72. (A Tudás felvirradásának jele, hogy azt érzem, eddig még keveset tudok...)

72. A Tudás felvirradásának jele, hogy azt érzem, eddig még keveset tudok vagy semmit sem, és mégis, ha csak a saját tudásomat ismerhetném, akkor már mindent birtokolnék.

Alvás közben szerezhetünk egy pontos tudást arról, hogy mi fog történni, néha elképesztően pontos anyagi részletekkel; mintha egy okkult síkon mindent a legapróbb részletig kidolgoztak volna. Igaz ez? Mi a tudás szintje? Több van? Hogyan szerezhetünk ehhez éber állapotunkban tudatos hozzáférést? És miért van, hogy amikor komoly embereknek van egy isteni felismerésük néha döbbenetesen tévesek az előrejelzéseikben?

Ohh, de ez egy egész világ? Ez nem egy kérdés, hanem húsz!

Különféle figyelmeztető álmok vannak. Vannak, amik azonnal teljesülnek – megálmodod éjjel, hogy másnap mi fog történni – míg mások különböző időtávokban testesülnek meg; az ilyen álmokat más birodalmakban látjuk attól függően, hogy mennyi időbe telik megtestesülniük.

Minél közelebb vagy az abszolút bizonyossághoz annál nagyobb az időkülönbség mert az ilyen víziók birodalma igen közel van az Eredethez és hosszú idő telhet el aközött, hogy felismerjük, hogy mi fog történni amíg bekövetkezik. De mivel ilyen közel van az Eredethez, a felismerés nagyon biztos. Amikor a Legfelsőbbel azonosulunk, van egy hely, ahol mindent félreérthetetlenül ismerünk: a múltban, a jelenben, a jövőben és mindenhol. De akik odajutnak, általában elfelejtik amit láttak amikor visszatérnek. Egy kifejezetten szigorú fegyelemre van szükség, hogy emlékezzünk. Ez az egyetlen birodalom, ahol nem tévedhetünk.

De ritkán van ott az összes kommunikációs kapocs, ezért ritkán emlékszünk.

Mindegy, visszatéve amiről beszéltem, attól függően, hogy milyen szinten látunk, meg tudjuk nagyjából becsülni, hogy mennyi idő szükséges a megtestesüléshez. A közeli dolgok már megtestesültek, önmagukban léteznek és láthatjuk őket a finom fizikaiban – ott már léteznek, és ezeknek a képeknek a tükröződése (nem is másolata) vagy kivetülése az, ami meg fog testesülni az anyagi világban másnap, vagy néhány órával később. Ebben az esetben pontosan látod a dolgokat, az összes részlettel, mert már ott van. Minden a látásod erejétől és pontosságától függ: hogyha a látásod objektív és őszinte, úgy fogod látni a dolgot, ahogy van; hogyha hozzáteszed a személyes érzelmeidet vagy véleményedet, kiszíneződik. A finom fizikaiban a pontosság kizárólag az érzékelőtől függ attól, aki lát.

De amint egy finomabb birodalomba térünk át, mint amilyen a vitális (és még inkább mint a mentális) egy szűk határon mozognak a lehetőségek. Látod a durva körvonalait annak ami történni fog, de a részletek lehetnek így vagy úgy: lehetséges, hogy egyes akaratok vagy befolyások közbeszóljanak és eltéréseket hozzanak létre.

