1969. május 31. (Mert mi ez a teremtés végül is?)
Az Anya
Agendája
Hogy telnek az éjszakáid? Ugyanúgy? Még mindig?
(Satprem fintorog)
Két éjszakával ezelőtt több, mint három órát töltöttem Sri Aurobindo-val, és megmutattam neki mindazokat a dolgokat, amik majd Auroville-ra szállnak. Nagyon érdekes volt. Voltak köztük játékok, művészet, még főzés is! De mindez nagyon jelképes volt. Úgy magyaráztam el neki, mintha egy asztalon lenne (?), egy nagy tájkép előtt. Elmagyaráztam az alapelvet, aminek alapján a testnevelési gyakorlatokat és a játékokat szervezni fogják. A magyarázat nagyon egyértelmű volt, nagyon körültekintő, még be is mutattam, mintha kicsi méretben mutatnám meg neki: nagyon kis méretben reprezentálva azt, ami történni fog. Mozgattam az embereket, dolgokat... (olyan mozdulat, mintha sakktáblán mozgatna valamit). De nagyon érdekes volt, és őt érdekelte: a szervezés egyszerű törvényeit adta meg (nem tudom, hogy magyarázzam el).
Ott volt a művészet és szép volt, finom. Valamint az, hogy hogyan tegyük a házakat kellemessé és széppé, milyen építési alapelv szerint. És a főzés is nagyon szórakoztató volt! Ott voltak az ételek bemutatásának különböző módjai: vegyünk például egy halat, a különböző elkészítési módjaival, és mindenki a maga újításával rukkolt elő ... ez így ment több mint három órán át (éjjel három órányi idő nagyon soknak számít). Erre ébredtem fel hajnali 4 órakor (4 órakor, és 1-kor mentem vissza lefeküdni: 1-től 4-ig az három óra – még mindig tudok számolni!). Nagyon érdekes.
Noha a földi feltételek nagyon távolinak tűnnek ettől...
Nem... Ez csak ott volt, nem tűnt „idegennek” a Földtől. Ez harmónia volt, egy tudatos harmónia a dolgok mögött: egy tudatos harmónia a testi gyakorlatok és a játékok mögött; egy tudatos harmónia a dekoráció (lakberendezés) és művészet mögött, valamint az ételek mögött...
Úgy értem, hogy ez homlokegyenest ellentétben áll azzal, ami most a Földön van.
Nem...
Nem?
Ma volt Y születésnapja. Eljött, és (mosolyogva) elkezdte mesélni nekem, hogy a legújabb tudományos felfedezések „abszolúte csodásak”, hogy megtudták azt, hogyan alakulnak ki a gondolatok az ember fejében, s utaznak át egy másikéba (Anya nevet). Nem tudtam megállni, hogy rögtön azt ne mondjam neki: „Igen, ez az, amit a jógik már tudtak!”
Nos, valóban. Tényleg! És azt is mondta nekem, hogy az állati pszichológia elvezethet bennünket a szuperember pszichológiájának ismeretéhez.
Jó.
Van benne némi igazság... De mindenesetre, ez...
Ez lentről látszik.
Szóval azt mondtam neki, hogy az összes művészeti, atlétikai, sőt, még a konyhaművészeti szervezetek is, s az összes többi, készen állnak a mélyen rejlő testiben – leszállni és megtestesülni – és azt mondtam: „Mindössze egy kis talajra van szükség (a kezét kérően tenyérrel felfelé tartja), hogy a növény elkezdjen növekedni...” Azt mondtam neki: „Azért mondom ezt neked, mert találnunk kell egy kis talajt, hogy abban növekedhessen...” Nem tudom, hogy megértette-e!
(csend)
Nem tudom, hogy helyes-e ez a felfogás, de sok-sok hónapon át azt éreztem, hogy a Föld még soha nem volt ilyen sötétségben. Egy hatalmas sötétséget érzek.
Igen, igen. De mindkettő ott van. Ez igaz. Egy ZŰRZAVAR – mert ez egy zűrzavar – egy sötét zűrzavar, igen. Egy sötét zűrzavar, de ez az, amit Sri Aurobindo mindig mondogatott: a zűrzavar sokkal intenzívebbé és sötétebbé válik, épp mielőtt eljön a fény. És ez tényleg így van. Olyan ez, mint egy sötét káosz. S különösen ebben az országban... szörnyű, ó, hihetetlen dolgok. Mivel ezeket komoly emberek mondták nekem (tehát nem a sajtó pletykái), ezért köteles vagyok hinni nekik. Igazán szörnyű dolgok folynak a kormányban és az organizációban – szörnyűek. Hihetetlen. És a kínaiak....
