Hibaüzenet

Notice: Undefined offset: 1 counter_get_browser() függvényben (/var/www/html/mother/sites/all/modules/counter/counter.lib.inc 75 sor).

103.-107. (Vivekánananda, a Szannjászát magasztalva, azt mondta, hogy...)

Nyomtatóbarát változat

103. Vivekánananda, a Szannjászát1 magasztalva, azt mondta, hogy az egész indiai történelemben csak egy Dzsanaka2 volt. Nem igaz, mert Dzsanaka nem egyetlen egyénnek a neve, hanem az önmagukat uraló királyok egy dinasztiája és egy ideálnak a diadalmas kiáltása.

104. Az összes okkersárgába öltözött Szannjaszinok százezrei közül hány tökéletes? A kevés megvalósítás és a sok megközelítés az, ami igazol egy ideált.

105. Tökéletes Szannjaszinoknak a százai léteztek, mert széles körben hirdették, és sokan gyakorolták a Szannjászát; ugyanez legyen az eszményi szabadsággal, és akkor sok száz Dzsanakánk lesz.

106. A Szannjászának van formális viselete és vannak külső jelei; ezért az emberek azt hiszik, könnyen fel tudják ismerni; de egy Dzsanaka szabadsága nem hirdeti magát, és a világ ruháját viseli; jelenlétét nem ismerte fel még Nárada 1 sem, mintha vak lett volna.

107. Nehéz a világban lenni szabadon, és mégis a mindennapi emberek életét élni; de mivel nehéz, ezért meg kell kísérelni és meg kell valósítani.

Olyan nyilvánvalónak tűnik!

Nyilvánvaló, de nehéz is.

Látod, ahhoz hogy szabaddá válj az összes kötődéstől, nem azt jelenti, hogy menekülnöd kell a kötődési lehetőségek elől. Mindazok, akik hangsúlyozzák az aszkétaságukat nem csak elmenekülnek, hanem még a többieket is figyelmeztetik, nehogy megpróbálják!

Számomra úgy tűnik, annyira nyilvánvaló. Amikor úgy érzed el kell menekülnöd egy dolog elől, ahelyett, hogy megtapasztalnád, azt jelenti, még mindig azon a szinten vagy, nem fölötte.

Minden, ami kiküszöböl és csökkent vagy mérsékel, az nem szabadít meg. A szabadságot az élet és az érzések teljességében kell megtapasztalni.

Ebben az összefüggésben volt egy teljes tanulmányi időszakom ebben a témában, a tisztán fizikai szinten... Ahhoz, hogy fölé emelkedj minden hiba lehetőségnek, hajlamos vagy kiküszöbölni az alkalmakat a hibázásra; például, ha nem szeretnél kimondani szükségtelen szavakat, abbahagyod a beszédet. Emberek, akik némaságot fogadtak azt képzelik, hogy az ellenőrzést ad a beszéd felett - ez nem igaz! Csak az alkalmat szünteti meg, hogy beszéljenek, és így, hogy szükségtelen dolgokat mondjanak. Az étellel, ugyanaz a probléma: hogyan lehet éppen csak annyit enni, amennyi szükséges? Abban az átmeneti állapotban amelyben vagyunk, többé már nem akarjuk ezt az állati életet élni, amely csak az anyagcserén és az ételen alapul, de ostobaság lenne azt hinni, hogy elértük azt az állapotot, amikor a szervezet egyáltalán élni tud minden élelem nélkül (mindazonáltal, már létezik egy nagy különbség, mivel próbálják megtalálni a táplálék lényegét az élelmiszerekben annak érdekében, hogy csökkentsék mennyiségüket); de a természetes tendencia a böjtölés - ami egy tévedés!

A helytelen cselekedettől való félelem miatt nem teszünk tovább dolgokat; a helytelen beszédtől való félelem miatt nem beszélünk tovább; az evés élvezetétől való félelem miatt nem eszünk tovább - ez nem a szabadság, ez egyszerűen a megnyilvánulást csökkenti minimálisra. És természetesen a végeredmény a Nirvána. De ha az Úr csak a Nirvánát akarná, nem lenne más csak Nirvána! Ő nyilvánvalóan minden ellentétek együttélését képzeli el, és Számára ez kell legyen egy teljességnek a kezdete. Így természetesen, ha úgy érzed arra vagy szánva, akkor választhatod az Ő megnyilvánulásaiból csak az egyiket, azaz a megnyilvánulás hiányát. De ez még mindig egy korlát, és nem ez az egyetlen út megtalálni Őt, egyáltalán nem!

