1. Két szövetséges erő van az emberben: a tudás és a bölcsesség. A tudás annyit ragad meg egy torzító közvetítőn keresztül meglátott igazságból, amennyit az értelem a tapogatózásával elér, a bölcsesség annyit, amennyit az isteni vízió szeme meglát a szellemben.

Valaki megkérdezett engem, "Miért szövetségesek az erők?"

Feltételezem, már annyira megszoktuk az emberben lévő elemek egymás közötti vitáit, hogy a szövetségesség gondolata döbbenetet kelt. De ezek a viták csupán látszólagosak. Minden erő, mely egy magasabb régióból származik, valójában szükségszerűen szövetséges - egyesültek, megállapodtak a Tudatlansággal szembeni harcban. És Sri Aurobindo elég világosan kimondja - azok számára, akik megértik - hogy ezen erők egyike az értelemhez tartozik és a többi pedig a Lélekhez. Ez pontosan a mély igazság, melyet Sri Aurobindo felfedni akar az aforizmáiban: ha az értelem próbálja megszerezni a második erőt, képtelen ezt megtenni, mióta ez az erő a Lélekhez tartozik és az emberből ered, együtt véve a spirituális tudatossággal.

A tudás valami, amit az értelem szerez számos erőfeszítésen keresztül, ennek ellenére ez nem az igazi tudás, hanem csupán annak egy mentális aspektusa; minthogy a Bölcsesség nem egészen tartozik az értelemhez, mely egészében véve annak megszerzésére alkalmatlan, hisz valójában nem is igazán tudja, mi az. Ismétlem, a Bölcsesség lényegében a Lélek ereje és csupán a spirituális tudatossággal keletkezhet.

Érdekes lenne megkérdezni, mire gondol Sri Aurobindo, amikor a "torzító közvetítőn keresztül meglátott igazság"-ról beszél. Először is, mi az a "torzító közvetítő", és mely igazság keletkezik a "torzító közvetítőn" keresztül?

Mint mindig, amit Sri Aurobindo mond, az többletjelentéssel bírhat - egyik inkább konkrét, másik inkább általános. A leginkább konkrét értelemben, a torzító közvetítő a mentális közvetítő, mely tudatlanságban dolgozik és emiatt képtelen igazságot annak tisztaságában kifejezni. De mióta egy egész élet tudatlanságban zajlik, a torzító közvetítő egyben a föld-atmoszférája, mely annak teljességében torzítja az igazságot, rajta keresztül keresi az önkifejezési módot.

És itt rejlik az aforizma leginkább szövevényes pontja. Hova juthat az értelem a tapogatózással? Tudjuk, hogy mindig tapogatózik, törekszik tudni, tévedni, visszatérni az előző kísérletekre és próbálni újra... A haladása nagyon, nagyon akadozó. De mit tud felfogni az igazságból? Ez egy töredék, egy részlet, valami ami még mindig az igazság, csak éppen részleges, hiányos formában, vagy ez a valami már nem számít igazságnak? Ez az igazán érdekes kérdés.

Azt szoktuk mondani - feltéve, hogy már elismételtük párszor - hogy valakinek csak részleges, befejezetlen, töredékes tudása lehet, mely emiatt nem lehet igazi tudás. Ez a nézőpont eléggé elcsépelt: csupán egy kicsit kell tanulnia az életben ahhoz, hogy tudatában legyen annak. Azonban, amit Sri Aurobindo ért a "torzító közvetítőn keresztül meglátott igazság" alatt, sokkal érdekesebb ennél.

Maga az igazság hordoz egy másik aspektust: ezen közvetítőn keresztül nincs többé igazság, csak az igazság eltorzulása. Következésképp, amit meg lehet ragadni, az nem egy töredék mely igaz lehet, hanem egy aspektus, az igazság hamis megjelenése, amely maga is elolvadt.

Adni fogok számodra egy képet, melyet magam is próbálok megérteni; nem több mint egy kép, ne vedd szó szerint.

Ha összehasonlítjuk az alapvető igazságot egy makulátlan, vakító fehér fény szférájával, azt mondhatjuk, hogy a mentális közvetítőn, a mentális atmoszférán keresztül, ezen szerves fény átalakult ezer és ezer árnyékká, melyek mindegyike saját, határozott színnel rendelkezik, hiszen mindannyian elkülönültek egymástól. A közvetítő eltorzítja a fehér fényt és megszámolhatatlan különböző szín képében jeleníti meg: piros, zöld, sárga, kék, stb., melyek néha nagyon eltérőek. Majd az értelem megragadja, de nem a fehér szféra fehér fényének kis töredékét, hanem a különböző színek kis fényeinek kisebb-nagyobb számát, melyekkel még csak nem is képes újraalkotni a fehér fényt. Következésképp nem képes elérni az igazságot sem. Nem az igazság töredékét birtokolja, hanem csak egy széttört igazságot. Ez egy felbomlás állapota.

Az igazság kerek egész és minden eleme fontos. A torzító közvetítő, melyen keresztül láthatod a mentális atmoszférát, alkalmatlan a kinyilatkoztatásra vagy a kifejezésre vagy éppen az elemek érzékelésére - valaki szerint a jobbik rész hiányzik. Tehát többé nem hívhatjuk az igazságnak, hanem inkább valaminek, ami lényegében igaz, csak nincs többé egészen a mentális atmoszférában - ez a tudatlanság.

Tehát, összegezve, azt kellene mondanom, hogy a tudás, ahogyan az felfogható az emberi értelem által, szükségszerű tudás a tudatlanságban, szinte említhetnénk tudatlan tudásként is.

A Bölcsesség az igazság lényegének és annak a kinyilatkoztatásbeli alkalmazásának víziója.

1958. szeptember 12.

2. Az inspiráció a ragyogás keskeny folyója, mely egy hatalmas és örök tudásból tör elő, sokkal tökéletesebben haladja meg az értelmet, mint ahogy az értelem meghaladja az érzékszervek által szert tett tudást.

Bizonyára már feltettél számtalan ehhez hasonló kérdést: „Ezt miért mondja így Sri Aurobindo?” – egyik, másik dolog esetében.

Én tudnék válaszolni, „Azért mondja így, mert így látta.” De, kezdetnek, egy dolgot tisztázni kell; ezek a Sri Aurobindo által megadott definíciók, definíciók melyeket leginkább paradox formában adott meg, hogy gondolkodásra késztessen minket.

Vannak szótári definíciók, melyek szavak általános értelemben vett jelentésének magyarázatai. Ezek nem késztetnek gondolkodásra. Amit Sri Aurobindo mond azonban, annak érdekében lett kimondva, hogy megtörje a szokásos koncepciót, hogy kapcsolatba léphess a mélyebb igazsággal. Ily módon az összes kérdés megszűnt.

A törekvőnek meg kell találnia a mélyebb tudást, a mélyebb igazságot, ahogy Sri Aurobindo fejezte ki, ami nem a szavak értelmezésének szokásos módja.

Ki kellene választanom néhány kérdést: az első, mely felkeltette az érdeklődésem egy elmélkedő embertől származik, a „tudás” szót érinti és összehasonlítja a módot, ahogyan a szót Sri Aurobindo ebben az aforizmában használta, azzal ahogyan azt a múlt héten olvasott aforizmában tette.

Mikor a múlt heti aforizmában Sri Aurobindo szembeállította – mondani lehet – a „tudást” a „Bölcsességgel”, arról a tudásról beszélt, ahogyan az minden átlagos ember tudatosságában élt, a tudásról, melyhez hozzájutni erőfeszítéssel és szellemi fejlődésen keresztül lehetett, noha itt, ellenkezőleg, a tudás, amelyről beszél a nélkülözhetetlen Tudás, az elmefölötti isteni Tudás, az identitás általi Tudás. És ez az oka annak, hogy „mérhetetlen és örökkévaló” –ként írja itt le, mely tisztán mutatja, hogy ez nem emberi tudás, ahogy mi általában képzeljük.

Számos ember kérdezte már, miért mondta Sri Aurobindo, hogy a folyó „keskeny”. Ez egy kifejező kép, mely feltűnő kontrasztot teremt az isteni, elmefölötti Tudás végtelensége – e határtalan inspiráció eredete - és a között, amit az emberi elme ebből érzékel és kap. Még ha kapcsolatban is vagy ezekkel a területekkel, az adagok, úgyszólván, amiket megkapsz, minimálisak, keskenyek. Olyan, mint, egy aprócska áramlat vagy néhány lehulló csepp melyek igazán tiszták, igazán ragyogóak, igazán egészek önmagukban ahhoz, hogy megadják neked a bámulatos inspiráció érzését, a benyomást, hogy elérted a határtalan területeket és nagyon magasra felemelkedtél az átlagos emberi állapot fölé. És mégis ez semmi ahhoz képest, amit még érzékelni lehetne.

Továbbá azt is kérdezték tőlem, hogy a pszichikai lény vagy másnéven a pszichikai tudat e az a médium, amelyen keresztül az inspiráció érzékelhető.

Általánosságban értve, igen az. Az első kapcsolatod a felsőbb régiókkal egy pszichikai kapcsolat. Természetesen, egy belső pszichikai megnyílás megvalósulása előtt nehéz birtokolni ezeket az inspirációkat. Megtörténhet kivételesen és kivételes feltételek mellett, mint a kegyelem, de az igazi kapcsolat a pszichikain keresztül történik; mert a pszichikai tudatosság igazán az a médium, amely a legnagyobb rokonságban áll az isteni Igazsággal. 

Később, mikor valaki felkerül a mentális tudatból egy magasabb tudathoz, túl az elmén, túl még a magasabb elmén is, és mikor megnyitja magát a Felettesértelem régióinak és a Felettesértelmen keresztül a Szupraértelemnek, akkor közvetlenül érzékelheti az inspirációkat. És természetesen, ezen a ponton válik sűrűbbé, gazdagabbá, ha szabad így mondani, teljesebbé.

Eljön az idő, mikor az inspiráció akarat által megszerezhető lesz, de ehhez nyilvánvalóan jelentős belső fejlődés kell. Ahogy említettük, az elménél jóval magasabb szinten lévő inspiráció felülmúlja értékben és minőségben az elme legmagasabb eredményeit, pl az értelmet. Az értelem határozottan az emberi mentális tevékenység csúcspontja.

1958 szeptember 19.

3. Amikor beszélek az értelem azt mondja: „Ezt fogom mondani”; azonban Isten kiveszi a szót a számból, és az ajkak olyat mondanak, amitől az értelem összerezzen.

Amikor Sri Aurobindo azt mondja: "én", önmagáról beszél és a saját élményéről. Szeretnénk, ha azt mondhatnánk, hogy amit mond, az jelképes, és sok emberre ráillik, de ez sajnos egyáltalán nem igaz.

Ez az élmény, vagyis hogy az ember nem mondja el azt, amit valójában mondani akar, hanem valami mást mond, nagyon gyakori. De ez az ellenkezője annak, amiről Sri Aurobindo itt beszél. Vagyis, amikor nyugodtan üldögélsz otthon, teljes mértékben használva a józan eszedet, eldöntöd, hogy mondasz ezt vagy azt, hogy ez az ésszerű dolog, de túl gyakran, amikor elkezdesz beszélni, az alacsonyabb impulzusok, az ésszerűtlen érzések és a létfontosságú reakciók, amik megragadják, rabul ejtik a nyelvet, és olyan dolgokat mondatnak veled, amelyeket nem kellene kimondani.

Itt ugyanerről a jelenségről beszélünk, csak, amint mondtam, épp fordítva. Az infra-racionális impulzusok helyett, amelyek arra késztetnek, hogy izgalommal és szenvedéllyel beszélj, ellenkezőleg, ez egy fentről érkező inspiráció, fény és tudás, amely nagyobb, mint az ésszerűség, ami megragadja a nyelvedet és arra késztet, hogy olyan dolgokat mondj, amiket képtelen lennél kimondani még a legfelvilágosultabb elmével is.

Sri Aurobindo azt mondja nekünk, hogy “az ész meginog”, mert ezek a magasabb igazságok mindig úgy jelennek meg az emberi tartományban, mint paradoxonok, kinyilatkoztatások, szemben az értelemmel. Nem csak azért, mert az ész-értelem képtelen megérteni, mi érkezik a magasabb régiókból, hanem mert ezek a kinyilatkoztatások mindig előtte járnak, jelentősen előtte járnak annak, amit az ész megértett vagy elfogadott. Amit MA az emberi gondolkodás ésszerűnek talál, paradoxiális és őrült volt a múltban. S valószínűleg - bizonyára mondhatja az ember - ezek a váratlan, ellentmondásos, forradalmi kinyilatkoztatások, melyek most manifesztálódnak és megrengetik az értelmet, ami idővel majd nagyon ésszerű tudássá fog válni, ami viszont megreng majd az új kinyilatkoztatások előtt.

Ez az érzés, hogy valami állandóan mozog, fejlődik, átalakul, az, amit Sri Aurobindo próbál átadni nekünk ezekkel a tömör mondásokkal, amik egy időre megrengetik a dolgok felfogását számunkra. Ez lök előre bennünket, adja számunkra a világon megnyilvánuló összes dolog teljes relativitásának érzését, illetve ezen univerzumét, ami mindig mozgásban van, mindig egy magasabb rendű és magasztosabb Igazság felé mozogva.

Számunkra jelenleg a szupramentális átalakulás a legmagasabb fokú igazság kifejeződése, elő kell idéznünk ezt a forradalmat a Földön, s e forradalmat az emberi lények többségének bizonyosan feltétlennek kell éreznie, máskülönben nem lesznek képesek előidézni. De Sri Aurobindo kitart amellett, hogy nem szabad elfelednünk, hogy ez a teljesség, feltétlenség még mindig viszonylagos, és hogy bármely manifesztáció mindig relatív, tekintettel egy Abszolút-ra, ami még teljesebb — a "Meg nem nyilvánuló", ami később fog megnyilvánulni.

1958. szeptember 26.

4. Nem vagyok Dzsnyáni, mert nincs tudásom, csak az, amit Isten ad, a munkája céljából. Honnan tudjam, hogy az, amit látok okosság-e vagy ostobaság? Nem, egyik sem; mert amit látok egyszerűen igaz, és sem nem ostobaság, sem nem okosság.

“Én nem vagyok Dzsnyáni...” A Dzsnyáni olyan valaki, aki a Tudás útját követi, aki a Yógát kizárólag a Tudáson keresztül akarja megvalósítani, és aki egy tisztán intellektuális utat követ, azt akarva, hogy túlhaladjon rajta, és elnyerje a Tudást, amely többé már nem intellektuális, hanem spirituális. És Sri Aurobindo azt mondja: én nem vagyok egy Dzsnyáni.... én nem keresem a tudást. Átadtam magam az Isteninek, hogy véghezvigyem az ő munkáját, és az isteni Kegyelem által minden pillanatban tudom, mit kell tudni ahhoz, hogy elvégezzem ezt a munkát.

Ez egy irigylésre méltó állapot: az elme tökéletes nyugalma. Többé nincs már szükség a megszerzett tudás, kapott ötletek felhalmozására, melyeket memorizálni kell. Többé már nem kell teletömni az ember fejét ezer és ezer dologgal annak érdekében, hogy rendelkezésére álljon a tett elvégzéséhez, egy tanítás továbbadásához, egy probléma megoldásához szükséges tudás, amikor eljön az ideje. Az elme csendes, az agy mozdulatlan, minden tiszta, csendes és nyugodt. S a megfelelő pillanatban, isteni Kegy révén, egy cseppnyi fény hullik a tudatba, s amit tudni kell, az tudottá válik. Miért akarna az ember emlékezni -- miért próbálná megtartani azt a tudást? Azon a napon, vagy abban a pillanatban, amikor arra szükség lesz, az ember ismét birtokolni fogja. Minden másodpercben az ember egy üres lap, amire majd ráíródik, amit tudnia kell — a békében, a nyugalom, egy tökéletes fogékonyság csendjében.

Az ember tudja, amit tudnia kell, az ember látja, amit látnia kell, s mivel amit tudni és látni kell, közvetlenül a Felsőbbtől jön, ez maga az Igazság. S ez teljes mértékben elkerül minden ésszerű fogalmat vagy butaságot. Ami igaz, az igaz — ennyi. S az embernek nagyon mélyre kell süllyednie, hogy eltűnődjön, vajon butaságról vagy ésszerűségről van szó.

Csend, és egy szerény, alázatos, figyelmes befogadás: nem törődve a külsővel, sőt maga a létezés sem aggasztja — az egyén egészen szerényen, alázatosan, egyszerűen csak az eszköz, aki/ami önmagában semmi, és nem tud semmit, de készen áll minden befogadására és átadására.

Ennek első feltétele az önmagunkról való megfeledkezés, egy teljes ön-odaadás, az ego teljes hiánya.

És a test azt mondja a Legfelsőbb Úrnak: “Azzá leszek, amivé tenni akarsz engem; amit tudatni akarsz velem, tudni fogom; amit tenni akarsz általam, meg fogom tenni.”

1958. október 3.

5. Ha az ember meg tudná látni, ha csak egy röpke tapasztalatban is, hogy lényünkben abban a térségben, melyet állati evolúciónk még nem hódított meg, micsoda végtelen élvezetek, micsoda tökéletes erők, a spontán tudásnak micsoda ragyogó szférái, micsoda csend vár ránk, akkor az emberek otthagynának mindent, és nem nyugodnának egészen addig, amíg ezt a kincset meg nem szerezték. De az út keskeny a kapuk nehezen feltörhetők, és a félelem, a gyanakvás és a kételkedés, a természet őrei ott vannak, hogy megtiltsák, hogy lépteink letérjenek a megszokott legelőkről.

Amit Sri Aurobindo leírt, a szavai [“egy röpke tapasztalatban”] melyeket entrevoyaient-ként (bepillantás) fordítottak, azt jelenti, hogy valamit a maga teljes egészében látni, de csak egy rövidke pillanatra. Nyilvánvaló, hogy mindeme csodák állandó látomása automatikusan arra késztetne téged, hogy elindulj az úton. Az is biztos, hogy egy kis töredékes pillantás nem elegendő — nem lenne elég súlya, hogy az "út" követésére késztesse az embert.

De ha teljes látomásod volt, bármilyen rövid is, nem volnál képes ellenállni a kísértésnek, hogy megtedd a megvalósításához szükséges erőfeszítést! De valójában a teljes látomás kivételes eset, ezért mondja Sri Aurobindo azt nekünk: “Ha az ember meg tudná látni...”

Őszintén szólva nagyon ritkán történik meg az, hogy azok, akik készen állnak rá, akik kétségtelenül a vízió megvalósítására születtek, ne kapnának életük egy bizonyos pillanatában, még ha csak pár másodpercre is, betekintést, élményt arról, mi is ez a megvalósítás.

De még azoknak is, akiknek végzete, sorsa bizonyos, keményen és eltökélten kell küzdeniük ez ellen a "valami" ellen, amit az ember szinte minden egyes lélegzettel beszív magába: ez a félelem, rettegés attól, ami történhet. És ez annyira ostoba dolog, hiszen a végső elemzés szerint minden egyes ember végzete azonos: megszületik, él — többé-kevésbé kielégítően — majd meghal. Ezután vár egy bizonyos ideig, majd pedig újra megszületik, él — többé-kevésbé kielégítően — ezután újra meghal, és így tovább a végtelenségig, amíg azt nem érzi, elég volt belőle.

Mitől félne? Attól, hogy kizökken a megszokott kerékvágásból? Attól, hogy szabad legyen? Attól, hogy nem lesz többé rabságban?

S ezután, amikor már van elég bátorságod túltenni magad ezen, amikor azt mondod: “Jöjjön, aminek jönnie kell! Végül is, nincs sok veszíteni valóm.”, ekkor óvatossá válsz, eltűnődsz azon, hogy ésszerű-e, igaz-e ez, hogy mindez nem-e csupán illúzió, hogy nem csak képzelődsz-e, van-e igazi értelme, lényege... És vigyázz, ez a bizalmatlanság ostobaságnak tűnik, ám találkozol vele a legintelligensebbeknél is, még azokban is, akik már többször átéltek perdöntő, meggyőző élményeket — ez olyan valami, amit magadhoz veszel az étellel, amit eszel, a levegővel, amit beszívsz, a másokkal való kapcsolataid révén. S ezért beszélhetsz a “természet csápjairól”,3 mindenütt, minden dologban, mint egy belopódzó polip, ami elfog és körülölel a karjaival.

Még amikor le is küzdötted ezt a két akadályt, amikor az élmények már olyan erősek, hogy már nem lehet kétséged, a kételkedés lehetetlenné válik — mint amikor az ember kétségbe vonja a saját életét — akkor valami szörnyű, pitiáner, száraz és korrozív dolog marad: a szkepticizmus. S ennek az emberi büszkeség az alapja, ezért tart oly sokáig! Azt akarod hinni, hogy te mindezen dolgok felett állsz. “Ó, én nem vagyok olyan, aki beleesik ezekbe a csapdákba! Én egy értelmes ember vagyok, a dolgokat gyakorlati szemszögből látom. Nem olyan könnyű engem megtéveszteni.” Ez szörnyű!... Ez hitványság. De veszélyes.

Még a legnagyobb lelkesedés pillanataiban is, még akkor is, amikor az ember tele van egy kivételes, csodálatos élménnyel — a legmélyebb mélységekből emelkedik ki. Ronda, nyálkás és gusztustalan. És mégis emelkedik, és mindent elront.

Ennek meghódításához hatalmas harcosnak kell lenni. Az embernek küzdenie kell a Természet (anya) összes ismeretlen erői ellen, minden trükkje ellen, minden kísértése ellen.

Miért teszi ezt? Olyan ez, mintha fokozatosan eltávolodna a saját céljától. De ezt már sokszor elmagyaráztam nektek. A Természet nagyon jól tudja, hová tart, és mi lesz az eredménye. Ő akarja ezt, de... a maga módján. Nem érzi úgy, hogy bármennyi időt is elpazarolna. Előtte áll az egész Örökkévalóság. A maga útját akarja követni, úgy, ahogy ő akarja, annyit bolyongva és kanyarogva, amennyit csak akar, néha visszamenve saját nyomain, letérve az egyenes útról, ugyanazt elejéről kezdve újra és újra számtalanszor, hogy lássa, mi fog történni. S ezek a felvilágosult bolondok, akik rögtön oda akarnak kerülni, amint csak lehetséges, akik szomjaznak az igazságra, fényre, szépségre és egyensúlyra — zavarják Őt, sürgetik Őt, azt mondják neki, hogy csak vesztegeti az idejét. Az Ő idejét! S erre ő mindig azt feleli: “De hiszen előttem áll a teljes Örökkévalóság! Minek siessek? Ti miért siettek ennyire?” És ismét, mosolyogva: “Ez a kapkodás túlontúl emberi. Szélesítsétek magatokat, váljatok végtelenné, örökké, s többé nem fogtok sietni.”

Neki még olyan sok öröm, élvezet lesz az úton... de nem mindenkinek.

Ez történik, ha az ember nagy magasságból, nagy távolságból látja a dolgokat, amikor az ember nézete széles, szinte végtelen. Minden, ami felbosszantja az emberi lényeket és szenvedésre készteti őket, eltűnik; így azok, akik nagyon bölcsek, akik felhagytak az élettel a magasabb fokú bölcsesség kedvéért, mosolyogva azt mondják: “Miért szenvednél? Gyere ki belőle és nem fogsz többé szenvedni.” Ez mind nagyon rendben van egyénileg, de valójában, ha másokra gondolsz, lehet, hogy azt kívánod, hogy ez a meglehetősen tragikus komédia minél hamarabb véget érjen. És nagyon indokolt, hogy az ember belefárad abba, hogy úgy éljen, mint egy vadállat a legelőn, kóborolva egyik fűfolttól a másikig, egy sarokban kérődzve, igen szűk nézőponti/felfogási horizonttal, hiányolva az élet minden ragyogását.

Talán ez mulattatja a Természetet, hogy olyanoknak kellene lennünk, de mi már belefáradtunk, mások akarunk lenni.

Ennyi. Amikor igazán eleged volt belőle, és azt akarod, hogy a dolgok mások legyenek, akkor megvan benned a bátorság, az erő, a kapacitás e három szörnyű ellenség legyőzéséhez: félelem, kétség és szkepticizmus. De ismétlem, nem elég csak leülni egy szép napon, figyelni magad, ahogy létezel, és megküzdeni ezekkel a dolgokkal magadban, egyszer s mindenkorra. Meg kell tenned újra és újra, és folytatni olyan módon, ami szinte végtelennek tűnik, hogy meggyőződj róla, hogy teljesen megszabadultál tőle. A valóságban valószínűleg soha nem vagy igazán túl rajta, vagy szabadulsz meg tőle, de eljön az idő, amikor belül annyira más leszel, hogy ezek a dolgok már nem érintenek többé. Látod őket, de mosolyogva látod őket, és egy egyszerű kézmozdulatodra eltűnnek, vissza oda, ahonnan jöttek, talán egy kissé megváltozva, talán egy kissé legyengülve, kevésbé makacsul, kevésbé agresszíven — egészen addig, amíg a Fény annyira erős lesz, hogy minden sötétség eltűnik.

Ami a csodákat illeti, melyekről Sri Aurobindo mesél nekünk, jobb, ha nem írjuk körül őket, mert minden egyén érzékeli ezeket, átesik rajtuk, tapasztalja őket a maga módján — és minden egyes személy számára ez a legjobb módja a dolognak. Az ember/egyén ne vegye át egy másik ember útját-módját, a saját útját kell járnia, így lesz az élménye teljes értékű, felbecsülhetetlen értékű.

És végül pedig, azt kívánom, hogy ti mind éljétek át magatok ezeket az élményeket! Ehhez pedig hit, bizalom, sok emberiesség és nagyfokú jó szándék kell.

Nyílj meg, törekedj (vágyakozz), és... várj. Bizonyosan be fog következni, mert a Kegy ott van. Csupán arra kér mindenkit, hogy "működhessen" nála.

1958. október 10.

6. Későn tanultam meg, hogy amikor az értelem meghal, megszületik a Bölcsesség; e megszabadulás előtt csak tudásom volt.

Még egyszer el kell ismételnem, hogy ezen aforizmák szándékosan ellentmondásosak, azért hogy egy kicsit sokkolják az elmét és megfelelő mértékben felébresszék, hogy erőfeszítést tegyen a megértésre. Nem szabad szó szerint vennünk ezt az aforizmát. Néhányan aggódhatnak amiatt, hogy az értelemnek el kell tűnnie, ha bölccsé akarnak válni. Egyáltalán nem erről van szó.

Az értelem nem lehet tovább a tetőpont és a mester.

Az életben egy nagyon hosszú ideig, amíg valaki bármiféle Tudáshoz hasonlót birtokol, elengedhetetlen, hogy az értelem legyen a mester, különben az irányultságai, szeszélyei, többé-kevésbé rendezetlen érzelmi képzelgései játékává lesz, és fennáll a veszélye, hogy messzire sodródik nemcsupán a bölcsességtől, hanem attól a tudástói is, amely ahhoz szükséges, hogy elfogadhatóan viselkedjen. De amikor valakinek sikerül lénye összes alsóbb részét is uralnia az értelem segítségével, ami az átlagos emberi intelligencia csúcsa, ha valaki túl akar jutni e ponton, ha meg akar szabadulni a szokványos élettől, a szokványos gondolkodástól, a dolgok szokványos látásmódjától, akkor, ha mondhatom így, rá kell állnia az értelem fejére, nem pedig megvetöen letaposni, úgy kell használnia, mintha lépcső lenne valami magasabb felé, ami meghaladja azt, hogy elérjen valamit, ami kevéssé foglalkozik az értelem rendelkezéseivel; valamit, ami megengedheti magának, hogy ésszerűtlen legyen, mert ez egy magasabb ésszerűtlenség, magasabb fény; valamit, ami túlmutat az átlagos tudáson, és ami a magasból kapja az inspirációt, nagyon magasból, az isteni Bölcsességtől.

Ez az, amit ez jelent.

Mivel a tudás, amelyről Sri Aurobindo beszél itt, az átlagos tudás, az nem azonosság általi Tudás, az olyan tudás, amelyet az értelem által, gondolati úton, szokványos eszközökkel szerezhetünk meg.

De még egyszer - mindenképpen vissza kell térnünk ehhez, amikor a következő aforizmát tanulmányozzuk - ne siess az értelem elhagyásával azt gondolva, hogy azonnal eléred a Bölcsességet, mert előbb késznek kell lenned a Bölcsességre; máskülönben az értelem elhagyásával erősen megkockáztatod az értelmetlenségbe való tévelyedést, ami igencsak veszélyes.

Az írásaiban, főként A Jóga Szintézisében, Sri Aurobindo sokszor figyelmeztet, hogy óvakodjuk azok képzelgéseitől, akik azt hiszik, végezhetik a szádhanát szigorú önkontroll nélkül, akik mindenféle inspirációt figyelembe vesznek, melyek veszélyes egyensúlyhiány felé vezetik őket, aminek hatására minden elnyomott, rejtett, titkos vágyuk elszabadul, és ezt a szokványos értelem és szokványos konvenciók alóli felszabadulás látszatával leplezik.

Az egyén csak akkor lehet szabad, ha magasba szárnyal, magasan az emberi létből adódó kötöttségek fölé. Csak ha elért egy magasabb, önzetlen szabadságot, és elhagyta az összes vágyat és késztetést, csak akkor van joga szabadnak lenni.

De a nagyon értelmes, a köznapi társadalmi törvényekhez mérten nagyon erkölcsös embereknek sem szabad bölcsnek gondolniuk magukat, hiszen az ő bölcsességük illúzió és semmilyen mély igazságot nem tartalmaz.

Aki megszegi a törvényt, annak a törvény felett kell állnia. Aki fittyet hány a konvenciókra, annak a konvenciók felett kell állnia. Aki megveti a szabályokat, annak minden szabály felett kell állnia. Ám a felszabadulás indítéka sohasem lehet személyes vagy egoisztikus: nem alapulhat a vágyra, hogy kielégítsünk egy ambíciót. Sem a felsőbbrendűség érzésére, hogy általa megnöveljük személyiségünket, lenézvén a többieket, hogy a tömeg fölé helyezhessük magunkat, majd leereszkedőn tekintsünk rájuk. Légy résen, amikor felsőbbrendűnek érzed magad és ironikusan nézel le a többiekre, mintha azt mondanád: "én többé nem ebből az anyagból vagyok". Ekkor letérsz az útról, és fennáll a veszélye, hogy szakadékba zuhansz.

Amikor valaki valóban eléri a bölcsességet, az igazi bölcsességet, amelyről Sri Aurobindo beszél itt, nincs többé magasabb, vagy alacsonyabb; ez csak az erők játéka, amelyben mindennek megvan a maga helye és fontossága. És ha létezik hierarchia, az annak hierarchiája, ahogy átadja magát a Legfelsőbbnek. Ez nem a felsőbbség hierarchiája, ahhoz képest, ami alul van.

És emberi megértéssel, emberi értelemmel, emberi tudással, senki nem tudja felfogni ezt a fajta hierarchiát. Csak a felébredt lélek ismerhet fel egy másik felébredt lelket, ekkor a felsőbbrendűség érzése teljesen eltűnik.

Az igazi bölcsesség akkor jelenik meg, ha az egó eltűnik, és az egó csak akkor tűnik el, ha kész vagy átadni magad a legfelsőbb Úrnak személyes indíték és haszon reménye nélkül - amikor azért cselekszel így, mert nem tudsz másképp cselekedni.

1958. október 17

7. Amit az ember tudásnak nevez, az a hamis külső megnyilvánulásoknak az átgondolt elfogadása. A Bölcsesség a fátyol mögé tekint, és lát. Az értelem feloszt, rögzíti a részleteket, és szembe állítja őket egymással; a Bölcsesség egységesít, egy egyedülálló harmóniába házasítja össze az ellentéteket.

Mindaz, amit Sri Aurobindo ír a tudásról, értelemről, Bölcsességről, azért van, hogy kizökkentsen minket a konvencionális gondolkodás megszokott kerékvágásából, és, ha lehetséges, késztessen bennünket, hogy felfogjuk a valóságot a látszat mögött.

Általános szabály, néhány nagyon ritka kivételtől eltekintve, hogy az emberek beérik azzal, hogy mindent többé-kevésbé pontosan megfigyelnek, ami körülöttük, illetve olykor bennük zajlik, s mindezeket a megfigyeléseket egyik, vagy egy másik felszínes logikai rendszer szerint osztályozzák. S ezt rendszerezésnek hívják, eme rendszereket pedig "tudás"-nak. S az még soha nem fordult meg a fejükben, még csak el sem kezdték felfogni, hogy mindazok a dogok, amelyeket látnak, megérintenek, éreznek, tapasztalnak, csupán hamis megjelenések és nem a valóság maga!

Az állandó, általános érv ez: “De hiszen én látom, megérintem, érzem — következésképp ez igaz.”

Holott éppen ellenkezőleg, ezt kellene mondaniuk maguknak: “Én látom, megérintem, érzem — következésképp ez hamis.” Ellentétes pólusokon vagyunk, és nincs rá mód, hogy egyetértsünk, megértsük egymást.

Sri Aurobindo számára az igazi tudás az identitás (önazonosság) általi Tudás, a bölcsesség pedig az az állapot, amit a személy elér, amikor ebben az "igazi tudásban" van. Itt mondja Sri: A bölcsesség a hamis megjelenítődések leple mögé néz, és látja mögötte a valóságot. Sri Aurobindo hangsúlyozza, hogy amikor az ember valamit a felületes, külsődleges tudással definiál, akkor az mindig ellentétben áll valami mással. Az ember mindig valamiféle kontraszt révén magyarázza el, hogy mit lát, érez, érint — és nem ért meg.

Az értelem, gondolkodás mindig szembeállítja az egyik dolgot a másikkal, és arra kényszerít, hogy döntést hozz. Azok az emberek, akiknek a tudata és értelme tiszta, látják a dolgok közötti különbségeket. Figyelemre méltó, hogy az értelem, gondolkodás csak különbségekből képes kiindulni: ez azért van, mert az ember érzékeli, felfogja a különbséget "ez" és "az" között, egyik tett és a másik között, egyik tárgy és egy másik között, s ez az ember döntéseket hoz, és ez a gondolkodásmód működik.

De ez egész pontosan az igazi Tudás, Tudás az identitás által, és a bölcsesség, amely ebből fakad, amely mindig látja azt a pontot, ahol minden, nyilvánvalóan ellentmondó dolog harmóniába kerül, kiegészíti egymást, egy tökéletesen koherens, koordinált egészet alkotva. Ez pedig természetesen teljesen megváltoztatja a nézőpontot, a felfogást és a tettekben kifejeződő következményeket.

Az első, abszolút kihagyhatatlan lépés nem annak ismételgetése, többé-kevésbé mechanikusan, s anélkül, hogy igazán tudnánk, hogy mit is mondunk, hogy „a megjelenítődések hamisak”. Csak azért mondod így, mert Sri A. ezt mondta nekünk — de anélkül, hogy valóban értenéd. S mégis, amikor meg akarsz érteni valamit, folytatod a keresést, a megfigyelést, érintést, ízlelést és egyéb érzékelést, mert úgy hiszed, nincsen más módja a megfigyelésnek. Ez csak akkor működik, ha már átélted „a tudat(osság) megfordulásának” élményét, ha már ezek „mögé” jutottál, amikor már a legkonkrétabb módon tudod érezni, tapasztalni e megjelenések illuzórikusságát, amikor már képes vagy ezt megérteni. De, hacsak nem élted már át az élményt, akkor olvasgathatod, ismételgetheted és tanulgathatod őket, hihetsz bennük, s mégse fogod fel őket: nincs realitásuk számodra. Ezek a megjelenítődések maradnak az egyetlen kapcsolódási mód a külvilággal, és tudatára ébredni annak, hogy mi is ez. S néha egy egész életnyi időt eltölthetsz azzal, hogy néznek ki a dolgok a megjelenési formájukban, s nagyon műveltnek, nagyon intelligensnek, nagy tudásúnak tartanak majd, amikor mindezeket részleteiben megfigyelted, s emlékeztél mindarra, amit tanultál vagy megfigyeltél…

Szigorú értelemben, ha keményen dolgozol, némi kis hatással lehetsz e megjelenésekre, picit megváltoztathatod őket — ez az, ahogy a tudományon keresztül, megtanulod manipulálni az anyagot — ám nincs igazi változás, és nincs igazi hatalom. S amikor ebben az állapotban vagy, teljesen meg vagy győződve arról, hogy semmit sem tehetsz, amivel megváltoztathatnád a jellemed. Csapdában érzed magad egy olyan fatalizmusban, ami nyomaszt, lenyom, nem tudod, mikor és hogyan. Így születtél, ezen és ezen a helyen, egy ilyen és ilyen környezetbe, ilyen és ilyen jellemmel, s a lehető legjobban akarsz átvergődni, túljutni az életen, alkalmazkodva a dolgokhoz, anélkül, hogy nagy hatással lennél rájuk, s próbálván enyhíteni a jellemed hátrányait, anélkül, hogy meglenne benned az erő annak átalakításához. Úgy érzed, csapdába estél egy hálóban, valaminek a rabszolgája lettél, aminek nem vagy tudatában. A körülmények, ismeretlen erők játékszere vagy, egy akaratnak, aminek nem veted alá magad, de ami kényszerít és korlátoz. Még a leglázadóbbak is rabszolgák, mert az egyetlen dolog, ami szabaddá tesz, az pontosan a lepel (fátyol) mögé tekintés aktusa, s annak felfed(ez)ése, hogy mi rejlik mögötte. Amint megláttad, már tudod, ki vagy, és amint létrehoztad a valódi személyazonosságod, megvan az igazi átalakulás kulcsa számodra.

Olvasunk, megpróbáljuk megérteni, megmagyarázzuk, próbáljuk megismerni. De egy egypercnyi igazi élmény többet tanít nekünk, mint milliónyi szó és magyarázatok százai.

Az első kérdés tehát az: “Hogy éljük át az élményt?”

Önmagadba behatolni, ez az első lépés.

Majd pedig, amikor már sikerült bejutnod magadba elég mélyen ahhoz, hogy érezd a realitását annak, ami belül rejlik, hogy progresszív módon, szisztematikusan bővítsd magad, hogy olyan hatalmas légy, mint az univerzum, s elveszítsd a korlátozás érzékelését.

Ez az első két előkészítő mozzanat.

S e két dolgot a lehető legnagyobb nyugalomban, békében és csendben kell véghez vinni. E béke, ez a nyugalom elhozza az elme csendjét, s a vitális mozdulatlanságát.

Ez az erőfeszítés, próbálkozás rendszeresen, folyamatosan meg kell, hogy újuljon. S egy bizonyos idő eltelte után, ami lehet hosszabb vagy rövidebb, elkezdesz majd egy olyan valóságot érzékelni, ami eltér attól, amit a hétköznapi, külső tudatunk felfog.

Természetesen, a Kegyelem tette révén a fátyol hirtelen belülről szakadhat szét, és ekkor azonnal beléphetsz a valós igazságba. De még amikor ez megtörténik, annak érdekében, hogy fenntartsd, megőrizd az élmény teljes értékét és teljes hatását, magadat egy belső befogadókészség állapotában kell tartanod. S hogy ezt megtedd, elengedhetetlen számodra, hogy minden egyes nap belépj.

1958. október 24.

8. Ne nevezd tudásnak egyedül a te vélekedéseidet, és hibának, tudatlanságnak vagy sarlatánságnak a többiek vélekedését, és ne sértegesd a szekták dogmáit és intoleranciáját.

Az egyes szekták dogmái és a vallások intoleranciája abból a tényből fakad, hogy a szekták és vallások csak a maguk hiedelmeit tekintik tudásnak, míg mások hiedelmeit, hitét hibának, tudatlanságnak vagy sarlatánságnak.

Ez az egyetlen mozzanat arra készteti őket, hogy dogmaként magasztalják azt, amit igaznak hisznek, és erőszakosan elítéljék, amit mások hisznek annak. Azt hinni, hogy a te tudásod az egyetlen igazi, a te hited az egyetlen igaz hit, s hogy mások hiedelmei nem igazak, az pontosan az, amit minden szekta és vallás tesz.

Tehát, ha pontosan ugyanazt teszed, mint a szekták és vallások, akkor nincs jogod csúfolni őket! Te is ugyanezt teszed, anélkül, hogy tudomásod lenne róla, mert természetesnek tűnik számodra. Amit Sri Aurobindo meg akar értetni veled, az az, hogy amikor azt mondod: “Mi birtokában vagyunk az igazságnak, s ami nem ez az igazság, az tévedés” — noha nem biztos, hogy ki mered mondani ilyen durva formában — pontosan ugyanazt csinálod, mint az összes vallás és szekta.

Ha tárgyiasítasz egy kicsit, látni fogod, hogy spontán módon – anélkül, hogy észrevetted volna – tudásként állapítottál meg mindent, amit eddig tanultál, gondoltál, mindent, ami azt a benyomást keltette benned, hogy különösképp igaz és nagyon fontos. S meglehetősen kész vagy ellentmondani minden más elképzelésnek, amit azok képviselnek, akik azt mondják: “Nem, nem, ez így van, nem pedig úgy. ”

Ha megfigyeled magad cselekvés közben, meg fogod érteni ennek az intoleranciának a mechanizmusát, és azonnal képes leszel véget vetni mindezeknek a haszontalan eszmefuttatásoknak. Ez visszavisz bennünket oda, amit már elmondtam neked egyszer: a kontaktushoz, amid megvolt a dolgok igazságával, a személyes kapcsolatod — egy olyan kapcsolat, ami többé-kevésbé tiszta, beható, mélységes, tiszta — amely neked, mint egyénnek, egy érdekes, sőt, talán meghatározó élményt adott. De még ha ez a kapcsolat egy meghatározó élményt adott is számodra, nem szabad azt képzelned, hogy ez egy univerzális élmény, és hogy ugyanez a kontaktus másoknak is ugyanazt az élményt adná. És ha ezt megérted, hogy ez valami pusztán személyes, egyéni, szubjektív dolog, hogy ez egyáltalán nem egy abszolúte és általános törvényszerűség, akkor többé már nem tudod lenézni mások tudását, sem azt keresni, hogy nyakába varrd a saját nézőpontodat és tapasztalataid rájuk. Ennek a megértése elejét veszi minden szellemi vitának, amelyek mindig teljesen fölöslegesek.

Nyilvánvalóan, az aforizma első részét vehetjük jó tanácsnak is, ám Sri Aurobindo nem erre gondolt, amikor leírta: azt akarta, hogy tudatosuljon bennünk a hiba, melyet mi magunk (is) vétünk, de mások esetében tartunk nevetségesnek, másokat nevetünk ki miatta. Ez már csak egy emberi szokás, ami nemcsak ebben az esetben, hanem minden esetben igaz ránk. Meglehetősen figyelemre méltó, hogy amikor van egy gyengénk — példának okáért egy nevetséges szokás, defektus vagy tökéletlenség — hiszen ez többé-kevésbé része emberi természetünknek, nagyon természetesnek tartjuk, nem sokkol bennünket. DE amint ugyanezt az emberi gyengét, tökéletlenséget, ugyanezt a nevetséges rossz szokást valaki másban, máson látjuk, máris sokkolóan hat reánk, és azt mondjuk: “Micsoda?! Ő olyan? ”— anélkül, hogy észrevennénk, hogy mi magunk is „olyanok” vagyunk. S így a gyengéhez (azaz emberi gyengeséghez) és tökéletlenséghez még hozzáadjuk annak abszurditását, hogy észre sem vesszük őket!

Ebből levonhatunk egy tanulságot. Amikor egy személyben valami teljesen elfogadhatatlannak vagy nevetségesnek tűnik —“Micsoda!? Ő olyan, úgy viselkedik, olyan dolgokat mond, olyan dolgokat csinál” – azt kellene mondanod magadban, magadnak - „Nos, ejnye, lehet, hogy én is ugyanezt csinálom, anélkül, hogy tudnám. Jobban tenném, ha először magamba néznék, mielőtt kritizálom őt, azért, hogy meggyőződjek róla, hogy én nem teszem pontosan ugyanazt, picit másképp.” Ha megvan a jó érzéked és intelligenciád, hogy megtedd ezt mindig, amikor sokkol egy másik ember viselkedése, rá fogsz jönni, hogy az életben a másokhoz fűződő viszonyaid olyanok, mint egy tükör, melyet eléd tartanak, hogy könnyebben és tisztábban lásd a gyengéidet, amelyeket magadban hordozol.

Általánosságban és szinte abszolút módon bármi, ami sokkol téged más emberekben, az pont ugyanaz a dolog, amit te is magadban hordasz, egy többé-kevésbé eltakart, leplezett formában, jóllehet talán egy kissé másféle álruhában, ami lehetővé teszi, hogy áltasd magad. S ami önmagadban elég ártalmatlannak tűnik, szörnyűségessé válik, amint másokban kezded látni.

Próbáld meg átélni ezt: nagy mértékben segíteni fog abban, hogy változtassatok magatokon. Ugyanakkor napfényes toleranciát hoz majd elő a másokkal való kapcsolataidban, a jó szándékot, ami a megértésből fakad, s ez igen gyakran véget is vet ezeknek a teljesen hasztalan vitáknak, veszekedéseknek.

Az ember megvan viták nélkül. Furának tűnik ezt kimondani, mert a dolgok jelen állása szerint az ellenkezője látszik igaznak, azaz, hogy az élet a vitákról szól, olyan értelemben, hogy az együtt lévő emberek fő foglalatossága a vitatkozás, nyíltan vagy titokban. Nem mindig találod a szavakat, nem mindig találod a „durranásokat” - szerencsére – de belül a folyamatos irritáció állapotában vagy, mert nem találod magad körül a tökéletességet, amit te magad szeretnél megvalósítani, s amit meglehetősen nehéznek találsz létrehozni – de teljesen természetesnek találod, hogy másoknak létre kellene hozniuk.

“Hogy lehetnek ilyenek?...” Elfelejted, milyen nehéznek találod magadban, hogy ne légy „olyan”!

Próbáld ki, meglátod!

Nézz mindenre jóindulatú mosollyal. Tekints mindent, ami irritálóan hat rád, egy leckének, tanulságnak magad számára, s az életed békésebb és egyben hatékonyabb lesz, mert hiszen az energiád nagy százaléka minden bizonnyal elpazarolódik az irritációra, amit érzel, amikor nem találod azt a tökéletességet másokban, melyre te magad törekszel.

Megállsz az előtt a tökéletesség előtt, amit másoknak el kellene érniük, és csak ritkán vagy tudatában a célnak, amit te magad kellene, hogy elérj. Ha tudatosul benned, nos, akkor kezdd el azzal a munkával, amit neked adtak ki, vagyis valósítsd meg, amit meg kell valósítanod, és ne törődj azzal, amit mások csinálnak, mert – végül is – nem a te dolgod! És az igazi hozzáállás legjobb módja, hogy egyszerűen azt mondjuk: “Mindazok, amik körülvesznek, az életem minden körülménye, az összes hozzám közel álló ember, egy tükröt képeznek, amelyet az Isteni Tudat tart elém, hogy megmutassa, milyen haladást kell elérnem. Minden, ami engem sokkol másokban, azt jelenti, hogy van egy feladat, amit el kell végeznem magamban.”

S talán ha valaki az igaz tökéletességet hordozza magában, az másokban is gyakrabban felfedezi azt.

1958. november 7.

9. Amit a lélek lát, és megtapasztalt, azt tudja; minden más csak külső megnyilvánulás, előítélet és vélemény.

Ez azt jelenti, hogy minden tudás, amely nem a lélek látásának vagy tapasztalásának eredménye, értéktelen.

Rögtön felmerül azonban a kérdés - ezt gyakorlatilag megkérdezték tőlem: "Honnan tudjuk, hogy mit lát a lélek?"

Nyilvánvalóan csak egy megoldás van: hogy az egyén tudatos legyen a lelkéről. És ez teszi teljessé az aforizmát: ha valaki nem tudatos a lelkéről, nem rendelkezik valódi tudással. Tehát az első lépés megtalálni belül a lelket, egyesülni vele, és hagyni, hogy irányítsa az ember életét.

Néhányan azt kérdezik: "Honnan tudjuk, hogy az valóban a lélek?" Ezt a kérdést már sokszor megválaszoltam. Azok, akik felteszik ezt a kérdést, a kérdés feltevésévei bizonyítják, hogy nem tudatosak a lelkükről, mivel amint tudatossá válsz a lelkedről és azonosulsz vele, pozitív tudást szerzel róla és nem kérdezed, hogy honnan kellene tudnod. Ezt a tapasztalatot nem lehet meghamisítani vagy elképzelni; nem tehetsz úgy, mintha kapcsolatban lennél a lelkeddel - ezt nem lehet tettetni, vagy kitalálni. Ha a lélek irányítja az életedet, azt teljes biztonsággal tudod, és nem teszel fel kérdéseket.

De az imént olvasott aforizma haszna, hogy megérted: minden, amiről azt hiszed, hogy tudod, minden, amit megtanultál, minden, amit személyes megfigyelés, következtetés, összehasonlítás eredményeképpen ismertél meg, nagyon relatív tudás, amelyre nem alapozhatsz igazán hatékony életmódot.

Számtalanszor elismételtük: minden, ami az elméből származik relatív. Minél inkább kiművelt az elme és minél különfélébb tudományokhoz szokott, annál inkább képes lesz bebizonyítani, hogy amit indítványoz vagy állít, az igaz. Valaki bármikor bebizonyíthatja az igazságát érveléssel, de ettől még az nem válik igazá. Véleményre, előítéletre, látszatra alapozott tudás marad, amely mindig kétes.

Úgy látszik, csak egy kiút van: az egyén lelkének felkutatása és megtalállása. Ott van, nem bujkál, nem játszik veled csak azért, hogy bonyolítsa a dolgokat; épp ellenkezőleg, hatalmas erőfeszítést tesz, hogy segítsen neked, hogy megtaláld és meghalld. Csak, éppen a lelked és az aktív tudatosságod között van két alak, akik szokás szerint rengeteg zajt csapnak, az elme és a vitális, míg a lélek nem, vagy próbálja a lehető legkevesebbet, így ezen alakok hangja megakadályoz abban, hogy meghalld a lélek hangját.

Amikor tudni akarod, amit a lelked tud, belső erőfeszítést kell tenned, nagyon kell figyelned, és ha elég figyelmes vagy, az elme és a vitális külső zaja mögött felfedezel valami nagyon finomat, nagyon csendeset, nagyon békéset, ami valóban tudja és kimondja, amit tud. De amíg az teljesen csendben van, a másik kettő eltökéltsége nem tűr ellentmondást, így nagyon könnyen megtévesztenek. Rájuk figyelsz, hiszen ők csapják a legtöbb zajt; de legtöbbször később rájössz, hogy amannak volt igaza. Nem erőlteti rád magát, nem kényszerít, hogy meghallgasd, mivel nincs benne erőszak.

Amikor habozol, amikor azon gondolkozol, mit kellene ilyen vagy olyan körülmények közt tenned, akkor jön a vágy, a preferencia, mind a mentális mind a vitális részéről, amelyek nyomás alá helyeznek, ragaszkodnak, rád akaszkodnak, és a világ legjobb indokait felhasználva egész történetet kreálnak maguknak. Ha nem vagy résen, ha nem vagy eléggé fegyelmezett, ha nem vagy hozzászokva, hogy kontrolláld magad, akkor végül elhiszed, hogy igazuk van. És ahogy az imént mondtam, olyan zajosak, hogy nem hallod a lélek szelíd hangját és halk figyelmeztetését, hogy "ne csináld".

Ez a "ne csináld" elég gyakori, de te erő nélkülinek könyveled el, és az impulzív végzetedet követed. Ha azonban elég őszintén akarod megtalálni és megélni az igazságot, akkor megtanulsz egyre jobban figyelni, megtanulod a dolgokat egyre jobban megkülönböztetni, és még ha erőfeszítésbe kerül is és fájdalmat okoz, megtanulsz engedelmeskedni. Ha csak egyszer is engedelmeskedsz, az nagy segítségedre lesz, és hatalmas lépést jelent azon az úton, amely során megtanulod mi a lélek, és mi nem az. Ezzel a megkülönböztető képességgel és őszinteséggel biztosan célba érsz.

De nem szabad sietned, nem lehetsz türelmetlen, nagyon kitartónak kell lenned. Tízszer cselekszel helytelenül, mig egyszer helyesen. De amikor helytelenül cselekszel, nem szabad kétségbeesésedben mindent otthagynod, hanem azt kell mondanod, hogy az Isteni Kegyelem soha nem hagy magadra, és hogy legközelebb jobb lesz.

