A négy önmegtartóztatás és a négy megszabadulás 1.

Egy integrált oktatás folytatásához, amely elvezet a szupramentális megvalósításhoz, négy önmegtartóztatás és azokkal együtt négy megszabadulás szükséges.

Az önmegtartóztatást általában összekeverik az önsanyargatással, és ha valaki önmegtartóztatásokról beszél akkor az aszkéták fegyelmére gondolunk, akik azért, hogy elkerüljék a fizikai vitális és mentális élet spiritualizálásának fáradságos feladatát, kijelentik, hogy az képtelen az átalakulásra, és elvetik könyörtelenül, mint haszontalan terhet, mint egy leigázottságot és akadályt minden spirituális fejlődés felé, mindenesetre, mint valami javíthatatlant, mint egy terhet, amit meg kell tartani többé-kevésbé vidáman, amíg a Természet, vagy az isteni Kegyelem megszabadít attól a halállal. Legjobb esetben a földi élet egy terület a fejlődéshez, és használjuk ki, mint az egyik legjobb lehetőséget annak érdekében, hogy elérjük a lehető leghamarabb a tökéletesség fokát, amely véget vet a megpróbáltatásnak azáltal, hogy szükségtelené teszi.

Számunkra a probléma egészen más. Az élet a földön nem egy átjáró, vagy egy eszköz; átalakítással egy céllá és egy megvalósítássá kell válnia. Tehát, amikor önmegtartóztatásokról beszélünk, az nem megvetése a testnek, sem önmagunk leválasztása attól, hanem, mert szükség van ellenőrzésére és uralására. Mert van egy önmegtartóztatás, ami sokkal nagyobb, sokkal teljesebb és sokkal nehezebb, mint az aszkéta önsanyargatása, ez az az önmegtartóztatás amely szükséges a teljes átalakuláshoz, a négyszeres önmegtartóztatás, amely előkészíti az egyént a szupramentális igazság megnyilvánítására. Például, mondhatjuk, hogy néhány lemondás ugyanolyan szigorú, mint amelyeket a testnevelés követel a test tökéletesítéséhez. De még visszatérünk ehhez a ponthoz kellő időben.

Mielőtt elkezdenénk leírni a négyféle önmegtartóztatás előírásait, szükséges tisztázni egy kérdést, amely sok félreértés forrása és összevisszaság a legtöbb ember fejében. Ez az aszketikus gyakorlat kérdése, amit ők összetévesztenek a spirituális fegyelemmel. Ezek a gyakorlatok, amelyek keretében szabályszerűen kegyetlenül bánnak a testtel, mondván: felszabadítani a szellemet abból, ez valójában a spirituális fegyelem valamilyen érzéki torzulása; ez egyfajta perverz szükséglet a szenvedésre, amely ösztönzi az aszkéta önsanyargatását. A szádhunak a segédeszköze a szöges ágy, vagy a Keresztény remetének az eszköze az ostor és a szőrcsuha az egy többé-kevésbé burkolt szadista hajlam eredményeként, be nem vallott és nem bevallható, ez egy egészségtelen hajsza, vagy erőszakos érzések egy tudatalatti igénye. A valóságban ezek a dolgok nagyon távol állnak minden spirituális élettől, mivel kellemetlenek és hamisak, sötétek és betegesek; amíg a lelki élet, épp ellenkezőleg a fény és egyensúly élete, szépség és öröm. Ők kitaláltak, és magasztaltak egyfajta mentális és vitális kegyetlenkedést a test felé. De ez kegyetlenség, sőt tekintettel az embernek a saját testére, nem kevésbé kegyetlenség, és minden kegyetlenség a számottevő tudatlanság egy jele. A tudattalan természetnek nagyon erős érzékelések kellenek, mert nélkülük nem éreznek semmit; és a kegyetlenség, ami a szadizmusnak az egyik formája, nagyon erős érzékelést okoz. Az ilyen gyakorlatok bevallott célja eltörölni minden érzést, úgy, hogy a test már ne álljon útjában az ember repülésének a szellem felé; de ezen módszer hatékonysága kétségbe vonható. Az egy elismert tény, hogy gyorsan fejlődjünk, ne féljünk a nehézségektől; ellenkezőleg, döntsünk amellett, hogy minden alkalommal a nehéz dolgot tegyük, növelve akaraterőnket és erősítve az idegeinket. Na mármost, sokkal nehezebb mértékletesség és egyensúly által vezetni egy életet, nyugalomban és békességben, mint megpróbálni küzdeni a tobzódással az élvezetben, meg az ezzel járó sötétséggel, a tobzódással az önsanyargatásban, meg a felbomlással amit az okoz. Sokkal nehezebb elérni az ember fizikai lényének a harmonikus és progresszív fejlődését nyugodtságban és egyszerűségben, mint gyötörni azt a megsemmisülési pontig. Sokkal nehezebb józanul, és vágy nélkül élni, mint megfosztani a testet nélkülözhetetlen táplálékától és tisztaságtól, és dicsekedni büszkén az ember absztinenciájával. Sokkal nehezebb, elkerülve vagy leküzdve úrrá lenni betegségen egy belső és külső harmóniával, mint semmibe véve elutasítani, és hagyni, hogy szabadon tegye a pusztítás a munkáját. És a legnehezebb dolog az egészben az, hogy fenntartva a tudatosságot folyamatosan a kapacitása csúcsán, soha nem engedve a testnek cselekedni az alacsony impulzusok hatása alatt.

