A lélek lépései (CWM 15. kötet, 1952. November 12.)

Az emberi egyed egy nagyon összetett lény: számtalan elemből áll, melyek mindegyike egy független entitás és szinte saját személyisége van. Ráadásul a legellentétesebb elemek vannak együtt elszállásolva. Ha jelen van egy adott tulajdonság vagy képesség, az ellentéte mintegy megsemmisítvén szintén ott van, ölelkezve vele. Láttam egy bátor, elszánt, végsőkig hősies férfit, aki semmilyen veszélyben nem hátrált meg, aki a legnagyobb veszedelemmel is hidegvérrel nézett szembe, aki a legbátrabb volt a bátrak között; és láttam ugyanezt a személyt páni rémületben lapulva a leggyávább emberként, más körülmények között. Láttam legnagylelkűbb embert bőkezűen, szabadon adakozni, semmilyen költséget vagy áldozatot nem sajnálva, a legkisebb elővigyázatosság vagy fenntartás nélkül; ugyanezt a személyt szintúgy találtam a legzsugoribbnak, más esetben. Újfent láttam a legintelligensebb embert, egy tiszta elmével, tele fénnyel és értelemmel, aki könnyen megértette bármely téma logikáját és jelentőségét; és mégis láttam őt a legnagyobb butaságról tanúbizonyságot téve, melyre még egy tanulatlan, unintelligens ember sem lenne képes. Ezek nem elméleti példák: tényleg találkoztam ilyen személyekkel az életben.

Az összetettség nemcsak kiterjedésben, hanem mélységben is jelentkezik. Az ember nem egyetlen, hanem egyidejűleg több síkon él. Van egy fokozatossági skála az emberi tudatban: minél magasabbra emelkedünk a skálán, annál nagyobb az alkotórészek vagy személyiségek száma amivel rendelkezünk. Attól függően, hogy többnyire vagy elsősorban a fizikai, vitális, mentális síkon, ezek bizonyos részein, vagy az ezek fölötti vagy alatti síkokon élünk, másmilyen az egyéni személyiségünk összetétele, a pszicho-fizikai felépítése. Minél magasabban állunk, annál gazdagabb a személyiségünk, hiszen nem csak a saját szintjén él, hanem azokon a szinteken is, amelyek alatta vannak, amelyeket már meghaladott. A teljes vagy egész ember, bizonyos okkultisták szerint, háromszázhatvanöt személyiségből áll; valójában lehet, hogy még többről van szó. A Védák három, harminchárom, háromezer háromszáz és harmincháromezer istenről beszélnek, amelyeket az ember hordozhat - az alap hármasság egyértelműen a Test, Élet és Szellem hármas állapota vagy világa.

Mi értelme van ezen önellentmondásnak, az ember e megosztottságának? Hogy ezt megértsük, tudnunk kell, hogy mindegyik személy egy adott tulajdonságot vagy képességet, egy adott megvalósítandó eredményt jelent. Hogyan lehet ezt a legjobban véghezvinni? Mi módon érhetnénk el egy tulajdonságot a legtisztább, legmagasabb és legtökéletesebb formájában? Szembeállítjuk az ellentétével. Azaz miként növekszik és fejlődik egy erő - küzdünk ellene és győzedelmeskedik minden, ami gyengíti és ellentétes vele. Egy adott tulajdonsággal kapcsolatos hiányosságok megmutatják, hol kell javítanod vagy erősítened rajta, és hogyan fejlesszed, hogy teljesen tökéletes legyen. Ez a kalapács, amely a gyenge, puha vasat üti, hogy kemény acéllá alakítsa. A kezdeti ellentét hasznos, és a magasabb harmónia érdekében kell felhasználni. Ez az emberi önellentmondás titka. Pontosan abban vagy a leggyengébb, ami a legnagyobb értékednek van rendelve.