Ez azért van, mert mintha az eredeti Akarat különböző szinteken tükröződne és mindegyik szinten más a képek kapcsolata és rendezettsége. A világ amiben élünk a képek világa. Nem a dolog annak lényegében, pusztán annak tükröződése. Mondhatnánk, hogy anyagi létezésünkben pusztán tükröződések vagyunk, egy képe lényegi valóságunknak. Ezen tükröződések modalitásai azok, amik behozzák a hibákat és hamisságokat (amit lényegében látunk az tökéletesen igaz és tiszta, az örökkévalóságból létezik, míg a képek lényegében változóak). És attól függően, hogy a rezgésekbe mennyi hamisság kerül, növekszik a torzulás és elváltozás mértéke. Mondhatjuk, hogy minden dolognak, minden eseménynek és minden körülménynek van egy tiszta léte – az igazi léte - és a létezés különböző szintjein egy jelentős számú tisztátlan és eltorzult léte. Például van egy jelentős torzulási kezdet az intellektuális birodalomban (sőt, a mentális birodalom jelentős mennyiségű torzulást hordoz) és ez csak növekszik, ahogy közbelépnek az érzelmi és az érzékelési birodalmak. Amikor a mentális birodalomba érkezik, a látomás gyakran felismerhetetlen. Teljesen eltorzul. Annyira, hogy van amikor nagyon nehéz felismerni, hogy „ez” „annak” a materiális kifejeződése – már nincs sok hasonlóság!

Meglehetősen új így megközelíteni a problémát és ez sok dologhoz adhatja meg a kulcsot.

Vegyük például, hogy van valaki akit jól ismersz és gyakran látod materiálisan: amikor a finom fizikaiban látod, egyes aspektusai feltűnőbbek, láthatóbbak lesznek, hangsúlyosabbak; a fizikaiban ezek észrevétlenek mert a materiális szürkeség, ahogy oly sok minden mással is, ezzel is összemosódott. Egyes jellemvonások amik fizikailag soha nem jelentek meg most annyira hangsúlyosak lesznek, hogy igen láthatóvá válnak. Amikor ránézel valakire fizikailag, látod a bőrszínét, a vonásai formáját, az arckifejezését… [ha] abban a pillanatban meglátnád a finom fizikaiban, meglátsz az arca különböző részein különböző színeket, a szemében egy kifejezést vagy fényt amit nem láttál korábban – egy erősen más általános megjelenés erős érzete ami a fizikai szemünk számára idegenszerű. De a finom látás számára ez nagyon kifejező és sokat elárul az illető jelleméről, vagy a befolyásokról, ami alatt áll (olyanról beszélek, amit néhány napja figyeltem meg).

Tehát, attól függően, hogy milyen birodalomban vagy tudatos és hol látsz, különböző fokú pontossággal és eltérő távolságból látsz eseményeket vagy érzékelsz képeket. Az egyetlen igazi és biztos látás az Isteni Tudatosság látása. Ezért a feladat, hogy tudatossá váljunk az Isteni Tudatosságra és folyamatosan fenntartsuk azt az élet minden részletében.

Addig is, sokféle képen kaphatunk jelzéseket. Az a pontos, precíz és… (mi a helyes szó?) megrögzött látás amivel a legtöbb ember bír különböző forrásokból származhat. Ez lehet egy identitáson keresztüli látás körülményekkel és dolgokkal, amikor megtanultad kiterjeszteni a tudatosságod. Ez lehet a láthatatlan világ valamilyen fecsegője aki fejébe vette, hogy elmondja mi fog történni – gyakran ez a helyzet. Minden a „hírnököd” erkölcsétől függ: hogyha a te károdra szórakozik, akkor történeket talál ki neked – majdnem mindig ez történik azokkal akik entitásoktól kapják az információkat. Csaliként többször elmondhatják, hogyan fognak végződni dolgok (mert valamilyen vitális vagy mentális birodalomban univerzális tudással rendelkeznek); majd amikor biztosak benne, hogy bízol bennük, elkezdenek füllenteni, és ahogy angolul mondják bolondot csinálsz magadból. Ez gyakran megesik! Magasabb tudatossággal kell bírj, mint ezek a cimborák, ezek az entitások (vagy van aki kisisteneknek hívja őket) és le kell tudnod felülről ellenőrizni az állításaik értékét.