Ez az, amiért mi igénybe vesszük a négy önmegtartóztatás eredményeként a négy felszabadulást bennünk. Ezen önmegtartóztatásoknak a gyakorlata egy négyszeres fegyelmet jelent majd, vagy Tapaszját, amelyek meghatározása a következő:

1) A szeretet Tapaszjája
2) Az ismeretek Tapaszjája
3) A hatalom Tapaszjája
4) A szépség Tapaszjája

Ezek a meghatározások felsorolva fentről lefelé, hogy úgy mondjam, de sorrendjük nem kell, hogy jelezzen bármi mást, jobbat, vagy rosszabbat, vagy többé-kevésbé nehezet, vagy a sorrendet, amelyben e diszciplínákat lehetne és kellene gyakorolni. A sorrendiség, fontosság és nehézség, változik minden egyénnel, és nincs abszolút szabály amit megfogalmazni lehet. Mindenkinek meg kell találni és kidolgozni saját rendszerét, személyes igényei és képességei szerint.

Ennek megfelelően, itt csak egy átfogó kép lesz adott, bemutatva egy ideális eljárást, mint a lehető legteljesebbet. Mindenkinek annyit kell alkalmazni ebből amennyit csak tud, a lehető legjobb módon.

A szépség tapaszjája vagy fegyelme, elvezet minket az önmegtartóztatáson keresztül a fizikai életben a szabadsághoz a cselekvésben. Alapvető programja lesz egy test építéséhez, hogy az szép legyen formában, harmonikus testtartásban, rugalmas és fürge mozgásaiban, erőteljes tevékenységeiben, szilárd egészségében, és organikus műkódésű.

Ezen eredmények elérése érdekében, ez jó lesz általános szabályként, szokásként használni, mint egy segítséget anyagi életünk megszervezésében, a testfunkciók könnyítéséhez egy hétköznapi rutin keretei között. De tudni kell hogyan elkerülni, hogy ne váljunk rabszolgájává szokásainknak, bármennyire jók lehetnek azok; a legnagyobb rugalmasságot kell tartani, úgy, hogy megváltoztathassuk azokat minden alkalommal, amikor szükségessé válik megtenni.

