölcsessége, amikor azt mondta: "A középút": nem túl sokat erről az oldalról, nem túl sokat arról az oldalról, ne ess le ezen az oldalon, ne ess le azon az oldalon - egy kicsit mindenből, és kiegyensúlyozottan... de TISZTA út.

Tisztaság és az őszinteség ugyanaz a dolog.

1964. szeptember 16.

¹ Szannyásza: abbahagyás; (életről és cselekvésről való) lemondás _(vissza)

² Dzsanaka: Mithila királya az Upanishadok idejében, akit spirituális tudása és isteni felismerései miatt ünnepeltek, bár hagyományos földi életet élt. _(vissza)

³ Narada: egy vándorló bölcs, aki a vina-t munkáját végezve jár-kel. Halhatatlan, mint az istenek, akkor jelenik meg a földön, amikor csak óhajtja. Már az Upanishadok idején említést tesznek róla. _(vissza)

⁴ Lásd Aforizmák 88-92. _(vissza)

108. Amikor figyelemmel kísérte Dzsanaka¹ tetteit, akkor még Nárada,² az isteni bölcs is azt gondolta róla, hogy egy fényűzően élő világias és szabados ember. Ha nem vagy képes látni a lelket, akkor hogyan mondod meg, hogy egy ember szabad vagy megkötözött?

Számomra ez mindenféle kérdést felvet. Például, hogyan van az, hogy Narada nem látja a lelket.

Nekem ez nagyon egyszerű. Narada egy félisten volt, az felettesértelem világéhoz tartozott és képes volt materializálódni - ezek a lények nem rendelkeznek pszichikus lénnyel. Az istenek nem rendelkeznek az isteni szikrával ami a pszichikus lény, hiszen CSAK A FÖLDÖN (És itt nem is az anyagi univerzumra utalok), csak a földön Ereszkedett le az isteni Szeretet, ami az isteni Jelenlét előzménye volt az Anyag szívében. És természetesen, mivel nem rendelkeznek pszichikus testtel, nem tudják, semmilyen tudásuk sincs a pszichikus testről. Néhányan közülük úgy döntöttek, hogy még fizikai testet is felvesznek, hogy megtapasztalják a pszichikus testet - de nem sokan közülük.

Általában ezt részlegesen tették egy "kisugárzáson" keresztül, nem teljes leereszkedés volt. Azt mondják például, hogy Vivekananda egy inkarnációja (egy vibhuti-ja) volt Shiva-nak; de Shiva maga... nagyon közeli kapcsolatom volt vele és tisztán kinyilvánította, hogy csak a szupramentális világgal fog a földre jönni. Amikor a föld felkészült a szupramentális életre, ő is jönni fog. És majdnem minden lény meg fog testesülni - arra a pillanatra várnak, nem akarják a jelenlegi küszködést és sötétséget.

És bizonyára, Narada azok közé tartozik, aki szokott ide járni. Elvégre ez jó móka volt! Sokat játszott a körülményekkel. De nem volt meg a tudása a pszichikus lényről és ez bizonyára megakadályozta abban, hogy érzékelje a pszichikai lényt, amikor annak jelenlétében találta magát.

De az összes ilyen dolgot nem lehet megmagyarázni: ezek személyes tapasztalatok. Ez a tudás nem elég objektív ahhoz, hogy tanítani lehessen. Ám semmit nem mondhatsz egy jelenségről, ami egy személyes tapasztalaton alapszik és csak annak képvisel értéket, aki átélte a tapasztalatot.

Amit Sri Aurobindo mond az az ő indai hagyománnyal kapcsolatos műveltségén alapszik, és azt mondja, ami egyezett az ő tapasztalataival.

Ahhoz, hogy láthasd a lelket, ismerned kell a saját lelkedet?

Igen, ahhoz, hogy kapcsolatba kerülj a lélekkel, más szavakkal, a pszichikus lénnyel, te magad is kell hordozz egy pszichikai lényt, és csak az emberek - az evolúció emberei, akik a földi teremtésből származnak - rendelkeznek pszichikus lénnyel.

Egy isten sem rendelkezik pszichikai lénnyel, csak a lejövetellel, csak egy ember pszichikai lényével való azonosulással szerezhetnek egyet, de ők maguk nem rendelkeznek ilyennel.

1965. január 12.

¹ Dzsanaka: Mithila királya az Upanishadok idejében, akit spirituális tudása és isteni felismerései miatt ünnepeltek, bár hagyományos földi életet élt. _(vissza)

² Narada: egy vándorló bölcs, aki a vina-t munkáját végezve jár-kel. Halhatatlan, mint az istenek, akkor jelenik meg a földön, amikor csak óhajtja. Már az Upanishadok idején említést tesznek róla. _(vissza)

109. Minden dolog nehéznek tűnik az embernek, amely az általa elért szint felett van, és ezek nehezek a saját erejére utalt erőfeszítése számára; de azonnal könnyűvé és egyszerűvé válnak, amikor Isten az emberben átveszi az egyezség végrehajtását.

Ez tökéletes. Nincs mit mondani.

Csak két vagy három nappal ezelőtt írtam valamit egy kérdésre adott válaszban, és mondtam valami ilyesmit: Sri Aurobindo az Úr, de csak az Úrnak egy része, nem az Úr az Ő teljes egészében, mert az Úr Minden - minden, ami megnyilvánul, és minden, ami nem nyilvánul meg. Akkor írtam: Nincs semmi, ami nem az Úr, semmi - nincs semmi, ami nem az Úr, de azok, akik TUDATÁBAN vannak az Úrnak nagyon ritkák. És a teremtés e tudattalansága az, ami a Hamisságot alkotja.

Ez annyira nyilvánvaló volt egyszer csak: "Ez az! Ez az! ..." Honnan jött létre a Hamisság? Csakúgy, mint ez: a teremtés tudattalansága alkotja a teremtmény Hamisságát. Mihelyt a teremtés ismét tudatára ébred annak, hogy ő az Úr, a Valótlanság megszűnik.

És ez valóban így van: minden nehéz, minden fáradságos, minden nehezen megy, minden fájdalmas, mert minden az Úr tudatosságán kívül történik. De amikor Ő a tartományát újra birtokba veszi (vagy még inkább, amikor mi hagyjuk  Őt, hogy újra birtokba vegye a tartományát), és az Ő tudatosságában, az Ő tudatosságával mennek a dolgok, az Ő tudatosságával, minden nem csak egyszerűvé válik, de csodálatossá, dicsőségesé - és kimondhatatlanul boldoggá is.

Úgy jött, mint valami nyilvánvaló. Az emberek azt kérdezik: "Mi ez, az úgynevezett Hamisság? Miért hamisságból való e teremtés?" Ez nem egy illúzió abban az értelemben, hogy nem létezik: ez meglehetősen létezik, ez igencsak valódi de... nem tudatos arra, hogy mi ő! Nem csak eredetére, hanem lényegére, igazságára is tudattalan. Nincs tudatában igazságának. És ezért él Hamisságban.

Ez az aforizma gyönyörű. Nincs mit mondani, elmond mindent.

1965 március 3.

110. Kétségtelenül nagy eredmény megfigyelni a nap összetételét vagy a Mars vonalait; de ha megvan eszközöd, amely úgy tudja megmutatni egy ember lelkét, ahogyan egy képet látsz, akkor úgy fogsz mosolyogni a fizikai Tudomány csodálatos jelenségein, mint csecsemők játékain.

Ez annak a folytatása, amit korábban mondtunk azokról, akik "látni" akarnak. Állítólag Rámakrisna mondta, Vivekanandának: "Láthatod az Urat mint ahogy látsz engem és hallod az Ő hangját ahogy hallod a hangomat." Vannak, akik ezt a nyilatkozatot úgy vették, hogy az Úr a földön volt húsvér testben (!) azt mondtam: "Nem, ez nem igaz! Azt akarta mondani, hogy hallod Őt, amint belépsz az igazság tudatosságba – azt mondom sokkal tisztábban, mint hallod fizikailag, és látod Őt sokkal világosabban, mint látod fizikailag." – "Ó! De..." Azonnal tágra nyílnak szemeik, valami irreálissá válik!

A fizikai tudomány csodái megmosolyogtatnak?

A csodák rendben vannak, ez az ő dolguk (!) De ez a gőgös magabiztosságuk, ami engem mosolyogtat, ez megmosolyogtat. Azt hiszik, hogy mindent megtanultak és ők a Természet mesterei - ez gyerekes. Mindig lesz valami, ami kijátssza őket, amíg nem állnak kapcsolatban a teremtő Erővel és kreatív Akarattal,

Íme egy olyan kísérlet ami könnyen elvégezhető: egy tudós megmagyarázhatja a szemünk elé táruló összes jelenséget, sőt használja a fizikai erőket és tehet velük valamit tetszése szerint (produkálhat anyagi szempontból lenyűgöző eredményeket), de amint feltesszük nekik azt az egyszerű kérdést: "Mi a halál?" valójában fogalmuk sincs. Leírják a jelenséget, ahogy fizikailag történik... de ha őszinték, kénytelenek bevallani, hogy ez nem magyaráz meg semmit.

Mindig eljön egy pillanat, amikor ez semmit sem magyaráz. Mert a tudás... tudás, az hatalom.

(csend)

Alapvetően, ami a leginkább jellemzője a materialista gondolkodásnak, tudományos gondolkodásnak, az a tény, hogy nem tudja megjósolni a jövőt. Előirányoz sok mindent, ám a világ eseményeinek folyása túl van a jóslatokon. Azt hiszem, ez az egyetlen dolog, amit bevallanak: van egy szürke terület, a kiszámíthatatlan egy területe, ami kijátssza az összes számításaikat.