De Anya, tudtad, hogy a nyugaton olvasott befolyásoló könyvek (nem csak befolyásolóak, hanem az összes fiatal olvassa és falja őket), Mao Ce-tung művei?
Kié...?
Mao Ce-tung.
Az kicsoda?
... Ő az a nagy kínai, a nagy kínai mandarin – Mao Ce-tung.
És mit mond az az ember?
Az az ember... azt mondja, hogy: „A hatalom a puskacsőből árad.”
Ezt olvassák Nyugaton. És a legutóbbi bestseller az a könyv, aminek a címe valami olyasmi, hogy: “The Wretched,” (A Nyomorultak) ami mentség az erőszakra: „A hatalmat erőszak által kell megszerezni.” Ennek van sikere nyugaton, s ezt falja az összes egyetemista. 1
Ó, egy mentség az erőszakra...
Az erőszak evangéliuma.
Ez (az erőszak) a létfontosságú, teljes lendülettel.
Igen.
Ó! Ez megmagyarázza az összes látomásomat. Azt gondoltam.... a testemet hibáztattam, azt gondolván, hogy ennek a szegény testnek egy szerencsétlen atavizmusa van: szörnyű, ijesztő rémképek állandó jelleggel – de ezek nem a képzeletem művei voltak, hanem tudatában voltam annak, ami folyik... Ó!...
Ó, amit mondasz, az nagyon érdekes, mert tegnap (illetve az utóbbi néhány napban, az utolsó három napban), szembesülve a dolgok felfogásának rettenetével ez a test (ami a szentimentális szöges ellentéte, soha, de soha nem volt szentimentális) elkezdett sírni.... nem materiálisan sírt, de... S egy belső intenzitással azt mondta: „Ó, miért létezik ez a világ?” Valahogy így, ez olyan.... szörnyű, szomorú és nyomorúságos... olyan nyomorúságos és... olyan szörnyű, tudod, ó!... De ez azonnal megkapja a Választ – nem egy szavakkal adott választ, csak egyszerűen... olyan, mint egy hatalmas tér, amely megnyílik a Fényben. Ezután már nincs mit mondani.
De hogyan válhat az a hatalmas tér ezzé?... Nem tudom. A kérdés az: „Hogyan vált Az ezzé?”... Így jött a kérdés: „Hogy tudott Az, az a Csoda ezzé válni – ezzé az ocsmány, szörnyű dologgá?” De azt a módot nem ismerem, hogy hogyan tudom ezt visszaváltoztatni Azzá... A megoldás... lemondás (vajon ez a helyes szó?), önmagunkat adás (nem ez az). De a test mindent érzett, mindent olyan.... szörnyűnek. Ez egy nagyon, nagyon nehéz nap volt. 2 És érdekes módon, tudtam akkoriban, hogy pontosan ugyanaz az élményem volt, mint Sziddhártha Buddhának, de A TESTBEN. Ő azt állította, hogy az egyetlen kiút a Nirvána; ugyanakkor én beléptem az igaz tudatosság állapotába: az ő megoldása, és az igaz megoldás. Tényleg nagyon érdekes volt. Megmutatta, hogy a buddhista megoldás miért is csupán egy ELSŐ lépés. És az igaz megoldás azon TÚL (nem egy másik úton, de azon TÚL) található. Ez döntő élmény volt.
(hosszú csend)
Mert mi ez a teremtés végül is? Elválasztottság, gonoszság és kegyetlenség, és aztán szenvedés, bomlás és betegség, halál és rombolás (mindez egyazon dolog része). Nos, a tapasztalatom az összes felsorolt dolog VALÓTLANSÁGA volt, mintha beléptünk volna egy valótlan Hamisságba, és minden eltűnik, amikor kijutunk belőle – többé már NEM LÉTEZIK, többé már nincsen. Ez az, ami annyira ijesztő! Mindazon dolgok, amelyek annyira valóságosak, annyira konkrétak, annyira ijesztőek számunkra – nem léteznek! Csupán… beléptünk egy Hamisságba. Miért? Hogyan? Mibe?...
Ám soha, soha egész életében egyszer sem érzett ez a test még ilyen teljes és mély fájdalmat, mint azon a napon... Oh amitől úgy (Anyának gombóc van a torkában). S a végén: mennyei öröm. És aztán pfft! minden eltűnt. Mintha mindaz, az összes szörnyű dolog, nem létezett volna.