Ez egy nagyon elterjedt tendencia, amely valószínűleg egy régi sugalmazásból ered, vagy talán szegénységből, tehetetlenségből: hogy csökkentsen és kisebbítsen - csökkentse az egyén szükségleteit, csökkentse az egyén tevékenységét, csökkentse az egyén szókincsét, csökkentse az egyén táplálékát, csökkentse az egyén aktív életét, és minden annyira szűkös lesz! Az arra irányuló törekvésedben, hogy ne kövess el hibákat, annak lehetőségét zárod ki, hogy elkövethesd azokat - ez nem gyógymód.

Ám a másik út sokkal-sokkal nehezebb.

(csend)

Nem, a megoldás az, hogy kizárólag az isteni impulzus alapján cselekedj, kizárólag az isteni impulzus alapján beszélj, kizárólag az isteni impulzus alapján étkezz. Ez az, ami nehéz, mert természetesen azonnal összetéveszted az isteni impulzust a személyes impulzusaiddal.

Ez volt - szerintem - az összes apostol lemondásának eszméje: megszüntetni mindent, ami a kívülről vagy alulról jön, annak érdekében, hogy ha valami felülről megnyilvánul, olyan állapotban légy, hogy fogadni tudd. De a kollektív szempontból, ez egy olyan eljárás, amely több ezer évet vehet igénybe! Az egyén szempontjából, ez lehetséges; de akkor érintetlenül meg kell tartania azt a törekvést, hogy fogadja az igazi impulzust - nem a teljes "megszabadulásra" irányuló törekvést, hanem a Legfelsőbbel való teljes AKTÍV azonosulásra való törekvést, más szóval, csak azt akarni, amit Ő akar, csak azt tenni, amit Ő akar, csak Rajta keresztül, Benne létezni.

Tehát a lemondás eljárásával lehet próbálkozni, de ez annak a módszere, aki el akarja vágni magát másoktól. És létre jöhet-e ebben az esetben egy szerves egység... ? Nem úgy tűnik nekem, hogy ez lehetséges.

Jelentősen segíthet, ha nyilvánosan bejelented, hogy mit szándékozol tenni. Ez lehetőséget teremt a kifogásoknak, megvetésnek, konfliktusoknak, de ezt a nyilvános "elvárást", úgymond messzemenően kompenzálja az, amit mások tőlünk elvárnak. Bizonyára ez volt az oka az összes ruhának is: ezt az emberek tudomására hozni. Nyilvánvaló, hogy magadra zúdítod így néhány ember megvetését és rosszakaratát, és vannak mindazok, akik úgy érzik: "Tartózkodnom kell ettől, nem lehet semmi közöm hozzá, ez nem az én gondom."

Nem tudom miért, ez mindig hencegésnek tűnt a számomra - lehet, hogy nem az, és bizonyos esetekben tényleg nem az, de ez mégis egy módja elmondani az embereknek, "Ah! Ez vagyok én." És ahogy mondtam, ez segíthet, de vannak hátrányai.

Ez még mindig gyerekes dolog.

Mindezek a dolgok módszerek, szakaszok az úton, de... az igazi szabadság mindentől való megszabadulás - beleértve az összes módszert is.

(csend)

Ez korlátozás, beszűkítés, míg a Igaz Dolog virágzás, kiszélesedés, azonosulás mindennel.

Amikor degradálod és csökkented és csökkented önmagad, akkor nem érzed, hogy elveszíted önmagad, ez elveszi a félelmet attól, hogy elveszíted magad - valami szilárddá és tömörré válsz. Ám a kiterjedés módszere - a maximális kiterjedésé - ott, kell hogy... nem szabad félned, hogy elveszíted önmagad.

Ez sokkal nehezebb.