Soha nem beszéltem a legmodernebb tudomány tipikus képviselőjével, így nem vagyok egészen biztos benne, nem tudom, hogy milyen mértékig fogadnak el váratlant, vagy kiszámíthatatlant.

Azt hiszem, Sri Aurobindo a következőképpen érti: amikor közösségben vagyunk a lélekkel és birtokoljuk a lélek tudását, az a tudás sokkal csodálatosabb, mint az anyagi tudás, amelyet szinte megvetéssel megmosolyogjuk. Nem hiszem, hogy úgy érti, hogy a lélek ismerete olyan dolgokat tanít az anyagi életről, amit a tudomány nem tud.

Az egyetlen pont (nem tudok róla, hogy a tudomány megoldotta), a jövő kiszámíthatatlansága. De lehet, erre azt mondják, hogy azért van, mert ők még nem érték el az eszközeik és módszereik tökéletességét! Például, talán azt hiszik, hogy épp amikor az ember megjelent a földön, ha lettek volna olyan műszereik, amilyenek már jelenleg vannak, képesek lettek volna előre látni az átalakulást az állatról emberre, vagy az ember látszatát, mint egy "valami"-nek az eredményét az állatban – nem vagyok tisztában (Anya mosolyog) a legmodernebb feltételezéseikkel. Ebben az esetben, képesnek kellene lenniük arra, hogy mérjék, vagy érzékeljék a különbséget most az atmoszférában, "valami" behatolását ami nem volt ott – mert az még mindig az anyagi tartományhoz tartozik.¹ De nem hiszem, hogy ez az, amit Sri Aurobindo mondott; azt hiszem, úgy értette, hogy a lélek világa és a belső valóság annyival szebb, mint a fizikai valóság, hogy minden fizikai "csoda", megmosolyogtat - ezt inkább.

De a kulcs, amiről beszélsz, hogy a kulcs amivel ők nem rendelkeznek, az nem pontosan a lélek? A lélek hatalma az anyag felett, egy hatalom megváltoztatni az Anyagot - ráadásul fizikai csodákat tenni. A lélek rendelkezik ezzel a hatalommal?

Megvan ez a hatalma, és ÁLLANDÓAN használja, de az emberi tudatosságnak nincs róla tudomása! És a nagy különbség az, hogy az emberi tudat tudomást szerez róla, azonban arról szerez tudomást, ami MINDIG is létezik! És amit mások tagadnak, mert nincs róla tudomásuk.

Ezt például, volt alkalmam tanulmányozni. Számomra a körülmények, karakterek, az összes esemény és minden lény bizonyos "törvények" szerint mozognak, ha szabad így mondanom, amelyek nem merevek, de amelyeket érzékelek, és amelyek miatt látni lehet: "Ez ide fog vezetni, és az oda, és ez a személy olyan lesz mint az, ilyen és ilyen dolog fog történni vele, és..." Ez egyre inkább egyértelmű. Szükség esetén ez alapján meg tudnék jósolni dolgokat. Ám ez ok-okozati összefüggés ezen a területen, számomra teljesen nyilvánvaló, és megerősítik a tények. Míg nekik, akik nem rendelkeznek, eme látással, és a léleknek e tudatosságával, amint Sri Aurobindo mondja, ezek egyebek szerint kibontakozó körülmények, felületes törvények, amelyekről úgy vélik, hogy a dolgok természetes következményei; meglehetősen felületes törvények, amelyek nem állnak ki egy alaposabb elemzést, de nincs meg nekik a belső kapacitásuk, így nem zavarja őket, nyilvánvalónak találják azokat.

Úgy értem, hogy ennek a belső tudásnak nincs meg a hatalma, hogy meggyőzze őket, ezt már szinte naponta tapasztalom. Tehát amikor valamely eseménnyel vagy egyébbel kapcsolatosan látom, hogy "Ó, de ez teljesen, teljesen nyilvánvaló (számomra): az Úr Ereje dolgozik ott, látom ilyen és ilyen dolog történik, és így, egészen természetes, ez az, aminek meg kell történnie," nekem ez annyira nyilvánvaló, amennyire csak lehet, de nem mondom el amit tudok, mert az nem felel meg semmilyen tapasztalataiknak, így nekik ez félrebeszélés vagy feltételezés. Ami azt jelenti, hogy ha nem volt saját tapasztalatod, más tapasztalatai nem meggyőzőek, nem tudnak meggyőzni.

Az erő nincs annyira hatással az Anyagra – ez a valami FOLYAMATOSAN történik – de ... kivéve, ha hipnotikus eszközöket használnak (és azok sem érnek semmit, nem vezetnek sehova), a nehézséget az okozza, hogy az megnyissa a megértést (a kitörés gesztusa a fej tetején) ez az, amit olyan nehéz... A dolog, amit még nem tapasztaltál nem létezik.

Még ha előttük egy ilyen csoda történik, meg fogják találni maguknak a tárgyi magyarázatát, nem lesz csoda számukra abban az értelemben, hogy a beavatkozó erő és hatalom különbözik az anyagi erőktől és hatalmaktól. Számukra biztosan megvan az anyagi magyarázata, ez nem lesz meggyőző.

Csak akkor tudjuk megérteni, ha saját tapasztalatunkban érintettük azt a területet.

És ez nyilvánvaló - nyilvánvaló: csak a felébredtségünk arányában van lehetőségünk megérteni. Ez a szilárd talaj, ez az alap.

Mindent összevetve, a kérdés nem annyira "Anyag átalakítása" lehet, mint tudatosabbá válni az igazi kibontakozásról.

Ez az, amit gondolok. Az átalakulás végbemehet egy bizonyos mértékig anélkül, hogy az emberek tudatában lennének!

Látod, azt mondják, hogy most van egy nagy különbség, hogy amikor az ember jött, az állatnak nem volt eszköze észre venni; nos, azt mondom, ez pontosan ugyanaz a dolog: mindannak ellenére, hogy az ember felfogta, ő sem rendelkezik a megfelelő eszközökkel; bizonyos dolgok történhetnek, amelyekről nem fog tudni, csak jóval később, csak akkor, ha "valami" eléggé fejlett benne, hogy felfogja.

Még a tudomány fejlődésével eljutva annak a legvégső határárig, addig a pontig, ahol azt érezzük szinte semmi különbség nem maradt, amikor például ők elérik a szubsztancia egységét, és úgy tűnik, hogy továbbra is csak egy szinte alig észrevehető, vagy észrevehetetlen átmenet van az egyik állapotból a másikba [az anyagiból a spirituálisba], Nos, nem, ez nem így van! Ahhoz, hogy felismerd ezt a fajta identitást, neked már hordoznod kell magadban a MÁSIK DOLOG tapasztalatát, másként nem lehetséges.

És pontosan azért, mert megszerezték a "megmagyarázás" képességét, magyarázzák maguknak a belső jelenségeket, úgy, hogy azok továbbra is a saját belső jelenségeik tagadásai: azt mondják, hogy olyanok, mint az, amit tanulmányoztak.

Csak az ember felépítése miatt (mert mondhatni nincs emberi lény, akiben ne lenne tükröződés vagy árny, vagy egy bimbizó kapcsolat a finom, benső lényével, a "lelkével"), csak emiatt van egy hiba a tagadásukban; ezt ők hibájukként tekintik - holott ez az egyetlen erősségük.

(csend)

Ez valóban az, amikor megtapasztaljuk – tapasztalat és tudás, és az identitás a magasabb erőktől –, hogy látjuk a külső tudás relativitását; de előtte nem, nem láthatjuk, tagadjuk a más valóságokat.

Azt hiszem, ez az, amit Sri Aurobindo akart mondani; egyszer amikor a másik tudatosság kifejlődött, a tudós mosolyogni fog rajta mondván: "Igen, ez mind nagyon szép, de ..."

Alapvetően, az egyik nem vezetheti a másikat. Kivéve a kegyelem egy jelenségén keresztül, ha van befelé egy abszolút őszinteség, amely lehetővé teszi a tudósnak látni, sejteni a pont kivetülését ahol az igazi tudás elillan, akkor vezetheti őt a másik tudatállapothoz, de a MÓDSZEREI NEM. Ott kell... valamit fel kell adni - valamit fel kell adni, és elfogadni új módszereket, új felfogásokat, új rezgéseket, az új lelkiállapotot.

Ezután ez egy individuális kérdés, ez nem osztály vagy csoport kérdése: ez a tudós, aki késszé válik arra, hogy... valami másra.

(csend)

Mindössze egy nyilatkozatot tehetünk: minden, amit tudunk, bármily szép is lehet, semmi ahhoz képest, amit akkor tudunk, ha képesek vagyunk használni a másik módszereket.

(csend)

Ez volt a munkám tárgya az elmúlt napok mindegyikében: hogyan lehet ezt az elutasítást kezelni?... Ez a kérdés már régóta érlelődött. És ez a folytatása annak, amit Sri Aurobindo mondott, egyik levelében azt írta, hogy India a maga módszereivel sokkal többet tett a spirituális életért mint Európa az összes kétségével. Pontosan ez a lényeg. Ez egyfajta tagadás – a megismerés egy bizonyos módszere elfogadásának elutasítása, hogy az nem a tisztán anyagi módszer, és a tapasztalat tagadása, az élmény valóságáról, – hogyan lehet meggyőzni őket erről?... És aztán ott van Káli módszere, amely az alapos verés módszere. De... ez sok rombolás egy kis eredményért, ha engem kérdezel.

Ez egy másik nagy probléma.

Úgy tűnik, hogy az egyetlen módszer, amely képes legyőzni minden ellenállást, az a Szeretet módszere; de valójában az ellentétes erők eltorzították e módszert, oly módon, hogy őszinte emberek, őszinte keresők szép számmal, úgy tűnik páncélozottak vele szemben. Ez a nehézség. Ezért ez időt vesz igénybe. Végül is...