Egy univerzális mentális látással láthatod (és ez nagyon érdekes) hogyan működik a mentális világ, hogy megtestesüljön a fizikai szinten. Látod a különböző mentális formációkat, hogy hogyan futnak és ütköznek össze, olvadnak egybe és viszonyulnak egymáshoz, melyikük ragadja magához az irányítást, fejt ki erősebb hatást és nyer egy teljesebb megtestesülést. Na most, ha tényleg egy magasabb látást szeretnél, ki kell szállj a mentális világból és látnod kell az eredeti akaratokat ahogy leereszkednek, hogy megtestesüljenek. Ebben az esetben lehet, hogy nem kapod meg az összes részletet, de a központi TÉNY, a tény a központi igazságában, vitathatatlan, tagadhatatlan, abszolút igaz.

Vannak akiknek megvan a képessége, hogy már a földön létező dolgokat jósoljanak meg, de messziről, távol a fizikai szemektől – ők általában azok akik képesek kiterjeszteni és megnyújtani tudatosságukat. A látásuk kicsit finomabb mint a fizikai látás és egy, a materiális hasonmásánál finomabb szervtől függ (ezt nevezhetnénk egy szerv „életének”). Tehát azzal, hogy kivetítik a tudatosságukat és megvan az akaratuk, hogy lássanak, tisztán láthatnak olyan dolgokat amik léteznek de kívül esnek a látásunk megszokott mezőjén. Akiknek megvan ez a képességük – az őszinte emberek akik arról beszélnek amik látnak, nem a blöffölők – tökéletes precizitással és pontossággal látnak.

Végül is az az abszolút őszinteség a döntő tényező azoknál akik előrejeleznek vagy előre látnak. Sajnos az emberek kíváncsisága miatt az állhatatosságuk és a nyomás amit kifejtenek (aminek nagyon kevesen tudnak ellenállni) a belső képzelet egy majdnem önkéntelen mechanizmusa lép működésbe ami hozzáteszi azt a kicsi hiányzó részt valamihez, ezt pedig már nem láttuk tisztán vagy precízen. Ez okozza az előrejelzés hibáit. Nagyon kevesek elég bátrak ahhoz, hogy azt mondják „Oh, ezt nem tudom, ezt nem láttam, ez elkerült.” Nem elég bátrak kimondani ezt maguknak! Ezért a képzelet egy kis cseppje, ami szinte tudat alatt kerül oda, a látást vagy információt felkerekítjük – lehet, hogy semmi sem lesz belőle! Nagyon kevesen képesek ellenállni ennek a hajlamnak. Nagyon-nagyon sok médiumot ismertem, sok különlegesen tehetséges lényt és csak egy maroknyi volt képes megállni ott, ahol a tudásuk véget ért. Vagy kidíszítették. Ettől lesznek ezek a képességek kicsit félreérthetőek. Egy nagy szentnek, bölcsnek kellene legyünk, teljesen mentesek más emberek befolyásától (nem azokról beszélek akik hírnevet keresnek: ők a legégbekiáltóbb csapdákba is beleesnek); mert még a jó szándék – hogy ki akarok elégíteni másokat, kedvükben akarok járni, segíteni akarok nekik – is elég ahhoz, hogy torzuljon a látás.

Miután az eseményeket előkészítik a finom fizikai világban és meglátjuk őket, túl késő közbelépni? Cselekedhetünk még?

Van egy érdekes példa amit ilyenkor mindig elmesélek. A szóban forgó illető mesélte el nekem. Régen (te még csecsemő lehettél) a Le Matin újság megjelentetett egy képregényt egy lift kezelőnek, vagy londinernek öltözött fiúról (angolul mesélte a történetet), aki egyik ujjával az időpontra mutatott, vagy valami ilyesmi. Az illető utazott és valamilyen nagyváros (nem emlékszem melyik) nagy hoteljában szállt meg. És azt mesélte nekem, hogy egy éjszaka, vagy kora reggel volt egy álma: a londiner egy halottaskocsit mutatott neki (tudod, amit Európában arra használnak, hogy a halottakat a temetőbe vigyék) és meghívta, hogy lépjen be! Ezt látta. És amikor összekészült aznap reggel és elhagyta a szobáját (ami a legfelső emeleten volt) a pihenőn ott volt ugyanaz a fiú, ugyanúgy öltözve, és hívta, hogy lépjen be a liftbe. Sokkot kapott. Visszautasította: „Köszönöm, nem!”. A lift lezuhant. Darabokra esett és akik benne voltak mind meghaltak.

