1962. január 12. (a "szupramentális hajó" tapasztalat)

Az Anya

Agendája

(Satprem, a "szupramentális hajó"tapasztalattal kapcsolatos kérdéséről:)

Megkaptad a jegyzetemet, petit?

Már beszéltem valahol a témáról. Emlékszel a madrasi úriemberre,¹ aki feltett egy kérdést?... Volt ott egy utalás.

Mivel követtem a fonalat, és újra felvettem a kapcsolatot a szupramentális hajó tapasztalatával és észrevettem, hogy DÖNTŐ hatása van a helyzetemre: ezzel a tapasztalattal igen tisztán, pontosan, határozottan és véglegesen létrejöttek a szükséges körülmények. Ebben a tekintetben érdekes volt.

Egyszer és mindenkorra elsöpört minden elképzelést - nem csak hagyományos morális elképzeléseket, hanem mindent, amit itt az indiai emberek szükségesnek hisznek a spirituális élethez. Ebben a tekintetben nagyon tanulságos volt. Mindenekelőtt ez az úgynevezett aszketikus tisztaság... Az aszketikus tisztaság egyszerűen a vitális mozgások visszautasítása. Ahelyett, hogy venné ezeket a mozgásokat az Isteni felé fordítaná és meglátná bennük a legfelsőbb Jelenlétet (és így lehetővé tenné, hogy a Legfelsőbb szabadon elintézze azokat), Ő azt mondja (nevet): "Nem - semmi közöd hozzá! Semmi beleszólásod nincs."

A fizikaival kapcsolatban, ez egy régi és jól ismert történet - az aszkéták mindig visszautasították; de a vitálist is visszautasítják. Mind ilyenek itt, sőt. X lehet, hogy mostanra változott egy kicsit, de az elején ő sem volt más. Csak azokat a dolgokat fogadták el, amikre klasszikusan szentként gondoltak, vagy amiket a vallási hagyományok elfogadtak - például a házasság szentségét, és az ehhez hasonló dolgokat. De egy szabad élet? Esélytelen! Az teljesen összeférhetetlen volt a vallási élettel.

Nos, mindezt teljesen elsöpörte, egyszer és mindenkorra.

Ez nem azt jelenti, hogy könnyebb megtennünk, amit kérnek tőlünk! Valószínűleg sokkal nehezebb.

Az amerikainak írt válaszomban megemlítettem a fő pszichológiai követelményt: egy tökéletes egyöntetűség állapota. Ez egy FELTÉTLEN követelmény. A tapasztalat óta eltelt években rájöttem, hogy teljes egyöntetűség nélkül semmilyen szupramentális rezgést nem lehet közvetíteni - más szavakkal, elég az egó legkisebb mozdulata, ha bármit egy kicsit is jobban szeretne, és minden elzárul, leáll az átvitel. Ez már egy elég nagy akadály.

Ezen felül van még két feltétel, hogy a felismerés teljes legyen, és egyik sem könnyű. Intellektuálisan nem túl nehezek; valójában igen könnyűek valaki olyan számára, aki már gyakorolt jógát, követett egy fegyelmet (itt nem akárkiről beszélek). Ha adottnak vesszük ezt az egyenlőséget, pszichológiailag sincs túl nagy nehézség. De amint leérsz az anyagi síkra - a fizikai síkra - és aztán a testbe, itt többé nem könnyű. A két feltétel közül az egyik a majdnem végtelen táguláshoz, kiterjedéshez szükséges erő, ami lehetővé teszi számodra, hogy kiterjedj a szupramentális tudatosság dimenzióihoz - ami teljes. A szupramentális tudatosság a Legfelsőbb tudatossága, az ő teljességében. Amikor "teljességről" beszélek, a Legfelsőbb Megnyilvánult aspektusára gondolok. Természetesen, egy magasabb nézőpontból, a lényeg nézőpontjából - a lényege annak, ami Megnyilvánulva Szuperelmévé válik - itt szükséges, hogy teljesen tudj a Legfelsőbbel azonosulni, nem csak az ő Megnyilvánulási aspektusával, hanem a statikus vagy nirvánikus aspektusával is, a Megnyilvánuláson kívül: a Nemléttel. De ráadásul az embernek képesnek kell lennie az Azzá Válásban is azonosulni a Legfelsőbbel. És ez magában foglalja mindkét dolgot: egy kitágulást, ami nem szégyell határtalan lenni, ami ugyanakkor a teljes képlékenység is kell legyen, képessé téve ezzel az embert, hogy kövesse a Legfelsőbbet az Azzá Válásában. Nem csupán az idő egy pontjában kell oly hatalmas legyél, mint az Univerzum, hanem határtalanul az Azzá Válásban. Ez a két feltétel. Potenciálisan jelen kell lenniük.