Fel kell építenünk acélból inakat, erőteljes és rugalmas izmokban, hogy képesek legyenek elviselni bármit, amikor ez elengedhetetlen. Ám ugyanakkor nagy gondot kell arra fordítani, hogy ne kívánjunk több erőfeszítést a testtől, mint amennyi feltétlenül szükséges, valamint az energia ráfordításra, amely elősegíti a növekedést és a fejlődést, ugyanakkor kategorikusan kizárni mindent, ami kimerültséget okoz, és végül a fizikai hanyatláshoz és a széteséshez vezet.

A testnevelés amely célja egy test felépítésénél, hogy az alkalmas eszközként képes legyen szolgálni egy magasabb tudatosság megkövetelte nagyon szigorú szokásoknak, mint nagy rendszeresség alvásban, étkezésben, testmozgásban, és minden tevékenységben. A saját testi szükségletek lelkiismeretes tanulmányozásával, melyek egyénenként változnak, egy átfogó programot kell létrehozni, és ha egyszer ez jól megtörtént, akkor szigorúan be kell tartani, bármi szeszély vagy lazaság nélkül. Nem szabad apró kivételeket tenni a szabálynak ott, amelyet megengedhetünk "csak egyszer" de ez igen gyakran ismételt - mert amint valaki enged a kísértésnek még "csak egyszer" is, csökkenti az akaraterő ellenállását, és megnyitja az ajtót minden sikertelenségnek. Ezért le kell mondjunk minden gyengeségről: nincs több éjszakai kalandozás, ahonnan kimerülten térünk vissza, nincs több lakoma és tivornyázás, amely felborítja a gyomor normális működését, nincs több szórakozás, mulatság és élvezet, ami csak energiapocsékolás és erő nélkül maradunk a napi gyakorláshoz. Engedelmeskednünk kell egy ésszerű és rendszeres élet önmegtartóztatásainak, koncentrálva minden fizikai figyelmünket egy test építésére ami annyira közelítse a tökéleteset amennyire csak lehet. Ahhoz, hogy elérjük ezen ideális célt, szigorúan kerüljünk minden mértéktelenséget és minden vétket, nagyot vagy kicsit, el kell utasítanunk magunktól olyan lassú mérgek használatát, mint a dohányzás, az alkohol, stb., ami az embernek egy fejlődő szokása nélkülözhetetlen szükségletekbe, melyek fokozatosan elpusztítják az akaratot és az emlékezetet. Azt a minden figyelmet lekötő érdeklődést az étel iránt, annak az elkészítésében és annak a fogyasztásában, amellyel szinte minden ember rendelkezik, még a legintellektuálisabbak is, a test szükségleteinek egy majdnem kémiai tudásával kellene helyettesíteni és egy nagyon szakavatott mértékletességgel kielégíteni. (Az alvás mértékletességét még muszáj hozzáadni az evés mértékletességéhez) Egy másik önmegtartóztatás amit hozzá kell adni az ételhez, az alvás önmegtartóztatása. Ez nem abból áll, hogy ne aludjunk egyáltalán, hanem, hogy tudjuk, hogy hogyan aludjunk. Alvás nem lehet egy lezuhanás a tudattalanságba, amely elnehezíti a testet ahelyett, hogy felfrissítené azt. Étkezés mértékkel és tartózkodva minden feleslegestől, jelentősen csökkenti az alvással töltendő órákat; azonban az alvás minősége sokkal fontosabb, mint annak a mennyisége. Azért, hogy egy valóban hatékony nyugalom és pihenés legyen alvás közben, jó lehet, mint szabály, inni valamit lefekvés előtt, például egy pohár tejet, levest vagy gyümölcs-juicet. Könnyű étel nyugodt alvást hoz. Az embernek ugyanakkor tartózkodnia kell minden bőséges étkezéstől, mert akkor az alvás izgatottá válik és rémálmokkal zavart vagy pedig sűrű, nehéz és eltompult. De a legfontosabb az egészben az, hogy az elmét tisztává tenni, lecsendesíteni az érzelmeket és nyugtatni a vágyak pezsgését és az aggodalmakat, amelyek kísérik azokat. Ha lefekvés előtt valaki sokat beszélt vagy egy élénk vitája volt, ha olvasott egy izgalmas, vagy rendkívül érdekes könyvet, meg kell pihennie egy kicsit alvás nélkül, hogy lecsillapíthassa a szellemi tevékenységet úgy, hogy az agy ne vegyen részt a rendezetlen mozgásokban, míg a test másik része önmagában alszik.  Azok, akik gyakorolják a meditációt jó lesz koncentrálni néhány percig egy magasztos és pihentető elképzelésre, egy törekvésbe egy nagyobb és hatalmasabb tudatosság felé. Álmukban ez nagy előnyt jelent és nagymértékben kímélve lesznek a tudatlanságba zuhanás veszélyétől miközben alszanak.