Azt mondta, ezután hitt az álmokban!

Ez egy látomás volt. Látta a londinert, de a lift helyett a halottaskocsiját mutatta meg. Majd amikor látta, hogy a fiú ugyanúgy gesztikulál (teljesen mint a képregényben) azt mondta, „Nem köszönöm! Inkább lesétálok.” És a (hidraulikus) lift elromlott. Lezuhant, összenyomva mindenkit aki benne volt.

Megkérdezett róla és az én magyarázatom az volt, hogy egy entitás előre figyelmeztette. A londiner képe egy intelligens, tudatos közvetítőre utal – valószínűleg nem a férfi tudatalattijából jött. [[Anya kifejtette „A kép miatt gondolom, hogy ez egy entitás volt, az alsó tudatos egyszerűen a tényről figyelmeztette volna.”]] Vagy a finom fizikaiban látta meg és az alsó tudatos része tudta – de akkor miért egy ilyen képet adott neki? Nem tudom. Talán valami a legalsó tudatosában tudta, mert a baleset már létezett a finom fizikaiban. Mielőtt itt megtörtént, már létezett a baleset – „a baleset törvénye”.

Természetesen minden esetben van egy idő eltolódás, néha néhány óra (ez a maximum), néha néhány másodperc. A dolgok gyakran bejelentik jelenlétüket, de eltarthat néhány másodpercbe vagy percbe mire kapcsolatba kerülnek a tudatosságoddal. Én folyamatosan, folyamatosan tudatában vagyok annak, hogy mi fog történni – teljesen érdektelen dolgok, valójában; az, hogy tudom őket előre nem változtat semmin. De itt léteznek körülöttünk és egy megfelelően széles tudatossággal mindent tudhatunk. Például tudom, hogy valaki hoz nekem egy csomagot, hogy valaki el fog jönni és így tovább. Ez ilyen, minden nap van. Mivel a tudatosságom messzire nyúlik és kiterjed – ezért kapcsolatba kerül dolgokkal.

De a dolog már létezik, ezért nem lehet előérzetnek hívni; csupán arról van szó, hogy szüksége van néhány másodpercre, hogy számunkra is megvalósuljon, hogy kapcsolatba kerüljön az érzékeinkkel, mert egy ajtó vagy fal meggátolja, hogy lássuk.

Sok ilyen tapasztalatom volt. Egyszer sétáltam egy hegyi ösvényen, ahol csak egy ember fért el: az egyik oldalon szakadék a másik oldalon meredek szikla. Három gyerek volt mögöttem és egy negyedik ember zárta a sort. Én vezettem. Az ösvény a sziklát kerülgette ezért nem láttuk, mi van elől. Mellesleg igen veszélyes volt: egyszer megcsúszol és leesel a szikláról. Elől sétáltam amikor hirtelen, más szemekkel mint ezek (bár nagyon figyeltem a lépteimet) láttam egy kígyót, ahogy a kanyar mögött feküdt. Várt. Tettem egy óvatos lépést és a kígyó tényleg ott volt! Ez megóvott a meglepetés sokkjától (mivel tudtam, hogy ott van ezért óvatosan közelítettem) és mivel nem kaptam sokkot a meglepetéstől, anélkül, hogy megijedtek volna azt tudtam mondani a gyerekeknek: „Álljatok meg, maradjatok csendbe, ne mozduljatok.” Egy sokk balesethez vezethetett volna – a kígyó, egy vipera, hallott minket és ezért védekező állásba helyezkedett, feltekeredett a lyuka előtt, a fejét ingatta. Franciaországban volt. Semmi nem történt, de zűrzavarral és háborgással ki tudja?...

