Amikor túlhaladtunk az ismereteken, akkor lesz Tudásunk. (CWM 8. kötet, 1956. november 28.)

Amikor túlhaladtunk az ismereteken, akkor lesz Tudásunk. Az Értelem volt a segítőnk; az Értelem a korlátunk.

Amikor túlhaladtunk a szándékokon, akkor lesz Képességünk. Az Erőfeszítés volt a segítőnk; az Erőfeszítés a korlátunk.

Amikor túlhaladtunk az élvezeteken, akkor lesz Mennyei Boldogságunk. A Vágy volt a segítőnk; a Vágy a korlátunk.

Amikor túlhaladtunk az egyediségen, akkor leszünk valódi Személyek. Az Ego volt a segítőnk; az Ego a korlátunk.

Amikor túlhaladtunk az emberi természeten, akkor leszünk az Ember. Az Állat volt a segítőnk; az Állat a korlátunk.

SRI AUROBINDO
Thoughts and Glimpses, SABCL, Vol. 16, p. 377

Ugyanaz az alapelv fejeződik ki a lény összes tettében és aspektusában... Egyértelmű, hogy a kezdeti tudattalan állapotból való kilépéséhez a vágy nélkülözhetetlen volt, hiszen vágy nélkül nem ébred volna cselekvésre. Ám ha már egyszer megszületett a tudatosság, ugyanez a vágy, amely segített kiemelkedni a tudatlanságból, megakadályozza, hogy kiszabaduljunk az Anyag fogságából és magasabb tudatosságba emelkedjünk.

Ugyanaz a helyzet az egóval, az énnel. Ahhoz, hogy magasabb síkra jussunk, először létezni kell, és ahhoz, hogy létezzünk, tudatos, különálló egyénné kell válnunk, és ahhoz, hogy tudatos, különálló egyénné váljunk, az egó nélkülözhetetlen, máskülönben összekeveredve maradnánk mindazzal, ami körülvesz. Ám ha egyszer kialakult az egyéniség, és magasabb szintre akarunk lépni, hogy spirituális életet élhessünk, ha egyszerűen emelkedettebb emberré akarunk válni, az egó korlátai alkotják a legnagyobb akadályt, és le kell küzdenünk az egót, hogy beléphessünk a valódi tudatosságba.

És végül, az ember kezdetleges hétköznapi életében az állati természethez tartozó jellemvonások, főként a testhez kapcsolódóak, nélkülözhetetlenek voltak, máskülönben nem létezhetett volna. Ám amikor tudatos és mentális lénnyé vált, minden, ami állati eredetéhez kötődik szükségszerűen akadállyá vált a lény fejlődésében és felszabadításában.

Így mindenki számára — kivéve azokat, akik szabadnak születtek, ez azonban nagyon ritka — az átlagos élethez kötődő gondolkodó, törekvő, vágyakozó, individualizációs állapot, és a szilárd fizikai egyensúly elengedhetetlen mindaddig, amíg tudatos lénnyé nem válik, és fel kell adnia mindezt, hogy spirituális lénnyé lehessen.

Na már most, van valakinek kérdése a témában?

Kedves Anya, mikor mondhatjuk, hogy tudatosak vagyunk?

Ez mindig egy relatív kérdés. Soha nem vagyunk teljesen tudattalanok, és soha nem vagyunk teljesen tudatosak. Ez egy fejlődő állapot.

Ám eljön az idő, amikor ahelyett, hogy automatikusan tennénk dolgokat egy tudatosság és egy erő által hajtva, amelyeket nem igazán ismerünk — eljön az idő, amikor képesek leszünk megfigyelni, hogy mi zajlik bennünk, tanulmányozni mozgásainkat, megtalálni azok okait, és ugyanakkor elkezdeni ellenőrizni először ami bennünk történik, majd amit a külső hatás gyakorol ránk, amely miatt először tudattalanul és majdnem önkéntelenül, később viszont egyre tudatosabban cselekszünk; és ekkor az akarat felébred és reagál. Tehát abban a pillanatban, amikor megjelenik a reakcióképes, tudatos akarat, mondhatjuk: "tudatossá váltam". Ez nem jelenti, hogy teljes és tökéletes a tudatosságról van szó, hanem a kezdetről: például arról, amikor képesek vagyunk megfigyelni lényünk összes reakcióját és bizonyos mértékben ellenőrizni őket; jóváhagyva azokat, amelyeket megfelelőnek tartunk, és kontrollálni, megállítani, eltörölni, amelyeket nem.

Ezen felül rá kell ébrednünk egy belső célra, szándékra vagy ideára amelyet megvalósítani akarunk, ami valami más, mint egyszerű ösztön, amely hajt élni anélkül, hogy nem ismerjük sem a miértjét sem a hogyanját. Ekkor mondhatjuk, tudatosak vagyunk, de ez nem jelenti, hogy tökéletesen tudatosak. Ráadásul a tökéletesedés olyannyira fokozatos, hogy azt hiszem, senki sem mondhatja magáról, hogy tökéletesen tudatos, úton van, hogy azzá váljon, de még nem az.

CWM 8. kötet, 1956. november 28.