Egy teljes pihenésben és egy nyugodt békés álomban eltöltött éjszakának a mértékletessége után egy napnak a mértékletessége jön, amely érzékelhetően szervezett; a tevékenységek megoszlanak majd a test kiműveléséhez szükséges progresszív és ügyesen osztályozott gyakorlatok és valamilyen más munka között. Mindkettőnek lehet és kell részét képezni a fizikai tapaszjának. Tekintettel a gyakorlatokra, mindenki válassza a saját testének legjobban megfelelőt és, ha lehetséges kérjen útmutatást egy szakértőtől a témában aki tudja hogyan lehet kombinálni és osztályozni a gyakorlatokat a maximális hatás érdekében. Ezeknek a gyakorlatoknak sem a választását, sem a kivitelezését nem irányíthatja a jóleső érzés. Nem tehetjük ezt vagy azt, mert könnyebbnek vagy élvezetesebbnek tűnik; nem kellene, hogy változás legyen az edzésben; amíg az oktató nem nyilvánítja szükségesnek. Minden egyes test öntökéletesedése vagy egyszerűen csak önfejlesztése egy olyan megfejtésre váró probléma, melynek megoldása sok türelmet, kitartást és rendszerességet követel. Annak ellenére, hogy sok ember mit gondol, egy atléta élete nem élvezkedésekből és szórakozásból áll; ellenkezőleg, egy rendszeres erőfeszítések és szigorú szokásokkal telt élet, amelyben nincs helye a haszontalan élvezkedéseknek, amelyek ellene mennek annak az eredménynek amit el akar érni.

A munkában is van egy mértékletesség. Abból áll, hogy semmit nem részesítek előnyben és megcsinálok mindent amit érdeklődéssel csinálok. Aki a saját maga tökéletesítésében nőni akar, annak nincs kicsi vagy nagy feladat, egyik sem fontos, vagy nem fontos; mindegyik ugyanolyan hasznos annak, aki önuralma növekedésére törekszik. Azt mondják, hogy csak azt csináljuk jól ami érdekel minket; ez igaz. Ám ami még inkább igaz, az az, hogy meg tudjuk tanulni megtalálni az érdeklődést, mindenben amit csinálunk, még a legjelentéktelenebbnek tűnő házimunkát is. Emez elérésének a titka, az öntökéletesedésre való törekvésben rejlik. Bármilyen foglalkozás vagy feladat hárul rád osztályrészül,   meg kell csinálnod, egy akarattal a haladásra; bármi, amit csinálunk, nem csak megcsinálnunk kell a legjobban ahogy tudjuk, hanem törekednünk kell jobban és jobban csinálni, állandó erőfeszítéssel a tökéletességre. Ily módon kivétel nélkül minden érdekesé válik, a leganyagibb házimunkától a leginkább művészi és intellektuális munkáig. A szabad tér a haladáshoz végtelen és a legkisebb dologra is lehet alkalmazni.