Végül is, ez valószínűleg... csak a Földön van így (bár ezt nem tudom). Bár úgy tűnik nem így van, mert például a hold esetében ez nagyon konkrétan a pusztulás érzése. Mindenesetre van egy nagyon erős, nagyon konkrét érzés, hogy ami ilyen, ebben a Hamisságban, az valami korlátozott és irreális. S hogy mi mindannyian a Hamisságban és Irrealitásban vagyunk – ezért olyanok a dolgok, amilyenek. S az érdekes dolog az volt, hogy a Nirvánába menekülés nem volt megoldás, csak gyógykezelés – tüneti kezelés (Hogy is magyarázzam? Nem tudom)... részleges gyógykezelés. Egy parciális, vagy úgy is mondhatnánk, pillanatnyi kezelés.
Szóval ez egy kitörés egy bizonyos ponton. Ezután következik a hosszú út: az embernek egyre tovább és tovább kell haladnia az átalakulás PROGRESSZÍV folyamatában. Aztán a következő percben ott van az, amit Sri Aurobindo a szupramentális lénynek nevezett. Olyan ez, mint az átmenet egyikből a másikba.
De hogy fog mindez megváltozni? Azt nem tudom.
Igen, a minap érzékeltem valamit (nem rendelkezem a látomás képességével), de egy olyan konkrét érzésem volt, mintha a Föld egy nagy fekete palást alatt lenne, amit Hamisságnak vagy Illúziónak nevezünk. Ez a valami BEBORÍTOTTA a Földet.
Igen, igen.
Éreztem ezt, de nagyon konkrétan: egy fekete palástot.
Igen, pontosan.
Csakhogy, MINDENKI arca elől el kell azt húzni.
(némi csend után)
Nem tudom elmondani (kifejezhetetlen), ez valami olyasmi volt, ami borzalmat, rettegést és szomorúságot hordott magában – és szánalmat, ó, intenzív szánalmat!... A test soha, de soha nem érzett ilyen dolgokat. Emellett, ez egy meglehetősen... kritikus állapotba helyezte néhány órára. Ezután olyan volt, mintha minden, de minden egy mosollyal jött volna – minden egyes dolog – és egy tündöklő Fénnyel; mintha (hogy a gyerekek szavajárásával fogalmazzunk), mintha az Úr azt mondta volna: „Látod, én mindenütt ott vagyok. Látod, én minden dologban benne vagyok.” Ez hihetetlen volt – hihetetlen... De a kettő között nincs kommunikáció.
Érted ugye, hogy ez volt az a pillanat, amikor a test azt mondta: „Mi? Ezt kell folytatnunk egyre tovább és tovább? A világ, az emberek, az egész teremtés – kell, hogy folytatódjon?...” Úgy tűnt... hogy hirtelen megértettem: „Áh! Ez az amit úgy hívnak, hogy ’folyamatos pokol’.” Ez van. Valakinek ez volt a felfogása.
És az összes módszer – amit nevezhetnénk mesterségesnek, beleértve a Nirvánát is – a menekülés összes módszere, értéktelen. A bolondtól kezdve, aki megöli magát, hogy „véget” vessen életének – az a legostobább mind közül – a Nirvánáig (ami azt a benyomást nyújtja, hogy meg tudsz szökni), mindez értéktelen. Különböző szinteken vannak, de értéktelenek. És azután pont, amikor azt érzed, hogy a Pokolban ragadtál örökre, hirtelen… hirtelen, a tudatosság egy állapota, amiben minden fény, ragyogás, szépség, boldogság, kedvesség… Lehetetlen kifejezni. „Itt vagyok”, jön, és aztán puff! Elment.
Ezután a Tudatosság, ami látja és irányítja... magát, és azt mondja: „Most pedig jöhet a következő lépés.” Szóval ez mindazok jelenlétében történik, amiket a test birtokolt... még soha de soha egész életében nem érzett ilyen szomorúságot, és még most is... (Anya megérinti a szíve tájékát).
Ez az? Ez a kulcs? Nem tudom. De a megmentés fizikai – legkevésbé sem mentális, hanem FIZIKAI. Úgy értem, hogy nem a menekülésben van: ITT van. Ezt éreztem nagyon erősen.
De a testnek volt néhány igen nehéz órája. S számára ez mindig közömbös, azt mondja: „Rendben van”, teljesen készen áll a feloldódásra, vagy... Ez nem is volt kérdés, nem is volt kérdés; a kérdés az volt, hogy....megtudja, hogyan kaphatja meg a gyógymódot. S milyen ez a gyógymód? – A mi eszközeinkkel nem kifejezhető.
De nem leplezett vagy rejtett, vagy bármi: ITT van! Mi van az egészben, ami megakadályoz minket, hogy megéljük „azt”, és miért? Nem tudom. Itt van. ITT van. És az összes többi, beleértve a halált, az összes többi egyszerűen hamissággá válik, úgy értem, valami nem létezővé…
Igen, ezt a palástot vissza kell húzni.
