A Nő problémája

Szeretnék beszélni veletek a nő problémájáról, ami egy olyan régi probléma, mint az emberiség megjelenése, de még annél is végtelenül régebbi eredetű. Mert ha meg akarjuk találni a törvényt, ami szabályozza és megoldja a problémát, vissza kell mennünk az univerzum eredetéhez.

Az ősibb hagyományokból valamelyik, talán éppen a legősibb, az univerzum létrehozásának az okát a Legfelsőbb Abszolút akarat megnyilvánulásának tulajdonítja, mint a saját maga tárgyiasítását, és ennek a tárgyiasításnak az első felvonására mondták, hogy a kreatív tudatosság emanációja. Nos, ezek az ősi hagyományok általában kimondják, hogy az Abszolút a férfias és a Tudatosság a nőies nemű, így tevén megkülönböztetést eredetileg az ősi gesztus férfi és nő között, és ugyanabban az időben kapott különböző prioritást a férfias a nőies felett. Tény, hogy bár ők egyek, azonosak és egyidejűleg létezők a megnyilvánulás előtt, a férfias hozta az eredeti döntést, és áradt a nőies annak elvégzésére, ami annyit jelent, hogy bár nincs teremtés nőies nélkül, nincsen bármilyen nőies megnyilvánulás a férfias megelőző döntése nélkül.

Minden bizonnyal megkérdezhetnénk, hogy ez a magyarázat nem túl humánus-e egy kissé. De az igazat megvallva, az összes magyarázat, amit ember adhat, mindig magától értetődően emberi, legalábbis megfogalmazásukban. Mivel, a lelki felemelkedésükben a megismerhetetlen és elképzelhetetlen felé, bizonyos kivételes egyének képesek voltak túllépni az emberi természetet és azonosították magukat keresésük tárgyával egy fenséges és bizonyos fokig megfogalmazhatatlan tapasztalatban. De, amint arra törekedtek, hogy megosszák felfedezésük jótéteményét másokkal, meg kellett fogalmazniuk és azért, hogy mintájuk érthető legyen, annak szükségképpen emberinek és szimbolikusnak kellett lennie.

Azt is kérdezhetnénk, vajon ezek a tapasztalatok és azok közzététele felelősek-e a felsőbbrendűség érzéséért amelyet a férfi szinte mindig érez a nő irányában, vagy éppen ellenkezőleg, ennek a széles körben elterjedt felsőbbrendűségnek az érzése az, amely felelős a tapasztalatokhoz adott megjelenési formáért.

Mindenesetre az vitathatatlan tény marad: a férfi úgy érzi, felettes és uralkodni akar, a nő úgy érzi, elnyomott és lázadozik, nyíltan vagy titokban; és az örök veszekedés a nemek között állandósult korról- korra, lényegében azonosan, megszámlálhatatlan formában és árnyalatokkal.

Természetesen férfi a teljes felelősséget a nőre veti, ahogy nő veti a teljes felelősséget férfira. Az igazat megvallva a felelősséget egyenlően kell elosztani a kettő között és egyik sem büszkélkedhet, hogy kiválóbb a másiknál. Azonfelül a felsőbbrendűség és alsóbbrendűség fogalma megszűnéséig, semmi és senki sem tud véget vetni a félreértésnek, amely szétválasztja az emberi fajt két ellentétes táborra, és a probléma nem oldható meg.

Annyi minden elhangzott és íródott erről a problémáról, már megközelítették rengeteg szemszögből, hogy egy egész kötet sem lenne elég, kifejteni minden aspektusát. Általánosságban elmondható: az elméletek kiválóak, vagy mindenesetre, mindegyiknek megvannak a maga erényei; de a gyakorlat bebizonyította, hogy kevéssé bizonyultak sikeresnek, és nem tudom, hogy a megvalósítás szempontjából tettünk-e bármilyen előrelépést a kőkorszak óta. Mert a kölcsönös kapcsolataikban, a férfi és a nő egyszerre meglehetősen despotikus mesterei és kissé szánalmas rabszolgái egymásnak.

Igen, rabszolgák, hisz ameddig vannak vágyaink, amíg egyes dolgokat előnyben részesítünk, és amíg ragaszkodunk bármihez, addig azon dolgok és emberek rabszolgája vagyunk, amiktől vagy akiktől függ kielégítésük.

Így hát a nő a férfi rabszolgája a hím és annak ereje, s az ettől remélt otthon és biztonság iránti vonzalma, és végső soron az anyasághoz való ragaszkodása miatt. A maga részéről a férfi viszont a nő rabja bírvágya, a hatalom, az uralkodás iránti szomja, a nemi kapcsolatra való vágya miatt, valamint a házasélet apró kellemetességei és kényelmeihez ragaszkodása okán.

Ezért egyetlen törvény sem képes felszabadítani a nőket, hacsak ők maguk fel nem szabadítják magukat; s a férfiak is, minden uralkodói habitusuk ellenére, csak magukat belső rabszolgaságukból felszabadítván lépnek majd ki rabszolga sorukból.

