Mitől függ a tapasztalás (CWM 6. kötet, 1954. október 6.)

A beszélgetés alapjául Sri Aurobindo: A Jóga alapjai I. fejezet, "A nyugalom, a béke és az egyenlő megítélés" szolgált.

A feltétlen hit – hit, hogy az fog történni, ami a legjobb célt szolgálja, és hogyha igazi eszközzé tesszük magunkat, annak gyümölcse az lesz, amit az Isteni Fény által irányított akaratunk a megteendő dolognak lát: a kartavjam karma

*
*     *

Mitől függ a tapasztalás, Anya?

Ó, nagyon sok dologtól... Vannak, akiknek spontán módon vannak tapasztalásai - ezek az előző életeiktől, a neveltetésük módjától, a jelenlegi pszichikus lényük kialakulásánál jelen lévő erőktől, és a születésük előtti hatásoktól függenek. Ezek az emberek spontán tapasztalnak. Ők nem sokan vannak. Vannak, akik számára a tapasztalás kitartó erőfeszítés eredménye. Ők törekszenek, meghatároznak maguknak, vagy elkezdenek követni egy diszciplínát az eredmény érdekében. Néha nagyon sok időbe telik, hogy elérjünk bármit is. Összességében attól függ, miként vagyunk felépítve. Ismertem tudatlanokat, akik a tisztánlátásról, belső észlelésről igen kiváló tapasztalatok ra tettek szert. Nem értettek semmit abból, ami történt velük, vagy amit láttak. Megvolt viszont az adottságuk.

De akkor ennek semmi hatása sincs a külső életre, ugye?

Nincs.

Akkor mi haszna a tapasztalásnak?

Nem "haszon" kérdése. A világon nem minden haszonelvű. Azért van így, mert így van. Feltehetjük a "mi haszna" kérdést annak, akit csak a tapasztalás érdekel, aki nincs intellektuálisan vagy spirituálisan felkészülve, aki arról fantáziál, hogy tapasztal. Tőle megkérdezhetjük: "Mi haszna ennek? Nem ez fog a spirituális élethez vezetni. Segíthet, ha elindultál az úton. Ha őszintén elindultál az úton, a téged érő élmények még hasznosak is lesznek. Ám a tapasztalás keresése csak a tapasztalás kedvéért teljesen haszontalan." Azt is mondhatjuk: "Mi a jó ebben? Ez csak fantáziálás egy másik síkon, egy más fajta vágy, de attól még vágy."

Ugyanakkor normális esetben a belső fejlődésben elért fokozatot, a valódi tudatosság felé tett minden lépést bizonyos számú kapcsolódó tapasztalás kísér, amely lehetővé teszi, hogy megértsük a helyzetünket: ez természetesen normális. Így kellene történnie.

Ám ezek általában nem olyan szenzációs tapasztalások, amelyeket nagyra kell tartani. Az embernek hirtelen megvilágosul a tudata, belső iránymutatása, vagy szokatlan észlelése támad. Amikor azonban nem kizárólag a tapasztalásra vágyakozik, akkor nem tulajdonít neki nagy fontosságot. Néha még a kellő fontosságot sem adja meg: jön az iránymutatás, mutat neki valamit, de még csak tudatában sincs. Oe hát nem ezek a dolgok adják az érzést, hogy csodálatos világban élünk! Ezek a dolgok egészen szokványosak. Hirtelen megnyílik az elme, jön egy fény, és megértünk valamit, amit előtte nem: ezt egészen természetes jelenségnek vesszük. Pedig spirituális tapasztalásról van szó, arról, hogy tisztán látjuk a helyzetet, megértjük, hogy mi zajlik bennünk, milyen állapotban vagyunk, pontosan meglátjuk, milyen fejlődést kell elérnünk, mit kell kijavítanunk. Ez is tapasztalás, belülről jövő: ez a pszichikus jelzése. Az emberek ezt is hajlamosak szokványosként felfogni. Nem tulajdonítanak neki nagy fontosságot.

Általában az emberek "tapasztalás" alatt vagy teljesen extravagáns jelenségekre, levitációra stb. gondolnak, vagy érzéki víziókra: mondjuk a jövő látására, vagy olyan közönséges dolgokra, mint, hogy képesek megmondani, hol van egy elveszett dolog és hasonló apró trükkök. Ez az amit az emberek úgy hívnak: "tapasztalás".

Nos általában azok, akiknek ilyen képességeik vannak, képzetlenek, de bizonyos oknál fogva valamilyen adottsággal látják meg a napvilágot, mint ahogy egyesek zenésznek, mások festőnek, megint mások tudósnak születnek. Ők született látók, és előfordul, hogy ha e képességet arra kell használniuk, hogy megkeressék a kenyerüket, akkor a képességet teljesen elrontják. Ha kényelmesen élnek, és nem kell kenyérkeresésre használniuk a képességüket, akkor a barátaik között lesznek híresek. Bárhogy is legyen, egy ilyen képesség mindig alkalmat ad egyfajta üzleti szellemre. Nagyon kevesen vannak, akik az ilyen adottságukat sem hírnév-, sem pénzkeresésre nem használják. Ám ezek az adottságok nem túl magas szintűek. Úgy is szert lehet rájuk tenni, hogy nem élünk spirituális életet. Egyáltalán nem függnek a belső spirituális magasságtól. Nem szabad a fejlődés jeleinek hinnünk őket.