Tehát összegzésképp elmondhatjuk, ha úgy akarjunk megismerni dolgokat, amiként azok vannak, először a lelkünkkel kell egyesülnünk, és ahhoz, hogy a lelkünkkel egyesüljünk, állhatatosan és kitartóan kell akarnunk.

Egyedül a célra koncentrálás mértéke képes lerövidíteni az utat.

1958. november 14.

10. A lelkem tudja, hogy halhatatlan. De te darabjaira szedsz egy halott testet, és győzedelmesen felkiáltasz: "Hát, hol a te lelked, és hol a halhatatlanságod?"

Ez gyakran ismételt, - de bizonyos esetek kivételével nagyon ritkán megértett - hogy csak a hasonló ismerheti a hasonlót. Ha ez megértett volna, a tudatlanságnak egy nagy része eltűnne.

Csak a lélek képes ismerni a lelket, és a létezés minden szintjén, csak az azonos szintű ismerheti fel a másikat. Csak az Isteni képes ismerni az Istenit és mivel hordozzuk az Isteni magunkban képesek vagyunk látni Őt, és felismerni Őt. De ha megpróbálunk megérteni valamit a belső életből érzékeink segítségével és külső módszerekkel, az eredmény biztos, hogy a teljes kudarc, és ezenfelül becsapjuk magunkat teljesen.

Így amikor azt képzeled, hogy tudod a Természet titkait, és továbbra is egy tisztán fizikai tudattosságban maradsz, teljesen az orrodnál fogva fogva vezetett vagy. És ez a nagy igényeket támasztó szokás a tényleges, anyagi bizonyítékok némi realitásának elfogadása előtt, a tudatlanság egyik legszembetűnőbb hatása. Ezzel a hozzáállással minden bolond azt képzeli, hogy ítélkezni tud a legmagasabb dolgokban, és tagadja a legmélyebb tapasztalatokat.

Az minden bizonnyal nem egy darabjaira szedett halott test, ahol a lélek megtalálható, mivel a lélek eltávozott belőle. Ha lélek nem távozott el, a test nem volna halott. Az, hogy Sri Aurobindo megírta ezt aforizmát haza hozza nekünk ennek az állításnak az abszurditását.

Ez vonatkozik a kritikus elme összes ítéletére, és az összes tudományos módszerre amikor bármely csupán tisztán anyagi jelenséget kívánnak megítélni.

A konklúzió mindig ugyanaz: az egyetlen igazi hozzáállás, a néma tisztelet alázatossága valakinek azelőtt, amit nem tud, és a belső törekvése, hogy kijöjjön az emberi tudatlanságból. Az egyik dolog, amely leginkább késztetné emberiség haladását az lenne, hogy tisztelni azt amit nem tud, elismerni készségesen, hogy azt nem tudja, és ezért megítélni sem tudja. Folyamatosan, éppen ellenkezőleg tesszünk. Kimonduk jogerős ítéletet dolgokra, amelyeket nem ismerünk egyáltalán, és egy ellentmondást nem tűrő hangon mondjuk, "Ez lehetséges. Ez lehetetlen ", amikor még azt sem tudjuk, mi az amiről beszélünk. És fölényesen levegőt veszünk mivel kétségbe vonunk dokgokat amelyekről még soha semmilyen tudásunk nem volt.

Az emberek úgy hiszik, hogy kételkedni a fölény egy jele míg ellenben az valójában a kisebbrendűség egy jele.

Szkepticizmus és kétség két legnagyobb akadálya a haladásnak; hozzáadnak önhittséget tudatlansághoz.

1958. november 21.

11. A halhatatlanság nem a mentális személyiség halál utáni fennmaradása, bár az is igaz, hanem a meg-nem-született és meg-nem-haló Én tudatos birtokba vétele, melynek csupán eszköze és árnyéka a test.

Három kijelentés van itt, amelyek kérdéseket vetnek fel. Először is: "Mi a mentális személyiség?"

Minden emberi lény testét a vitális lény mozgatja, és a mentális lény irányítja, legalábbis részben. Ez egy általános szabály, de egyénről egyénre változik, hogy a mentális mennyire alakult ki és mennyire egyéni. Az emberek nagy tömegében az elme valami folyékony, aminek nincs saját szerveződése, és ezért nincs személyisége sem. Amíg az elme ilyen folyékony, szervezetlen, saját összefüggő élet, és saját személyiség nélkül, addig nem tud fennmaradni. Az ami a mentális lényt alkotja, feloldódik a mentális régióban, amikor a test, vagyis a szubsztancia, amely a testet alkotja, feloldódik a fizikai szubsztanciában.

De amint a mentális lény megformálódik, elrendeződik, egyénivé, személyiséggé válik, létezése nem függ többé a testtől, tehát túléli a testet. A föld mentális atmoszférája teli van lényekkel, mentális személyiségekkel, amelyek teljesen függetlenül léteznek, még a test halála után is; reinkarnálódhatnak új testben, amikor a lélek, tehát az Én reinkarnálódik, ekkor magával viszi az előző életének emlékeit.

De ez nem az, amit Sri Aurobindo halhatatlanságnak hív. A halhatatlanság kezdet és vég, születés és halál nélkül való élet, amely egészében független a testtől. Az Én, minden egyén alapvető lényének az élete, amely nem különül el az univerzális ÉntőI. Ez az alapvető lény érzi egységét az univerzális Énnel; valójában az univerzális Én megszemélyesített, individualizált kifejződése, amelynek nincs se vége se kezdete, se élete se halála, örökké létezik, és ez az ami halhatatlan. Amikor teljesen tudatosak vagyunk erről az Énról, részt veszünk örök életében, és ezért válunk halhatatlanná.

De van néhány félreértés a "halhatatlanság" szóval kapcsolatosan - és ez nem valami új; ez egy félreértés, amely igen gyakran visszatér. Amikor valaki a halhatatlanságról beszél a legtöbb ember a testnek a korlátlan túlélését érti alatta.

A test tetszőleges ideig képes túlélni, csak akkor, ha először teljesen tudatossá válik erre a halhatatlan Énre és egyesül vele, azonosul vele addig a mértékig amelynek ugyanaz a minősége ugyanaz az átalakulási képessége amely lehetővé tenné, hogy kövesse az egyetemes mozgást. Ez az egy abszolút elengedhetetlen feltétel, ha a test elviseli. Mivel a test merev, mivel nem követi a mozgást, mivel nem tudja átalakítani magát elég gyorsan, folyamatosan azonosulva az egyetemes evolúcióval, felbomlik és meghal. Állandósága, merevsége, erőtlensége önmaga átalakításához, annak elpusztulását teszi szükségessé, úgy hogy szubsztanciája visszatérhet a fizikai szubsztancia általános birodalmába, és így a test új formát ölthessen azért, hogy képessé váljék további fejlődésre. De amikor az ember a halhatatlanságról beszél, fizikai halhatatlanságnak hiszik az emberek - magától értetődik, hogy ez még nem valósult meg.

Sri Aurobindo azt mondja, hogy ez lehetséges, és ez meg fog történni, de megállapít egy feltételt: a testnek szupramentalizáltnak kell lennie, a szupramentális lény bizonyos tulajdonságaival kell rendelkeznie, ilyenek a plaszticitás és állandó átalakulás. És amikor Sri Aurobindo azt írja, hogy a test "csak eszköz és egy árnyék " a testről beszél, mivel ez a helyzet jelenleg, és valószínűleg a jövőben is hosszú ideig. Ez csak az Én eszköze, egy nagyon megfelelő kifejeződése ennek az Énnek, és egy árnyék - egy árnyék, valami homályos és zavaros az örök Énnek a fényével és a szabatosságával összevetve. Mi módon szolgálhatja a lélek fejlődését ez az árnyék, ez az eszköz, és fejlesztve ezt az eszközt az miként képes segítséget nyújtani a jövőbeni élethez, ezek nem érdektelen kérdések.

Minden alkalommal amikor a lélek megszületik egy új testben azzal a szándékkal jön, hogy megszerezzen egy új tapasztalatot amely segíti fejleszteni és tökéletesíteni személyiségét. Így alakult életről életre a pszichikai lény és egy teljesen tudatos és független személyiséggé válik, amely miután megérkezet a fejlődése csúcsára, szabadon dönt nem csak a megtestülése idejéről, hanem a helyéről, a céljáról, és az elvégzendő munkájáról is.

Alászállása a fizikai testbe szükségszerűen egy leereszkedés a sötétségbe, tudatlanságba, tudattalanságba; és nagyon hosszú ideig kell vajúdnia, csupán előidézni egy kis tudatosságot a test anyagi szubsztanciájában, mielőtt használhatja azt megtapasztalásnak, jövetele céljából. Tehát, ha mi fejlesztjük a testet egy tisztánlátó és racionális módszerrel, ugyanakkor segítünk a léleknek a növekedésében, haladásában és felvilágosodásában.

A testnevelés a tudatosság beömlesztésének folyamata a test sejtjeibe. Az ember lehet, hogy nem tud róla, de ez egy tény. Amikor koncentrálunk, hogy izmaink akaratunk szerint mozogjanak, amikor arra törekszünk, hogy a végtagjaink rugalmasabbá váljanak, adva nekik egy élénkséget vagy egy erőt, vagy egy ellenállóképességet, vagy egy plaszticitást, amelyekkel azok természetesen nem rendelkeznek, mi betöltünk a test sejtjeibe egy tudatosságot ami nem volt ott korábban, így átalakul egy mindinkább homogén és fogékony eszközzé amely fejlődik tevékenységében és tevékenysége által. Ez a testnevelésnek az elsődleges fontossága. Természetesen nem ez az egyetlen dolog, ami hozza a tudatosságot a testbe de ez valami, ami átfogó módon működik, és ez ritka. Már többször is mondtam nektek, hogy a művész beletölt egy nagyon nagy tudatosságot a kezébe ahogyan az intellektuális teszi az ő agyába. De ezek mondhatni helyi jelenségek, amíg a testnevelés tevékenysége általánosabb. És ha az ember látja, e testnevelésnek az abszolút csodálatos eredményeit, amikor észleli a kiterjedését a test önmaga tökéletesítési képességének, megérti milyen hasznos lehet ez a pszichikai lény tevékenységére, amely belépett ebbe az anyagi szubsztanciába. Mert természetesen, amikor ő birtokában van egy szervezett és összehangolt eszköznek amely tele van erővel és hajlékonysággal és lehetőségekkel, feladata nagymértékben megkönnyített.

Én nem mondom, hogy az emberek, akik gyakorolják a testnevelést feltétlenül ezért a célért csinálják, mert nagyon kevesen vannak tudatában ennek az eredménynek. De függetlenül attól, hogy akár tudatában vannak, akár nem, ez az eredmény. Sőt, ha teljesen érzékeny vagy, amikor észleled egy személy testének mozgását, aki gyakorolta a testnevelést egy módszeres és racionális módon, látsz egy fényt, egy tudatosságot, egy életet, ami nincs ott másokban.

Mindig vannak emberek, a dolgoknak egy teljesen külső látásával, akik azt mondják "Munkások, például, akiknek kemény fizikai munkát kell végezni és akik kénytelenek megtanulni munkájukhoz nezéz súlyok cipelését, - ők is felépítik izmaikat, és ahelyett, hogy idejüket azzal töltenék mint az arisztokraták, hogy gyakorlatokat csinálnak használhatatlan külső eredményekel, ők legalább termelnek valamit." Ez tudatlanság. Mert van egy lényeges különbség a speciális helyi és korlátozott használatra fejlesztett izmok, és izmok között, melyeket szándékosan és harmonikusan műveltek egy integrált programnak megfelelően, amely nem hagy testrészt munka vagy gyakorlás nélkül.

Az emberek, mint a munkások és a parasztok, akiknek egy speciális foglalkozásuk van és csak bizonyos izmaikat fejlesztik, végül mindíg foglalkozási deformitásokkal. És ez egyáltalán nem segíti a pszichés fejlődéssüket, mert, bár az egész élet szükségszerűen hozzájárul a pszichés fejlődéshez, ez olyan egy tudattalan mód és annyira lassú, hogy a szegény pszichikai lénynek vissza kell jönni újra és újra és újra a végtelenségig, hogy elérje célját. Ezért azt mondhatjuk, a tévedés félelme nélkül, hogy a testedzés a test szadhanája és, hogy minden szadhana feltétlenül segít, hogy siettesse a cél elérését. Minél tudatosabban csinálod azt, gyorsabb és általánosabb az eredmény, de akkor is, ha vakon csinálod, ha nem látsz tovább ujjaid, vagy lábad, vagy orrod hegyénél, segíted az általános fejlődést.

Végül, azt is mondhatjuk, hogy bármely fegyelem szigorúan, őszintén, szándékosan követve, egy jelentős segítség, mert lehetővé teszi, hogy az élet a földön gyorsabban elérje célját, és előkészíti, fogadni az új életet. Önmaga fegyelmezése, az új élet megérkezésének és a szupramentális valósággal létesített kapcsolatfelvétel siettetése.

Mivel ez a helyzet a fizikai test valóban nem más, mint az Én örök életének egy nagyon eltorzult árnyéka. Azonban ez a fizikai test képes progresszív fejlődésre; minden egyéni alakon keresztül a fizikai szubstancia fejlődik, és egy nap képes lesz áthidalni a szakadékot a ma ismert fizikai élet és a megnyilvánulni vágyó szupramentális élet között. 

1958. november 28.

12. Meggyőző érvekkel bizonyították nekem, hogy Isten nem létezik, és én hittem nekik. Utána megláttam Istent, mert jött és átölelt engem. És most kinek kell hinnem, mások érvelésének, vagy a saját tapasztalatomnak?

Sri Aurobindo itt nem kérdést tesz fel, hanem inkább ironikus megjegyzést tesz. Valós célja, hogy megmutassa, mennyire ostoba az elme gondolkodása, érvelése, ami azt képzeli, beszélhet olyasmiről, amit nem ismer. Semmi más.

Az elmével, ésszel bármit bizonyíthatunk. Amikor tudod, hogyan kell használnod, és kitanultad az érvelés, okfejtés és a következtetések levonásának tudományát, bármit képes vagy bizonyítani. Tulajdonképpen ez egy olyan feladat, amit az egyetemeken kiadnak, hogy az elmét rugalmassá, alkalmazkodóvá tegyék: adnak egy tézist, elméletet, amit bizonyítanod kell, majd pedig, rögtön utána ennek ellen-tézisét (antitézis) kell ugyanilyen meggyőződéssel bizonyítanod! Annak reményében, hogy ha mindkettőnek kicsit „fölé emelkedsz”, felfedezed majd a szintézist.

Éppen ezért, ha egyszer elfogadjuk, hogy bármi bizonyítható, ebből az következik, hogy az okoskodás, okfejtés nem vezet sehová! Mert ha tudsz valamit bizonyítani, és a következő pillanatban az ellenkezőjét is, nos, ez a bizonyíték arra, hogy a bizonyítékaid nem érnek semmit.

Van a tapasztalás. Egy egyszerű lélek számára, egy őszinte és becsületes természet számára, egy olyan számára, aki tudja, hogy a tapasztalata (élménye) őszinte, nem a vágyak vagy mentális ambíciók által meghamisított, hanem egy spontán mozzanat, amely a lélekből fakad — az élmény abszolúte meggyőző. Elveszíti meggyőző erejét, amikor egy élmény átélésének vágya, vagy azon ambíciónk, hogy nagyon felsőbbrendűnek tartsuk magunkat, összekeveredik vele. Ha ez megvan benned, akkor légy óvatos, mert a vágyak és az ambíciók meghamisítják az élményt! Az elme egy formáló erő, és ha valami nagyon fontos és érdekes dologra nagyon erősen vágysz, hogy megtörténjék veled, megtörténtté teheted, legalábbis azok számára, akik a dolgokat felületesen látják. De ezen esetektől eltekintve, ha őszinte vagy, becsületes, spontán, és különösen, ha az élmények minden (részedről tett) különösebb erőfeszítés nélkül jönnek hozzád, és a mélyebb vágyakozásod spontán kifejeződéseként, akkor ezek az élmények az abszolút hitelesség pecsétjét hordozzák magukon. S még ha az egész világ azt mondja is neked, hogy eme élmények őrültségek és illúziók, ez nem változtatja meg a személyes meggyőződésed. De természetesen, ehhez nem szabad becsapnod magad. Becsületesnek és őszintének kell lenned egy teljes belső becsületességgel.

Valaki megkérdezte tőlem: “Hogy lehetséges Istennek felfednie magát egy nem-hívő számára?” - ez nagyon vicces. Mivel ha Istennek tetsző, hogy felfedje, megmutassa Magát egy nem-hívőnek, akkor nem látom be, mi akadályozná meg Őt abban, hogy meg is tegye!

Épp ellenkezőleg, Neki nagyon is van humorérzéke — Sri Aurobindo már sokszor elmondta nekünk, hogy a Magasságosnak jó a humora, s hogy mi vagyunk azok, akik Őt egy mindig nagyon komoly karakterré akarjuk tenni — s Ő már csak emiatt is nagyon szórakoztatónak találhatja megmutatni magát és megölelni egy nem-hívőt. Valakit, aki épp tegnap jelentette ki: “Isten nem létezik. Én nem hiszek Benne. Ez az egész csak ostobaság és érdektelenség…”, s Ő csak átöleli a karjaival, odanyomja a szívéhez – majd pedig az arcába kacag!

Minden lehetséges, még a mi kicsiny és korlátolt intelligenciánk számára abszurdnak tűnő dolgok is.

S valóban, csak amikor majd elérünk ezen aforizmák legvégére, csak akkor leszünk képesek megérteni őket! Mert mindegyikkel, mindegyikben Sri Aurobindo egy teljesen eltérő helyzetbe helyez bennünket, ami a felfedezendő igazságot illeti. Megszámlálhatatlanul sok oldala van a dolognak. Megszámlálhatatlan nézőpont. Az ember a legellentmondásosabb dolgokat mondhatja anélkül, hogy következetlen lenne, vagy ellentmondana önmagának. Minden azon múlik, hogy milyen szemszögből nézed. S még ha egyszer már láttunk is mindent, minden, számunkra elérhető nézőpontból, a központi Igazság körül, még akkor is csak egy kis pillantást vethettünk rá — az Igazság minden oldalon egyszerre „szökik meg” tőlünk. De ami nagyon figyelemre méltó, az az, hogy ha egyszer (vagy: amint) már átéltük az Istenivel való egyszeri kontaktus (kapcsolatteremtés) élményét, egy igaz, spontán és őszinte élményt, abban a pillanatban, s abban az élményben tudni fogunk mindent, sőt, még többet is! Ezért olyan fontos akár csak egy kicsit is teljes őszinteségben élni, hogy alkalmassá tedd magad az élmények átélésére, s hogy tudd, tapasztalataid, élményeid alapján, nem mentálisan, hanem megélve ezeket a dolgokat, mert azok a lényed és tudatod részévé válnak.

Hogy mindezt gyakorlatba ültessem: az a kevés, amit tudsz, a legjobb módja annak, hogy többet tanulj! Ez a leghatékonyabb módja a menet közbeni fejlődésnek — egy csipetnyi igazán őszinte gyakorlat. Például: nem tenni olyat, amiről tudod, hogy nem szabad megtenned. Amikor már láttál egy gyengeséget, hibát a lényedben, avagy létezésedben, nem szabad megengedned, hogy újra megtörténjen! Amikor – ha csak egy pillanatra is – megélted a látomásod, hogy mivé kell válnod, buzgó lelkesedés közepette, nem szabad – SOHA nem szabad elfelejtened azzá válni.

Egyes emberek állandóan panaszkodnak a gyengéikre. De ez nem visz túl messzire. Ha egyszer igazából megláttad a gyengéidet, és igazán, őszintén megértetted, megláttad azt, hogy nem szabad olyannak lenned: nos, ez jelenti a panaszkodás végét. Aztán ott van a napi erőfeszítés, az akaraterő felépítése, az éberség minden pillanatban – soha nem szabad egy, már felismert hiba megismétlődését megengedned! Tudatlanság következtében hibázni persze nagyon sajnálatos, de helyrehozható. Míg ha újra és újra elkövetjük ugyanazt a hibát, tudván, hogy nem szabadna elkövetnünk, olyan gyávaság, melyet nem engedhetünk meg magunknak.

Azt mondani: “Ó, ilyen az emberi természet. Ó, mi még a tudatlanság állapotában vagyunk. Ó, mi még a tudatosság-nélküliség állapotában vagyunk ”— mindez csak lustaság és gyengeség. S emögött a lustaság és gyengeség mögött hatalmas rossz akarat lapul. Bizony!

Azért mondom ezt, mert sokan tették már nekem ezt a megjegyzést, nagyon sokan. S ez mindig az önigazolás egyik módja: “Ó, megtesszük, amit tudunk.” Ez nem igaz. Mert ha őszinte vagy, amint már „látsz” – amíg meg se láttad, nincs miről beszélni – de a pillanat, ahogy meglátod a lényeget, az a pillanat, amikor megkapod a Kegyet, s amint megkaptad a Kegyet, már nincs többé jogod elfelejteni.

1958. december 5.

13. Azt mondták nekem: „Ezek a dolgok hallucinációk.” Megkérdeztem, mi az, hogy hallucináció, és kiderült, hogy az egy olyan szubjektív vagy pszichikai tapasztalatot jelent, amely nem felel meg semmiféle objektív vagy fizikai valóságnak. Ezután leültem, és csodálkoztam, hogy milyen csodákra képes az emberi értelem.

Mit ért Sri Aurobindo azon, hogy "milyen csodákra képes az emberi értelem"?

Ebben az aforizmában, az "ők"-el Sri Aurobindo azt mondja, hogy a materialisták, tudósok, és általános módon, mindazok, akik csak hisznek a fizikai valóságban, és azt emberi értelmet, egy tévedhetetlen bírónak tartják. Továbbá, a "dolgok" amikről itt beszél, mindazok a felfogások, amelyek nem az anyagi világokhoz tartoznak, mindaz, amit valaki a nem a fizikai szemével lát, mindazok a tapasztalatok, melyeket az ember megélhet a finom tartományokban, a vitális világ érzékszervi érzékeléseitől kezdve az Isteni Jelenlét mennyei boldogságáig.

Volt amikor beszéltük ilyen és más hasonló "dolgok"-ról, Sri Aurobindo azt mondta, hogy azok "hallucinációk". Amikor megnézed a "hallucináció"-t a szótárban, megtalálod ezt a meghatározást: "Morbid érzés, nem valódi tárgyal előidézett. Tárgynélküli érzékelés." Sri Aurobindo úgy értelmezi vagy pontosabban fogalmaza: "A szubjektív vagy pszichikai élmény, ami megfelel nem objektív vagy nem fizikai valóságnak." Nem lehetne jobb a belső tudatosság ezen jelenségeinek a meghatározása, amelyek a leginkább értékesek az embernek és rávenni őt, hogy valamivel több, mint egy egyszerű gondolkodó állat. Az emberi értelem annyira korlátozott, olyan valóságtól, tényektől el nem szakadó, olyan arrogánsan tudatlan, hogy azt le akarja járatni egy pejoratív szóval a valódi képességre, amely megnyitja egy magasabb és csodálatos élet kapuit az embernek... Ezen makacs értetlenségel szemben Sri Aurobindo csodálkozik ironikusan "az emberi értelem csodáin". Mert az igazság ilyen fokú hamissággá való változtatatására való hatalom minden bizonnyal csoda.

1960. január 5.

14. A hallucináció a Tudománynak a kifejezése azokra a rendszertelen felvillanó sejtésekre, amelyekben még mindig részesülünk az anyagban való elmélyedésünk miatt tőlünk elzárt igazságokból; a véletlen a kifejezés a művészi tökély szokatlan ecsetvonásaira annak a legfelsőbb és egyetemes Intelligenciának a munkálkodásában, amely tudatos lényében, akár egy festővásznon, megtervezte és megvalósította a világot

Mit jelképez a "művész" itt?

Itt a Sri Aurobindo, a világmindenség teremtojének a Legfelsőbb Úrnak a munkáját egy festőművész munkájához hasonlítja amint az ő tudatos létezésében lendületes ecsetvonásokkal mint egy festővásznon a világnak a képét festi. És amikor "szokatlan ecsetvonásokkal" fest egyik ecsetvonást másik felett, nekünk az egy "véletlen".

Általában a "véletlen" szó azt sugallja, tudattalan, értelmetlen lehetőség. Sri Aurobindo azt akarja megértetni velünk, hogy lehetőségnek és tudattalanságnak semmi köze ezen jelenséghez; ellenkezőleg. ez a kifinomult izlés, és annak a fajta tudatosságnak eredménye amellyel a művészek rendelkeznek. és ez felfed egy mély intenciót.

1960. január 12.

15. Az, amit az emberek hallucinációnak hívnak, annak a visszatükröződése az elmében és az érzékszervekben, ami a közönséges mentális és érzékszervi észlelésünkön túl van. A babona ezen visszatükröződéseknek az elmében való helytelen megértéséből fakad. Más hallucináció nincsen.

A hallucinációk hasonlíthatók a látomásokhoz?

Egy vízió (látomás) a látószervek általi érzékelés, egy olyan jelenségé, ami valóban létezik egy olyan világban, ami összhangban van a szervvel, amely látja azt.

Például, az egyéni létsíkkal összhangban van egy kozmikus élő/valós világ. Amikor egy emberi lény elegendően fejlett, rendelkezik egy egyéniesült létező/élénk énnel, amelynek vannak látó-, halló-, és szagló szervei stb. Tehát az a személy, akinek jól fejlett, életképes lénye van, láthatja az eleven, való világot a valós látásával, tudatosan, s annak emlékeivel, amit látott. Ebből lesz a vízió (látomás).

Ez azonos az összes bonyolult világban – valós, mentális, elmén-túli, szupra-mentális (elme-feletti) világ – s az összes köztes világban és a létezés minden síkján. Ily módon az egyénnek lehetnek látomásai, amik vitálisak, mentálisak, elmén-túliak, vagy elmén felettiek stb.

Másrészről, Sri Aurobindo azt mondja nekünk, hogy amit hallucinációnak neveznek, az annak visszatükröződése az elménkben vagy a fizikai érzékelésben, ami az elménken túl van (meghaladja azt), illetve hagyományos érzékelésünkön túl esik. Éppen ezért ez nem egy közvetlen látomás, hanem egy visszatükröződő kép, amit többnyire nem értenek vagy magyaráznak meg. Ez a bizonytalansági sajátosság (jelleg) valótlanság benyomását kelti, és alapot, alkalmat ad mindenféle babonáknak. Ezért van az is, hogy a „komoly” emberek, vagyis azok, akik magukat annak tartják, nem tulajdonítanak semmi értéket, jelentőséget eme jelenségeknek, s hallucinációknak hívják őket. S mégis, azokban, akiket érdekelnek az okkult jelenségek, ez a fajta érzékelés gyakran előzi meg a látomás képességének kialakulását, amely már éppen kialakulóban lehet. Ám vigyázzon, nehogy összetévessze ezt az igazi víziókkal! Mert hiszen, megismétlem, e jelenségek leggyakrabban akkor lépnek fel, amikor az illető szinte a teljes tudatlanság állapotában van, és igen gyakran járnak sok hibával és rossz, téves értelmezéssel. A gátlástalan emberek esetéről nem is beszélve, akik sok olyan részletet tesznek hozzá élményükhöz, amelyek valójában nem szerepeltek látomásukban, ezáltal igazolva a kételyeket, amellyel e jelenségeket fogadják a racionális és megfontolt emberek.

Így tehát mi fenntartjuk a „látomás” szót ama élményeknek, amik tudatosságban és őszinteségben jelennek meg. Mindazonáltal mindkét esetben, tehát a hallucináció és a vízió esetében is, amit látunk, az megfelel valami valósnak, habár néha erősen torzul az átíródás során.

1960. január 20.

16. Ne kedveld a sok modern vitatkozót, a több szótagú szavak alatt ne fullaszd meg a gondolatot, vagy formulák bűbájával és ámító szavakkal ne ringasd álomba a vizsgálódást. Kutass mindig; találd meg a magyarázatot azon dolgokra, amelyek az elhamarkodott tekintet számára merő véletlennek vagy illúziónak tűnnek.

Hogyan találhatjuk meg a dolgok okát? Ha megpróbáljuk az elmével megtenni, nem lehet, hogy ez csak egy újabb illúzió lesz, ami elfedi az Igazságot?

Az elmének sok síkja vagy zónája van, a fizikai elmétől – ami a közönséges gondolatok alsóbb zónája, telis-tele hibákkal, tudatlansággal és hamissággal – a felsőbb elme síkjáig, amely befogadja, intuíciók formájában, a szupramentális igazság sugarait. E két véglet között számtalan köztes szint, sík létezik, amelyek egymás tetején vannak, s ezek hatással is vannak egymásra. Az alsóbb zónák egyikében rejlik a gyakorlati érvelés, gondolkodás, azaz a józan paraszti ész, amire az ember olyan büszke, s ami – a hétköznapi elmék számára – a bölcsesség kifejeződésének tűnik, noha ez is még teljesen „a tudatlanság mezején” működik. A gyakorlatias gondolkodás e régiójához tartoznak a többszótagú szavak, amelyekről Sri Auro beszél, a közhelyek és klisék, az összes készre gyártott kifejezés, amelyek a szellemi légkörben mozognak egyik agyból a másikba, s amiket az emberek ismételgetnek, amikor műveltnek akarnak tűnni, vagy amikor okosnak hiszik magukat.

Sri Aurobindo figyelmeztet bennünket arra, hogy ne használjuk ezeket a közhelyeket és ezt az alsóbbrendű gondolkodásmódot, amikor egy új vagy váratlan jelenséggel szembesülünk, s megpróbáljuk megmagyarázni. azt mondja, állandóan kutassunk, fáradhatatlanul, a legmagasabb intelligenciánkat használva, intelligenciánkat, ami szomjazza azt, hogy megtudja a dolgok valódi okát, és folytatni a kutatást, keresést anélkül, hogy megelégednénk felszínes és népszerű magyarázatokkal, amíg fel nem fedezünk egy összetettebb és igazabb igazságot. S ugyanekkor arra jövünk majd rá, hogy minden mögött, még ami véletlennek és illúziónak tűnik is, egy tudatos akarat működik, hogy kifejezze a Felsőbb Tudatot.

1960. január 27.

17.  Valaki megállapította, hogy Isten ez vagy az kell, hogy legyen, különben nem Isten. Viszont nekem úgy tűnt, én csak azt tudhatom, hogy mi Isten, és nem értem, hogyan mondhatom meg Neki, hogy minek kellene lennie. Mert mi az a mérce, amely alapján meg tudjuk Őt ítélni? Ezek az ítéletek az egoizmusunk ostobaságai.

Lehetséges-e ismerni Istent, akár csak az ember fizikai elméjével is, ha az egyén már megtapasztalta az azonosulást?

Miután tudatosan azonosul, azonosítja magát az Istenivel, az egész élőlény, még külső részeiben is – mentális, vitális és testi – átmegy ezen azonosulás következményein, s egy változás következik be, amely néha még fizikális (testi) megjelenésben is érzékelhető. valami elkezdi befolyásolni a gondolatokat, érzéseket, érzékeket, sőt, még a tetteket is! Néha az egyén – minden mozdulatában – konkrétan és állandóan az Isteni Jelenlét benyomását kelti, és annak tetteinek megvalósítója, külső eszközként. De az ember nem állíthatja azt, hogy a fizikai elme ismeri Istent, hiszen a tudás, ismerés ama módja, ami az emberi elmére jellemző, ismeretlen, idegen az Isteni számára. Úgy is mondhatnánk, épp az ellenkezője. Maga a fizikai elme képes befogadni az Isteni hatást, befolyást, s átalakulni általa, de mindaddig, amíg ez a fizikai (vagy testi) elme marad, nem lesz képes sem megérteni, sem megmagyarázni Istent, még kevésbé megismerni Őt. Mert ahhoz, hogy megismerjük Istent, azonosulni kell vele, s ehhez a fizikai elmének meg kell szűnnie annak lennie, mint ami most, következésképp: fizikai elmének.

Isten megismerésének képessége elérhető az alsó hármasságban – az elme, a vitális és a fizikai – de csak szupramentális átalakulással, s ez csak a végső felismerés előtt kicsivel következik be, amikor is rájövünk, hogy „istenivé” válunk.

1960. február 3.

18.  Véletlen nincs ebben az univerzumban; az illúzió ideája maga egy illúzió. Az emberi elmében soha nem volt még olyan illúzió, amely ne egy igazságnak az álcázó alakja és eltorzítása lett volna.

Mit jelent ez: az illúzió ötlete maga is illúzió"?

Egy illúzióban élünk, egyetlen értelmes, megfontolt ember sem tagadhatja ezt. De bizonyos emberek szerint az illúzió mögött, amit látunk és megélünk, nem lapul semmi: csak üresség van! Míg ások mondják meg nekünk, hogy mit érzünk és mit látunk, az élet, amit élünk, egy megtévesztő és illuzórikus látszat csupán, ami mögött, amin túl, amin belül rejlik egy Valóság, egy örökkévaló, örökérvényű Igazság, amit nem látunk jelenlegi állapotunkban, de amit tapasztalhatunk, ha vesszük a fáradságot és követjük a megfelelő módszereket.

Ebben az aforizmában "az illúzió gondolatán" Sri Aurobindo azt a filozófiai elméletet érti, amely szerint az anyagi világ valójában nem létezik: csupán egy látszat, melyet az én és az érzékek egy aberrációja teremtett, s amikor ez az aberráció eltűnik, egyben a világ is eltűnik.

Sri Aurobindo - ezzel ellentétben - azt állítja, hogy minden "megjelenítődés" mögött, még a legilluzórikusabbak mögött is, van igazság (valóságmag), tudatos akarat, amely uralkodik az univerzum kibontakozása felett. Ebben a kibontakozásban minden egyes dolog, esemény és körülmény a korábban történtek eredménye, és az eljövendő események kiváltó oka. A véletlen és az összefüggéstelenség (zagyvaság) csupán félrevezető megjelenések, ahogy azokat az emberi tudat látja, ami túl részleges és korlátozott ahhoz, hogy láthassuk az igazságot a dolgok mélyén... de ez a kézzelfogható és valós igazság ott rejlik minden megjelenés mögött, s az illuzórikus összefüggéstelenség mögött.

Amit tehát Sri Aurobindo mond nekünk ezzel: A világ valódi, csak ahogy érzékeljük, az hamis.

1960. február 10.

19.  Amikor megosztó volt az értelmem, sok dologtól visszariadtam; amikor pedig eltűnt a szemem elől, akkor felkutattam az egész világot a csúnyákat és a visszataszítókat keresve, de többé már nem tudtam rájuk találni.

Tényleg nincs már semmi csúnya és visszataszító a világban?
Csak a mi eszünk látja így a dolgokat?

Ahhoz, hogy igazán megértsük, mire is gondol itt Sri Aurobindo, magad is meg kell, hogy tapasztald a határokat túllépő gondolatmenetet és megalapozd a tudatodat egy olyan világban, amely meghaladja, túllépi a mentális intelligenciát. hiszen onnan fentről először láthatod azt, hogy minden, ami létezik az Univerzumban, a Sachchidananda (Létezés-Tudatosság-Boldogság) kifejeződése és ennél fogva bármilyen megjelenés mögött. Ha elég mélyre merül gondolatban az ember, érzékelheti a Sachchidananda-t, ami a Legfelsőbb Szépség vezérelve. Másodszor: láthatjátok, hogy minden, ami a manifesztálódott univerzumban létezik, relatív, olyannyira, hogy nincsen olyan szépség, amely ne tűnhetne csúnyának összehasonlítva egy nagyobb szépséggel, s nincs csúnyaság, ami ne tűnhetne, látszhatna szépnek egy nálánál nagyobb rondasághoz képest.

Amennyiben tudsz így látni és érezni, azonnal tudatára ébredsz eme benyomások extrém viszonylagosságának és irrealitásának az abszolút nézőpontból tekintve. Jóllehet, mindaddig, amíg a racionális tudatban tartózkodunk, ez, bizonyos módon természetes, hogy minden, ami sérti, támadja a tökéletességre való törekvésünket, haladási, fejlődési szándékunkat, minden, amit keresünk, hogy felülmúljuk önmagunkat, csúnyának és visszataszítónak kéne, hogy tűnjön számunkra, hiszen egy nagyszerűbb ideált keresünk, és feljebb akarunk emelkedni.

S mégis, ez még csupán fél-bölcsesség, ami nagyon mesze áll az igazi bölcsességtől, olyan bölcsesség, amely csak a figyelmen kívül hagyás, elutasítás és tudatlanság közepette tűnik bölcsnek.

A Valóságban minden más, és az Isteni ragyog mindenben.

1960. február 17.

20.  Isten kinyitotta a szememet; mert megláttam a közönségesnek a nemességét, a visszataszítónak a varázsát, a megnyomorítottnak a tökéletességét és az utálatosnak a szépségét.

Ez az aforizma kiegészítője, komplementere és már-már magyarázata az előzőnek.

Sri Aurobindo még egyszer egyértelműen elmondja nekünk, hogy a látszat mögött van egy mélyen rejlő Valóság, ami - mondhatnánk - ragyogó ellentéte minden külső deformációnak. Így tehát, amikor belső szemeink nyitottak erre az isteni Valóságra, ez olyan erővel látszik, hogy képes feloldani minden olyasmit, ami normális esetben elfedné a közönséges látás elől.

1960. február 24.

21.  A Keresztények és a Vaisnavák magasztalják a megbocsájtást, de ami engem illet, én azt kérdezem: “Mit kell nekem megbocsájtanom, és kinek?”

Amikor megbocsájtást kérünk az Istenitől, Ő vajon mindig megbocsájt nekünk?

Sri Aurobindo maga adja meg az "Isteni" választ: “Mit kell nekem megbocsájtanom, és kinek?” Az Úr tudja, hogy minden Ő maga, és ennél fogva minden tett az Övé, s minden dolog ő Maga. A megbocsájtáshoz az egyénnek másnak kell lennie, mint az, akinek megbocsájtanak, s a megbocsájtott dolgot valaki másnak kellett elkövetnie, mint a megbocsájtó személy maga.

Az igazság az, hogy amikor megbocsájtást kérsz, azt reméled, hogy tetteid súlyos következményei "kitörlődnek" majd. De ez csak akkor lehetséges, ha az általad elkövetett hiba okai maguk is eltűntek. Ha nemtörődömségből követtél el hibát, akkor annak kell eltűnnie. Ha rossz szándékból követtél el hibát, akkor a rossz szándéknak kell eltűnnie, s le kell, hogy váltsa a jó szándék. A puszta megbánás nem elegendő, előrelépésnek is társulnia kell hozzá!

Mivel az univerzum folyamatosan fejlődik, semmi sem áll mozdulatlanul. Minden folyamatosan, állandóan változik, előre vagy visszafelé mozog. Azok a dolgok vagy tettek, amelyek visszavetnek bennünket, rossznak tűnnek számunkra, és zűrzavart okoznak. Az egyetlen gyógyír ezekre a radikális előre mozdulás, azaz haladás. Csakis ez az új irányultság tudja annullálni a visszafelé haladás következményeit.

Ennélfogva nem egy homályos és elvont megbocsájtás az, amit az embernek kérnie kellene az Istenitől, hanem erőt ahhoz, hogy megtegye, elérje a szükségszerű haladást. Hiszen csak egy belső átalakulás söpörheti el a tett következményeit.

1960. március 2.

22. Isten megütött egy emberi kézzel; mondjam erre azt, hogy “Megbocsájtom az arcátlanságodat, Ó Istenem”?

23.  Isten jót tett nekem egy csapással. Mondjam azt, hogy “Megbocsájtom neked, ó Egyetlen Mindenható, a sérelmet és a kegyetlenséget, de ne tedd ezt többet”?

24.  Amikor balszerencsétől szenvedek, és azt gonoszságnak nevezem, vagy féltékeny vagyok és csalódott, akkor tudom, hogy ismét felébredt bennem az örökös bolond.

Mi is ez a "balszerencse", és miért következik be?

Ha azért cselekszel, hogy egy bizonyos eredményt elérj, és ha ez az eredmény nem az, amit vártál, akkor ezt "Balszerencsének" hívod. Általánosan, minden egyes olyan esemény, amely váratlan, vagy félelmet keltő, a hétköznapi elme által balszerencsének (pech-nek) minősül. Miért jön el, következik be ez a balszerencse? Minden esetben más ennek az oka, vagy inkább csak az esemény UTÁN merül fel a dolgok megmagyarázásának igénye arra késztet bennünket, hogy okokat keressünk. De leggyakrabban a körülmények általunk történő értékelése "vak" és téves! Ignorálva ítélkezünk. Csak később, olykor nagyon sokkal később jutunk el a szükséges perspektívához, s látjuk meg az események láncolatát és az átfogó eredményeket, azaz látjuk a dolgokat úgy, ahogy azok tényleg voltak. s ekkor felfogjuk, hogy ami rossznak tűnt számunkra, az valójában nagyon hasznos volt, segített nekünk elérni a szükséges (belső) fejlődést.

Sri Aurobindo egy olyan ember állapotát írja le, aki belesüppedt a tudatlanságba és a vágyaiba, s aki mindent szűk látókörű és korlátolt egója szemszögéből ítél meg, mint egy “örök bolond”. A dolgok helyes megértéséhez és megérzéséhez az embernek egyetemes látásmóddal kell rendelkeznie, valamint tudatában kell lennie az Isteni Jelenlétnek és Akaratnak (vagy Szándéknak) mindenben, minden körülmények között.

Ekkor tudjuk azt, hogy bármi is történik velünk, az mindig a javunkat szolgálja, ha a lélek szemszögéből tekintjük az életet az idő múlása során.

1960. március 16.

25.  Amikor másokat szenvedni látok, boldogtalannak érzem magam, a bölcsesség viszont, ami nem az enyém, látja a jót, ami következik, és egyetért.

Mi ez a "bölcsesség”?

A legfelsőbb bölcsesség, a Mindenható bölcsessége. E bölcsesség által a jelent, a múltat és a jövőt egyaránt egyformán látjuk. Ez a bölcsesség minden ok okozatát ismeri, és minden okozat okát is. Minden körülmény összességét, teljes egészében szimultán érzékelve, a Természet magasztos erőfeszítéseként látja, az Isteni progresszív kifejezésére, a Természet anya felfelé meneteléseként az isteni tökéletesség felé. Ez a “a jó, ami eljő”, minden efelé tart, és ezért hagyja jóvá a valódi bölcsesség.

Hiszen csak a mi rövidlátásunk, túl korlátozott felfogásunk és félrevezetett érzékelésünk az, ami - számunkra - szenvedéssé változtatja azt, ami egy lehetőség a fejlődésre.

S ezt az a tény is bizonyítja, hogy amint megértjük és együttműködünk, a szenvedés eltűnik!

1960. március 23.

26.  Sir Philip Sidney azt mondta a bűnözőre, akit akasztáshoz vezettek: “Csak Isten kegyelmének köszönhető, hogy nem Sir Philip Sidney megy ott.” Bölcsebben azt mondta volna: “Isten kegyelméből ott megy Sir Philip Sidney.”

Én nem értettem ennek az aforizmának a jelentését.

Sir Philip Sidney államférfi és költő volt, de sikeres élete ellenére megőrizte szerény természetét. Látva egy elítéltet a vesztőhelyre vezetni, ő mondta állítólag a híres szavakat, amelyeket Sri Aurobindo idéz az aforizmájában, és amely megfogalmazható így is, "Velem is megtörténhetett volna ez, ha nincs Isten kegyelme." És Sri Aurobindo megjegyzi, hogy Sir Philip Sidney bölcsebb lett volna ha azt mondja, "Velem is megtörténhetett volna ez, Isten kegyelméből." Mert az isteni kegyelem van mindenütt, mindig, minden dolog és minden esemény mögött, mindegy, hogy mi a reakciónk arra a dologra vagy eseményre, akár jónak, akár rossznak, akár katasztrofálisnak, akár hasznosnak tűnik az.

És ha Sir Philip egy Jógi lett volna, akkor már megtapasztalhatta az emberiség egységét, és konkrétan érezhette, hogy tulajdonképpen önmagát, vagy önmaga egy részét, vezetik az akasztófához, és ugyanakkor tudhatta, hogy minden ami történik, az Úr kegyelme által történik.

1960. március 30.

27. Isten egy nagy és könyörtelen Sanyargató, mert szeret. Te ezt nem érted, mert nem láttad Krisnát, és nem játszottál vele.

Mit jelent az, hogy:“ Krishna-val játszani”? Mit jelent az, hogy: “Isten egy nagy és kegyetlen Kínzó”?

Krishna a benne-rejlő Isteni, az Isteni Jelenlét mindenben és mindenkiben. Ő egyben a Legfelsőbb Úr iránti Elragadtatás és Szeretet szempontja, nézőpontja is, ő a mosolygó lágyság, és a játékos vidámság, ő egyszerre a játékos, a játék és az összes játszótárs is. S mivel mind a játék, mind pedig annak eredményei teljes mértékben ismertek, felfogottak, tudatosan akartak, szervezettek és játszottak teljes egészükben, semmi másnak nem lehet helye, csupán a játék örömének. Tehát Krishna "látása" a belső Istenség megtalálását jelenti, a Krishna-val való játék a belső Istenséggel való azonosulást jelenti, s az ő tudatában való osztozást. Amikor eléred ezt az állapotot, rögtön belépsz az isteni színjáték gyönyörűségébe; s minél teljesebb az azonosulás, annál tökéletesebb az állapot.

Ám ha a tudatosság néhány darabkája megőrzi az eredeti érzékelést, eredeti felfogást, akkor látod mások szenvedését, megtalálod a játékot (színjátékot?) ami olyan sok szenvedést okoz, nagyon durván, s arra a következtetésre jutsz, hogy az Isten, aki örömét leli az ilyen játékban, csak egy szörnyűséges Kínzó lehet. De másrészről, amikor már megtapasztaltad az Istenivel való azonosulás élményét, nem tudod elfeledni azt a tömérdek, csodálatos szeretetet, amit belevisz a játékába, és megérted, hogy csak látásunk korlátai azok, amelyek ilyen ítéletre késztetnek minket, s hogy ő távolról sem egy önkéntes kínzó, ellenkezőleg: ő a nagyszerű jószándékú, jótékony szeretet, ami irányítja a világot és az embereket, a leggyorsabb útvonalakon, progresszív haladásukban a tökéletesség felé, egy olyan tökéletesség felé, amely mindig viszonylagos és túlhaladott.

De eljön majd a nap, amikor erre a nyilvánvaló szenvedésre már nem lesz szükség ahhoz, hogy ösztönözzük a fejlődést, s amikor a haladás egyre inkább harmóniában és gyönyörűségben, örömmel érhető el.

1960. április 6.

28. Napóleont zsarnoknak és császári gyilkosnak nevezték; én viszont Istent láttam felfegyverkezve keresztülgázolni Európán.

Szükségesek ezek a háborúk mind a Föld evolúciójához?

Az emberi fejlődés egy bizonyos szakaszában a háborúk elkerülhetetlenek. A történelem előtti időkben az egész élet egy háború volt; és a mai napig az emberi történelem a háborúk egy hosszú története. A háborúk természetes eredményei egy egoisztikus agresszió és életküzdelem által uralt tudatossági szintnek. És jelen pillanatban, annak ellenére, hogy bármilyen emberi erőfeszítések is vannak a béke felé, nincs biztosítva számunkra, hogy a háború ne egy elkerülhetetlen csapás legyen. Valójában nem hadiállapot van jelen pillanatban, nyílt vagy más formában, számos részén a világnak?

Ezenfelül, minden, ami a Földön történik szükségszerűen vezet a haladásához. Ennélfogva háborúk a bátorság, kitartás, hősiesség iskolái; felhasználhatók egy múlt elpusztítására amely nem hajlandó eltűnni, bár az ideje lejárt, és teret teremtenek új dolgoknak. Háborúk, mint Kurukshetra,¹ egy módja megszabadulni a Földnek egy zsarnoki vagy ártalmas néptől azért, hogy az igazságosság és a jobb uralkodhasson. A háborúk a veszély jelenléte által felrázzák a túlságosan tamaszikus ²  tudatosság apátiáját és felébresztenek szunnyadó energiákat. Végül is, a velük járó, és az őket követő borzalmak miatt, rábírják az embereket arra, hogy hatékony módot keressenek az ilyen barbár és erőszakos fajtájú átalakítás szükségtelenné tételére.

Mert minden, ami nem szükséges a Föld evolúciójához, az automatikusan megszűnik.

1960. április 13.

Azt írtad: "A Háborúk felhasználhatók egy múlt elpusztítására amely nem hajlandó eltűnni, bár az ideje lejárt, és teret teremtenek új dolgoknak." Most, hogy a Szuperelme már leszállt a földre, szükség lesz háborúra a világ jelenlegi állapotának megváltoztatásához?

Minden a nemzetek fogékonyságától függ. Ha széles körben és gyorsan megnyílnak az új erők hatására, és ha elég gyorsan változtatnak az elképzeléseiken és a cselekedeteiken, a háború elkerülhető. De ez mindig fenyegető és mindig bizonytalan; minden hiba, a tudatosság minden elhomályosodása növeli a veszélyt.

És mégis végső soron minden igazán az Isteni Kegyelemtől függ, és nekünk bizalommal és nyugalommal kell nézni a jövő felé, és ezzel egy időben haladni olyan gyorsan amennyire csak tudunk.

1960. április 15.

¹ A Bhagavad Gitában a legendás csatatér, ahol a Sri Krishna által vezetett Pandavák és a Kauravák megütköztek egymással. _(vissza)

² tamasz: sötétség, homály; [a három guna egyike] a tudatlanság és a tunyaság minősége; a tudattalan ereje [a képtelenség és a passzivitás minőségeként jelenik meg]. _(vissza)

29. Elfelejtettem, mi a bűn és mi az erény; csak Istent látom, játékát a világban és akaratát az emberiségben.

Ha minden Isten akarata, akkor mi haszna a személyes akaratnak?

Az Univerzumban, és különösen itt a Földön, minden részese az „Isteni tervnek”, melyet a Természet hajt végre, s mindenre szükség van a teljesítéséhez. A személyes – egyéni akarat egyike a Természet tevőleges eszközeinek, s nélkülözhetetlen a működéséhez. Szóval a személyes akarat úgymond része Isten akaratának.

Jóllehet, a tökéletes megértéshez először egyet kell értenünk azzal a jelentéssel, melyet az „akarat” szóhoz társítanak.

Az akarat, ahogy azt többnyire értelmezik, felfogják, egy gondolat kidolgozása, megformálása, amelyhez egy erő adódik, a beteljesülés ereje, amelyhez egy impulzus társul, hogy végrehajtsuk. Ez az emberi akarat leírása. Az Isteni akarat egészen más dolog. Ez egy látomás, a megvalósítás erejével egyesülve. Az Isteni akarat mindentudó és mindenható, ellenállhatatlan és rögtön végrehajtandó.

Az emberi akarat bizonytalan, gyakran ingadozó, mindig konfliktusban áll a szembenálló akaratokkal. Csak akkor hatékony, ha valamilyen oknál fogva összhangban van a Természet akaratával – ami maga az isteni akarat egy átirata – vagy magával az Isteni akarattal, a Kegyelem, vagy Jóga eredményeként.

Szóval azt mondhatjuk, hogy a személyes akarat az egyik módja annak, ahogy Isten igyekszik bennünket „visszavinni” Magához.

1960.április 20.

30. Láttam egy gyereket a sárban hemperegni, és ugyanazt a gyereket csillogón, miután megtisztította az anyja, de mindkétszer megremegtem a tisztaságától.

Megtarthatja egy gyermek a tisztaságát, ha már felnőtt?

Elméletben nem lehetetlen. Azok az emberek, akik a városoktól, civilizációktól és kultúráktól távol születtek, a földi testük élete során megtarthatják spontán tisztaságukat, a lélek azon tisztaságát, amelyet nem homályosított el a működő elme.

A tisztaság, amelyről Sri Aurobindo beszél az ösztön tisztasága, amely spontán engedelmeskedik a Természet impulzusainak, sohasem számít, sohasem kétkedik, nem kérdezi, hogy valami jó. vagy rossz, hogy erény-e vagy bún, hogy helyesen vagy helytelenül cselekszünk, hogy az eredmény kedvező, vagy kedvezőtlen lesz. Ezek a fogalmak akkor jelennek meg, amikor a mentális egó színre lép, elkezdi uralni a tudatot és elleplezni a lélek spontaneitását.