1965. május 29.

¹ Amikor Satprem kérdezte Anyát, hogy ez a ''valami'' valóban a szupramentáis Erő, Anya ezt válaszolta: "Inkább nem nevezem meg, mert akkor egy dogmát fognak csinálnak belőle. Ez [ez a ''valami''] az, ami történt 1956-ban, amikor úgy hívtuk ''az első szupramentális megnyilvánulás''. Mindent megtettem, hogy ne tegyen egy dogma belőle. De ha azt mondom: ''Ezen a napon ez és ez történt'', az lesz kinyomtatva nagy betűkkel, majd ha valaki mást mond, akkor kijelentjük, ''Ön eretnek''. Szóval ezt nem akarom. De tagadhatatlan, hogy a légkör megváltozott, van valami új a légkörben - hívhatjuk úgy, hogy ''a szupramentális Igazság leereszkedése'' mert ezeknek a szavaknak van értelme számunkra, de nem fogom deklarálni így, mert nem akarom, hogy ez legyen 'A' klasszikus vagy ''igaz'' módja az esemény leírásának! Ezért is hagyom homályosan, szándékosan.'' _(vissza)

111. A tudás olyan az eredményeivel, mint egy gyerek; mert ha felfedez valamit, akkor ujjongva és kiabálva rohangál az utcákon; a Bölcsesség sokáig egy gondolatteli és hatalmas csendbe rejti el az övéit.

112. A Tudomány úgy beszél és viselkedik, mintha minden tudást meghódította volna; a Bölcseség, amint sétál, hallja magányos lépteit mérhetetlen Óceánok partján visszhangzani.

Csend ... Oh! Sokkal jobb gyakorolni, mint beszélni róla.

Ez itt egy tapasztalatom régről: a különbség a között, ahogy akarjuk terjeszteni és használni a tanultakat azonnal, és a között, hogy érintkezve a magasabb tudatossággal ahol csendben maradunk amennyire csak lehet, akkor így ennek lehet egy átalakító hatása. Volt már élő tapasztalatom erről - egy félnapos élő tapasztalat -, de most úgy tűnik, az régi-régi-régi, a távoli múltban volt.

Milyen annak a Csendnek a hatalma? Amikor fölemelkedünk és belépünk egyfajta nagy csendbe, amely megfagyott, mindenütt jelen van, de milyen annak a Csendnek a hatalma? Csinál az valamit?

Ez az, amit az emberek a múltban, amikor ki akartak szállni az életből keresni szoktak: Ők bemennének egy transzba, elhagynák mozdulatlanul hagyott testüket, és aztán belépnének oda, és tökéletesen elégedettek lennének. És a Szannjászinok, akit magukat élve eltemették, az ugyanaz a dolog, azt mondták: "Most én befejeztem a munkám" (a nyelvük nagyon kifejező volt), "Vége, és én megyek be a szamádhi-ba." És élve eltemették magukat; belépve egyik szobából a másikba, aztán az bezárható és ennyi volt. És ez az, ami történt: ők transzba estek, és a test egy idő után természetesen feloldódott, míg ők a Békében voltak.

De Sri Aurobindo azt mondja, ez a csend "hatalmas".

Hatalmas, oui

Nos, szeretném megtudni pontosan, hogy mi módon hatalmas? Mert van egy olyan érzésed, hogy maradhatnál abban egy örökkévalóságig...

Nem egy örökkévalóság - Az örökkévalóság.

... anélkül, hogy valami változik.

Nem, mert az nem manifesztálódott, kívül van a megnyilvánuláson. De Sri Aurobindo le akarja hozni nekünk ide. Ennyi, ez a nehézség. Ennyi. El kell fogadni a gyengeséget, sőt, azt is, hogy gyengeelméjűnek néznek, el kell fogadni mindent! Ötvenmillióból egy személy sincs, aki elég bátor ehhez.

Millió módja van a szökésnek, de csak egyetlen módja a maradásnak: bátorsággal és kitartással kibírni, elfogadni a fogyatékosság, gyengeség, tehetetlenség, tudatlanság összes megjelenési formáját – az igazság megjelenési formáinak pontosan ellenkezőit. De ha nem fogadom el ezeket, soha semmi sem fog megváltozni! Ami azokat illeti, akik továbbra is nagyszerűek, fénylők, erősek, hatalmasok, és így tovább, akarnak lenni, nos, hadd maradjanak ott, ahol vannak. Ők nem tudnak tenni semmit a Földért.

És ez az értetlenség egy nagyon kis dolog - egy nagyon kis dolog, mert a tudatosság olyan, hogy ez legkevésbé sem befolyásolja - de ez egy teljes és átfogó az értetlenség! Más szóval, sértéseket, megvető kifejezéseket kapunk és az összes többit, pontosan azért amit csinálunk, mert véleményük szerint - az összes "nagy elméi" a Földnek - lemondunk az ember isteniségéről. Nem kifejezetten így mondják, azt mondják: "Mi van? Azt állítjátok, hogy van egy isteni tudatosságotok, és akkor ... " És ez nyilvánul meg mindenkiben és minden körülmények között. Néha valakinek egy pillanatra van egy villanás, de ez egészen rendkívüli, míg a "Nos, mutasd meg a hatalmadat!", hangzik mindenhol.

Számunkra az isteninek a Földön mindenhatónak kell lennie, nyilvánvalóan.

Ez így van: "Mutasd meg a hatalmadat, változtasd meg a világot. És kezd azzal, hogy csináld amit akarsz; mivel az első legfontosabb dolog, hogy azt csinálok, amit akarok - mutasd a hatalmadat "!

1965. szeptember 25..

113. A gyűlölet egy titkos vonzódás jele, amely szenvedélyesen menekül önmagától, és dühösen tagadja a saját létezését. Ez is Isten játéka az Ő teremtményében.

114. Az önzés az egyetlen bűn, a kicsinyesség az egyetlen vétek, a gyűlölet az egyetlen bűntett. Minden mást könnyen jóvá lehet tenni, de ezek makacs ellenzői az istenségnek.

Ez egyfajta rezgésnek felel meg – a rezgésnek, amelyet azoktól az emberektől fogunk, akik gyűlölnek. Ez egy olyan rezgés, ami, úgymond, alapvetően ugyanaz, mint a szeretet rezgése. A legmélyére tekintve, ez ugyanaz az érzés. Jóllehet a felszínen ellentétesek, ám ugyanaz a rezgés táplálja őket. És kimondhatjuk, hogy éppen annyira a rabszolgái vagyunk annak, amit gyűlölünk, mint annak, amit szeretünk – talán még jobban is. Ez valami, ami fogva tart, valami, ami kínoz, s amit dédelgetsz; az érzés az, amit dédelgetsz, mert az erőszak mögött a vonzalom melegsége éppolyan nagy, mint amit az, vagy aki iránt érzel akit, vagy amit szeretsz. S ez látszólag csak a megtestesülés tevékenységében van jelen, mondhatni, csupán a felszínen, ezen eltorzult megjelenési forma.

Még mindig erősebben megszállottja vagy annak, amit gyűlölsz, mint annak, amit szeretsz. S a megszállottság ebből a belső rezgésből fakad.

Mindezek az „érzések” (hogy is nevezhetnénk őket?) rendelkeznek egy rezgési móddal, valami nagyon alapvetővel a magjukban, és az azt borító rétegekben. Tehát a legbelső rezgés azonos, s ahogy az „felfúvódik”, hogy kifejezze önmagát, ekkor torzul el. A szeretet esetében ez tökéletesen nyilvánvaló: az esetek nagy többségében külsőleg valami teljesen mássá válik, mint ami a belső vibrációja, mert ez olyan valami, ami maga ellen fordul, összezsugorodva megpróbálván behúzni magát önmagába, a birtoklás önző mozzanataként. AKAROD, hogy szeressenek. Azt mondod: „Szeretem ezt az embert”, de ugyanakkor, ott van az, amit akarsz, és a megélt érzés ez: „Szeretve akarok lenni”. Így tehát, ez majdnem olyan nagy torzulás, mint a gyűlölet torzulása, ami abból áll, hogy el akarod pusztítani, amit szeretsz, annak érdekében, hogy ne légy lebéklyózva. Mert nem tudod megszerezni azt, amit akarsz szereteted tárgyától, el akarod pusztítani, azért, hogy felszabadulj. Míg a másik esetben szinte összezsugorodsz a belső indulattól, mert nem vagy képes megszerezni, nem vagy képes bekebelezni azt, amit szeretsz. (Nevetve) Tulajdonképpen, a mélyebb igazság szemszögéből nézve, nincs nagy különbség!

Ez csak akkor van, amikor a központi rezgés tiszta marad, és eredeti tisztaságában fejeződik ki, ami egy kifelé terjedés (minek is nevezzem?... valami kifelé sugárzik, egy rezgés glóriában kifelé terjed, kivirágzik, igen, egy sugárzó kivirágzás), s csak így marad igaz. Materiáliasan ez odaadás, és önmagunkról megfeledkezés (lemondás) révén fejeződik ki, azaz a lélek nagylelkűsége által. S ez az egyetlen igaz mozzanat. De amit az emberek szokás szerint „szeretet”-nek hívnak, éppen úgy hiányzik az igaz „Szeretet” központi rezgéséből, mint a gyűlölet. Csak az a különbség, hogy az egyik maga ellen fordul, bekeményedik és összezsugorodik, míg a másik lecsap – ez adja az egész különbséget.

S ezt nem ideák által látjuk: rezgések által látjuk. Ez nagyon érdekes.

