84.-87. (A természetfeletti az, aminek a természetét nem értük el,...)

84. A természetfeletti az, aminek a természetét nem értük el, vagy még nem ismerjük, vagy amelynek az eszközeit még nem hódítottuk meg. A csodákra való általános hajlam a jele annak, hogy az ember felemelkedése még nem ért véget.

85. A természetfelettiben való bizalmatlanság ésszerűség és meggondoltság; de a benne való hit is egyfajta bölcsesség.

86. A nagy szentek csodákat tettek; a nagyobb szentek hevesen kikeltek ellenük; a legnagyobbak ki is keltek ellenük és véghez is vitték őket.

87. Nyisd ki a szemed és lásd, mi valójában a világ és mi Isten; elég már a hiábavaló és kellemes képzelődésekből.

Te, vagy Sri Aurobindo miért nem használtátok jobban a csodákat arra, hogy legyőzzétek a külső emberi tudatosság ellenállását? Miért ez az szerény félrehúzódás, ez a fajta be nem avatkozás mondhatni, vagy visszahúzódás?

Sri Aurobindo esetében csak azt tudom, amit többször elmondott nekem: amit az emberek "csodának" hívnak azok csupán a közbelépések a fizikai vagy vitális világokban. És ezek a közbelépések mindig keverednek tudatlan vagy önkényes mozdulatokkal.

De Sri Aurobindo megszámlálhatatlan csodát tett az Elmében. Természetesen csak akkor látnád meg őket, ha nagyon őszinte, nyílt és tiszta a látásod - én láttam őket. Mások is látták őket. De visszautasította - ezt tudom - visszautasította, hogy bármilyen vitális vagy materiális csodát hajtson végre, a keveredés miatt.

A saját tapasztalatom, hogy a világ jelenlegi állásában egy közvetlen csoda, vitális vagy materiális, szükségszerűen kell, hogy tartalmazzon számos megtévesztő elemet, amit nem tudunk elfogadni - ezek a csodák szükségszerűen megtévesztő csodák. És ezt nem tudjuk elfogadni. Legalábbis én mindig visszautasítottam. Láttam, hogy miket hívnak az emberek csodának. Sokat láttam egy időben, de ez számos olyan dolog létezését engedte meg, amik számomra elfogadhatatlanok.

Amiket az emberek napjainkban "csodának" hívnak szinte majdnem minden esetben a vitális lények műve, vagy embereké akik kapcsolatban állnak ilyen lényekkel, tehát van egy keveredés - ez elfogadja bizonyos dolgok realitását, igazságát amik nem igazak. És ezen az alapon működik. Tehát ez elfogadhatatlan.

Nem egészen értem mit jelentett amikor azt mondtad, hogy Sri Aurobindo csodákat tett az elmében.

Úgy értem, hogy használta a szupramentális erőt bevezetve a mentális tudatba. Bele a mentális tudatosságba, a mentális tudatosság az amely szabályozza az összes anyagi mozgásokat, bevezetett oda egy szupramentális képződményt, vagy képességet, vagy erőt, ami azonnal megváltoztatta a elrendezést. És ez azonnali hatásokat hoz létre amik látszólag ésszerűtlenek mert nem követik a mozgások normális rendjét a mentális logika szerint.

Ő maga szokta mondani, hogy amikor a szupramentális erő birtokában volt, akkor azt tudta használni az akarat összpontosítására egy adott ponton egy határozott céllal, ez visszavonhatatlan volt, elkerülhetetlen: a hatás abszolút volt. Ezt tudod hívni egy csodának.

Például, ha valaki beteg volt, vagy fájdalmai voltak; amikor Sri Aurobindo a szupramentális erő birtokában volt - voltak pillanatok, amikor azt mondta, hogy teljes mértékben saját kontrollja alatt tartja, ez azt jelentette, hogy azt csinált, amit akart vele, és ott ahol akarta, ahogy tetszett neki - így alkalmazta ezt az Akaratot például néhány rendellenesség, bármelyik fizikai, vagy vitális vagy, természetesen mentális, ő alkalmazni kívánta a harmonikusabb erőnek ezt a magasabb rendjét és ez a szupramentális erő összpontosul ott és cselekszik azonnal. És ez egy rend volt: létrehozott egy rendet, egy harmóniát, nagyobbat, mint a természetes harmónia. Hogyha ez egy gyógymód volt például, akkor a gyógyulás tökéletesebb és teljesebb lett, mint bármely közönséges fizikai és mentális módszerrel elért.

Sok eset volt. Az emberek azonban oly vakok, annyira bele vannak ragadva a hétköznapi tudatosságukba, hogy mindig magyarázkodnak, mindig tudnak magyarázatot adni. Csak azok tudták érzékelni, akikben van hit, aspiráció és valami nagyon tiszta azaz valóban tudni szeretnék.