A modem "civilizált" életben a szülők és tanárok a gyakorlatias és ész- szerű "jó tanácsaikkal" nem vesztegetik az időt: elkezdik eltüntetni ezt a spontaneitást, amelyet ők tudattalanságnak neveznek, majd pedig nagyon kicsiny, nagyon szűk korlátozott egóval helyettesítik. Az egó magába fordul, a rossz viselkedés, a bűn és büntetés, vagy a személyes érdek, számítás és haszon fogalmaival van teli, amelyek mind elkerülhetetlenül növelik a vitális vágyat, elnyomás, félelem vagy önigazolás által.

A teljesség kedvéért azonban el kell mondanunk, hogy mivel az ember mentális lény, fejlődése során szükségképpen hátra kell hagynia a tudattalan és spontán tisztaságot, ami nagyon hasonlatos az állat tisztaságához, és miután túljutott a mentális kiforgatás és tisztátalanság időszakán, az elme fölé emelkedhet, az isteni tudatosság magasabb rendű és fényes tisztaságába.

1960. április 27.

31. Amit kívántam, vagy amit a helyes dolognak tartottam, nem valósult meg; nyilvánvaló tehát, hogy nincs semmilyen Teljesen Bölcs, aki irányítja a világot, csak vak Véletlen és brutális Okozatiság van.

Egyes emberek számára az események mindig ellentétben állnak azzal, amire vágynak vagy azzal, amiről azt hiszik, jó nekik. Gyakran kétségbe esnek. Szükséges ez a fejlődésükhöz?

A kétségbeesés sohase szükséges a haladáshoz; ez mindig a gyengeség és a tamas (szanszkrit nyelven: sötétség) jele. Gyakran egy ellentétes, ellenséges erő jelenlétét mutatja, mondhatnám, egy olyan erőét, ami szándékosan a sadhana ellen cselekszik. Szóval, az élet minden körülménye között nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy védekezzünk a kétségbeesés ellen. Emellett, ez a szokás, hogy valaki komor, morózus, az elkeseredés miatt, nem igazán az eseményektől függ, hanem az emberi természetbe vetett hit hiánya miatt van. Ha valakinek van hite, még ha csak önmagában is, minden nehézséggel, minden körülménnyel képes szembenézni, még a legmostohábbakkal is, elkedvetlenedés és kétségbeesés nélkül. Férfiként küzd mindvégig. Azok az emberi természetek, amelyekből hiányzik a hit, hiányzik a kitartás és a bátorság is.

Sri Aurobindo azt mondja nekünk, hogy az emberi lények számára a fizikai életben elért siker mértéke az egyéni és az univerzális fizikai természet közötti harmónia mértékétől függ. Egyes emberek akarata spontán összhangban van a kozmikus Természet akaratával, s mindenben sikert aratnak, amit elvállalnak, míg mások épp ellenkezőleg, olyan akarattal bírnak, ami többnyire egyáltalán nincs összhangban a kozmikus Természet akaratával, s ők mindenben kudarcot vallanak, amibe csak belefognak!

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi is szükséges a haladáshoz egy fejlődő világban, nos, minden szükségszerűen segítség lehet a haladáshoz. Ám az egyéni fejlődés, haladás jelentős számú megélt életen, s számtalan élményen terjed keresztül. Nem ítélhető meg egyetlen élet alapján, a születés és a halál között. Egészében véve, annyi bizonyos, hogy egy kudarcban és vereségben telt élet élménye éppolyan hasznos a lélek növekedéséhez, mint egy sikeres és győzedelmes élet élménye. Kétségkívül sokkal hasznosabb, mint egy eseménytelen életé, mint amilyen az emberi lét általában, s amelyben siker és kudarc, megelégedettség és csalódottság keverednek és követik egymást. Egy élet, ami „természetesnek” tűnik és nem igényel különösebb erőfeszítést.

1960. május 4.

32.  Az Ateista: Isten, aki bújócskát játszik Önmagával; de más-e bármiben is az Istenhívő? Hát, talán; mert ő meglátta Isten árnyékát és megkapaszkodott benne.

Mit jelent az, hogy „Isten bújócskázik Önmagával”?

A bújócskában az egyik ember elbújik, a másik pedig keresgéli. Szóval Isten elbújik az ateista elől, aki azt mondja: „-Isten? Nem látom őt, nem tudom, hol van, ennélfogva: nem is létezik.” De az ateista (hitetlen) nem tudja, hogy Isten benne is ott van, s ennélfogva maga Isten az, aki tagadja (is) saját létezését. Hát nem egy játék ez? S mégis eljő majd a nap, amikor szembesül majd önmagával, s köteles lesz elismerni, hogy létezik. A hívő jóval feljebbvalónak véli magát az ateistához képest, de csak Annak árnyékát tudta megragadni Istenből, és kapaszkodik ebbe az árnyékba, azt képzelve, hogy ez maga Isten. Mert hiszen ha igazán ismerné Istent, akkor tudná, hogy Isten minden, és benne rejlik minden dologban, s innentől nem hinné magát felsőbbrendűnek senkinél.

1960. május 11.

33.  Ó, Te, ki szeretsz, üss meg engem! Ha nem ütsz meg most, akkor tudni fogom, hogy nem szeretsz.

Nem igazán jól értettem ezt az aforizmát.

Mindenki, aki vágyik az isteni tökéletességre, tudja, hogy a fuvallatok, melyekkel az Úr illet minket végtelen szeretetében és kegyében, a legbiztosabb és leggyorsabb módjai a fejlődésnek. S minél keményebbek ezek a „fuvallatok”, annál jobban érzik az emberek az isteni Szeretet nagyszerűségét.

A hétköznapi emberek, ezzel szemben, mindig arra kérik Istent, hogy adjon nekik egy könnyű, kellemes és sikeres életet. Minden személyes elégedettségben, kielégülésben az isteni irgalom jelét látják; de ha – ezzel szemben – boldogtalansággal és balszerencsével találkoznak életükben, panaszkodnak, és azt mondják Istennek: „Nem szeretsz engem.” Ezen durva és ignoráló (tudomást sem vevő) hozzáállással szemben, Sri A. azt mondja a Szeretett isteninek: „Sújts le rám keményen, hadd érezzem az irántam érzett szereteted intenzitását!”

1960. május 18.

34.  Ó, Balszerencse, légy áldott; mert rajtad keresztül láttam meg Szerelmem arcát.

Ha a balszerencse révén az ember látja Isten arcát, akkor az többé már nem balszerencse, nemde?

Nyilvánvalóan egyáltalán nem balszerencse, hanem inkább áldás. S pontosan ez az, amire Sri Aurobindo céloz. Ha nem olyan dolgok történnek, amikre számítunk, amiket remélünk, amiket akarunk, melyek ellentétesek vágyainkkal, tudatlanságunkban balszerencsének hívjuk őket és lamentálunk (panaszkodunk). Ám ha kissé bölcsebbek lennénk és megfigyelnénk ugyanezen események mélyebb következményeit, arra jutnánk, hogy mindezek gyorsan vezetnek bennünket az Isteni, a Szeretett felé. Ugyanakkor a könnyű és kellemes körülmények arra bátorítanak, hogy andalogjunk az úton, menet közben meg-megállva letépni az öröm, kéj virágait, amik megmutatkoznak nekünk, s amelyek nem eléggé szívből jövőek és túl gyengék ahhoz, hogy határozottan elutasításra kerüljenek, hogy előre menetelésünk ne szenvedjen késedelmet.

Az embernek már eleve nagyon erősnek kell lennie, messzire kell járnia az úton, hogy képes legyen szembesülni a sikerrel, s az általa hozott kisebb élvezetekkel, anélkül, hogy elsőbbséget adna nekik. Azok, akik képesek erre, azok, akik erősek, nem futnak a siker után: nem keresik azt és közönyösen fogadják. Hiszen ismerik és méltányolják a boldogtalanság és balszerencse adta ostorcsapások értékét. De végül az igazi attitűd, annak bizonyítéka, hogy közel járunk a célhoz, egy tökéletes egyenlőség, ami képessé tesz minket arra, hogy elfogadjuk a sikert és a kudarcot, szerencsét és balszerencsét, vidámságot és szomorúságot, ugyanazzal a csendes, nyugodt örömmel. Hiszen mindezek a dolgok csodálatos ajándékok, amelyeket az Úr reánk „zúdít”, végtelen szerető gondoskodásában.

1960. május 25.

35. Az emberek még mindig szerelmesek a bánatba; amikor látnak valakit, aki túlságosan felette áll bánatnak vagy örömnek, szidják, és rákiáltanak: “Ó, te érzéketlen!” Ezért Jézus még mindig ott függ Jeruzsálemben a kereszten.

36. Az emberek szerelmesek a bűnbe; amikor látnak valakit, aki túlságosan felette áll bűnnek vagy erénynek, szidják, és rákiáltanak: “Ó, te kötelezettség szegő, te bűnös és erkölcstelen!” Ezért Sri Krisna a mai napig nem él Brindavánban ¹.

Bárcsak lenne magyarázata ennek a két aforizmának.

Amikor Krisztus eljött a földre, magával hozta egy testvériség, szeretet és béke üzenetét. De meg kellett halnia fájdalomban a kereszten, hogy üzenetét meghallják. Mert az emberek fenntartják a szenvedést és gyűlölködést, és azt akarják, hogy Istenük velük szenvedjen. Akarták ezt amikor Krisztus eljött, és a tanítása és áldozata ellenére ők még mindig ezt akarják; és annyira ragaszkodnak a fájdalmukhoz, hogy szimbolikusan Krisztus még mindig a keresztjén függ, szenvedve állandóan az emberek üdvösségéért.

Ami Krisnát illeti, eljött a földre, elhozni a szabadságot és örömöt. Eljött hirdetni az embereknek, hogy rabszolgái a Természetnek, a szenvedélyeiknek és hibáiknak, hogyha menedéket keresnének a Legfelsőbb Úrban, mentesek lennének minden szolgaságtól és bűntől. Ám az emberek nagyon kötődnek bűneikhez és erényeikhez, (bűn nélkül nem lenne erény) szerelmesek bűneikbe, és nem tűrik úgy, hogy bárki is szabad legyen és minden hiba felett álljon.

Ezért Krisna, bár halhatatlan, nincs jelen pillanatnyilag Brindavánban egy testben.

1960. június 3.

¹ A hely, ahol Sri Krisna a gyermekkorát töltötte, és az isteni szeretet egy szimbóluma. _(vissza)

37. Egyesek azt mondják, Krisna sohasem élt, ő egy legenda. Úgy gondolják a földön; mert ha Brindaván sehol sem létezett, akkor a Bhagvatot ¹ nem lehetett volna megírni.

Vajon Brindaván létezik máshol, mint a Földön?

Az egész föld mindenestül egyfajta koncentráció, valaminek egy koncentrációja, amely létezik más világokban, és láthatatlan az anyagi szemnek. Minden dolog megnyilvánította itt princípiumát, eszméjét vagy eszenciáját, valahol a finomabb régiókban. Ez egy elengedhetetlen feltétele a megnyilvánulásnak. És a megnyilvánulás fontossága mindig a megnyilvánult dolog eredetétől fog függeni.

Az isteneknek a világa egy ideális és harmonikus Brindaván, amelyről csupán egy torzulás és karikatúra a földi Brindaván.

Azok akik fejlettek belül valamelyik a érzékeikben vagy az elméjükben, érzékelik ezeket a realitásokat, amelyek teljesen láthatatlanok a közönséges embereknek, és megkapják inspirációikat azoktól.

Így a Bhágavad írója vagy írói, biztosan kapcsolatban voltak egy egész belső világgal ami gyönyörű, és valóban valós és létező, ahol láttak, és tapasztaltak mindent, amit leírtak vagy kinyilatkoztattak.

Krisna akár létezett földön élő emberi formában, akár nem, csak nagyon másodlagos fontosságú (kivéve talán egy kizárólag történeti szempontból), mert Krishna egy valós, élő és aktív lény; és az ő befolyása az egyik nagy tényező, a föld fejlődésében és átalakulásában.

1960. június 8.

¹ Krisna története, ahogy azt a Bhágavata-purána elbeszéli. _(vissza)

38. Különös! A németek megcáfolták Krisztus létezését; mégis a keresztre feszítése még mindig nagyobb sorsdöntő tény marad, mint Caesar halála.

A tudatosságnak milyen síkjához tartozik Krisztus?

Az Esszék a Gíitáról című művében Sri Aurobindo három Avatár nevét említi és Krisztus az egyik közülük ¹. Egy Avatar a Legfelsőbb Úr egy emanációja, aki emberi testet ölt a földön. Hallottam, Sri Aurobindo maga mondta, hogy Krisztus a Legfelsőbb Úr szeretet aspektusának egy emanációja volt.

Cézár halála döntő változást jelentett Róma és a tőle függő országok történelmében. Ezért fontos esemény az európai történelemben.

Ám Krisztus halála egy új szakasz kiindulópontja volt az emberi civilizáció evolúciójában. Ezért Sri Aurobindo azt mondja nekünk, hogy Krisztus halála volt a nagyobb történelmi jelentőségű, azaz nagyobb történelmi következményekkel járt mint Cézár halála. Krisztus története, mint már mondtam, az isteni áldozat konkrét és drámai kihirdetése: a Legfelsőbb Úr, aki Minden-Fény, Minden-Tudás, Minden-Hatalom, Minden-Szépség, Minden-Szeretet, Minden-Üdvösség, elfogadja, hogy magára vállalja az emberi tudatlanságot és szenvedést az anyagban, hogy segítsen az embereknek kilábalni a hamisságból, amelyben élnek, és amely miatt meghalnak.

1960. június 16.

¹ A másik kettő Sri Krisna és Buddha. _(vissza)

39. Néha az ember azt kell, hogy higgye, igazán csak azok a dolgok számítanak, amelyek sohasem történtek meg; mert mellettük a történelmi vívmányok többsége szinte halványnak és eredménytelennek tűnik.

Szeretnék egy magyarázatot erről az aforizmáról.

Sri Aurobindo, aki alapos történelmi tanulmányokat folytatott, tudta, hogy bizonytalan adatokat használtak a történelem leírásához. Leggyakrabban a dokumentumok pontossága kétséges, és az általuk nyújtott információk szegényesek, hiányosak, triviálisak és gyakran torzítanak. Egészében véve, az emberi történelem hivatalos verziója nem más, mint az erőszakos agresszió hosszú, szinte töretlen feljegyzése: háborúk, forradalmak, gyilkosságok vagy gyarmatosítások. Igaz, ezek közül néhány agresszió és mészárlás már díszített hízelgő kifejezésmóddal és jelzőkkel; mint az úgynevezett vallásháborúk, szent háborúk, civilizációs kampányok; ám azok mégis a kapzsiság vagy bosszú cselekményei maradnak.

Ritkán van, hogy megtaláljuk történelemben egy kulturális, művészi vagy filozófiai kivirágzásnak a leírását.

És ez az oka annak, amint Sri Aurobindo mondja, hogy mindezeket összességében elég haloványan, és bármely mély jelentés nélkül teszi.

Másrészről, a legendás beszámolókban, ahol hallunk dolgokról, amik talán sosem léteztek ezen a földön, eseményekről, amiket esetleg nem deklarált a hivatalos tudás, rendkívüli egyénekről, akik létezését kétlik a tudósok a felszáradt bölcsességükben, megtaláljuk az ember minden reményeinek és törekvéseinek kikristályosodását, szeretetét a rendkívüli, a hősies, a fennkölt iránt, a leírást mindenről amivé válni szeretne, és amiért küzd.

Voilà, körülbelül ez, amit Sri Aurobindo mond az aforizmájában.

1960. június 16.

40. Négy nagyon nagy esemény van a történelemben: Trója ostroma, Krisztus élete és keresztre feszítése, Krisna száműzetése Brindavánban és a beszélgetés Ardzsunával Kuruksétra mezején. Trója ostroma hozta létre Hellászt, a száműzetés Brindavánban ¹   hozta létre az áhítatos vallást, (mert előtte csak meditáció és istenimádás létezett), Krisztus a keresztjéről emberségessé tette Európát, a beszélgetés Kurukséhtránál pedig még meg fogja szabadítani az emberiséget. Mégis azt mondják, e négy esemény egyike sem történt meg sohasem.

(1) A régi idők meditációi és itenimádásai ugyanolyanok voltak mint a maiak?

(2) Mit jelent az, hogy "a beszélgetés Kuruksétránál pedig még meg fogja szabadítani az emberiséget."?

(1) Az ősi időkben, mint napjainkban is, minden vallásnak megvolt a maga sajátos egyfajta meditációja és istenimádása. És mégis mindenütt, mindig, a meditáció a mentális aktivitás és koncentráció egy speciális módja, csak a gyakorlati részletei változnak. Az istenimádás a ceremóniák és rítusok egy sora, amelyeket gondosan és pontosan végrehajtott egy istenség tiszteletére.

Itt Sri Aurobindo, a védikus és védantikus időkbeni ősi India istenimádatára és meditációjára utal.

(2) A beszélgetés Kuruksétránál a Bhagavad Gíta.

Sri Aurobindo úgy ítéli meg a Gíta üzenetét, hogy alapja lehet annak a nagy spirituális mozgalomnak, amely egyre inkább a felszabaduláshoz, azaz hamisságtól és tudatlanságtól való megmeneküléshez, az igazsághoz vezette és vezetni fogja az emberiséget.

Az első megjelenése idejétől kezdve, a Gíta egy óriási spirituális tett volt; de Sri Aurobindo által adott új értelmezéssel befolyása jelentősen megnőtt, és meghatározóvá vált.

1960. június 29.

¹ A gyermek Krisna menedéket kapott Brindavanban, azért, hogy megmeneküljön a nagybátyja Kansa, Mathurába zsarnok királyától. _(vissza)

41. Azt mondják az Evangéliumok hamisítványok, és Krisna a költők alkotása. Adj hálát akkor Istennek a hamisítványokért, és hajolj meg az alkotók előtt.

Mi az Evangéliumok a szerepe az ember életében?

Az Evangéliumok voltak a keresztény vallás kiindulópontja. Megmondani, hogy mit hoztak a világra, ahhoz szükség lenne a kereszténység és a keresztény vallás földi tettei élettörténete fejlődésének történelmi és pszichológiai elbeszélésére. Ez hosszú időt venne igénybe és némiképpen nem lenne helyénvaló itt.

Csak azt tudom mondani, hogy az Evangéliumok írói megpróbálták pontosan reprodukálni amit Krisztus tanított, és bizonyos mértékben sikerült továbbítaniuk az ő üzenetét. Ez a béke, a testvériség és a szeretet egy üzenete.

De jobb hallgatni arról, amit az emberek tettek ezzel az üzenettel.

1960. július 6.

42.  Ha Isten a helyemet a Pokolban jelöli ki, nem tudom, miért kellene akkor a Mennybe törekednem. Ő tudja legjobban, mi szolgálja boldogulásomat.

Létezik a Menny és a Pokol?

A Menny és a Pokol egyszerre valódi és valótlan. Egyszerre léteznek, és nem léteznek.

Az emberi gondolat kreatív; többé-kevésbé maradandó formákat alkot a mentálisnak, vitálisnak és még az apró fizikai anyagnak is. Ezek a formák inkább látszatok, mint valóságok; azonban azok számára, akik annak gondolják és még inkább azok számára, akik annak hiszik, a formák pontosan annyiban léteznek, hogy a valóság egy illúzióját megteremtsék. Így, azon vallások hívőinek, melyek kijelentik egy pokol, egy paradicsom vagy különböző mennyek létét, ezek a helyek objektíve léteznek és a hívők haláluk után hosszabb vagy rövidebb időre oda kerülhetnek. De mégis ezek a dolgok csak átmeneti mentális képződések, önmagukban nem hordoznak örök igazságot. Láttam már a mennyeket és poklokat, ahová néhány ember a halála után került és nagyon nehéz megértetni velük, hogy nincs igazság bennük. Egyszer több mint egy évembe került meggyőzni valakit arról, hogy az ő úgynevezett pokla nem pokol és kijuttatni őt onnan.

A pokol melyről Sri Aurobindo itt beszél, inkább egy tudatállapot, mintsem egy hely; egy pszichológiai állapot, amit valaki saját magának alkot. Mint ahogyan magadban hordozhatod egy menny boldog közösségét az Istenivel, úgy, ha nem törődsz azzal, hogy urald természeted aszura hajlamait, egy pokol szenvedését és pusztaságát is tudatosságodban hordozhatod.

Vannak az életben olyan pillanatok, amikor körülötted minden, az emberek és körülmények annyira homályosak, kedvezőtlenek, rútak, hogy egy felsőbb megvalósulás minden reménye tűnni látszik. A világ helyrehozhatatlanul kudarcra ítéltnek tűnik a kegyetlen gyűlölet, öntudatlan, makacs tudatlanság és hajthatatlan rosszakarat egy éjszakájával szemben. Ekkor mondhatnánk Sri Aurobindoval, „Isten már kijelölt nekem egy helyet a pokolban”; és vele együtt, minden körülmények között, akármilyen szörnyűnek is látszanak, az Isteninek való teljes önátadás békés örömében lakozva és minden őszinteséggel azt mondani az Úrnak „Legyen meg az akaratod”.

1960. július 13.

43.  Ha Isten a Mennyország felé vonzana, még ha a másik keze igyekezne is a Pokolban tartani, nekem mégis felfelé kell törekednem.

Nem tudja Isten, hogy mit kíván számunkra? Miért akarna két ellentétes irányba húzni minket?

A Menny és a Pokol egyszerre valódi és valótlan. Egyszerre léteznek, és nem léteznek.

Isten tökéletesen tudja, hogy mit kíván számunkra. Tökéletes egységben akar mindannyiunkat vissza hozni magához. A cél ugyanaz mindenki esetében; de annak eléréséhez az eszközök, a módszerek és az eljárások megszámlálhatatlanok. Csak annyi van belőlük, mint ahány lény van a földön; és ezen eszközök mindegyike egy pontos kifejezése a Legfőbb Úr akaratának, aki az ő integral vision?? és tökéletes bölcsességében azt teszi, ami az adott személy számára szükséges. Így ha valaki egy ellentmondást igényel, egy belső ellentétet, hogy az erősítse igyekezetét és fáradozását, az Úr, az ő végtelen Kegyelmében, miközben ezt a lényt felfelé húzza és megadja számára az emelkedéshez szükséges erőt, ugyanakkor lent fogja tartani, hogy megteremtse benne az ellenállást, mely igyekezete és fáradozása megerősítéséhez szükséges. És ha, akárcsak Sri Aurobindo, felismered azt, hogy mindkét mozdulat ugyanolyan isteni eredetű, majd akkor a siránkozás és riadtság helyett, örvendezni és őrizni fogsz egy szilárd és ragyogó hitet.

1960. augusztus 27.

44.  Csak azok a gondolatok igazak, amelyeknek az ellentéte is igaz a maga idejében és alkalmazási területén; a kétségbe vonhatatlan dogmák a legveszélyesebb valótlanságok.

Miért a vitathatatlan dogmák a legveszélyesebbek?

Az abszolút, végtelen, örök Igazság elképzelhetetlen az elme számára, mely csak azt érti, ami térbeli, időbeli, töredékes és korlátozott.

És így, a mentális síkon az abszolút Igazság szétválik megszámlálhatatlan töredékes és ellentétes igazsággá, melyek a maguk teljességében, amennyire csak lehetséges reprodukálni igyekszenek az eredeti Igazságot.

Ha ennek a teljességnek egy elemét külön vesszük és megerősítjük, hogy csakis ez igaz, bármennyire központi vagy átfogó elem is, szükségszerűen hazugsággá válik, mivel tagadja a Totális Igazság minden további részét.

Pontosan így jönnek létre a vitathatatlan dogmák és ezért a legveszélyesebb típusú hazugságok – mert mindegyikük kijelenti, hogy ő az egyedüli igazság, ezzel kizárva az összes többi igazságot, melyek a megszámlálhatatlan és kiegészítő egységükben, fokozatosan, egyre inkább kifejezésre juttatják a végtelen, örök, abszolút Igazságot.

1960. augusztus 27.

45. A logika az Igazság legnagyobb ellensége, ahogyan az önelégültség a legnagyobb ellensége az erénynek – mert az egyik nem látja a saját tévedéseit, és a másik sem a saját tökéletlenségeit.

Mi a logika szerepe és értelme az életünkben?

A legjobb válasz amit adhatok a kérdésedre a következő idézet a Jóga Szintéziséből  "Az értelem jellegzetes képessége, a maga teljességében, egy logikus működés, amely először is megfigyelés és feldolgozás által minden elérhető alapanyagot és adatot biztosít magának, majd ezekre alapozva tevékenykedik egy eredő tudás érdekében, amelyet a gondolkodási képességeinek első használatával szerez meg, bizonygat és terjeszt ki, és végül az eredményeinek a helyességét egy alaposabb és előírásosabb, körültekintőbb, megfontoltabb és szigorúan logikus tevékenységgel biztosítja magának, amely az eredményeket teszteli, elutasítja vagy jóváhagyja, bizonyos jól megalapozott, gondolkodás és tapasztalás által kifejlesztett normáknak és eljárásoknak megfelelően." ¹

Ám ebben az aforizmában Sri Aurobindo nem az értelemről beszél. A logikáról beszél, amely az értelem partnere és eszköze.

A logika az a művészet, amely egy elgondolást helyesen levezet egy másikból, és kikövetkezteti egy tény minden következményét. De a logika önmagában nem rendelkezik a képességgel, hogy felismerjük az igazságot. Így logikád lehet vitathatatlan, ám ha kiindulási pontod téves, a következtetéseid is tévesek lesznek, logikád helyességének ellenére, vagy éppen azért. Ugyanez igaz az önelégültségre, amely az erényes felsőbbrendűség érzése. Az erényed hatására lenézel másokat, és ezen önelégültség megvetéssel tölt el azok felé, akikről úgy gondolod kevésbé erényesek mint te magad, ezzel teljesen értéktelenné teszed erényedet.

Ezért Sri Aurobindo azt mondja aforizmájában, hogy a logika az igazság legnagyobb ellensége, mint ahogy az erényes fölény érzése az erény legnagyobb ellensége.

1960. augusztus 24.

¹ The Synthesis of Yoga, Cent. Vol. 21, p. 820. _(vissza)

46.  Amikor a Tudatlanságban aludtam, eljutottam egy meditációs helyre, tele szent emberekkel, és társaságukat unalmasnak találtam, a helyet pedig börtönnek; amikor felébredtem, Isten börtönbe vitt, és azt meditációs hellyé változtatta és a Vele való találka helyszínévé.

Itt Sri Aurobindo a saját, politikai élete során börtönben töltött tapasztalatáról beszél?

Igen. Itt Sri Aurobindo az Alipore börtönben töltött tapasztalatára utal.

De ami igazán érdekes ebben az aforizmában, az a kontraszt, amire rámutat az anyagi börtön között, ahol csak a testét tartották fogva, míg a szelleme, mentesülve szociális konvencióktól és előítéletektől, szabadulva minden előre kialakított ideától és minden doktrína korlátjától, egy közvetlen és tudatos kapcsolatba került az Istenivel és az Integrált Jóga egy első kinyilatkoztatásával; és másrészről a szűk szabályok mentális börtöne között, mely kizárja az életet és amelyen belül az emberek gyakran saját magukat korlátozzák, amikor lemondanak szokásos létükről, annak érdekében, hogy egy hagyományos dogmatikus ideákon alapuló spirituális életnek szenteljék magukat.

Tehát itt Sri Aurobindo, akárcsak mindig, bajnoka a minden szabály és korlát fölötti igaz szabadságnak, a legfőbb és örök Igazsággal való tökéletes egyesülés totális szabadságának.

1960. október 24.

47.  Amikor végig olvastam egy unalmas könyvet, mégpedig élvezettel, és ennek ellenére felfogtam unalmasságának teljes tökéletességét, akkor tudtam, hogy elmém le lett győzve.

Hogyan lehetséges egy fárasztó könyvet élvezettel olvasni?

Lehetséges, amennyiben élvezeted többé már nem attól függ, hogy te mit teszel, vagy mi történik veled, hanem amikor élvezeted azon változatlan öröm spontán, külső kinyilatkoztatása, melyet az Isteni Jelenléttel magadban hordozol. Akkor az minden tevékenység és minden körülmény esetén egy állandó tudatállapot. És minthogy valamennyi fárasztó dolog közül az egyik legfárasztóbb egy fárasztó könyv, Sri Aurobindo ezt a példát adja számunkra, mint az elme meghódításának és átalakításának egy megcáfolhatatlan bizonyítéka.

1960. november 10.

48.  Tudtam, hogy az elmém le lett győzve, amikor csodálta a rút szépségét, és ennek ellenére tökéletesen érezte, miért riadtak vissza vagy utálkoztak mások.

Mit jelent az „ocsmány szépsége”?

Az mindig ugyanaz a felismerés más szemszögekből bemutatva, különféle tapasztalatok által kifejezve: a felismerés, hogy minden a Legfelső, az Örök, a Végtelen megnyilvánulása, mely megváltoztathatlan a maga teljes tökéletességében és abszolút valóságában. Ezért van az, hogy elménknek és annak tudatlan és hibás észleléseinek legyőzésével, keresztül mindenen, kapcsolatba léphetünk ezzel a Legfelső Igazsággal, mely egyben a Legfelső Szépség és Legfelső Szeretet, túl a szépség és ocsmányság, a jó és a rossz minden általunk alkotott mentális és vitális fogalmán.

Még ha azt is mondjuk, hogy Legfelső Igazság, Legfelső Szépség, Legfelső Szeretet, jelentést kellene adnunk ezeknek a szavaknak, ellentétben azzal, amit intellektusunk hozzájuk rendel. Fontos nyomatékosítani ezt a tényt, melyről Sri Aurobindo paradox módon ír, „az ocsmány szépségét.”

1960. november 14.

Mit jelent itt az, hogy más?

Úgy értettem, hogy az Istenit nem tudjuk intellektuálisan felfogni. Csak akkor, ha elhagyjuk a mentális világot és belépünk a spirituális világba, és ahelyett, hogy gondolnánk a dolgokra, inkább megéljük őket és azokká válunk, hogy igazán megérthessük őket. De még akkor is, amikor ki akarjuk fejezni tapasztalatainkat, csak azok a szavak állnak rendelkezésre, melyek a mentális tapasztalatainkat fejezik ki és minden törekvésünk ellenére, ezek a szavak alkalmatlanok, hogy közvetítsék azt, amit ki akarunk fejezni.

Ezért használ Sri Aurobindo olyan gyakran paradoxonokat, hogy kiemelje az elmét a szokásos gondolkodás kerékvágásából, és az elmondottak látszólagos abszurditása mögött megláthassuk annak fényét, ami érezhető és érzékelhető.

1960. november 26.

49.  Érezni és szeretni a szépség és jóság Istenét a rútban és a gonoszban, és mégis a legteljesebb szeretetben sóvárogni, hogy megtisztítsuk azt rútságától és gonoszságától, ez a valódi erény és erkölcsiség.

Hogyan segíthet egy valaki kigyógyítani a gonoszságot és a rondaságot, amelyet mindenhol lát? A szerettel? Mi a szeretet hatalma? Hogyan tudna a tudat egy individiális jelensége az emberiség többi részére hatni? 10

Hogyan segíthet egy valaki kigyógyítani gonoszságot és rondaságot? Azt lehetne mondani, hogy van egyfajta együttműködési vagy cselekvési hierarchia: van egy negatív segítség és egy pozitív segítség.

Kezdésnek, van egy mód, amit negatívnak lehetne hívni, a mód, melyet a buddhizmus és rokon vallások szolgáltatnak: nem meglátni.

Először is, hogy a tisztaság és szépség ilyen állapotában légy, hogy nem érzékeled a rondaságot és gonoszságot – olyan, mintha valami azért nem érintene meg, mert az nem létezik benned.

Ez a negatív módszer tökéletessége. Egészen általánosnak tekinthető: soha nem venni észre a gonoszságot, soha nem beszélni a gonoszságról másokban, nem állandósítani ezeket a rezgéseket észrevétellel, kritikával, ragaszkodással ahhoz, hogy mi a rossz. Ez az, amit a Buddha tanított: minden alkalommal, amikor a gonoszságról szólsz, segítesz terjeszteni azt. Ez aligha érinti a problémát.

Mégis, igazán általános szabálynak kellene lennie. De az embereknek, akik kritizálnak, meg van a válaszuk erre; azt mondják „Ha nem látod a gonoszságot, soha sem leszel képes kigyógyítani azt. Ha rondaságában hagysz valakit, sohasem kerül ki belőle.” Ez nem igaz, azonban ők ily módon igazolják viselkedésüket. Tehát ebben az aforizmában Sri Aurobindo gátat vet ezeknek a kifogásoknak: nem tudatlanság, tudattalanság vagy közömbösség miatt nem látod a gonoszságot – teljesen képes vagy meglátni azt, még érezni is, de megtagadod a segítséget terjesztésében, azáltal hogy a figyelmed erejét és a tudatosságod támogatását adod neki. És ezért, muszáj felülkerekedned ezen a felfogáson és érzésen; képesnek kell lenned látni a gonoszságot vagy a rondaságot, anélkül hogy szenvednél tőle, anélkül, hogy sokkolna vagy megzavarna. Olyan magasságból látod, ahol ezek a dolgok nem léteznek, de megvan a tudatos felfogásod róla, nincs rád hatással, szabad vagy.

Ez az első lépés.

A második lépés pozitívan tudatosnak lenni a mindenek mögötti legfelső Jóval és a legfelső Szépséggel kapcsolatban, mely minden dolgot fenntart és engedélyezi létezésüket. Ha látod Őt, képes vagy észlelni Őt e maszk és torzítás mögött; még ez a rondaság, ez a rosszaság, ez a gonoszság is Valami álcája, mely alapvetően szép vagy jó, fénylő, tiszta.

Majd következik az igaz együttműködés, mert amikor rendelkezel ezzel a vízióval, ezzel az észleléssel, amikor ebben a tudatosságban élsz, az megadja a hatalmat is számodra, hogy lehúzd Azt a megnyilvánulásba, a földre, és hogy Azt kapcsolatba hozd azzal, ami most torzít és álcáz, azért hogy apránként, ez a torzítás és álcázás átalakuljon a mögöttes Igazság határása.

Itt vagyunk az együttműködés skálájának legcsúcsán.

Ily módon nem szükséges bemutatni a szeretet elvét a magyarázat során. De ha meg akarod tudni vagy érteni az Erő vagy a Hatalom természetét, mely lehetővé teszi vagy előidézi ezt az átalakulást – különösen, ahol a gonoszság érintett, de a rondaság is egy bizonyos mértékben – meglátod, hogy a szeretet egyértelműen a legerősebb és legteljesebb minden hatalom között – teljes abban az értelemben, hogy minden esetben jelentkezik. Még annál is hatalmasabb, mint a megtisztulás hatalma?/power of purification, mely feloszlat minden rossz akarot és mely mintha az ártalmas erők ura lenne, mégsem rendelkezik az átalakítás közvetlen hatalmával. A megtisztulás hatalma először feloszlat, hogy később lehetővé tegye az átalakulást. Elpusztít egy formát, hogy képes legyen egy jobbat alkotni, minthogy a szeretetnek nincs szüksége a feloszlatásra, hogy átalakítson; rendelkezik az átalakítás közvetlen hatalmával. A szeretet olyan, mint egy láng, ami a szilárdat átváltoztatja valami képlékennyé és még szublimálja is ezt a képlékeny dolgot egyfajta tisztított gőzzé – nem pusztít, átalakít.

Lényegében, eredetében a szeretet olyan, mint egy láng, egy fehér láng, mely leküzd minden ellenállást. Te magad is megtapasztalhatod ezt: bármilyen nehézség is van létedben, bármilyen terhe a felhalmozott hibának, tudatlanság, alkalmatlanság és rosszakarat, egyetlen másodperce ennek a tiszta, elemi, legfelső szeretetnek feloszlatja, mint egy mindenható láng; egyetlen perc és a teljes múlt eltűnhet, egyetlen pillanat, melyben azt lényegében megérinted és a teljes teher elfogyott.

És nagyon egyszerű elmagyarázni, hogyan tudja egy személy, aki rendelkezik ezzel a tapasztalattal elterjeszteni, hogyan tud másokra hatni; mivel ahhoz, hogy rendelkezhess ezzel a tapasztalattal, meg kell érintened az egyet, az egész megnyilvánulás legfelső Lényegét, az Eredetet és a Lényeget, minden Forrását és Valóságát; és egyszerre belépsz az Egység birodalmába – ahol többé az egyének semmilyen módon nem különülnek el, csak egyetlen rezgés van, melyet külső formában ismételni lehet a végtelenségig. 11

Ha elég magasra emelkedsz, minden dolog szívében találod magad. És ami meg tud nyilvánulni ebben a szívben, meg tud nyilvánulni minden dologban. Ez az a nagy titok, az individuális formában való isteni megtestesülés titka, mivel a dolgok szokásos menete szerint, ami megnyilvánul a középpontban, az csak az ébredéssel és az individuális formában lévő akarat válaszával valósul meg a külső formában.

Minthogy ha a központi Akarat állandóan és tartósan képviselteti magát egy individuális lényben, ez az individuális lény közvetítőként szolgálhat ezen Akarat és minden lény között és akarhat értük. Minden, amit ez az individuális lény észlel és ajánl az ő tudatosságában a legfelső Akaratnak, ugyanúgy válaszra lel, mintha az minden egyes individuális lénytől származna. És ha bármilyen okból az individuális elemeknek többé kevésbé tudatos és önkéntes kapcsolatuk van ezzel a reprezentatív lénnyel, a kapcsolatuk növeli a hatékonyságot, a reprezentatív egyén hatékonyságát; és így a legfelsőbb Tett sokkal konkrétabb és állandóbb módon tud hatni az Anyagban.

De mivel ez mindenható erejű, némi befogadóképességet szükséges előkészíteni a földön, hogy a hatások ne legyenek megrázóak. Sri Aurobindo elmagyarázta ezt levelei egyikében. Valaki megkérdezte őt: „Miért nem jön azonnal?” Ő valami ilyesmit válaszolt: ha az isteni szeretet az ő lényegében megnyilvánulna a földön, olyan lenne, mint egy bomba; mivel a föld nem elég alkalmazkodó, sem elég befogadó ahhoz, hogy képes legyen kiszélesíteni magát ezen szeretet dimenzióihoz. Nem csak arra van szüksége, hogy megnyíljon, hanem hogy kiszélesítse magát és sokkal alkalmazkodóbbá váljon – még mindig túl merev Anyag. Még a fizikai tudatosság lényege – nem csak a leginkább materiális Anyag, hanem a fizikai tudatosság lényege - is túl merev.

1961. Január

11 Később a tanítvány kérdezte Anyát: „Egyetlen egy rezgés az, amit meg lehet ismételni végtelenszer, vagy ami megismétlődik végtelenszer?” Anya válaszolt: „Egyszerre több dolgot is értek alatta. Ez az egyetlen rezgés mindenhol statikus, de ha valaki tudatosan realizálja, meg van az ereje ahhoz, hogy aktívvá tegye, bárhová is irányítja; mondhatni ő nem mozdít semmit, mégis a tudatosság nyomása aktívvá teszi, bárhová is irányítja tudatosságát.”

50.  Gyűlölni a bűnöst a legnagyobb bűn, mert ez Isten gyűlöletét jelenti; mégis, aki elköveti ezt, sütkérezik a magasabb rendű erényének fényében.

Amikor belépünk egy bizonyos tudatosságállapotba, tisztán látjuk, hogy képesek vagyunk bármire, és hogy tulajdonképpen nincs egyetlen egy „bűn” sem, ami elvileg nem a miénk. Helyes ez a meggyőződés? És mégis lázadunk és idegenkedünk bizonyos dolgoktól: mindig van valahol valami, amit nem tudunk elfogadni. Miért? Mi az igaz hozzáállás, a hatékony hozzáállás a gonosszal szemben? 12

Hogyan segíthet egy valaki kigyógyítani gonoszságot és rondaságot? Azt lehetne mondani, hogy van egyfajta együttműködési vagy cselekvési hierarchia: van egy negatív segítség és egy pozitív segítség. Nincs egyetlen egy bűn sem, ami nem a miénk… Ezt tapasztalod, amikor valamilyen okból vagy másból – az ügytől függően – kapcsolatba lépsz az univerzális tudatosságállapottal – nem annak korlátlan lényegében, hanem az Anyag bármely szintjén. Van egy atomi tudatosság; van egy tisztán materiális tudatosság; és van, még inkább, egy generális pszichológiai tudatosság. Amikor a bemenetel által, az egóból való egyfajta kivonulás által, kapcsolatba kerülsz e tudatosságzónával, mondjuk egy földi vagy kollektív emberi pszichológiai zónával – van egy különbség közöttük: míg a „kollektív emberi” az korlátozott, addig a „földi” magába foglal valamennyi állati mozgást, még növényi mozgásokat is; de minthogy a jelen esetben, a bűnösség, bűn, gonosz morális fogalma kizárólag az emberi tudatossághoz tartozik, egyszerűen a kollektív emberi pszichológiai tudatosságot használjuk – ha eme azonosítás révén kapcsolatba kerülsz vele, természetesen úgy fogod érezni vagy látni vagy tudni, hogy képes vagy bárhol, bármilyen emberi mozdulatra. Ez bizonyos mértékben egy igazság-tudat - ez az egoista felfogás arról, hogy mi tartozik hozzád vagy mi nem, hogy mit tehetsz és mit nem, ekkor eltűnik; rájössz, hogy az emberi tudatosság alapvető struktúrája olyan, hogy bármelyik emberi lény képes bármit megtenni. És mivel egy igazság-tudatban vagy, egyszerre csak az az érzésed, hogy a bírálatok, idegenkedések vagy elutasítások abszurdak. Ott elvileg minden az. És ha az erő bizonyos áramlásait – amelyeket általában nem tudsz nyomon követni; látsz jönni és menni, de rendszerint az eredetük és irányuk ismeretlen – ha ezen áramlatok bármelyike beléd hatol, bármit megtehet veled.

Ha mindig megtudsz maradni ebben a tudatosságállapotban, egy idő után - feltéve, hogy fenntartod magadban Agni lángját, a megtisztulás és haladás lángját – nem csak arra leszel képes, hogy megelőzd ezeket a mozgásokat, hogy aktív formát öltsenek benned és anyagként is kifejezzék magukat, hanem hogy a mozgás teljes természetére hass és átalakítsd azt. De, természetesen, hacsak nem értél el egy nagyon magas szintű realizálást, gyakorlatilag lehetetlen ezt a tudatosságállapotot sokáig fenntartani. Szinte azonnal visszazuhansz az önálló én egoista tudatosságába. És akkor visszajön minden nehézség: az undor, a lázadás bizonyos dolgok ellen, a horror, melyet felébresztenek benned, stb.

Valószínűleg – biztos is – hogy amíg önmagad teljesen át nem alakulsz, az undor és lázadás e mozgásai szükségesek ahhoz, hogy megtehesd magadban mindazt, amit meg kell tenni, hogy bezárhasd az ajtót. Végül is a probléma az, hogy nem szabad engedni nekik hogy megnyilvánuljanak.

Egy másik aforizmában Sri Aurobindo azt mondja – már nem emlékszem a pontos szavaira – hogy a bűn pusztán valami, ami nincs a megfelelő helyén. Ebben az örökös Létesülésben semmi sem ismétli meg önmagát, és vannak dolgok, melyek eltűnnek, úgy szólván a múltba; és amikor eltűnésük szükségessé válik, a mi igazán limitált tudatosságunk számára ezek a dolgok rosszá és taszítóvá válnak. És mi lázadunk ellenük, mert az idejük lejárt. De ha átfogó látással rendelkeznénk, ha magunkban tudnánk tartani egyszerre a múltat, a jelent és a jövőt – mint, ami valahol fölöttünk áll – meglátnánk e dolgok relativitását, és hogy mindenek előtt az evolúció progresszív Ereje az, ami megadja számunkra az akaratot az elutasításhoz; és hogy bárhol is legyen a megfelelő helyük, egészen elfogadhatóak. Csakhogy, gyakorlatilag lehetetlen ezzel a tapasztalattal rendelkezni, hacsak nincs teljes víziód, vagyis az a vízió, mely egyedül csak a Legfelsőhöz tartozik! Ebből adódóan először is a Legfelsőbbel kell azonosítanod magad; majd ezt követően, ezzel az azonosítással visszatérhetsz egy kellően kivetített tudatossághoz és olyannak láthatod a dolgokat, amilyenek. De ez az alapelv, és amennyiben képes vagy realizálni ezt, elérsz egy olyan tudatosságállapotot, ahol egy teljes bizonyosság mosolyával nézhetsz mindenre, mivel minden olyan, mint amilyennek lennie kell.

Természetesen az emberek, akik nem gondolnak bele elég mélyen, azt fogják mondani: „Ó, de ha mindent olyannak látnánk, mint amilyennek lennie kell, akkor semmi sem mozogna!” Nem, hiszen nem akadályozhatod meg a dolgok mozgását! Még egy másodperc tört részére sem állnak meg a mozgásban. Ez egy folyamatos, teljes átalakulás, egy sosem szűnő mozgás. És mivel nehéz így éreznünk, elképzelhető az számunkra, hogy ha belépnénk egyes tudatosságállapotokba, a dolgok nem változnának. De még akkor is, ha egy látszólag teljes tehetetlenségbe lépnénk be, a dolgok akkor is tovább változnának, akárcsak mi!

Alapvetően az undor, lázadás, harag, az erőszak minden ilyen mozgása szükségszerűen a tudatlanság és korlátoltság mozgása, mindazzal a gyengeséggel, amit a korlátoltság képvisel. A lázadás gyengeség – egy tehetetlen akarat érzése. Úgy fogod – vagy azt hiszed, hogy úgy fogod – érezni, látni, hogy a dolgok nem olyanok, mint amilyeneknek lenniük kellene és lázadni fogsz mindaz ellen, ami nem egyezik azzal, amit látsz. Pedig ha mindenható lennél, ha akaratod és víziód mindenható lenne, nem lenne alkalmad lázadni, mindig úgy látnád, hogy minden dolog olyan, mint amilyennek lennie kell. Ha felmegyünk a legfelső szintre és egyesülünk a legfelsőbb Akarat tudatosságával, azt látjuk minden egyes másodpercben, az univerzum minden egyes percében, hogy minden pontosan olyan, mint amilyennek lennie kell, pontosan olyan, mint amilyennek a Legfelsőbb akarja. Ez teljhatalom. És az erőszak minden mozgása nem csak szükségtelenné, hanem végképp nevetségessé válik.

Ebből kifolyólag csak egyetlen megoldás van: egyesíteni magunkat a legfelsőbb Akarattal, törekvés, koncentráció, belsővé tétel és azonosítás által. És ez egyszerre teljhatalom és tökéletes szabadság. És ez az egyetlen teljhatalom és az egyetlen szabadság; minden más csak megközelíti ezt. Talán az úton jársz, de ez nem minden. Tehát ha ezt tapasztalod, rájössz arra, hogy ezzel a legfelsőbb szabadsággal és legfelsőbb hatalommal ott van egy teljes béke és nyugalom, ami soha nem hagy cserben.

Következésképp, ha valami olyat érzel, ami nem ez, egy lázadás, egy undor, valami, amit nem tudsz elfogadni, azt jelenti, hogy van egy olyan részed, melyet még nem érintett meg az átalakulás, valami, ami megőrizte a régi tudatosságot, valami, ami még mindig az ösvényen maradt – ennyi az egész.

Ebben az aforizmában Sri Aurobindo azokról szól, akik gyűlölik a bűnöst. Senki sem gyűlölheti a bűnöst.

Ez ugyanaz a probléma, más szemszögből nézve. De a megoldás ugyanaz.

Nem gyűlölni a bűnöst nem túl nehéz, de nem gyűlölni az erényest már sokkal inkább. Könnyű megérteni egy bűnöst, könnyű megérteni egy szerencsétlen nyomorultat, de az erényest…

De valójában, amit gyűlölsz bennük, az az önteltségük, csak is az. Mert végtére is, igazuk van, hogy nem tesznek rosszat – ezért nem okolhatod őket! De mindezért felsőbbrendűnek gondolják magukat. És ez az, amit oly nehéz tolerálni: a felsőbbrendűség érzetüket, azt, ahogyan magasságukból letekintenek minden szegény ördögre – akik semmivel sem rosszabbak, mint ők!

Ó, erről már csodálatos példákat láttam!

Vegyünk például egy nőt, akinek vannak barátai, akik nagy kedvelik őt, mert különleges kapacitásokat látnak benne, mert kellemes a társaságában lenni, mindig lehet tőle tanulni. Majd egyszer csak, egyes körülmények egybeesése által, ezt a személy elkerüli a társadalom, mert egy másik férfival volt, vagy, mert valaki mással él hivatalos házasság nélkül, röviden, minden ilyen társadalmi dolog miatt, melyek önmagukban nem bírnak értékkel. És minden barátja – nem azokról beszélek, akik igazán szerették őt – minden ismerőse, mindenki, aki kedvesen fogadta őt, aki üdvözölte és egy kedves mosollyal köszöntötte őt, amikor az utcán találkozott vele, már másik irányba fordítja a fejét és egy pillantás nélkül elsétál mellette – ez történt még itt Ashramban is! Nem szeretném részletezni, de akárhogy is, néhány esetben történt valami, ami megsértette az elfogadott társadalmi szabályokat és azok az emberek, akik annyi szeretetet és szimpátiát mutattak – ó, néha azt mondanák, „Ez a személy elveszett!”

Ha ilyen dolog történik a nagyvilágban, teljesen természetesnek tartom, de ha itt történik, mindig egy kisebb sokkot kapok, úgy értem, ilyenkor azt mondom magamnak: „Nahát, nahát, nem jutottak ezen túl!”

Még azok az emberek is, akik azt vallják, hogy ők megértőek, hogy fölötte állnak ezeknek a „konvencióknak”, egyenesen csapdába esnek, azonnal. Majd, hogy megvédjék lelkiismeretüket, azt mondják: „Anya nem hagyja ezt. Anya nem engedi ezt. Anya nem tolerálja ezt!” – hozzáadva még egy ostobaságot a meglévőkhöz.

Nagyon nehéz kikerülni ebből az állapotból. Ez az igazi álszentség, a társadalmi méltóság érzése. De ez szűklátókörűség, hiszen egy kis intelligenciával rendelkező személyt nem fog valami ilyen tetten érni. Például azok az emberek, akik beutazták a világot és láttak minden ilyen társadalmi szabályt éghajlattól, fajtól, szokástól, még időtől és időszaktól függően is, mosolyoghatnak mindezen. De a józaneszű emberek – huh!

Ez egy alapvető szakasz. Amíg nem jutottál ki ebből az állapotból, alkalmatlan vagy a jógára. Mert igazából, nem vagy kész a jógára, amíg ebben az állapotban vagy. Ez egy kezdetleges állapot.

1961. Január

51. Amikor igazságos haragról hallok, akkor csodálkozom az ember önámításának képességén.

Amikor valaki megtéveszti önmagát, mindig jóhiszemüleg teszi. Mindig mások javára tesz vagy az emberiség boldogulásáért és azért, hogy szolgáljon téged - persze ez magától érthetödő! Hogyan téveszti meg valaki önmagát?

Úgy érzem feltettél egy kérdést magadnak. Mert a kérdésedet kétféleképpen lehet értelmezni. Az ember megteheti az iróniának és humornak ugyanebben a szellemében ahogy Sri Aurobindo megtette az aforizmájában, amikor csodálkozik az ember önámításának képességén. Vagyis beteszed magadat valakinek a helyébe aki becsapja magát és azt mondod "De én jóhiszemű vagyok! Mindíg mások javát akarom, stb. - az emberiség boldogulását, szolgálni az istenit, ez magától értetődik! És hogyan vagyok képes becsapni önmagamat?"

De aktuálisan, két módon csaphatjuk be magunkat, amelyek igencsak különböznek egymástól. Például előfordulhat, hogy megdöbbensz, nem személyes okokból, hanem a jóakaratod és az Isteni szolgálata iránti elkötelezettséged miatt, amikor azt látod, hogy emberek helytelenül cselekszenek, önzőek, hűtlenek és csalnak. Bizonyos idő után te már túlléptél ezeken a dolgokon, nem engeded, hogy azok megnyilvánuljanak benned, de olyan mértékben, amennyire kötődsz a szokványos tudatossághoz, a szokványos látásmódhoz, a szokványos élethez, a szokványos gondolkodásmódhoz, ezek a vonások még léteznek és lappanganak benned, mivel azon tulajdonságok ellentétei, amelyek eléréséért küzdesz. Ez az ellentét fennáll, amíg felül nem kerekedsz rajta, és magad mögött nem hagyod mind a tulajdonságot, mind annak hiányát. Tehát amíg bírod az erényt, az ellentéte is mindig lappangani fog benned; csak akkor fog eltűnni, amikor meghaladod az erényt és annak hiányát is.