Ezenkívül egyvalami biztos: azok, akik nem rendelkeznek e képességekkel (amint mondtam, vannak, akik spontán birtokolják őket bizonyos születési sajátosságnak köszönhetően), de szeretnének rájuk szert tenni, mondjuk a jövőbe látás képességére, amely hasonlít a próféciához, a képességre, hogy tudjuk, mi fog történni, kapcsolatba léphetnek azzal a területtel, ahol ezek a dolgok történnek - nem véletlenül, irányítás nélkül, hanem akaratlagosan. Ez valóban remek munka. Ezért van, hogy néhányan nagyon nagy értéket tulajdonítanak ezeknek a dolgoknak. Ám csak akkor van értékük, ha irányítják őket, akarat és belső fegyelem eredményeként jönnek létre. Ez esetben hasznosak, mert azt bizonyítják, hogy egy olyan területtel léptünk kapcsolatba, ahova nehéz tudatosan, akaratlagosan és tartósan belépni. Ez nagyon nehéz, hatalmas fejlődés szükséges hozzá. Ezután, ha biztosak akarunk lenni benne, hogy mit láttunk... azt mondtam, hogy azok, akik tisztánlátásukból szakmát faragnak, elüzletesítik, de igazából ennél is rosszabb, csalásról van szó! Amikor nem látnak semmit, akkor kitalálnak valamit. Ha ez a szakmájuk, az emberek azért jönnek hozzájuk, hogy a jövő felől tudakozódjanak, ezért ha nem látnak semmit, muszáj kitalálniuk valamit, különben elvesztik a hírnevüket és az ügyfeleiket. Ezért a képesség becsapássá, hamissággá, csalássá vagy meghamisítássá válik.

Ám amikor tiszta, helytálló információt akarunk, ha a dolgok igazságával akarunk kapcsolatba kerülni, és előre látni - nem a kis mentális felépítményünkkel, hanem tudni akarjuk, a dolgok hogyan, hova és mikorra vannak elrendelve - ahhoz nagyon nagy mentális tisztaság kell, nagyon nagy vitális egyensúly, a vágy és preferencia hiánya. Soha nem akarhatjuk, hogy a dolgok ilyenek vagy olyanok legyenek, hiszen ez azonnal meghamisít ja azt, amit látunk.

Mindazok, akiknek látomásaik vannak, általában eltorzítják őket, mindannyian, szinte kivétel nélkül. Azt hiszem, nincs egy a millióból, aki ne torzítaná el, amit lát, hiszen amint az agyhoz ér a kép, a preferenciák, vágyak, kötődések térségébe jut, és ez elég, hogy egyedi színezetet vagy kinézetet adjon annak, amit látunk. Még ha helyesen is láttuk, helytelenül fordítjuk le a tudatban. Ehhez valóban magas fokú tökéletesség szükséges.

Tökéletességre azonban akkor is szert tehetünk, ha nincs látnoki adottságunk. A tökéletesség olyan nagy lehet ezen adottsággal együtt, mint nélküle. Ha különösen érdekli az embert, erőfeszítést tehet, hogy elérje. Ha nagyra tartunk bizonyos adottságokat, akkor erőfeszítést tehetünk értük, vagy azon is munkálkodhatunk, hogy megváltoztassuk az érzékek működését. Azt hiszem, már elmagyaráztam, hogyan láthat, hallhat valaki a távolba, akár a fizikai síkon; de ehhez nagy erőfeszítés kell, amely talán nem mindig arányos az eredménnyel, hiszen ezek mellékhatások, nem a legfontosabb, központi eredmények. Olyan mellékhatások, amelyek lehetnek érdekesek, de önmagukban nem jelentenek spirituális életet, nélkülük azonban élhetünk spirituális életet.

A kettő együtt talán nagyobb képességgel jár. Ám ehhez is azt kell mondanunk magunknak: "Ha úgy kell lennie - ha felveszem a megfelelő hozzáállást, meghódolok az Isteni előtt, és teljesen neki szentelem magam - akkor megkapom az adottságot." Ha valaki őszintén meghódol, igaz módon és teljes mértékben, akkor minden pillanatban az, aminek lennie kell, azt teszi, amit tennie kell, és tudja, amit tudnia kell. Ehhez természetesen felül kell emelkedni az egó kicsinyes korlátozásain - ez nem egyik napról a másikra történik. De ez megtörténhet.

CWM 6. kötet, 1954. október 6.