Valójában elég sokat kellett tanulmányoznom ezt az utóbbi időben (!), lehetőségem nyílt meglátni ezeket a rezgéseket: a külső eredmények lesújtóak, gyakorlati szemszögből ellenszenvesek lehetnek, ami azt jelenti, hogy ez a fajta vibráció (a gyűlöleté) bátorítja az emberek károkozási, pusztítási vágyát, de a mélyebb igazság szemszögéből nézve ez nem sokkal nagyobb torzulás, mint a másik (szeretet), csupán agresszívabb természetű – és még az is alig-alig...

Ám ha tovább és mélyebben követed az élményt, ha erre a rezgésre koncentrálsz, rádöbbensz, hogy ez a teremtés eredeti Rezgése, illetve ez az a Rezgés ami átalakult, eltorzult mindenné, ami létezik...

Tehát van egy bizonyos megértő melegség (nem nevezhetjük konkrétan „édesség”-nek, de ez egy olyan édesség, ami erős lenne), egy megértő melegség, amelyben éppen annyi mosoly van, mint amennyi szomorúság.

Nem azért mondom ezt, hogy legitimáljam a torzulást, de ez többnyire egy válaszreakció ama választással szemben, amit az emberi mentalitás hozott (és különösen az emberi erkölcs), kétféle torzulás között. Egy sor olyan torzulás van, amelyet „rossz”-nak címkéztek, s egy egész sor olyan torzulás, amelyekkel szemben az emberek elnézően viseltetnek, már-már dicsérik. S mégis, az alapvető szemszögből nézve, ez a torzulás aligha jobb, mint amaz – ez választás kérdése.

Végső soron, amire szükség lenne, az az, hogy először felfogjuk A központi Rezgést, majd elismerni annak EGYEDI és csodálatos tulajdonságait, egészen addig a pontig, míg az ember automatikusan és spontánul elhúzódik minden torzulástól, legyen az erényes torzulás vagy gonosz.

Mindig ugyanahhoz a dolgohoz térünk vissza, hogy csak egy megoldás van: elérni a dolgok „igaz részét”, s abba belekapaszkodni – az esszenciális igazságba, az esszenciális (lényegi) Szeretet igazságába, s abba kapaszkodni, ahhoz ragaszkodni.

1965. december 25.

115. A világ egy hosszú szakaszos tizedes tört, amelynek az egész része Brahman. Az ismétlődő szakasz látszólag elkezdődik és véget ér, de a törtrész végtelen; soha nem lesz vége, és soha nem volt valódi kezdete.

116. A dolgok kezdete és vége tapasztalatunk megszokott megnevezése; a dolgok igazi létezésében ezeknek a megnevezéseknek nincsen valósága: nem létezik vég és nem létezik kezdet.

A múlt héten ismét volt ezeknek a tapasztalatoknak egy teljes fejlődése.

Végső soron a világokkal ugyanaz a helyzet, mint az egyénekkel, és az univerzumokkal ugyanaz, mint a világokkal. Csak az időtartam, amely különbözik: az egyén nagyon kicsi, a világ egy kicsit nagyobb, és a világegyetem még nagyobb! De ami elkezdődik, véget ér.

Mégis Sri Aurobindo azt mondja: "nem létezik vég és nem létezik kezdet".

Kénytelenek vagyunk szavakat használni, de a dolog kijátszik minket. Számunkra lefordítva az "örök Princípium", a "Legfelsőbb", "Isten", ezeknek nincs se kezdete se vége: kénytelenek vagyunk azt mondani, "ez van", de ez nem így van, mert túl van a megnyilvánulatlanon és a megnyilvánuláson; van valami amit a megnyilvánulásban képtelenek vagyunk felfogni és érzékelni, és ez AZ, aminek sem kezdete, se vége. De folyamatosan és örökké AZ nyilvánul meg, mint valami, ami kezdődik és végződik. Azonban két út van a "vége"-hez: az egyik rombolásként, pusztításként, a másik átalakulásként jelenik meg; és úgy tűnik, ahogy a megnyilvánulás egyre tökéletesebb, a pusztítás szükségessége csökken, a pontig, amikor el fog tűnni, és helyébe a fokozatos átalakulás folyamata lép. De ez teljesen emberi és külső módja a megfogalmazásnak.

Teljes mértékben tudatában vagyok a szavak alkalmatlanságának, de a szavakon keresztül kell megragadnunk a dolgokat... Az a nehézsége az emberi gondolatnak, és még inkább a kifejezésnek, hogy úgy érezzük, hogy a szavaknak mindig kezdete van.

(csend)

Van egy megfigyelésem erről a megnyilvánulásról — egy "lüktetés" megnyilvánulása, mondhatnám — amely kinyílik, összezsugorodik, kinyílik, újra összezsugorodik, és eljön egy pont, amikor a kinyílás, a cseppfolyósság, a plaszticitás, a kapacitás változás, olyan erős, hogy nincs szükség újra felszívódásra az újra alakulás érdekében, és az egy progresszív átalakulás lesz. Theon szokta mondani — azt hiszem, már beszéltem neked erről — , hogy ez a hetedik egyetemes teremtés, hogy volt hat pralaya ¹ előtte és ez a hetedik teremtés, ám, hogy ezt lehetséges lesz átalakítani anélkül, hogy felszívódna — ami nyilvánvalóan teljesen lényegtelen, mert a pillanatban amikor rendelkezel az örök tudatossággal, a legkevésbé sem számít, hogy a dolgok így mennek vagy úgy. Van a korlátozott emberi tudatosságnak egyfajta ambíciója, vagy szüksége valaminek, ami nem ér véget, mert belül van ott valami, amit nevezhetünk az "örökkévalóság emlékének" és annak az örökkévalóságnak az emléke törekszik a megtestesülésre, hogy részt vehessen ebben a végtelenségben. De ha az örökkévalóságérzés aktív és jelen van, ne siránkozz — ugye nem siránkozol, ha megválsz egy kopott ruhától? Lehet, hogy kötődsz hozzá, de amúgy nem siránkozol. Ez ugyanaz a dolog: ha a világegyetem eltűnik, az azt jelenti, hogy már teljesen betöltötte szerepét, hogy elérte a lehetőségeinek határát, és másikra kell cserélni.

Követtem az ívet. Amikor nagyon kicsi vagy a tudatosságodban és fejlődésedben, nagy szükségét érzed annak, hogy a Föld ne tűnjön el, hogy továbbra is fennmaradjon — miközben átalakulhatunk amennyire csak szeretnénk, de mindig a föld előrehaladásával. Kicsit később, amikor már egy kicsit ... érettebb vagy, sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítasz neki. És amikor állandó közösségben vagy az örökkévalóság érzetével, ez puszta választás kérdése lesz; ez nem szükséges többé, mert ez valami, ami nem befolyásolja az aktív tudatosságot. Néhány nappal ezelőtt — nem emlékszem mikor, de egészen mostanában —, egy egész délelőtt éltem, abban a tudatosságban és láttam, hogy a lény fejlődése ívében ez a fajta igény, egy látszólag intim szüksége, a Föld élete meghosszabbításának — a Föld élete határozatlan meghosszabbításának — láttam, hogy ez az igény tárgyiasult, hogy úgy mondjam, ez nem olyan intim már; olyan, mint nézni egy előadást és megítélni, hogy így legyen vagy úgy. Ez nézőpontváltozásként érdekes.

Olyan ez, mint egy művész, azonban egy művész formálja magát, és tesz egy kísérletet, két kísérletet, három kísérletet, többet mint amennyire szüksége van, majd végül elér valamit, ami kellőképpen teljes önmagában is, és fogékony ahhoz, hogy képes legyen alkalmazkodni az új megnyilvánulásokhoz, az új megnyilvánulások igényeihez, úgy, hogy ne legyen szükséges mindent ledönteni, újra összekeverni, és mindent újraépíteni. De ez több ennél, és mint mondtam, egy választás kérdése. Más szóval, a megnyilvánulás a tárgyiasítás örömének készült — örömére, illetve érdekében, vagy ... valami —, és miután ami megtestesült kellően plasztikus, befogadó, rugalmas és nagy ahhoz, hogy folyamatosan formálható legyen a megtestesülő erők által, nem lesz többé szükség mindent szétbontani ahhoz, hogy átalakítsuk.

Az ívvel együtt jött egy mondás is: "Minden kezdetnek van vége..." Úgy tűnik, hogy ez egyike azoknak a mentális emberi konstrukcióknak, amelyek nem feltétlenül igazak. De szubjektíven, az az érdekes, hogy a probléma elveszíti átható voltát, ahogy ránézel egyre magasabb nézőpontból.

Az alapelv — nem "alapelv," ez nem egy alapelv — úgy tűnik ugyanaz a törvény mind az egyének, a világoknak és univerzumoknak.

(hosszú csend)

Abban a pillanatban, amikor megpróbálod kifejezni (Anya egy érvénytelenítő gesztust tesz), minden meghibbant... A Tudatosság és az Egész közötti kapcsolat tapasztalatát szemléltem: a kapcsolatot az emberi lénynek az Egésszel, a Földnek (a földi tudatosságnak) az Egésszel, a megnyilvánult univerzum tudatosságának az Egésszel, és a tudatosságnak ahogy elnököl az univerzum fölött — összes univerzum fölött — az Egésszel, és az megmagyarázhatatlan jelenség, hogy a tudatosság minden pontja — egy pontnak nincs kiterjedése — a tudatosság minden pontja az Összes tapasztalatra képes... Ezt nagyon nehéz kifejezni.

Mondhatnánk, hogy csak határok teszik a különbségeket: különbségek az időben, a különbségek a térben, a különbségek a mértékben, a különbségek az erőben. Ezek csak korlátok. És amint a tudatosság kívülre megy a határain, a megnyilvánulás bármely pontján, és függetlenül ennek a megnyilvánulásnak a dimenzióján, — igen, a megnyilvánulás dimenziója teljesen lényegtelen —, bármely pontján a megnyilvánulásnak, ha kiemelkedsz a határokból, ott van A Tudatosság.