Tehát ez a fajta felháborodásod abból fakad, hogy még nem vagy túl rajta; olyan szinten vagy, hogy mélyen helyteleníted és te magad nem cselekednél így. Eddig a pontig szót sem érdemes ejteni, hacsak nem nyilvánítod ki erőszakosan a felháborodásod. Ha harag jelenik meg benned, az azt jelenti, teljes az ellentmondás az érzés között, amelyre törekszel, és a tett között, ahogyan másokra reagálsz. A harag a vitális erő torz formája, a sötét és meg nem tisztult vitálisé, amely a szokványos tetteknek és reakcióknak van alávetve. Ha tudatlan és egoisztikus egyéni akarat használja ezt a vitálist, amely más egyéni akaratokkal szembe kerül, az erő az ellentét nyomása alatt haraggá változik, és megpróbálja erőszakkal elérni azt, amit pusztán az erejével nem tudott elérni.

Ezenfelül a harag, mint az erőszak minden más fajtája, mindig a gyengeség, tehetetlenség és képtelenség jele.

És itt az önbecsapás csupán annyi, hogy elfogadjuk, vagy hízelgő jelzőket aggatunk a haragunkra - pedig a harag csak vak, tudatlan és aszurikus vagy is démoni lehet, tehát a fénnyel ellentétes.

De ez viszont még mindig a jobbik eset.

Van még egy. Vannak emberek, akik nem is tudnak róla, - vagy nem akarnak tudni róla - mindig a saját személyes érdeküket követik, saját magukat, saját kötődéseiket, elképzeléseiket részesítik előnyben. Ók nem az Isteninek élnek, mégis erkölcsi és jógikus elképzeléseket használnak fel, hogy elrejtsék személyes késztetéseiket. De ezek az emberek duplán becsapják magukat: nem csak a külső tevékenységükben, a másokkal való kapcsolatunkban vezetik félre saját magukat, hanem saját személyes mozgásaikban is; ahelyett, hogy az istenit szolgálnák, a saját egoizmusukat szolgálják. Ez nagyon gyakran megesik! Egyesek saját személyiségüket, saját egoizmusukat szolgálják, miközben azt tettetik, hogy az Isteni szolgálatában állnak. Ekkor ez már nem is önbecsapás, ez képmutatás.

A mentális szokás, ami arra késztet, hogy mindent tetszetős külsővel fedjünk el, hogy mindenre kedvező magyarázatot találjunk, néha nagyon kifinomult, de néha annyira kezdetleges, hogy senki mást nem tévesztünk meg, csak saját magunkat. Szokásunk mentegetőzni, kedvező mentális kifogásokat kitalálni, kedvező mentális magyarázatot adni mindarra, amit teszünk, amit mondunk, és amit érzünk. Például akinek nincs önuralma és arcon csap valakit, hajlamos indulatát majdnem hogy isteni haraggá minősíteni!

Ez elképesztő, lenyűgöző - az önbecsapás ereje és az elme azon képessége, hogy minden tudatlanságra, butaságra kiváló igazolást tud találni.

Nem csak egy szórványosan előforduló tapasztalatról van szó, hanem olyasmiről, amit percről percre megfigyelhetünk. Másokban persze sokkal könnyebb felfedezned. Ha azonban közelről figyeled magad, akkor egy nap ezerszer is észreveszed, hogy elnéző vagy magaddal szemben: "Ó, de hát ez nem ugyanaz!" Amit te csinálsz, az persze sohasem ugyanaz, mint amit a szomszédod csinál!

1961. január

52.  Az egy csoda, hogy az emberek képesek szeretni Istent, és mégis kudarcot vallanak az emberiség szeretetével. Kit is szeretnek ilyenkor?

Lehetséges az Istenit filantrópia útján elérni?

Az attól függ, hogy mit értesz filantrópia alatt. Általában, azokat nevezzük filantrópoknak, akik jótékony munkát végeznek. Sri Aurobindo nem használja itt a filantrópia szót, mivel általános értelemben a filantrópia egy társadalmi és konvencionális attitűd, egy fajta túlzott egoizmus, amely nem szeretet, hanem egy lekezelő szánalom, ami egy leereszkedő modort feltételez. Ebben az aforizmában Sri Aurobindo azokra utal, akik magányosan követik az aszkéta ösvényt, kutatva a magányos Istent, törekedve a világtól és emberektől való teljes elzárkózásra.

De Sri Aurobindo számára az emberek az Isteni részét képezik; és ha igazán szereted az Istenit, hogy nem tudod szeretni az embereket, holott ők az Ő aspektusai?

1961.január 18.

53.  A vallási felekezetek marakodása olyan, mint az edényeknek a civakodása, hogy melyiknek lesz egyedül megengedve, hogy tartalmazza a halhatatlanná tevő nektárt. Hagyjuk őket veszekedni, nekünk az a dolgunk, hogy hozzáférjünk a nektárhoz, legyen az bármelyik edényben, és elérjük a halhatatlanságot.

54.  Azt mondják, hogy az edény illata átalakítja a szeszt. Ez az íz; de mi képes megfosztani a halhatatlanná tevő képességétől?

(1) Mi ez a halhatatlanná tévő nektár, melyről Sri Aurobindo beszél? Mi van ebben a nektárban, ami a halhatatlanság hatalmát adja számunkra? Ez fizikai halhatatlanság?

(2) Amikor megtaláljuk ezt a nektárt, mi történik a vallási szektákkal? Elérik a céljukat? 15

A halhatatlanná tévő nektár a legfelsőbb Igazság, a legfelsőbb Tudás, az Egység a Legfelsőbbel, mely a halhatatlanság tudatosságát nyújtja. Minden vallási szektának meg van a saját módszere az Isteni megközelítéséhez, ezért hasonlítja őket Sri Aurobindo különböző edényekhez. De ő azt mondja: Nem számít, hogy melyik ösvényt követed, egyedül a cél fontos, és a cél azonos, bármelyik ösvényt is követed. A nektár ugyanaz, bármelyik edény tartalmazza is. Egyesek szerint az edény íze, az ösvény, melyet követsz, megváltoztatja a nektár ízét, vagyis befolyásolja az Istenivel való egyesülésed. Sri Aurobindo válaszol: A megközelítés talán más, mindenki azt választja, amelyiket előnyben részesíti, vagy amelyik leginkább megfelel az ízlésének, de a nektár maga, az Istenivel való egyesülés, mindig megtartja a hallhatatlanság hatalmát. Most, amikor azt mondjuk, hogy az Istenivel való egyesüléssel megszerezzük a halhatatlanság tudatosságát, az azt jelenti, hogy a bennünk lévő tudatosság egyesül azzal, ami halhatatlan és evégett halhatatlannak érzi magát. Tudatában leszünk azoknak a területeknek, ahol a halhatatlanság létezik. De ez nem jelenti azt, hogy a mi fizikai anyagunk átalakul és halhatatlanná válik. Ehhez egy egészen más eljárás szükséges. Először is, nem csak hozzá kell jutnod ehhez a tudatossághoz, hanem le is kell hoznod az anyagi világba és engedned kell dolgozni nem csak a fizikai tudatosság átalakításán, hanem a fizikai anyag átalakításán is, mely egy egészen tekintélyes feladat.

Végezetül, nem szabad összekeverned a személyes megvalósulást és az emberiség egészének megvalósulását. Amint megtaláltuk a nektárt, fölé kerülünk minden vallási szektának; nincs többé semmilyen értelmük vagy hasznuk számunkra. De általában, az emberek számára általában, ezek a dolgok továbbra is ösvényként tartják meg értéküket és hasznosságukat, amíg el nem érik a megvalósulást.

1961.január 28.

55.  Légy tágas bennem, ó Varuna; légy hatalmas bennem, ó Indra; ó Nap, légy nagyon fényes és ragyogó; ó Hold, légy csupa báj és üdeség. Légy kegyetlen és rettenetes, ó Rudra; legyetek féktelenek és sebesek, ó Marutok; légy erős és bátor, ó Arjama; légy érzéki és élvezetes, ó Bhaga; légy gyöngéd és kedves és szerető és szenvedélyes, ó Mitra. Légy világos és feltáró, ó Hajnal; ó Éj, légy ünnepélyes és várandós. Ó Élet, légy teljes, készséges és derűlátó; ó Halál, vezesd lépteimet palotából palotába. Hangold össze ezeket mind, ó Brahmanaszpati. Ne legyek alávetve ezeknek az isteneknek, ó Káli.

Miért tulajdont Sri Aurobindo nagyobb jelentőséget Kalinak?

Jó és szükséges birtokolni minden isteni sajátságot, melyet ezek az istenek képviselnek és szimbolizálnak; ezért hívja és kéri őket Sri Aurobindo, hogy vegyék birtokba természetét. De annak, aki a Legfelsőbbel akar egyesülni, aki a legfelsőbb Megvalósulásra vágyik, ez nem lehet elegendő. Végezetül ezért hívja fel Kalit, hogy megadja neki a hatalmat ahhoz, hogy tovább jusson mindegyiknél. Mivel Kali az egyetemes Anya leghatalmasabb aspektusa és az ő hatalma nagyobb, mint az általa megalkotott összes istené. Vele egyesülni annyit tesz, mint hatalmasabbá, teljesebbé, erősebbé válni, mint az összes isten együtt véve és ez az oka annak, hogy Sri Aurobindo a vele való egyesülést a többiek fölé helyezi és azon is túl.

1961.február 2.

56.  Ó, lelkes vitatkozó, amikor felülkerekedsz egy vitában, akkor vagy nagyon szánalomra méltó; mert elszalasztottál egy lehetőséget, hogy kitágítsd tudásodat.

Mi a haszna a vitának? MI a legjobb módja annak, hogy valaki megértesse másokkal, amit igaznak gondol?

Általában, akik szeretik megvitatni a dolgokat, ők azok, akiknek szükségük van az ösztönző ellentmondásra ahhoz, hogy tisztázzák ideáikat.

Ez egyértelműen az alapfokú intellektuális fokozat jele.

De ha pártatlan szemlélőként tudsz „megjelenni” a vitában – még akkor is, ha részt veszel benne és közben a másik személy veled beszél – ez a lehetőség mindig hasznodra válhat, megfontolni egy kérdést vagy egy problémát különböző szemszögekből; és azáltal, hogy ellentétes nézeteket próbálsz meg összeegyeztetni, tágíthatod ideáidat és egy átfogóbb szintézis felé emelkedhetsz.

Arról, hogy mi a legjobb módja másoknak bizonyítani, amit valaki igaznak érez, az az, hogy meg kell élni azt – nincs más mód.

Hogy van az, hogy elveszítünk egy esélyt tudásunk tágítására azáltal, hogy nyerünk egy vitában?

A vita sosem más, mint vélemények egy konfliktusa; és a vélemények nem mások, mint az igazság nagyon töredékes aspektusai. Még ha képes is lennél összerakni és szintetizálni minden véleményt egy adott témában, még akkor sem érnél el semmit, csak az igazság egy nagyon tökéletlen kifejezését.

Ha nyersz egy vitában, az azt jelenti, hogy a véleményed nyert más véleménye fölött, nem feltétlenül azért, mert a tiéd igazabb volt, mint az övé, hanem mert jobb voltál érveid forgatásában, vagy, mert te egy makacsabb vitázó voltál. És arról meggyőződve jössz ki a vitából, hogy igazad abban, amit állítasz; és tehát elveszítesz egy esélyt, hogy meglásd a kérdés egy más szemszögből, másból, mint a sajátod és hozzáadd az igazság egy aspektusát ahhoz vagy azokhoz, melyeket már birtokolsz. Saját gondolatod börtönében maradsz és visszautasítod tágítását.

1961.március 17.

57. Mivel a tigris a természete szerint cselekszik, és semmi másra nem képes, ezért isteni, és semmi gonoszság nincs benne. Ha kételkedne önmagában, akkor bűnöző lenne.

Mi lenne az ember számára teljesen természetes állapot? Miért kérdőjelezi meg magát?

A földön¹ az ember átmeneti lény. Így a fejlődése folyamán sok egymást követő természettel rendelkezett, ami egy felívelő görbe pályáját követte és addig követi, amíg eléri a szupramentális természetet és az ember át nem alakul emberfeletti-emberré. Ez a görbe a mentális fejlődés spirálját adja.

"Természetesnek" hívunk minden olyan spontán megnyilvánulást, ami nem egy választás vagy előre kigondolt döntés eredménye, tehát amely mentes mindenféle mentális tevékenységtől. Így ha valaki kevéssé tudatosodott vitális spontaneitással rendelkezik, egyszerűségében "természetesebbnek" tűnik. Ez a természetesség azonban nagyon hasonló az állatéhoz és az emberi fejlődés skálájának legalján áll. Az ember csak akkor nyeri vissza ezt a mentális hatásoktól mentes spontaneitást, amikor eljut a szupramentális állapotba, tehát amikor meghaladja elméjét, és belép a magasabb Igazságba.

Addig értelemszerűen a viselkedése természetes! Az elmével viszont a fejlődés nem csupán elferdült, hanem el is torzult, mivel az elme természeténél fogva nyitott a kiforgatásra, és már az elejétől fogva kifordult magából, vagyis jobban mondva az aszurikus (démonikus, sötét) erők kiforgatták. És a kiforgatás e szintje azt a benyomást kelti, hogy nem természetes.

Miért kérdőjelezi meg az ember magát? Egyszerűen azért, mert ilyen az elme természete!

Amint az elme elkezdett individualizálódni, megjelent az elkülönülés éles érzése, valamint egyfajta, többé-kevésbé egyértelmű benyomás a választás szabadságáról - mindez, e pszichológiai állapotok a mentális élet természetes következményei, és mindennek utat nyitnak, amit látunk, az aberrációtól kezdve a legszigorúbb elvekig. Az elmének az az illúziója, hogy választhat a dolgok közül. Ám ez a benyomás egy igaz elv eltorzulása, ami csak akkor valósulhat meg teljesen, ha a lélek vagy a pszichikus lény megjelenik a tudatban, és átveszi a lény irányítását - ha az ember élete valóban a felsőbb Akarat megnyilvánulásává válik, amely személyesen és tudatosan fejezi ki magát. Az átlagos emberi állapotban azonban ez rendkívül kivételes eset, és az átlagos emberi tudat számára egyáltalán nem természetes - úgy tűnik szinte természetfeletti!

Az ember azért kérdőjelezi meg magát, mert a mentális eszköznek minden lehetőséget látnia kell. Ennek a közvetlen következménye a jó és rossz, a helyes és a helytelen fogalma, és minden szenvedés, mi ezekből ered. Nem állíthatjuk, hogy ez egy rossz dolog; ez egy köztes állapot - nem túl kellemes, de még mindig ... az elme fejlődéséhez bizonyosan elkerülhetetlen.

1961. március 17.

¹ Anya hozzátette: Ez a kis részlet nem felesleges; azért emeltem ki, hogy 'a földön', mert az ember nem csupán a földhöz tartozik: lényegében az ember univerzális lény, de a földi megnyilvánulása különleges. _(vissza)

58.  Az állat, mielőtt erkölcstelenné vált, még nem evett a jó és rossz tudásának fájáról; az isten lemondott róla az örök élet fájáért; az ember a felső mennyország és az alsó természet között helyezkedik el.

Igaz, hogy volt egy földi paradicsom? Miért lett kiűzve az ember?

Történelmi szempontból nézve (nem a pszichológiairól beszélek, hanem a történelmi szempontról), ha az emlékeimre hagyatkozok – csak nem tudom bizonyítani; semmit sem lehet bizonyítani, és nem hiszem, hogy lenne bármilyen valódi történelmi bizonyíték, azaz, valami ami meg lenne őrizve, vagy mindenesetre még egyet sem találtak – de az alapján, amire én emlékszek, biztosan volt egy perc a föld történelmében, amikor létezett egyfajta földi paradicsom, abban az értelemben, hogy az egy tökéletesen harmónikus és természetes élet volt; vagyis összhangban volt az elme megnyilvánulása, akkor még teljes összhangban volt a Természet emelkedő menetével és teljesen harmonikus, perverzió vagy elferdítés nélküli volt. Ez volt az elme anyagi formákban való megnyilvánulásának első szakasza.

Hogy meddig tartott? Nehéz megmondani. De az embernek egy olyan élet volt, mely az állati élet egyfajta kivirágzásának tekinthető. Van egy emlékem egy életről, melyben a test tökéletesen alkalmazkodott a természetes környezetéhez és az éghajlat alkalmazkodott a test igényeihez, a test az éghajlat igényeihez. Az élet teljesen spontán és természetes volt, csak úgy, mint ahogy egy ragyogóbb és tudatosabb állati élet lett volna; de nem volt egyetlen olyan bonyodalom és elferdítés sem, amilyet az elme később fejlődési folyamatába behozott. Megvan az emlékem arról az életről – meg volt; újra átéltem, amikor tudatába kerültem a földi élet egészének. De nem tudom megmondani, hogy meddig tartott, sem azt hogy milyen területre terjedt ki. Nem tudom. Csupán a körülményre emlékszem, az állapotra, milyen anyag volt a Természet, milyen volt akkor az emberi forma és az emberi tudatosság, valamint az efféle harmónia minden más elemmel a földön – harmónia az állati élettel, és oly nagyszerű harmónia a növényi élettel. Volt egyfajta spontán tudás, hogyan kell használni a Természet dolgait, tudás a növények tulajdonságairól, gyümölcsökről és minden zöldségről, melyet a Természet csak nyújthat. Nincs agresszivitás, nincs félelem, nincsenek ellentmondások, sem súrlódások és nincsenek egyáltalán perverziók – az elme tiszta, egyszerű, ragyogó és gondtalan volt.

Minden bonyodalom és elferdítés csak az evolúció előrehaladtával, az evolúció menetével kezdődött, amikor az elme elkezdett önmagában fejlődni, önmagáért. Tehát a Keletkezés-történet, mely oly gyerekesnek tűnik, tartalmaz némi igazságot. A régi tradíciókban, mint amilyen a Keletkezésé, minden betű21 egy különleges tudást takart, ez volt az akkori tradícionális tudás összegzésének egy grafikus módja. De ettől függetlenül, még a szimbolikus történetnek is volt valóságalapja, abban az értelemben, hogy valóban volt egy időszak a földön – a mentalizált anyag emberi formákban való első megnyilvánulása– mely még mindig teljes harmóniában volt mindazzal, ami megelőzte őt. Csak később történt…

És a tudás fájának szimbóluma azt a fajta tudást ábrázolja, mely többé már nem isteni, hanem anyagi tudás, mely a megosztottság-érzetből származik, és amely kezdett mindent tönkre tenni. Meddig tartott ez az időszak? Mivel az én emlékeimben is olyan volt, mint egy majdnem halhatatlan élet, és úgy tűnik, hogy egy evolúciós baleset volt, mely szükségessé tette a formák szétesését…a haladásért. Tehát nem tudom megmondani, hogy meddig tartott. És hol? Bizonyos benyomások alapján – de ezek csak benyomások – úgy tűnik, hogy a környékén volt… Nem tudom pontosan, hogy Ceylon és India ezen oldalán volt vagy a másikon (Anya rámutat az Indiai Óceánra, először Ceylon és India nyugati részére, majd kelet felé, Ceylon és Java közé), de bizonyára egy olyan hely volt, ami többé már nem létezik, melyet feltehetően elnyelt a tenger. Van egy nagyon tiszta vízióm erről a helyről és egy nagyon tiszta tudomásom erről az életről és formáiról, de nem tudok semmilyen anyagi részletet adni. Az igazat megvallva, amikor újraéltem ezeket a perceket, nem érdekeltek a részletek. Egy másik elmeállapotban lenni és nem érdeklődni ilyen anyagi részletek iránt; minden pszichológiai faktorokká válik. És az volt… az valami olyan egyszerű, olyan ragyogó, olyan harmonikus volt, túl minden belefeledkezéseinken az idővel és hellyel kapcsolatban – pontosabban túl minden ilyen belefeledkezéseken az idővel és hellyel kapcsolatban. Spontán volt, rendkívülien szép élet, és oly közeli a Természethez, mint egy természetes virágzása az állati életnek. És nem voltak ellenállások, ellentmondások vagy bármi ilyen – minden a lehető legjobb módon történt.

(csend)

Ismételten, más körülmények között, több alkalommal, ugyanaz az emlékem volt. Nem pontosan ugyanaz a jelenet vagy ugyanolyan képek, mert az nem olyasmi volt, amit láttam volna, hanem egy élet volt, amit éltem. Egy ideig, éjszakánként vagy nappalonként, egy bizonyos transzállapotban visszamentem egy élethez, amit éltem és megvolt a teljes tudatosságom arról, hogy az az emberi forma kivirágzása volt a földön – az első emberi formák, melyek képesek megtestesíteni az isteni Lényt. Az volt az. Ez volt az első alkalom, hogy megnyilvánulhattam egy földi formában, egy sajátos formában, egy individuális formában – nem egy „egyetemes” életben, hanem egy indiviuális formában – vagyis az első alkalom, hogy a felső Lény és az alsó lény egyesült a materiális anyag mentalizációja által. Ezt több alkalommal is átéltem, de mindig hasonló körülmények között és egy nagyon hasonló, örömteli egyszerűség érzésével, bonyodalom nélküli, problémák nélküli, minden ilyen kérdés nélküli; nem volt semmi, abszolút semmi ilyen! Az élet örömének egy kivirágzása volt, egyszerűen ennyi, egyetemes szeretetben és harmóniában – virágok, ásványok, állatok: mind harmóniában voltak.

Csak sokkal később volt – de ez egy személyes benyomás – sokkal később volt, hogy a dolgok tönkre mentek volna. Feltehetően azért, mert szükséges volt némi mentális kristályosodás, elkerülhetetlen az általános evolúcióhoz, hogy az elme felkészülhessen arra, hogy valami másra továbblépjen. Ez az ahol…Ahh! Olyan, mint belezuhanni egy lyukba, csúfságba, homályba; azután minden oly sötétté válik, oly csúffá, oly nehézzé, oly fájdalmassá, ez tényleg – tényleg olyan, mint egy zuhanás.

(csend)

Ismertem egy okkultistát, aki mindig azt mondta, hogy ez nem volt – hogyan kell fogalmazni? – elkerülhetetlen. A megnyilvánulás teljes szabadságában az Eredettől való szándékos elválás az oka minden zűrzavarnak. De hogy is lehet ezt elmagyarázni? A szavaink olyan szegényesek, hogy nem tudjuk kifejezni ezeket a dolgokat. Azt mondhatjuk, hogy ez „elkerülhetetlen” volt, mert megtörtént; de ha kívül kerülünk a teremtésen, elképzelhetünk – vagy elképzelhettünk volna – egy teremtést, melyben ez a zűrzavar nem történt volna meg. Gyakorlatilag Sri Aurobindo is ugyanezt mondta, hogy ez egyfajta „baleset” volt, ha úgy tetszik, de egy „baleset”, mely a megnyilvánulásnak egy sokkal nagyobb és sokkal teljesebb tökéletességet adott, mintha nem történt volna meg. De ez még mindig a spekuláció birodalmába tartozik és ezek a spekulációk haszontalanok, enyhén szólva. Mindenesetre, a tapasztalat, az érzés ez: a…(Anya mutat egy hirtelen zuhanást) Ó! Csak úgy hirtelen.

A föld esetében valószínűleg így történt, csak úgy hirtelen: egyfajta felemelkedés, majd egy zuhanás. De a föld csak egy nagyon kicsi pontja a koncentrációnak. Az univerzum esetében valami más történt.

(csend)

Tehát azon idők emléke megőrződött valahol, a föld emlékezetében, azon a vidéken, ahol a föld minden emléke fel van jegyezve, és azok akik képesek ezzel az emlékezettel kommunikálni, mondhatják, hogy a földi paradicsom még mindig létezik valahol, de én nem tudok erről semmit, én nem látom.

Mi van a kígyó történetével? Miért van a kígyónak ennyire rossz megítélése?

A keresztények szerint ő a Gonosz lélek.

(csend)

De mindez egy félreértés.

Az okkultista akiről beszéltem, mindig azt mondta, hogy a Paradicsomról és a kígyóról szóló Bibliai történet helyes értelmezése az, hogy az ember fel akart emelkedni egy állati istenségi állapotból – mint az állatok – az elme fejlődésén keresztül egy tudatos istenségi állapotba– és ezt jelenti az a szimbólum, amikor azt mondják, hogy ettek a tudás fájának gyümölcséből. És a kígyó – ő mindig azt mondta, hogy irizáló volt, vagyis szivárványszínekben játszó – egyáltalán nem volt a Gonosz lélek, az evolúciós erő volt, az erő, az evolúció hatalma, és természetesen az evolúció azon hatalma volt, mely rávette őket, hogy ízleljék meg a tudás gyümölcsét.

És aztán, szerinte, Jehova volt az Aszurák vezére, a legfelsőbb Aszura, az egoista isten, aki mindent dominálni akart és uralma alatt tartani. És amikor megszerezte a legfelsőbb úr szerepét a földi realizálással kapcsolatban, természetesen nem volt elégedett, hogy az embernek mentálisan fejlődnie kell, mert így egy olyan tudáshoz jutna, mely lehetővé tenné, hogy ne engedelmeskedjen többé! Ez feldühítette őt! Mert ez lehetővé tenné az embernek, hogy a tudatosság evolúciós hatalma által egy istenné váljon. És ezért lettek száműzve a Paradicsomból.

Van ebben egy jó adag igazság, jó adag.

És Sri Aurobindo teljesen egyetértett. Ugyanezt mondta ő is. Az evolúciós hatalom az – az elme hatalma – mely az embert a tudás felé vezette, egy szétválasztó tudás felé. És tény, hogy a jó és a rossz érzékelésével az ember öntudatossá vált. De természetesen, ez mindent tönkretett és nem maradhatott többé. Elűzte a saját tudatossága. Többé már nem tudott ott maradni.

De akkor Jehova űzte ki őket vagy a saját tudatosságuk?

Ez csak két különböző kifejezésmódja ugyanannak a dolognak.

Szerintem, minden ilyen régi Szentírás és régi tradíció különböző szintű jelentésekkel bír. (Anya gesztikulál, hogy mutassa különböző szinteket); és egyik vagy másik jelkép az időszak szerint, az emberek szerint, a szükségletek szerint lett kiválasztva és használva. De eljön egy idő – amikor felülemelkedsz minden ilyen dolgon és onnan látod őket, amit Sri Aurobindo „a másik féltekének” hív – amikor felismered, hogy ezek csupán kapcsolatlétesítésre szánt beszédmódok– egyfajta híd vagy összeköttetés az alacsonyabb látási mód és a magasabb tudási mód között. És az emberek, akik vitatkoznak és mondják: „Ó nem! Ez ilyen; ez olyan” – eljön egy idő, amikor ez olyan mulatságosnak látszik, olyan mulatságosnak!

És csak ez, olyan sok ember spontán visszavágása, „Ó ez lehetetlen” – a szó maga is olyan mulatságos! A legcsekélyebb, azt is mondhatnám, a legelemibb intellektuális fejlődés képessé tesz felismerni, hogy még gondolni sem tudnál rá, ha nem volna lehetséges.

(csend)

Ó! Bárcsak megtalálhatnánk újra, de hogyan?

Valóban, tönkretették a földet, tönkretették – tönkre tették a légkört, tönkre tettek mindent! És most, hogy a légkör visszatérhessen abba az állapotba, mint amilyennek lennie kellene – ó! hosszú utat kell megtennünk, és mindenek előtt pszichológiailag. De még az anyag teljes szerkezetét is (Anya érzi a levegőt maga körül), bombáikkal és kísérleteikkel, ó, teljes rendetlenséget csináltak!... Valóban egy rendetlenséget okoztak az anyagban.

Valószínűleg – nem, nem valószínűleg – egészen biztos, hogy szükséges volt gyúrni, köpülni, előkészíteni, hogy betudja fogadni ezt, az új dolgot, amely még nem nyilvánult meg.

Nagyon egyszerű, nagyon harmonikus, nagyon ragyogó, de nem elég teljes. És ez a teljesség tönkretett mindent, de elhozza majd a realizálást, mely végtelenül tudatosabb – végtelenül. És amikor majd a föld újra olyan harmonikussá válik, egyszerűvé, ragyogóvá, tisztává – egyszerű, tiszta, tisztán isteni – és ezzel a teljességgel, majd képesnek kellene lennünk tenni valamit.

(Anya távozásakor észrevett egy ragyogó bíbor Kánna virágot.)

Számtalan ilyen virág volt a földi paradicsom táján, vörös, olyan szép.

1961. március 11.

59.  A vallás egyik legnagyobb vigasztalása, hogy olykor kapcsolatba tudunk kerülni Istennel, és jól elpáholhatjuk őt. Az emberek gúnyolódnak a primitív emberek ostobaságán, akik megverik isteneiket, ha imáik nem hallgattatnak meg; de a gúnyolódók azok, akik ostobák és primitívek.

Hogyan lehet jól megverni Istent?

A vallás mindig hajlamos Istent az ember képmásaként beállítani, egy túlzó és nagyító képmásként, de az eredmény mindig egy emberi sajátosságokkal bíró isten lesz. Ez teszi lehetővé az embereknek, hogy úgy bánjanak vele, mint ahogy egy emberi ellenséggel tennék. Néhány országban, ha az istenük nem azt teszi, amit akarnak, megfogják és belehajítják a folyóba!

De ezek a bálványok nem csupán emberi alkotások? Rendelkeznek önmagukban bármilyen létezéssel?

Bármilyen is a képmás – amit mi lenézően bálványnak hívunk – bármilyen is az istenség külső formája, még ha a fizikai szemünknek csúfnak vagy közönségesnek, vagy szörnyűnek is látszik, egy karikatúrának, mindig benne van annak a dolognak jelenléte, amelyet ábrázol. És mindig van valaki, egy pap vagy egy beavatott, vagy egy szádhu?, egy szannyászin?, aki hatalommal rendelkezik, és aki felhívja – ez általában a papok munkája – felhívja az erőt, a benne lévő jelenlétet. De ez valódi: való igaz, hogy az erő, a jelenlét ott van; és ez az, nem a fa vagy kő vagy fém formája, amit imádnak az emberek – hanem a jelenlétet.

De az európai embereknek egyáltalán nincs meg ez a belső érzékük. Számukra minden egy felszínre hasonlít – még arra sem, csak egy vékony külső rétegre, mely mögött nincs semmi – tehát nem tudják érezni. És mégis tény, hogy a jelenlét ott van; ez egy abszolút igaz tény, ezt garantálom.

Sokan mondják, hogy Sri Aurobindo tanítása egy új vallás. Mondanád rá, hogy egy vallás?

Akik ezt mondják bolondok és azt sem tudják, hogy miről beszélnek. Csak el kell olvasnod mindazt amit Sri Aurobindo írt, hogy tudd, lehetetlen egy vallást az ő munkájára alapozni, mert minden egyes problémát, minden egyes kérdést, annak minden aspektusából bemutat, ezzel megjelenítve az igazságtartalmat minden egyes látásmódban, és elmagyarázza, hogy az Igazság eléréséhez egy szintézist kell megvalósítanod, mely túlhalad minden mentális elgondoláson és megjelenik egy gondolaton túlmutató transzcendenciában.

Tehát a kérdésed második része értelmetlen. Ezenkívül, ha olvastad volna, ami a legutóbbi Buletinben jelent meg, nem is tetted volna fel ezt a kérdést.

Megismétlem, hogy amikor Sri Aurobindoról beszélünk, nincs szó sem egy tanításról, még egy kinyilatkoztatásról sem, csak a Legfelsőbb egy cselekedetéről; ezen semmilyen vallás nem alapulhat.

De az emberek annyira ostobák, hogy mindent vallássá tudnak változtatni, olyan nagy szükségük van egy rögzített keretrendszerre szűk látókörük és korlátozott tetteik számára. Nem érzik magukat biztonságban, hacsak meg nem állapíthatják, hogy ez igaz és az nem; de egy ilyen állítás tétele lehetetlenné válik bárkinek, aki olvasta és megértette, amit Sri Aurobindo írt. A Vallás és Jóga nem tartozik a lét ugyanazon síkjához, és a spirituális élet csak akkor létezhet teljes tisztaságában, amikor az szabad minden mentális dogmától.

1961. április 26.

60. Nincsen halandóság. Csak a Halhatatlan az, aki meg tud halni; a halandó sem megszületni, sem elenyészni nem tudna.

Lényünk magával viszi a mentális, vitális és fizikai tapasztalatát egyik életről a másikra?

Minden eset más és más. Minden az egyén különböző részeinek fejlettségi fokától függ, és hogy e részek mennyire vannak a pszichikus középpont köré szervezve. Minél szervezettebb a lény, annál inkább megmarad a tudatossága. Általánosságban kijelenthetjük, hogy minden személy magával hozza előző életeinek következményeit a jelenlegi életébe, anélkül, hogy megőrizné ezen életek emlékeit. Néhány nagyon ritka kivételtől eltekintve csak akkor jutsz hozzá az előző életeid emlékeihez, melyeket a pszichikus őriz meg tudatában, amikor egyesülsz a pszichikus lényeddel és teljesen tudatossá válsz róla.

Máskülönben még a nagyon érzékeny emberekben is csak töredékek, bizonytalan és félbemaradó emlékek vannak. Legtöbbször teljesen felismerhetetlenek és csak meghatározhatatlan bemyomásokként érzékeljük azokat. És mégis egy ember, aki tudja, hogyan lásson át a felszínen, észrevesz egyfajta hasonlóságot élete eseményeinek láncolatában.

1961. május 4.

61. Semmi véges sincsen. Csak a Végtelen az, aki korlátokat tud magának állítani; a végesnek nem lehet sem eleje, sem vége, mert maga az az aktus, amely elgondolja a kezdetét és a végét, deklarálja a végtelenségét.

Hogyan tudjuk, a végtelent megtapasztalni?

Az egyetlen módja, a végesnek a tudatosságából kijönni.

Ennek elérése a reményében, ez az amit az összes jógikus ágazatok fejlesztetek, és bevállaltak időtlen idők óta egészen mostanáig. Sokat írtak már a témáról, de kevés történt. Csak nagyon kis számú egyénnek sikerült eddig az elmenekülés a végestől, hogy belevetette magát a végtelenbe.

És mégis, ahogy Sri Aurobindo írta, csakis a Végtelen létezik; csupán a felszínes érzékelésünk hamissága elhiteti velünk a véges jétezését.

1961. május 20.

62.  Hallottam egy bolondot teljes butaságról értekezést tartani, és azon tűnődtem, mit akart ezzel Isten mondani; majd eltűnődtem, és észrevettem az igazság és bölcsesség eltorzított álarcát.

Hogyan lehet a butaság az igazság egy eltorzult álarca?

Itt Sri Aurobindo a butaság pontos definícióját adja meg. Egy maszk valami, ami elrejti, láthatatlanná teszi azt, amit takar. És ha a maszk eltorzult, nem csak láthatatlanná teszi azt, amit rejt, hanem teljesen megváltoztatja annak természetét is. Tehát, e definíció szerint, a butaság valami, ami felismerhetetlenné leplezi és torzítja az Igazságot, mely ott van minden dolog eredetében.

1961. június 23.

Úgy érti Sri Aurobindo, hogy nincs abszolút hamisság és nincs abszolút valótlanság?

Nem lehet abszolút valótlanság. Ténylegesen nem lehetséges, mivel az Isteni áll minden mögött.

Mint az emberek, akik azt kérdezik, hogy egyes elemek el fognak e tűnni az univerzumból. Mit jelenthetne „egy univerzum pusztulása”? Ha kijutunk a saját butaságunkból, mit hívhatunk „pusztulásnak”? Csak a forma, a külső pusztult el, de csakugyan, minden külső elpusztult, egyik a másik után. Azt is mondják – mindenütt meg van írva, oly sok mindent mondanak – hogy az ellentétes erők vagy átalakulnak, vagyis tudatossá válnak a saját belső Istenségükről és istenivé válnak, vagy elpusztulnak. De mit jelent az, hogy „elpusztulnak”? A formájuk? A tudatosságuk formája feloldódhat, de az a „valami”, ami létezővé teszi őket, ami mindent létezővé tesz – hogyan pusztulhatna el? Az univerzum egy tárgyiasulás, egy objektív önfelfedezése Annak, amely minden örökkévalóságból származik. Tehát? Hogy lehet a Mindent megszüntetni? A végtelen és örök Minden, vagyis Az, amely minden értelemben korlátlan – mi mehetne Azon kívül? Nincs hová menni! Merre menni? Semmi sincs, csak Az.

Továbbá amikor azt mondjuk, hogy „Semmi sincs, csak Az”, elhelyezzük valahol, ami abszolút ostobaság. Tehát, mit lehet onnan elvenni?

Elképzelhető egy olyan univerzum, amelyet a jelenlegi megnyilvánuláson kívül terveztek. Elképzelhetőek egymást követő univerzumok, és hogy az, ami a korábbiakban megvolt, az a későbbiekben nem lesz már meg– ez szinte nyilvánvaló. Elképzelhető, hogy a hamisság és valótlanság egy egész tömege – dolgok, melyek számunkra most hamisak és valótlanok – többé már nem fognak a világhoz tartozni, amint az kibontakozik; mindez érthető – de „elpusztulni”? Hová mehetne, hogy elpusztulhasson? Amikor elpusztulásról beszélünk, akkor csak egy forma megsemmisülésére gondolunk – ez lehet a tudatosság egy formája vagy egy anyagi forma, de mindig egy forma. De hogyan pusztulhat el az, ami forma nélküli?

Tehát, ha lenne egy jövőben eltűnő abszolút hamisság, az egyszerűen azt jelentené, hogy egy egész sor dolog örökké élne a múltban, de nem lenne része a jövőbeli megnyilvánulásoknak, ez minden.

Senki sem mehet Azon kívül!

De a múltban fognak maradni?

Azt mondták nekünk, hogy van egy tudatállapot, amikor felemelkedünk, amikor képesek leszünk túljutni mind a Semmisség vagy Nirvana aspektusán és a Lét aspektusán – van a Nirvána aspektusa és a Lét aspektusa, mindkettő szimultán és kiegészítő aspektusa a Legfelsőbbnek – ahol minden örökké és szimultán létezik; szóval el lehet képzelni – Isten tudja! Ez jóllehet egy másik ostobaság – elképzelhetőek bizonyos számú dolgok, melyek belépnek a Nem-Létbe, mely a tudatosságunk számára eltűnésnek vagy elpusztulásnak tűnne.

Lehetséges ez? Nem tudom. Az Urat kellene kérdezned, de Ő általában nem válaszol ilyen kérdésekre. Mosolyog!

Eljön egy idő, mikor valóban nem lehet többé semmit sem mondani: hanem meglesz az az érzés, hogy akárki akármit is mondana, még ha az nem is teljes ostobaság, nincs messze tőle, és tulajdonképpen jobb csendben maradni. Ez a nehézség. Néhány aforizmában azt érezhetted, hogy egyszer csak megragadott valamit, túlmutatva mindazon, amit csak gondolni lehet – tehát mit lehetne mondani?

(csend)

Természetesen, amikor valaki lejön ide újra, akkor mondhat – ó, oly sok mindent mondhat!

Viccként – valaki mindig viccel, de valaki hezitál, mert az emberek túl komolyan veszik a viceket– azt lehet nagyon helyesen mondani, anélkül, hogy teljesen tévedne, hogy időnként sokkal többet lehet tanulni abból, hogy meghallgatunk egy őrültet vagy egy bolondot, mintha meghallgatnánk egy értelmes embert. Ebben egészen biztos vagyok. Nincs semmi, ami jobban sorvasztana, mint az értelmes emberek.

1961. június 27.

63. Isten nagy, mondja a mohamedán. Igen, olyan nagy, hogy megengedheti magának, hogy gyenge legyen, valahányszor szükség van arra is.

64. Isten gyakran vall kudarcot a munkálkodásaiban; ez a jele a korlátlan istenségének.

65. Mivel Isten győzhetetlenül nagy, ezért megteheti, hogy gyenge legyen; mivel állandóan tiszta, ezért büntetlenül át tudja adni magát a bűnnek; örökké ismer minden gyönyört, ezért megízleli a szenvedés gyönyörét is; elidegeníthetetlenül bölcs, ezért nem zárkózik el az ostobaságtól.

Miért kell Istennek gyengének lennie?

Sri Aurobindo nem mondja, hogy Istennek szüksége lenne gyengeségre. Azt mondja, hogy minden egészben, az erők játékának tökéletességéhez, egy pillanatnyi gyengeség éppen olyan szükséges lehet, mint az erő kimutatása. Kissé irónikusan hozzá teszi, hogy mivel Isten egy mindenható erő, megengedheti magának, hogy gyenge legyen, ha és amikor szükséges.

Ez arra szolgál, hogy szélesítse bizonyos moralisták látókörét, akik meghatározott képességeket tulajdonítanak Istennek, s nem engedik Neki, hogy másképp létezzen.

Az erő és a gyengeség, ahogy mi látjuk, egyaránt egyformán eltorzult kifejeződései az Isteni Igazságnak, amely titokban minden fizikális megnyilvánulás mögött ott van.

1961. június 30.

Mondhatjuk-e igazán Istenről, hogy gyenge vagy kudarcot vall? Ez valóban megtörténik, vagy csak az Úr játéka ¹

Ez nem így van, mon petit! Ez pontosan az, ahogy a modern nyugati hozzáállás eltorzult az ősi attitűdhöz képest – ami nem egészen ősi – ami a Gita attitűdje. Rendkívül nehéz a nyugati elme számára élénken és konkrétan felfogni, hogy MINDEN az Isteni.

A emberek annyira átitatódotak a keresztény lelkiséggel, a „Teremtő” eszméjével – a teremtés az egyik oldalon és Isten a másikon! Észrevételként az ember elutasítja ezt, de... ez behatolt az érzékeinkbe és az érzéseinkbe, s így – spontán módon, ösztönösen, szinte tudatalatt – az ember Isten javára írja mindazt, amit a legjobbnak, a legszebbnek tart, és különösen azt, amit el akar érni, meg akar valósítani. Természetesen minden egyes ember persze megváltoztatja Istene „tartalmát” saját tudatossága szerint, de ez mindig az, amit a legjobbnak gondol. S éppilyen spontán módon, ösztönösen, tudatalatt az embert sokkolja az a gondolat, hogy a dolgok, amiket nem szeretünk, vagy nem helyeslünk, vagy amelyek nem tűnnek a legjobbnak, szintén Isten részei lehetnek.

Szándékosan használok eléggé gyermekded kifejezéseket, hogy a dolog világosan érthető legyen. De ez így van jól. Biztos vagyok benne, mert NAGYON hosszú ideje megfigyeltem magamon, és kellett, hogy... A gyermekkor egész tudatalatti formációja miatt – környezet, oktatás, és így tovább – ebbe (Anya megérinti a testét) bele kell VERNI az Egység tudatosságát: az abszolút, KIZÁRÓLAGOS egységét az Isteninek – kizárólagos olyan értelemben, hogy semmi sem létezik ezen Egységen kívül, még a legellenszenvesebbnek tűnő dolgok sem.

Sri Aurobindo-nak is küzdenie kellett ez ellen, mert ő is keresztény neveltetésben részesült. Ezek az „Aforizmák” a tudatalatti formáció elleni küzdelem szükségessége felismerésének eredményei – annak bimbódzása (virágzása) – mely formula olyan kérdéseket vetett fel, mint (Anya felháborodott, megbotránkozó hangszínre vált): „Hogy lehet Isten gyenge? Hogy lehet Isten bolond? Hogy....” De nincs semmi más, csak Isteni! Egyedül Ő létezik, nincsen rajta kívül semmi. És bármi is tűnik visszataszítónak számunkra, az valami olyan, amit Ő már nem akar, hogy létezzen – Ő előkészíti a világot arra, hogy ez a valami ne manifesztálódjon, s így a megnyilvánulás túlléphet ezen az állapoton, valami mássá válva. Így tehát erőszakosan elutasítjuk mindazt bennünk, aminek az a sorsa, hogy elhagyja az aktív megnyilvánulást. Egy elutasító mozdulattal.

Pedig ez Ő. Nincs senki más, csak Ő! Ezt kellene ismételgetni reggeltől estig, majd éjjeltől reggelig, mert ezt minden percben elfelejtjük.

Csakis Ő van, és senki más, mint Ő. Egyedül Ő létezik, nélküle nincs létezés. Csak Ő van!

Mindenesetre itt van – ez a fajta kérdésfeltevés még mindig azok hozzáállását mutatja, akik különbséget tesznek aközött, hogy mi Isteni és mi nem Isteni, vagy inkább mi Isten és mi nem Isten. „Hogy lehet Ő gyenge?” Ez egy olyan kérdés, amit én soha nem tennék fel.

Nagyon is értem. De amikor az ember a Liláról beszél, az isteni játékról, ez arra utal, hogy Ő valami módon a háttérben marad, és nem igazán „vesz részt a cselekvésben”, ahogy mondják – Ő nem igazán része a játéknak, csak figyeli azt.

Igen, igen, Ő az! Ő teljes mértékben részese annak. Ő Maga a Játék.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a tudatosságnak szintjei vannak: amikor Istenről és az Ő Játékáról beszélünk, akkor Istenről a transzcendentális állapotában beszélünk, mindenek felett, túl az anyag minden fokozatán; amikor a Játékról beszélünk, akkor Istenről anyagi állapotában beszélünk. Azt mondhatjuk, hogy a transzcendentális Isten figyel és játssza – Egymagában, Önmagával és Önmaga által – az Ő anyagi játékát.

De minden nyelv – az összes nyelv! – az Érdektelenség nyelve. A kifejezés minden módja, mindaz, ami elmondatott és mindazon mód, ahogy elmondatott, köteles ezen érdektelenség részesévé válni. S ezért olyan nehéz valami konkrétan igaz dolgot kifejezni. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, végletesen hosszas magyarázatokra lenne szükség, amelyek, persze, teljesen hibásak lennének. Sri Aurobindo mondatai néha nagyon hosszúak, pontosan emiatt: igyekszik eltávolodni ettől az érdektelen nyelvtől.

Az egész gondolkodásmódunk hibás! Minden hűséges hívő (különösen a nyugatiak) gondolnak „valami másra”, amikor Istenről beszélnek. Ő nem lehet gyenge, csúnya, tökéletlen, Ő valami makulátlan – de ez helytelen gondolkodás. Ezek az emberek megosztanak, szétválasztanak. A tudatalatti gondolkodás számára (ezalatt a töprengés nélküli gondolkodást értem, ösztönösen, megszokásból, anélkül, hogy az illető észrevenné, hogy gondolkodik) az, amit általában „tökéletességnek” tekintünk, az látszik vagy érződik vagy kívánatos számunkra, mint erkölcsös, isteni, gyönyörű és elismerésre méltó – de egyáltalán nem erről van szó. A tökéletesség valami olyat jelent, amelyből semmi sem hiányzik. Az isteni tökéletesség a teljesség. Az isteni tökéletesség az Isteni egész, amelyből semmi sem marad ki. Az isteni tökéletesség az Isteni egésze, úgy, hogy semmit nem vonunk el belőle. A moralisták szerint ez pont fordítva van: az isteni tökéletesség nem más, mint az erények, amelyekért kiállnak!

Az igazi álláspontból nézve az isteni tökéletesség az „egész” (Anya az egész világot jelképező mozdulatot tesz), és ezt az egészet éppen az a tény teszi tökéletessé, hogy semmi sem hiányozhat belőle. Az lehetetlen, hogy bármi is hiányozzon, mert az lehetetlen, hogy bármi is ne legyen része az egésznek. Semmi sem létezhet az egészen kívül. De én ezt a jelentést most végletesen, szélsőségesen értelmezem: nem földhöz ragadt, hanem égbe emelkedő módon, annak felső határáig. Elmagyarázom: semmi sincs szükségszerűen benne egy adott világmindenségben, mert egy univerzum csak a megjelenés egy formája, - de minden lehetséges univerzum egyben létezik is. És így mindig ugyanahhoz a dologhoz térek vissza: semmi sem létezhet az egészen kívül.

Ebből következően a tökéletesség azt jelenti, hogy minden egyes dolog a helyén van, pontosan ahol lennie kell, és aminek lennie kell, és a dolgok közötti viszonyok is pontosan azok, amiknek lenniük kell.

Ám a tökéletesség az Isteni megközelítésének csak egy speciális módja; ez egyik oldala, és ugyanabban a megközelítésben számtalan oldal van, szögek vagy aspektusok, megszámlálhatatlan megközelítése van az Isteninek, például: akarat, igazság, tisztaság, tökéletesség, egység, halhatatlanság, örökkévalóság, végtelenség, csend, béke, létezés, tudatosság, stb A megközelítések száma szinte korlátlan. Mindegyikkel megközelíted vagy közel vonod az Istenit, illetve kapcsolatba lépsz vele az egyik szempontból, és ha igazán megteszed, megállapítod, hogy a különbség csupán a külső formában van, a kapcsolat azonban azonos. Olyan ez mintha forognál egy centrum, egy gömb körül, és látod azt számos különböző szögből, mint egy kaleidoszkópban; de miután megtörténik a kapcsolódás, ez ugyanaz a dolog.

A tökéletesség az Isteni megközelítésének egy globális módja: minden ott van, és minden az, aminek lennie kell – vagyis az Isteni tökéletes kifejezése, még azt sem mondhatjuk, hogy az „Ő Akaratának”, mert az is valami különállóra utal, valamire, ami Tőle ered!

Így is mondhatjuk (de ez jelentősen leegyszerűsíti a dolgot): Ő az, Aki, és pontosan az, aki lenni akar. Az a rész, hogy: „pontosan az, aki lenni akar” lejjebb visz bennünket jónéhány lépcsőfokkal, de még mindig képet ad arról, hogy mit értek „tökéletesség” alatt!

Az Isteni tökéletesség végtelenséget és örökkévalóságot jelent – amelyek együtt léteznek időn és téren kívül.

Olyan ez, mint a „tisztaság” szó – az ember hosszasan mesélhetne arról, mi is a különbség az isteni tisztaság és az emberek által használt szó jelentése között. Az isteni tisztaság (a legalacsonyabb szinten) csupán egyetlen befolyás elismerése – az isteni Befolyásé (de ez a legalacsonyabb szintű értelmezés, és máris szörnyen eltorzult). Az isteni „tisztaság” azt jelenti, hogy csak az Isteni létezik, semmi más. Ez tökéletesen tiszta – csak az Isteni létezik, Őrajta kívül senki és semmi.

És így tovább.

1961. július 7.

¹ Az Anya szóban válaszol erre a kérdésre. _(vissza)

66. Bűn az, ami egyszer a helyén volt, folytatódása pedig most nem helyén való; nincs más bűnösség.

Egy olyan dolognak, mint a kegyetlenség, volt „helye” valaha is?

Egész pontosan mi is érkezett hozzám – minden kérdést megkapok, amiket az emberek feltesznek.

Azonnal felmerül a kérdés: ha valaki például kegyetlenségből öl, vagy kegyetlenségből okoz fájdalmat, annak volt „helye” valaha is? ... mert noha megjelenésében torz, mégis — mindig ugyanahhoz térünk vissza — az Isteni egyik kifejeződési formája. Mi rejlik e mögött, elmondod nekem?

Sri Aurobindo mindig azt mondta, hogy a kegyetlenség az egyik legellenszenvesebb dolog volt számára, ám ő ezt egy intenzitás torzításaként magyarázta. Majdnem nevezhetnénk a szeretet intenzitásának torzításaként, valaminek, amit nem elégítenek ki a fél-intézkedések, valaminek, ami a végletekig elmegy – ami még törvényes.

Mindig is tudtam, hogy a kegyetlenség, csakúgy, mint a szadizmus, az egészen érzéketlen tamasz ¹ vastag rétegén való áttörés szükséglete, az extrém módon erőszakos érzékelés segítségével. Mert egy végletre van szükség, ha bármit is érezni akarunk azon a tamaszon keresztül.

De az egész mögött az eredeti probléma megoldatlan marad: „Miért alakult ez így? Miért ez a torzítás? Miért torzult ez az egész?” Van néhány nagyon szép, nagyon intenzív dolog emögött, sokkal, de sokkal hatalmasabbak, mint amit mi magunk valaha is képesek lennénk elviselni, csodálatos dolgok. De miért lett minden... olyan szörnyű itt? Rögtön ez merül fel amikor olvasom ezt az aforizmát.