Ez nagyon-nagyon gyakran megtörténik velem – kígyókkal négyszer fordult elő. Egyszer Ariankuppam- ban, egy halászfaluban történt, ahol a folyó beleömlik a tengerbe. Gyorsan leszállt az éj, koromsötét volt, sétáltunk az úton amikor egy lépés közepén - már felemeltem a lábam és épp le akartam tenni - hallottam egy határozott hangot a fülemben ahogy azt mondta „Vigyázz!”. Pedig nem szólt senki. Ezért vigyáztam, és éppen ahogy le akartam tenni a lábam, láttam egy hatalmas fekete kobrát, pont ott, ahová az előtt mit sem sejtve le akartam tenni a lábam. Na már most, ők nem szeretik az ilyesmit! Szélesre tárt csuklyával, magasra tartott fejjel, királyként siklott át. Biztosan megbüntetett volna arcátlanságomért!

Több száz ilyen tapasztalatom volt – éppen az utolsó másodpercben figyelmeztettek (egy másodperccel sem túl korán) – és nagyon különböző körülmények közt. Egyszer Párizsban épp átkeltem a Boulevard Saint Michel (elhatároztam, hogy egyesülök a pszichikus jelenléttel, a benső Istenivel, bizonyos számú hónap alatt és ezek voltak a legutolsó hetek – csak erre gondoltam, csak ez kötött le). A Luxembourg Gardens-nél laktam és arra mentem sétálni, hogy a kertben üljek aznap este – még mindig zárkózva. Elértem egy kereszteződéshez – nem túl okos ilyen helyen átkelni amikor befelé fordulsz! Tehát ebben az állapotban elkezdtem átmenni amikor sokkot kaptam mintha valami megütött volna és ösztönösen hátraugrottam. Ahogy hátraugrottam egy villamoskocsi száguldott el. Kicsit több, mint egy karnyújtásnyira éreztem a villamoskocsit. Megérintette az aurámat, a védelmező aurámat (ez az aurám nagyon erős volt akkoriban - mélyen az okkultizmusban voltam és tudtam, hogyan tartsam fenn). Megérintette a védelmező aurámat és szó szerint hátralökött, mint egy fizikai sokk. Ehhez társultak még a villamosvezető szitkozódásai!

Épp időben léptem hátra, hogy elszáguldhasson a villamoskocsi.

A védelem számos különböző forrásból származhat. Gyakran egy kis entitás, vagy valamilyen más lény szólt. Volt, amikor az aura védett meg – mindenféle. Az életem ritkán korlátozódott a fizikai testre. Ez hasznos, ez jó. Szükséges is – erősíti a képességeidet. Théon már az elején megmondta: „Ti emberek megvonjátok magatoktól a leghasznosabb érzékeket, MÉG AZOKAT IS AMIK A MINDENNAPI ÉLETHEZ KELLENEK.” Hogyha a benső érzékeidet fejleszted (ő ezeknek remek neveket adott) akkor képes vagy… És ez igaz, abszolút igaz, végtelenül többet tudhatunk, mint amit most tudunk, pusztán az érzékeinket használva. És nem csak mentálisan, hanem vitálisan, sőt még fizikailag is.

De mi a módszer?

Oh, a módszer igen könnyű! Különböző tudományágak [gyakorlatok] vannak erre. Ez attól függ, hogy mit szeretnél elérni.

Ez attól függ. Mindennek megvan a saját módszere. De a legfontosabb módszer, hogy akard, hogy hozz egy döntést. Aztán kapsz egy leírást az összes ilyen érzékről, és hogy hogyan működnek – ez egy hosszadalmas folyamat. Választasz egy (vagy több) érzéket, talán azt amire az elején a legjobban alkalmas vagy és döntesz. Aztán követed ezt a tudományágat [gyakorlatot]. Ez hasonló, ahogy eddzünk az izmaink fejlesztéséhez. Így akaraterőt is létre tudsz hozni magadban.