Egészen a vitálisig, még mindig abban a birodalomban vagyunk, ahol a dolgok több mint lehetségesek - már meg is történtek. De materiális szinten ennek eredménye a minap történt szerencsétlenségem.²

De még ha elsőbbségként el is fogadjuk ezeket a szerencsétlenségeket, a dolgok bonyolultak maradnak, mert kettős mozgás van: egyszerre zajlik sejtszintű átalakulás és a lehetősége "valaminek" ami alkalmazkodássá tudná felváltani a tágulást, egy folyamatos sejten belüli átalakulás.³

Természetesen, a testeink most merevek és nehezek - ez valóban hallatlan; ha ez nem így lenne, nem öregednénk. Például, a vitális testemben több energia, fiatalság, és növekedési erő van, mint amikor húsz éves voltam. Igazából nem lehet összehasonlítani. Az erő VÉGTELENÜL nagyobb. mégis, a test darabokra hullik - ez tényleg hallatlan. Tehát találni kell egy módot, ahogyan áthidalhatjuk ezt a szakadékot a vitális és a materiális létezés között.

Nem mintha a probléma nem lenne részlegesen megoldva: a hatha jógik részlegesen megoldották - feltéve, hogy semmi mást nem teszel (ez a baj). Mégis azáltal, hogy nálunk van a tudás, képesnek kellene lennünk megtenni mindent, ami szükséges anélkül, hogy ez lenne az egyetlen elfoglaltságunk. Akár hogy is, ez a lehetőség nem teljesen ismeretlen; miután visszavonultam a szobámba, az első néhány hónapban ⁴ amikor elvágtam minden kapcsolatot a külvilággal, nagyon jól működött. még le is nyűgözött! Leküzdöttem nagyon sok rendellenességet a testemben, és sok igen pontos jelem volt arra, hogyha így folytatom, visszanyerek mindent, amit elvesztettem, egy még jobb egyensúllyal. Úgy értem, lenyűgözött a gyakorlati egyensúly. Csak amikor újra kapcsolatba kerültem a világgal, minden megállt és elkezdett visszafejlődni - egyre inkább, mert súlyosbította a kiterjedés fegyelme, amitől állandóan - ÁLLANDÓAN, hegynyi nehézségeket kellet megoldjak. És így....

Az elmével igen könnyű - a dolgokat öt perc alatt helyre tudod rakni, nem nehéz. A vitálissal az már egy kicsit nehezebb, valamivel tovább tart. De amikor elérsz a materiális szintre, nos. Itt FERTŐZÉSE van a rossz sejtműködésnek, és egy fajta belső szervezetlenség - a dolgok nem maradnak a helyükön. Minden, kívülről beszívott rezgés zűrzavart hoz létre, semmi nem lesz a helyén, rossz kapcsolatokat hoz létre és felborítja a szervezést; ezt néha ÓRÁKBA telik helyre rakni. Ebből következik, hogyha tényleg ki szeretném használni ennek a testnek lehetőségét anélkül, hogy le kellene cserélnem, mert már nem tud követni, tényleg arra lenne szükségem, amennyire csak lehetséges, hogy ne kelljen lenyelnem mindenfélét ami évekre visszavet.

Ez nehéz, nehéz.