A bűn fogalmát nem értem, és soha nem is értettem. Számomra az eredendő bűn az egyik legszörnyűbb ideának tűnt, amit az emberek valaha is kitaláltak – a bűn és én egyszerűen nem illünk össze! Így tehát, természetesen, teljesen egyetértek Sri Aurobindo-val, amikor azt állítja, hogy nincs olyan, hogy „bűn” – ez érthető, de...

Bizonyos dolgokat nevezhetünk „bűnnek”, ha tetszik, mint pl. a kegyetlenséget. Nos, az egyetlen magyarázat, amit ezekre a dolgokra látok, az a végletesen erős érzésekre irányuló igény vagy hajlam torzulása. Észrevettem, hogy a kegyetlen emberek Anandá-t élnek át kegyetlenkedésük közben – intenzív örömet lelnek benne. S azáltal legitimizálódik. Csakhogy annyira torzult állapotban van, hogy visszataszító.

Az az elképzelés, mely szerint a dolgok nincsenek a helyükön, egy olyan dolog, amit már igen fiatalon is megértettem, és végül Théon magyarázta el nekem.

Kozmogóniájában Théon magyarázattal szolgált a különböző univerzumok egymást követő pralayáira ² azt mondván, hogy minden egyes univerzum a Legfelsőbb manifesztálódásának egy aspektusa volt: minden univerzum a Legfelsőbb egy aspektusára épült, és mind, egymás után, „beszippantódott” a Legfelsőbb-be. Elsorolta az összes egymást követően manifesztálódó aspektust, és micsoda rendkívül logikus sorrend volt ez! Valahová eltettem, de már nem tudom, hová. Arra sem emlékszem pontosan, hogy ez az univerzum hányas számot viseli a sorban, de ezúttal ez volt az az univerzum, amely nem nyelődik el, s amely, úgymond, határozatlan progressziót követne a (valamivé) Válásban. Ennek az univerzumnak az Egyensúlyt kell megjelenítenie, nem egy statikus, hanem egy progresszív egyensúlyt ³ Az Egyensúly, ahogy magyarázza, minden dolog pontosan a maga helyén: minden egyes rezgés, minden mozdulat, minden... és így tovább, lefelé – minden forma, minden tevékenység, minden elem pontosan a helyén az egészhez viszonyítva.

Ez elég érdekes számomra, mert Sri Aurobindo ugyanezt mondja: hogy semmi sem rossz, csak egyszerűen a dolgok nincsenek a helyükön – nemcsak térben, hanem időben sem, az univerzumban elfoglalt helyükön, kezdve a bolygókkal és csillagokkal, minden pontosan a helyén kell, hogy legyen. S amikor minden egyes dolog, kezdve a legkolosszálisabbtól, egészen a legapróbbakig, pontosan a helyére kerül, az egész PROGRESSZÍV MÓDON fejezi ki a Legfelsőbbet, anélkül, hogy bármi elnyelődne és újra kiáradna. Szintén erre alapozta Sri Aurobindo azt a tényt, hogy ez a jelenlegi teremtés, jelenlegi univerzum képes lesz egy isteni világ tökéletességét megnyilvánítani – amit Sri Aurobindo a Szuperelmének nevez - E teremtés alapvető törvénye az Egyensúly. Ez teszi lehetővé, hogy a tökéletesség megvalósuljon a manifesztációban.

Ezen ideával – a „helyükön lévő” dolgok ötletével – párhuzamosan egy másik kérdés merül fel bennem: a Szuperelme leereszkedésével pontosan mik azok a legfontosabb dolgok, amelyeket a szupramentális erő akar vagy próbál eltávolítani?

Eltávolítani? El fog távolítani bármit is?... Amennyiben elfogadjuk Sri Aurobindo elképzelését, minden egyes dolgot vissza fog tenni a helyére, ez minden.

Egy dolog feltétlenül el kell, hogy tűnjön: a Torzulás, a hamisság leple, ami elfedi az Igazságot, mert minden, amit itt létezni látunk, ennek a következménye. Ha a leplet eltávolítjuk, a dolgok szükségszerűen egészen mások lesznek, teljesen mások: olyanok lesznek, amilyennek megéljük őket, amikor egyénileg kiemelkedünk abból a torzult tudatosságból. Amikor az ember kijön abból a tudatosságból, és belép az Igazság-Tudatosságba, elcsodálkozik, hogy az olyan dolgok, mint a szenvedés, nyomorúság és halál létezhetnek; elképesztő, abban az értelemben, hogy (amikor az ember igazán a másik oldalon áll)... az ember nem érti, mindez hogy történhet meg. S noha eme tudatállapot habituálisan összefüggésben áll az általunk ismert világ tapasztalásának illúziójával, Sri Aurobindo azt mondja nekünk, hogy a világ illúziójának (irrealitásának) ez a felfogása nem kell, hogy létezzen a szupramentális tudatosság számára: csak a Hamisság irreális, nem a világ. Ez pedig nagyon érdekes – a világnak megvan a maga realitása, függetlenül a Hamisságtól.

Azt hiszem, ez lesz a Szuperelme első hatása – talán az egyénre tett első hatása is, mert először az egyénekben jelenik meg.

1961. július 18.

¹ Tamasz: tehetetlenség és homály. _(vissza)

² Pralaya: Egy univerzum pusztulása egy ciklus végén. A Hindu kozmológia szerint, minden egyes univerzum kialakulása az „igazság korá”-val (satya-yuga) kezdődik, ami lassan visszafejlődik, mint a csillagok, egészen addig, amíg egyáltalán nem marad igazság; akkor veszi kezdetét a „sötét kor” (kali-yuga), mint a mienk is, és egy kataklizmával ér véget. Ekkor egy új univerzum születik meg ebből a kataklizmából, és a ciklus újra kezdődik. Itt egy összefüggést találunk egy modern kozmológiai elmélettel, amely szerint a galaxisok tágulási fázisát, egy összehúzódási fázis követi, melynek végén a galaxis összeomlik, s ez előzi meg az újabb robbanást („Big Bang” – „Nagy Robbanás”), ami az „ősi tojás” születéséhez vezet – és így tovább, ami a kozmikus születések megismétlődő és nyilvánvalóan végtelen és céltalan sorozatához vezet, amelyek, akár a mi emberi születéseink, fejlődnek, elérnek valamiféle „tetőpontot”, és ezután összeomlanak, hogy aztán mindig újrakezdődjön az egész. Théon szerint, a mi mostani univerzumunk a hetedik – de vajon hol van a „kezdet”? _(vissza)

³ Meg kell jegyeznünk, hogy a modern csillagászok véleménye megoszlik két univerzum-elmélet között: az egyik szerint az összehúzódás-robbanás-tágulás fázisai végtelen hosszan követik egymást, míg a másik szerint az univerzum a Nagy Robbanással kezdődik, amelyet végtelen hosszú ideig tartó tágulás követ, ami éppen olyan katasztrofálisnak tűnik, mivel utána az univerzum szédítő sebességgel száguld egy egyre hidegebb, üresebb és végzetesebb végtelenbe, mint egy lövedék, amire egyáltalán nem hat a gravitáció, de meddig? A csillagászok szerint a jelenlegi univerzum egy köbméterében található anyag mennyiségének pontos mérése (egy atom esik minden 400 liternyi űrre) tenné lehetővé számunkra, hogy döntsünk a két elmélet között, és megtudjuk, milyen módon lenne legjobb számunkra a halál. Ha 400 liternyi űrben (tér) több mint egy atom van, akkor ez az anyagmennyiség elegendő gravitációt teremt ahhoz, hogy megállítsa a galaxisok jelenlegi tágulását, és összehúzódást indukáljon, melynek vége egy robbanás lesz, egy elenyészően kicsi téren belül. Ha 400 liternyi űrben kevesebb mint egy atom van, akkor ez az anyagmennyiség, s ezáltal a gravitációs hatás elégtelen lesz ahhoz, hogy a galaxisokat a láthatatlan hálójukon belül tartsa, és minden csak vég nélkül pörögni fog – kivéve ha felfedezünk egy harmadik elméletet Anyával (ami meg is történt), a „progresszív egyensúlyt”, amely szerint az anyag mennyisége az univerzumban valójában a tudatosság mennyiségének bizonyul, melynek összehúzódását vagy tágulását a tudatosság törvényei szabályozzák. _(vissza)

67. Az emberben nincs bűn, csak nagyon sok rendellenesség, tudatlanság és helytelen használat.

68. A bűn érzése szükséges volt abból a célból, hogy az emberben ellenszenvet kelthessenek a saját tökéletlenségei. Ez volt Isten közömbösítő anyaga az egoizmusra. De az ember egoizmusa úgy dacol Isten kisegítő megoldásával, hogy nagyon tompán van tisztában a saját bűneivel, és nagyon élénken van tisztában mások bűneivel.

Fejlődése melyik szakaszában lesz képes az ember megszabadulni az egoizmusától?

Amikor egoizmus már nem szükséges ahhoz, hogy az embert tudatos egyéniséggé tegye.

1961. július 27.

69. A bűn és erény az ellenállás játéka, amelyet Istennel játszunk miközben Ő erőfeszítést tesz, hogy a tökéletesség felé vonzzon minket. Az erény érzése segít, hogy titokban dédelgessük a bűneinket.

Ezek az aforizmák ¹ egyértelműen kifejezik a bűn és az erény elképzeléseink hiábavalóságát. Azt is mondtad, az 1958. február 3.²-i tapasztalatodat követően, "Láttam, hogy mi segít az embereknek szupramentálissá válni, vagy megakadályozza őket abban, és ez nagyon különbözik attól, amit mi a megszokott erkölcsi fogalmainkkal elképzelünk." Azt mondtad e mellett, "Ami nagyon világos, hogy a mi isteni vagy istentelen értékelésünk nem helyes. Abban az időben az volt a benyomásom... hogy a kapcsolat e világ és a másik között teljesen megváltozott abból a álláspontból, ahonnan a dolgokat vizsgálni vagy értékelni kell. Ebből az álláspontból nem volt semmi mentális azzal kapcsolatban, és ez adott egy furcsa belső érzést, hogy sok minden, amit jónak vagy rossznak tartunk, nem igazán az. Tisztán látszott, hogy minden a dolgoknak a képességén függött, azon képességén amely kifejezi a szupramentális világot vagy a kapcsolatban állásukat vele."

És milyen ez a szupramentális nézőpont? Mi ez a képesség vagy ez az adottság amely kifejezi a szupramentális világot vagy azt hogy kapcsolatban állunk vele?

Már beszéltem erről egy kicsit azon történet kapcsán amelyben a szarvas megy át az erdőn. Volt ott egy utalás. ³

Mivel követtem a fonalat, és újra felvettem a kapcsolatot a szupramentális hajó tapasztalatával és észrevettem, hogy DÖNTŐ hatása van a helyzetemre: ezzel a tapasztalattal igen tisztán, pontosan, határozottan és véglegesen létrejöttek a szükséges körülmények. Ebben a tekintetben érdekes volt.

Egyszer és mindenkorra elsöpört minden elképzelést - nem csak hagyományos morális elképzeléseket, hanem mindent, amit itt az indiai emberek szükségesnek hisznek a spirituális élethez. Ebben a tekintetben nagyon tanulságos volt. Mindenekelőtt ez az úgynevezett aszkétikus tisztaság... Az aszkétikus tisztaság egyszerűen a vitális mozgások visszautasítása. Ahelyett, hogy venné ezeket a mozgásokat az Isteni felé fordítaná és meglátná bennük a legfelsőbb Jelenlétet (és így lehetővé tenné, hogy a Legfelsőbb szabadon elintézze azokat), Ő azt mondja (nevet): "Nem - semmi közöd hozzá! Semmi beleszólásod nincs."

A fizikaival kapcsolatban, ez egy régi és jól ismert történet - az aszkéták mindig visszautasították; de a vitálist is visszautasítják. Mind ilyenek itt, sőt. X lehet, hogy mostanra változott egy kicsit, de az elején ő sem volt más. Csak azokat a dolgokat fogadták el, amikre klasszikusan szentként gondoltak, vagy amiket a vallási hagyományok elfogadtak - például a házasság szentségét, és az ehhez hasonló dolgokat. De egy szabad élet? Esélytelen! Az teljesen összeférhetetlen volt a vallási élettel.

Nos, mindezt teljesen elsöpörte, egyszer és mindenkorra.

Ez nem azt jelenti, hogy könnyebb megtennünk, amit kérnek tőlünk! Valószínűleg sokkal nehezebb.

Az amerikainak írt válaszomban megemlítettem a fő pszichológiai követelményt: egy tökéletes egyöntetűség állapota. Ez egy FELTÉTLEN követelmény. A tapasztalat óta eltelt években rájöttem, hogy teljes egyöntetűség nélkül semmilyen szupramentális rezgést nem lehet közvetíteni - más szavakkal, elég az egó legkisebb mozdulata, ha bármit egy kicsit is jobban szeretne, és minden elzárul, leáll az átvitel. Ez már egy elég nagy akadály.

Ezen felül van még két feltétel, hogy a felismerés teljes legyen, és egyik sem könnyű. Intellektuálisan nem túl nehezek; valójában igen könnyűek valaki olyan számára, aki már gyakorolt jógát, követett egy fegyelmet (itt nem akárkiről beszélek). Ha adottnak vesszük ezt az egyenlőséget, pszichológiailag sincs túl nagy nehézség. De amint leérsz az anyagi síkra - a fizikai síkra - és aztán a testbe, itt többé nem könnyű. A két feltétel közül az egyik a majdnem végtelen táguláshoz, kiterjedéshez szükséges erő, ami lehetővé teszi számodra, hogy kiterjedj a szupramentális tudatosság dimenzióihoz - ami teljes. A szupramentális tudatosság a Legfelsőbb tudatossága, az ő teljességében. Amikor "teljességről" beszélek, a Legfelsőbb Megnyilvánult aspektusára gondolok. Természetesen, egy magasabb nézőpontból, a lényeg nézőpontjából - a lényege annak, ami Megnyilvánulva Szuperelmévé válik - itt szükséges, hogy teljesen tudj a Legfelsőbbel azonosulni, nem csak az ő Megnyilvánulási aspektusával, hanem a statikus vagy nirvánikus aspektusával is, a Megnyilvánuláson kívül: a Nemléttel. De ráadásul az embernek képesnek kell lennie az Azzá Válásban is azonosulni a Legfelsőbbel. És ez magában foglalja mindkét dolgot: egy kitágulást, ami nem szégyell határtalan lenni, ami ugyanakkor a teljes képlékenység is kell legyen, képessé téve ezzel az embert, hogy kövesse a Legfelsőbbet az Azzá Válásában. Nem csupán az idő egy pontjában kell oly hatalmas legyél, mint az Univerzum, hanem határtalanul az Azzá Válásban. Ez a két feltétel. Potenciálisan jelen kell lenniük.

Amíg nincs szó fizikai átalakulásról elégséges a pszichológiai és nagyrészt a szubjektív nézőpont - és ez viszonylag könnyű. De amikor elérünk oda, hogy bevonjuk az Anyagot is a munkába, az e világi Anyagot ahol már maga a kiinduló pont is hamis (szinte ájulásból és tudatlanságból indulunk), nos, akkor ez nagyon nehéz. Mert annak érdekében, hogy visszanyerje elvesztett tudatosságát, az Anyagnak egyéniesítenie kellett magát és ezért egy bizonyos nélkülözhetetlen mértékű merevséggel jött létre. És ezen merevség a Szuperelme befogadásához szükséges kiterjedés, alkalmazkodás és hajlékonyság legnagyobb akadálya. Folyamatosan szembe találom magam ezzel a problémával, ami teljesen konkrét, teljesen materiális, mert itt sejtekkel dolgozol, amiknek sejteknek kell maradniuk és nem párologhatnak el valamilyen nem-fizikai valóságba, de ugyanakkor rendkívül rugalmassá kell válniuk, a legkisebb merevség nélkül, hogy képessé váljanak végtelenül kiterjedni.

(csend)

A hajó tapasztalata a finom fizikaiban zajlott. Az embereknek azon a hajón két képességük volt: egy, a tudatosság végtelen kiterjesztésének képessége minden szinten, beleértve a materiálist is; és kettő, végtelen rugalmasság, hogy tudják követni az Azzáválás mozgását. Az embereknek, akiknek sötét tapasz volt a testén és visszaküldték őket mindig, azok voltak, akikből hiányzott a rugalmasság, amit ez a két mozgás megkövetelt. De a fő dolog a kiterjedés mozgása; a fokozatos mozgás, az Azzáválás mozgásának követése, egy későbbi elfoglaltságnak tűnt - azoknak, akik partra szálltak. A hajón végzett felkészülés a kiterjedés képességével volt kapcsolatos.

Egy másik dolog, amit nem említettem, amikor elmeséltem a tapasztalatot, hogy a hajónak nem volt motorja. Mindent az akaraterő mozgatott - embereket, dolgokat (még a ruha, ami az embereken volt is akaraterejük eredménye volt). És ez minden dolognak és minden ember alakjának adott egy hatalmas rugalmasságot, mert tudatosak voltak erre az akaratra, ez nem egy mentális akarat, hanem a Én akarata, amit spirituális akaratnak vagy szellemi akartnak is nevezhetnénk (hogy a lélek szónak ezt a meghatározást adjuk). Ezt itt akkor tapasztalom, amikor teljesen spontán cselekszem, úgy értem, amikor a cselekedetet - például egy kifejezés vagy mozdulat - nem az elme határoz meg, de (hogy, a gondolatot vagy intellektust ne is említsük) nem is az az elme, ami általában mozgásba lendít minket. Általában amikor megteszünk valamit, érzékelhetünk magunkban egy akaratot, ami meg akarja tenni; ezt láthatod, ha figyeled magad: mindig van, megvan az akarat, hogy megtedd (ez megtörténhet egy villanás alatt). Amikor tudatos vagy, és vizsgálod magad, ahogy megteszel valamit, megláthatod magadban az akaratot megtenni - itt lép közbe az elme, ez egy normális közbelépés, a megszokott rend, ahogy történnek a dolgok. De a szupramentális cselekedetek egy szökkenéssel az elme felett dőlnek el. A tevékenység közvetlen, nincs rá szüksége, hogy áthaladjon az elmén. Valami közvetlen kapcsolatba kerül a vitális központokkal és mozgásba hozza azokat anélkül, hogy keresztülmenne az elmén - de mégis teljes tudatosságban. A tudatosság nem a megszokott sorrendben működik, hanem közvetlenül a spirituális akaratból az anyagba dolgozik.

Tehát amíg meg tudod tartani az elmédben a teljes mozdulatlanságot, az ihlet teljesen tiszta - tisztán érkezik. Amikor ezt az állapotot el tudod kapni és meg is tudod tartani miközben beszélsz, akkor ami eszedbe jut, szintén zavartalan, tiszta marad.

Ez egy nagyon törékeny működési mód, talán azért mert még nem szoktunk hozzá - a legkisebb mozdulat, a legkisebb mentális rezgés mindent felborít. De amíg tart, addig teljesen tiszta. És egy szupramentalizált életben ez kell legyen a FOLYAMATOS állapot. A mentalizált akarat már nem léphet közbe; mert lehet, hogy spirituális akaratod van, az életed lehet a spirituális akarat állandó kifejeződése (ez történik mindenkivel, aki úgy érzi, hogy az Isteni vezeti őket belülről), de ezt még mindig a mentális írja át. Nos, amíg ez így van, nem beszélhetünk szupramentális életről. A szupramentális élet TÖBBÉ NEM megy át az elmén. Az elme ahogy minden áthalad rajta a mozdulatlan átmenet területe. A legkisebb rándulás elég, hogy minden felboruljon.

(csend)

Tehát mondhatjuk, hogy a Szuperelme csak a tökéletes egyöntetűség állapotában tud megnyilvánulni a földi tudatosságban - mely egyöntetűség a Legfelsőbbel való spirituális azonosulásból fakad: minden a Legfelsőbbé válik a tökéletes egyöntetűségben. És ennek automatikusak kell lennie, nem egy tudatos akaratból, intellektuális erőfeszítésből, vagy az állapotot megelőző megértésből fakad - ezek egyike sem. Spontán és automatikusan kell történjen; már ne úgy reagálj arra, ami kívülről jön, mintha kívülről jönne. Az érzékelés és reagálás mintáját le kell cserélni a folyamatos megfigyelés állapotára és (nem úgy értem, hogy minden esetben ugyanolyan, mert szükségszerű, hogy minden dolog sajátságos reakciót igényel), de mondhatnánk, hogy különösen az azonnali reakcióktól mentes. A különbség, hogy egyik esetben jön valami kívülről és megcsap, ezáltal reakcióra késztet, míg a másikban szabadon kering egy rezgés, és teljes természetességgel létrehozza az átfogó tevékenységhez szükséges rezgéseket. Nem tudom, hogy érthető vagyok-e... A különbség, hogy az egyik a rezgés mozgása, ami egy ezzel AZONOS tevékenységben kering, a másik pedig egy külső forrásból származó mogzás, ami megérint, és kap egy reakciót (ez megszokott emberi tudatossági állapot). De miután azonosítottuk a tudatosságunkat a Legfelsőbbel minden mozgás mondhatni benső - benső abban az értelemben, hogy semmi nem jön kívülről; csak keringő dolgok vannak, amik hasonlóság vagy szükség alapon természetes módon létrehozzák vagy megváltoztatják a rezgéseket a keringési környezetben.

Számomra ez nagyon ismerős, mert folyamatosan ebben az állapotban vagyok. Soha nincs az az érzésem, hogy valami kívülről jön, és belém ütközik; inkább úgy érzem, hogy van számos, néha ellentmondásos benső mozgás bennem, és a folyamatos keringés létrehozza a mozgásnak megfelelő benső változásokat.

Ez az a nélkülözhetetlen alap.

És ebben az állapotban majdnem automatikusan jön a kiterjedés, ami bizonyos, nehezen kivehető változásokat tesz szükségessé a testben. Még mindig teljesen benne vagyok ebben a problémában.

Aztán ez a rugalmasság... Ez azt jelenti, hogy képes vagy feloldani magad; az ön-egyediesülés alatti teljes élet a tudatos, akaratlagos határozott formába öntés időszaka, amit aztán le kell bontani. Ahhoz, hogy tudatos, egyéniesült lénnyé válhass, folyamatos akaratlagos határozott formába öntés kell, mindenben; és aztán, megint folyamatosan, az ellentétes mozgásra van szükség - még nagyobb akarattal. De ugyanakkor a tudatosság nem vesztheti el az egyéniesülés során megszerzett előnyöket.

Azt kell mondjam, ez nehéz.

A gondolatoknál ez elemi szintű, nagyon egyszerű. Nem bonyolult az érzések esetében sem; a szív, az érzelmi lény számára kiterjedni a Legfelsőbb dimenzióiba viszonylag könnyű. De ez a test! Nagyon nehéz, nagyon nehéz úgy, hogy a test ne veszítse el a központját (hogyan mondjam?) sűrűsödési központját - anélkül, hogy feloldódna az őt körülvevő masszában. Bár, ha egy természetes környezetben lennék, hegyekkel, erdőkkel és folyókkal, sok térrel és természeti szépségekkel, igen kellemes tudna lenni! De fizikailag lehetetlen egyetlen lépést is tenni anélkül, hogy kellemetlen, fájdalmas dolgokba ütköznénk. Néha egy kellemes szubsztanciával kerülsz kapcsolatba, ami harmonikus, meleg, egy magasabb fénnyel rezeg; megtörténik. De ritka. Virágok, igen, néha virágok - néha, nem mindig. De a materiális világ, oh! Minden oldalról ágyúz; mardos és marcangol - megmar, karmol és megver mindenféle olyan dolog ami. amik egyszerűen nem virágoznak. Milyen nehéz mindez! Oh, mennyire zárt is az emberi élet! Mennyire összezsugorított, megkeményített, fény és melegség nélküli. hogy az örömről ne is beszéljünk.

Néha, amikor áramló vizet látsz, vagy egy napsugarat a fák közt - oh, hogy tud énekelni! A sejtek énekelnek, boldogak.

Mivel a fizikai átváltozás ennyire nehéz, az ember arra gondol, hogy nem lenne-e előnyös "materializálni" valamit, okkultan dolgozni - okkult módszerekkel létrehozni egy új testet?

Az volt az elképzelés: hogy néhány lény itt, a fizikai világban először elérjen egy olyan szintű ráébredést, ami megadja nekik az erőt, hogy materializáljanak egy szupramentális lényt.

Egyszer elmeséltem neked, hogy testet adtam egy vitális lényre - de nem tudtam materiálissá tenni azt a testet; lehetetlen lett volna: valami hiányzik. Valami hiányzik. Még ha láthatóvá is válik, valószínűleg nem lehetne véglegessé tenni - dematerializálódna a leghalványabb lehetőségnél. Ezt a véglegességet nem tudjuk elérni.

Ezt Sri Aurobindo és én megbeszéltük - úgy is mondhatjuk, hogy "megbeszéltük" - beszéltünk róla, és ő is ugyanúgy gondolta, ahogy én is: igen, létezik egy erő, hogy VÉGLEGESÍTSÜK itt a földön a formát, egy erő, amivel nem rendelkezünk. Még akik képesek dolgokat materializálni sem képesek tartóssá tenni materializációjukat; azok nem maradandók, nem tartósak - nincs meg bennük a fizikai dolgok minősége.

Így e minőség nélkül nem tudjuk biztosítani a teremtmény állandósságát.

Ismertem részletesen a teljes okkult folyamatot, de soha nem lettem volna képes materiálisabbá tenni azt a lényt, még ha próbáltam volna sem - láthatóvá igen, de nem tartóssá és fejlődővé.

1962. január 21.

¹ 67., 68., 69. aforizmák _(vissza)

² Lásd Anya kommentárjait a tapasztalatairól a Kérdések és Válaszok 1957-58 -ban (1958. február 19.) _(vissza)

³ Egy amerikai, Kennedy Elnök barátja, aki analógiát vont aközött; amikor egy szarvasra vadászunk az erdőben, és amikor a Szuperelmére vadászunk: 'Hogyan lehet úgy észrevenni a Szuperelmét, ahogyan egy vadász észreveszi a szarvast az erdőben? Mik a jelek, amikről fel tudja ismerni?' Lásd Agenda II, 1961 Február 25. _(vissza)

70. Vizsgáld magadat sajnálat nélkül; akkor könyörületesebb és részvevőbb leszel mások felé.

Nagyon jó!

Ez nagyon jó, nagyon jó mindenkinek, különösen azok számára, akik azt hiszik, hogy ők annyira különbek.

De tényleg, ez valami nagyon mély.

Tulajdonképpen ez pontosan az a tapasztalat, amin keresztülmentem az elmúlt napokban; majdnem olyan, mint a hozzáállás megfordulása.

Valójában, az emberek mindig is áldozatnak tartották maguknak, akiket az ártalmas erők üldöznek - a bátrak felveszik a harcot, a többiek siránkoznak. De egyre inkább van egy nagyon konkrét elképzelés arra a szerepre, amit az ártalmas erők játszanak a teremtésben, és hogy ösztönző erőkként szinte feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a teremtést fejlődésre késztessék, és arra, hogy újra a saját Kiindulópontjává váljon. És volt egy annyira világos vízió, hogy inkább kell megvalósítanunk saját átalakulásunkat - ez az, amiért imádkoznunk kell, amit végre kell hajtanunk -, minthogy az ártalmas erők átváltozását vagy megszűnését kívánnánk. Ez mind a földi, és nem az egyéni szempontból van így. Ez volt az összes hiba hirtelen látomása, minden értetlenség, minden tudatlanság, minden sötétség, és - ami még rosszabb - az összes rosszakarat a föld tudatosságából, amely felelősnek érezte magát ezen hátráltató erők és lények további fennmaradásáért, és felajánlotta azokat egy nagy... ez több volt, mint törekvés, ez egyfajta égő áldozat volt, annak érdekében, hogy az ártalmas erők eltűnhessenek, hogy ne lehessen semmi okuk arra, hogy létezzenek, már nem szükséges, hogy ott legyenek rámutatni, mindarra, aminek meg kell változnia.

Az ártalmas erőket az isteni életnek ezek a tagadásai tették szükségessé. És a föld tudatosságának ez a Legfelsőbb felé történő mozgása, mindezen dolgok felajánlása ilyen rendkívüli intenzitással, egyfajta jóvátétel volt, hogy ezen hátráltató erők eltűnhessenek.

Ez egy nagyon intenzív tapasztalat volt, amelyet lefordítani így lehet: "Vedd az összes rossz cselekedetemet, vedd mindet, fogadd el, töröld ki, és ezek az erők eltűnhetnek."

Ez lényegében az, amit ez az aforizma mond, a másik végéről nézve. Amíg csak egyetlen emberi tudatosság is magában hordozza annak lehetőségét, hogy a nagy isteni Formálódással ellentétesen érezzen, cselekedjen, gondolkodjon, vagy létezzen, lehetetlen bárki mást okolni ezért; lehetetlen okolni azokat az ártalmas erőket, amelyek azért maradnak a teremtésben, hogy általuk lásd és érezd, hogy milyen messze kell még menned.

(csend)

Olyan volt ez, mint egy emlék, a legfelsőbb Szeretet tudatának egy örökké jelenlévő emléke, amely az Úr által áradt a földre, - BELE a földbe - hogy azt újra visszavonzza Magához. És valóban ez volt az isteni természet lényegének leereszkedése a legteljesebb isteninek a tagadásba, és így azon állapot feladása a földi sötétség felvétele érdekében, azért hogy a Föld vissza legyen hozva az isteni állapotba. És hacsak nem válik Az - a legfelsőbb Szeretet - mindenhatóan tudatossá itt a Földön, a visszatérés sohasem lehet végleges.

Ez a nagyszerű isteni Formálódásnak a víziója után jött.¹ "Mivel ez a világ fejlődő" - tűnődtem - "mivel egyre inkább az Istenivé válik, nem lesz mindig jelen a nem isteninek ez a mélyen fájdalmas érzete, azé az állapoté, amely az eljövendőhöz képest nem isteni? Nem mindig lesz ott amit "hátráltató erőknek," nevezünk, más szóval, azok a dolgok, amelyek nem követik a mozgást harmonikusan? Aztán jött a válasz, a látomás Arról: "Nem, a nagy Lehetőség pillanata közeledik, a pillanat, a tökéletes Szeretet lényege megnyilvánulásának pillanata, ami képes átalakítani ezt a nem-tudatosságot, ezt a tudatlanságot és ezt a vele együtt járó rosszakaratot egy - teljesen haladó, teljesen átfogó, tökéletességre szomjazó - fényes és örömteli fejlődésbe."

Ez nagyon konkrét volt.

És ez megfelel egy olyan állapotnak, amelyben te olyan TÖKÉLETESEN azonosulsz mindennel, ami van, hogy konkrétan mindenné válsz, ami isteni-ellenes - és így ajánlhatod azt fel. Ezt fel lehet ajánlani, és valóban át lehet alakítani ezen a felajánláson keresztül.

Ez a fajta szándék az emberekben a tisztaságra, Jóra (ami szokásos mentalitással kifejezve egy igény az erényességre), valójában a NAGY AKADÁLYA a valódi önátadásnak. Ez a gyökere a Hamisságnak, maga a képmutatás forrása; annak elutasítása, hogy az ember a nehézségek terheiből kivegye a részét. És ez az, amit Sri Aurobindo érintett ebben aforizmában, közvetlenül és nagyon egyszerűen.

Ne próbálj meg erényesnek látszani. Lásd milyen mértékben egyesültél, milyen mértékben vagy EGY minden isteni-ellenessel. Vedd ki a részed a terhekből; fogadd el, hogy te magad is tisztátlan és hamis vagy, és így képes leszel arra, hogy felvedd az Árnyékot és felajánld azt. És abban a mértékben fognak megváltozni a dolgok, amennyire képes vagy magadra ölteni és felajánlani.

Ne próbálj a tiszták közé tartozni. Fogadd el, hogy azokkal vagy, akik a sötétségben vannak, és teljes szeretettel ajánl fel mindent.

1962. január 21.

¹ Lásd az előző aforizma kommentárját. _(vissza)

71. Egy gondolat az igazságra kilőtt nyílvessző; egy pontot eltalálhat, de nem tudja lefedni az egész céltáblát. Az íjász viszont túlságosan is elégedett a sikerével ahhoz, hogy bármi továbbit kérjen.

De ez nyilvánvaló! Annyira nyilvánvaló számunkra.

Igen, de hogy feded le az egész célt?

Ne légy egy íjász!

Ez a kép csodálatos. Tökéletes azok számára akik azt hiszik, megtalálták az igazságot.

Ezt jó elmondani azoknak, akik azt hiszik, megtalálták az igazságot, pusztán azért mert megérintettek egy pontot.

Mégis, hányszor mondtuk már, hogy ez nem elég!

Az ember feltehetné a kérdést: a napon amikor képessé válik lefedni az egész célt, más szavakkal megismer minden nézőpontot és azok hasznosságát, akkor, amikor már látja, hogy az összes dolog hasznos és helye van, hogyan tud cselekedni? A cselekvéshez nem kell, hogy valamennyire kizáróak, vagy harciasak legyünk?

Halottad a Dél - Franciaországban élő filozófus történetét? Nem emlékszem a nevére, egy nagyon jól ismert ember volt. A Montpellieri Egyetem professzora volt és a közelében lakott. Több út vezetett a házához. Ez az ember, amikor elhagyta az egyetemet és elért a kereszteződéshez, ahol az utak szétváltak, történetesen mindegyik a házához vezetett, egyik erről, másik arról, harmadik amarról. Így szokta mondani magának, minden nap, amikor ott áll a kereszteződésnél és tanakodik: "Melyiket válasszam?" Mindegyiknek volt előnye és hátránya. Mindez átsuhant a fején, az előnyök és a hátrányok és ez, vagy az, és elpocsékolt félórát azzal, hogy melyik utat válassza hazafelé!

Ezzel a példával szerette volna bemutatni, hogy a gondolat akadályozza a cselekvést: ha elkezdesz gondolkodni, nem cselekszel.

Ez az analógia nagyon pontos ezen a síkon, de a magasabb birodalmakra nem érvényes - fönt pont az ellenkezője van! Amíg íjász maradsz, aki egy pontot megérint, ez van; minden alatta lévő intelligencia ilyen, mindenféle lehetőséget lát, ezért nem tud dönteni és cselekedni. Ahhoz, hogy megláthasd a célt, a minden befogadó igazságot, át kell menj a másik oldalra. És amikor ezt megteszed, nem végtelen igazság összegét fogod találni, megszámlálhatatlan igazságot amik összeadódnak és egyesével át kell nézd, ezáltal lehetetlenné válik megérteni az egészet egy szempillantás alatt; amikor felmész az egészet látod elsőre, EGY PILLANTÁS ALATT, teljességében, megosztás nélkül. Itt már nem kell dönteni; ez egy látomás: AZT kell megtenni. Nem dönteni kell e között és a között, már nem így működik. A dolgok már nem egymásután követik egymást; inkább egy állandó látomás van egy egészről, ami egységként létezik. A döntés egyszerűen egy látomás.

Amíg nem vagy ebben az állapotban, nem láthatod az egészet. Az igazságot nem lehet egymásután meglátni, azzal, hogy egyik igazságot a másikhoz adjuk; az elme pontosan ezt teszi, és ezért képtelen meglátni az egészet. Nem tudja megtenni. Az elme mindig egymás után fog látni dolgokat, összeadja azokat, de ez nem AZ, valami mindig kikerül téged - az igazság jelentése, érzete el fog kerülni.

Csak akkor láthatod meg teljességében az igazságot, amikor egy időben, globálisan érzékelni tudod az egészet.

Ekkor a tett már nem döntés, ami lehet hibás, korrigálandó, megbeszélendő, hanem egy tiszta látomás arra, hogy mit kell tenni. És ez a látomás tévedhetetlen.

1962. február 3.

72. A Tudás felvirradásának jele, hogy azt érzem, eddig még keveset tudok vagy semmit sem, és mégis, ha csak a saját tudásomat ismerhetném, akkor már mindent birtokolnék.

Alvás közben szerezhetünk egy pontos tudást arról, hogy mi fog történni, néha elképesztően pontos anyagi részletekkel; mintha egy okkult síkon mindent a legapróbb részletig kidolgoztak volna. Igaz ez? Mi a tudás szintje? Több van? Hogyan szerezhetünk ehhez éber állapotunkban tudatos hozzáférést? És miért van, hogy amikor komoly embereknek van egy isteni felismerésük néha döbbenetesen tévesek az előrejelzéseikben?

Ohh, de ez egy egész világ? Ez nem egy kérdés, hanem húsz!

Különféle figyelmeztető álmok vannak. Vannak, amik azonnal teljesülnek – megálmodod éjjel, hogy másnap mi fog történni – míg mások különböző időtávokban testesülnek meg; az ilyen álmokat más birodalmakban látjuk attól függően, hogy mennyi időbe telik megtestesülniük.

Minél közelebb vagy az abszolút bizonyossághoz annál nagyobb az időkülönbség mert az ilyen víziók birodalma igen közel van az Eredethez és hosszú idő telhet el aközött, hogy felismerjük, hogy mi fog történni amíg bekövetkezik. De mivel ilyen közel van az Eredethez, a felismerés nagyon biztos. Amikor a Legfelsőbbel azonosulunk, van egy hely, ahol mindent félreérthetetlenül ismerünk: a múltban, a jelenben, a jövőben és mindenhol. De akik odajutnak, általában elfelejtik amit láttak amikor visszatérnek. Egy kifejezetten szigorú fegyelemre van szükség, hogy emlékezzünk. Ez az egyetlen birodalom, ahol nem tévedhetünk.

De ritkán van ott az összes kommunikációs kapocs, ezért ritkán emlékszünk.

Mindegy, visszatéve amiről beszéltem, attól függően, hogy milyen szinten látunk, meg tudjuk nagyjából becsülni, hogy mennyi idő szükséges a megtestesüléshez. A közeli dolgok már megtestesültek, önmagukban léteznek és láthatjuk őket a finom fizikaiban – ott már léteznek, és ezeknek a képeknek a tükröződése (nem is másolata) vagy kivetülése az, ami meg fog testesülni az anyagi világban másnap, vagy néhány órával később. Ebben az esetben pontosan látod a dolgokat, az összes részlettel, mert már ott van. Minden a látásod erejétől és pontosságától függ: hogyha a látásod objektív és őszinte, úgy fogod látni a dolgot, ahogy van; hogyha hozzáteszed a személyes érzelmeidet vagy véleményedet, kiszíneződik. A finom fizikaiban a pontosság kizárólag az érzékelőtől függ attól, aki lát.

De amint egy finomabb birodalomba térünk át, mint amilyen a vitális (és még inkább mint a mentális) egy szűk határon mozognak a lehetőségek. Látod a durva körvonalait annak ami történni fog, de a részletek lehetnek így vagy úgy: lehetséges, hogy egyes akaratok vagy befolyások közbeszóljanak és eltéréseket hozzanak létre.

Ez azért van, mert mintha az eredeti Akarat különböző szinteken tükröződne és mindegyik szinten más a képek kapcsolata és rendezettsége. A világ amiben élünk a képek világa. Nem a dolog annak lényegében, pusztán annak tükröződése. Mondhatnánk, hogy anyagi létezésünkben pusztán tükröződések vagyunk, egy képe lényegi valóságunknak. Ezen tükröződések modalitásai azok, amik behozzák a hibákat és hamisságokat (amit lényegében látunk az tökéletesen igaz és tiszta, az örökkévalóságból létezik, míg a képek lényegében változóak). És attól függően, hogy a rezgésekbe mennyi hamisság kerül, növekszik a torzulás és elváltozás mértéke. Mondhatjuk, hogy minden dolognak, minden eseménynek és minden körülménynek van egy tiszta léte – az igazi léte - és a létezés különböző szintjein egy jelentős számú tisztátlan és eltorzult léte. Például van egy jelentős torzulási kezdet az intellektuális birodalomban (sőt, a mentális birodalom jelentős mennyiségű torzulást hordoz) és ez csak növekszik, ahogy közbelépnek az érzelmi és az érzékelési birodalmak. Amikor a mentális birodalomba érkezik, a látomás gyakran felismerhetetlen. Teljesen eltorzul. Annyira, hogy van amikor nagyon nehéz felismerni, hogy „ez” „annak” a materiális kifejeződése – már nincs sok hasonlóság!

Meglehetősen új így megközelíteni a problémát és ez sok dologhoz adhatja meg a kulcsot.

Vegyük például, hogy van valaki akit jól ismersz és gyakran látod materiálisan: amikor a finom fizikaiban látod, egyes aspektusai feltűnőbbek, láthatóbbak lesznek, hangsúlyosabbak; a fizikaiban ezek észrevétlenek mert a materiális szürkeség, ahogy oly sok minden mással is, ezzel is összemosódott. Egyes jellemvonások amik fizikailag soha nem jelentek meg most annyira hangsúlyosak lesznek, hogy igen láthatóvá válnak. Amikor ránézel valakire fizikailag, látod a bőrszínét, a vonásai formáját, az arckifejezését… [ha] abban a pillanatban meglátnád a finom fizikaiban, meglátsz az arca különböző részein különböző színeket, a szemében egy kifejezést vagy fényt amit nem láttál korábban – egy erősen más általános megjelenés erős érzete ami a fizikai szemünk számára idegenszerű. De a finom látás számára ez nagyon kifejező és sokat elárul az illető jelleméről, vagy a befolyásokról, ami alatt áll (olyanról beszélek, amit néhány napja figyeltem meg).

Tehát, attól függően, hogy milyen birodalomban vagy tudatos és hol látsz, különböző fokú pontossággal és eltérő távolságból látsz eseményeket vagy érzékelsz képeket. Az egyetlen igazi és biztos látás az Isteni Tudatosság látása. Ezért a feladat, hogy tudatossá váljunk az Isteni Tudatosságra és folyamatosan fenntartsuk azt az élet minden részletében.

Addig is, sokféle képen kaphatunk jelzéseket. Az a pontos, precíz és… (mi a helyes szó?) megrögzött látás amivel a legtöbb ember bír különböző forrásokból származhat. Ez lehet egy identitáson keresztüli látás körülményekkel és dolgokkal, amikor megtanultad kiterjeszteni a tudatosságod. Ez lehet a láthatatlan világ valamilyen fecsegője aki fejébe vette, hogy elmondja mi fog történni – gyakran ez a helyzet. Minden a „hírnököd” erkölcsétől függ: hogyha a te károdra szórakozik, akkor történeket talál ki neked – majdnem mindig ez történik azokkal akik entitásoktól kapják az információkat. Csaliként többször elmondhatják, hogyan fognak végződni dolgok (mert valamilyen vitális vagy mentális birodalomban univerzális tudással rendelkeznek); majd amikor biztosak benne, hogy bízol bennük, elkezdenek füllenteni, és ahogy angolul mondják bolondot csinálsz magadból. Ez gyakran megesik! Magasabb tudatossággal kell bírj, mint ezek a cimborák, ezek az entitások (vagy van aki kisisteneknek hívja őket) és le kell tudnod felülről ellenőrizni az állításaik értékét.

Egy univerzális mentális látással láthatod (és ez nagyon érdekes) hogyan működik a mentális világ, hogy megtestesüljön a fizikai szinten. Látod a különböző mentális formációkat, hogy hogyan futnak és ütköznek össze, olvadnak egybe és viszonyulnak egymáshoz, melyikük ragadja magához az irányítást, fejt ki erősebb hatást és nyer egy teljesebb megtestesülést. Na most, ha tényleg egy magasabb látást szeretnél, ki kell szállj a mentális világból és látnod kell az eredeti akaratokat ahogy leereszkednek, hogy megtestesüljenek. Ebben az esetben lehet, hogy nem kapod meg az összes részletet, de a központi TÉNY, a tény a központi igazságában, vitathatatlan, tagadhatatlan, abszolút igaz.

Vannak akiknek megvan a képessége, hogy már a földön létező dolgokat jósoljanak meg, de messziről, távol a fizikai szemektől – ők általában azok akik képesek kiterjeszteni és megnyújtani tudatosságukat. A látásuk kicsit finomabb mint a fizikai látás és egy, a materiális hasonmásánál finomabb szervtől függ (ezt nevezhetnénk egy szerv „életének”). Tehát azzal, hogy kivetítik a tudatosságukat és megvan az akaratuk, hogy lássanak, tisztán láthatnak olyan dolgokat amik léteznek de kívül esnek a látásunk megszokott mezőjén. Akiknek megvan ez a képességük – az őszinte emberek akik arról beszélnek amik látnak, nem a blöffölők – tökéletes precizitással és pontossággal látnak.

Végül is az az abszolút őszinteség a döntő tényező azoknál akik előrejeleznek vagy előre látnak. Sajnos az emberek kíváncsisága miatt az állhatatosságuk és a nyomás amit kifejtenek (aminek nagyon kevesen tudnak ellenállni) a belső képzelet egy majdnem önkéntelen mechanizmusa lép működésbe ami hozzáteszi azt a kicsi hiányzó részt valamihez, ezt pedig már nem láttuk tisztán vagy precízen. Ez okozza az előrejelzés hibáit. Nagyon kevesek elég bátrak ahhoz, hogy azt mondják „Oh, ezt nem tudom, ezt nem láttam, ez elkerült.” Nem elég bátrak kimondani ezt maguknak! Ezért a képzelet egy kis cseppje, ami szinte tudat alatt kerül oda, a látást vagy információt felkerekítjük – lehet, hogy semmi sem lesz belőle! Nagyon kevesen képesek ellenállni ennek a hajlamnak. Nagyon-nagyon sok médiumot ismertem, sok különlegesen tehetséges lényt és csak egy maroknyi volt képes megállni ott, ahol a tudásuk véget ért. Vagy kidíszítették. Ettől lesznek ezek a képességek kicsit félreérthetőek. Egy nagy szentnek, bölcsnek kellene legyünk, teljesen mentesek más emberek befolyásától (nem azokról beszélek akik hírnevet keresnek: ők a legégbekiáltóbb csapdákba is beleesnek); mert még a jó szándék – hogy ki akarok elégíteni másokat, kedvükben akarok járni, segíteni akarok nekik – is elég ahhoz, hogy torzuljon a látás.

Miután az eseményeket előkészítik a finom fizikai világban és meglátjuk őket, túl késő közbelépni? Cselekedhetünk még?

Van egy érdekes példa amit ilyenkor mindig elmesélek. A szóban forgó illető mesélte el nekem. Régen (te még csecsemő lehettél) a Le Matin újság megjelentetett egy képregényt egy lift kezelőnek, vagy londinernek öltözött fiúról (angolul mesélte a történetet), aki egyik ujjával az időpontra mutatott, vagy valami ilyesmi. Az illető utazott és valamilyen nagyváros (nem emlékszem melyik) nagy hoteljában szállt meg. És azt mesélte nekem, hogy egy éjszaka, vagy kora reggel volt egy álma: a londiner egy halottaskocsit mutatott neki (tudod, amit Európában arra használnak, hogy a halottakat a temetőbe vigyék) és meghívta, hogy lépjen be! Ezt látta. És amikor összekészült aznap reggel és elhagyta a szobáját (ami a legfelső emeleten volt) a pihenőn ott volt ugyanaz a fiú, ugyanúgy öltözve, és hívta, hogy lépjen be a liftbe. Sokkot kapott. Visszautasította: „Köszönöm, nem!”. A lift lezuhant. Darabokra esett és akik benne voltak mind meghaltak.

Azt mondta, ezután hitt az álmokban!

Ez egy látomás volt. Látta a londinert, de a lift helyett a halottaskocsiját mutatta meg. Majd amikor látta, hogy a fiú ugyanúgy gesztikulál (teljesen mint a képregényben) azt mondta, „Nem köszönöm! Inkább lesétálok.” És a (hidraulikus) lift elromlott. Lezuhant, összenyomva mindenkit aki benne volt.

Megkérdezett róla és az én magyarázatom az volt, hogy egy entitás előre figyelmeztette. A londiner képe egy intelligens, tudatos közvetítőre utal – valószínűleg nem a férfi tudatalattijából jött. [[Anya kifejtette „A kép miatt gondolom, hogy ez egy entitás volt, az alsó tudatos egyszerűen a tényről figyelmeztette volna.”]] Vagy a finom fizikaiban látta meg és az alsó tudatos része tudta – de akkor miért egy ilyen képet adott neki? Nem tudom. Talán valami a legalsó tudatosában tudta, mert a baleset már létezett a finom fizikaiban. Mielőtt itt megtörtént, már létezett a baleset – „a baleset törvénye”.

Természetesen minden esetben van egy idő eltolódás, néha néhány óra (ez a maximum), néha néhány másodperc. A dolgok gyakran bejelentik jelenlétüket, de eltarthat néhány másodpercbe vagy percbe mire kapcsolatba kerülnek a tudatosságoddal. Én folyamatosan, folyamatosan tudatában vagyok annak, hogy mi fog történni – teljesen érdektelen dolgok, valójában; az, hogy tudom őket előre nem változtat semmin. De itt léteznek körülöttünk és egy megfelelően széles tudatossággal mindent tudhatunk. Például tudom, hogy valaki hoz nekem egy csomagot, hogy valaki el fog jönni és így tovább. Ez ilyen, minden nap van. Mivel a tudatosságom messzire nyúlik és kiterjed – ezért kapcsolatba kerül dolgokkal.

De a dolog már létezik, ezért nem lehet előérzetnek hívni; csupán arról van szó, hogy szüksége van néhány másodpercre, hogy számunkra is megvalósuljon, hogy kapcsolatba kerüljön az érzékeinkkel, mert egy ajtó vagy fal meggátolja, hogy lássuk.

Sok ilyen tapasztalatom volt. Egyszer sétáltam egy hegyi ösvényen, ahol csak egy ember fért el: az egyik oldalon szakadék a másik oldalon meredek szikla. Három gyerek volt mögöttem és egy negyedik ember zárta a sort. Én vezettem. Az ösvény a sziklát kerülgette ezért nem láttuk, mi van elől. Mellesleg igen veszélyes volt: egyszer megcsúszol és leesel a szikláról. Elől sétáltam amikor hirtelen, más szemekkel mint ezek (bár nagyon figyeltem a lépteimet) láttam egy kígyót, ahogy a kanyar mögött feküdt. Várt. Tettem egy óvatos lépést és a kígyó tényleg ott volt! Ez megóvott a meglepetés sokkjától (mivel tudtam, hogy ott van ezért óvatosan közelítettem) és mivel nem kaptam sokkot a meglepetéstől, anélkül, hogy megijedtek volna azt tudtam mondani a gyerekeknek: „Álljatok meg, maradjatok csendbe, ne mozduljatok.” Egy sokk balesethez vezethetett volna – a kígyó, egy vipera, hallott minket és ezért védekező állásba helyezkedett, feltekeredett a lyuka előtt, a fejét ingatta. Franciaországban volt. Semmi nem történt, de zűrzavarral és háborgással ki tudja?...

Ez nagyon-nagyon gyakran megtörténik velem – kígyókkal négyszer fordult elő. Egyszer Ariankuppam- ban, egy halászfaluban történt, ahol a folyó beleömlik a tengerbe. Gyorsan leszállt az éj, koromsötét volt, sétáltunk az úton amikor egy lépés közepén - már felemeltem a lábam és épp le akartam tenni - hallottam egy határozott hangot a fülemben ahogy azt mondta „Vigyázz!”. Pedig nem szólt senki. Ezért vigyáztam, és éppen ahogy le akartam tenni a lábam, láttam egy hatalmas fekete kobrát, pont ott, ahová az előtt mit sem sejtve le akartam tenni a lábam. Na már most, ők nem szeretik az ilyesmit! Szélesre tárt csuklyával, magasra tartott fejjel, királyként siklott át. Biztosan megbüntetett volna arcátlanságomért!

Több száz ilyen tapasztalatom volt – éppen az utolsó másodpercben figyelmeztettek (egy másodperccel sem túl korán) – és nagyon különböző körülmények közt. Egyszer Párizsban épp átkeltem a Boulevard Saint Michel (elhatároztam, hogy egyesülök a pszichikus jelenléttel, a benső Istenivel, bizonyos számú hónap alatt és ezek voltak a legutolsó hetek – csak erre gondoltam, csak ez kötött le). A Luxembourg Gardens-nél laktam és arra mentem sétálni, hogy a kertben üljek aznap este – még mindig zárkózva. Elértem egy kereszteződéshez – nem túl okos ilyen helyen átkelni amikor befelé fordulsz! Tehát ebben az állapotban elkezdtem átmenni amikor sokkot kaptam mintha valami megütött volna és ösztönösen hátraugrottam. Ahogy hátraugrottam egy villamoskocsi száguldott el. Kicsit több, mint egy karnyújtásnyira éreztem a villamoskocsit. Megérintette az aurámat, a védelmező aurámat (ez az aurám nagyon erős volt akkoriban - mélyen az okkultizmusban voltam és tudtam, hogyan tartsam fenn). Megérintette a védelmező aurámat és szó szerint hátralökött, mint egy fizikai sokk. Ehhez társultak még a villamosvezető szitkozódásai!

