94. ( Minden lemondás egy nagyobb, még meg nem szerzett örömért van. ...)

94. Minden lemondás egy nagyobb, még meg nem szerzett örömért van. Egyesek az elvégzett kötelesség öröme miatt mondanak le, egyesek a béke öröméért, egyesek Isten öröméért, és egyesek az önkínzás öröméért, de inkább azért mondjál le, hogy az egy átmenet legyen a szabadságba és a túloldali, háborítatlan elragadtatásba.

Ritkán volt nekem a lemondásnak ez tapasztalata - ahhoz, hogy le tudj mondani valamiről, kötődnöd kell ahhoz, és mindig ott volt ez a szomjúság, tovább kell menni, magasabbra, fejlődni, jobban csinálni, jobban tudni és... a lemondás érzete helyett, inkább egy jó megszabadulás érzésed van. Megszabadulás valamitől ami akadályoz, lenyom, csökkenti az előrehaladásodat. Ez az, amit én mondtam a minap: "Mi még mindig mindaz vagyunk, amit már nem akarunk lenni, míg Ő minden, amivé akarunk válni." Amit úgy nevezünk "mi" az a mi önző butaságunk, az ego butasága, pontosan minden, ami már nem akarunk lenni; és olyan öröm lenne eldobni mindent, megszabadulni mindentől annak érdekében, hogy alkalmassá váljunk arra amik akarunk lenni.

Ez egy nagyon élő tapasztalat.

Csak a folyamat ismert számomra, és amely többször megismétlődött az életemben, hogy lemondani egy tévedés: valami, amit igaznak hiszünk - ami valószínűleg igaz is volt egy ideig - amely részben a tevékenységünk alapja, az valójában csak egy vélekedés volt. Azt gondoljuk, hogy egy valósághű megállapítás minden logikus következményeivel, és a cselekvésünk - egy része cselekvésünknek - azon alapult, és minden automatikusan követte;. amíg hirtelen egy tapasztalat, körülmény, vagy intuíció figyelmeztet, hogy a megállapításunk nem olyan igaz, mint amilyennek látszott. Aztán ott van a teljes megfigyelési, tanulmányozási időszak - vagy néha jön, mint egy kinyilatkoztatás, egy hatalmas bizonyíték - és akkor ez nem csak a gondolat vagy hamis tudás, amit meg kell változtatni, hanem annak összes következményét is, talán egy cselekvés egész vonalát egy adott ponton. És abban a pillanatban, van egyfajta érzés, valami lemondás érzéséhez hasonló; vagyis, hogy le kell bontanod egy sor dolgot, amit már felépítettél - ez lehet néha elég jelentős, néha kis dolog - de a tapasztalat ugyanaz: ez egy erő, egy hatalom mozgása, ami felold, és az ellenállás mindentől, amit fel kell oldani, minden múltbéli szokástól. és ezen oldódás mozgása, az annak megfelelő ellenállással az, ami valószínűleg a közönséges emberi tudatosságban a lemondás érzéseként fejeződik ki.

Láttam ezt a közelmúltban; ezen körülmények teljesen lényegtelenek önmagukban; azok csak a tanulmány összefüggésében érdekesek. Ez az egyetlen jelenség, ami ismerős számomra, mert már több alkalommal megismétlődött az életemben. És ahogy a lény fejlődik, a feloldás hatalma növekszik, egyre jobban azonnali lesz, és az ellenállás csökken. Ám emlékszem a maximális ellenállás időszakára - több mint fél évszázaddal ezelőtt - nem volt semmi, de az mindig valami rajtam kívüli volt - nem a tudatosságomon, hanem az akaratomon kívüli - valami, ami ellenáll az akaratnak. Soha nem éreztem, hogy lemondjak valamiről, de volt már olyan érzésem, hogy nyomást gyakoroljak a dolgokra, és feloldjam azokat. Minthogy most egyre több és több, a nyomás érzékelhetetlen, azonnali: amint az erő jön feloldani egy sor megnyilvánult dolgot, nincs ellenállás, minden feloldódik; és helyette, alig van ott a felszabadultság érzése - van valami, ami még mindig jól szórakozott, és azt mondta: "Ah! újra! Milyen gyakran korlátozzuk magunkat ... " Hányszor hisszük, hogy állandóan előre megyünk, simán megállás nélkül, és mégis hányszor beállítunk egy kis korlátot magunk elé. Ez nem nagy korlát, mivel nagyon kis dolog egy óriási egészben, de korlát a cselekvésünknek. És amikor az Erő hat, feloldja a korlátot, és először úgy érezzük felszabadított, örülünk; de ez most nem is az, ez egy mosoly. Mert ez nem egyfajta felszabadulás - egyszerűen olyan mint egy kő eltávolítása az utadról, hogy haladhass tovább.