Amíg nincs szó fizikai átalakulásról elégséges a pszichológiai és nagyrészt a szubjektív nézőpont - és ez viszonylag könnyű. De amikor elérünk oda, hogy bevonjuk az Anyagot is a munkába, az e világi Anyagot ahol már maga a kiinduló pont is hamis (szinte ájulásból és tudatlanságból indulunk), nos, akkor ez nagyon nehéz. Mert annak érdekében, hogy visszanyerje elvesztett tudatosságát, az Anyagnak egyéniesítenie kellett magát és ezért egy bizonyos nélkülözhetetlen mértékű merevséggel jött létre. És ez merevség a Szuperelme befogadásához szükséges kiterjedés, alkalmazkodás és hajlékonyság legnagyobb akadálya. Folyamatosan szembe találom magam ezzel a problémával, ami teljesen konkrét, teljesen materiális, mert itt sejtekkel dolgozol, amiknek sejteknek kell maradniuk és nem párologhatnak el valamilyen nem-fizikai valóságba, de ugyanakkor rendelkezniük kell a határtalan kiterjedéshez szükséges hajlékonysággal, nem lehetnek merevek.

Voltak idők, amikor a leganyagibb elmében dolgoztam (az anyagi szubsztanciába bevésett elmével) amikor éreztem, hogy az agyam duzzad és duzzad és duzzad, és akkora lett a fejem, hogy azt hittem szétdurran! Két alkalommal le kellett álljak (ez csak érzet volt, vagy tény?) akárhogy is, veszélyesnek tűnt, mintha szét akarna durranni a fejem, mert túl nagyra nőtt az, ami benne van (ez az anyagban lévő erő volt, ez az erőteljes sötétkék fény, aminek ilyen erőteljes rezgései vannak; képes gyógyítani például, és megváltoztatni a szervek működését - egy materiálisan tényleg nagyon erőteljes dolog). Nos, akkor az töltötte be a fejem, egyre több és több és több és több, és az volt az érzésem, hogy a koponyám (tudod, ez fájt)... egy kifelé irányuló nyomás volt a koponyámban, ami mindent ki akart nyomni... Azon tűnődtem, mi fog történni. Aztán, ahelyett, hogy követtem volna a mozgást, hogy segítettem volna és mentem volna vele együtt én is, mozdulatlan lettem, passzív, hogy lássam, mi fog történni. És mindkét alkalommal leállt. Már nem segítettem tovább a mozgást, egyszerűen passzív maradtam - és megállt, volt valamilyen stabilizáció.

(csend)

De Sri Aurobindo is át kellett, hogy élje [a sejtszintű kitágulást] mert megerősítette, hogy IGENIS lehetséges.

A kérdés természetesen, az ANYAG szupramentalizációja - a tudatosság, az semmi. A legtöbben, akik egyáltalán átélték ezt a tapasztalatot, mentális szinten élték át, ami viszonylag könnyű. Nagyon könnyű: megtörni a határokat, amiket az egó hozott létre, határtalan kiterjedés ahol a mozgások az Azzá válás ritmusát követik. Mentálisan mindez igen könnyű. Vitálisan. Néhány hónappal azután, hogy visszavonultam a szobámba, átéltem a vitálisomban is ezt a tapasztalatot - csodálatos, hihetetlen! Természetesen ahhoz, hogy ott átélhesd a tapasztalatot, az elmének változnia szükséges, teljesen lelki közösségben kell legyél; kivétel nélkül, minden egyéni vitális lény be fog pánikolni akit nem készítettek elő azzal, amit elégséges mentális alapnak hívhatunk. Az összes szegény ember, aki megijed a legkisebb kis tapasztalattól is, jobb, hogyha nem kontárkodnak ebbe bele - be fognak pánikolni. De úgy történt - mondhatnád, hogy isteni kegyelem által - hogy a vitálisom, a jelenlegi inkarnációm vitálisa szabadnak és diadalmasnak született. Soha semmitől nem félt a vitális világban; gyakorlatilag gyerekjáték volt a legfantasztikusabb tapasztalat is. De amikor átéltem ezt a tapasztalatot, vonzott, hogy néhány hétig benne maradjak; Olyan volt... régebben meséltem neked egy keveset a tapasztalatról (jó régen volt, legalább két éve).⁵ Elmondtam, hogy még napközben is olyan volt, mintha a föld tetején ülnék - ez volt az a felismerés a vitális világban. És milyen fantasztikus éjszakákat adott nekem! Éjszakák, amiket sose tudtam leírni senkinek, ezért nem is említettem soha - de mindig csodálatos kalandként vártam az éjszakákat.