Épp időben léptem hátra, hogy elszáguldhasson a villamoskocsi.

A védelem számos különböző forrásból származhat. Gyakran egy kis entitás, vagy valamilyen más lény szólt. Volt, amikor az aura védett meg – mindenféle. Az életem ritkán korlátozódott a fizikai testre. Ez hasznos, ez jó. Szükséges is – erősíti a képességeidet. Théon már az elején megmondta: „Ti emberek megvonjátok magatoktól a leghasznosabb érzékeket, MÉG AZOKAT IS AMIK A MINDENNAPI ÉLETHEZ KELLENEK.” Hogyha a benső érzékeidet fejleszted (ő ezeknek remek neveket adott) akkor képes vagy… És ez igaz, abszolút igaz, végtelenül többet tudhatunk, mint amit most tudunk, pusztán az érzékeinket használva. És nem csak mentálisan, hanem vitálisan, sőt még fizikailag is.

De mi a módszer?

Oh, a módszer igen könnyű! Különböző tudományágak [gyakorlatok] vannak erre. Ez attól függ, hogy mit szeretnél elérni.

Ez attól függ. Mindennek megvan a saját módszere. De a legfontosabb módszer, hogy akard, hogy hozz egy döntést. Aztán kapsz egy leírást az összes ilyen érzékről, és hogy hogyan működnek – ez egy hosszadalmas folyamat. Választasz egy (vagy több) érzéket, talán azt amire az elején a legjobban alkalmas vagy és döntesz. Aztán követed ezt a tudományágat [gyakorlatot]. Ez hasonló, ahogy eddzünk az izmaink fejlesztéséhez. Így akaraterőt is létre tudsz hozni magadban.

A finomabb érzékekhez a módszer, hogy létrehozz egy pontos képet arról, amit szeretnél, lépj kapcsolatba az ehhez kapcsolódó rezgéssel aztán koncentrálj és gyakorolj. Például, gyakorlod, hogy egy tárgyon keresztül láss, vagy, hogy egy hangon keresztül halj,¹ vagy, hogy távolra láss. Például ágynak dőltem egyszer több hónapig, amit igen unalmasnak találtam – látni akartam. Egy szobában voltam, és emögött a szoba mögött volt egy másik kis szoba a mögött pedig valamilyen híd; a kert közepén a híd lépcsővé változott ami egy nagyon tágas és gyönyörű műterembe/garzonba vezetett a kert közepén [[1898-ban a párizsi Rue Lemercier műterem/lakás]]. Látni akartam mi történik a műteremben, untam a szobámat! Tehát teljesen mozdulatlanná váltam, és fokozatosan, fokozatosan kiküldtem a tudatosságomat. Ezt a gyakorlatot gyakran végeztem, mindennap egy előre meghatározott órakor. Először a képzeleteddel kezded aztán ténnyé válik. Egy idő után meghatározottan érezem, hogy a látásom fizikailag mozog: követtem és olyan dolgokat láttam a lépcsőkön lemenve történni, amiről fogalmam sem volt. Az este ezt megerősíttettem azzal, hogy megkérdeztem „Így történt? Ez volt?”

De minden ilyet hónapokig, türelmesen, szinte csökönyösen kell gyakorolni. Az érzékeket egymásután veszed: hallás, látás és végül az ízlelés, szaglás és érintés finomabb aspektusait.

Az elmével könnyebb, mert jobban hozzászoktunk, hogy ott koncentrálunk. Amikor végig akarsz gondolni valamit, vagy megoldást akarsz találni valamire, akkor abbahagysz mindent, a gondolatodra vagy problémádra fókuszálsz és csak koncentrálsz és koncentrálsz, felnagyítod a probléma nehézségét. Abbahagysz mindent vársz amíg, a koncentráció puszta ereje miatt jön egy megoldás. Amíg megtanulod, ehhez is kell egy kis idő; de hogyha valaha jó tanuló voltál, akkor megvan benned valamennyire ez a képesség – nem annyira nehéz.

A fizikai érzékeknek van egyfajta kiterjesztése. Például az amerikai indiánok, a hallás és szaglás érzékei sokkal kiterjedtebbek, mint a mieink (a kutyákban is). Amikor nyolc vagy tíz éves voltam, volt egy Indián barátom aki a Hippodrome napjaiban jött Buffalo Bill-el – ez régen volt, nyolc éves lehettem. Annyira ügyes volt, hogyha a fülét a földre tette, a rezgések erejéből megmondta, milyen messziről jöttek a lépések. Minden gyerek azonnal azt mondta, hogy „Nagyon szeretném tudni, hogy kell ezt csinálni!” Így aztán kipróbálod.

Így készíted elő magad. Azt hiszed, hogy csak élvezetből teszed, de felkészíted magad arra, ami majd később jön.

1962. február 27.

¹ A hang mögötti hallás, Anya elmagyarázta, „azt jelenti, hogy kapcsolatba lépünk a materiális tény mögötti finom valósággal: a szó vagy a fizikai hang mögött, vagy például a zene mögött. Koncentrálsz aztán meghallod, hogy mi van mögötte. Ez azt jelenti, hogy kapcsolatba lépsz a külsőségek mögötti vitális valósággal (lehet mentális valóság is de a fizikai zaj mögött általában egy vitális valóság van).” _(vissza)

73. Amikor jön a Bölcsesség, az első tanítása ez: "Olyan dolog, hogy tudás nem létezik; csak a Végtelen Istenség rövid kommentárjai [aperçus] léteznek".

Nagyon jó.

Nincs szükség kérdésekre.

74. A gyakorlati tudás más dolog; az valós és használható, de sohasem teljes. Ezért szükséges, de egyben végzetes is, a rendszerezése és kategorizálása.

75. Rendszereznünk kell, de még a rendszer létrehozásánál és fenntartásánál is mindig szilárdan ki kell tartanunk azon igazság mellett, hogy természetében az összes rendszer ideiglenes és hiányos.

Ránéztem erre nagyon gyakran. Volt idő, amikor még azt hittem, ha tudnánk a Tudatlanság világából érzékelt fizikai Természet működéséről szerezni egy tökéletes, teljes és mindent magába foglaló tudást, ez egy mód lehetne újból elérni vagy újra felfedezni a dolgok Igazságát. Utolsó tapasztalatom óta ¹ már nem gondolhatom így.

Nem tudom, hogy tisztán fogalmazok-e... Volt idő - hosszú idő - amikor azt hittem, ha a tudomány eljut a lehető legvégső határáig (ha ez elképzelhető) akkor egyesülne az igazi Tudással. Például az anyag felépítését tanulmányozva - ha még tovább, és még tovább kutatunk - elérnénk egy pontot, ahol a kettő találkozna. De amikor megvolt ez a tapasztalatom, hogy áthaladtam az örökkévaló Igazság-Tudatosságból az egyéniesült világ tudatosságába nos... ez lehetetlennek tűnt számomra. És ha engem kérdezel most, úgy gondolom, hogy a lehetősége a végletekig kiterjesztett Tudománynak és a lehetetlenség, hogy bármilyen igazi tudatos kapcsolat kialakuljon az anyagi világgal, mindkettő hamis. Van még valami más.

És ezekben a napokban egyre inkább azt találom, hogy úgy vizsgálom a problémát mintha még soha nem láttam volna.

Talán mindkét út egy harmadik ponthoz vezet és ez a harmadik pont az, amit én most... nem egészen tanulmányozok, inkább keresek - az a pont ahol a kettő egy harmadikká olvad össze, az lenne az IGAZI dolog.

De akárhogy is, ha ez teljes egész tudna lenni (és ebben ott van a "ha") a végletekig kitágított objektív tudományos ismeret minden bizonnyal elvinne a küszöbig. Ez az, amit Sri Aurobindo mondott. De azt is mondja, hogy ez végzetes, hiszen mindazok, akik rabjai ennek a tudásnak, úgy vélik, hogy abszolút igazság és ezzel bezárták az ajtót egy másik megközelítés előtt. Ezért ez végzetes.

Azonban a saját tapasztalatomból azt tudnám mondani mindazoknak, akik KIZÁRÓLAG a spirituális megközelítésben, a belső tapasztalaton keresztüli megközelítésben hisznek, - feltéve, hogy ez kizárólagos - hogy ez ugyanúgy végzetes. Mert ez feltár nekik EGY aspektust az Egész EGY igazságát - de nem AZ Egészet. A másik oldal ugyanúgy létfontosságúnak tűnik számorma, mert amikor teljesen ebben a legfelsőbb Ráeszmélésben voltam, az a másik hamissá lett, külső felismerése tagadhatatlanul csak egy (valószínűleg véletlen) torzítása valami EGYFORMÁN IGAZNAK.

Ezt a "valamit" keressük. És talán nem csak keressük - lehet, részt veszünk a LÉTREHOZÁSÁBAN.

Felhasználnak minket ennek a "valaminek" a megtestesítéséhez. Valami, amit senki nem tud még elképzelni, ami még nem jött létre. Ez egy még eljövendő kifejeződés.

Ennyit tudok mondani.

(csend)

Pontosan ez a tudatossági szint, amiben most élek. Mintha ugyanazzal az örökkévaló problémával néznék szembe de... EGY ÚJ ÁLLÁSPONTBÓL.

Ezek az álláspontok - a spirituális és a "materialista" (ha ezt lehet így mondani) amik kizárólagosnak tekintik magukat (kizárólagosnak és egyedinek, vagyis mindkettő tagadja a másik értékét ugyanazon Igazság nevében) elégtelenek, nem csak azért mert nem ismerik el egymást, hanem, mert mindkettő elismerése és integrálása sem fogja megoldani a problémát. Valami másra van szükség, egy harmadik nézőpontra, ami nem ennek a kettőnek az eredménye, hanem valami még felfedezetlen, ami valószínűleg kinyitja a kaput a teljes Tudás felé.

Nos, itt állok.

Többet nem tudok mondani - idáig jutottam.

Az ember eltűnődhet, hogyan vegyen ebben részt a gyakorlatban...

Ebben a felfedezésben?

Ez... végülis mindig ugyanaz a dolog. Mindig ugyanaz: ismerd fel saját lényedet, lépj tudatos kapcsolatba a saját lényed legfelsőbb Igazságával AKÁRMILYEN formában, BÁRMILYEN úton (ez teljesen mindegy); ez az egyetlen út. Mindannyian egy igazságot hordozunk magunkban és egyesülnünk kell ezzel az igazsággal; élnünk kell ezzel az igazsággal. És az út, amit követnünk kell, hogy megtestesítsük és egyesítsük ezt az igazságot, pontosan az az út, ami olyan közel fog vinni minket a Tudáshoz, amennyire csak lehetséges. Úgy értem a kettő tökéletesen egy: a személyes felismerés és a Tudás.

Ki tudja? Talán pontosan a megközelítések sokfélesége fogja meghozni a Titkot - a Titkot, ami megnyitja az ajtót.

Nem gondolom, hogy bármilyen egyedülálló egyén (a földön, ahogyan az most van) függetlenül, hogy mekkora, függetlenül attól, hogy milyen örökkévaló a tudatossága és eredete, képes lenne megváltozni és felismerni.... Megváltoztatni a világot, megváltoztatni a teremtést, ahogy az van, és felismerni a magasabb Igazságot, az Igazságot ami egy új világ lesz - egy igazabb, ha nem is teljesen igaz világ. Egy bizonyos számú egyén (eddig úgy tűnik időben egymás után jöttek, de jöhetnek közösségben, a térben is) elengedhetetlennek tűnik ahhoz, hogy ezt az Igazságot konkretizáljuk és megvalósítsuk.

Gyakorlatilag biztos vagyok benne.

Ez azt jelenti, hogy nem számít mekkora, milyen tudatos, milyen hatalmas EGY avatár, önmagában nem tudja megvalósítani a földön a szupramentális életet. Akár egy csoport egy időben, egyének egy száma időben egyenletesen elosztva vagy egy térben kiterjesztett csoport - talán mindkettő - elengedhetetlen ehhez a Megvalósításhoz. Erről meg vagyok győződve.

Az egyén meg tudja adni a kezdő lökést, meg tudja mutatni az utat, JÁRHATJA azt maga is (úgy értem azzal mutatja az utat, hogy megvalósítja) de nem tudja beteljesíteni a munkáját. A munka beteljesedése bizonyos kollektív törvényektől függ, amik az Örökkévaló és a Végtelen egy meghatározott aspektusának kifejeződései - természetesen ez mind egy és ugyanaz a lény! Nincsenek különbségek egyéniességekben és személyiségekben, ez mind egy és ugyanaz a Lény. De egyazon Lény egy meghatározott módon való megtestesülése számunkra egy csoportként vagy egy közösségként fordítódik le.

Nos, akkor - vannak még más kérdéseid ezzel kapcsolatban?

Szeretném megkérdezni hogyan változott a látásod az április 13.-i tapasztalatod óta, pontosan mi változott?

Megismétlem. Egy nagyon hosszú ideig úgy tűnt, hogy tökéletes egyesülése a végletekig feszített tudományos megközelítésnek és a végletekig feszített spirituális megközelítésnek, egészen a legvégső felismeréséig, a kettő egyesítése természetesen elvezetne az igazsághoz, ahhoz az Igazsághoz, amit keresünk, a teljes Igazsághoz. De a két tapasztalatommal, amit átéltem, a külső élet megtapasztalása (az univerzalizációval, imperszonalizációval - minden jógikus tapasztalatod, amit átélhetsz egy materiális testben) és az Eredettel való teljes és tökéletes egyesülés. Most, hogy megvolt ez a két tapasztalatom és valami történt - valami, amit még nem tudok leírni - tudom, hogy a két megközelítés megismerése és egyesítése nem elég; ezek megnyitnak egy harmadik dolgot, és ez a harmadik dolog az, ami még... kialakulóban van. Ez a harmadik dolog tud elvezetni a Felismeréshez, az Igazsághoz, amit keresünk.

Ezúttal egyértelmű?

Valójában valami más járt a fejemben... Milyen módon változott látásod a FIZIKAI világról a tapasztalatod óta?

Nem tudok többet adni, mint megközelítő hasonlóságot ebből a tudatosságból.

A jógán keresztül egyfajta kapcsolatba kerültem a materiális világgal, ami a negyedik dimenzión (egy a jóga által megnyitott számtalan belső dimenzió közül), e hozzáállás és tudatállapot hasznosításán alapszik. E belső dimenziók érzékelését használva, és a belső dimenziók tudatosságát tökéletesítve korábban megfigyeltem a kapcsolatot a materiális és a spirituális világok közt - ez az utolsó tapasztalatom előtt volt.

Természetesen már régóta nincs semmilyen kérdésem a három dimenzióról - mindez TELJESEN az illúzió és a hamisság világához tartozik. De most a negyedik dimenzió érzékelésének teljes haszna - és minden, ami ezzel jár - felszínesnek tűnik számomra! Annyira, hogy nem is tudom újra felidézni. A másik világ, a háromdimenziós világ, teljesen irreális; de most ez (mit mondhatnék?), megszokottnak tűnik nekem. Mint ahogy egy szokásos átirat megnyit egy bizonyos fajta megközelítést számodra.

És ami annak kifejezését illeti, hogy milyen a másik, az igazi állapot? ... Az annyira túl van bármely intellektuális állapoton, hogy nem igazán tudom szavakba önteni.

Tudom, hogy jönni fognak a szavak, de ezek megélt tapasztalatok sorozatán keresztül fognak jönni, és még nem szereztem meg ezeket a tapasztalatokat.

(csend)

Világossá vált számomra, hogy az a hozzáállás, ami annyira hasznos, alkalmas volt számomra, segített nekem a jógámban és adott egy fogást az Anyagon, ez csupán egy módszer, egy eszköz, egy eljárás - nem pedig AZ.

Nos, ebben az állapotban vagyok.

Nem tudok többet mondani.

1962. május 24.

¹ Lásd: Anya Agendája 1962. április 13. _(vissza)

76. Európa büszke a gyakorlatias és tudományos szervezettségére és hatékonyságára. Megvárom, amíg a szervezettsége tökéletes nem lesz; akkor egy gyerek fogja elpusztítani Európát.¹

Amikor az aforizmák először megjelentek a Buletin-ben, akkor azt mondtad, hogy hagyjuk ki ezt. Ez egy meglehetősen titokzatos aforizma, amelyet szeretnék helyesen érteni. Tudni szeretném, hogy közzétehetjük-e ezt, vagy sem?

Hol írta ezt Sri Aurobindo?

Az aforizmákban.

Igen, de nem szándékozott könyvet írni belőlük: ezek a szövegek innen-onnan lettek összegyűjtve.

Nem, nem, egyáltalán nem. Sri Aurobindonak volt egy külön jegyzetfüzete, amelybe egymás után feljegyezte az aforizmákat.

(csend)

Egy "gyermek"... Mi van angolul az elején?

"Prides herself."

Büszke ...

Szeretném, ha betennénk.

De mit akart kifejezni?

Nem tudom.

Persze, csak a hatalmat lehet megsemmisíteni, mert a föld nem pusztul el.

Igen, a földet nem, de egy civilizációt el lehet pusztítani.

Igen.

Ő azt mondja: "Európa el fog pusztulni."

Igen... De milyen gyermek?

Az az érzésem, hogy ez valami teljesen igazként jött, abszolút igaz jóslatként - de nem tudom.

Korábban azt mondtad, hogy jobb volt kihagyni.

De most, éppen ellenkezőleg, az a benyomásom, hogy el KELL mondani.

De még nem hiszem hogy, eljött az idő, mégis - úgy értem, még nem "jött el" a megvalósítás ideje; eljött az ideje, hogy elmondják, de annak nem, hogy megvalósítsák.

"A gyermek ..." talán az Új Világ gyermeke? ... egy mosollyal mindent elpusztít.

Igen, nagyon is lehetséges - nagyon is lehetséges.

(csend)

Félelmetes hatalmat tartalmaz ... Valami megdöbbentőt. El sem tudod képzelni a benne rejlő hatalmat, ez tényleg olyan, mintha az Isteni maga mondaná: "Megvárom"... Megvárom...

1971. december 11.

¹ Az alábbi beszélgetés zajlott, 1971. decemberében, közel tíz évvel azután, hogy Anya kommentálta az aforizmáknak ezt a csoportját. _(vissza)

77. A zseni felfedez egy rendszert; a középszerű tehetség merevé teszi azt, amíg szét nem zúzza azt egy újabb zseni. Bármelyik hadsereg számára veszélyes, ha tapasztalt katonák vezetik; mert a másik oldalra Isten lehet, hogy Napóleont állítja.

78. Amikor a tudás friss bennünk, akkor legyőzhetetlen; amikor régi, akkor elveszti az értékét. Ez azért van, mert Isten mindig előre mozog.

Sri Aurobindo itt az inspiráción vagy kinyilatkoztatáson keresztüli tudásról beszél. Más szavakkal, amikor hirtelen leereszkedik és megvilágosítja a megértésed: hirtelen azt érezed, hogy most először értesz valamit, mert közvetlenül a Fény birodalmából érkezik hozzád, az igazi tudás területéről és ha az igazság természetes erejével együtt jön - az megvilágosít téged. És valóban, amikor még csak éppen megkaptad úgy tűnik, semmi nem tudna ellenállni ennek a Fénynek. És ha biztosítod, hogy tudjon benned dolgozni annyi átalakulást hoz magával, amennyit csak tud a saját területén.

Ez egy igen gyakori tapasztalat. Amikor megtörténik és egy kicsit utána (nem sokáig), úgy tűnik, minden egy igen természetes módon e Fény köré szervezi magát. Aztán apránként elvegyül a többivel. Megmarad az intellektuális ébersége, (így vagy úgy megfogalmazva) - ennyi megmarad, de ez olyan, mint egy üres maghéj. Már nincs meg benne a hajtóerő, ami átalakítja a létezés minden mozgását e fény képére. És ezt érti Sri Aurobindo: a világ gyorsan mozog, az Úr mindig előre halad, és utána csupán egy ösvény marad, amelyet maga után hagy: már nincs az azonnali és mindenható ereje, amellyel abban a pillanatban bírt, amikor azt a világra vetítette.

Ez olyan, mint amikor esik az igazság zuhataga, és bárki, aki el tud kapni akár csak egy cseppet is, megvilágosodik. De ha csak ők maguk nem fejlődnek hihetetlen tempóban, az Úr és az ő igazság zuhataga már réges-régen messze lesz, és nagyon gyorsan kell majd futniuk, hogy utolérjék! Ezt a képet láttam mindig.

Ezt érti ő.

Igen, de ahhoz, hogy ennek a tudásnak tényleg meg legyen az átalakító ereje...?

Igen ez a magasabb tudás, az Igazság fejezi ki magát, amit ő "az igazi tudásnak" nevez; és ez a tudás átalakítja az egész teremtést. De úgy látszik, Ő folyamatosan engedi esni, és hogyha nem sietsz (nevetés) le fogsz maradni!

Soha nem éreztél még káprázatos villanást a fejedben? És aztán: "Aha! Ez az!" Ez néha valami, ami már intellektuálisan ismert volt, de örömtelen és élettelen; és aztán hirtelen hatalmas erőként érkezik, és megszervez mindent eköré a Fény köré - nem tart nagyon sokáig. Néha néhány óráig tart, néha néhány napig, hacsak az ember nem nagyon lassú mozgású. És ez idő alatt, tudod (nevet) az Igazság Forrása megy, megy, megy, tovább...

Ezek mind pszichológiai átalakulások. De hol van az Anyag, és a test átváltoztatásához szükséges tudás?

Pillanatnyilag semmit nem tudok erről mondani. Egyszerűen nem tudom.

Másfajta tudás ez?

Nem, nem hiszem.

(csend)

Lehet egy másfajta tevékenység, de nem egy másfajta tudás.

(csend)

Igazából csak akkor fogunk tudni arról beszélni, hogy mi alakítja át az anyagot, amikor az Anyag. legalább egy kicsit átalakult, amikor megkezdődik az átalakulás. Akkor beszélhetünk a folyamatról. De pillanatnyilag...

(csend)

Ám bármilyen átalakulás a lényben, bármilyen szinten, mindig kihat az alatta lévő szintekre. Mindig van egy tevékenység. Még azok a dolgok is, amik tisztán intellektuálisnak tűnnek biztosan hatással vannak az agy szerkezetére.

És ezek a megvilágosodások csakis egy csendes elmében történnek - vagy legalábbis egy nyugodt elmében. Ha az elme nem teljesen zavartalan és nyugodt, ez nem jön. Vagy ha mégis jön, nem veszel észre semmit, mert akkora zajt csapsz! És természetesen ezek a tapasztalatok segítik, hogy a nyugodtságod, a csended és nyitottságod egyre jobban és jobban megalapozódhasson... Ez az érzés, hogy valami teljesen mozdulatlan, de nem bezáródott - mozdulatlan, ugyanakkor nyitott és befogadó - annál jobban megalapozódik, minél több ilyen tapasztalatod van. Nagy különbség van egy halott, megtört, tartózkodó csend és egy nyugodt fogékony elme csendje közt. Ez nagy különbséget tesz. De ez az eredménye ezeknek a tapasztalatoknak. Az összes előrelépés, amit megteszünk, igen természetesen, mindig a fentről érkező igazság eredménye.

Hatása van: minden ilyen dolognak hatása van a test működésére - a szervek, az agy, az idegek és a többi működésére. És ez bizonyára jóval az előtt fog megtörténni, hogy bármilyen hatás lenne a külső formán.

Igazából, amikor az emberek átalakulásról beszélnek, főleg egy festői szépségű átalakulásra gondolnak, nem? Egy gyönyörű megjelenés - könnyű, rugalmas, plasztikus, tetszés szerint változó. De nem sokat gondolkodnak... ezen a másik dolgon, a szervek inkább érzéstelen átalakulásán! És mégis bizonyára ez fog először végbe menni, jóval a látszat átalakulása előtt.

Sri Aurobindo arról beszélt, hogy a csakrák ¹ működése helyettesíti a szerveket.

Igen - azt mondta 300 év! (Anya nevet.)

(csend)

Már egy kis elmélyüléssel könnyű megérteni: hogyha arról lenne szó, hogy valamit abbahagyjunk, valami MÁST pedig elkezdjünk, ezt igen gyorsan meg lehetne tenni. De életben tartani a testet (megtartani működését), majd EGYIDEJÜLEG birtokolni eleget az új működésből ahhoz, hogy életben maradjon, és aztán egy átalakulás - ezt a kombinációt nagyon nehéz megvalósítani. Ennek teljesen tudatában vagyok, teljesen tudatában vagyok... az elképesztő időmennyiségnek, amire szüksége van, hogy ezt katasztrófa nélkül meg lehessen tenni.

Mindenekfelett természetesen, amikor a szívhez érünk: helyettesíteni a szívet egy alakítható, dinamikus Erő központjával! (Anya nevet) Pontosan melyik PILLANATBAN fogom megszüntetni a keringést és bedobni az Erőt!??

Ez... nehéz.

(csend)

A mindennapi életben gondolsz dolgokra, aztán megteszed őket - de ez pontosan az ellentéte ennek! Ebben az életben először kell megtenned dolgokat, és utána megérted - de jóval utána. Először cselekedned kell, gondolkodás nélkül. Ha gondolkodsz, nem jutsz sehová; csak visszatérsz a régi módhoz, ahogy teszed a dolgokat.

1962. október 6.

¹ A tudatosság központjai a finom testben. _(vissza)

79. Isten végtelen Lehetőség. Tehát az Igazság soha nem pihen; tehát a Tévedésnek is igazat adnak a[z Igazság] gyermekei.

80. Bizonyos istenfélő embereket hallgatva, az ember azt képzelné, hogy Isten sohasem nevet; Heine közelebb volt az igazsághoz, amikor meglelte Benne az isteni Arisztophanészt.

Igen, ez alatt ő azt érti, hogy ami igaz egy pillanatban már nem az egy másikban. És ez az, amiért " Tévedésnek is igazat adnak a[z Igazság] gyermekei."

Talán úgy érti, hogy nincs olyan, hogy hiba!

Igen, ez ugyanaz, ugyanazt mondod másképp. Más szavakkal, amit hibának hívunk az egy időben igazság volt.

A Hiba egy időhöz kötött fogalom.

De vannak dolgok, amik tényleg hibának tűnnek.

Pillanatnyilag.

Pontosan ez a benyomás: minden ítéletünk pillanatnyi. Egyik pillanatban egy dolog, a következő pillanatban valami más. És a hibák azért léteznek számunkra, mert mi látjuk a dolgokat egymás után, egyiket a másik után; de ez nem lehet az, ahogyan az Isteni látja azokat, mert minden Őbenne van.

Csak próbáld meg egy pillanatra (nevet) próbáld meg egy pillanatra elképzelni, hogy te Isteni vagy! Minden benned van; egyszerűen csak játszol azzal, hogy egy bizonyos sorrendben húzd mindet elő. De számodra, a tudatodban, minden ott van egyszerre; nincsen idő, sem múlt, sem jövő, sem jelen - minden ott van együtt, minden létező kombináció. Ő csak játszik azzal, hogy előhúz egy dolgot, aztán egy másikat; de a szegény ördögök lenn csak az egész egy kis részét látják (nagyjából annyit, mint ez) és azt mondják "Oh! ez egy tévedés." Hogyan hiba ez? Egyszerűen azért, mert az, amit látnak, csupán egy kis rész.

Tiszta, nem? Könnyű megérteni. A hiba fogalma a térhez és az időhöz tartozik.

Ugyanez igaz az érzésre, hogy egy dolog egyszerre nem tud LÉTEZNI is és NEM LÉTEZNI is. És mégis, így vannak a dolgok: valami egyszerre van és nincs. Az idő fogalma, az idő és tér fogalma hozza be a hiba fogalmát.

Hogy érted, hogy valami egyszerre van és nincs?

Valami létezik, és egyszerre létezik az ellentéte is. Nos, számunkra nem lehet igen is és nem is egyszerre, de az Úr számára FOLYAMATOS az igen és a nem egyszerre.

Ugyanez a helyzet a térről alkotott elképzelésünkkel. "Itt vagyok" mondjuk "tehát nem vagyok ott." De én itt vagyok és te is itt vagy és minden ott van! (Anya nevet). De ezt nem értheted meg, hacsak nem haladod túl a tér és idő fogalmát.

Ez egy olyan valami, amit nagyon konkrétan tudunk érzékelni, hogyha többé nem úgy érzékeljük a dolgokat, ahogy eddig.

Sokat ezek közül az aforizmák közül bizonyára akkor írt, amikor a magasabb elme hirtelen megnyílt a Szuperelmének. Még nem felejtette el, hogyan néznek ki a dolgok a hagyományos módon, de most már egy Szupramentális módon látja őket. És ennek eredményeképpen van ez a dolog, ami adja ezt a paradox létezési formát. Mert az egyik még nem elfelejtett és a másik már érzékelhető. .

(hosszú csend)

Igazából, ha elég közelről nézed meg a dolgokat, rákényszerülsz levonni azt a következtetést, hogy az Úr egy hatalmas komédiát játszik el Önmaga számára, hogy a Megtestesülés egy komédia. Önmagával játszik Önmaga számára!

A néző szerepébe tette Magát és Magát nézi. És, hogy nézhesse magát, el kell fogadni a tér és idő fogalmát - különben nem tudja Önmagát nézni! És azonnal megkezdődik az egész komédia. De ez csupán egy komédia és semmi több!

És mi vagyunk a bábuk, eh! És ezért vesszük annyira komolyan. De amint abbahagyjuk a bábulétet, rájövünk, hogy ez egy komédia.

Vannak, akik számára ez egy tényleges tragédia is.

Igen, mert tragikussá tesszük. MI tesszük tragikussá.

Erre összpontosítottam mostanában. Megnéztem a különbségeket hasonló eseményeknél az emberi lények és az állatok életében. Hogyha az állatokkal azonosulsz, tisztán látod, hogy ők egyáltalán nem veszik tragikusan a dolgokat - kivéve azokat, amelyek emberrel kerülnek kapcsolatba. (De akkor nincsenek a természetes állapotukban; ez egy átmeneti állapot, ezek átmeneti lények állat és ember között.) És természetesen az első dolog, amit átvesznek az embertől azok az ember fogyatékosságai - mindig azt a legkönnyebb átvenni! És aztán boldogtalanná teszik magukat - a semmiért.

Annyi dolog, annyi dolog... Az emberi lények visszataszító tragédiát csináltak a halálból. Megéltem ezt a napokban. Láttam. Tegnap éjjel vagy előtte. Legalább két órát töltöttem egy világban - a finomabb fizikai világban ¹ - ahol az élők keverednek a holtakkal a különbözőség bármilyen érzése nélkül, ott egyáltalán nem számít. És ott éltek egyszerre - akiket mi "élőknek" és "holtaknak" hívunk. Mind együtt voltak, együtt ettek, együtt mozogtak, együtt szórakoztak; mindezt egy csodálatos zavartalan fényben - kellemes, nagyon kellemes. Azt mondtam "Voilà! Az ember létrehozott egyfajta lezárási pontot, és kijelenti: ,Most halott!'" Halott! És ami tényleg elviszi a pálmát, hogy a testet úgy kezelik, mind egy tudattalan tárgyat miközben tudatánál van!

(csend)

Hol, hol van a Hiba? Hol van a Hiba?

Ténylegesen nincsen olyan, hogy hiba. Csak olyan dolgok vannak, amik lehetetlennek tűnnek, mert nem tudjuk, hogy az Úr a végtelen lehetőség, és megtehet bármit amit akar, ahogy Ő akarja. Egyszerűen nem tudjuk elrendezni a fejünkben: "Ez lehet, de ez nem lehet" folyamatosan ezt mondjuk. De ez nem igaz! Minden lehetséges, és csak a mi hülyeségünk mondja, hogy valami "nem lehet".

(csend)

Tehát látod, az egyetlen, aki nem aggódik az, aki a show-t nézi, mert ő mindig tudja mi fog történni. Tökéletes tudása van mindenről, mindenről, ami történik, ami megtörtént, vagy történni fog - számára mindez EGY jelenlét. És aztán ott vannak a színészek, a szegény színészek, akik még nem is ismerik túl jól a szerepüket. Aggódnak és nyugtalankodnak, mert el kell játszaniuk valamit és nem tudják mit. Épp volt egy nagyon erős érzésem erről: mindannyian szerepeket játszunk ebben a komédiában, de nem tudjuk mi ez a komédia, sem azt, hogy hová tart, hogy honnan jön, hogy mi ez az egész. Épp hogy tudjuk (és azt is szegényesen), hogy mit kellene egy adott pillanatban tennünk. És mivel szegényesen tudjuk, ezért aggódunk. De amikor mindent tudsz, már nem tudsz aggódni többé - mosolyogsz. Ő biztosan nagyon jól szórakozik, de mi... És mégis megadatott nekünk a TELJES HATALOM, hogy ugyanannyira jól érezzük magunkat, mint Ő.

Csak nem vesszük a fáradtságot, hogy így tegyünk.

Nem könnyű!

Oh! nem könnyű ...! Ha könnyű lenne, belefáradnánk.

Néha az ember elgondolkodik miért, miért ilyen tragikus ez az élet? De először is, hogyha egy folyamatos bűbáj lenne, nem értékelnénk, mert teljesen természetes lenne - főleg ez az: nem értékelnénk, mert teljesen természetes lenne. És semmi sem szól az ellen, hogy nem vágynánk egy kis zűrzavarra változásképpen! Lehet, hogy így lenne.

Lehet, hogy pontosan erről szól a földi paradicsom története... Abban a paradicsomban az embereknek volt egy spontán tudásuk: ugyanazzal a tudatossággal éltek, mint az állatok, éppen annyi volt nekik belőle, hogy egy kis örömet kapjanak az életből, hogy megérezhessék az élet örömét. De aztán tudni akarták a miértet és a hogyant, hogy merre tartanak, mit kellene tenniük és a többi - és megkezdődtek az aggodalmaik... belefáradtak a békés boldogságba.

(csend)

Azt gondolom Sri Aurobindo azt akarta mondani, hogy a hiba egy ugyanolyan illúzió, mint az összes többi, hogy nincs olyan, hogy hiba: minden lehetőség jelen van, és mivel mindegyik jelen VAN, gyakran, SZÜKSÉGSZERŰEN ellentmondásosak. Látszólag ellentmondásosak. De csak meg kell nézned magad és feltenni a kérdést - "Mit nevezek hibának?". És ha szemtől szembe nézed a dolgot és megkérdezed "Mit nevezek én hibának?", azonnal meglátod micsoda ostoba dolog ez - nem létezik hiba, egyszerűen nem tudsz rámutatni.

(csend)

Úgy érzem Sri Aurobindo a felemelkedés időszakát élte, az intuitív elme áthatolt és kapcsolatba került a Szuperelmével és akkor ez jött a gondolataiba, HUSS ! mint egy kis szünetet a gondolkodásban, és aztán megírta ezeket a dolgokat. De hogyha követed a mozgást, meglátod az Eredetét.

Pusztán így értette: A hiba egyike a megszámlálhatatlan, végtelen lehetőségeknek (a "végtelen" azt jelenti, hogy egyáltalán semmi sincs kizárva.) Tehát hol van itt tér hibázni? MI hívjuk hibának, ez teljesen önkényes. "Ez egy hiba" mondjuk - de mihez képest? Az igazságról alkotott ítéletünk szerint igen, de biztosan nem az Úr ítélete szerint, hiszen ez is az Ő része!

Kevés ember képes ennyire kitágítani megértését.

Tudod, amikor elkezdek nézni (Anya becsukja a szemét) egyszerre két dolog van: az a mosoly, az az öröm, az a nevetés és aztán... az a béke! Oh, tényleg, ilyen békét... Ilyen teljes, ragyogó békét... és TELJES: nincs több kínlódás, nincs több ellentmondás. Nincs több kínlódás. EGYETLEN ragyogó harmónia - és mégis ott van minden, amit mi hibának hívunk, a szenvedés, a nyomor, minden ott van. SEMMI nem hiányzik. Ez egy másfajta látás.

(csend)

Nincs mit mondani - hogyha őszintén ki akarsz szabadulni belőle, ez tényleg nem annyira bonyolult: nem kell semmit tenned, csak mindent az Úrra kell hagyj. És Ő mindent megtesz. Ő mindent megtesz. Ő... annyira csodálatos! Annyira csodálatos!

Vesz bármit, akár azt is, amit mi egy hétköznapi intelligenciának hívunk, és egyszerűen Ő megmutatja neked, hogyan tedd félre, hagyd pihenni azt az intelligenciát: "Tessék , maradj nyugodt, ne kavarogj, ne zavarj; nincs rád szükségem." És aztán megnyílik egy ajtó - nem is érzed, hogy ki kellene nyitnod; szélesre tárul és átvezetnek a másik oldalra. Valaki más tesz mindent, nem te. És aztán... a másik út lehetetlenné válik.

Oh!, ez a sok borzasztóan kemény munka, az elme erőlködik, hogy megértse, szenved, fejfájásokat okozva magának - fúj! ... Teljesen haszontalan, teljesen haszontalan, nem vezet sehova, csak még több zűrzavarhoz.

Szembetalálod magad egy úgynevezett problémával: "Mit kellene, mondjak? Mit kellene, tegyek? Hogyan kellene viselkednem?" Semmit nem kell tegyél! Semmit, csak azt mondani az Úrnak "Voilà, Látod, itt van ez a helyzet." Ennyi. És aztán maradj nagyon nyugodt. Majd spontán, anélkül, hogy gondolkodnál róla, anélkül, hogy mérlegelnéd, anélkül, hogy kiszámolnád, anélkül, hogy az égvilágon bármit tennél, a legkisebb erőfeszítés nélkül... megteszed, amit meg kell tenni. De az Úr teszi meg, már nem te. Ő teszi meg, Ő rendezi el a körülményeket. Ő teszi a szavakat a szádba, vagy a tollad alá - Ő tesz mindent - mindent - mindent - mindent, és neked semmi mást nem kell tenned, csak engedd magad gyönyörben élni.

Egyre inkább kezdek meggyőződni, hogy az emberek ezt nem igazán akarják.

De az ásás előtte, megtisztítani az útját, az, ami kemény, az, ami nehéz.

Még azt sem kell megtenned! Ő megteszi helyetted.

De van egy folyamatos invázió: a régi tudatosság, a régi gondolatok...

Igen, szokásból próbál újra beindulni. De csak annyit kell mondj:" Uram, látod - Látod, látod, hogy van ez." Ennyi. "Uram nézd, nézd meg, nézd meg, nézd meg, nézd meg ezt az idiótát itt. " és vége. Azonnal. És a változás automatikusan jön, a legkisebb erőlködés nélkül. Egyszerűen... egyszerűen legyél őszinte, más szavakkal IGAZÁN akard a megfelelő dolgot. Az ember teljesen tudatában van erőtlenségének, teljes képtelenségének: egyre jobban és jobban érzem, hogy az anyag, sejtek és a többi amalgámja egyszerűen szegényes! Szegényes. Nem tudom, bizonyos körülmények közt az emberek érezhetik magukat hatalmasnak, csodálatosnak, ragyogónak, erőteljesnek... de ami engem illet, ez csak azért van, mert nem tudják milyenek valójában! Amikor meglátod, valójában mi épít fel... ez semmi, tényleg semmi. De képes bármire, feltéve... feltéve, ha megengeded az Úrnak megtenni. A baj az, hogy valami mindig egyedül akar cselekedni. Ha ez nem lenne így...

Nem, tele lehetünk nagyszerű jószándékkal , majd tenni AKARUNK. És ez ami megnehezít mindent. Vagy hiányzik a hit, az Úr képességeibe vetett hit - azt gondolod, hogy saját magad kell megtegyél dolgokat, mert Ő nem tudja, hogyan kell. (Anya nevet). Tudod, ez a fajta ostobaság nagyon széleskörű, tudod: "Ő hogyan látná ezeket a dolgokat? Mi a Hamisság világában élkünk , Ő hogyan látná a Hamisságot...?" De Ő valójában olyannak látja a dolgokat, amilyenek!

És nem az ostoba emberekről beszélek, hanem az okosakról, akik próbálják... Még mindig van valahol bennük egy meggyőződés, még azokban is akik tudják, hogy a Tudatlanság és Hamisság világában élnek és hogy van egy Úr aki maga az Igazság. Nos, pontosan úgy érvelnek, hogy mivel Ő tiszta igazság, Ő nem fogja megérteni. (Anya nevet). "Ő nem fogja megérteni hamisságunkat, magamnak kell ezt elintéznem." Ez egy nagyon uralkodó, nagyon elterjedt hozzáállás.

Oh, megnehezítünk dolgokat a semmiért!

Gyakran tűnődöm: amikor az Úrhoz imádkozik az ember, amikor el akarja neki mondani, hogy valami rossz, mindig az az érzésem hogy, fontos nagyon keményen koncentrálni, mert valami nagyon Távolit kell szólíts. De igaz ez? Vagy valójában...

Ez rajtunk múlik!

Személyesen én tudod már mindenütt érzem Őt, mindig, mindig, egészen a tényleges fizikai érintkezésig (ez finom fizikai, de fizikai): dolgokban, levegőben, emberekben, a... így (Anya kezeit az arcára teszi). Tehát nekem nem kell messzire mennem! Nekem csak ezt kell tegyem (Anya a kezeit kicsit beljebb fordítja) egy másodperc koncentráció - és már itt is van Ő. Mert tudod, Ő itt van. Itt van Ő mindenütt.

Természetesen, ha elkezdünk gondolkodni minden területen, az egyetemes tudatosság összes síkján és, hogy ő mindennek messze-messze a legtetején van... akkor ez valóban igen nagy távolság lesz! (Anya nevet). De hogyha úgy gondolunk Ő rá, hogy mindenütt jelen van, mindenben, hogy Ő minden, hogy csak a látásmódunk akadályoz meg minket abban, hogy lássuk és érezzük Őt, és csak ennyit kell tegyünk (Anya befelé fordítja a kezeit)... egy mozdulat így, egy mozdulat úgy (Anya befelé majd kifelé fordítja tenyereit egymás után) akkor ez igen konkréttá válik: így csinálsz (kifelé irányuló mozdulat) és minden mesterségessé válik - keménnyé, szárazzá, hamissá, megtévesztővé, mesterkélté; így csinálsz (befelé irányuló mozdulat) és minden hatalmas , nyugodt , ragyogó , hatalmas , örömteli. És ez egyszerűen ez , vagy az (Anya befelé majd kifelé fordítja tenyereit egymás után ) Hogyan ? Hol ? Nem lehet leírni , ez kizárólag - kizárólag - a tudatosság mozdulata , semmi más . A tudatosság mozdulata . És a különbség az igaz és a hamis tudatosság közt egyre... . pontosabbá válik és ugyanakkor VÉKONNYÁ: nem kell "nagy " dolgokat tegyél , hogy kikerülj belőle . Előtte az volt az érzés , hogy VALAMIBEN élek , és hogy sok belső munkát , koncentrációt , belemélyülést kell tegyek ahhoz , hogy kikerüljek belőle , de most úgy érzem ez valami amit az ember elfogad (Anya képernyőként teszi maga elé kezeit ), egy kis vékony bőrszerű valami , nagyon kemény - formálható , de nagyon kemény , nagyon száraz , nagyon vékony , nagyon vékony ... olyasmi mint egy maszk amit felveszel - aztán így csinálsz (mozdulat ) és eltűnik .

Előrelátok egy időt, amikor már nem lesz szükség tudatosnak lenni a maszkra: olyan vékony lesz, hogy azon keresztül fogunk látni, érezni és cselekedni, és nem lesz szükség visszatenni a maszkot. Ez az ami kezd történni.

De ez a minden dologban Jelenlévőség... Ez egy Rezgés - egy rezgés, amiben benne van minden. Egy rezgés ami egyfaja végtelen erőt, végtelen örömöt, végtelen békét hordoz, és hatalmasságot, HATALMASSÁGOT, HATALMASSÁGOT: határtalan... De kizárólag egy Rezgés, mégis... Oh , Uram! Ez nem gondolható, így leírni sem lehet. Hogyha gondolkodsz... amint elkezdessz gondolkodni, újra ugyanazt a régi zűrzavart éled. Ezért nem tudsz mondani semmit.

Valóban, Ő messze van tőled, mert azt gondolod, hogy távol van. Ha csak egyszerűen, tudod, úgy gondolsz rá, hogy itt van melletted, így (kezével arcához közel mutat) megérint... hogyha tudnál így érezni. Nem mintha egy másik embert érintenél, nem olyan. Ez nem valami idegen, külső, ami kívülről jön hozzád - nem. Ez... mindenütt van.

És érzed Őt mindenütt, mindenütt, mindenütt - belül, kívül, mindenhol. Ő, semmi más csak Ő - Ő, az Ő Rezgése.

De ezt ki kell kapcsold (a fejet). mert különben, nem fogod meglátni a VALÓDI dolgot - keresel összehasonlításokat, azt mondod, hogy "olyan mint ez vagy a z..." Oh!

(csend)

És hányszor, hányszor az érzés, hogy... Nincs forma - nincs forma és nincs semmi, ezt egyszerűen nem lehet kifejezni. Érzel egy pillantást és nincsenek szemek - nincsen pillantás és mégis van pillantás; egy pillantást és egy mosolyt és... nincs száj, nincs arc! És mégis van mosoly és pillantás és... (Anya nevet) nem tehetsz róla és azt mondod "Igen Úr, ostoba vagyok!" De Ő nevet és te is nevetsz és boldog vagy.

Nem lehet, nem lehet megmagyarázni! Nem lehet kifejezni. Nem tudsz mit mondani. Bármit mondasz az semmi, semmi.

1962. október 12.

¹ Egy finom (szubtilis) anyagi létezés a külső testünk mögött, amely nem csak a fizikai, hanem a vitális és mentális burkaink állományát is biztosítja. _(vissza)

81. Isten nevetése időnként nagyon durva és méltatlan a kifinomult füleknek; Ő nem elégszik meg azzal, hogy Moliere legyen, szükségképpen Arisztophanésznek és Rabelais-nak is lennie kell.

82. Ha az emberek kevésbé komolyan vennék az életet, akkor nagyon gyorsan tökéletesebbé tehetnék. Isten soha nem veszi komolyan a dolgait; ezért tárul a szemünk elé ez a csodálatos Univerzum.

83. A szégyenérzetnek bámulatraméltó eredményei vannak, és mind az esztétikában, mint a etikában nehezen tudnánk nélkülözni; de mindennek ellenére a gyengeség jelvénye és a tudatlanság bizonyítéka.

Valaki kérdezhetné, hogy a dolgok komolyan vétele hogyan akadályozza az életet a még tökéletesebbé válástól.

Az Erény mindig is töltötte az idejét az életben fellelhető bármilyen rossznak a megszüntetésével, és ha a világ különböző országainak összes erényeit összerakhatnánk nagyon kevés létező dolog maradna.

Az Erény azt állítja, hogy a tökéletességre törekszik, de a tökéletesség egy teljesség. Így a két mozgás ellentmond egymásnak. Egy erény, amely megszüntet, csökkent, határokat rögzít, és egy tökéletesség, amely elfogad mindent, semmit el nem utasít, azonban minden dolgot a helyére tesz, nyilvánvalóan nem ért egyet.

Komolyan véve az élet általában két mozgásnak az összetétele: az első az, hogy fontos dolgok azok valószínűleg nincsenek, a második az, hogy szeretnénk az életet redukálni a tulajdonságoknak egy bizonyos számára, amelyek tisztának tekinthetők és a létezéshez méltónak. Néhány emberben - például akikről Sri Aurobindo beszél itt, a "kifinomult", vagy a puritánok - ez az erény száraz, sivár, szürke, agresszív és hibát talál mindenhol, mindenben ami örömteli, szabad és boldog.

Az egyetlen módja az életet tökéletessé tenni - itt a földi életre gondolok, természetesen - hogy ránézni elég magasból, teljes egészében látva, nem csak a jelenlegi teljességében de a múlt, jelen és jövő teljességében: az ami volt, az ami, és az ami lesz, képesnek kell lennünk látni mindent egyszerre. Mert ez az egyetlen módja mindent a helyére tenni. Semmi sem lehet kirekesztett, semmi sem kell kirekesztett legyen, de minden dolog a helyén kell legyen teljes harmóniában az összes többivel. És aztán mindezen dolgok, így a "rossz", ugyanígy az "elítélendő", ugyanígy az "elfogadhatatlan", ahogy azok a puritán elmének tűnnek, az öröm és szabadság mozgásaivá válnak egy teljesen isteni életben. És akkor semmi sem akadályozhat meg minket abban, hogy megismerjük, megértsük, érezzük és éljük, a legfelsőbbnek ezt a csodálatos nevetését, akinek végtelen öröme telik abban, hogy saját örök életét figyeli.

Ez az öröm, ez a csodálatos nevetés, ami felold minden árnyékot, minden fájdalmat, minden szenvedést! Neked csak elég mélyre kell menni magadban, megtalálni a belső napot, hagyni magad elárasztani vele; ez nem más mint egy harmonikus, világos, napfényes nevetés zuhataga, amely nem hagy teret semmilyen árnyéknak vagy fájdalomnak.

Valójában, még a legnagyobb nehézségek, még a legnagyobb bánat, még a legnagyobb fizikai fájdalom - ha megnézed azokat abból a nézőpontból, onnan, látod a nehézségnek a valótlanságát, a bánatnak a valótlanságát, a fájdalomnak a valótlanságát - és nincs más, mint örömteli és fényes rezgés.

Valójában, a nehézségek feloldásának, a bánat leküzdésének és a fájdalom eltávolításának ez a leghatékonyabb módja. Az első viszonylag könnyű - azt mondom, viszonylag - az utolsó nehezebb, mert az a szokásunk, hogy a testet és az érzéseit valami konkrétnak, pozitívnak tartjuk; de ez ugyanaz a dolog, egyszerűen azért, mert nem tanultuk meg, nem az a szokásunk, hogy a testet valami folyékony, képlékeny, bizonytalan, megfoghatatlan dolognak tartjuk. Mi nem tanultuk meg belevinni ezt a fényes nevetést, hogy feloldja az összes sötétséget, az összes nehézséget, minden viszályt, minden diszharmóniát, mindent, ami veszekedés, ami sírás és jajveszékelés.

És az a Nap, az Isteni Nevetésnek az a Napja az összes dolog centrumában van, az összes dolognak az igazsága: meg kell tanulnunk, látni, érezni, élni azt.

És ezért kerüljünk el az életet komolyan vevő embereket; azok nagyon unalmas emberek.

Amint a légkör súlyossá válik biztos lehetsz benne, hogy valami nincs rendben, hogy egy zavaró hatás, egy régi szokás, próbálja újra megerősíteni magát, ami nem fogadható el. Mindez a sajnálat, mindez a bűntudat, az értéktelenségnek, a fogyatékosságnak az érzése - majd egy lépéssel tovább, bűnösnek érzed magad. Oh! Számomra úgy tűnik minden egy másik korhoz, a sötétség korához tartozik.

De minden, ami nem szűnik, amely próbál belekapaszkodni és elviselni mindezen tilalmakat, és e ketté vágott élet szokását - a kis dolgokat és a nagy dolgokat, a szentet és a profánt... "Micsoda" mondják az emberek akik valják, hogy spirituális életet követnek "hogyan lehet, hogy ilyen kis dolgok amik oly kevéssé fontosak, a spirituális megtapasztalás tárgya?" És mégis, ez egy tapasztalat ami egyre jobban konkrétá és valóssá válik, sőt lényegében; ez nem az hogy vannak "dolgok" ahol az Úr van és "dolgok" ahol Ö nincs. Az Úr mindig ott van. Ő semmit sem vesz komolyan, minden szórakoztatja Őt, és játszik veletek, ha tudjátok, hogyan kell játszani. Ti nem tudjátok, hogyan kell játszani, az emberek nem tudják, hogyan kell játszani. De milyen jól tudja Ő, hogyan kell játszani! Milyen jól játszik! Mindennel, a legkisebb dolgokkal: van néhány dolgod, amit az asztalra tudsz tenni? Nem érzed, hogy neked gondolkodni intézkedni kell, nem, játsszunk: hadd tegye ezt itt ide, és azt ott oda, és ez itt tetszik. És aztán egy másik alkalommal ez megint más... Milyen jó játék, és olyan szórakoztató!

Tehát, abban egyetértünk, meg kell próbálnunk megtanulni, hogyan nevessünk az Úrral.