Azon tűnődtem, valójában hogyan lehet ezt megtenni egy olyan külső világban, amely folyamatosan elnyel? Gondolok például azokra, akik nyugaton élnek, akik élik a nyugati életet: ők állandóan munkával vannak elárasztva, találkozókkal, telefonokkal... nincs egy percük se, hogy megtisztítsák ami állandóan rájuk zúdul, és hogy összeszedjék magukat. Ilyen körülmények között hogyan tudnak szabad emberek lenni? Hogyan lehetséges ez?

Ah, válogatnunk kell és választanunk.

Ez a másik véglet... Természetesen a kolostorok, a visszavonulás az erdőbe, vagy barlangokba menekülés, szükségesek a modern hiperaktivitás ellensúlyozásához, és mégis ezekből ma kevesebb van, mint egy-két ezer évvel ezelőtt. De úgy vélem, ez a megértés hiányából volt és nem tartott sokáig.

Egyértelműen a túl sok tevékenység az, ami szükségessé teszi a túl sok mozdulatlanságot.

De hogyan lehet megtalálni a módját annak, hogy mivé kell válnod a hétköznapi körülmények között?

Annak a módját, hogy ne essünk egyik túlzásba sem?

Igen, normálisan élni, szabadnak lenni.

Mon petit, ezért kezdtük el az Ashramot! Ez volt az elképzelés. Mert amikor Franciaországban voltam, mindig kérdeztem magamtól, "Hogy lehet az embereknek idejük arra, hogy rátaláljanak önmagukra? Sőt, akár arra hogyan lehet idejük, hogy megértsék a módszert, ami megszabadítja őket." Szóval azt gondoltam: kell egy hely, ahol az anyagi szükségletek elégségesen teljesülnek ahhoz, hogy ha valóban szabaddá akarod tenni magad, akkor megteheted. Ezen elképzelés alapján alakult meg az Ashram, nem máson: ez egy olyan hely, ahol az emberek létfenntartáshoz szükséges eszközei elegendők ahhoz, hogy idejük legyen az Igaz Dologra gondolni.

(Anya mosolyog) Az emberi természetben a lustaság oly módon átvette a törekvés helyét - (nem mindenkire jellemzően, de egyébként általánosságban) és a megengedés vagy szabadosság a szabadság helyét - hogy az még inkább bizonyítja, hogy az emberi fajnak át kell mennie egy kemény időszakon, mielőtt készen állna arra, hogy rabszolgaságától még őszintébben eltávolodjon az aktivitás felé.

Az első tétel valóban hasonló ehhez: "Végre megtalálni a helyet, ahol tudok koncentrálni, megtalálom önmagam, igazán élek, anélkül, hogy anyagi dolgokon aggódnék..." Ez az első törekvés (sőt, még azon az alapon is, hogy a tanítványokat - legalábbis az elején - úgy választottuk), de ez nem volt tartós. Dolgok könnyűvé válnak, így elengeded magad. Nincsenek erkölcsi korlátok, így ostoba dolgokat teszel.

De még csak azt sem lehet mondani, hogy hiba volt a toborzás - csábító lenne elhinni, de ez nem igaz, mert a toborzást meglehetősen pontos és világos belső jegyek alapján végeztük... Ezt talán a belső hozzáállás vegyítetlenségével nehéz tartani. Pontosan ez az, amit Sri Aurobindo akart, és megpróbált; ő szokta mondani: "Ha találok száz embert, az elég lesz a célom eléréséhez."

De nem volt száz sokáig, és azt kell mondanom, hogy amikor száz lett, akkor már vegyes volt.

Sokan jöttek, vonzotta őket az Igaz Dolog, de... az ember ellankad. Más szóval, lehetetlenség szilárdan megmaradni az igazi állapotban.

Igen, azt vettem észre, hogy a világ rendkívül nehéz külső feltételei közepette a törekvés sokkal intenzívebb.

Ugye!

Ez sokkal intenzívebb, ez majdnem élet és halál kérdése.

Igen, ez az! Ez azt jelenti, hogy az ember mindig olyan durva, hogy szüksége van a szélsőségekre. Ez az, amiért Sri Aurobindo azt mondta: ahhoz hogy igaz Szeretet lehessen, szükség volt a Gyűlöletre; igaz Szeretet csak a Gyűlölet nyomására születhet meg.4 Ennyi. Nos, el kell fogadnunk a dolgokat, ahogy vannak, és meg kell próbálnunk tovább menni, ez minden.

