Hogyan változtassuk meg a tudatunkat (CWM 8. kötet, 1956. december 26.)

Anya, hogyan változtassuk meg a tudatunkat?

Természetesen sok mód létezik, de mindenkinek a saját maga számára megfelelő utat kell választania. Az út általában spontán, mondjuk egy váratlan tapasztalat során tárul fel. És mindenki számára kicsit másképpen jelenik meg.

Például, a szokásos tudat által érzékelünk dolgokat, amely a felszínen, vízszintesen terjed ki, és párhuzamosan tevékenykedik a dolgok felszínén, és áll kapcsolatban a dolgok, emberek, körülmények, felszínes, külső részével. Aztán hirtelen, ilyen vagy olyan oknál fogva (ahogy mondtam, ez mindenkinél más), felemelkedünk, és ahelyett, hogy vízszintesen látnánk dolgokat ugyanarról a szintről, elkezdjük uralni és felülről látni őket, teljes egészükben, ahelyett, hogy magunk mellett látnánk a dolgokat. Olyan ez, mintha valami felemelne, és egy hegy tetejéről vagy repülőről néznénk le. Ahelyett, hogy a részleteket látnánk és a saját szintjükről szemlélnénk a dolgokat, az egészet látjuk egységként és a messzi távolból.

Sok módon tehetünk szert e tapasztalatra, ám leggyakrabban egy szép napon egyszer csak véletlenül megtörténik.

Vagy az is lehet, hogy éppen az ellenkező tapasztalatot éljük meg, de az eredmény ugyanaz lesz. Hirtelen mélybe vetjük magunkat, elmozdulunk a megfigyelt tárgytól, amíg távolinak, felszínesnek, jelentéktelennek nem tűnik. Belépünk a belső csöndbe, belső nyugalomba, a dolgokat belülről kezdjük szemlélni, mély érzésünk támad, a körülményeket és dolgokat belsőségesebben érzékeljük, és minden érték megváltozik. Egyfajta egységről, belső azonosságról leszünk tudatosak; arról, hogy a látszat ellenére minden egy.

Vagy pedig, hirtelen eltűnik a határok érzékelése, és elkezdünk valami kezdet és vég nélkülit, valami meghatározhatatlan hosszúságút érzékelni, ami mindig volt, és mindig lesz. .

Ezek a tapasztalatok egy villanás alatt történnek, az életünk egy másod perce, pillanata során, nem is tudjuk miért vagy hogyan ...

Vannak más módok, más tapasztalatok is — megszámlálhatatlanok, hiszen egyénről egyénre változnak, ám a létezés egy ilyen pillanatával, ilyen percével az ember elkapja a dolgok lényegét. Ezért erre a pillanatra emlékeznünk kell, meg kell próbálni újra megélni, le kell ásni a tapasztalat mélyre, előhívni, törekedni rá, koncentrálni. Ez a kezdőpont, a vezérfonal vége, a nyom. Hiszen mindenki számára, aki arra van szánva, hogy megtalálja a belső lényét, lénye igazát, elérkezik egy pillanat, amikor már nem ugyanaz többé. Lehet, hogy csak egy villanás, de ez is elég. Jelzi az utat, amelyen el kell indulni, ajtó erre az útra. Át kell lépni ezen az ajtón, és állhatatosan és lankadatlan kitartással kell próbálni visszatérni abba az állapotba, amely valami valódibb és teljesebb felé vezet.

Nagyon sok út létezik, de az, amelyikről tanultunk, könyvben olvastunk vagy hallottunk egy tanártól nem olyan hatékony, mint a spontán tapasztalat, amely nyilvánvaló ok nélkül következik be, és amely pusztán az ébredező lélek virágzása, egy pillanatnyi kapcsolat a pszichikus lényünkkel, amely megmutatja a számunkra legmegfelelőbb, legelérhetőbb utat, amelyet aztán kitartással kell követnünk, hogy elérjük a célt. Egy pillanat megmutatja, hogy hogyan induljunk el. Ez néha álmunkban, néha furcsa időpontban következik be: néha látunk valami, ami ezen új tudatra ébreszt, mondjuk egy gyönyörű tájat, néha hallunk valamit, mondjuk egy gyönyörű zenét, vagy olvasunk pár szót, vagy egy erőfeszítés közepette nagyon koncentrálunk. Bármi előfordulhat, több ezer mód és több ezer ok létezik. Ám ahogy mondtam, akik megvalósításra vannak szánva, legalább egyszer megtapasztalják az életük során. A tapasztalat lehet nagyon rövid, lehet, hogy fiatalkorban következik be, de legalább egyszer meg kell tapasztalni az igaz tudatosságot. Nos ez jelzi legjobban a követendő utat.

Kutathatunk belül, emlékezhetünk, vizsgálódhatunk; észre kell vennünk, mi történik, figyelnünk kell, ez minden. Néha, amikor látunk egy nagylelkű gesztust, hallunk valami rendkívülit, hősiességnek, nagylelkűségnek vagy nagy jellemnek vagyunk tanúi, találkozunk valakivel, akinek különleges tehetsége van, vagy kivételesen és nagyszerűen viselkedik, akkor egyfajta lelkesedés, csodálat vagy hála ébred a lényünkben, és egy új tudatállapotra nyit ajtót, olyan fényre, melegre, örömre, amelyet előtte nem ismertünk. Így is el lehet kapni a vezérfonalat. Ezer mód van, csak ébren kell lenni és figyelni kell.

Először is éreznünk kell a tudatállapot-változás szükségét, el kell fogadnunk, hogy ez az út, amely a célhoz vezet; és ha elfogadtuk az elvet, akkor figyelmesnek kell lennünk. Ezután megtalálja az ember az utat. Miután megtaláltuk, habozás nélkül el kell indulni rajta.

A kiindulási pont önmagunk megfigyelése, nem élhetünk örök közömbösségben, érdektelenségben; figyelmesnek kell lennünk.

CWM 8. kötet, 1956. december 26.