1963. január 14.

84. A természetfeletti az, aminek a természetét nem értük el, vagy még nem ismerjük, vagy amelynek az eszközeit még nem hódítottuk meg. A csodákra való általános hajlam a jele annak, hogy az ember felemelkedése még nem ért véget.

85. A természetfelettiben való bizalmatlanság ésszerűség és meggondoltság; de a benne való hit is egyfajta bölcsesség.

86. A nagy szentek csodákat tettek; a nagyobb szentek hevesen kikeltek ellenük; a legnagyobbak ki is keltek ellenük és véghez is vitték őket.

87. Nyisd ki a szemed és lásd, mi valójában a világ és mi Isten; elég már a hiábavaló és kellemes képzelődésekből.

Te, vagy Sri Aurobindo miért nem használtátok jobban a csodákat arra, hogy legyőzzétek a külső emberi tudatosság ellenállását? Miért ez az szerény félrehúzódás, ez a fajta be nem avatkozás mondhatni, vagy visszahúzódás?

Sri Aurobindo esetében csak azt tudom, amit többször elmondott nekem: amit az emberek "csodának" hívnak azok csupán a közbelépések a fizikai vagy vitális világokban. És ezek a közbelépések mindig keverednek tudatlan vagy önkényes mozdulatokkal.

De Sri Aurobindo megszámlálhatatlan csodát tett az Elmében. Természetesen csak akkor látnád meg őket, ha nagyon őszinte, nyílt és tiszta a látásod - én láttam őket. Mások is látták őket. De visszautasította - ezt tudom - visszautasította, hogy bármilyen vitális vagy materiális csodát hajtson végre, a keveredés miatt.

A saját tapasztalatom, hogy a világ jelenlegi állásában egy közvetlen csoda, vitális vagy materiális, szükségszerűen kell, hogy tartalmazzon számos megtévesztő elemet, amit nem tudunk elfogadni - ezek a csodák szükségszerűen megtévesztő csodák. És ezt nem tudjuk elfogadni. Legalábbis én mindig visszautasítottam. Láttam, hogy miket hívnak az emberek csodának. Sokat láttam egy időben, de ez számos olyan dolog létezését engedte meg, amik számomra elfogadhatatlanok.

Amiket az emberek napjainkban "csodának" hívnak szinte majdnem minden esetben a vitális lények műve, vagy embereké akik kapcsolatban állnak ilyen lényekkel, tehát van egy keveredés - ez elfogadja bizonyos dolgok realitását, igazságát amik nem igazak. És ezen az alapon működik. Tehát ez elfogadhatatlan.

Nem egészen értem mit jelentett amikor azt mondtad, hogy Sri Aurobindo csodákat tett az elmében.

Úgy értem, hogy használta a szupramentális erőt bevezetve a mentális tudatba. Bele a mentális tudatosságba, a mentális tudatosság az amely szabályozza az összes anyagi mozgásokat, bevezetett oda egy szupramentális képződményt, vagy képességet, vagy erőt, ami azonnal megváltoztatta a elrendezést. És ez azonnali hatásokat hoz létre amik látszólag ésszerűtlenek mert nem követik a mozgások normális rendjét a mentális logika szerint.

Ő maga szokta mondani, hogy amikor a szupramentális erő birtokában volt, akkor azt tudta használni az akarat összpontosítására egy adott ponton egy határozott céllal, ez visszavonhatatlan volt, elkerülhetetlen: a hatás abszolút volt. Ezt tudod hívni egy csodának.

Például, ha valaki beteg volt, vagy fájdalmai voltak; amikor Sri Aurobindo a szupramentális erő birtokában volt - voltak pillanatok, amikor azt mondta, hogy teljes mértékben saját kontrollja alatt tartja, ez azt jelentette, hogy azt csinált, amit akart vele, és ott ahol akarta, ahogy tetszett neki - így alkalmazta ezt az Akaratot például néhány rendellenesség, bármelyik fizikai, vagy vitális vagy, természetesen mentális, ő alkalmazni kívánta a harmonikusabb erőnek ezt a magasabb rendjét és ez a szupramentális erő összpontosul ott és cselekszik azonnal. És ez egy rend volt: létrehozott egy rendet, egy harmóniát, nagyobbat, mint a természetes harmónia. Hogyha ez egy gyógymód volt például, akkor a gyógyulás tökéletesebb és teljesebb lett, mint bármely közönséges fizikai és mentális módszerrel elért.

Sok eset volt. Az emberek azonban oly vakok, annyira bele vannak ragadva a hétköznapi tudatosságukba, hogy mindig magyarázkodnak, mindig tudnak magyarázatot adni. Csak azok tudták érzékelni, akikben van hit, aspiráció és valami nagyon tiszta azaz valóban tudni szeretnék.

Amikor az Erő ott volt, még azt is szokta mondani, hogy megerőltetés nélküli volt; csak annyit kellett tennie, hogy alkalmazni ezt a rendjét és harmóniáját a szupramentális erőnek és azonnal a kívánt eredményt elérte.

Először, az emberben felmerülhet a kérdés: Mi egy csoda? Mert Sri Aurobindo gyakran monjda, hogy "csoda nem létezik", de ugyanakkor a "Savitriben" például azt mondja "Itt minden csoda, s csak csoda által változhat meg." ¹

Ez azon múlik honnan nézed, erről az oldalról, vagy a másik oldalról.

Az emberek csak azt nevezik csodának, amit mentális nyelvezeten nem tudnak tisztán megmagyarázni. Ebből a nézőpontból számtalan történést lehet "csodának" hívni, mert nem tudod megmagyarázni a miértet vagy a hogyant.

Mi lenne akkor egy igazi csoda?

Nem látom, hogy mi lehetne egy igazi csoda, mert végső soron mi egy csoda?

Egy igazi csoda... Csak az elmében létezik a csoda fogalma, mert saját logikáját követve eldönti, hogy ha adott ez vagy az a feltétel, akkor ez vagy az a következmény nem lehetséges. De ezek csupán az elme korlátai. Mert az Úr nézőpontjából hogyan létezhetne csoda?  Minden Ő, ahogy tárgyiasítja magát.

Itt eljutunk az Utunk, ahogy Sri Aurobindo mondja a Savitriben, az örök Út nagy problémájához. Könnyű természetesen elképzelni, hogy ami először tárgyiasodott, annak hajlama volt a megtestesülésre. Az első elfogadandó pont, egy logikus pont az evolúció elvét figyelembe véve, hogy a tárgyiasítás folyamatosan növekvő (progresszív), nem pedig végleges az idők végezetéig....

(csend)

Nagyon nehéz kifejezni, mert nem tudjuk megszabadítani magunkat a szokásunktól, hogy egy meghatározott mennyiséget lássunk a végtelenségig kibontakozni, vagy, hogy azt gondoljuk, hogy csak egy meghatározott mennyiséggel lehet egy kezdet. Mindig azt gondoljuk (legalábbis mi így mondjuk) hogy van egy "pillanat" (nevet) amikor az Úr úgy dönt, hogy megnyilvánítja Magát. És így fogalmazva könnyű a magyarázat: Ő fokozatosan, folyamatosan megnyilvánítja Magát és ennek eredménye egy fokozatos evolúció. De ez csak egy kifejezésmód. Mert nincs kezdet, nincs vég és mégis van egy fokozatos haladás. A következetesség érzete, az evolúció és haladás érzete, csak a Megtestesüléssel jön el. És csak amikor a földről beszélünk tudjuk a dolgokat szavahihetően és racionálisan elmagyarázni, mert a földnek volt kezdete - nem e lelkében, hanem a materiális valóságában.

Egy anyagi világmindenségnek valószínűleg szintén van kezdete.

(csend)

Tehát ha így nézünk rá, egy adott univerzum számára egy csoda, egy másik univerzumból származó valami hirtelen feltűnése. És a föld számára (ami a problémát lehozza egy kezelhető méretre) a csoda valami olyan hirtelen megjelenését jelenti, ami nem tartozik a földhöz - és egy elvnek a behatolása (ami nem tartozik a földhöz mint véges világhoz) szélsőséges és azonnali változást okoz.

De aztán megint, ahogy a mondás tartja, elvben a TELJES egész megtalálható minden rész magjánál; úgyhogy még ez a csoda sem lehetséges.

Mondhatnánk, hogy a csoda érzete csak egy véges világhoz, véges tudatossághoz, véges koncepcióhoz tartozhat. Ez a hirtelen, váratlan behatolása - vagy megjelenése, vagy beavatkozása, vagy áthatolása - valaminek, ami nem létezett ebben a fizikai világban. Tehát ebből következik, hogy bármilyen szándék, vagy tudatosság megtestesülése egy a földnél örökebb, végtelenebb, birodalomból származik, ezért szükségszerűen csoda a földön. De hogyha tovább mész a véges világnál, vagy a véges világhoz való megértésnél, a csodák nem léteznek. Az Úr játszhat csodákkal, hogyha örömét leli benne, de nem létezik csoda - Ő minden lehetséges játékot játszik.

Csak akkor kezdheted megérteni Őt, amikor elkezded úgy ÉREZNI, hogy ő minden lehetséges játékot játszik - és nem azt ami az emberi koncepció szerint "lehetséges", hanem ami a saját koncepciója szerint az!

Akkor nincs helye a csodának, csak a csoda egy színlelésének.

(csend)

Ha az ami a szupramentális világhoz tartozik hirtelen testesülne meg, és nem pedig lassú evolúció során. ez valami olyan lenne, amit az ember, mint mentális lény, még ha a mentálisát, a mentális birodalmát tökéletes szintre hozza, csodának hívhat, hiszen ez egy, a tudatos életébe való beavatkozása valaminek, amit ő tudatosan nem hordoz magával. A vágy a csodákra, ami nagyon erős (sokkal erősebb a gyerekeknél vagy azoknál akik szívükben gyerekek maradtak mint a magasan mentalizálódott lényeknél) lényegében egy hit, hogy a Csodálatos iránti vágy megvalósul, hogy megtörténnek dolgok amik mindannyiunk elvárásait felülmúlják a hagyományos életről.

Sőt, a tanuláshoz az emberek mindig mindkét irányzatot kellene ösztönözzék egymás mellett: a szomjat a Csodálatos, a látszólag megvalósíthatatlan után, valami után ami egy isteniség érzettel tölt el, és ezzel egyidejűleg bátorítani azt az érzékelést, ami úgy érzékeli a világot ahogy van, a pontos, korrekt és őszinte megfigyelést, a képzelődések megszüntetését, egy folyamatos irányítást és egy nagyon praktikus és aprólékos érzékelést a pontosság végett a részletekben. Mindkét irányzat egymás mellett kellene létezzen. Általában az emberek megölnek egyet azzal a gondolattal, hogy ez szükséges annak érdekében, hogy a másik fejlődhessen - ami teljesen téves. A kettő létezhet egyszerre, és ahogy nő a tudás eljön a pillanat, amikor megérted, hogy ez két aspektusa ugyanannak a dolognak, nevezetesen egy tiszta látás, egy magasabb ítélőképesség. De ahelyett, hogy a látásmód és ítélőképesség korlátoltat és szűkek lennének, teljesen őszinték, korrektek és pontosak lesznek - ÉS óriásiak, felölelve egy teljes területet ami még nem része a konkrét Megnyilvánulásnak.

Ez nagyon fontos egy oktatási nézőpontból: úgy látni a világot, ahogy van, pontosan, tisztán, a leggyakorlatiasabb és legjózanabb módon, és úgy látni a világot amilyen az lehetne, a legmagasabb és legszabadabb látásmóddal, tele reménnyel és törekvéssel és egy csodálatos biztonsággal - ez az ítélőképesség két pólusa.

Az összes, a legnagyszerűbb, legcsodálatosabb, legerőteljesebb, legkifejezőbb és legteljesebb dolgok amiket el tudtunk képzelni mind semmik ahhoz képest, hogy mik lehetnének; és ugyanakkor a pillanatnyi megfigyelésünk a legkisebb részletről soha nem lehet elég pontos. Ennek a két dolognak együtt kell járnia. Amikor ismered ezt (gesztikuláció lefele) és ismered Azt (gesztikuláció felfele) képes vagy a kettőt összekapcsolni.

Ez a lehető legjobb felhasználási módja a csodák iránti szükségnek. A csodák iránti vágy a tudatlanság jele: "Oh, azt kívánom, bárcsak így lenne!" Ez a tudatlanság és gyöngeség jele. A másik oldalról viszont, akik azt mondják neked, hogy "A csodák világában élsz" csak a dolgok alacsonyabb végét ismerik (és azt is elég tökéletlenül) és érzéketlenek bármi másra.

E szükséget a csodákra át kell változtassuk egy tudatos törekvésre valamire - valamire ami már van, ami létezik, és ami meg fog nyilvánulni mind ezen törekvések SEGÍTSÉGÉVEL: minden törekvés szükséges, vagy inkább, egy igazabb módon nézve, azok egy kísérőjelensége - egy kellemes kísérőjelensége - a végtelen kibontakozásának.

Alapvetően a nagyon szigorú logikájú emberek azt mondják neked "Minek imádkozni? Minek törekedni, minek kérni? Az Úr azt teszi amit Ő szeretne és mindig azt fogja tenni amit Ő szeretne." Ez teljesen nyilvánvaló, mondani se kellene, de ez a buzgalom, hogy "Uram, testesítsd meg Magad!" egy intenzívebb rezgést ad az Ő megtestesítésének.

Máskülönben soha nem tette volna a világot olyanná, amilyen - van egy különleges erő, egy különleges öröm, egy különleges rezgés a világ törekvésének intenzitásában, hogy újra azzá váljon, amit ez jelent.

És ezért - részben ezért - van evolúció.

Egy végtelenül tökéletes univerzum, ami a végtelen tökéletességet testesíti meg hiányolná a haladás örömét.

1963. március 6.

¹ Sri Aurobindo: Savitri, I.V.85. _(vissza)

88. Ezt a világot a Halál alakította ki, hogy képes legyen élni. Meg akarod szüntetni a halált? Akkor az élet is megsemmisül. Nem tudod megszüntetni a halált, de átalakíthatod egy nagyszerűbb életté.

89. Ezt a világot a Kegyetlenség alakította ki, hogy képes legyen szeretni. Meg akarod szüntetni a kegyetlenséget? Akkor a szeretet is megsemmisül. Nem tudod megszüntetni a kegyetlenséget, de átváltoztathatod annak ellentétévé, egy szenvedélyes Szeretetté és Gyönyörűséggé.

90. Ezt a világot a Tudatlanság és a Tévedés alakították ki, hogy képesek legyenek tudni. Meg akarod szüntetni a tudatlanságot és a tévedést? Akkor a tudás is megsemmisül. Nem tudod megszüntetni a tudatlanságot és a tévedést, de átformálhatod őket az értelem legteljesebb és tündöklő meghaladásává.

91. Ha egyedül Élet lenne, és halál nem, akkor nem lehetne halhatatlanság; ha egyedül szeretet lenne, és kegyetlenség nem, akkor az öröm csak egy langyos és röpke elragadtatás lenne; ha egyedül értelem lenne, és tudatlanság nem, akkor a legmagasabb vívmányunk nem haladna meg egy korlátozott racionalitást és világi bölcsességet.

92. Az átalakított Halál Életté lesz, amely Halhatatlanság; az átváltoztatott Kegyetlenség Szeretetté lesz, amely elviselhetetlen eksztázis; az átformált Tudatlanság Fénnyé lesz, amely túlhaladja a bölcsességet és tudást.

Ez ugyanaz a gondolat, hogy az ellentétek és szembenállások ösztönzik a haladást. Mert azt mondani, hogy Kegyetlenség nélkül, a Szeretet langyos lenne... A szeretet alapelvének, mivel az meghaladja a Megnyilvánultat és a Megnyilvánulatlant, semmi köze a langyossághoz vagy a kegyetlenséghez. De Sri Aurobindo elképzelése - úgy tűnik - az, hogy az ellentétek a leghatékonyabb és leggyorsabb módja annak, hogy gyúrjuk az anyagot úgy, hogy növelni tudja a megnyilvánulásait.

Mint tapasztalat, ez teljesen bizonyos: amikor először kapcsolatba kerülsz az örök szeretettel, a legfelsőbb szeretettel, az első azonnali ... hogy is mondjam... érzékelés vagy érzés - ez nem megértés, sokkal konkrétabb: az, hogy még a leginkább felvilágosult, összegyúrt, előkészített anyagi tudatosság is képtelen megnyilvánítani Azt! Az első amit érzel az ez a képtelenség. Aztán jön valaminek a tapasztalata ami egyfajta... nem éppen "kegyetlenségként", nyilvánul meg, mert ez nem az a kegyetlenség, ahogy mi azt felfogjuk; de a körülmények összességében van egy rezgés, a szeretet bizonyos fokú elutasításának érzete, ami itt megnyilvánul - pontosan erről van szó: van valami az anyagi világban, ami elutasítja a szeretet megnyilvánulását, ahogyan az jelenlegi formájában létezik, nem a hétköznapi világra gondolok, hanem a jelenleg legmagasabb fokú tudatosságra. - Ez egy olyan tapasztalat amiről beszélek ami megtörtént. - Azért a tudatosságnak az a része, amely érintett volt ebben a szembenállásban, hívta közvetlenül a szeretet eredetét olyan intenzitással, amit nem élhetett volna át az elutasítás tapasztalata nélkül. Megtörnek a határok, egy áradat ömlik lefele és valami olyant fejez ki, amire korábban képtelen volt.

Ezt látva nyilvánvalóan van egy hasonló tapasztalat azzal kapcsolatban, amit életnek és halálnak hívunk. Ez egyfajta "felfüggesztettség" az állandó jelenléte a Halálnak vagy a halál lehetőségének. Ahogy ő mondja a Savitri-ben: van egy állandó társunk egész úton a bölcsőtől a sírig, folyamatosan beárnyékol a halál fenyegetése vagy jelenléte. Nos, ez ad a sejteknek egy intenzitást az Örökkévalóság Erejének hívásában, amely nem lenne az állandó fenyegetettség nélkül. És megértjük - elkezdjük megérteni nagyon konkrétan - ezek a dolgok csak ösztönöznek, hogy a Megnyilvánulás intenzívebben fejlődjön és tökéletesedjen. És amennyiben az eszközök durvák, az azért van, mert a Megnyilvánulás nagyon durva. Ahogy ez egyre tökéletesebb lesz, és alkalmas arra, hogy megnyilvánítson valami örökké növekedőt, azok a nagyon durva módszerek utat nyitnak a kifinomultabbaknak is, és a világ halad, anélkül, hogy szükség lenne ilyen brutális ellentétekre csak azért, mert a világ még gyerekcipőben jár, és az emberi tudatosság teljesen csecsemőkorban van.

Ez egy nagyon konkrét tapasztalat.

Tehát, amikor a földnek már nem kell meghalnia ahhoz, hogy haladjon, nem lesz többé halál. Amikor a földnek már nem kell szenvednie a haladáshoz, nem lesz többé szenvedés. És amikor a földnek már nem kell gyűlölnie a szeretethez, nem lesz többé gyűlölet.

(csend)

Ez a leggyorsabb és leghatékonyabb módja annak, hogy kihúzza tehetetlenségéből a teremtést és virágzásba vezesse.

(hosszú csend)

Van egy sajátos aspektusa a teremtésnek (ami lehet, hogy nagyon modern): ez egy olyan igény, hogy elhagyja káoszát és zűrzavarát - diszharmóniáját és zavarodottságát. Egy zűrzavar, egy rendellenesség, amely magára ölt minden formát, átfordítja küzdelmeké, haszontalan erőfeszítéseké és elpazarolt energiává. Attól függ, hogy milyen szinten állsz, de materiálisan, a gyakorlatban, ez szükségtelen bonyodalmakat, elpazarolt energiát és eszközöket, időveszteséget, értetlenséget, félreértést, zavartságot, rendetlenséget jelent - ahogy az ősi időkben a Védákban nevezték deformálódás, tekervényesség. (Nem tudom, a francia szót ehhez, ez valami tekeredett, amely ahelyett, hogy egyenesen a célba találna, éles és szükségtelen cikcakkokkal szövi útját.) Ez az egyik legtávolabbi dolog egy tisztán isteni tett harmóniájától - ami valami olyan egyszerű.... úgy tűnik, gyerekjáték ... és direkt - közvetlen, ahelyett az abszurd és teljesen szükségtelen csavarok és fordulatok helyett. Nos, ez világosan ugyanaz a jelenség: a rendellenesség az egyik módja annak, hogy ösztönözze a tiszta és isteni egyszerűség szükségességét.

A test erősen érzi, nagyon erősen, hogy minden olyan egyszerű, olyan egyszerű lehetne!

És a lénynek - ennek az individuális összességnek - az átalakuláshoz valójában egyszerűbbé és egyszerűbbé kell válnia. A természetnek mindezen összetettségét, amit az ember most kezd megérteni és tanulni, ahol a számára a legkisebb dolog is oly bonyolult (a legkisebb fizikai működésünk is egy olyan komplex rendszer eredménye, hogy szinte elképzelhetetlen.... bizonyosan lehetetlen lenne az emberi elmének kigondolni, és feltalálni ezeket a dolgokat), és most a tudomány felfedezi, és azt elég világosan látni, ahhoz, hogy a működés istenivé váljon, vagyis, hogy elkerülje a rendezetlenséget és zavartságot, egyszerűbbé és egyszerűbbé kell válnia.

(hosszú csend)

Más szóval, a Természet... vagy inkább a Természetnek a kinyilvánítás felé tett erőfeszítései folytán kénytelen volt igénybe vennie egy hihetetlen, szinte végtelen bonyolultságot, hogy reprodukálja az eredeti Egyszerűséget.

És visszajutunk ugyanahhoz a dologhoz. Ez a túlzott bonyolultság az, amely olyan egyszerűséget tesz lehetővé, amely nem üres - egy teli egyszerűséget. Egy mindenre kiterjedő egyszerűséget, míg azon komplikációk nélkül, az egyszerűség üres.

Most olyan felfedezéseket tesznek mint ez. Az anatómiában például, ahol felfedeznek sebészeti kezeléseket - amelyek hihetetlenül bonyolultak! Ez olyan mint az Anyag összetevőire felosztása - egy félelmetes bonyolultság! És mindez magában hordozza az Egységet, az egy Egyszerűség - az isteni állapot.

(csend)

Lehet, hogy gyorsan fog menni.... De ez végül is egy elégséges törekvés kérdése ami kellően erős és hatékony ANNAK vonzásához, amely képes átalakítani mindezeket: a komplikációkat Egyszerűséggé, a kegyetlenséget a Szeretetté, és így tovább.

És ezárt nem érdemes panaszkodni, és azt mondani, sajnálatos, hogy a dolgok így vannak.... Azok vannak, ahogy vannak. Miért?... Amikor a dolgok már nem így működnek, akkor bizonyára megtudjuk miért. Vagy másképpen: ha tudjuk, hogy miért, akkor már nem lesznek így.

Tehát az a spekuláció, mint: "Ez jobb lett volna, ha nem lett volna", és így tovább, nem szolgál semmilyen célt - irreleváns, teljesen haszontalan.

Igyekezzünk megtenni, amit meg kell tennünk, hogy véget vessünk ennek, ez minden, ez az egyetlen praktikus dolog.

A test számára, ez nagyon érdekes. Ám az egy hegy! A látszólag apró élmények, ilyen nagy számban egy tetemes heggyé válnak.¹

1963. május 15.

¹ Amikor később ennek a beszélgetésnek a szövegét Satprem felolvasta Anyának, ő megjegyezte: ''A tudósok tagadni fogják ezt, azt fogják mondani, amit mondok nonszensz, de ez azért van, mert nem az ő nyelvüket használom, ez csak egy szókincs kérdése'' _(vissza)

93. A fájdalom az Anyánk érintése, amely arra tanít minket, hogyan viseljük el a mámort, és növekedjünk benne. Iskolájának három lépcsőfoka van: először a kitartás, utána a lélek egyenlő elbírálása, végül az eksztázis.

Mindaddig, amíg morális dologgal van dolgunk, ez teljesen egyértelmű és vitathatatlan: ha tudod, hogy miként fogja formálni a karaktered, egyenesen extázishoz vezet. De amikor megérinti a testet...

Igaz, hogy maga az orvos (nevetve: az orvos  képviseli a Kétséget egy nagy K-val) mondta, hogyha megtanítod a testedet elviselni a fájdalmat, egyre keményebbé válik, és nem zavarodik meg olyan gyorsan - ez egy konkrét eredmény.

Azok az emberek, akik tudják, hogy nem kell teljesen megdöbbenni amint itt vagy ott van egy fájdalom, képesek csendesen viselni, és tartani az egyensúlyukat, úgy tűnik, a szervezetük képes elviselni a betegséget összeomlás nélkül. Ez egy nagyszerű dolog. Feltettem magamnak a kérdést tisztán gyakorlati és fizikai szempontból, és úgy tűnik, hogy ez igaz. Belsőleg, mondtam sokszor - mondtam, és kimutattam mindenféle kis tapasztalatokkal -, hogy a szervezet képes elviselni sokkal többet, mint az emberek hiszik, amennyiben nem adunk félelmet, vagy a szorongást a fájdalomhoz, ha képesek vagyunk megszabadulni a mentális tényezőtől, a testet magára hagyjuk bármilyen félelem, ijedtség, vagy szorongás nélkül attól, hogy mi fog történni - gyötrelem nélkül - sokat elvisel.

A második lépés, amikor a test eldöntötte, hogy elviseli a fájdalmat - látod, amint meghozza a döntést, annak elviselésére, azonnali élénkség, és az akut érzet a fájdalomban eltűnik. Egy abszolút anyagi szintről beszélek.

És ha nyugodt vagy - itt jön, hogy szükség van a belső nyugalomra, ami egy másik tényező -, ha van belső nyugalmad, akkor a fájdalom szinte kellemes érzésé válik - nem "kellemes", a hagyományos értelemben véve, de jön egy szinte komfortos benyomás. Még egyszer, tisztán a fizikai, anyagi szintről beszélek.

És az utolsó szakaszban: amikor a sejtek hisznek az isteni jelenlétben, a szuverén isteni Akaratban, és abban megvan a bizalom, hogy minden rendben van, azután jön az extázis.

Ez négy lépés - csak háromra utal itt az aforizmában.

Az utolsó valószínűleg nem elérhető mindenkinek (!) de az első három teljesen nyilvánvaló, tudom, hogy ez működik. Az egyetlen pont, ami nyugtalanít, hogy ez nem tisztán pszichológiai tapasztalat, és a tartós fájdalom elhasználódást okozhat a szervezetben. De megkérdeztem az orvost, és azt mondta, hogy ha a testet nagyon fiatalon megtanítják elviseli a fájdalmat, képes lesz annyira megnövelni a fájdalomtűrését, hogy hatékonyan ellenáll a betegségeknek, ami azt jelenti, hogy a betegség nem követi a szokásos menetét, hanem megszakítja. Ez értékes.

1963. augusztus 10.

94. Minden lemondás egy nagyobb, még meg nem szerzett örömért van. Egyesek az elvégzett kötelesség öröme miatt mondanak le, egyesek a béke öröméért, egyesek Isten öröméért, és egyesek az önkínzás öröméért, de inkább azért mondjál le, hogy az egy átmenet legyen a szabadságba és a túloldali, háborítatlan elragadtatásba.

Ritkán volt nekem a lemondásnak ez tapasztalata - ahhoz, hogy le tudj mondani valamiről, kötődnöd kell ahhoz, és mindig ott volt ez a szomjúság, tovább kell menni, magasabbra, fejlődni, jobban csinálni, jobban tudni és... a lemondás érzete helyett, inkább egy jó megszabadulás érzésed van. Megszabadulás valamitől ami akadályoz, lenyom, csökkenti az előrehaladásodat. Ez az, amit én mondtam a minap: "Mi még mindig mindaz vagyunk, amit már nem akarunk lenni, míg Ő minden, amivé akarunk válni." Amit úgy nevezünk "mi" az a mi önző butaságunk, az ego butasága, pontosan minden, ami már nem akarunk lenni; és olyan öröm lenne eldobni mindent, megszabadulni mindentől annak érdekében, hogy alkalmassá váljunk arra amik akarunk lenni.

Ez egy nagyon élő tapasztalat.

Csak a folyamat ismert számomra, és amely többször megismétlődött az életemben, hogy lemondani egy tévedés: valami, amit igaznak hiszünk - ami valószínűleg igaz is volt egy ideig - amely részben a tevékenységünk alapja, az valójában csak egy vélekedés volt. Azt gondoljuk, hogy egy valósághű megállapítás minden logikus következményeivel, és a cselekvésünk - egy része cselekvésünknek - azon alapult, és minden automatikusan követte;. amíg hirtelen egy tapasztalat, körülmény, vagy intuíció figyelmeztet, hogy a megállapításunk nem olyan igaz, mint amilyennek látszott. Aztán ott van a teljes megfigyelési, tanulmányozási időszak - vagy néha jön, mint egy kinyilatkoztatás, egy hatalmas bizonyíték - és akkor ez nem csak a gondolat vagy hamis tudás, amit meg kell változtatni, hanem annak összes következményét is, talán egy cselekvés egész vonalát egy adott ponton. És abban a pillanatban, van egyfajta érzés, valami lemondás érzéséhez hasonló; vagyis, hogy le kell bontanod egy sor dolgot, amit már felépítettél - ez lehet néha elég jelentős, néha kis dolog - de a tapasztalat ugyanaz: ez egy erő, egy hatalom mozgása, ami felold, és az ellenállás mindentől, amit fel kell oldani, minden múltbéli szokástól. és ezen oldódás mozgása, az annak megfelelő ellenállással az, ami valószínűleg a közönséges emberi tudatosságban a lemondás érzéseként fejeződik ki.

Láttam ezt a közelmúltban; ezen körülmények teljesen lényegtelenek önmagukban; azok csak a tanulmány összefüggésében érdekesek. Ez az egyetlen jelenség, ami ismerős számomra, mert már több alkalommal megismétlődött az életemben. És ahogy a lény fejlődik, a feloldás hatalma növekszik, egyre jobban azonnali lesz, és az ellenállás csökken. Ám emlékszem a maximális ellenállás időszakára - több mint fél évszázaddal ezelőtt - nem volt semmi, de az mindig valami rajtam kívüli volt - nem a tudatosságomon, hanem az akaratomon kívüli - valami, ami ellenáll az akaratnak. Soha nem éreztem, hogy lemondjak valamiről, de volt már olyan érzésem, hogy nyomást gyakoroljak a dolgokra, és feloldjam azokat. Minthogy most egyre több és több, a nyomás érzékelhetetlen, azonnali: amint az erő jön feloldani egy sor megnyilvánult dolgot, nincs ellenállás, minden feloldódik; és helyette, alig van ott a felszabadultság érzése - van valami, ami még mindig jól szórakozott, és azt mondta: "Ah! újra! Milyen gyakran korlátozzuk magunkat ... " Hányszor hisszük, hogy állandóan előre megyünk, simán megállás nélkül, és mégis hányszor beállítunk egy kis korlátot magunk elé. Ez nem nagy korlát, mivel nagyon kis dolog egy óriási egészben, de korlát a cselekvésünknek. És amikor az Erő hat, feloldja a korlátot, és először úgy érezzük felszabadított, örülünk; de ez most nem is az, ez egy mosoly. Mert ez nem egyfajta felszabadulás - egyszerűen olyan mint egy kő eltávolítása az utadról, hogy haladhass tovább.

A lemondásnak ez az ideája csak egy egocentrikus tudatosságban fordul elő. Természetesen, emberek - azok, akiket elég fejletlennek hívok - kötődnek a dolgokhoz - ha van valamijük, nem akarják elengedni! Ez olyan gyerekesnek tűnik nekem! ... Nekik, ha kénytelenek lemondani azokról, fáj! Mivel azonosulnak a dolgaikkal, ragaszkodnak hozzájuk. De ez gyerekes. Az igazi folyamat mögött van... the amount a dolgokban lévő ellenállás összessége ami kifejlesztett egy bizonyos tudásbázist - ami tudás volt egy adott időpontban, és már nem az egy másikban - egy részleges tudást, nem ideig-óráig tartót, hanem átmenetit. Van e tudáson felépült dolgoknak egy egész sora, melyek ellenállnak, és az Erő így szól: "Nem! ez nem igaz (Nevet) az alapod már nem igaz, el vele!" de aztán "Jaj, ez fáj!" - Ez az, amit emberek úgy éreznek, mint lemondás.

A nehéz dolog talán nem is annyira a lemondás mint inkább az elfogadás ... [Anya mosolyog] amikor látod, az életet ahogy most van. De aztán, ha elfogadjuk ahogyan tudunk élni mindennek közepette miközben ezen "elragadtatás zavartalan". - ez nem odafent van, hanem itt?

Ez volt a problémám hetekig.

Erre a következtetésre jutottam: elvben, ennek a tudatosságnak az egyesítése az istenivel, elragadtatást hoz - ez az elv - ezért, a tudatosság és isteni egyesülésének, akár a jelenleg világban, akár egy jövőbeli világ építésében, azonosnak kell lennie - elvileg. Vagyis miért ismétlem magamnak állandóan: hogy lehetséges, "Hogyan lehetséges, hogy neked nem volt ez az elragadtatásod?"

Megvan - amikor az egész tudatosság az egyesülésben összpontosul, bármikor, bármi közben, ahogy a tudatosság az egyesülésre való összpontosítás felé mozog, elérkezik az elragadtatás... De azt kell mondanom, hogy eltűnik, amikor benne vagyok ... a munka egy nagyon kaotikus világában, amelyben minden úgy jár körülöttem - és szükségképpen el kell fogadnom ami körülöttem van, annak érdekében, hogy cselekedni tudjak. Elértem egy állapotot, amelyben minden amit kapok, még azok a dolgok is, amelyek a legfájdalmasabbak, abszolút csendesen és közömbösen hagynak; - "közömbösen", ez nem egy tétlen közöny: bármilyen fájdalmas reakció nélküli, teljesen semleges, (Gesztus fordult az Úrhoz) tökéletes egyöntetűséggel. De az egyöntetűségben, az elvégzendő dolgok pontos ismerete van, a szavak kimondásának vagy leírásának, a döntéshozatalnak, mindenesetre mindannak ami cselekvéssel jár. Mindez a tökéletes semlegesség állapotában a Hatalom érzetével egyidejűleg történik: a Hatalom áramlik, a Hatalom cselekszik, és a semlegesség marad - de nincs elragadtatás. Nincs a rajongásom, az örömöm, és a cselekedetem teljessége.

És azt kell mondanom, hogy az elragadtatás nyújtotta tudatállapot veszélyes lenne a világ jelenlegi állapotában. Mert a létrehozott reakciók szinte abszolútak - látom, hogy ezen elragadtatás állapotának egy ELSÖPRŐ hatalma van. De ragaszkodom az "elsöprő" szóhoz, abban az értelemben, hogy ez intoleráns, vagy elviselhetetlen - inkább elviselhetetlen - semmihez sem hasonlítható! Ez ugyanaz a dolog, vagy majdnem - nem egészen ugyanaz, de majdnem - mint legfőbb isteni Szeretet; ezen extázis vagy elragadtatás vibrációja az isteni Szeretet rezgésének egy első jele, és ez teljesen - igen, nincs más szó rá - intoleráns, abban az értelemben, hogy a jelenléte nem fogad el bármi vele ellentéteset.

Nos, ennek ijesztő eredményei lennének a hétköznapi tudatosság számára. Tisztán látom ezt, mert amikor ez a Hatalom jön - ez a hatalom jön, úgy érezzük, mintha minden fel akarna robbanni. Nem tolerál mást csupán az egyesülést, nem tolerál mást csupán az elfogadó választ, ami befogad és elfogad És ez nem egy önkényes akarat, létezésének puszta tényével valamilyen mindenhatóság - "mindenhatóság" nem abban az értelemben ahogy mi értjük, ez egy valódi mindenhatóság. Ez azt jelenti, hogy maradéktalanul, teljesen, kizárólagosan létezik. Mindent tartalmaz, de ami ellentétes a rezgésével az kénytelen megváltozni, mivel semmi sem tűnik el. Így ez a közvetlen, szinte brutális, abszolút változás, a világban, ahogy az van, egy katasztrófa.

Voilà, választ kaptam a problémámra.

Mert ez volt, azon tűnődtem, "De miért? Ki vagyok Én,... " Bármelyik pillanatban nekem csak ezt kell tennem (Felfelé gesztus) és ez ...már csak az Úr van ott, minden AZ - de így teljesen minden, ami nem Ő eltűnik! Tehát az arány jelenleg ...(Nevet) az, hogy túl sok dolog tűnne el!

Ezt megértettem.

1963. augusztus 17. 24.

95. Csak a vágyról való tökéletes lemondással vagy a vágy tökéletes kielégítésével tapasztalható meg Isten legteljesebb ölelése; mert mindkét módon teljesül a nélkülözhetetlen előfeltétel: a vágy elenyészik.

Lehetetlen tökéletesen kielégíteni a vágyat - ez lehetetlen. És a vágyról lemondani is az: lemondasz egy vágyról és jön egy másik. Tehát mindkét mód viszonylag lehetetlen - ami tehetsz, hogy belépsz egy állapotba ahol nincs vágy.

(hosszú csend)

Sajnálom, hogy nem tudom feljegyezni az összes tapasztalatot amit átélek, mert csupán az elmúlt néhány napban, egy ideig, volt egy nagyon tiszta érzékelésem a valódi működésről, ami a legfelsőbb Szándék kifejeződése, és spontán, természetesen és automatikusan dolgozik az egyéni eszközön keresztül; még azt is mondhatnám (mert az elme csendben marad, nagyon csendben): a testen keresztül. És a pillanat érzékelése, amikor ez az isteni Szándék elhomályosul, eltorzul amikor belép a vágy, a vágy egy különleges rezgése aminek saját minősége van, és sok látszólagos ok miatt jön: ez nemcsak egy szomj valamire, egy vágy valamire, vagy egy kötődés valamihez; ezt a rezgést kiválthatja az a tény is például, hogy a szándék, ami legfelsőbb Szándék megnyilvánulásának tűnik (vagy legalábbis annak értelmeztük), de zűrzavar van az azonnali cselekedet között, ami nyilvánvalóan a Legfelsőbb szándék megnyílvánulása, és a következmény között, ami ezt a cselekedetet követi - ez egy nagyon gyakori hiba. Az emberek azt gondolják, hogy amikor akarnak egy bizonyos dolgot, annak kell eljönnie; mivel túl rövid látóak - rövid és szűklátókörűek, nem látják átfogóan, hogy egy bizonyos rezgésre szükség van, hogy beindítson számos másik rezgést, és ezek ÖSSZESSÉGE fog hatni, ami nem a kiküldött rezgés azonnali következménye... nem tudom, hogy ez most érthető-e, de ez egy folyamatos tapasztalatom.

Valójában ebben az időszakban, tanulmányoztam és megfigyeltem a jelenséget: a vágy rezgése hogyan adódik hozzá a Szándék rezgéséhez, amit a Legfelsőbb küldött ki (a kis mindennapi cselekedetek esetén). És a fenti látásmóddal (hogyha természetesen vigyázol, hogy tudatos maradj a fenti látásmódra) láthatod, hogy a kiküldött rezgés pontosan az, amit a Legfelsőbb küldött ki, de ahelyett, hogy azt az eredményt hozná létre, amit a felszínes tudatosság elvár, arra szánatott, hogy rezgések egész sorát indítsa be, hogy elérjen egy másik célt, távolabbit és teljesebbet. Nem nagy dolgokról, vagy földi cselekedetekről beszélek, hanem az élet nagyon kis dolgairól. Például azt mondod valakinek: "Add nekem ezt," és az ember ahelyett, hogy azt adná, félreérti és valami egészen mást ad; szóval, ha nem vigyázol, hogy megtartsd átfogó látásmódodat, előfordulhat egy bizonyos rezgés, például a türelmetlenségé, vagy a kielégületlenségé, együtt azzal az érzéssel, hogy az Úr rezgését se nem értik meg, se nem fogadják be. Nos, például a türelmetlenség (vagy, tulajdonképpen a történésekkel kapcsolatos értetlenség) kis HOZZÁADOTT rezgése, ez a hiányérzet a fogadókészséggel, vagy válasszal kapcsolatban, ami hordozza a vágy minőségét - nem nevezhetjük "vágynak" de ugyanaz a fajta rezgés. És ez az, ami jön, és bonyolítja a dolgokat. Hogyha rendelkezel a teljes, pontos látással, tudod, hogy az "Add nekem ezt" egy, az azonnalitól különböző eredményhez fog vezetni, és hogy ez a másik eredmény egy megint másikhoz fog vezetni, és ez pontosan az, aminek történnie kell. Nem tudom, hogy érthető vagyok-e, ez egy kicsit bonyolult! De ez megadta nekem a kulcsot a Szándék és a vágy rezgései közti különbséghez. És ezzel együtt a lehetőséget is, hogy megszabaduljak a vágytól egy szélesebb és teljesebb látásmódon keresztül - szélesebb, teljesebb, távolibb, vagyis egy nagyobb teljesség látásmódja.

Azért hangsúlyozom ezt, mert ettől megszűnik minden morális elem. Ez kiküszöböli a vágy lekicsinylő hajlamát. A látásmód egyre inkább eltávolítja az összes ilyen fogalmat, mint a jó és a gonosz, a jó és rossz, felsőbbrendű és alsóbbrendű, és így tovább. Csak az marad, amit én szinte rezgésbeni minőség különbségnek nevezek - a "minőség" még mindig a felsőbbrendű és alsóbbrendű minőségét kelti, nem minőség, nem is intenzitás, nem ismerem a tudományos kifejezést, amit két rezgés megkülönböztetésére használnak, de arról van szó.

És akkor, ami figyelemreméltó dolog, hogy a Rezgés (amilyennek nevezhetnénk az Úrtól érkező rezgés minőségét) építő: építő, békés és fényes; míg a másik rezgés, a vágy és hasonlóké, bonyolít, rombol és összezavar, kiforgat dolgokat - összezavarja, eltorzítja, és kiforgatja azokat. És elveszi a fényt; homályosságot hoz létre, amit vad mozdulatokkal nagyon erős árnyékokká lehet felerősíteni. Ám még ott is ahol nincs szenvedély, ahol a szenvedély nem szól közbe, ugyanez történik. Látod, a fizikai valóságból egy tér lett, ahol a rezgések összekeverednek, és sajnos összeütköznek, ellentmondanak egymásnak. És az összeütközés, a konfliktus ezeknek a bizonyos fajta rezgések által keltett nyugtalanságnak, zűrzavarnak és zavarodottságnak a csúcspontja. Ezek a rezgések végül is a tudatlanság rezgései, és túl kicsik, túl szűkek, és korlátozottak - túl rövidek (azért jönnek, mert az emberek nem tudják, hogy ezek a tudatlanság rezgései). A problémát egyáltalán nem egy pszichológiai nézőpontból nézzük: semmi másról nincs szó, csak rezgésekről.

Ha pszichológiai nézőpontból nézzük... a mentális síkon nagyon könnyű: a vitális síkon sem nehéz, a fizikai síkon kicsit nehezebb mert a vágyakat "szükségletekként" adja tovább. De itt is volt lehetőségem tapasztalni az elmúlt napokban: az orvosi és tudományos elképzeléseket a test felépítéséről, hogy mi jó és mi rossz számára. És mindennek a veleje lényegében megint a rezgés kérdése. Igen érdekes volt: ott volt egy látszat (mert minden dolog, ahogy a hagyományos tudatosság látja azokat nem több látszatnál), az ételmérgezés látszata (mérgesnek gondolt gombák). Egy bizonyos tanulmánynak az volt a tárgya, hogy kiderítse, van-e valami abszolút a mérgezéssel kapcsolatban, vagy ez csak relatív, vagyis tudatlanságon alapuló rossz reakció, az igaz Rezgés hiányában. A következtetés az volt, hogy az arány a kérdés a Legfelsőbbhöz tartozó rezgés mennyisége, és azon rezgések összessége közt, amik még mindig a sötétséghez tartoznak. Az aránytól függően a mérgezés tűnhet egy konkrét, valódi valaminek, vagy valami olyannak, amit el lehet távolítani, vagyis más szavakkal, ami nem befolyásolja az Igazság Rezgését. És ez nagyon érdekes volt, mert amint a tudatosság rájött, hogy mi okozza a hibát a test működésében, (a tudatosság észlelte, hogy honnan jött és mi volt), azonnal megkezdődött a megfigyelés azzal a gondolattal, hogy:" Lássuk mi fog történni." Először is nyugtassuk le a testet azzal a bizonyossággal (ami mindig ott van), hogy semmi nem történik, ami nem az Úr Szándéka lenne, és hogy a hatások is az Úr Szándéka, minden következmény az Úr Szándéka, és emiatt nagyon mozdulatlanul kell maradni. Tehát a test nagyon nyugodt: zavartalan, semmi nem izgatja, nem rezeg semmi - nagyon nyugodt. Amikor ezt elértük, milyen szintig kerülhetőek el a hatások? Mert egy bizonyos anyagmennyiséget felszívott a test, ami tartalmazott egy elemet, ami hátrányos a test elemei és az élet számára, milyen az arány az előnyös és hátrányos elemek közt, vagy az előnyös és hátrányos rezgések közt? És nagyon tisztán láttam: az arány attól függ, hogy hány sejt van a testben, amelyek a közvetlen Hatás alatt állnak, amik csak a legfelsőbb Rezgésre válaszolnak, és hány sejt tartozik még a hagyományos rezgésmódhoz. Nagyon tiszta volt, mert láttam az összes lehetőséget, a hagyományos sejt tömegektől, amiket teljesen felborított a behatolás, és ahol a szokásos módokon harcolnod kell, hogy megszabadulj a nemkívánatos elemtől, a legfelsőbb Erő sejtszintű válaszáig, ami a behatolást teljesen ártalmatlanná alakítja... Ám ez még mindig a holnap álma - haladunk efelé. Azonban az arány igen előnyössé vált (nem mondhatom, hogy mindenhatóvá, attól még messze van, de igen előnyössé) így a rosszullét következményei nem tartottak soká, és a kár mondhatni minimális volt.

Ám mostanában minden tapasztalat, egyik a másik után - a test minden FIZIKAI tapasztalata - ugyanarra a következtetésre mutatnak: minden az arányon múlik, hogy mennyi elem válaszol kizárólag a Legfelsőbb Hatásnak, mennyi a fele-fele elem, ami úton van az átalakulás felé, és mennyi elem követi még az Anyag régi rezgési folyamatát. Ez utóbbi úgy tűnik csökken számában, méghozzá jelentősen, de még mindig van belőlük elég, hogy kellemetlen hatásokat vagy kellemetlen reakciókat váltsanak ki - átalakítatlan dolgok, amik még mindig a mindennapi élethez tartoznak. De minden probléma, legyen az pszichológiai, vagy tisztán materiális vagy kémiai, minden problémának a lényege: pusztán rezgések kérdése. Van a rezgések összességének érzékelése, és annak, amit nevezhetnénk (egy nagyon durva és hozzávetőleges nézőpontból) a különbségnek az építő és a romboló rezgések közt. Mondhatnánk (nagyon egyszerűen fogalmazva), hogy minden rezgés, ami az Egytől származik, és az Egységet fejezi ki, azok építőek, míg a hagyományos, elválasztó tudatosság szövődményei romboláshoz vezetnek.

(hosszú csend)

Mindig azt mondják, hogy a vágyak hozzák létre a nehézségeket (és ez valóban így van). A vágy lehet valami, amit egyszerűen hozzátettek a szándék rezgéséhez. A szándék - amikor az egyetlen Szándék, a legfelsőbb Szándék nyilvánul meg - közvetlen, azonnali, nem lehetnek akadályok; tehát minden, ami halaszt, akadályoz, összezavar, vagy kudarcot szül SZÜKSÉGSZERŰEN a vágy keveréke.

Ezt mindenben meg lehet látni. Vegyél, például egy felszíni működési területet a külső világban, a külső dolgokkal (természetesen azt mondani, hogy "külső" egyszerűen hamis nézőpontba helyez téged) de, például, ha a legmagasabb Igazság-Tudatosságban azt mondod valakinek "Menj" (egy példát mondok a millió közül) "Menj és látogasd meg őt, mondd meg neki azt, hogy szerezze be ezt." Hogyha a másik befogadó, belsőleg mozdulatlan és a megadás állapotában van, megy, találkozik a másik emberrel, megmondja neki, és a dolog megtörténik - a LEGKISEBB komplikáció nélkül, csak úgy. Ha a másiknak aktív a mentális tudatossága, nincs teljes hite és az egó és tudatlanság keveréke van benne, meglátja a nehézségeket, meglátja a megoldásra váró problémákat, meglátja az összes bonyodalmat - természetesen azok megtörténnek! Tehát, az aránytól függően - mindig minden az arány kérdése - az aránytól függően, bonyodalmakat szül, időbe telik, a dolog késik, vagy egy kicsit rosszabb, eltorzul, nem pontosan úgy történik ahogy kellene, vagy megváltozik, kisebbedik, eltorzul, vagy végsősoron, meg sem történik - sok, nagyon sok fokozat van, de ezek mind a bonyodalmak (mentális bonyodalmak) és vágy birodalmához tartoznak. Míg a másik mód azonnali. A példák erre az esetre (minden esetre) számtalanok, valamint az azonnali eset példái is. Aztán az emberek azt mondják neked: "Oh, csodát tettél". Semmilyen csodát nem tettél: mindig így kellene történnie, működnie. Ez azért van, mert a közvetítő nem tette bele magát a cselekedetbe.

Nem tudom, hogy ez érthető-e, de akárhogy is...

Tehát, a legkisebb dologtól egészen akár a terresztrikus dolgokig. Vannak példák a földi tevékenységekben, amikor a dolgokat megtették "csak úgy": senki nem értette, hogy hogyan történt meg, vagy miért - csak úgy, annyira egyszerűen, nagyon egyszerűen, minden összejött. És más esetekben, csak azért, hogy megszerezz egy vízumot, vagy engedélyt, meg kell mozgasd a mennyet és a földet! Tehát a legkisebb dologtól, a legkisebb fizikai kényelmetlenségtől, a legglobálisabb tevékenységig, mindig ugyanaz az elv, a lényeg mindig ugyanaz az elv.

1963. november 4.

96. Tapasztald meg lelkedben az Írás igazságát; ezután, ha akarod, fontold meg és fejtsd ki a tapasztalatodat intellektuálisan, és még azután se bízz a megállapításodban; de soha ne kételkedj a tapasztalatodban.

Ez nem igényel magyarázatot.

Vagyis, meg kell magyarázni a gyermekeknek, hogy a megállapítás bármi legyen is, a Szentírások bármik is legyenek, mindig a tapasztalat egy csökkentése, mindig kevesebbek a tapasztalatnál.

Lehetnek emberek, akiknek ezt tudni kell.

97. Amikor bizonygatod a saját lélek-tapasztalatodat, és tagadod mások ettől különböző lélek-tapasztalatát, akkor tudd meg, hogy Isten bolondot csinál belőled. Nem hallod az önmagát gyönyörködtető nevetését lelked függönye mögött?

Ó, ez csodálatos!

Az ember csak mosolyog és azt mondja: "soha ne kételkedj a tapasztalatodban a tapasztalatod a lényed igazsága, de ne gondold, hogy az egyetemes igazság; és soha nem ezen igazság az alapja megtagadni mások igazságát, mert mindenkinek a saját tapasztalata az ő lényének igazsága. És teljes igazság, csak mindezen egyéni igazságoknak... plusz az Úr Saját maga tapasztalatának a teljessége lenne!"

98. A reveláció az Igazság közvetlen látása, a közvetlen hallása vagy a sugalmazott emléke, dristri, sruti, szmriti; ez a legmagasabb tapasztalat, és mindig elérhető a megújult tapasztalás számára. Az Írás szava nem azért a legfőbb tekintélyünk, mert Isten mondta ki, hanem mert a lélek látta meg.

Feltételezem, hogy ez a válasz a Mózes által kapott "Tízparancsolatban" lévő bibliai hitre, amelyet állítólag maga az Úr mondott, és Mózes hallott - ezzel közvetett módon azt mondja, (Anya nevet) hogy ez nem lehetséges.

"A legfőbb tekintélyünk" ... "mert a lélek látta meg" - ám ez csak annak a léleknek lehet egy legfőbb tekintély, aki meglátta, nem minden léleknek. A léleknek volt ez a tapasztalata, és látta, hogy az a legfőbb tekintély, de nem másoknak.

