1963. március 6. (Átalakulásunk és 84.-87.-ig aforizmák a csodáról)

Az Anya

Agendája

(Egy 1957. december 4.-i régi Játszótéri Beszéddel kapcsolatosan, amelyben Anya feltette a kérdést: Fokozatos átmenettel leszünk abból amik most vagyunk azzá amivé belső szellemünk törekszik válni, vagy lesz egy törés, magunk mögött kell majd hagyjuk jelenlegi emberi formánkat míg egy új kibontakozik — kibontakozik egy új forma aminek semmi köze ahhoz, amik most vagyunk, melynek folyamatát nem látjuk előre? Elvárhatjuk-e ettől a testünktől, földi megtapasztalásunk eddigi eszközétől, hogy átalakuljon fokozatosan valami olyasmivé, ami képes megtestesíteni a magasabb életet, vagy teljes egészében el kell hagyjuk ezt a formát annak érdekében, hogy magunkra öltsünk valami újat ami még nem született meg a földön?" Anya hozzáteszi:)

Miért ne lehetne mindkettő?

Mindkét forma egyszerre fog létezni egy időben. Egyik sem zárja ki a másikat.

Igen, de az egyik átalakul a másikká?

Átalakul, mondhatni ez lesz az új kontúrja. Amikor életre kel ez a kontúr, a másik, a tökéletes forma, megjelenik. Mert mindkettőnek megvan a gyönyörűsége és célja, tehát mindkettő ott lesz.

Az elme mindig kizárólagos döntésre vagy választásra törekszik — de nem ez az út. Minden amit el tudunk képzelni, még együtt is nagyon kevés az eljövendőhöz képest. Igazából mindenki akinek intenzív törekvése és benső bizonyossága lesz, érezni fogja a hívást, hogy megtestesítse.

Mindenhol, minden téren mindig és mindörökké, minden lehetséges. És minden ami lehetséges EL FOG JÖNNI egy adott pillanatban — egy pillanat, amely lehet rövid vagy hosszú, de el fog jönni.

Ahogyan sok fajta átmeneti lehetőséget találtak, amik az állatok és az ember között léteztek, itt is számos lehetőség lesz: mindenki a maga módján fog próbálkozni. És mindez, együtt fogja segíteni a jövő megtestesítését.

Feltehetjük a kérdést: Az emberi faj is egy olyan faj lesz, amit utolér a kipusztulás? — Egyes fajok eltűntek a földről (bár úgy tudom ezek olyan fajok voltak amik nem éltek annyit, mint az emberi faj, ha jól tudom (?), és azok sem pusztultak ki amelyek magukban hordozták a fejlődés magját, lehetőségét). A benyomás inkább az, hogy az evolúció követni fog egy pályát amely egyre közelebb és közelebb kerül egy magasabb fajhoz, és talán ami még mindig túl közel van az alacsonyabb fajhoz az lemorzsolódik, ahogyan a múltban más fajok is lemorzsolódtak.

Mindig elfelejtjük, hogy nem csak minden lehetséges — minden, még a legellentmondásosabb dolgok is — azonban minden lehetőség kap legalább egy pillanatot a létezésben.

*
*     *

(Nem sokkal azután, Anya felveszi a következő "Bulletin" számára előkészítendő aforizmát.)

84. A természetfeletti az, aminek a természetét nem értük el vagy még nem ismerjük, vagy amelynek az eszközeit [vagy erőforrásait] még nem hódítottuk meg. A csodákra való általános hajlam a jele, hogy az ember felemelkedése még nem ért véget.

85. A természetfelettiben való bizalmatlanság ésszerűség és meggondoltság; de a benne való hit is egyfajta bölcsesség.

86. A nagy szentek csodákat tettek; a nagyobb szentek hevesen kikeltek ellenük; a legnagyobbak ki is keltek ellenük és véghez is vitték őket.

87. Nyisd ki a szemed és lásd, mi valójában a világ és mi Isten; elég már a hiábavaló és kellemes képzelődésekből.

Van kérdésed?

Igen, kétféle kérdésem van....

Két nagyon különböző dologról van szó.