Ha csak erről lenne szó, az semmi lenne!
Nem, úgy értem, hogy ez az egész Illúzió olyan, mint egy köpeny, amit le kell rántani a Földről.
Igen, ez az. Persze, hogy ez az! De ezt csak a Földről kell lerántani? Nem tudom... De ők rá fognak jönni! Csak azt tudom, az a benyomásom, hogy ez ide koncentrálódik. A koncentrálódás itt van, a munka is itt van. De ez lehet... az egész naprendszer, nem tudom.
(csend)
De nem juthatunk ki egyedül.
Na ja!... Anya, a minap mondtál valamit. Azt mondtad: „Eljött az ideje, hogy állást foglaljunk.” Azt mondtad: „A test már állást foglalt,” de nem mertél biztatni másokat, hogy ők is megtegyék, és hozzátetted: „Eljött az ideje, hogy az ember állást foglaljon.”
Igen, én is így gondolom.
De mit értesz te „állásfoglalás” alatt?
A test tudatában van annak, hogy mindez nem valós. Ha megkérdeznéd a testet, azt mondaná: „Nem tudom, hogy élek-e, vagy halott vagyok.” Mert valójában ez így van. Néhány percre abszolúte az az érzése, hogy halott; máskor pedig az az érzése, hogy életben van. A test már csak ilyen. S ez az érzés egyáltalán nem függ attól.... hogy az Igazságot felfogta-e vagy sem.
(csend)
Mitől függhet ez?...
(csend)
Aszerint, hogy mások mit mondanak, vagy írnak vagy tapasztalnak, azt láttam, hogy az emberek túlnyomó többsége a legjobban a Hamisság felfogásától fél, s mindattól, ami ehhez vezet. Ismerek embereket (írtak nekem), akik épp az utóbbi pár napban szörnyű félelmeket éltek meg, mivel egészen hirtelen erőszakkal megragadták őket, valami elkezdte megérinteni őket: a világ valótlanságának felfogása. Ez mutatja az előttünk álló út hatalmas voltát. Ami azt jelenti, hogy bármilyen remény a karnyújtásnyira levő megoldásra gyerekesség. Hacsak... a dolgok másképp nem történnek.
Ha a dolgoknak azt a mozgást kellene követniük, amit eddig követtek... Hány meg hány évszázad telt el így... így a szuperember csak egy újabb fázis lenne, és utána még olyan sok más dolog következne...
Minden alkalommal, amikor erre gondolok, mindig az a benyomásom, hogy az egyetlen megoldás számodra az, hogy legyen egy megdicsőült tested, amit mindenki lát. Ekkor mindenki eljönne és látná – eljönne és látná, hogy milyen az Isteni!
(Anya sokat nevet) Az igazán kellemes lenne!
Ez annyira felborítaná az elképzeléseiket....
Igen, persze! Az valóban kellemes lenne. Vajon így lesz?... Ez biztos, teljesen egyetértek! S nagyon boldog lennék, ha lenne valaki ilyen, a legkevésbé sem vágyom arra, hogy én legyek az!
Gyere és lásd, hogy milyen az Isteni!
Igen, hogy milyen az! (Anya nevet)
Ó, ezt le kellene írnod...
Írd le, írd le.
(Anya „bámul” egy jó darabig, egy hihetetlen arckifejezéssel. Az óra pedig üt...)
1 „The Wretched of the Earth” A könyv magyar címe „A Föld rabjai” Frantz Fanon tollából, akinek központi témája: „Egyedül az erőszak éri meg” (melyből az Indiai Expressz Május 30-i számában idéztek). Ebből származik a következő kivonat: „Az erőszak gyakorlása összeköti az embereket, mint egészet, mivel minden egyes egyén egy erőszakos láncszemet képez a nagy láncban, az erőszak nagy szervezetének egyik részében, ami felfelé árad.” A könyv előszavát Jean-Paul Sartre írta, aki még világosabban fogalmaz: „az elnyomhatatlan erőszak... az, ami által az ember újrateremti magát.” Szerinte az „őrült dühöngés” az, amin keresztül „a Föld selejtje emberré válhat”. „Egy európai lelövése két légy leütése egy csapásra... ott marad egy halott ember és egy szabad ember.” (vissza)
2 Május 29-én, csütörtökön. 30-án sem fogadott Anya senkit. Valószínűleg ez az a tapasztalati út, ami kevéssel Pavitra indulása előtt vette kezdetét (lásd: a május 17-i beszélgetést). (vissza)
magyar