1963. május 25. (Könvkiadási kérdések és a szentháromság értelmezése)
Az Anya
Agendája
(Tekintettel a Seuil kiadótól Satprem egy közeli barátjának levelére, aki arra céloz, hogy a második Sri Aurobindo kéziratot ["A Tudatosság Kalandja"] is vissza fogják utasítani: "Nem tudom, hogy egyáltalán P.A.L elolvasta e már, nem mondta el nekem, de amint én elolvastam az első oldalakat, úgy éreztem ezt a kéziratot sosem fogja a Le Seuil publikálni. Van néhány hibája és esetlen szakasza - de ez még nem ok a visszautasítására.")
Nagyon helyes! (nevetés) Várjunk, és lássuk, mit mondanak. Természetesen, egy percig sem gondoltam, hogy azok az emberek publikálják majd - de mások fogják.
Ha egyszer MI közzé tettük, biztos vagyok benne - biztos - hogy lesznek emberek, akik majd publikálni akarják. Ezen kívül, ez nem az a fajta könyv, amelynek csak egy ideig van sikere, aztán elbukik. Maradandó hatása lesz.
Mit ért az "esetlen oldalak" alatt? Minden az, amit ő nem tud megérteni!
Ő érti. Talán arra céloz, hogy néhány szakasz kicsit hosszadalmas egy irodalmi álláspontból. Akár hogy is, nem tudom, majd ír nekem. El fogja mondani. kíváncsi lennék, hogy mit értett meg. De ez az ember nyitott-elméjű.
A saját benyomásom az, hogy inkább egészében kell értékelni a könyvet, te már biztos sokat tudsz - sokkal többet, mint azok az emberek.
Van egy erős benyomásom - és ez az, amiért Sri Aurobindot annyira érdekelték a könyvek, és amiért olyan sokat foglalkozott azokkal - ez a dolgok elmagyarázásának az a módja, amelyet egy európai oktatással a legjobban meg lehet értetni. Vagy azokat egy modern tanítással, minden áron egy modern észjárással, mert ez nagyon jellemző Amerikára is. És kapcsolatot teremteni India azon részével, amely a Brit oktatás befolyása alatt van, azon a módon, amit ők is megértenek.
Nem egy pillanatig sem gondoltam, hogy publikálniuk kellene - valójában, az igazat megvallva, az sem tett volna engem túlságosan boldoggá! Ez nem az ő "Kollekciójukba" való könyv. Az ő Kollekciójuk túlságosan elcsépelt, túlságosan felszínes.
Mindenesetre nem lesz benne a "Kollekciójukban" mert több mind 300 oldalas és a Kollekciójukban a könyvek csak 150 oldalasak. De lehetne a Kollekción kívül - nos, nem úgy látszik, hogy ez meg fog történni. Kíváncsi lennék a kritikájukra.
Óh, ők egyáltalán semmit sem fognak megérteni.
Mutasd meg a kézírását.
(Anya tanulmányozza a levelet)
Óh, ez az ember intuitív! Óh,óh !
Óh, ő nagyon jó! Sokkal jobb, mint amiket ír.
Szeretnék neked egy apró kérdést feltenni. Ebben a Sri Aurobindo könyvben, az elmúlásról beszélek melyben a három nézőpont - Transzcendens, Immanens, Kozmikus - valószínűleg összhangban van a Katolikus Szentháromsággal, Atya, Fiú és Szentlélek. El tudnád nekem mondani a pontos összefüggést? Az Atya egyértelműen a Transzcendens, vagy a Fiú?
A Fiú az Immanens (benne rejlő).
És akkor, mi a helyzet a Szentlélekkel és az ő leereszkedésével?
Igen, gyakran csodáltam.
Volt idő, amikor tudtam. Egyszer volt egy eszmecserém erről a bíboros barátommal, és ő megadta nekem a magyarázatot, hozzátéve, hogy a bíborosoknak tanították az ezoterikus értelmezést titoktartási eskü alatt. Azt is tanították, hogy a Szűz volt a Természet, az egyetemes Anya.