Ebből a szempontból azt mondhatjuk, hogy a határok elfogadása engedte meg a megnyilvánulást. A megnyilvánulás lehetősége a határ érzésének elfogadásával jött... Lehetetlen kifejezni. Amint elkezdesz beszélni, az az érzésed, hogy valami, ami úgy ment mint ez (ugyanaz az érvénytelenítés gesztusa) és befejeződött, a lényege elveszett. Aztán a metafizikai értelemben vett jön, és azt mondja: "Mondhatjuk így, mondhatjuk, úgy" ... Szavakba önthető: a tudatosságnak minden pontja végtelen és örök — ezek szavak, semmi csak szavak —. Ám ott van a tapasztalás lehetősége. Olyan ez mint a visszalépés kívül a téren... Mondhatnánk szórakozásból, hogy még a kő, sőt ... — Ó, természetesen a víz, a tűz minden bizonnyal — rendelkezik a tudatosság hatalmával: az eredeti — az összes szó ami jön a ostoba! —, esszenciális, ősi — mindez értelmetlen — , örökkévaló, végtelen tudatosság hatalmával... Ez értelmetlen, ez olyan számomra, mintha port hintenének az üveglapra, hogy megakadályozzák annak átláthatóságát! ... Végül is a konklúzióm: miután átéltem azt a tapasztalatot — ez többször is volt nekem az elmúlt napokban, szuverén maradt minden ellenére — munka, tevékenység — és uralt mindent —, hogy bármely mintához való akármilyen kötődés, még azokhoz is, amelyek korokon keresztül kavarogtak az emberekben, gyerekesnek tűnik nekem. És most ez csak választás kérdése: választhatsz közülük, hogy ez ilyen, mint ez, vagy olyan mint az, vagy amolyan; akkor mondhatod, ez vagy az vagy amaz — szórakoztassátok magatokat gyerekeim ... ha ez szórakoztat téged.

De az bizonyos — ez egy megfigyelés általános használatra — az biztos, hogy az emberi elme késztetése működéséhez, szükséges építenie egy lakóhelyet — többé kevésbé nagyot, többé kevésbé teljeset, többé kevésbé flexibiliset, de szüksége van egy lakhelyre. (Nevet) Ám ez nem az! Ez torzít mindent!

És a furcsa dolog — a furcsa dolog —, hogy kifelé élhetsz tovább automatikusan bizonyos életviteli szempontok szerint, amelyek már azzal az erénnyel sem rendelkeznek, hogy fontosnak látszódnak számodra, amelyek már a szokás hatalmával sem rendelkeznek, és amelyek elfogadottak, és majdnem automatikusan élik őket, azzal az érzéssel, — egyfajta érzés vagy benyomás, de ez se nem érzés sem nem benyomás, ez egy fajta nagyon finom érzékelés — hogy Valami, olyan hatalmas, hogy meghatározhatatlan, akarja ezt. Azt mondom "így akarom" vagy azt mondom "így választok" de ez az "így akarom"; ez egy Akarat ami nem úgy működik mint az emberi akarat, de hogy így akarom — akarom, vagy látom, vagy döntök így. És minden egyes dologban, ott van az a fényes, aranyló, parancsoló Rezgés... amely szükségszerűen mindenható. És ez nyújtja mint egy háttér a bizonyosságát a tökéletes jólétnek, amely egy kicsit lejjebb a tudatosságban, kifejeződik mint egy jóindulatú és szórakoztató mosoly.

Úgy érzem feltennék neked egy kérdést. Később Sri Aurobindo beszél a világokról, amelynek sem kezdete, sem vége, és azt mondja, hogy a teremtésük és pusztulásuk "egy bújócskajáték a külső tudatunkkal." ²

Ez természetesen egy nagyon elegáns módon ugyanazt mondja, mint amit most mondtam!

Amit akartam kérdezni, hogy vajon a másik oldalról, az anyagi világ továbbra is világosan látható-e, vagy minden elpárolog... amennyire, erről az oldalról látszik, a másik világ úgy tűnik elpárolog?

Ez egy másik tapasztalata az elmúlt néhány napnak. Jött hozzám egy abszolút bizonyossággal — bár ezt nagyon nehéz kifejezni —, hogy ez az úgynevezett anyagi világ hibája, mivel ez a helyzet, nélkülözhetetlen volt; amit az előbb mondottam neked; vagyis az érzékelés, a dolgok tudatos megélésének materiális módja, amely módot ennek a teremtésnek a "hibája" révén szereztünk meg, és nem jött volna létre nélküle, és ez nem olyan dolog, ami el fog tűnni a nemlétbe amikor már elnyertük a valódi tudatosságot, — ez valami, ami egy KIEGÉSZÍTÉS egy különleges módon — és ez érzékelt, és megélt volt abban a pillanatban az esszenciális tudatosságban.

Olyan volt mint a teremtés egy indoklása, amely lehetővé tette az érzékelés egy bizonyos módját, azt amit mi képesek vagyunk s "pontosság" "precizitás" szavakkal leírni a tárgyiasításban, ami nem is létezhetett nélküle. Mert amikor ez a Tudatosság — a tökéletes Tudatosság, az igaz Tudatosság, A Tudatosság — ott volt, jelen és megélt, kizárva minden mást, ott volt egy "valami", mint egy vibrációs mód, ha szabad így mondanom, objektív precizitással és pontossággal, ami nem is létezhetett a teremtés ezen anyagi formája nélkül... Látod, mindig ott volt ez a nagy "Miért?" - A nagy "Miért így?", "Miért ez az egész?" amint kifejeződött mindez az emberi tudatosságban a szenvedés és nyomorúság és tehetetlenség és minden által, a hétköznapi tudatosság összes borzalmai — miért? Miért ez? És akkor, így ez volt a válasz: az igazság Tudatosságban van egy vibrációs módja a precizitásnak, pontosságnak, tisztaságnak, a tárgyiasításban, ami nem létezhetett volna anélkül, aminek nem lett volna lehetősége megnyilvánulni. Ez biztos. Ez a válasz — a mindenható válasz a "Miért?" -re

Egyértelmű — nagyon világos —, hogy ami számunkra fejlődésként fordítódik, fejlődő megnyilvánulásként, az nem csak az anyagi megnyilvánulás egy törvénye, ahogy mi ismerjük, de pontosan ez az örök megnyilvánulás alapelve. Ha le akarunk mászni ismét a földi gondolat szintjére, azt mondhatjuk, hogy nincs megnyilvánulás haladás nélkül. De mit nevezünk MI haladásnak, mi a "haladás" a tudatosságunknak, fent... akármi is lehet: szükséglet, bármi, amit akarunk. Van egyfajta abszolút, amit nem értünk, a lét egy abszolútuma: ez így van, mert ez így van, ez minden. De a tudatosságunknak ez "több és több", "jobb és jobb" — és ezek a szavak ostobák —, egyre tökéletesebbnek, és egyre jobbnak érzékelt. Pontosan ez a manifesztáció elve.

És van egy tapasztalat, ami nagyon futólag jött, de éppen eléggé ahhoz, hogy lehessen mondani (nagyon esetlenül), — azon voltam, hogy mondjam a Megnyilvánulatlan "íze" — hogy a Megnyilvánulatlannak van egy különleges íze, mert az megnyilvánult.

Mindezek csak szavak, de ez minden, amink van. Egy nap talán, lesz szavunk, és olyan nyelv, amely képes ezeket a dolgokat megfelelően kifejezni; hogy ez lehetséges, de attól ez még nem lesz egy fordítás.

Van itt egy szint (gesztus a mell szintjén), ahol valami játszik a szavakkal, képekkel, mondatokkal, ily módon (csillogó, hullámzó gesztus): szép képeket fest; és van egy hatalma, hogy kapcsolatba kerülj "a dologgal" talán egy nagyobb hatalom (legalább akkora, de talán nagyobb), mint itt (gesztus a homlok tetejénél), mint a metafizikai kifejezése —"metafizikai" egy megfogalmazás. Képek. Más szóval: költészet. Van benne egy majdnem közvetlen elérés e kifejezhetetlen Rezgéshez. Látom Sri Aurobindo kifejezésének, annak költői formájában, van egy varázsa, és egy egyszerűsége — egy egyszerűsége és egy puhasága és egy átható varázsa — amely sokkal intimebben hoz kapcsolatba, mint a fej összes dolgai.

Amikor az ember az örökkévaló Tudatosságban van, testben vagy anélkül létezni alig jelent különbséget, de amikor az ember „halott”, ahogy azt nevezik, szeretném tudni, hogy vajon a fizikai, anyagi világ érzékelése tiszta és precíz marad, vagy ha olyan bizonytalanná és pontatlanná válik, mint az ember tudatossága a többi világról, amikor még ezen az oldalon van, ebben a világban? Sri Aurobindo beszél egy különös bújócskáról, de a bújócska játék akkor érdekes, ha az egyik létállapot nem fosztja meg az embert a többi állapot tudatosságától, ugye?

