A honvédtemető

Nyomtatóbarát változat

A honvédtemető

A Honvédtemető helyét a Nagysándor József tábornok által vezényelt maréknyi honvédsereg és a tízszeres túlerőben lévő orosz katonaság közötti egyenlőtlen harc helyszíne határozta meg. A városközponttól 4-5 kilométerre lefolyt ütközet a Köntösgát (mai Balmazújvárosi út) északi és déli legelőin, a Nagyerdőig húzódó Nyulas legelőjén, illetve a Köntöskert, valamint a Csigekert északi kerítésénél (sáncainál) folyt le. A hadszínteret a város felől a Mester utcai kapun kívül az akkori Újvárosi országúton lehetett leggyorsabban elérni. Ez az út a mai református templom telkénél kezdődött és a mai Honvédtemető utca vonalán futott kifelé a Csigekert nyugati peremén. A kertség után érte el a Köntösgátnak nevezett töltést, a mai Balmazújvárosi utat, amely a Tócó hídján át vezetett kifelé a városból.

A honvédtemető

A csatában elhunytak eltemetésével megbízott Szabó Márton mezőrendőrkapitány a harctér közelében, a Csigekert nyugati sarkánál a Csigedomb oldalába ásott közös sírba temettette el a 112 honvéd7 és a 634 orosz katona földi maradványait.8 A források némileg ellentmondásosak az ott elhantoltak számát illetően. Abban viszonylagos az egység, hogy a csata utáni negyedik napon és azt közvetlen követő napokban ide temetetteken túl több ezerre tehető a városszerte berendezett kórházakban elhunyt orosz katonák száma. Az ő temetésükről nincs pontos adat, de feltételezhető, hogy ebben a járványtemetőként létesült új temetőben helyezhették őket is végső nyugalomra. Ezt látszik igazolni a néhány évvel későbbi várostérkép, amely a Honvédtemetőt „Muszka Temető” felirattal jelzi.9

Indéfini