Tisztelt látogató, ez az oldal még fordítás alatt áll.


1970. január 3.

Nyomtatóbarát változat

Az Anya

Agendája

 

70.31 – Amit megtanultam: a vallások kudarcot vallottak, mert megosztottak, mindegyikük azt akarta, hogy lelkiismereti kérdést csinálj más vallások kizárásából; és az összes tudás kudarcot vallott, mert kizáró volt; és az ember kudarcot vallott, mert kizáró volt. Amit az új tudatosság akar: többé semmi megosztás. Képessé kell válni megérteni a végső spirituális természetet, ugyanúgy, mint a végső anyagi természetet, és megtalálni találkozási pontjukat, ahol… valódi erővé válnak. Ezt a test is tanulja, a legradikálisabb eszközök által. Mindannyian azt mondják: „Ez, nem pedig az.” Nem! Ez ÉS az, és ez a másik is, és az a másik is, mindannyiuk együtt. Elég hajlékonynak és elég szélesnek lenni, hogy befoglaljunk együtt mindent. És ugyanez a testben. A test hozzászokott: „Ez, nem pedig az; ez vagy az… „Nem, nem, nem: ez ÉS az. Ez a nagy Megosztás, látod: élet vagy halál – örökké. És minden ebből fakad. Nos, (a szavak szánalmasan alkalmatlanok, de…), az életen-túli az élet és halál együtt… Egyáltalán miért hívjuk „életen-túlinak”! Mindig hajlunk az egyik oldal felé: a fény és a sötétség („sötétség”, nos…).

magyar