Tegnap vagy tegnapelőtt egész álló nap — reggeltől estig — valami azt súgta: „Én vagyok... Vagyok, vagy enyém egy halott ember tudatossága a Földön.” Szavakba önteném, de úgy tűnt, azt mondja: „Ez az, ahogy egy halott személy tudatossága kapcsolatban áll a Földdel és a fizikai/testi dolgokkal... Én egy Földön élő halott vagyok.” A tudatosság álláspontja szerint — mert a tudatosság állandóan változtatja az álláspontját —, tehát a tudatosság álláspontja szerint: „így állnak a halottak kapcsolatban a földdel”, majd pedig „abszolúte olyan vagyok, mint egy halott ember viszonya a földdel”, majd: „Én vagyok a mód, ahogy egy halott személy minden, a Földről szerzett tudatosság nélkül él”, majd pedig „majdnem olyan vagyok, mint egy halott ember, aki a földön él...” stb. S folytattam a beszédet, cselekvést, tevést, ahogy szoktam. De már hosszú ideje így van ez. Nagyon hosszú ideje, több, mint két éve így láttam a világot (felszálló kézmozdulat, egyik szintről fel, egy magasabb szintre), s immár így látom (leszálló kézmozdulat). Nem tudom, hogy magyarázzam, mert nincs benne semmi mentális, s a nem-mentális érzékelések kissé homályosak, amit nehéz meghatározni. De a szavak és a gondolat egy bizonyos távolságra voltak (mozdulatot tesz a feje körül), mint valami, ami figyel és elismer, más szóval, ami elmondja, amit lát – valami a közelemben. S ma ez különösen erős volt kétszer vagy háromszor — úgy értem, hogy ez az állapot uralta az egész tudatomat — egyfajta benyomás — vagy érzés vagy érzékelés, de valójában egyikre sem hasonlít — ami azt sugallja: Egy halott ember vagyok, aki a földön él.

Hogy tudnám ezt elmagyarázni?

A látás esetében például, az objektív pontosság hiányzik (Anya olyan mozdulatot tesz, mintha nem látna tisztán a szemeivel.) Én a tudatosságon keresztül látok. Ami a hallást illeti, én teljesen máshogy hallok; van benne egyfajta „diszkrimináció” — ez nem „tisztánlátás” —, valami, ami választ az érzékelésben, valami, ami dönt — dönt, de nem úgy, mint egy bíró, hanem automatikusan — valami, ami dönt, hogy mi hallatszik és mi nem, mi az amit felfogok és mi az, amit nem. Valami már látványként is megjelenik, de még mindig erősebben érzékeljük a hallásunkkal: bizonyos dolgoknál nem hallunk mást, csak folyamatos zümmögést; másokat viszont nagyon tisztán, kristálytisztán hallunk; megint mások, csak homályosan, félig hallatszanak. A látással ugyanez a helyzet: mindent egyfajta fénylő köd takar — bár nagyon fénylik, mégis egy köd, ami azt jelenti, hogy a kép nem éles —, s ekkor egyszerre csak egy bizonyos dolog abszolút élessé és tisztává válik, minden részletét egészen pontosan látni lehet. A látott kép általánosságban a tudatosság kifejeződése a dolgokban. Vagyis látszólag minden egyre szubjektívebbé válik, s egyben egyre kevésbé objektívvé... És ezek nem olyan víziók, amelyek rátevődnek a látásra, vagy zajok, amelyek rátevődnek a hallásra: ez a tudatosság egyfajta mozgása, ami bizonyos dolgokat felfoghatóvá tesz, míg másokat egy homályos háttérben tart.

A tudatosság választja ki, hogy mit akar látni.

Ebben nincs semmi személyes — semmi személyes. Nyilvánvalóan megvan a választás és döntés érzése, de nem a személyes választás és döntés érzése — mi több, a „személyesség” ezen beavatkozás elvégzésének szükségességére redukálódik (Anya megcsípi a bőrt a kezén). Evéskor például, ez nagyon furcsa – nagyon furcsa.... Olyan ez, mint amikor valaki figyel egy testre — ami még csak nem is egy pontosan meghatározott dolog, hanem egy egybe tartozó konglomerátum —, nézőként figyelve... hogy mi történik! Ez egy valóban fura állapot. Ma, amióta felkeltem, és egészen mostanáig nagyon erős volt, uralva az egész tudatosságomat. S időnként úgy érzed, hogy egy apró semmiség is elég ahhoz, hogy elveszítsd a kapcsolatot (A szétkapcsolás mozdulatát teszi, mintha a testtel való kapcsolat megszakadt volna), és ez (a kapcsolat), csak úgy vehető fel újra, ha nagyon mozdulatlan és nagyon közömbös maradsz.

Ezeket az élményeket mindig megelőzi a Legfelsőbb Jelenlét, nagyon bensőséges és belső módon közelebb húzódva, egy bizonyos sugallattal: „Bármire kész vagy?” — ez két éjszakával ezelőtt volt. Természetesen azt válaszoltam: „Bármire”. S a Jelenlét olyan csodálatos intenzitást vesz fel, hogy egész lényünkben egyfajta szomjúság támad arra, hogy ez állandóan így legyen. Semmi más nem létezik többé, csak Az, csak Annak van „raison d'être”-je, létjogosultsága immár. S eközben jön a sugallat: „Bármire kész vagy?”

A testről beszélek. Nem a belső lényünkről, hanem a testről.

És a test mindig igent mond, így csinál (magát megadó mozdulatot tesz). Nincs választás, nincs preferencia, nincs vágyakozás, csak: teljes megadás. Nos, ilyesfajta dolgok jönnek rám; tegnap például egész nap ez: „Egy halott ember aki a Földön él.” Az e test életmódja és más emberek, mindenki más, a hozzám beszélő és velem élő emberek életmódja közötti hatalmas különbség érzékelésével — még nem túl pontos érzékelés, de már elég tiszta — jár. Még nem teljesen áttekinthető, vagy éles, vagy túl pontos, de nagyon tiszta — nagyon tiszta, nagyon érzékelhető. Ez egy más életmód.

Az ember hajlik rá, hogy azt mondja ez nem előny a tudatosság szempontjából, mivel a dolgok elhomályosulnak. Nem tudom, lehet ez a gyarapodás egyik módja?

Ez csak átmenet lehet. Ez egy átmeneti mód.

A tudatosság szempontjából ez egy hatalmas előny! Mert minden szolgaság, minden kötődés a külső dolgokhoz, minden ami befejeződött, teljesen megszűnt — teljesen megszűnt: abszolút szabadság van. Más szavakkal, csak Az maradt egyedül, a Legfelsőbb Úr az úr. Ilyen szempontból ez csak gyarapodás lehet. Ez egy nagyon radikális eredmény.... Ez az abszolút szabadságnak tűnik, valaminek, aminek elérését lehetetlennek tartják, hétköznapi életet élve a Földön.

Ez megfelel annak az abszolút szabadság élménynek, amit az ember lényének felsőbb rétegeiben él meg, amikor már teljesen függetlenné vált a testétől. De a kiemelkedő jelentőségű dolog az (és erre nagy hangsúlyt fektetek), hogy A TEST tudatossága az ami átéli ezeket az élményeket.... és ez a test még mindig láthatóan itt van (!)

Természetesen, már semmi nem maradt abból, ami az emberi lényeknek az „életbe vetett bizalmat” adja. Látszólag már semmiféle támogatás nem érkezik a külvilágból; csak a.... legfelsőbb Akarat létezik. Hétköznapian megfogalmazva, nos, a test úgy érzi, hogy csak azért él, mert a legfelsőbb Úr akarja, hogy éljen, másképp nem lenne képes élni.

Igen, de nekem úgy tűnik, hogy a tökéletesség egy állapota kellene, hogy körülvegyen mindent, azért, hogy az ember a legfelsőbb állapotában lehessen anélkül, hogy az eltüntetné az anyagi állapotot.

De az nem tünteti el.

Nem, de te mégis azt mondod, hogy „messze van”, „egy fátyol mögött”, hogy már nem pontos és éles.

Ez egy tisztán emberi és felületes felfogás. Egyáltalán nem érzem azt, hogy bármit is elvesztettem volna, épp ellenkezőleg! Egy olyan állapot érzete van bennem, amely sokkal magasabb szintű a korábbinál.

Még materiális szemszögből is?

Amit az Úr akar, az teljesül – ez minden. Ott kezdődik és ott is ér véget.

Ha Ő azt mondaná nekem... Bármit is akar Ő a testtől, azt az meg tudja tenni: mert már nem függ a fizika törvényeitől.

Tudja látni azt, amit Ő akar látni;tudja hallani azt, amit Ő akar hallani.

Tagadhatatlanul.

S amikor materiálisan akar látni, vagy hallani, akkor tökéletesen lát és hall.

Ó, tökéletesen! Időnként a látás élesebb, mint valaha is volt. De röpköd: jön és megy; valószínűleg azért, mert csak egy ígérete annak, ami lesz. De, például az emberek belső valóságának érzékelése — nem annak aminek hiszik magukat, vagy aminek tettetik magukat, vagy aminek tűnnek — mindezek eltűnnek — végtelenül sokkal pontosabb, mint korábban. Amikor például látok egy fényképet, már nem kérdés többé, hogy „átlátok” valamin: szinte kizárólag azt látom, hogy MILYEN az az ember. Az „átlátás” egészen addig a pontig csökken, hogy időnként már egyáltalán nem létezik.

Természetesen, ha az emberi akarat érvényesíteni akarná magát ezen a testen, ha az emberi akarat azt mondaná: „Anyának ezt kell tennie”, vagy „Anyának azt kell tennie”, vagy „képesnek kell lennie megtenni ezt, képesnek kell lennie megtenni azt...”, akkor teljesen csalódott lenne, és azt mondaná: „Ő haszontalanná vált”, mert ez a test már nem engedelmeskedne neki többé. S az emberi lények állandóan érvényesítik az akaratukat egymáson, vagy kapnak sugallatokat, és azokat saját akaratukként nyilvánítják ki, anélkül, hogy felismernék, hogy ez mind a külső Hamisság.