A finomabb érzékekhez a módszer, hogy létrehozz egy pontos képet arról, amit szeretnél, lépj kapcsolatba az ehhez kapcsolódó rezgéssel aztán koncentrálj és gyakorolj. Például, gyakorlod, hogy egy tárgyon keresztül láss, vagy, hogy egy hangon keresztül halj,¹ vagy, hogy távolra láss. Például ágynak dőltem egyszer több hónapig, amit igen unalmasnak találtam – látni akartam. Egy szobában voltam, és emögött a szoba mögött volt egy másik kis szoba a mögött pedig valamilyen híd; a kert közepén a híd lépcsővé változott ami egy nagyon tágas és gyönyörű műterembe/garzonba vezetett a kert közepén [[1898-ban a párizsi Rue Lemercier műterem/lakás]]. Látni akartam mi történik a műteremben, untam a szobámat! Tehát teljesen mozdulatlanná váltam, és fokozatosan, fokozatosan kiküldtem a tudatosságomat. Ezt a gyakorlatot gyakran végeztem, mindennap egy előre meghatározott órakor. Először a képzeleteddel kezded aztán ténnyé válik. Egy idő után meghatározottan érezem, hogy a látásom fizikailag mozog: követtem és olyan dolgokat láttam a lépcsőkön lemenve történni, amiről fogalmam sem volt. Az este ezt megerősíttettem azzal, hogy megkérdeztem „Így történt? Ez volt?”

De minden ilyet hónapokig, türelmesen, szinte csökönyösen kell gyakorolni. Az érzékeket egymásután veszed: hallás, látás és végül az ízlelés, szaglás és érintés finomabb aspektusait.

Az elmével könnyebb, mert jobban hozzászoktunk, hogy ott koncentrálunk. Amikor végig akarsz gondolni valamit, vagy megoldást akarsz találni valamire, akkor abbahagysz mindent, a gondolatodra vagy problémádra fókuszálsz és csak koncentrálsz és koncentrálsz, felnagyítod a probléma nehézségét. Abbahagysz mindent vársz amíg, a koncentráció puszta ereje miatt jön egy megoldás. Amíg megtanulod, ehhez is kell egy kis idő; de hogyha valaha jó tanuló voltál, akkor megvan benned valamennyire ez a képesség – nem annyira nehéz.

A fizikai érzékeknek van egyfajta kiterjesztése. Például az amerikai indiánok, a hallás és szaglás érzékei sokkal kiterjedtebbek, mint a mieink (a kutyákban is). Amikor nyolc vagy tíz éves voltam, volt egy Indián barátom aki a Hippodrome napjaiban jött Buffalo Bill-el – ez régen volt, nyolc éves lehettem. Annyira ügyes volt, hogyha a fülét a földre tette, a rezgések erejéből megmondta, milyen messziről jöttek a lépések. Minden gyerek azonnal azt mondta, hogy „Nagyon szeretném tudni, hogy kell ezt csinálni!” Így aztán kipróbálod.

Így készíted elő magad. Azt hiszed, hogy csak élvezetből teszed, de felkészíted magad arra, ami majd később jön.

1962. február 27.

¹ A hang mögötti hallás, Anya elmagyarázta, „azt jelenti, hogy kapcsolatba lépünk a materiális tény mögötti finom valósággal: a szó vagy a fizikai hang mögött, vagy például a zene mögött. Koncentrálsz aztán meghallod, hogy mi van mögötte. Ez azt jelenti, hogy kapcsolatba lépsz a külsőségek mögötti vitális valósággal (lehet mentális valóság is de a fizikai zaj mögött általában egy vitális valóság van).” _(vissza)