Amikor az Erő ott volt, még azt is szokta mondani, hogy megerőltetés nélküli volt; csak annyit kellett tennie, hogy alkalmazni ezt a rendjét és harmóniáját a szupramentális erőnek és azonnal a kívánt eredményt elérte.

Először, az emberben felmerülhet a kérdés: Mi egy csoda? Mert Sri Aurobindo gyakran monjda, hogy "csoda nem létezik", de ugyanakkor a "Savitriben" például azt mondja "Itt minden csoda, s csak csoda által változhat meg." ¹

Ez azon múlik honnan nézed, erről az oldalról, vagy a másik oldalról.

Az emberek csak azt nevezik csodának, amit mentális nyelvezeten nem tudnak tisztán megmagyarázni. Ebből a nézőpontból számtalan történést lehet "csodának" hívni, mert nem tudod megmagyarázni a miértet vagy a hogyant.

Mi lenne akkor egy igazi csoda?

Nem látom, hogy mi lehetne egy igazi csoda, mert végső soron mi egy csoda?

Egy igazi csoda... Csak az elmében létezik a csoda fogalma, mert saját logikáját követve eldönti, hogy ha adott ez vagy az a feltétel, akkor ez vagy az a következmény nem lehetséges. De ezek csupán az elme korlátai. Mert az Úr nézőpontjából hogyan létezhetne csoda?  Minden Ő, ahogy tárgyiasítja magát.

Itt eljutunk az Utunk, ahogy Sri Aurobindo mondja a Savitriben, az örök Út nagy problémájához. Könnyű természetesen elképzelni, hogy ami először tárgyiasodott, annak hajlama volt a megtestesülésre. Az első elfogadandó pont, egy logikus pont az evolúció elvét figyelembe véve, hogy a tárgyiasítás folyamatosan növekvő (progresszív), nem pedig végleges az idők végezetéig....

(csend)

Nagyon nehéz kifejezni, mert nem tudjuk megszabadítani magunkat a szokásunktól, hogy egy meghatározott mennyiséget lássunk a végtelenségig kibontakozni, vagy, hogy azt gondoljuk, hogy csak egy meghatározott mennyiséggel lehet egy kezdet. Mindig azt gondoljuk (legalábbis mi így mondjuk) hogy van egy "pillanat" (nevet) amikor az Úr úgy dönt, hogy megnyilvánítja Magát. És így fogalmazva könnyű a magyarázat: Ő fokozatosan, folyamatosan megnyilvánítja Magát és ennek eredménye egy fokozatos evolúció. De ez csak egy kifejezésmód. Mert nincs kezdet, nincs vég és mégis van egy fokozatos haladás. A következetesség érzete, az evolúció és haladás érzete, csak a Megtestesüléssel jön el. És csak amikor a földről beszélünk tudjuk a dolgokat szavahihetően és racionálisan elmagyarázni, mert a földnek volt kezdete - nem e lelkében, hanem a materiális valóságában.

Egy anyagi világmindenségnek valószínűleg szintén van kezdete.

(csend)

Tehát ha így nézünk rá, egy adott univerzum számára egy csoda, egy másik univerzumból származó valami hirtelen feltűnése. És a föld számára (ami a problémát lehozza egy kezelhető méretre) a csoda valami olyan hirtelen megjelenését jelenti, ami nem tartozik a földhöz - és egy elvnek a behatolása (ami nem tartozik a földhöz mint véges világhoz) szélsőséges és azonnali változást okoz.

De aztán megint, ahogy a mondás tartja, elvben a TELJES egész megtalálható minden rész magjánál; úgyhogy még ez a csoda sem lehetséges.

Mondhatnánk, hogy a csoda érzete csak egy véges világhoz, véges tudatossághoz, véges koncepcióhoz tartozhat. Ez a hirtelen, váratlan behatolása - vagy megjelenése, vagy beavatkozása, vagy áthatolása - valaminek, ami nem létezett ebben a fizikai világban. Tehát ebből következik, hogy bármilyen szándék, vagy tudatosság megtestesülése egy a földnél örökebb, végtelenebb, birodalomból származik, ezért szükségszerűen csoda a földön. De hogyha tovább mész a véges világnál, vagy a véges világhoz való megértésnél, a csodák nem léteznek. Az Úr játszhat csodákkal, hogyha örömét leli benne, de nem létezik csoda - Ő minden lehetséges játékot játszik.

Csak akkor kezdheted megérteni Őt, amikor elkezded úgy ÉREZNI, hogy ő minden lehetséges játékot játszik - és nem azt ami az emberi koncepció szerint "lehetséges", hanem ami a saját koncepciója szerint az!

Akkor nincs helye a csodának, csak a csoda egy színlelésének.