(csend)

A testben van egyfajta bizonyosság, hogyha csak pár másodpercre is elveszítettem a kapcsolatot — az „én” a testet jelenti —, ha tehát a test elveszítené a kapcsolatot a Legfelsőbbel, abban a pillanatban meghalna. Csak a Legfelsőbb tartja életben. Ez így van. Szóval természetesen a figyelmetlen és ostoba emberi tudatosság számára ez egy szánalmas állapot — számomra viszont ez az igazi állapot! Mert számukra ösztönösen, spontán és úgymond abszolút módon, a tökéletesség jele az élet ereje, a hétköznapi életé... Nos, ez többé már egyáltalán nem létezik — teljesen megszűnt.

Igen, jónéhányszor, számos alkalommal, a test valóban feltette azt a kérdést, hogy: „Miért nem érzem a Te Erődet, s a Te Hatalmadat bennem?” S a válasz mindig mosolygós volt — igyekszem megfogalmazni, de nem lehet szavakba önteni —, a válasz mindig az: „Türelem, türelem, erre előbb KÉSZEN kell állnod.”

1966. március 4. és 9.

¹ Pralaya: világvége _(vissza)

² 117. aforizma ''Nincs olyan, hogy én nem léteztem ezelőtt, vagy te, vagy ezek a királyok, és olyan sincs, hogy mi mind nem leszünk ezután.'' Nem csak Brahman, hanem a lények és a dolgok Brahmanban is örökkévalók; az ő teremtésük és pusztulásuk egy bújócskajáték a külső tudatunkkal. _(vissza)

117. “Nincs olyan, hogy én nem léteztem ezelőtt, vagy te, vagy ezek a királyok, és olyan sincs, hogy mi mind nem leszünk ezután.” Nem csak Brahman, hanem a lények és a dolgok Brahmanban is örökkévalók; az ő teremtésük és pusztulásuk egy bújócskajáték a külső tudatunkkal.

118. Az egyedüllét szeretete a tudásra irányuló beállítottság egyik jele; de magát a tudást csak akkor érjük el, ha a tömegben, a csatában és a piactéren is határozottan érzékeljük az egyedüllétet.

119. Ha akkor, amikor nagy dolgokat teszel és óriási eredményeket idézel elő, meg tudod érezni, hogy te semmit nem teszel, akkor tudd meg, hogy Isten eltávolította az Ő pecsétjét a szemhéjadról.

120. Ha akkor, amikor egyedül, mozdulatlanul és némán ülsz a hegytetőn, meg tudod érezni a forradalmakat, amelyeket irányítasz, akkor isteni látással bírsz, és megszabadultál a látszatoktól.

121. A tétlenség szeretete ostobaság, és a tétlenség megvetése ostobaság; nincsen tétlenség. A homokban tehetetlenül heverő kő, amelyet egy tétlen pillanatban félrerúgnak, a féltekékre kiható következményt idéz elő.

Ezt tapasztaltam az elmúlt néhány napban, tegnap és tegnapelőtt. Annak az érzése, hogy egy ellenállhatatlan Erő irányít mindent: a világot, a dolgokat, embereket, mindent de mindent. anélkül, hogy az anyagban jelentősen meg kellene mozdulni. És az az érzésem, hogy az anyagi túlműködés éppen olyan, mint a gyorsan futó vízen képződött hab - a hab a felszínen - de alatta, az Erő árad egy mindenható folyamban.

Semmi mást nem tudok mondani.

Mindíg visszajutunk ide: tudni rendben van; mondani jó; csinálni nagyszerű; de a létezés az egyetlen dolog aminek ereje van.

Tudod, az emberek nyugtalanok, mert a dolgok nem haladnak gyorsan; ekkor volt az a látomásom az isteni kialakulásról, az alul végbemenő mindenható, ellenállhatatlan isteni teremtésről, amely nincs tekintettel az egész külső lármára.

De ahhoz, hogy kifejezze magát az Erő e hatalmas folyama, eszközök szükségesek, nem igaz?

Egy agy.

De pontosan, nem csak egy agy. Ez az erő képes kifejezni magát, mint a múltban, egy mentális vagy felettesértelmi módban; ki tudja fejezni magát a vitálison keresztül erővel; ki tudja fejezni magát az izmokon keresztül; de hogyan képes kifejezni magát fizikailag, – mert gyakran beszélsz anyagi erőről – tisztán, közvetlenül? Mi a különbség a felettes Működés, és az itteni valós Működés között.

Minden alkalommal, amikor tudatában voltam annak az Erőnek, a tapasztalataim hasonlóak voltak. Az Akarat felülről kifejeződik egy rezgéssel, ami bizonyára a vitális erőbe öltözködik, de egy finom fizikai tartományban hat. Van a rezgés egy bizonyos minőségének érzékelése, amit nehéz leírni, de valami sűrűsödés benyomását kelti (nem töredezett), ami úgy tűnik, hogy sűrűbb, mint a levegő, rendkívül homogén, egy aranyló fényesség, egy HATALMAS hajtóerővel, és amely kifejez egy bizonyos akaratot - ami nem rendelkezik az emberi akarat természetével, hanem inkább a vízió természetű mintsem a gondolati ez olyan mint amikor a látomás formálja magát a megvalósulása érdekében - egy tartományban, amely nagyon közeli a materiális Anyaghoz, de láthatatlan, kivéve a belső látásnak. És Az, az a Vibráció, nyomást fejt ki az emberekre, dolgokra, körülményekre, annak érdekében, hogy a saját képére formálja őket. És ez ellenállhatatlan. Még emberek, akik az ellenkezőjét gondolják, akik az ellenkezőjét akarják, teszik amit akart akaratlanul; sőt dolgok, melyek ellenkeznek természetüknél fogva, megfordulnak.

Nemzeti események, nemzetközi kapcsolatok, földi körülmények között, folyamatosan, állandóan működik, oly módon mint egy HATALMAS Erő. Így aztán, ha te magad az isteni Akarattal egyesült állapotban vagy, zavaró gondolat és koncepciók és ötletek nélkül, akkor követed, látod, és tudod.¹

A tehetetlenség ellenállása minden tudatosságban és Anyagban azt jelenti, hogy a Cselekvés, ahelyett, hogy közvetlen és tökéletesen harmonikus, összezavarodik, tele van ellentmondásokkal, összecsapásokkal és konfliktusokkal. Ahelyett, hogy minden "rendesen" működik, mondhatnám, simán - ahogy kell - mindaz a tehetetlenség, ami ellenáll, és ellenzi, ad neki egy kusza mozgást zavarral és pusztítással, melyek csak az ellenállás miatt válnak szükségessé, de nem nélkülözhetetlenek, amelyek szükségtelenek - vagy az igazat megvallva, nem kellett volna, hogy legyenek. Mert ez az Akarat, ez az Erő, egy tökéletes harmónia Ereje, ahol minden dolognak megvan a maga helye, és szervezi a dolgokat csodálatosan. Jön, mint egy teljesen fényes és tökéletes elrendezés, amit látsz, ha már van látásod. Ám amikor lejön és megnyomja az Anyagot, minden elkezd bugyogni és ellenállni. Ezért megkísérelni a rendellenességeket és zavarodottságokat és pusztításokat az isteni Cselekvésnek az isteni Erőnek tulajdonítani, egy másik emberi ostobaság. Ez a tehetetlenség - nem is beszélve a rossz akaratról - idézi elő a katasztrófát. Nem volt szükség katasztrófára, nem is volt tervezett: az ellenállás eredményezte.

És akkor ehhez hozzáadódik a Kegyelem közbelépésének látása, ami érkezik és mérsékli a károkat, ahol csak lehetséges, vagyis, bárhol ahol elfogadott. És ez az ami megmagyarázza a törekvést, a hitet, a teljes bizalmat a földi emberi tényező részéről, van egy harmonizáló erejük, mert lehetővé teszik a Kegyelem eljövetelét és a vak ellenállás következményeinek javítását.

Ez egy tiszta látomás - világos, egyértelmű, még a részleteiben is.

Ha valaki akarna, jövendölni tudna azáltal, hogy elmondja amit lát. De van egyfajta óriási könyörület, akadályozni azt a próféciát, mert az Igazság Szava rendelkezik a megnyilvánulás erejével és az ellenállás eredményének kifejezése konkrétabbá tenné azt az állapotot, és csökkentené a Kegyelem beavatkozását. És ezért, még ha látjuk is, nem mondhatjuk, nem szabad megmondanunk.

Ám természetesen Sri Aurobindo azt akarja mondani, hogy ez a Hatalom vagy Erő mindent megtesz - mindent. Amikor meglátod vagy egy vagy vele, ugyanakkor tudod, hogy AZ az egyetlen dolog, ami igazán működik és teremt; minden más annak a térnek, világnak vagy anyagnak az eredménye, amelyben tevékenykedik, az ellenállás eredménye, de nem a cselekedeté. És egyesülni AZ-zal azt jelenti, hogy egyesülsz a cselekvéssel; egyesülni azzal ami alul van, azt jelenti, hogy egyesülsz az ellenállással.

Így aztán, mert az emberek fészkelődnek, sürgölődnek, nyüzsögnek, ezt meg meg azt akarják, gondolkodnak, terveket készítenek... azt gondolják, hogy csinálnak valamit - csak ellenállnak.

Később, egy kicsit később, tudok példákat adni arról, hogy nagyon kis dolgok mutatják meg hogyan működik az Erő, mi ütközik és keveredik vele, vagy mi mozdítja el ezt az Erőt, torzítja a mozgását és az eredményt, azaz a fizikai megjelenést ahogy mi látjuk. Még egy nagyon kis dolog példája is, bármi globális jelentőség nélküli, világos képet ad arról hogyan történik, és deformálódik itt minden.

És ez érvényes mindenre, mindenre, minden alkalommal, minden alkalommal. És amikor a sejtek jógáját csinálod, rájössz, hogy ez ugyanaz a dolog: ott az Erő ami hat és aztán... (Anya nevet) amit a test tesz azzal a behatással!

