1969. február 19.

Az Anya

Agendája

A munka abból áll, hogy megváltoztassuk az összes sejt tudatosságának alapját – de nem az egészet egyszerre, az lehetetlen lenne! Még apránként is elég nehéz. A pillanatban, hogy a tudatosság alapja megváltozik, a sejtek egyfajta pánikba esnek: „Ó! Mi történik?” Tehát, néha nem könnyű. A sejtekkel csoportonként foglalkozunk, vagy testfunkciónként (vagy annak részeként), és néhányukkal ez elég nehéz. Egy percig egyfajta kínszenvedés, valahogy felfüggesztődöm, lehet, hogy csak néhány másodpercig tart, de az a néhány másodperc rettenetes. Még az is a minden sejti tudatosság mélyén ott rejtőző ostoba túlélési ösztönből fakad – a test tudatában van ennek. Tudja. Ez egy régi szokás. A sejtek összes csoportjának, az összes sejti szervezetnek teljesen meg kell adnia magát, tökéletes bizalommal, ez elengedhetetlen. Néhányuk számára önkéntesen és természetesen jön; másoknak szükségük van egy kis időre, hogy megtanulják. A különböző testfunkciók csodálatosan logikus sorrendben követik egymást, egyik a másik után, a test működésének megfelelően. Tényleg csodálatos, ámbár… a test elég nyomorult dolog marad, az biztos. Aztán ott vannak az engem körülvevő aggodalmak: a kínszenvedést okozó gondolattól, hogy a vég lehetséges, a türelmetlenségig, hogy jöjjön már a vég! Az érzések teljes skálája, a félelemtől a mohó vágyig: „Végre szabad leszek! Végre szabad lesz megtennem az összes vágyott ostoba dolgot!” A test nagyon érzékeny az emberek gondolataira.