Először, az emberben felmerülhet a kérdés: Mi egy csoda? Mert Sri Aurobindo gyakran mondja, hogy "csoda nem létezik", de ugyanakkor a "Savitriben" például azt mondja: "Itt minden csoda, s csak csoda által változhat meg."  ¹

Ez azon múlik honnan nézed, erről az oldalról, vagy a másik oldalról.

Az emberek csak azt nevezik csodának, amit mentális nyelvezeten nem tudnak tisztán megmagyarázni. Ebből a nézőpontból számtalan történést lehet "csodának" hívni, mert nem tudod megmagyarázni a miértet vagy a hogyant.

Mi lenne akkor egy igazi csoda?

Nem látom, hogy mi lehetne egy igazi csoda, mert végső soron mi egy csoda?

Egy igazi csoda... Csak az elmében létezik a csoda fogalma, mert saját logikáját követve eldönti, hogy ha adott ez vagy az a feltétel, akkor ez vagy az a következmény nem lehetséges. De ezek csupán az elme korlátai. Mert az Úr nézőpontjából hogyan létezhetne csoda? Minden Ő, ahogy tárgyiasítja magát.

Itt eljutunk az Utunk, ahogy Sri Aurobindo mondja a Savitriben, az örök Út nagy problémájához. Könnyű természetesen elképzelni, hogy ami először tárgyiasult, annak hajlama volt a megtestesülésre. Az első elfogadandó pont, egy logikus pont az evolúció elvét figyelembe véve, hogy a tárgyiasítás folyamatosan növekvő (progresszív), nem pedig végleges az idők végezetéig...

(csend)

Nagyon nehéz kifejezni, mert nem tudjuk megszabadítani magunkat a szokásunktól, hogy egy meghatározott mennyiséget lássunk a végtelenségig kibontakozni, vagy, hogy azt gondoljuk, hogy csak egy meghatározott mennyiséggel lehet egy kezdet. Mindig azt gondoljuk (legalábbis mi így mondjuk) hogy van egy "pillanat" (nevet) amikor az Úr úgy dönt, hogy megnyilvánítja Magát. És így fogalmazva könnyű a magyarázat: Ő fokozatosan, folyamatosan megnyilvánítja Magát és ennek eredménye egy fokozatos evolúció. De ez csak egy kifejezésmód. Mert nincs kezdet, nincs vég és mégis van egy fokozatos haladás. A következetesség érzete, az evolúció és haladás érzete, csak a Megtestesüléssel jön el. És csak amikor a földről beszélünk tudjuk a dolgokat szavahihetően és racionálisan elmagyarázni, mert a földnek volt kezdete — nem e lelkében, hanem a materiális valóságában.

Egy anyagi világmindenségnek valószínűleg szintén van kezdete.

(csend)

Tehát ha így nézünk rá, egy adott univerzum számára egy csoda, egy másik univerzumból származó valami hirtelen feltűnése. És a föld számára (ami a problémát lehozza egy kezelhető méretre) a csoda valami olyan hirtelen megjelenését jelenti, ami nem tartozik a földhöz — és egy elvnek a behatolása (ami nem tartozik a földhöz mint véges világhoz) szélsőséges és azonnali változást okoz.

De aztán megint, ahogy a mondás tartja, elvben a TELJES egész megtalálható minden rész magjánál; úgyhogy még ez a csoda sem lehetséges.

Mondhatnánk, hogy a csoda érzete csak egy véges világhoz, véges tudatossághoz, véges koncepcióhoz tartozhat. Ez a hirtelen, váratlan behatolása — vagy megjelenése, vagy beavatkozása, vagy áthatolása — valaminek, ami nem létezett ebben a fizikai világban. Tehát ebből következik, hogy bármilyen szándék, vagy tudatosság megtestesülése egy a földnél örökebb, végtelenebb, birodalomból származik, ezért szükségszerűen csoda a földön. De hogyha tovább mész a véges világnál, vagy a véges világhoz való megértésnél, a csodák nem léteznek. Az Úr játszhat csodákkal, hogyha örömét leli benne, de nem létezik csoda — Ő minden lehetséges játékot játszik.

Csak akkor kezdheted megérteni Őt, amikor elkezded úgy ÉREZNI, hogy minden lehetséges játékot játszik — és nem azt ami az emberi koncepció szerint "lehetséges", hanem ami a saját koncepciója szerint az!