De mit tett a leereszkedő Szentlélek a "lángnyelvekkel" Pünkösdkor? Azok a "lángnyelvek" egyfajta kozmikus szimbólumnak néznek ki, nem igaz?
De nem értem, hogy lehet Krisztus kozmikus? Ő egyértelműen az isten az emberben.
Miért? A Szentlélek mindenhol leszállt, vagy csak egy helyre korlátozottan?
A hagyomány szerint Pünkösd napján szállt le.
Mit jelent a "Pünkösd napján"?
Úgy hiszem, Húsvét után negyven nappal van.
Negyven nappal a feltámadás után.
Ebben az időben a tizenkét apostol összegyűlt, és a Szentlélek "leereszkedett" rájuk lángnyelvek formájában.
De az Immanens nem "ereszkedik le", mon petit!
Hát, persze! De hogyan tud a Kozmikus (elfogadva hogy a Szentlélek egy kozmikus szimbólum) "leszállni" szintén? És lángnyelvek formájában?
Talán túl messzire próbáljuk kitágítani a párhuzamot, talán ez valami más.
(csend)
Talán inkább ez a kihirdetés (nem a Kinyilatkoztatás!) része, egy új világnak a beharangozása - egy új világnak. A Szentléleknek kell lennie a világnak, amely majd leereszkedik az emberi világ után.
Ezt mondom, mivel Théon mindig hirdette az "új világ" eljövetelét. Ő nem a "Szuperelméről" beszélt, ő azt mondta: "Lennie kell új mennyországnak és egy új Földnek" Ez volt az ő magyarázata. Tehát talán így van, eredetileg, a Katolikus vallás kezdetében, nekik is megvolt az-az elgondolásuk, hogy negyven nap után (ez jelenthetett negyven századot is, talán negyven eónt vagy negyven évet), jönne a Szentlélek leereszkedése lángok formájában, mely beengedi azokat, akik készen állnak. Ezt a magyarázatot sokkal logikusabbnak tartom.
Természetesen a madár, a "fehér galamb" melyről beszélnek, lehetett az Univerzális. Talán nyíltan megnyilvánulna, mint ama leereszkedésnek egy eredménye?
Alapvetően, mi mindig megpróbáljuk a dolgokat kis darabokra vágni. Ez kétségtelenül jelenti a megnyilvánulást, egy Isteni új megnyilvánulását, mely helyet foglal nem sokkal az után, hogy az Isteni az emberben újjáéledt. Az Isteni az emberben újjáéledt, ez nagyon egyszerű: tudatossá vált. És egy idő után (4 megnyilvánulás, 10 megnyilvánulás, tökéletesítesedik), az Isteni újjáéledése az emberben, és ama megnyilvánulásnak a tökéletessége megengedi, hogy az egyetemes vagy kozmikus dolgok megnyilvánuljanak. Ha ezt elfogadod így, van értelme.
Ez az "egyetemes dolog" lehet egy kollektív átalakulás. Az átalakulás többé nem kizárólag individuális - a Szentlélek leereszkedése a közösségbe?
Megtudtam, hogy még a Bíborosi Főiskolában is a dolgok csak javasolva vannak, és minden egyes dolgot hagyják, hogy megértsék többé vagy kevésbé mélyen, megfelelően a tanulók képességeinek. Ez elég hihető. De ki tartotta meg a hagyományt sértetlenül?... Nem tudhatjuk.
Mindenesetre tegyük fel, így van értelme.
Hozzászólások
A szentháromság és a női princípium.
“…a szentháromság titka a női princípium elsődlegessége. Ez lehet a titok, amire Aurobindo utal titokzatos megjegyzésében: (a 411-es aforizmában, más számozás szerint 412-es)..."
Ami persze nem biztos, hogy igaz...
A folytatás ide kattintva olvasható.