Hogy tovább haladhassak, önként lemondtam minderről. És amikor megtettem, megértettem, mit értenek az Indiaiak azon, amikor azt mondják: feladta a tapasztalatát. Sose értettem igazán, hogy mit jelent ez. Amikor ezt megtettem, megértettem. "Nem", mondtam "Nem akarok itt megállni; mindent felajánlok Neked, hogy eljuthassak a végéig." Akkor megértettem, hogy ez mit jelent.

Ha megtartottam volna, egy világhírű jelenséggé váltam volna, ami feje tetejére állítja a világ történelmét! Óriási erő! Óriási, melyhez foghatóról még soha nem hallottak... de ez azt jelentette volna, hogy ott megállok, hogy azt a tapasztalatot fogadom el végsőként - de én tovább mentem.

Nos. Mit mondhatnék neked, ami érdekes - minden, amit mondtam egy fajta egyveleg, és háromnegyede használhatatlan.

De, Anya...

Nem azért mondtam, hogy cikket írj belőle!

Amikor elolvastam a jegyzetet ⁶ amit küldtél nekem, azonnal újra felvettem a kapcsolatot a tapasztalattal, és a dolgok kitisztultak. Amilyen jól csak tudtam, elmondtam neked...

(Csend)

Az embereknek azon a hajón két képességük volt: egy, a tudatosság végtelen kiterjesztésének képessége minden szinten, beleértve a materiálist is; és kettő, végtelen rugalmasság, hogy tudják követni az Azzáválás mozgását.

A finom fizikaiban zajlott. Az embereknek, akiknek tapasz volt a testén és visszaküldték őket mindig azok voltak, akikből hiányzott a rugalmasság, amit ez a két mozgás megkövetelt. De a fő dolog a kiterjedés mozgása; a fokozatos mozgás, az Azzáválás mozgásának követése, egy későbbi elfoglaltságnak tűnt - azoknak, akik partra szálltak. A hajón végzett előkészület a kiterjedés képességével volt kapcsolatos.

Egy másik dolog, amit nem említettem, amikor elmeséltem a tapasztalatot, hogy a hajónak nem volt motorja. Mindent az akaraterő mozgatott - embereket, dolgokat (még a ruha, ami az embereken volt is akaraterejük eredménye volt). És ez minden dolognak és minden ember alakjának adott egy hatalmas rugalmasságot, mert tudatosak voltak erre az akaratra, ez nem egy mentális akarat, hanem a Én akarata, amit spirituális akaratnak vagy szellemi akartnak is nevezhetnénk (hogy a lélek szónak ezt a meghatározást adjuk). Ezt itt akkor tapasztalom, amikor teljesen spontán cselekszem, úgy értem, amikor a cselekedetet - például egy kifejezés vagy mozdulat - nem az elme határoz meg, de (hogy, a gondolatot vagy intellektust ne is említsük) nem is az az elme, ami általában mozgásba lendít minket. Általában amikor megteszünk valamit, érzékelhetünk magunkban egy akaratot, ami meg akarja tenni; ezt láthatod, ha figyeled magad: mindig van, megvan az akarat, hogy megtedd (ez megtörténhet egy villanás alatt). Amikor tudatos vagy, és vizsgálod magad, ahogy megteszel valamit, megláthatod magadban az akaratot megtenni - itt lép közbe az elme, ez egy normális közbelépés, a megszokott rend, ahogy történnek a dolgok. De a szupramentális cselekedetek egy szökkenéssel az elme felett dőlnek el. A tevékenység közvetlen, nincs rá szüksége, hogy áthaladjon az elmén. Valami közvetlen kapcsolatba kerül a vitális központokkal és mozgásba hozza azokat anélkül, hogy keresztülmenne az elmén - de mégis teljes tudatosságban. A tudatosság nem a megszokott sorrendben működik, hanem közvetlenül a spirituális akaratból az anyagba dolgozik.