Akkor nincs helye a csodának, csak a csoda egy színlelésének.

(csend)

Ha az, ami a szupramentális világhoz tartozik hirtelen testesülne meg és nem pedig lassú evolúció során, ez valami olyan lenne, amit az ember mint mentális lény, még ha a mentálisát, a mentális birodalmát tökéletes szintre hozza, csodának hívhat, hiszen ez egy, a tudatos életébe való beavatkozása valaminek, amit ő tudatosan nem hordoz magával. A vágy a csodákra, az ami nagyon erős (sokkal erősebb a gyerekeknél vagy azoknál akik szívükben gyerekek maradtak mint a magasan mentalizálódott lényeknél), lényegében egy hit, hogy a Csodálatos iránti vágy megvalósul, hogy megtörténnek dolgok, amik mindannyiunk elvárásait felülmúlják a hagyományos életről.

Sőt, a tanuláshoz az emberek mindig mindkét irányzatot kellene ösztönözzék egymás mellett: a szomjat a Csodálatos, a látszólag megvalósíthatatlan után, valami után ami egy isteniség érzettel tölt el, és ezzel egyidejűleg bátorítani azt az érzékelést, ami úgy érzékeli a világot ahogy van, a pontos, korrekt és őszinte megfigyelést, a képzelődések megszüntetését, egy folyamatos irányítást és egy nagyon praktikus és aprólékos érzékelést a pontosság végett a részletekben. Mindkét irányzat egymás mellett kellene létezzen. Általában az emberek megölik az egyiket azzal a gondolattal, hogy ez szükséges annak érdekében, hogy a másik fejlődhessen — ami teljesen téves. A kettő létezhet egyszerre, és ahogy nő a tudás, eljön a pillanat, amikor megérted, hogy ez két aspektusa ugyanannak a dolognak, nevezetesen egy tiszta látás, egy magasabb ítélőképesség. De ahelyett, hogy a látásmód és ítélőképesség korlátoltak és szűkek lennének, teljesen őszinték, korrektek és pontosak lesznek — ÉS óriásiak, felölelve egy teljes területet ami még nem része a konkrét Megnyilvánulásnak.

Ez nagyon fontos oktatási szempontból.

Úgy látni a világot, ahogy van, pontosan, tisztán, a leggyakorlatiasabb és legjózanabb módon, és úgy látni a világot amilyen az lehetne, a legmagasabb és legszabadabb látásmóddal, tele reménnyel és törekvéssel és egy csodálatos biztonsággal — ez az ítélőképesség két pólusa. Az összes, a legnagyszerűbb, legcsodálatosabb, legerőteljesebb, legkifejezőbb és legteljesebb dolgok amiket el tudtunk képzelni mind semmik ahhoz képest, hogy mik lehetnének; és ugyanakkor a pillanatnyi megfigyelésünk a legkisebb részletről soha nem lehet elég pontos. Ennek a két dolognak együtt kell járnia. Amikor ismered ezt (gesztikuláció lefele) és ismered Azt (gesztikuláció felfele) képes vagy a kettőt összekapcsolni.

Ez a lehető legjobb felhasználási módja a csodák iránti szükségnek. A csodák iránti vágy a tudatlanság jele: "Oh, azt kívánom, bárcsak így lenne!" Ez a tudatlanság és gyöngeség jele. A másik oldalról viszont, akik azt mondják neked, hogy "A csodák világában élsz", csak a dolgok alacsonyabb végét ismerik, (és azt is elég tökéletlenül), és érzéketlenek bármi másra.

E szükséget a csodákra át kell változtassuk egy tudatos törekvésre valamire — valamire ami már van, ami létezik, és ami meg fog nyilvánulni mind ezen törekvések SEGÍTSÉGÉVEL: minden törekvés szükséges, vagy inkább, egy igazabb módon nézve, azok egy kísérőjelensége — egy kellemes kísérőjelensége — a végtelen kibontakozásának.

Alapvetően a nagyon szigorú logikájú emberek azt mondják neked "Minek imádkozni? Minek törekedni, minek kérni? Az Úr azt teszi amit Ő szeretne és mindig azt fogja tenni amit Ő szeretne." Ez teljesen nyilvánvaló, mondani se kellene, de ez a buzgalom, hogy "Uram, testesítsd meg Magad!" egy intenzívebb rezgést ad az Ő megtestesítésének.