Valószínűleg ezért van olyan sok nehézség (halmozódnak itt a nehézségek: a jellem problémái, az egészség problémái és a körülmények problémái), ez azért van, mert a nehézségek indíttatására ébred fel a tudatosság.

Ha minden egyszerű és békés, akkor elalszol.

Így magyarázta Sri Aurobindo is a háború szükségességét: békében, az emberek elpuhulnak. Ez nagyon rossz dolog.

Én nem mondom, hogy nagyon szépnek találom, de úgy tűnik, így kell lennie.

Alapvetően ez az, amit Sri Aurobindo is mond az Isten Órájában: "Ha birtoklod az Erőt és a Tudást, és nem ragadod meg a lehetőséget, nos ... akkor jaj neked."

Ez egyáltalán nem bosszú, egyáltalán nem büntetés, ez csak annyit tesz, hogy magadra vonsz egy szükségszerűséget, az erőszakos impulzus szükségességét - annak szükségét, hogy válaszolj az erőszakra.

(csend)

Ez egy olyan élmény, amelyet egyre világosabban tapasztalok: ahhoz, hogy az igazi isteni szeretettel való kapcsolat képes legyen megnyilvánulni, azaz, hogy szabadon kifejezhesse magát, szükség van egy KÉPESSÉGRE a lényekben és a dolgokban... ami még nem létezik. Ellenkező esetben, minden szétesik.

Vannak jelei nagyon meggyőző részleteknek, de természetesen, mivel azok "részletek", vagy nagyon személyes dolgok, nem tudok beszélni róluk. De az ismételt tapasztalatok bizonyítéka vagy bizonyítékai alapján, azt kell mondanom: amikor a Tisztaságnak ez a Képessége - egy csodálatos erő, amire nincs szó - kezd teljes mértékben, szabadon megnyilvánulni, úgy tűnik hogy nagyon sok minden azonnal összeomlik: nem tud fennmaradni. Nem tudnak fennmaradni, feloldódnak. Akkor... akkor minden leáll. És ez a leállás, amiről azt gondolhatjuk, hogy kegyvesztés, éppen ellenkezőleg, egy végtelen Kegyelem!

Csupán annak a különbségnek a mindig csak épphogy konkrét és kézzelfogható érzékelése, amely ezen Rezgés és a között a rezgés között van, amelyben általában és majdnem folyamatosan élünk, csupán annak a gyengeségnek felismerése, amelyet én émelyítőnek hívok - ez tényleg az émelygés érzését kelti - elég ahhoz, hogy mindent megállítsunk.

Csak tegnap, ma reggel... vannak olyan hosszú pillanatok, amikor az Erő megnyilvánul, majd hirtelen, van egy Bölcsesség - mérhetetlen Bölcsesség - amely mindent ellazít egy tökéletes nyugalomban: "Aminek lennie kell, az lesz, annyi időbe telik, amennyibe telik." Akkor minden rendben van. Ezzel minden azonnal rendben van. Azonban a Ragyogás elmúlik.

Csak türelmessé kell válnunk.

Sri Aurobindo is írta: "Törekedj intenzíven, türelmetlenség nélkül." A különbség az intenzitás és a türelmetlenség között nagyon finom (minden a vibrációnak a különbsége), ez finom, de ez teszi a teljes különbséget.

Intenzíven, de nem türelmetlenül... Ennyi: ez az állapot, amiben lennünk kell.

És akkor, egy hosszú, nagyon hosszú ideig meg kell elégedjünk a belső eredményekkel, vagyis a személyes és egyéni reakciók eredményeivel, a világ többi részével való belső kapcsolatok eredményeivel, és nem remélhetjük vagy akarhatjuk, hogy a dolgok az anyagi szinten túl hamar megvalósuljanak. Mert a sietséggel az emberek általában késleltetik dolgokat.

Ha így állnak a dolgok, akkor így állnak.

