Az emberek általában automatikusan és spontán cselekszenek (CWM 9. kötet, 1958. január 15.)

Az emberek általában automatikusan és spontán cselekszenek, nem figyelik magukat cselekvés közben. Ezért ha feltennék maguknak a kérdést, hogy mi is történik, egy kis időbe telne, míg a folyamat tudatosodna bennük. Annyira megszokottá vált számunkra az élet, hogy nem is tudjuk, miként történik. Az élet összes gesztusa és mozgása spontán, automatikusan, majdnem tudattalanul, egy- fajta félig tudatos állapotban következik be. Így az ember rá sem jön arra az egyszerű tényre, miszerint, hogy véghezvigyen valamit, ahhoz mindenekelőtt először ismernie, majd később akarnia kell e tettet. Csak akkor kezd el aggódni lénye megfelelő működése felől, ha e szokásos elemek egyike hibásan működik - például az elme nem képes terveket szőni, a személy pedig képtelen végrehajtani. Például, ha egy reggel fölébredvén nem jutna eszünkbe fölkelni, megmosakodni; felöltözni, megreggelizni, ezt-azt csinálni, akkor azt mondanánk magunknak: "Miért? Mi a baj? Valami nem jól működik - nem tudom, mit kellene tennem, valami elromlott."

És ha később már tudjuk, mit kell tennünk - föl kell kelnünk, meg kell fürödnünk, föl kell öltöznünk -, ám mégsem tudjuk megtenni, akkor van valami, az akarat ösztönzése, ami nem működik, melynek nincs hatása a testre. Ekkor megint elkezdünk aggódni, és azt mondjuk magunknak: " Nahát, lehet, hogy beteg vagyok?"

Máskülönben pedig nem jövünk rá, hogy az egész élet ilyen. Meglehetősen természetesnek tűnik, hogy " ilyen" . Ezek szerint épphogy "félig tudatos" állapotban cselekszünk, gépiesen, spontán megszokásból, és nem figyelünk arra, amit teszünk. Ha egyfajta irányítást szeretnénk a mozgásaink felett, az első dolog, amit tudnunk kell, hogy mi történik.

És valójában ez lehet az ok, amiért a dolgok olykor nem mennek túlságosan jól. Hiszen ha minden az átlagos, szokásos ritmus szerint működne, akkor sosem lennénk tudatosak arról, amit csinálunk. Mindent megszokásból, automatikusan, ösztönösen, vagyis gondolkodás nélkül tennénk, és sosem figyelnénk arra, amit valójában teszünk, és soha nem tanulnánk önuralmat. "Valami", egy homályos tudat fejezné ki magát a háttérből úgy, hogy mi nem is figyeljük mit teszünk, és ez a valami sarkallna cselekvésre, majd ha jönne néhány különös vagy ismeretlen erőhullám, bármire rávehetne, és észre sem vennénk a cselekvésre bíró folyamatot. Ez gyakorlatilag így történik.

Csak ha teljesen tudatosak vagyunk a folyamatról, ha tudjuk, hogy működik az élet, az élet mozgása, az élet folyamata, csak akkor kezdhetünk irányítani: máskülönben el sem gondolkodunk az irányításról. Csupán ha valami kellemetlen történik, amikor például szerencsétlen következményekkel járó tettet hajtunk végre, és azt mondjuk magunknak: "Ó, ezt azonnal abba kell hagynom", akkor jövünk rá, hogy létezik egy "miként éljünk" technika, amely szükséges az életünk irányításához. Máskülönben csak a tettek, reakciók, mozgások és impulzusok többé-kevésbé összehangolt keveréke vagyunk, és egyáltalán nem tudjuk, hogyan történnek a dolgok. Ez fejlődik ki a lényben ütközés ek, súrlódás ok, az élet látszólagos rendetlenségei által, és ez formálja a tudatosságot a koragyermekkorban. A kisgyermek összességében tudattalan, és csak fokozatosan, nagyon fokozatosan kezd el tudatossá válni a dolgokról. Ám ha nem fordítanak rá külön figyelmet, az emberek majdnem az egész életüket úgy élik le, hogy nem tudják, mi történik. Nem tudatosak róla.

Tehát minden megtörténhet.

Ám ez a legelső kis lépés; az, amikor tudatosak akarunk lenni magunkról az Anyagi világban.

Homályos gondolataink és érzéseink vannak, amelyek többé-kevésbé logikusan fejlődnek ki a lényben (inkább kevésbé, mint többé). Aztán van egy halvány benyomásunk róla. Amikor pedig megégetjük magunkat, rájövünk, itt valami nincs rendben. Amikor elesünk és megütjük magunkat, újfent rájövünk, hogy valami nincs rendben. Elkezdünk gondolkodni, bizony erre-arra oda kellene figyelni, hogy ne égessük meg magunkat, ne essünk el, ne vágjuk össze magunkat ... A külső tapasztalat, a külső kapcsolatok segítségével kezdünk valamit sejteni. Máskülönben csak félig-tudatos halmaz vagyunk, amely mozog, de azt sem tudja, miért vagy hogyan.

Ez a tudattalan eredeti állapotából való kiemelkedés nagyon apró kezdete.

CWM 9. kötet, 1958. január 15.