Fejlődés életről életre (CWM 9. kötet 1958. február 12.)
Kedves Anya, mivel az elme, a vitális és a test minden életben új, hogyan hasznosíthatnánk az előző életek tapasztalatát? Muszáj átesnünk újra ugyanazokon a tapasztalatokon?
Ez emberfüggő!
Nem az elme és a vitális fejlődik és halad életről életre - kivéve az evolúció nagyon magas szintjén álló különleges eseteket -, hanem a pszichikus. A dolog a következőképp történik: a pszichikusnak váltakoznak a tevékeny és a pihenő szakaszai; az egyik élet során a fizikai élet tapasztalásainak, a fizikai testben eltöltött tevékeny aktív életnek köszönhetően fejlődik az elme, a vitális és a test összes tapasztalatával, utána természetesen nyugovóra tér, amely során asszimilálhatja a tevékeny létezése során bekövetkezett fejlődését. Amikor ez a beépülés befejeződik, ha már feldolgozta a fejlődést, amit a földi tevékeny élete során ért el, újra leszületik egy testbe, magával hozva fejlődésének eredményeit, és ha már kellően fejlett az állapota, akkor maga választja meg a környezetet és azt a fajta testet, azt a fajta életet, amelyben ki tudja egészíteni tapasztalatának egyik vagy másik részét. Bizonyos esetekben, ha a pszichikusnak nagyon fejlett az állapota, a test elhagyása előtt ki tudja választani, hogy milyen életet akar a következő inkarnációjában.
Amikor a pszichikus már majdnem teljesen kialakult és nagyon tudatos lénnyé vált, ellenőrzi az új test formálását, általában egy belső befolyás által kiválasztja azokat az elemeket és szubsztanciákat, amelyek úgy alakítják ki a testét, hogy a számára szükséges élményekhez juttassa. De ez csak meglehetősen fejlett állapotban következik be. És később, amikor már teljesen kialakult és azért tér vissza a földre, mert szolgálni, segíteni akarja a közösséget, részt akar venni az Isteni Munkában, akkor képes a kialakuló testbe olyan elemeket juttatni, amelyek előző életek mentálisához és vitálisához tartoznak, és amelyek pszichikus erők által megszervezve és átitatva megmaradtak és így részt vehetnek az általános fejlődésben. De ez csak rendkívül fejlett stádiumban következik be.
Amikor a pszichikus teljesen kialakult és ennek tudatában van, tudatos eszközévé válik az Isteni Akaratnak, úgy szervezi meg a vitálist és az elmét, hogy azok is részt vehessenek az általános harmóniában, és megmaradhassanak.
A fejlettség magas foka lehetővé teszi, hogy a mentális és vitális legalább néhány része megmaradjon a test felbomlása ellenére, ha például az emberi tevékenység bizonyos mentális és vitális részei különösképpen kifejlődtek, akkor ezek a részek "saját formájukban" maradnak meg - annak a tevékenységnek a formájában, amely tökéletesen megszervezett volt, például erősen intellektuális emberek esetében, akik kiemelkedő módon fejlesztették ki az agyukat, lényük mentális része megőrzi ezt a struktúrát, amely önálló élettel rendelkező szervezett agy formájában raktározódik el, és amely változatlan marad az új életig, amelyben az összes addig elért eredményével vehet részt.
A művészeknél, mint például néhány zenész, akik különösképp tudatos módon használták a kezüket, a vitális és a mentális szubsztancia kezek formájában marad meg, amelyek tökéletesen tudatosak, akár élő emberek kezét is használhatják különleges kapcsolat esetében stb.
Ezzel szemben hétköznapi emberekél, akikben a pszichikus forma nem fejlődött ki teljesen és szervezetten, amikor a pszichikus elhagyja a testet, a mentális és a vitális forma egy ideig még fennmaradhat - ha a halál különösen nyugodt és koncentrált módon következett be. Ha azonban az ember hirtelen és szenvedélyes állapotban halt meg, számos kötődéssel bírván, akkor a lénye különböző részei szétszélednek, és rövidebb-hosszabb ideig még tovább élhetik saját életüket a saját területükön, majd eltűnnek.
Az organizáció és az átalakítás központja mindig a pszichikus jelenléte a testben. Ezért nagyon nagy hiba azt hinni, hogy a fejlődés folytatódik vagy - miként néhányan gondolják - tökéletesebb és gyorsabb két élet közötti átmeneti időszakban. Ekkor általában egyáltalán nincs fejlődés, mivel a pszichikus pihenő állapotba lép, a többi rész pedig, miután leél egy többé-kevésbé tiszavirág életet a saját területén, szétbomlik.
A földi élet a fejlődés színtere. A fejlődés itt a földön lehetséges, a földi létezés alatt. És a pszichikus az, amely a fejlődést egyik életből a másikba szállítja, azáltal, hogy megszervezi saját fejlődését és növekvését.
CWM 9. kötet 1958. február 12.
magyar