(csend)

Azonnal jön a miért és a hogyan. Hacsak nem a mentális kíváncsiság birodalmához tartoznak, mert a legfontosabb dolog, abbahagyni az ellenállást. Ez a lényeg, megállítani az ellenállást, hogy a világegyetem azzá válhasson, aminek lennie kell: egy harmonikus, fényes, csodálatos hatalom, páratlanul szép kifejezésévé. Később, amikor az ellenállás megszűnt, ha kíváncsiságból szeretnénk tudni, miért történt... az már nem számít. De most nem a miért keresésével találhatjuk meg a gyógyírt, hanem a megfelelő hozzáállás felvételével. Ez az egyetlen dolog, ami számít.

Megállítani az ellenállást egy teljes megadással, teljes önátadás minden sejtben, ha képes erre valaki.

A sejtek kezdik érezni a létezés intenzív örömét, csak az Úr által, az Úrnak, az Úrban...

Amikor ez létrejön mindenhol, akkor jó lesz.

1966. július 9.

¹ Érdekes megjegyezni, hogy nem sokkal a beszélgetés előtt, Anya a következő kérdést kapta:

Az amerikai jelenlét és beavatkozás Vietnamban indokolható?

Anya válasza:

Milyen szempontból teszed fel a kérdést?

Ha politikai szempontból - a politika a hamisságba süllyedt és nem foglalkozom vele.

Ha erkölcsi szempontból - az erkölcs pajzs a hétköznapi embereknek, hogy felemelvén megvédjék magukat az igazságtól.

Ha spirituális szempontból - az Isteni Akarat önmagában indokolható, és Az az amit az emberek kifiguráznak és eltorzítanak a tetteikben. _(vissza)

122. Ha nem akarsz a Vélemény játékszere lenni, akkor először vizsgáld meg, milyen szempontból igaz az elgondolásod, majd tanulmányozd, milyen szempontból igaz annak az ellenkezője és ellentéte; végül fedezd fel ezen különbségek okát és Isten harmóniájának a kulcsát.

123. Egy vélemény sem nem igaz, sem nem hamis, hanem csak hasznos az élethez vagy haszontalan; mert a vélemény az Idő teremtménye, és idővel elveszíti a hatását és értékét. Emelkedj a vélemény fölé, és keress örökérvényű bölcsességet.

124. Használd fel a véleményt az élethez, de ne hagyd, hogy kötelékével megbéklyózzon.

(rövid csend után)

Próbáltam rájönni, milyen módon hasznosak a vélemények. Sri Aurobindo azt mondja, hogy vagy "hasznosak, vagy haszontalanok" — milyen módon tud egy vélemény hasznos lenni?

Pillanatnyilag segítik a cselekedeteket.

Nem, pontosan ezt helytelenítem; az emberek a véleményeik szerint cselekednek és ez semmit nem ér. Leveleket kapok emberektől akik akarnak, vagy nem akarnak megtenni dolgokat, és azt mondják "Az a véleményem, hogy ez igaz ez pedig nem." És mindig, százból több, mint kilencven kilencszer, ez hamis butaság.

Az ember nagyon tisztán érzi, — végül, ez látható — hogy az ellentétes véleménynek ugyanakkora értéke van, és ez csupán hozzáállás kérdése, ennyi. És természetesen mindig belekeverednek az egó kívánságai; azt kívánod, hogy a dolgok így legyenek, akkor az a véleményed az, hogy a dolgok így vannak.

De amíg nincs meg a magasabb fény, szükséged van véleményekre ahhoz, hogy cselekedj.

Jobb lenne, ha bölcsességünk lenne vélemény helyett. Vagyis megvizsgálni minden lehetőséget, a kérdés minden aspektusát, majd megpróbálni a lehető legjobban megszabadulni az egótól és egy tevékenység számára megvizsgálni, hogy mi lenne a leghasznosabb a legtöbb ember számára, vagy mi rombolna a legkevesebbet, vagy mi lenne a legépítőbb. Végül is, csupán megvizsgálni a kérdést egy nem spirituális nézőpontból, egy pusztán hasznossági és nem egoisztikus nézőpontból és jobb a bölcsesség szerint cselekedni, mint valaki véleménye szerint.

Igen, de hogyan kellene ezt jól tenni amikor nem vagy a fényben, anélkül, hogy a véleményed és az egód belekeveredne?

Azt hiszem úgy, hogy megvizsgálod a probléma minden aspektusát, kiteregeted azokat tudatosságod elé a lehető legérdektelenebb módon, és megnézed mi a legjobb (ha ez lehetséges) vagy, ha szerencsétlenek a következmények, melyik a legkevésbé rossz.

Úgy értettem, mi a legjobb hozzáállás? Ez a beleavatkozás, vagy a nem beavatkozás hozzáállása? Melyik a legjobb?... Tűnődik az ember.

Ah! Igen, ez a kérdés: ahhoz, hogy beleszólj, biztosnak kell lenned abban, hogy igazad van; biztos kell legyél abban, hogy a dolgokról kialakított nézeted felsőbbrendű, jobb, vagy igazabb mint a többieké vagy a másiké. Természetesen mindig bölcsebb nem beavatkozni — az emberek minden ok és értelem nélkül beavatkoznak pusztán azért, mert megvan a szokásuk, hogy átadják a másiknak a véleményüket.

De még akkor is amikor látod az igazibb dolgot, RITKÁN bölcs beavatkozni. Ez csak akkor lesz elkerülhetetlen, amikor valaki valami olyant akar tenni ami természetesen katasztrófához fog vezetni. És még akkor is (mosolyog), a beavatkozás nem mindig hatékony.

Alapvetően, csak akkor van jogod beavatkozni, hogyha teljesen biztos vagy abban, hogy nálad van az igazság látása. Nem csak ez, de tisztán kell lásd a következményeket is. Ahhoz, hogy beavatkozz abba, amit valaki más tesz, próféta kell legyél — egy próféta. Egy próféta, teljes jóindulattal és könyörülettel. Még azt is látnod kell, hogy a beavatkozásnak milyen következményei vannak a másik sorsában. Az emberek folyamatosan tanácsokat adnak egymásnak: "Tedd ezt, tedd azt." Azt látom, hogy nem tudják elképzelni, milyen mértékű zűrzavart hoznak létre, és járulnak hozzá a zűrzavarhoz és a rendetlenséghez. Ez néha zavarja az egyén normális fejlődését.

Én a véleményeket veszélyesnek vélem és a legtöbb esetben teljesen értéktelennek.

Csak akkor kellene beavatkozz egy másik ügyeibe, hogyha először is végtelenül bölcsebb vagy, mint a másik (természetesen mindig azt gondolod, hogy bölcsebb vagy!), de úgy értem, hogy objektíven és nem a te véleményed szerint: hogyha többet és jobban látsz, és hogyha te magad túl vagy a szenvedélyeken, vágyakon, vak reakciókon. Te magadnak túl kell legyél mindezeken ahhoz, hogy jogod legyen beavatkozni valaki más életébe — ez akkor is igaz, ha megkérnek rá. Ha pedig nem kérnek meg rá, egyszerűen csak beleavatkozol, valaki más dolgába ami nem tartozik rád.

(Anya hosszú merengésbe merül, majd hirtelen kinyitja a szemét)

Egy vicces képet láttam! Olyan volt, mint egy nagyon meredek hegyoldal, és valaki, mint az emberiség jelképe, mászott felfelé. Egy lény. Ez furcsa, ezt számos alkalommal láttam: lények ruha nélkül, de mégsem meztelenek! Ami azt jelenti, hogy valamilyen fény ruhájuk van. De mégsem tűnik valamilyen sugárzó fénynek, vagy bármi ilyennek. Ez olyan, mint egy atmoszféra. Ez lehet, hogy az aura: az aura láthatóvá vált; tehát az átlátszóság nem rejti el a formát, és ugyanakkor a forma nem meztelen... Ez az, ennek kell lennie, az aura: az aura láthatóvá vált. És akkor, az égből — hatalmas ég volt, ami lentről felfelé terjedt (olyan volt, mint egy festmény) egy nagyon tiszta, nagyon fényes, nagyon tiszta ég — az égből jött számtalan... több száz dolog, amik madarakként repültek felé, és ő magához hívta őket egy kézmozdulattal. Általánosan halvány kékek és fehérek voltak; itt-ott egy szárny tetején, vagy egy taréjon volt valami sötét, de ez csak elvétve volt. Jöttek és jöttek... százával, és ő maga köré gyűjtötte egy gesztussal, majd a föld felé küldte őket: egy meredek emelkedőn állt, és a lenti völgybe küldte őket. És ott, ezek a dolgok átváltoztak (Anya nevet) véleményekké! Véleményekké váltak! Egyesek sötétek voltak, mások világos színűek voltak, barnák és kékek...

Olyanok voltak így, mint különböző madarak, ahogy a föld felé repültek. De ez egy kép volt — nem egy állókép, mert mozgott. Nagyon szórakoztató volt!

Aztán azt mondta "Így alakulnak ki a vélemények." Az égből jöttek, egy hatalmas, nagy és tiszta ragyogó égből, ami nem volt sem kék, sem fehér vagy rózsaszín, vagy... fényesek voltak, egyszerűen fényesek; és az égből jöttek... azt mondom százával, de ezrével jöttek. Ott állt, fogadta őket, és egy kézmozdulattal a föld felé küldte őket, ahol... véleményekké alakultak át. Azt hiszem elkezdtem nevetni, ez nagyon elszórakoztatott.

Ez furcsa.

És mind le és le repültek — a völgyet nem lehetett látni — lerepültek.

Tehát talán a vélemények a fény egéből jönnek! (Anya nevet)

Alapvetően ez sokkal kifejezőbb képekben mint szavakon keresztül!

1966. szeptember 14.