A lemondásnak ez az ideája csak egy egocentrikus tudatosságban fordul elő. Természetesen, emberek - azok, akiket elég fejletlennek hívok - kötődnek a dolgokhoz - ha van valamijük, nem akarják elengedni! Ez olyan gyerekesnek tűnik nekem! ... Nekik, ha kénytelenek lemondani azokról, fáj! Mivel azonosulnak a dolgaikkal, ragaszkodnak hozzájuk. De ez gyerekes. Az igazi folyamat mögött van... the amount a dolgokban lévő ellenállás összessége ami kifejlesztett egy bizonyos tudásbázist - ami tudás volt egy adott időpontban, és már nem az egy másikban - egy részleges tudást, nem ideig-óráig tartót, hanem átmenetit. Van e tudáson felépült dolgoknak egy egész sora, melyek ellenállnak, és az Erő így szól: "Nem! ez nem igaz (Nevet) az alapod már nem igaz, el vele!" de aztán "Jaj, ez fáj!" - Ez az, amit emberek úgy éreznek, mint lemondás.

A nehéz dolog talán nem is annyira a lemondás mint inkább az elfogadás ... [Anya mosolyog] amikor látod, az életet ahogy most van. De aztán, ha elfogadjuk ahogyan tudunk élni mindennek közepette miközben ezen "elragadtatás zavartalan". - ez nem odafent van, hanem itt?

Ez volt a problémám hetekig.

Erre a következtetésre jutottam: elvben, ennek a tudatosságnak az egyesítése az istenivel, elragadtatást hoz - ez az elv - ezért, a tudatosság és isteni egyesülésének, akár a jelenleg világban, akár egy jövőbeli világ építésében, azonosnak kell lennie - elvileg. Vagyis miért ismétlem magamnak állandóan: hogy lehetséges, "Hogyan lehetséges, hogy neked nem volt ez az elragadtatásod?"

Megvan - amikor az egész tudatosság az egyesülésben összpontosul, bármikor, bármi közben, ahogy a tudatosság az egyesülésre való összpontosítás felé mozog, elérkezik az elragadtatás... De azt kell mondanom, hogy eltűnik, amikor benne vagyok ... a munka egy nagyon kaotikus világában, amelyben minden úgy jár körülöttem - és szükségképpen el kell fogadnom ami körülöttem van, annak érdekében, hogy cselekedni tudjak. Elértem egy állapotot, amelyben minden amit kapok, még azok a dolgok is, amelyek a legfájdalmasabbak, abszolút csendesen és közömbösen hagynak; - "közömbösen", ez nem egy tétlen közöny: bármilyen fájdalmas reakció nélküli, teljesen semleges, (Gesztus fordult az Úrhoz) tökéletes egyöntetűséggel. De az egyöntetűségben, az elvégzendő dolgok pontos ismerete van, a szavak kimondásának vagy leírásának, a döntéshozatalnak, mindenesetre mindannak ami cselekvéssel jár. Mindez a tökéletes semlegesség állapotában a Hatalom érzetével egyidejűleg történik: a Hatalom áramlik, a Hatalom cselekszik, és a semlegesség marad - de nincs elragadtatás. Nincs a rajongásom, az örömöm, és a cselekedetem teljessége.

És azt kell mondanom, hogy az elragadtatás nyújtotta tudatállapot veszélyes lenne a világ jelenlegi állapotában. Mert a létrehozott reakciók szinte abszolútak - látom, hogy ezen elragadtatás állapotának egy ELSÖPRŐ hatalma van. De ragaszkodom az "elsöprő" szóhoz, abban az értelemben, hogy ez intoleráns, vagy elviselhetetlen - inkább elviselhetetlen - semmihez sem hasonlítható! Ez ugyanaz a dolog, vagy majdnem - nem egészen ugyanaz, de majdnem - mint legfőbb isteni Szeretet; ezen extázis vagy elragadtatás vibrációja az isteni Szeretet rezgésének egy első jele, és ez teljesen - igen, nincs más szó rá - intoleráns, abban az értelemben, hogy a jelenléte nem fogad el bármi vele ellentéteset.

Nos, ennek ijesztő eredményei lennének a hétköznapi tudatosság számára. Tisztán látom ezt, mert amikor ez a Hatalom jön - ez a hatalom jön, úgy érezzük, mintha minden fel akarna robbanni. Nem tolerál mást csupán az egyesülést, nem tolerál mást csupán az elfogadó választ, ami befogad és elfogad És ez nem egy önkényes akarat, létezésének puszta tényével valamilyen mindenhatóság - "mindenhatóság" nem abban az értelemben ahogy mi értjük, ez egy valódi mindenhatóság. Ez azt jelenti, hogy maradéktalanul, teljesen, kizárólagosan létezik. Mindent tartalmaz, de ami ellentétes a rezgésével az kénytelen megváltozni, mivel semmi sem tűnik el. Így ez a közvetlen, szinte brutális, abszolút változás, a világban, ahogy az van, egy katasztrófa.

Voilà, választ kaptam a problémámra.

Mert ez volt, azon tűnődtem, "De miért? Ki vagyok Én,... " Bármelyik pillanatban nekem csak ezt kell tennem (Felfelé gesztus) és ez ...már csak az Úr van ott, minden AZ - de így teljesen minden, ami nem Ő eltűnik! Tehát az arány jelenleg ...(Nevet) az, hogy túl sok dolog tűnne el!

Ezt megértettem.

1963. augusztus 17. 24.