(csend)

Ha az ami a szupramentális világhoz tartozik hirtelen testesülne meg, és nem pedig lassú evolúció során. ez valami olyan lenne, amit az ember, mint mentális lény, még ha a mentálisát, a mentális birodalmát tökéletes szintre hozza, csodának hívhat, hiszen ez egy, a tudatos életébe való beavatkozása valaminek, amit ő tudatosan nem hordoz magával. A vágy a csodákra, ami nagyon erős (sokkal erősebb a gyerekeknél vagy azoknál akik szívükben gyerekek maradtak mint a magasan mentalizálódott lényeknél) lényegében egy hit, hogy a Csodálatos iránti vágy megvalósul, hogy megtörténnek dolgok amik mindannyiunk elvárásait felülmúlják a hagyományos életről.

Sőt, a tanuláshoz az emberek mindig mindkét irányzatot kellene ösztönözzék egymás mellett: a szomjat a Csodálatos, a látszólag megvalósíthatatlan után, valami után ami egy isteniség érzettel tölt el, és ezzel egyidejűleg bátorítani azt az érzékelést, ami úgy érzékeli a világot ahogy van, a pontos, korrekt és őszinte megfigyelést, a képzelődések megszüntetését, egy folyamatos irányítást és egy nagyon praktikus és aprólékos érzékelést a pontosság végett a részletekben. Mindkét irányzat egymás mellett kellene létezzen. Általában az emberek megölnek egyet azzal a gondolattal, hogy ez szükséges annak érdekében, hogy a másik fejlődhessen - ami teljesen téves. A kettő létezhet egyszerre, és ahogy nő a tudás eljön a pillanat, amikor megérted, hogy ez két aspektusa ugyanannak a dolognak, nevezetesen egy tiszta látás, egy magasabb ítélőképesség. De ahelyett, hogy a látásmód és ítélőképesség korlátoltat és szűkek lennének, teljesen őszinték, korrektek és pontosak lesznek - ÉS óriásiak, felölelve egy teljes területet ami még nem része a konkrét Megnyilvánulásnak.

Ez nagyon fontos egy oktatási nézőpontból: úgy látni a világot, ahogy van, pontosan, tisztán, a leggyakorlatiasabb és legjózanabb módon, és úgy látni a világot amilyen az lehetne, a legmagasabb és legszabadabb látásmóddal, tele reménnyel és törekvéssel és egy csodálatos biztonsággal - ez az ítélőképesség két pólusa.

Az összes, a legnagyszerűbb, legcsodálatosabb, legerőteljesebb, legkifejezőbb és legteljesebb dolgok amiket el tudtunk képzelni mind semmik ahhoz képest, hogy mik lehetnének; és ugyanakkor a pillanatnyi megfigyelésünk a legkisebb részletről soha nem lehet elég pontos. Ennek a két dolognak együtt kell járnia. Amikor ismered ezt (gesztikuláció lefele) és ismered Azt (gesztikuláció felfele) képes vagy a kettőt összekapcsolni.

Ez a lehető legjobb felhasználási módja a csodák iránti szükségnek. A csodák iránti vágy a tudatlanság jele: "Oh, azt kívánom, bárcsak így lenne!" Ez a tudatlanság és gyöngeség jele. A másik oldalról viszont, akik azt mondják neked, hogy "A csodák világában élsz" csak a dolgok alacsonyabb végét ismerik (és azt is elég tökéletlenül) és érzéketlenek bármi másra.

E szükséget a csodákra át kell változtassuk egy tudatos törekvésre valamire - valamire ami már van, ami létezik, és ami meg fog nyilvánulni mind ezen törekvések SEGÍTSÉGÉVEL: minden törekvés szükséges, vagy inkább, egy igazabb módon nézve, azok egy kísérőjelensége - egy kellemes kísérőjelensége - a végtelen kibontakozásának.

Alapvetően a nagyon szigorú logikájú emberek azt mondják neked "Minek imádkozni? Minek törekedni, minek kérni? Az Úr azt teszi amit Ő szeretne és mindig azt fogja tenni amit Ő szeretne." Ez teljesen nyilvánvaló, mondani se kellene, de ez a buzgalom, hogy "Uram, testesítsd meg Magad!" egy intenzívebb rezgést ad az Ő megtestesítésének.

Máskülönben soha nem tette volna a világot olyanná, amilyen - van egy különleges erő, egy különleges öröm, egy különleges rezgés a világ törekvésének intenzitásában, hogy újra azzá váljon, amit ez jelent.

És ezért - részben ezért - van evolúció.

Egy végtelenül tökéletes univerzum, ami a végtelen tökéletességet testesíti meg hiányolná a haladás örömét.

1963. március 6.

¹ Sri Aurobindo: Savitri, I.V.85. _(vissza)