Máskülönben soha nem tette volna a világot olyanná, amilyen — van egy különleges erő, egy különleges öröm, egy különleges rezgés a világ törekvésének intenzitásában, hogy újra azzá váljon, amit ez jelent.

És ezért — részben ezért — van evolúció.

Egy végtelenül tökéletes univerzum, ami a végtelen tökéletességet testesíti meg hiányolná a haladás örömét. Ezt nagyon intenzíven érzem. Nagyon intenzíven. Nem látunk tovább az orrunk hegyénél, még egy másodperccel sem tovább a Végtelenségbe, és ez a másodperc sem tartalmazza amit szeretnénk megtapasztalni és tudni, így panaszkodunk "Jaj ne! Ez a világ semmire nem jó." De ha kijövünk a másodpercünkből az Egészbe, azonnal érezzük nagyon intenzíven amit a fejlődés szükséglete hozott a Megnyilvánulásba.

És mégis... mégis ez a fogadóeszközre korlátozódik. Eljön egy pont amikor az univerzum teremtő Ereje is nagyon kicsinek érzi magát, hogyha nem egyesül, nem válik egyé az összes többi univerzum teremtő Erejével.

Ott is van egy folyamatos emelkedés vagy fejlődés az azonosításban.

(Anya hirtelen Satpremhez fordul)

Csak nem fogod mindezt beletenni?!

De, természetesen igen!

(Nevet) Nem, vágd ki az utolsó részt.

Már késő, egyébként feltettem volna neked egy kérést.

Nyugodtan. Milyen kérdést?

Te, vagy Sri Aurobindo miért nem használtátok jobban a csodákat arra, hogy legyőzzétek a külső emberi tudatosság ellenállását? Miért ez a szerény félrehúzódás, ez a fajta be nem avatkozás mondhatni, vagy visszahúzódás?

Sri Aurobindo esetében csak azt tudom, amit többször elmondott nekem: amit az emberek "csodának" hívnak azok csupán a közbelépések a fizikai vagy vitális világokban. És ezek a közbelépések mindig keverednek tudatlan vagy önkényes mozdulatokkal.

De Sri Aurobindo megszámlálhatatlan csodát hajtott végre az Elmében. Természetesen csak akkor láthatod meg azokat, ha nagyon őszinte, nyílt és tiszta a látásod — én láttam őket. Mások is látták őket. De visszautasította (ezt tudom) visszautasította, hogy bármilyen vitális vagy materiális csodát hajtson végre, a keveredés miatt.

Ez a saját tapasztalatom: a világ jelenlegi állásában egy közvetlen csoda (úgy értem vitális vagy materiális) szükségszerűen kell, hogy tartalmazzon számos megtévesztő elemet, amit nem tudunk elfogadni — ezek a csodák szükségszerűen megtévesztő csodák. És ezt nem tudjuk elfogadni. Legalábbis én mindig visszautasítottam. Láttam, hogy miket hívnak az emberek csodának. Sokat láttam például Madame Théon-tól, de ez sok olyan dolog létezést engedte meg, amik számomra elfogadhatatlanok.

Nem tudom, hogy ez-e az igaz ok, nem vagyok abban sem biztos, hogy az ok nem az, hogy egyszerűen nem kell nekünk csodákat tenni.

Nagyon sokat mondhatnék a témában, de... Akár hogy is, talán elmondom egy nap, de ezt nem lehet a Bulletin-ben használni — ezek nem nyilvános ügyek.

De amiket az emberek napjainkban "csodának" hívnak szinte majdnem minden esetben a vitális lények műve, vagy embereké akik kapcsolatban állnak ilyen lényekkel, tehát van egy keveredés — ez elfogadja bizonyos dolgok realitását, igazságát amik nem igazak. És ezen az alapon működik. Tehát ez elfogadhatatlan.

Egy napon majd többet mondok, bár amit mondani fogok személyesen neked lesz, az Agendához. Egyszerűen nem lesz jó a Bulletin-hez. Tessék.

¹ Savitri, I.V.85. _(vissza)