Ez egészen természetesen elvezet bennünket, a felszabaduláshoz a cselekvésben; mert a cselekvésünknek mentesnek kell lennie mindenféle társadalmi konvencióktól, minden erkölcsi előítéletektől. Azonban ez nem jelenti azt, hogy szabados és kicsapongó életet kellene élnünk. Éppen ellenkezőleg, ezzel kirovunk magunkra egy szabályt, amely sokkal szigorúbb, mint az összes szociális szabályok, mert nem tűri a képmutatást, és tökéletes őszinteséget követel. Teljes fizikai tevékenységünket úgy kell megszervezni, hogy segítse a testet növekedni egyensúlyban, erőben és szépségben. Ebből a célból, tartózkodnunk kell minden élvhajhászástól, beleértve a szexuális élvezet. Minden szexuális aktus egy lépés a halál felé. Éppen ezért a legősibb időkben, a legszentebb és titkos iskolákban, ez a cselekedet tiltott volt, minden halhatatlanság felé törekvőnek. A szexuális aktus mindig követi a tudattalanságnak egy hosszabb vagy rövidebb időszaka, amely megnyitja az ajtót, mindenféle hatásoknak és csökkenést okoz a tudatosságban. Nos, ha fel akarjuk készíteni magunkat a szupramentális életre, soha nem engedhetjük, hogy tudatosságunk lazaságba és következetlenségbe csússzon, öröm, vagy akár pihenés és kikapcsolódás ürügyén. Meg kell találnunk a pihenést az erőben és fényben, nem a sötétségben és gyengeségben. Azok számára, akik a haladásra vágynak, megtartóztatás a szabály. Ám különösen azoknak, akik szeretnének felkészíteni magukat a szupramentális megnyilvánulásra, ezt a megtartóztatást le kell cserélni egy teljes absztinenciára, nem kényszerrel és elnyomással elérve, hanem egyfajta belső alkímiával, amelyen keresztül a nemző aktusban általánosan használt energiákat, átalakítják energetikai fejlődéssé és integrált átalakulássá. Nyilvánvaló, hogy az eredmény, akkor lehet teljes, és valóban hasznos, ha minden szexuális impulzust és vágyat eltávolítunk a mentális és vitális tudatosságból, valamint a fizikai akaratból. Minden radikális és tartós átalakulás belülről kifelé érvényesül, úgy, hogy a külső átalakulás a normális, szinte elkerülhetetlen következménye ennek a folyamatnak.

Döntően választanunk kell aközött, hogy a testet a Természet ügyeinek adjuk, engedelmeskedve a szükségletnek, hogy úgy tartsuk fenn a fajt ahogy van, és aközött, hogy ugyanezt a testet előkészítsük, hogy egy lépés lehessen az új faj megteremtésében. Mivel a kettőt nem lehet egyszerre, minden pillanatban döntenünk kell, hogy az emberiség tegnapjának része akarunk-e maradni, vagy a holnap szuper emberiségéhez tartozzunk.

Le kell mondjunk arról, hogy a jelenlegi élethez alkalmazkodjunk és sikeresek legyünk benne, hogyha fel szeretnénk készülni és aktív és hatékony részei szeretnénk lenni annak az életnek ami lesz. Vissza kell utasítanunk az élvezetet, ha a létezés örömére akarunk ráébredni, a maga teljes szépségében és harmóniájában.

Ez elvezet bennünket, egészen természetes módon, a vitális önmegtartóztatáshoz, az érzetek józan mértékletességéhez, a tapaszja erejéhez. Az erő, a célravezető lelkesedés székhelye a vitális lény. A gondolat a vitálisban válik akarattá, majd cselekvésre irányuló dinamizmussá. Az is igaz, hogy a vitális, a vágyak és szenvedélyek, erőszakos késztetések és ugyanilyen erőszakos reakciók, a lázadás és depresszió székhelye is. A szokásos megoldás, hogy elfojtjuk és éheztetjük a vitálist úgy, hogy megfosztjuk minden érzékeléstől; mivel az érzékelések a fő táplálékai és nélkülük elalszik, eltunyul, és éhen hal.