Minden embernek van egy teljesítendő küldetése, az univerzumban eljátszandó szerepe, egy szerep, amelyet azért kapott, hogy megtanulja és felvállalja a kozmikus Cél érdekében, egy feladat amit egyedül ő képes elvégezni, senki más. Ezt kell elsajátítania az élettapasztalatok során, azaz nem egy életben, hanem élet élet után. Valójában ez az életek láncolatának lényege, amelyen az egyénnek át kell menni tapasztalatokat gyűjtve - tulajdonságok, sajátosságok, erők és képességek keverékéből -, és megtalálnia belőle a fonalat az életmintához, amelyet szőnie kell. Na már most, a legbelső lény, a valós személyiség, a változó egyén központi tudata a pszichikus lénye. Ez mintegy a fény egy aprócska szikrája, amely az átlagemberben jóval az élet-tapasztalat mögött van. A felnőtt lelkekben e pszichikus tudatnak nagyobb a fénye - nagyobb az intenzitása, terjedelme és gazdagsága. Ily módon vannak öreg és új lelkek. Az öreg és ősi lelkek azok, amelyek elérték, vagy nemsokára elérik a teljes tökéletességet; áthaladtak megszámlálhatatlan életek során, és kifejlesztették a legösszetettebb és legintegráltabb személyiséget. Az új lelkek azok, amelyek éppen most léptek vagy lépnek ki a fizikiai-vitális létből; olyanok, mintha egyszerű organizmusok lennének, kevés összetevőből melyek inkább a testi élethez kötődnek, alig egy kevés mentálissal. A lélek azonban növekszik a tapasztalatokkal, építi és gazdagítja a személyiséget. Ha a külső élet bármely részének, az elme, a vitális vagy a test bármelyik elemének sikerül kapcsolatba kerülni a pszichikus tudattal - azaz képes a hatása alá kerülni - akkor a pszichikus befogadja, és ott marad: ez a rész a pszichikus lényben fog tovább élni, mint élő emlék és örökös tulajdon. Az ilyen elemek alkotják az alapot, az alapozást, amelyre a teljes és valós személyiség van felépítve.

Az első dolog, kideríteni, hogy mit vagy hivatott megvalósítani, milyen szerepet kell játszanod, mi a személyes küldetésed, mi a képesség vagy tulajdonság, amelyet ki kell fejezned. Azt is fel kell fedezned, hogy mi az, ami ellenkezik, és nem engedi, hogy a küldetésed kivirágozzon és teljesen megnyilvánuljon. Más szóval meg kell ismerned magad, fel kell ismerned a lelkedet és pszichikus lényedet.

Ehhez teljesen őszintének és pártatlannak kell lenned. Úgy kell vizsgálnod magad, mintha egy harmadik személyt vizsgálnál és kritizálnál. Nem szabad azzal az elképzeléssel kezdened, hogy ez az életed célja, ez a sajátos képességed, ezt kell tenned, vagy azt kell tenned, ebben rejlik a tehetséged vagy géniuszod stb. Ez ugyanis eltérít a helyes útról. Nem a külső lény rokon, vagy ellenszenve, a mentális, vitális vagy fizikai választásod amely meghatározza a fejlődésed valódi vonalát. Az ellenkező álláspontot sem szabad fölvenned, mondván: "Semmire nem vagyok jó ebben, haszontalan vagyok abban, ez nem nekem való." Sem a hiúság és arrogancia, sem az önleértékelés és hamis szerénység ne mozgasson. Ahogy mondtam, teljesen pártatlannak és kívülállónak kell maradnod. Olyannak kell lenned, mint egy tükör, amely visszatükrözi az igazságot, és nem ítélkezik.

Ha képes vagy megtartani ezt a hozzáállást, ha ilyen nyugodt és csöndes bizalmad van a lényedben, és vársz rá, hogy mi fog megmutatkozni, akkor az olyan, mintha egy sűrű és zajtalan erdőben lennél; meglátnál magad előtt egy víztükröt, sötét és mozdulatlan alig észrevehető, - egy éjbe ágyazott tavacska; és azon lassan megjelenne egy holdsugár, és a hűvös, halovány fényben megsejlene a nyugodt folyadékfelszín. Így jelenik meg lényed titkos igazsága, és így mutatkozik be, amikor először kapcsolatba kerülsz vele, ott látni fogod, fokozatosan tükröződni lényed valódi tulajdonságait, az isteni személyiséged vonásait, ami valóban vagy, és aminek lenned kell.

Az, aki ekképpen megismerte magát és birtokba vette magát, legyőzve az összes belső ellentétet, e tény által kiterjesztette magát és hódítását, könnyebbé téve másoknak, hogy azonos vagy hasonló hódítást végezzenek. Ők ez úttörők, vagy kiválasztottak, akik az önmagukban győzelemre vitt hadjárat által másokat is győzelemre segítenek.

CWM 15. 1952. November 12.