S e gyakran be nem vallott, de a tudatalattiban még a legjobb esetekben is mindig jelen lévő burkolt küzdelem, kínlódás elkerülhetetlennek tűnik, hacsak az emberi lények felül nem emelkednek hétköznapi tudatosságukon, hogy azonosuljanak és egyesüljenek a Legfelsőbb Valósággal. Mivel amint belépünk e magasabb tudatosságba, észrevesszük, hogy a férfi és nő közti eddig óriásinak tűnő különbség tisztán fizikai eltérésre csökken.

Valójában ott lehetett már a földön kezdetben is egy tisztán férfias és egy tisztán nőies típus, mindegyik a maga sajátos és világosan differenciált jellemzőivel; de az idők folyamán, az elkerülhetetlen keveredésben, öröklődésben, a fiúk anyjukra a lányok apjukra hasonlítottak, a társadalmi haladás, a hasonló foglalkozások, - mindezek lehetetlenné tették ma felfedezni ezen tiszta típusait az embernek: minden férfi nőies sok szempontból, és minden nő férfias sok tulajdonságban, különösen a modern társadalmakban. De sajnos a fizikai megjelenés miatt állandósult a veszekedés szokása, talán még a rivalizálás szelleme által súlyosbítva.

Legjobb pillanataikban, mind a férfi, mind a nő képes elfelejteni nemi különbözőségét, de ez újra feltűnik a legcsekélyebb provokációra, ingerlésre; a nő érzi, hogy nő, a férfi tudja, hogy férfi, és a civódás feléled a végtelenségig újra és újra ilyen vagy olyan alakban, nyíltan vagy burkoltan, és talán annál keserűbben, minél kevésbé vallják be a felek. És eltűnődünk, vajon nem így lesz-e egészen addig, amíg már nem lesz többé sem nő sem férfi, hanem csak nemtelen testekben azonos eredetüket kifejező élő lelkek.

Mivel oly világról álmodunk, ahol az összes szembenállás végre eltűnik, ahol a lény képes lesz élni és virágozni, mert harmonikus magasabb egységbe foglalásává válik mindennek, ami a legjobb az emberi fajban, egyetlen tudatosságban és tettben egyesítve a tervet s a végrehajtást, a látomást és a teremtést.

Amíg egy ilyen boldog és radikális megoldás nem elérhető, India marad, ezen a ponton, mint sok más, az erőszakosság földje, az ellentmondásos kontrasztoké, melyek mégis megoldhatóak egy nagyon széles és átfogó szintézissel.

Valóban nem Indiában találjuk azt, ami a legintenzívebb imádat, a Legfelsőbb Anya, világegyetem kreátora, minden ellenség legyőzője, minden isteneknek anyja, és minden világok összes adománya szétosztójának legteljesebb tisztelete?

És nem Indiában találjuk azt, ami a legradikálisabb elítélése, a legvégső megvetése a női alapelvnek, Prakriti, Maya, minden bukás és minden nyomorúság megrontó illúziójának oka, az a Természet, amely megtéveszt, szennyez, és elcsábít az Istenitől?

India egész élete átszőtt ezzel az ellentmondással, szenved ettől mindkettőben, elmében és szívben. Mindenhol női istenségek emelkednek oltáraikon; India gyermekei várják az üdvösséget és a megszabadulást Mother Durgájuktól. És mégis, annak nem egy gyermeke mondta, hogy az Avatár soha nem kívánt inkarnálódni egy nő testében, mert nincs helyes gondolkodású Hindu aki felismeri őt! Szerencsére, az Istenit nem befolyásolta egy ilyen szűk szektás szellem, vagy mozgatták ily kicsinyes szempontok. És ha úgy tetszik neki, hogy egy földi testben megnyilvánuljon, nagyon keveset törődik azzal, vajon felismerik-e vagy sem az emberek. Egyébként úgy tűnik, hogy minden inkarnációjában előnyben részesítette a gyermekeket és az egyszerű lelkeket a tanultakkal szemben.

Minden esetre, amíg az új eszme és tudatosság nem kényszeríti a Természetet egy új faj megteremtésére, aminek többé nem kell meghódolnia az állati nemzés kényszerűsége előtt, és így két egymást kiegészítő nemre oszlania, a legjobb, amit a jelenlegi emberi faj fejlődéséért tehetünk, hogy mindkét nemet a tökéletes egyenlőség alapján kezeljük, hogy ugyanazt az oktatást és képzést adjuk nekik, és megtanítjuk őket, hogy lényegük, a minden nemi megkülönböztetés felett álló Istenivel való folyamatos kapcsolatuk révén megtalálják az összes lehetőség és összhang forrását.

És ekkor lehet, hogy India, az ellentétek földje, az új felismerések földje is lesz, éppen úgy, mint ahogy fogantatásuk bölcsője volt.

Bulletin, 1955. április