Mi - úgy értem az emberek, - zaklatott életet élünk. Ez egyfajta félig tudatos érzése életük rövidségének, nem gondolnak rá, de félig tudatosan érzik azt. Így örökké igénylik, hogy az egyik dologtól, - gyorsan, gyorsan, gyorsan - egy másikig menjenek, hogy egy dolgot gyorsan megcsináljanak azért, hogy menjenek tovább a következőhöz, ahelyett, hogy minden dolgot annak örökkévalóságában éljenek meg. Nekünk örökké arra van szükségünk, hogy előre, előre, előre menjünk... és elrontjuk a munkát.

Ezért egyesek azt hirdették, hogy az egyetlen fontos pillanat a jelen pillanat - amely nem igaz a gyakorlatban, de lélektani szempontból, igaz kell legyen. Más szóval, éljünk minden percben a lehető legnagyobb mértékben a lehetőségünkkel, előrelátás vagy akarás vagy elvárás, illetve a következő pillanat előkészítése nélkül. Mert mi örökké egy rohanásban-rohanásban-rohanásban vagyunk... és mindent helytelenül csinálunk. Egy belső feszültségben élünk, ami teljesen hamis - teljesen hamis.

Mindazok, akik próbáltak bölcsek lenni, mindig azt mondták, hogy (ahogy a kínaiak és, az indiaiak hirdették): élj az örökkévalóság érzésével. Európában is azt mondták, szemléld az eget, a csillagokat, azonosulj a végtelenségükkel - amelyek téged mind kiterjedté és békéssé tesznek.

Ezek módszerek, de nélkülözhetetlenek.

És ezt megfigyeltem a szervezet sejtjeiben: ők úgy tűnik, örökké sietnek, hogy megtegyék, amit meg kell tenni, mert attól félnek nem lesz idejük rá. Tehát semmit sem tesznek megfelelően. Ügyetlen embereknél (vannak emberek, akik mindenbe belebotlanak, gesztusaik nyersek és otrombák) nagyfokú ez a dolog, ez a fajta sietség, hogy gyorsan, gyorsan, gyorsan csináljanak meg dolgokat... Tegnap valaki reumás fájdalmakra panaszkodott a hátában és azt mondta nekem, "Ó, rengeteg időt elvesz, hogy ilyen lassan csinálom a dolgokat!" Azt mondtam neki (Anya nevet): "Na és?" Nem volt boldog. Ha fájdalmad van és panaszkodsz, akkor puhány vagy, ez minden, de amikor azt mondod: "Annyi időt elpazarolok azzal, hogy ilyen lassan csinálom a dolgokat!" az nagyon világosan képet ad arról a sietségről, amelyben az emberek élnek; - átszáguldanak az életen... hová?..., hogy egy csattanással végezzék!

Mi a haszna?

(csend)

Alapvetően ezeknek az aforizmáknak az a tanulsága, hogy sokkal fontosabb LÉTEZNI, mint hogy mások lássák, hogy létezel, - élned kell, nem tettetni azt -, és hogy sokkal fontosabb teljesen, őszintén és tökéletesen felismerni egy dolgot, mint másokkal tudatni, hogy a felismerés folyamatában vagy!

Ez ugyanaz a dolog újra: ha úgy érzed, hogy szükséges mondani, hogy mit csinálsz, azzal a cselekedeted felét tönkreteszed.

És mégis, ezzel egy időben, ez segít neked, hogy felmérd, és pontosan tudd, hol állsz.

Ez volt Buddha bölcsessége, amikor azt mondta: "A középút": nem túl sokat erről az oldalról, nem túl sokat arról az oldalról, ne ess le ezen az oldalon, ne ess le azon az oldalon - egy kicsit mindenből, és kiegyensúlyozottan... de TISZTA út.

Tisztaság és az őszinteség ugyanaz a dolog.

1964. szeptember 16.

 


1 Szannyásza: abbahagyás; (életről és cselekvésről való) lemondás (vissza)

2 Dzsanaka: Mithila királya az Upanishadok idejében, akit spirituális tudása és isteni felismerései miatt ünnepeltek, bár hagyományos földi életet élt. (vissza)

3 Narada: egy vándorló bölcs, aki a vina-t munkáját végezve jár-kel. Halhatatlan, mint az istenek, akkor jelenik meg a földön, amikor csak óhajtja. Már az Upanishadok idején említést tesznek róla. (vissza)

4 Lásd Aforizmák 88-92. (vissza)

magyar