Tehát amíg meg tudod tartani az elmédben a teljes mozdulatlanságot, az ihlet teljesen tiszta - tisztán érkezik. Amikor ezt az állapotot el tudod kapni és meg is tudod tartani miközben beszélsz, akkor ami eszedbe jut, szintén zavartalan, tiszta marad.

Ez egy nagyon törékeny működési mód, talán azért mert még nem szoktunk hozzá - a legkisebb mozdulat, a legkisebb mentális rezgés mindent felborít. De amíg tart, addig teljesen tiszta. És egy szupramentalizált életben ez kell legyen a FOLYAMATOS állapot. A mentalizált akarat már nem léphet közbe; mert lehet, hogy spirituális akaratod van, az életed lehet a spirituális akarat állandó kifejeződése (ez történik mindenkivel, aki úgy érzi, hogy az Isteni vezeti őket belülről), de ezt még mindig a mentális írja át. Nos, amíg ez így van, nem beszélhetünk szupramentális életről. A szupramentális élet TÖBBÉ NEM megy át az elmén. Az elme ahogy minden áthalad rajta a mozdulatlan átmenet területe. A legkisebb rándulás elég, hogy minden felboruljon.

(csend)

Tehát mondhatjuk, hogy a Szuperelme csak a tökéletes egyöntetűség állapotában tud megnyilvánulni a földi tudatosságban - mely egyöntetűség a Legfelsőbbel való spirituális azonosulásból fakad: minden a Legfelsőbbé válik a tökéletes egyöntetűségben. És ennek automatikusak kell lennie, nem egy tudatos akaratból, intellektuális erőfeszítésből, vagy az állapotot megelőző megértésből fakad - ezek egyike sem. Spontán és automatikusan kell történjen; már ne úgy reagálj arra, ami kívülről jön, mintha kívülről jönne. Az érzékelés és reagálás mintáját le kell cserélni a folyamatos megfigyelés állapotára és (nem úgy értem, hogy minden esetben ugyanolyan, mert szükségszerű, hogy minden dolog sajátságos reakciót igényel), de mondhatnánk, hogy különösen az azonnali reakcióktól mentes. A különbség, hogy egyik esetben jön valami kívülről és megcsap, ezáltal reakcióra késztet, míg a másikban szabadon kering egy rezgés, és teljes természetességgel létrehozza az átfogó tevékenységhez szükséges rezgéseket. Nem tudom, hogy érthető vagyok-e... A különbség, hogy az egyik a rezgés mozgása, ami egy ezzel AZONOS tevékenységben kering, a másik pedig egy külső forrásból származó mozgás, ami megérint, és kap egy reakciót (ez megszokott emberi tudatossági állapot). De miután azonosítottuk a tudatosságunkat a Legfelsőbbel minden mozgás mondhatni benső - benső abban az értelemben, hogy semmi nem jön kívülről; csak keringő dolgok vannak, amik hasonlóság vagy szükség alapon természetes módon létrehozzák vagy megváltoztatják a rezgéseket a keringési környezetben.

Számomra ez nagyon ismerős, mert folyamatosan ebben az állapotban vagyok. Soha nincs az az érzésem, hogy valami kívülről jön, és belém ütközik; inkább úgy érzem, hogy van számos, néha ellentmondásos benső mozgás bennem, és a folyamatos keringés létrehozza a mozgásnak megfelelő benső változásokat.

Ez az a nélkülözhetetlen alap.

Már régóta tart ez a tapasztalatom, mostanra teljesen meghonosodott. Az elején múlandó volt, de most már folyamatos.

Ez a kihagyhatatlanul szükséges alap.