A vitálisnak gyakorlatilag három fenntartó forrása van. Az első és számára legkönnyebben elérhető alulról jön, a fizikai energiákból az érzékelésen keresztül.

A második a saját síkjáról jön: amikor elég kiterjedt és befogadó, az univerzális erőkből merít.

A harmadik, amely felé csak akkor nyílik meg, ha nagy vágyat érez a fejlődés iránt, felülről jön, spirituális erők és inspirációk elegyeként és felszívódásaként.

Az ember többé-kevésbé mindig küzd, hogy ezekhez a forrásokhoz hozzáadjon még egyet, amely ugyanakkor a legtöbb kínja és szerencsétlensége forrása. Ez a társaival való vitális erőcsere, amely általában kétfős csoportokban történik, ezt sokszor összetévesztik a szeretettel, de csak két erő vonzódásáról van szó, amelyek örömüket lelik a kölcsönös energia cserében.

Ily módon, ha nem akarjuk éheztetni vitális lényünket, az érzékelést nem utasíthatjuk el, vagy csökkenthetjük le számban és intenzitásban. Nem szabad elkerülnünk; inkább bölcsesség és megkülönböztetés segítségével fordítsuk hasznunkra azokat. Az érzékelés a tudás és tanulás kiváló eszköze, ne használjuk egoisztikus módon az élvezet kedvéért, az öröm és önelégültség utáni vak és tudatlan kutatásban.

Az érzékeknek képesnek kellene lenniük mindent elviselni ellenszenv, vagy kiábrándultság nélkül, de ugyanakkor meg kell szerezniük és ki kell fejleszteniük a megkülönböztetés képességet, hogy a különböző vitális rezgések minőségét, eredetét és hatását el tudják különíteni, hogy tudják, melyik kedvez a harmóniának, szépségnek és jó egészségnek, vagy melyik káros a fizikai lény és a vitális egyensúlyára és fejlődésére. Ezen felül az érzékeket eszközként kellene kezelni, melyek segítenek megközelíteni és tanulmányozni a fizikai és vitális világokat teljes összetettségükben; így az igaz helyükre kerülnek az átalakításra irányuló nagyszerű törekvésben.

A vitális megvilágosítása, megerősítése és megtisztítása, nem pedig annak gyengítése által járulhatunk hozzá a lényünk igazi fejlődéséhez. Ha megfosztjuk magunkat az érzékeléstől, az éppolyan veszélyes, mintha ételtől fosztanánk meg magunkat. De amiként az ételt is bölcsen és egyenként kell megválogatni a test megfelelő fejlődéséhez és működéséhez, úgy az érzékelések kiválasztását, és annak ellenőrzését is szakavatott szigorúsággal kell véghezvinnünk, ennek a nagyon dinamikus eszköznek, a lény többi részének fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges vitálisnak, a fejlődése és tökéletesítése érdekében.

Ez a vitális nevelés által finomítható, érzékenyebbé és finomabbá alakítható, még akár azt is mondhatjuk, hogy elegánsabbá, a szó legnemesebb értelmében, így átléphetünk az erőszakosságán és brutalitásán, amelyek valójában a faragatlanság, tudatlanság és ízléshiány más formái.

Valójában egy kiművelt és megvilágosult vitális olyan nemes és heroikus és önzetlen tud lenni, amennyire most spontán módon vulgáris, egoisztikus és romlott, ha magára van hagyva neveltetés nélkül. Elég, ha tudjuk, hogyan alakítsuk át magunkban az örömkeresést szupramentális teljesség iránti törekvéssé. Ha a vitális nevelése elég kiterjedt, kitartó és őszinte, eljön az idő, amikor meggyőződvén a cél nagyszerűségéről és szépségéről, a vitális feladja a kicsinyes és illuzórikus érzéki kielégítést, hogy elérje az isteni örömöt.

Bulletin, 1953. február