És ebben az állapotban majdnem automatikusan jön a kiterjedés, ami bizonyos, nehezen kivehető változásokat tesz szükségessé a testben. Még mindig teljesen benne vagyok ebben a problémában.

Aztán ez a rugalmasság... Ez azt jelenti, hogy képes vagy feloldani magad; az ön-egyediesülés alatti teljes élet a tudatos, akaratlagos határozott formába öntés időszaka, amit aztán le kell bontani. Ahhoz, hogy tudatos, egyéniesült lénnyé válhass, folyamatos akaratlagos határozott formába öntés kell, mindenben; és aztán, megint folyamatosan, az ellentétes mozgásra van szükség - még nagyobb akarattal. De ugyanakkor a tudatosság nem vesztheti el az egyéniesülés során megszerzett előnyöket.

Azt kell mondjam, ez nehéz.

A gondolatoknál ez elemi szintű, nagyon egyszerű. Nem bonyolult az érzések esetében sem; a szív, az érzelmi lény számára kiterjedni a Legfelsőbb dimenzióiba viszonylag könnyű. De ez a test! Nagyon nehéz, nagyon nehéz úgy, hogy a test ne veszítse el a központját (hogyan mondjam?) sűrűsödési központját - anélkül, hogy feloldódna az őt körülvevő masszában. Bár, ha egy természetes környezetben lennék, hegyekkel, erdőkkel és folyókkal, sok térrel és természeti szépségekkel, igen kellemes tudna lenni! De fizikailag lehetetlen egyetlen lépést is tenni anélkül, hogy kellemetlen, fájdalmas dolgokba ütköznénk. Néha egy kellemes szubsztanciával kerülsz kapcsolatba, ami harmonikus, meleg, egy magasabb fénnyel rezeg; megtörténik. De ritka. Virágok, igen, néha virágok - néha, nem mindig. De a materiális világ, oh! Minden oldalról ágyúz; mardos és marcangol - megmar, karmol és megver mindenféle olyan dolog ami. amik egyszerűen nem virágoznak. Milyen nehéz mindez! Oh, mennyire zárt is az emberi élet! Mennyire összezsugorított, megkeményített, fény és melegség nélküli. hogy az örömről ne is beszéljünk.

Néha, amikor áramló vizet látsz, vagy egy napsugarat a fák közt - oh, hogy tud énekelni! A sejtek énekelnek, boldogak.

Nos, mon petit, ez minden, amit mondani tudok. Hogyha ki tudsz hozni belőle valamit... de ez egy új tapasztalat. Nem érdekes? Egy tapasztalat formájába kell tegyem - nem is lehet másképp.

De tartsd meg személytelennek, amennyire lehet!

Szükséged van erre [Anya jegyzete Satpremnek]?

Tessék, vedd el a papírodat - ez nem más, mint egy intellektuális ábrázolás.

(Később, ahogy Anya megy el)

Ha továbbhaladunk ezen az úton, biztosan fogunk tudni valami érdemleges munkát is végezni, mert most még minden új. Igen új - soha nem beszéltem erről Sri Aurobindóval mert akkoriban nem voltak meg ezek a tapasztalatok. Átéltem az összes pszichológiai tapasztalatot, tapasztalatokat az elmében, még a legmateriálisabb elmében is, vagy akár a vitális vagy fizikai tudatosságban is - a fizikai TUDATOSSÁGBAN - de nem a testben. Ez valami új, három vagy négy éve kezdődött.

Minden más könnyű. Addig a pontig minden elrendeződött - nagyon szépen elrendeződött.

Mivel a fizikai átváltozás ennyire nehéz, az ember arra gondol, hogy nem lenne-e előnyös "materializálni" valamit, okkultan dolgozni - okkult módszerekkel létrehozni egy új testet?

Az volt az elképzelés: hogy néhány lény itt, a fizikai világban először elérjen egy olyan szintű ráébredést, ami megadja nekik az erőt, hogy materializáljanak egy szupramentális lényt.

Egyszer elmeséltem neked, hogy testet adtam egy vitális lényre ⁷ - de nem tudtam materiálissá tenni azt a testet; lehetetlen lett volna: valami hiányzik. Valami hiányzik. Még ha láthatóvá is válik, valószínűleg nem lehetne véglegessé tenni - dematerializálódna a leghalványabb lehetőségnél. Ezt a véglegességet nem tudjuk elérni.

Ezt Sri Aurobindo és én megbeszéltük (úgy is mondhatjuk, hogy "megbeszéltük"), beszéltünk róla, és ő is ugyanúgy gondolta, ahogy én is: igen, létezik egy erő, hogy VÉGLEGESÍTSÜK itt a földön a formát, egy erő, amivel nem rendelkezünk. Még akik képesek dolgokat materializálni (például Madame Theón) sem képesek tartóssá tenni materializációjukat; nem lehetségesek, nem tartósak - nincs meg bennük a fizikai dolgok minősége.

És e minőség nélkül, nos. nem tudjuk biztosítani a teremtmény állandósságát.

Igen, ez egy érdekes kérdés. Tényleg gondolhat rá az ember.

Ismertem részletesen a teljes okkult folyamatot, de soha nem lettem volna képes materiálisabbá tenni azt a lényt, még ha próbáltam volna sem - láthatóvá igen, de nem tartóssá és fejlődővé.

És igazán (az én személyes esetemben) nem gondolom, hogy bármennyi időt is pazaroltam volna. Mondhatnád, hogyha tudtam volna negyven évvel ezelőtt amit most tudok - negyven évesen és nem nyolcvan évesen - akkor azt gondolhatnánk, hogy sokkal több időm lett volna dolgozni. De nem pazaroltam az időt. Semennyi időt nem pazaroltam. Erre az időre mind szükség volt, hogy eljussak oda, ahol most vagyok.

Nem gondolom, hogy lassan haladtam volna. Ahogy múltkor elmondtam neked, a lehető legjobb körülményeim voltak, az a harminc év Sri Aurobindóval - a lehető legjobb. Nem pazaroltam az időmet. Oh, egyik óra a másik után!

Ez egy hosszú, elhúzódó munka.

Ő azt szokta mondani, hogy legalább háromszáz évig fog tartani - úgyhogy nem futottunk ki az időből.

Kezdésnek, a testnek szüksége lesz valamire, ami lehetővé teszi számára, hogy kihúzza 300 évig.

¹ Egy amerikai, Kennedy Elnök barátja, aki analógiát vont aközött, amikor egy szarvasra vadászunk az erdőben, és amikor a Superelmére vadászunk; 'Hogyan lehet úgy észrevenni a Superelmét, ahogyan egy vadász észreveszi a szarvast az erdőben? Mik a jelek, amikről fel tudja ismerni?' Lásd Agenda II, 1961 Február 25., 96 oldal, kk. _(vissza)

² Az ájulás; Anya fizikailag szétterült a világ fölött. _(vissza)

³ Anya később tisztázta e mondat jelentését: "Láttam, hogy ahhoz, hogy követni tudd a Legfelsőbbet az Azzá Válásban, tudnod kell kiterjedni, mert az Univerzum is kiterjed az Azzá Válásban - a pusztulás mértéke nem éri el a tágulás mértékét. Tehát valóban fontos, hogy tudj nőni, és kiterjedni, ahogy egy gyerek nő; de ugyanakkor, ahhoz, hogy haladhassanak a dolgok, ez a tágulási folyamat folyamatos újjászervezést igényel. Ha növekszik a mennyiség (ha beszélhetünk itt mennyiségről) a minőséget is fenn kell tartani, a sejteken belüli kapcsolatok folyamatos belső átszervezésével." _(vissza)

⁴ 1958 decemberében _(vissza)

⁵ Ez is az elveszett kincsek közé tartozik, amit soha nem jegyzett fel, mert Satprem akkor nem tudta, hogy a tapasztalatok, amiket Anya megoszt vele már az 'Agenda' részei. _(vissza)

⁶ Ez a levél az összes többivel együtt eltűnt _(vissza)

⁷ Ez a történet is az 1957-es vagy 1958-as elveszett történetek része _(vissza)