Ez volt az egyik dolog, amely gyermekkoromban elgondolkodtatott: ez a Tízparancsolat, amely mellesleg rendkívül banális. Szeresd apádat és anyádat .. Ne ölj .. Ez visszataszítóan közhely. És Mózes felment a Sínai-hegyre, hogy meghallja!

Nos, én nem tudom, hogy Sri Aurobindo az indiai Szentírásra gondolt-e... Volt kínai Szentírás is...

(csend)

Egyre több a tapasztalatom, hogy a reveláció - az nem jön - a reveláció univerzálisan alkalmazható, de mindig személyes formában, az mindig személyes.

Olyan, mintha valaki valamilyen nézőpontból rálátott volna az Igazságra. Ez szükségképpen, feltétlenül onnan kezdve egy nézőpont, hogy szavakba öntjük.

Van egy szavakba nem önthető, egyfajta rezgés elhamarkodott tapasztalata, ami az abszolút igazság érzését adja neked, és aztán, ha továbbra is nagyon mozdulatlan maradsz, nem akarsz tudni semmit, egy idő után mintha a rezgés áthaladna egy szűrőn, és ez úgy fordítódik le mint egyfajta elképzelés. Majd ez az elképzelés - ami még mindig elég homályos, azaz nagyon általános - ha továbbra is mozdulatlan, figyelmes és csendes maradsz, ez a gondolat áthalad egy szűrőn, majd egyfajta páralecsapódás történik mint a vízcseppekkel, és szavakba öntődik.

Ám azután, amikor már volt nagyon őszinte tapasztalatod - azaz, ha már nem csapod be magadat - ez szükségképpen csak egy pont, a dolgok kimondásának egy módja, ez minden. És ez nem lehet több. Különben, ezt nagyon könnyű megfigyelni egy adott nyelvhasználati szokásodban, jön az adott nyelven; nekem angolul vagy franciául jön mindig, és nem kínaiul vagy japánul! A szavak szükségszerűen angol vagy francia nyelvűek; és néha van egy szanszkrit szó - ám ez azért van, mert fizikailag, tanultam szanszkritul. Néha hallottam - nem fizikailag - szanszkrit kifejezést egy másik lénytől; de az nem kristályosodik, homályos marad; és amikor vissza jövök egy teljesen anyagi tudatosságba, nem egy pontos szóra emlékszem, hanem egy bizonytalan hangra. Mintha az ember e szögből megpillantaná az igazságot. Ez mindenképp, mindenképp egy látószög, abban a pillanatban, hogy szavakba öntjük.

Rendelkezned kell valami nagyon szigorú őszinteséggel. Elragad a lelkesedés, mert egy rendkívüli erőt hoz a tapasztalat - az Erő ott van, ott van a szavak előtt, és csökken a szavakkal - de az Erő van és ezzel az Erővel úgy érzed nagyon univerzális, az az érzésed: "ez egy univerzális reveláció" - igen, ez egy univerzális reveláció, de ha szavakba öntöd, már nem univerzális; ez csak azoknak az elméknek számít, amik úgy épültek, hogy az e fajta beszédet értsék. Az Erő hátul van, de a szavakon túl kell menned.

(csend)

Efféle dolgok jönnek hozzám egyre gyakrabban, és én lejegyzem azokat egy darab papírra. Mindig ugyanaz a folyamat, mindig. Először, egyfajta robbanás egy igazság-erő robbanása - ez olyan, mint egy nagy, fehér tűzijáték, (Anya mosolyog) sokkal több, mint egy tűzijáték! És forog körbe-körbe (gesztus a fej felett) kavarog és kavarog; akkor ott van, egy idea benyomása - de az idea alacsonyabb, ez olyan, mint egy motiváció az idea tartalmazza a saját benyomást, ez is hoz egy benyomást - az érzés ott volt korábban, de az idea nélkül, és így a benyomást nem lehetett meghatározni. Csak egy dolog van, mindig egy ragyogó erő robbanása. Majd utána, ha nézed, és továbbra is nagyon csendes maradsz - a fejet, különösen, csendben kell tartanod - minden csendes lesz, (mozdulatlanságban tartott, felfelé gesztus) majd hirtelen valaki beszél benn a fejben - valaki beszél. Itt a robbanás tetőzik. Aztán veszek egy ceruzát és papírt, és írok. De a között, amit beszél, és amit írok, még mindig van egy kis átléphető hely, ezért, ha le van írva valami, ott nem teljesül. Szóval csendben maradok egy kicsit - "Nem, nem azt a szót, hanem ezt" - néha két napot vesz igénybe, hogy elégé végleges legyen. De azok, akik megelégednek ennek a tapasztalásnak az erejével, elkapkodják ezt és olyan feltűnést keltő revelációkat küldenek ki a világba, amelyek az Igazság torzításai.

Nagyon stabilnak kell lenned, nagyon csendesnek, nagyon kritikusnak, - különösen csendes, néma, néma, néma anélkül, hogy megpróbálnád megragadni a tapasztalat tartalmát - "Oh! Mi ez, mi ez? " - ez elront mindent. De vigyázz - vigyázz nagyon gondosan. A szavakban van valami hátramaradó, az eredeti rezgés valami maradványa - annyira kevés! De van valami, valami ott megmosolyogtat, amely kellemes, mint egy pezsgő és itt (Anya jelez egy szót vagy egy átmenetet egy képzeletbeli megjegyzésen) itt nehézkes. Aztán ránézel a nyelvtudásoddal, vagy a szó-ritmus érzékeddel: "Nézd, ott egy kavics." El kell távolítanod a kavicsot; és akkor várni, és hirtelen az jön, puff! a helyére esik: a megfelelő szó. Ha a türelmes vagy, egy-két nap után, teljesen pontos lesz.

1964. február 3.

99. Az Írás szava csalhatatlan; a tévedés abban az értelmezésben jut szerephez, amelyet a szív és az értelem az Írásnak tulajdonít.

Nem vagyok egészen biztos benne, hogy ez nem ironikus... Az embereknek, akik azt mondják: "Az Írás szava csalhatatlan", azt válaszolja: "Igen, igen, természetesen az Írás csalhatatlan, de a saját értelmezésedtől óvakodj!"

Azonban itt van az igazság üzenete:

100. Őrizkedj minden alantasságtól, kicsinyességtől és sekélyességtől a vallásos gondolkodásban és tapasztalásban. Légy tágasabb, mint a legszélesebb horizontok, légy emelkedettebb, mint a legmagasabb Kancsendzönga, légy elmélyültebb, mint a legmélyebb óceánok.

1964. február 5.

101. Isten látásában nincs közeli és távoli, nincs jelen, múlt, vagy jövő. Ezek csupán kényelmes nézőpontok az Ő világképe számára.

102. Az érzékek számára mindig igaz, hogy a nap mozog a föld körül; ez hamis az értelem számára. Az értelem számára mindig az igaz, hogy a föld mozog a nap körül; ez hamis a legfelsőbb látás számára. Sem a föld nem mozog, sem a nap; csupán egy változás történik a nap-tudatosság és a föld-tudatosság kapcsolatában.

(hosszú csend)

Hihetetlen, nem tudok mit mondani.

Ez azt jelenti, hogy a szokásos felfogásunk a fizikai világról, egy hamis felfogás.

Igen, természetesen.

De akkor mi lehetne az igazi észlelés ...

Nos, igen, voilà!

... A fizikai világ igaz érzékelése - a fákról, az emberekről, egy kőröl - milyen lenne, egy szupramentális szemnek?

Pontosan ez az, amit nem tudunk elmondani! Amikor van közvetlen látásunk és tudatosságunk az Igazság Rendjéről, az Igazság közvetlen kifejeződéséről, azonnal úgy érezzük, valami kifejezhetetlen, mert minden szó a másik szférához tartozik, az összes kép, minden összehasonlítás, minden kifejezés a másik szférához tartozik.

Pontosan ez volt a nagy problémám (ez február 29-én volt) egész idő alatt, amíg az igazság KÖZVETLEN megnyilvánulásának tudatosságában éltem. Próbáltam megfogalmazni, amit éreztem, amit láttam - hihetetlen volt. Nem voltak szavak. És azonnal, csupán megfogalmazva a dolgokat, azonnal visszaejtett a másik tudatosságba.

Ez alkalomból, ennek a Földről és a Napról szóló aforizmának az emléke jött vissza hozzám... Mármost azt mondani, hogy "tudatosság változás"... a tudatosság változása, még mindig egy mozgás.

Nem hiszem, hogy bármit tudunk mondani. Nem érzem, hogy bármit is tudnék mondani, mert minden, amit mondhatsz, az érdektelen közelítés.

De amikor abban az Igazság-Tudatosságban vagy, ez egy "szubjektív" tapasztalat, vagy az Anyag maga tényleg megváltozott megjelenésében?

Igen, minden - az egész világ más! Minden más. És egy dolognak a tapasztalata győzött meg, amit mindig érzek állandóan, hogy mindkét állapot [az Igazság és a Hamisság] az egyidejű, együttes, és már csak... igen, egy "változása a tudatosságnak" ahogy ő nevezi, ami azt jelenti, hogy ebben a tudatosságban vagy abban a tudatosságban vagy és ugyanakkor nem mozdulsz.

Kénytelenek vagyunk a mozgás szavait használni, mivel nekünk minden mozog, de a tudatosságnak ez a változása nem egy mozgás - ez nem egy mozgás. Nos akkor hogyan beszélhetünk róla, írhatjuk le? ...

Még ha azt mondjuk, "Az állapot, amely azon a helyen egy másik "​​... azon a helyen... azonnal bevezetjük a mozgást - az összes szavunk ilyen, mit mondhatnánk?

Tegnap az élmény megint egészen konkrét és erős volt: nem szükséges mozdítanunk, vagy áthelyeznünk semmit, az Igazság Tudatosság felülírja a deformáció vagy torzulás tudatosságát. Más szavakkal a képesség, hogy megéld, és légy az igaz rezgés, úgy tűnik, rendelkezik a hatalommal, hogy HELYETTESÍTSE azt a rezgést, a hamisság rezgését, egészen addig a pontig, ahol… Például, tételezzük föl, hogy a hamis rezgés eredménye egy baleset vagy egy katasztrófa; de ha e rezgések között ott van az igazság rezgésére tudatossá válni képes tudatosság, az ki tudja törölni – ki kell törölnie –, a másikat, megakadályozni a katasztrófát.

Növekszik az érzésem, hogy a világot egyedül az igazság képes megváltoztatni, az összes többi fokozatos átalakulási eljárás mindig érintőleges – közelít, közelít, közelít, de sosem ér el oda –, és a végső lépésnek ennek kell lennie: helyettesíteni kell a hamisságot az igazság rezgésével.

Vannak részleges bizonyítékok. De mivel ezek részlegesek, nem meggyőzőek, mert a közönséges látásra és megértésre mindig találunk magyarázatokat, akkor lehet mondani, hogy "előrelátott" és "eleve elrendeltetett", például, hogy nem következett be a baleset, és egyáltalán nem a beavatkozás akadályozta meg - a "Determinizmus" volt ami úgy döntött. És hogyan bizonyítható bármi is? Hogyan bizonyítod magadnak, hogy ez másként van? Ez nem lehetséges.

Ugye, amint kifejezünk dolgokat belépünk az elmébe, és amint belépünk az elmébe, ott található az a fajta logika, ami ijesztő, mert mindenható: ha már minden létező, együtt létezik öröktől fogva, hogyan tudjuk megváltoztatni az egyik dolgot egy másikra?... Hogyan lehet egyáltalán "változás"?

Azt mondjuk, (Sri Aurobindo most maga mondta), hogy az Úr tudatosságában nincs sem múlt, sem idő, sem mozgás, sem semmi - minden van. Fordítás gyanánt mondjuk, hogy "öröktől fogva", ami nonszensz, de egyébként is, minden VAN. Tehát minden van (Anya keresztbe teszi a karját) és ezzel vége, nincs semmi további teendő! Ugye ez a felfogás, vagy inkább beszédmodor (mert ez csak egy beszédmodor), érvényteleníti a haladás értelmét, hatálytalanítja az evolúciót, megsemmisíti... Azt mondtuk, ez is része a determinizmusnak, hogy törekedned kell a haladásra, - oui, ez mind retorikai halandzsa.

Ne feledd, ez a szólásmód valójában a tapasztalat egy pillanata, de ez NEM a teljes élmény. Egy pillanatra érzed ily módon, de ez nem teljes, hanem részleges. Ez csak az érzés EGY módja, ez nem minden. Ott van az örök tudatosságban valami sokkal mélyebb és sokkal kifejezhetetlenebb, mint ez - sokkal. Ez csak az első elképedés, ha kilábalsz a hétköznapi tudatosságból, de ez nem minden. Ez nem minden. Amikor ennek az aforizmának az emléke visszajött hozzám az elmúlt néhány napban, úgy éreztem, ez csak egy kis bepillantás volt akkor, hirtelen, és egyfajta ellentét a két állapot között, de ez nem minden - ez nem minden. Létezik valami más, mint ez.

Van még valami, ami valami egészen más, mint amit mi megértünk, DE AMI LEFORDÍTOTT ABBA, AMIT MEGÉRTÜNK:

És AZT nem tudjuk kimondani. Nem tudjuk megmondani, hogy mi az, mert... az kimondhatatlan - kimondhatatlan.

Ez ahhoz vezet, hogy úgy érezzük, hogy mindaz, ami a hétköznapi tudatosságunkban, hamissá, torzzá, kifordulttá válik, ALAPVETŐEN IGAZ az Igazság-Tudatosságnak. De hogy ez igaz-e? Pontosan ez az amit nem lehet elmondani szavakkal, mert a szavak a Hamissághoz tartoznak.

Jelenti ez, hogy a világ anyagi volta nem törölt volna ezen Tudatosság által, hanem átváltozott?... Vagy az egy másik világ volna teljesen?

(csend)

Legyünk egyértelműek egy ponton... attól tartok, hogy amit "anyag"-nak hívunk éppen az a világ hamis látszata.

Van valamilyen EGYEZŐSÉG, de...

Ugye, ez az aforizma végső soron vezethetne egy abszolút szubjektivitáshoz, és csak ez az abszolút szubjektivitás lehetne igaz - nos, ez NEM így van. Mivel ez a "pralaya" ez a Nirvána. Nos, az nem csak Nirvána, van egy objektivitás, ami valóságos, nem hamis - de hogyan mondhatod meg mi az!... Ez olyasvalami, amit már többször éreztem - több alkalommal, nem csupán egy pillanatban: a valóság... (Hogyan fejezzük ki magunkat? Mindig megtévesztettek a szavaink)... Az Egység tökéletes érzetében és az Egységtudatban helye van az objektivitásnak, az objektivitás értelmében - egyáltalán nem zárja ki az egyik a másikat. Talán még nem éreztünk rá a megkülönböztetésre, mintha az nem mi lennénk, hanem egy másik nézet... Mondtam már, minden, amit mondhatunk az semmi, az nonszensz, mivel a szavak célja, hogy kifejezzék a irreális világot, de... Oui, lehet, hogy ez az amit Sri Aurobindo "többszörösség az egységben" érzetének hív (lehet, hogy némileg találóan), éppen valahogy így érzed lényed belső sokszínűségét... Egyáltalán nincs nekem többé egy elkülönült énnek az érzete, egyáltalán nincs, egyáltalán nincs, még a testben sem, és ez nem akadályozhat bizonyos objektív kapcsolatok megítélésében sem. - nos, igen, ez ​​vezet vissza bennünket az ő "nap-tudatosság és a föld-tudatosság" kapcsolatának megváltozásához (Nevet) Lehet, hogy tényleg ez a legjobb megfogalmazás! Ez a tudatosság egy kapcsolata. Ez egyáltalán nem az önmaga és "mások" közötti kapcsolat - egyáltalán nem, ez teljesen megszűnt - de lehet olyan ez, mint a tudati kapcsolat lényünk különböző részei között. És ez nyilvánvalóan objektivitást ad ezen különböző részeknek.

(hosszú csend)

Visszatérve, nagyon könnyen érthető a meghiúsult baleset példája, nagyon jól elképzelhetjük, hogy az Igazság-Tudatosság beavatkozása döntött a "örökkévalóságtól" és ott nincs semmilyen "új" elem, ez azonban semmit sem változtat azon a tényen, hogy ez a beavatkozás az, ami megállította a balesetet (amely ezen igazság-tudatosság hatalmának egy pontos képét adja a másik felett). Ha rávetítjük a létezésünk módját a Legfelsőbbre, elképzelhetjük, hogy Ő élvezi a számos kísérletet elvégzését, nézni a játékot, (ez valami más, ebből még nem következik, hogy nincs egy Teljes-Tudatosság ami mindent tud öröktől fogva - mindez teljesen pontatlan szavakkal kifejezve), ez azonban semmit sem változtat azon a tényen, hogy amikor nézzük a folyamatot, ez a beavatkozás az, amit képes volt megakadályozni a baleset: a hamis tudatosság helyettesítése egy igaz tudatossággal, megállította a hamis tudatosság folyamatát.

És úgy tűnik, ez elég gyakran megtörténik - sokkal gyakrabban, mint gondolnánk. Például, minden alkalommal amikor egy betegség meggyógyult, minden alkalommal amikor egy baleset nem következett be, minden alkalommal amikor akár egy globális katasztrófa elhárult, az mindig a Harmónia Rezgésének beavatkozása a Rendellenesség rezgésébe, lehetővé téve annak megszűnését.

Tehát az emberek, a hívők, akik mindig azt mondják, "Ez történt az Isteni Kegyelem által" az nem olyan rossz.

Csak megjegyzem a tényt, hogy ott közbelépett a Rend és Harmónia Rezgése (nem foglalkozunk a közbelépés okával, az csak egy tudományos megfigyelés) és erről már meglehetősen nagy számú tapasztalatom volt.

Ez lenne a világ átalakításának folyamata?

Oui.

A Rend Vibrációjának egyre állandóbb megtestesülése?

Igen, pontosan, ez az. Pontosan.

Még ebből a szempontból úgy tűnt... Ugye a szokásos gondolat, hogy ez a jelenség [az átalakulásé] szükségszerűen először a testben történik, amelyben a tudatosság a legfolyamatosabban fejeződik ki, úgy tűnik számomra, teljesen szükségtelen és másodlagos. Éppen ellenkezőleg, előfordul egyidejűleg bárhol, ahol a legkönnyebben és a legjobban megtörténhet, és a sejtek ezen aggregátuma (Anya saját testére mutat) nem feltétlenül a legmegfelelőbb ehhez a művelethez. Ennek eredményeként, látszólag nagyon sokáig így maradhat akkor is, ha annak megértése és fogékonysága különleges. Úgy értem, hogy ez a test tudatosság, ennek tudatos érzékelése végtelenül felsőrendűbb minden testhez képest amivel kapcsolatba kerül, kivéve néhány pillanatot - néhány pillanatot - amikor a többi test is, mint egy Kegyelmet érzékeli, míg neki, ez egy természetes és folyamatos állapot, annak a tényleges eredménye, hogy ez az Igazság Tudatosság ebben a sejtcsoportban erősebb, mint másokban - közvetlenebb. Ám egy rezgés helyettesítése egy másikkal, valóban cselekvésekben, dolgokban következik be, ahol az eredmény a legszembetűnőbb és leghatékonyabb.

Nem tudom, ha sikerülne megértetnem magam, ám ez egy olyan dolog, amit nagyon, nagyon világosan éreztem, és amelyet nem érzünk, amíg a fizikai egó jelen van, mert a fizikai egónak saját fontosságérzete van, és amely teljesen eltűnik a fizikai egóval. Amikor eltűnik, az ember tisztán érzékeli, hogy az Igaz rezgés megtestesülése vagy közbelépése nem függ az egóktól vagy individualitásoktól (emberi vagy nacionális individualitásoktól, vagy a Természet, az állatok, növények, stb. individualitásaitól sem), hanem a sejtek és az Anyag egy bizonyos játékától függ, melyekben aggregátok vannak amik különösen könnyűvé teszik az átalakulást - nem "átalakulást": pontosabban mondva a helyettesítést, a Hamisság rezgését helyettesítjük az Igazság Rezgésével. És a jelenség nagyon független lehet csoportoktól és egyénektől (előfordulhat egyik részben itt, másik részben ott, egy dologban itt, egy másikban pedig ott); és mindig megfelel egy bizonyos rezgésminőségnek ami egyfajta hullámot okoz - egy fogékony hullámhegyet -, akkor ott a dolog megtörténhet.

Sajnos, amint mondtam az elején, a szavak mind a látszat világához tartoznak.

(csend)

Többször volt az a tapasztalatom ezekben az utolsó napokban, látomással és meggyőződéssel, tapasztalaton alapuló meggyőződéssel, hogy a két rezgés olyan, mint ez (egyidejű gesztus jelezve az egymásra helyezést és beszivárgást), folyamatosan, folyamatosan összekeverednek, és az egyik folyamatosan beszivárog a másikba.

Talán a csodálkozás akkor jön, amikor a beszivárgás mennyisége elég nagy ahhoz, hogy érzékelhetővé váljék. Ám az az érzésem, egy nagyon határozott érzésem, hogy ez a jelenség egész idő alatt történik: egész idő alatt, mindenhol, nagyon kicsi módon, folyik az igazság egy fajta parányi beszivárgása a hamisságba, és bizonyos körülmények között, amelyek láthatóak – ez egyfajta fénylő kitágulás, nem tudom leírni –, a beszivárgás mennyisége elég nagy ahhoz, hogy egy csoda benyomását nyújtsa, egyébként egész idő alatt történik, egész idő alatt szakadatlanul, az egész világon (azonos pislákoló gesztus), mint egy parányi mennyiségű Hamisság helyettesítése Fénnyel... Hamisság helyettesítése a Fénnyel... folyamatosan.

És a rezgés (amit érzek, és látok) tűznek érződik. Ez valószínűleg, ahogy a védikus Rishik fordítják a "Láng" - az emberi tudatosságban, az emberben, az Anyagban. Mindig beszéltek egy "Láng" ¹ -ról. Ezen rezgés hevessége valóban egy magasztos tűz lobogása.

Néha a test láznak érzékelte, amikor a munka nagyon koncentrált vagy sűrített volt.

Két vagy három napja, valami ilyesmi történt: az éjszaka közepén, kora reggel, ezen Erőnek egy leereszkedése volt, ezen Igazság Hatalom egy leereszkedése és ezúttal mindenhol. Nos, ha ez történik elég nagy összességében, egy csoda megjelenését adja, ám ez az egész FÖLD a csodája.

Ám ki kell tartanunk, mert ez következményekkel jár: elhozza a Hatalom érzetét, egy Hatalmat melyet nagyon kevés ember képes érzékelni vagy tapasztalni anélkül, hogy egyensúlya többé kevésbé megborulna, mert nem rendelkeznek egy béke - egy hatalmas és nagyon, nagyon, NAGYON csendes béke - megfelelő alapjával. Mindenhol, még itt az iskolában is, a gyerekek forrongó állapotban vannak (tájékozódtam, hogy a legkiegyensúlyozottabb és általában az okosabb gyerekek váltak ilyenné). Mondottam, "Csak egy válasz, egyetlen válasz van: válj nyugodttá, még nyugodtabbá, mindinkább nyugodttá. És ne próbálj meg megoldást találni a fejeddel, mert nem találsz semmilyent. Csak válj nyugodttá - nyugodttá, rendíthetetlenül nyugodttá. A nyugalom és a béke, csend és a béke... ez az EGYETLEN megoldás."

Nem mondom, hogy ez a gyógymód, de ez az egyetlen válasz: elviselni nyugalomban és békében, elviselni nyugalomban és békében...

Akkor valami történni fog.

1964. március 25.

¹ Agni, a védikus tűz. _(vissza)

103. Vivekánananda, a Szannjászát¹ magasztalva, azt mondta, hogy az egész indiai történelemben csak egy Dzsanaka² volt. Nem igaz, mert Dzsanaka nem egyetlen egyénnek a neve, hanem az önmagukat uraló királyok egy dinasztiája és egy ideálnak a diadalmas kiáltása.

104. Az összes okkersárgába öltözött Szannjaszinok százezrei közül hány tökéletes? A kevés megvalósítás és a sok megközelítés az, ami igazol egy ideált.

105. Tökéletes Szannjaszinoknak a százai léteztek, mert széles körben hirdették, és sokan gyakorolták a Szannjászát; ugyanez legyen az eszményi szabadsággal, és akkor sok száz Dzsanakánk lesz.

106. A Szannjászának van formális viselete és vannak külső jelei; ezért az emberek azt hiszik, könnyen fel tudják ismerni; de egy Dzsanaka szabadsága nem hirdeti magát, és a világ ruháját viseli; jelenlétét nem ismerte fel még Nárada ¹ sem, mintha vak lett volna.

107. Nehéz a világban lenni szabadon, és mégis a mindennapi emberek életét élni; de mivel nehéz, ezért meg kell kísérelni és meg kell valósítani.

Olyan nyilvánvalónak tűnik!

Nyilvánvaló, de nehéz is.

Látod, ahhoz hogy szabaddá válj az összes kötődéstől, nem azt jelenti, hogy menekülnöd kell a kötődési lehetőségek elől. Mindazok, akik hangsúlyozzák az aszkétaságukat nem csak elmenekülnek, hanem még a többieket is figyelmeztetik, nehogy megpróbálják!

Számomra úgy tűnik, annyira nyilvánvaló. Amikor úgy érzed el kell menekülnöd egy dolog elől, ahelyett, hogy megtapasztalnád, azt jelenti, még mindig azon a szinten vagy, nem fölötte.

Minden, ami kiküszöböl és csökkent vagy mérsékel, az nem szabadít meg. A szabadságot az élet és az érzések teljességében kell megtapasztalni.

Ebben az összefüggésben volt egy teljes tanulmányi időszakom ebben a témában, a tisztán fizikai szinten... Ahhoz, hogy fölé emelkedj minden hiba lehetőségnek, hajlamos vagy kiküszöbölni az alkalmakat a hibázásra; például, ha nem szeretnél kimondani szükségtelen szavakat, abbahagyod a beszédet. Emberek, akik némaságot fogadtak azt képzelik, hogy az ellenőrzést ad a beszéd felett - ez nem igaz! Csak az alkalmat szünteti meg, hogy beszéljenek, és így, hogy szükségtelen dolgokat mondjanak. Az étellel, ugyanaz a probléma: hogyan lehet éppen csak annyit enni, amennyi szükséges? Abban az átmeneti állapotban amelyben vagyunk, többé már nem akarjuk ezt az állati életet élni, amely csak az anyagcserén és az ételen alapul, de ostobaság lenne azt hinni, hogy elértük azt az állapotot, amikor a szervezet egyáltalán élni tud minden élelem nélkül (mindazonáltal, már létezik egy nagy különbség, mivel próbálják megtalálni a táplálék lényegét az élelmiszerekben annak érdekében, hogy csökkentsék mennyiségüket); de a természetes tendencia a böjtölés - ami egy tévedés!

A helytelen cselekedettől való félelem miatt nem teszünk tovább dolgokat; a helytelen beszédtől való félelem miatt nem beszélünk tovább; az evés élvezetétől való félelem miatt nem eszünk tovább - ez nem a szabadság, ez egyszerűen a megnyilvánulást csökkenti minimálisra. És természetesen a végeredmény a Nirvána. De ha az Úr csak a Nirvánát akarná, nem lenne más csak Nirvána! Ő nyilvánvalóan minden ellentétek együttélését képzeli el, és Számára ez kell legyen egy teljességnek a kezdete. Így természetesen, ha úgy érzed arra vagy szánva, akkor választhatod az Ő megnyilvánulásaiból csak az egyiket, azaz a megnyilvánulás hiányát. De ez még mindig egy korlát, és nem ez az egyetlen út megtalálni Őt, egyáltalán nem!

Ez egy nagyon elterjedt tendencia, amely valószínűleg egy régi sugalmazásból ered, vagy talán szegénységből, tehetetlenségből: hogy csökkentsen és kisebbítsen - csökkentse az egyén szükségleteit, csökkentse az egyén tevékenységét, csökkentse az egyén szókincsét, csökkentse az egyén táplálékát, csökkentse az egyén aktív életét, és minden annyira szűkös lesz! Az arra irányuló törekvésedben, hogy ne kövess el hibákat, annak lehetőségét zárod ki, hogy elkövethesd azokat - ez nem gyógymód.

Ám a másik út sokkal-sokkal nehezebb.

(csend)

Nem, a megoldás az, hogy kizárólag az isteni impulzus alapján cselekedj, kizárólag az isteni impulzus alapján beszélj, kizárólag az isteni impulzus alapján étkezz. Ez az, ami nehéz, mert természetesen azonnal összetéveszted az isteni impulzust a személyes impulzusaiddal.

Ez volt - szerintem - az összes apostol lemondásának eszméje: megszüntetni mindent, ami a kívülről vagy alulról jön, annak érdekében, hogy ha valami felülről megnyilvánul, olyan állapotban légy, hogy fogadni tudd. De a kollektív szempontból, ez egy olyan eljárás, amely több ezer évet vehet igénybe! Az egyén szempontjából, ez lehetséges; de akkor érintetlenül meg kell tartania azt a törekvést, hogy fogadja az igazi impulzust - nem a teljes "megszabadulásra" irányuló törekvést, hanem a Legfelsőbbel való teljes AKTÍV azonosulásra való törekvést, más szóval, csak azt akarni, amit Ő akar, csak azt tenni, amit Ő akar, csak Rajta keresztül, Benne létezni.

Tehát a lemondás eljárásával lehet próbálkozni, de ez annak a módszere, aki el akarja vágni magát másoktól. És létre jöhet-e ebben az esetben egy szerves egység... ? Nem úgy tűnik nekem, hogy ez lehetséges.

Jelentősen segíthet, ha nyilvánosan bejelented, hogy mit szándékozol tenni. Ez lehetőséget teremt a kifogásoknak, megvetésnek, konfliktusoknak, de ezt a nyilvános "elvárást", úgymond messzemenően kompenzálja az, amit mások tőlünk elvárnak. Bizonyára ez volt az oka az összes ruhának is: ezt az emberek tudomására hozni. Nyilvánvaló, hogy magadra zúdítod így néhány ember megvetését és rosszakaratát, és vannak mindazok, akik úgy érzik: "Tartózkodnom kell ettől, nem lehet semmi közöm hozzá, ez nem az én gondom."

Nem tudom miért, ez mindig hencegésnek tűnt a számomra - lehet, hogy nem az, és bizonyos esetekben tényleg nem az, de ez mégis egy módja elmondani az embereknek, "Ah! Ez vagyok én." És ahogy mondtam, ez segíthet, de vannak hátrányai.

Ez még mindig gyerekes dolog.

Mindezek a dolgok módszerek, szakaszok az úton, de... az igazi szabadság mindentől való megszabadulás - beleértve az összes módszert is.

(csend)

Ez korlátozás, beszűkítés, míg a Igaz Dolog virágzás, kiszélesedés, azonosulás mindennel.

Amikor degradálod és csökkented és csökkented önmagad, akkor nem érzed, hogy elveszíted önmagad, ez elveszi a félelmet attól, hogy elveszíted magad - valami szilárddá és tömörré válsz. Ám a kiterjedés módszere - a maximális kiterjedésé - ott, kell hogy... nem szabad félned, hogy elveszíted önmagad.

Ez sokkal nehezebb.

Azon tűnődtem, valójában hogyan lehet ezt megtenni egy olyan külső világban, amely folyamatosan elnyel? Gondolok például azokra, akik nyugaton élnek, akik élik a nyugati életet: ők állandóan munkával vannak elárasztva, találkozókkal, telefonokkal... nincs egy percük se, hogy megtisztítsák ami állandóan rájuk zúdul, és hogy összeszedjék magukat. Ilyen körülmények között hogyan tudnak szabad emberek lenni? Hogyan lehetséges ez?

Ah, válogatnunk kell és választanunk.

Ez a másik véglet... Természetesen a kolostorok, a visszavonulás az erdőbe, vagy barlangokba menekülés, szükségesek a modern hiperaktivitás ellensúlyozásához, és mégis ezekből ma kevesebb van, mint egy-két ezer évvel ezelőtt. De úgy vélem, ez a megértés hiányából volt és nem tartott sokáig.

Egyértelműen a túl sok tevékenység az, ami szükségessé teszi a túl sok mozdulatlanságot.

De hogyan lehet megtalálni a módját annak, hogy mivé kell válnod a hétköznapi körülmények között?

Annak a módját, hogy ne essünk egyik túlzásba sem?

Igen, normálisan élni, szabadnak lenni.

Mon petit, ezért kezdtük el az Ashramot! Ez volt az elképzelés. Mert amikor Franciaországban voltam, mindig kérdeztem magamtól, "Hogy lehet az embereknek idejük arra, hogy rátaláljanak önmagukra? Sőt, akár arra hogyan lehet idejük, hogy megértsék a módszert, ami megszabadítja őket." Szóval azt gondoltam: kell egy hely, ahol az anyagi szükségletek elégségesen teljesülnek ahhoz, hogy ha valóban szabaddá akarod tenni magad, akkor megteheted. Ezen elképzelés alapján alakult meg az Ashram, nem máson: ez egy olyan hely, ahol az emberek létfenntartáshoz szükséges eszközei elegendők ahhoz, hogy idejük legyen az Igaz Dologra gondolni.

(Anya mosolyog) Az emberi természetben a lustaság oly módon átvette a törekvés helyét - (nem mindenkire jellemzően, de egyébként általánosságban) és a megengedés vagy szabadosság a szabadság helyét - hogy az még inkább bizonyítja, hogy az emberi fajnak át kell mennie egy kemény időszakon, mielőtt készen állna arra, hogy rabszolgaságától még őszintébben eltávolodjon az aktivitás felé.

Az első tétel valóban hasonló ehhez: "Végre megtalálni a helyet, ahol tudok koncentrálni, megtalálom önmagam, igazán élek, anélkül, hogy anyagi dolgokon aggódnék..." Ez az első törekvés (sőt, még azon az alapon is, hogy a tanítványokat - legalábbis az elején - úgy választottuk), de ez nem volt tartós. Dolgok könnyűvé válnak, így elengeded magad. Nincsenek erkölcsi korlátok, így ostoba dolgokat teszel.

De még csak azt sem lehet mondani, hogy hiba volt a toborzás - csábító lenne elhinni, de ez nem igaz, mert a toborzást meglehetősen pontos és világos belső jegyek alapján végeztük... Ezt talán a belső hozzáállás vegyítetlenségével nehéz tartani. Pontosan ez az, amit Sri Aurobindo akart, és megpróbált; ő szokta mondani: "Ha találok száz embert, az elég lesz a célom eléréséhez."

De nem volt száz sokáig, és azt kell mondanom, hogy amikor száz lett, akkor már vegyes volt.

Sokan jöttek, vonzotta őket az Igaz Dolog, de... az ember ellankad. Más szóval, lehetetlenség szilárdan megmaradni az igazi állapotban.

Igen, azt vettem észre, hogy a világ rendkívül nehéz külső feltételei közepette a törekvés sokkal intenzívebb.

Ugye!

Ez sokkal intenzívebb, ez majdnem élet és halál kérdése.

Igen, ez az! Ez azt jelenti, hogy az ember mindig olyan durva, hogy szüksége van a szélsőségekre. Ez az, amiért Sri Aurobindo azt mondta: ahhoz hogy igaz Szeretet lehessen, szükség volt a Gyűlöletre; igaz Szeretet csak a Gyűlölet nyomására születhet meg.⁴ Ennyi. Nos, el kell fogadnunk a dolgokat, ahogy vannak, és meg kell próbálnunk tovább menni, ez minden.

Valószínűleg ezért van olyan sok nehézség (halmozódnak itt a nehézségek: a jellem problémái, az egészség problémái és a körülmények problémái), ez azért van, mert a nehézségek indíttatására ébred fel a tudatosság.

Ha minden egyszerű és békés, akkor elalszol.

Így magyarázta Sri Aurobindo is a háború szükségességét: békében, az emberek elpuhulnak. Ez nagyon rossz dolog.

Én nem mondom, hogy nagyon szépnek találom, de úgy tűnik, így kell lennie.

Alapvetően ez az, amit Sri Aurobindo is mond az Isten Órájában: ">"Ha birtoklod az Erőt és a Tudást, és nem ragadod meg a lehetőséget, nos ... akkor jaj neked."

Ez egyáltalán nem bosszú, egyáltalán nem büntetés, ez csak annyit tesz, hogy magadra vonsz egy szükségszerűséget, az erőszakos impulzus szükségességét - annak szükségét, hogy válaszolj az erőszakra.

(csend)

Ez egy olyan élmény, amelyet egyre világosabban tapasztalok: ahhoz, hogy az igazi isteni szeretettel való kapcsolat képes legyen megnyilvánulni, azaz, hogy szabadon kifejezhesse magát, szükség van egy KÉPESSÉGRE a lényekben és a dolgokban... ami még nem létezik. Ellenkező esetben, minden szétesik.

Vannak jelei nagyon meggyőző részleteknek, de természetesen, mivel azok "részletek", vagy nagyon személyes dolgok, nem tudok beszélni róluk. De az ismételt tapasztalatok bizonyítéka vagy bizonyítékai alapján, azt kell mondanom: amikor a Tisztaságnak ez a Képessége - egy csodálatos erő, amire nincs szó - kezd teljes mértékben, szabadon megnyilvánulni, úgy tűnik hogy nagyon sok minden azonnal összeomlik: nem tud fennmaradni. Nem tudnak fennmaradni, feloldódnak. Akkor... akkor minden leáll. És ez a leállás, amiről azt gondolhatjuk, hogy kegyvesztés, éppen ellenkezőleg, egy végtelen Kegyelem!

Csupán annak a különbségnek a mindig csak épphogy konkrét és kézzelfogható érzékelése, amely ezen Rezgés és a között a rezgés között van, amelyben általában és majdnem folyamatosan élünk, csupán annak a gyengeségnek felismerése, amelyet én émelyítőnek hívok - ez tényleg az émelygés érzését kelti - elég ahhoz, hogy mindent megállítsunk.

Csak tegnap, ma reggel... vannak olyan hosszú pillanatok, amikor az Erő megnyilvánul, majd hirtelen, van egy Bölcsesség - mérhetetlen Bölcsesség - amely mindent ellazít egy tökéletes nyugalomban: "Aminek lennie kell, az lesz, annyi időbe telik, amennyibe telik." Akkor minden rendben van. Ezzel minden azonnal rendben van. Azonban a Ragyogás elmúlik.

Csak türelmessé kell válnunk.

Sri Aurobindo is írta: "Törekedj intenzíven, türelmetlenség nélkül." A különbség az intenzitás és a türelmetlenség között nagyon finom (minden a vibrációnak a különbsége), ez finom, de ez teszi a teljes különbséget.

Intenzíven, de nem türelmetlenül... Ennyi: ez az állapot, amiben lennünk kell.

És akkor, egy hosszú, nagyon hosszú ideig meg kell elégedjünk a belső eredményekkel, vagyis a személyes és egyéni reakciók eredményeivel, a világ többi részével való belső kapcsolatok eredményeivel, és nem remélhetjük vagy akarhatjuk, hogy a dolgok az anyagi szinten túl hamar megvalósuljanak. Mert a sietséggel az emberek általában késleltetik dolgokat.

Ha így állnak a dolgok, akkor így állnak.

Mi - úgy értem az emberek, - zaklatott életet élünk. Ez egyfajta félig tudatos érzése életük rövidségének, nem gondolnak rá, de félig tudatosan érzik azt. Így örökké igénylik, hogy az egyik dologtól, - gyorsan, gyorsan, gyorsan - egy másikig menjenek, hogy egy dolgot gyorsan megcsináljanak azért, hogy menjenek tovább a következőhöz, ahelyett, hogy minden dolgot annak örökkévalóságában éljenek meg. Nekünk örökké arra van szükségünk, hogy előre, előre, előre menjünk... és elrontjuk a munkát.

Ezért egyesek azt hirdették, hogy az egyetlen fontos pillanat a jelen pillanat - amely nem igaz a gyakorlatban, de lélektani szempontból, igaz kell legyen. Más szóval, éljünk minden percben a lehető legnagyobb mértékben a lehetőségünkkel, előrelátás vagy akarás vagy elvárás, illetve a következő pillanat előkészítése nélkül. Mert mi örökké egy rohanásban-rohanásban-rohanásban vagyunk... és mindent helytelenül csinálunk. Egy belső feszültségben élünk, ami teljesen hamis - teljesen hamis.

Mindazok, akik próbáltak bölcsek lenni, mindig azt mondták, hogy (ahogy a kínaiak és, az indiaiak hirdették): élj az örökkévalóság érzésével. Európában is azt mondták, szemléld az eget, a csillagokat, azonosulj a végtelenségükkel - amelyek téged mind kiterjedté és békéssé tesznek.

Ezek módszerek, de nélkülözhetetlenek.

És ezt megfigyeltem a szervezet sejtjeiben: ők úgy tűnik, örökké sietnek, hogy megtegyék, amit meg kell tenni, mert attól félnek nem lesz idejük rá. Tehát semmit sem tesznek megfelelően. Ügyetlen embereknél (vannak emberek, akik mindenbe belebotlanak, gesztusaik nyersek és otrombák) nagyfokú ez a dolog, ez a fajta sietség, hogy gyorsan, gyorsan, gyorsan csináljanak meg dolgokat... Tegnap valaki reumás fájdalmakra panaszkodott a hátában és azt mondta nekem, "Ó, rengeteg időt elvesz, hogy ilyen lassan csinálom a dolgokat!" Azt mondtam neki (Anya nevet): "Na és?" Nem volt boldog. Ha fájdalmad van és panaszkodsz, akkor puhány vagy, ez minden, de amikor azt mondod: "Annyi időt elpazarolok azzal, hogy ilyen lassan csinálom a dolgokat!" az nagyon világosan képet ad arról a sietségről, amelyben az emberek élnek; - átszáguldanak az életen... hová?..., hogy egy csattanással végezzék!

Mi a haszna?

(csend)

Alapvetően ezeknek az aforizmáknak az a tanulsága, hogy sokkal fontosabb LÉTEZNI, mint hogy mások lássák, hogy létezel, - élned kell, nem tettetni azt -, és hogy sokkal fontosabb teljesen, őszintén és tökéletesen felismerni egy dolgot, mint másokkal tudatni, hogy a felismerés folyamatában vagy!

Ez ugyanaz a dolog újra: ha úgy érzed, hogy szükséges mondani, hogy mit csinálsz, azzal a cselekedeted felét tönkreteszed.

És mégis, ezzel egy időben, ez segít neked, hogy felmérd, és pontosan tudd, hol állsz.

Ez volt Buddha bölcsessége, amikor azt mondta: "A középút": nem túl sokat erről az oldalról, nem túl sokat arról az oldalról, ne ess le ezen az oldalon, ne ess le azon az oldalon - egy kicsit mindenből, és kiegyensúlyozottan... de TISZTA út.

Tisztaság és az őszinteség ugyanaz a dolog.

1964. szeptember 16.

¹ Szannyásza: abbahagyás; (életről és cselekvésről való) lemondás _(vissza)

² Dzsanaka: Mithila királya az Upanishadok idejében, akit spirituális tudása és isteni felismerései miatt ünnepeltek, bár hagyományos földi életet élt. _(vissza)

³ Narada: egy vándorló bölcs, aki a vina-t munkáját végezve jár-kel. Halhatatlan, mint az istenek, akkor jelenik meg a földön, amikor csak óhajtja. Már az Upanishadok idején említést tesznek róla. _(vissza)

⁴ Lásd Aforizmák 88-92. _(vissza)

108. Amikor figyelemmel kísérte Dzsanaka¹ tetteit, akkor még Nárada,² az isteni bölcs is azt gondolta róla, hogy egy fényűzően élő világias és szabados ember. Ha nem vagy képes látni a lelket, akkor hogyan mondod meg, hogy egy ember szabad vagy megkötözött?

Számomra ez mindenféle kérdést felvet. Például, hogyan van az, hogy Narada nem látja a lelket.

Nekem ez nagyon egyszerű. Narada egy félisten volt, az felettesértelem világéhoz tartozott és képes volt materializálódni - ezek a lények nem rendelkeznek pszichikus lénnyel. Az istenek nem rendelkeznek az isteni szikrával ami a pszichikus lény, hiszen CSAK A FÖLDÖN (És itt nem is az anyagi univerzumra utalok), csak a földön Ereszkedett le az isteni Szeretet, ami az isteni Jelenlét előzménye volt az Anyag szívében. És természetesen, mivel nem rendelkeznek pszichikus testtel, nem tudják, semmilyen tudásuk sincs a pszichikus testről. Néhányan közülük úgy döntöttek, hogy még fizikai testet is felvesznek, hogy megtapasztalják a pszichikus testet - de nem sokan közülük.

Általában ezt részlegesen tették egy "kisugárzáson" keresztül, nem teljes leereszkedés volt. Azt mondják például, hogy Vivekananda egy inkarnációja (egy vibhuti-ja) volt Shiva-nak; de Shiva maga... nagyon közeli kapcsolatom volt vele és tisztán kinyilvánította, hogy csak a szupramentális világgal fog a földre jönni. Amikor a föld felkészült a szupramentális életre, ő is jönni fog. És majdnem minden lény meg fog testesülni - arra a pillanatra várnak, nem akarják a jelenlegi küszködést és sötétséget.

És bizonyára, Narada azok közé tartozik, aki szokott ide járni. Elvégre ez jó móka volt! Sokat játszott a körülményekkel. De nem volt meg a tudása a pszichikus lényről és ez bizonyára megakadályozta abban, hogy érzékelje a pszichikai lényt, amikor annak jelenlétében találta magát.

De az összes ilyen dolgot nem lehet megmagyarázni: ezek személyes tapasztalatok. Ez a tudás nem elég objektív ahhoz, hogy tanítani lehessen. Ám semmit nem mondhatsz egy jelenségről, ami egy személyes tapasztalaton alapszik és csak annak képvisel értéket, aki átélte a tapasztalatot.

Amit Sri Aurobindo mond az az ő indai hagyománnyal kapcsolatos műveltségén alapszik, és azt mondja, ami egyezett az ő tapasztalataival.

Ahhoz, hogy láthasd a lelket, ismerned kell a saját lelkedet?

Igen, ahhoz, hogy kapcsolatba kerülj a lélekkel, más szavakkal, a pszichikus lénnyel, te magad is kell hordozz egy pszichikai lényt, és csak az emberek - az evolúció emberei, akik a földi teremtésből származnak - rendelkeznek pszichikus lénnyel.

Egy isten sem rendelkezik pszichikai lénnyel, csak a lejövetellel, csak egy ember pszichikai lényével való azonosulással szerezhetnek egyet, de ők maguk nem rendelkeznek ilyennel.

1965. január 12.

¹ Dzsanaka: Mithila királya az Upanishadok idejében, akit spirituális tudása és isteni felismerései miatt ünnepeltek, bár hagyományos földi életet élt. _(vissza)

² Narada: egy vándorló bölcs, aki a vina-t munkáját végezve jár-kel. Halhatatlan, mint az istenek, akkor jelenik meg a földön, amikor csak óhajtja. Már az Upanishadok idején említést tesznek róla. _(vissza)

109. Minden dolog nehéznek tűnik az embernek, amely az általa elért szint felett van, és ezek nehezek a saját erejére utalt erőfeszítése számára; de azonnal könnyűvé és egyszerűvé válnak, amikor Isten az emberben átveszi az egyezség végrehajtását.

Ez tökéletes. Nincs mit mondani.

Csak két vagy három nappal ezelőtt írtam valamit egy kérdésre adott válaszban, és mondtam valami ilyesmit: Sri Aurobindo az Úr, de csak az Úrnak egy része, nem az Úr az Ő teljes egészében, mert az Úr Minden - minden, ami megnyilvánul, és minden, ami nem nyilvánul meg. Akkor írtam: Nincs semmi, ami nem az Úr, semmi - nincs semmi, ami nem az Úr, de azok, akik TUDATÁBAN vannak az Úrnak nagyon ritkák. És a teremtés e tudattalansága az, ami a Hamisságot alkotja.

Ez annyira nyilvánvaló volt egyszer csak: "Ez az! Ez az! ..." Honnan jött létre a Hamisság? Csakúgy, mint ez: a teremtés tudattalansága alkotja a teremtmény Hamisságát. Mihelyt a teremtés ismét tudatára ébred annak, hogy ő az Úr, a Valótlanság megszűnik.

És ez valóban így van: minden nehéz, minden fáradságos, minden nehezen megy, minden fájdalmas, mert minden az Úr tudatosságán kívül történik. De amikor Ő a tartományát újra birtokba veszi (vagy még inkább, amikor mi hagyjuk  Őt, hogy újra birtokba vegye a tartományát), és az Ő tudatosságában, az Ő tudatosságával mennek a dolgok, az Ő tudatosságával, minden nem csak egyszerűvé válik, de csodálatossá, dicsőségesé - és kimondhatatlanul boldoggá is.

Úgy jött, mint valami nyilvánvaló. Az emberek azt kérdezik: "Mi ez, az úgynevezett Hamisság? Miért hamisságból való e teremtés?" Ez nem egy illúzió abban az értelemben, hogy nem létezik: ez meglehetősen létezik, ez igencsak valódi de... nem tudatos arra, hogy mi ő! Nem csak eredetére, hanem lényegére, igazságára is tudattalan. Nincs tudatában igazságának. És ezért él Hamisságban.

Ez az aforizma gyönyörű. Nincs mit mondani, elmond mindent.

1965 március 3.

110. Kétségtelenül nagy eredmény megfigyelni a nap összetételét vagy a Mars vonalait; de ha megvan eszközöd, amely úgy tudja megmutatni egy ember lelkét, ahogyan egy képet látsz, akkor úgy fogsz mosolyogni a fizikai Tudomány csodálatos jelenségein, mint csecsemők játékain.

Ez annak a folytatása, amit korábban mondtunk azokról, akik "látni" akarnak. Állítólag Rámakrisna mondta, Vivekanandának: "Láthatod az Urat mint ahogy látsz engem és hallod az Ő hangját ahogy hallod a hangomat." Vannak, akik ezt a nyilatkozatot úgy vették, hogy az Úr a földön volt húsvér testben (!) azt mondtam: "Nem, ez nem igaz! Azt akarta mondani, hogy hallod Őt, amint belépsz az igazság tudatosságba – azt mondom sokkal tisztábban, mint hallod fizikailag, és látod Őt sokkal világosabban, mint látod fizikailag." – "Ó! De..." Azonnal tágra nyílnak szemeik, valami irreálissá válik!

A fizikai tudomány csodái megmosolyogtatnak?

A csodák rendben vannak, ez az ő dolguk (!) De ez a gőgös magabiztosságuk, ami engem mosolyogtat, ez megmosolyogtat. Azt hiszik, hogy mindent megtanultak és ők a Természet mesterei - ez gyerekes. Mindig lesz valami, ami kijátssza őket, amíg nem állnak kapcsolatban a teremtő Erővel és kreatív Akarattal,

Íme egy olyan kísérlet ami könnyen elvégezhető: egy tudós megmagyarázhatja a szemünk elé táruló összes jelenséget, sőt használja a fizikai erőket és tehet velük valamit tetszése szerint (produkálhat anyagi szempontból lenyűgöző eredményeket), de amint feltesszük nekik azt az egyszerű kérdést: "Mi a halál?" valójában fogalmuk sincs. Leírják a jelenséget, ahogy fizikailag történik... de ha őszinték, kénytelenek bevallani, hogy ez nem magyaráz meg semmit.

Mindig eljön egy pillanat, amikor ez semmit sem magyaráz. Mert a tudás... tudás, az hatalom.

(csend)

Alapvetően, ami a leginkább jellemzője a materialista gondolkodásnak, tudományos gondolkodásnak, az a tény, hogy nem tudja megjósolni a jövőt. Előirányoz sok mindent, ám a világ eseményeinek folyása túl van a jóslatokon. Azt hiszem, ez az egyetlen dolog, amit bevallanak: van egy szürke terület, a kiszámíthatatlan egy területe, ami kijátssza az összes számításaikat.

Soha nem beszéltem a legmodernebb tudomány tipikus képviselőjével, így nem vagyok egészen biztos benne, nem tudom, hogy milyen mértékig fogadnak el váratlant, vagy kiszámíthatatlant.

Azt hiszem, Sri Aurobindo a következőképpen érti: amikor közösségben vagyunk a lélekkel és birtokoljuk a lélek tudását, az a tudás sokkal csodálatosabb, mint az anyagi tudás, amelyet szinte megvetéssel megmosolyogjuk. Nem hiszem, hogy úgy érti, hogy a lélek ismerete olyan dolgokat tanít az anyagi életről, amit a tudomány nem tud.

Az egyetlen pont (nem tudok róla, hogy a tudomány megoldotta), a jövő kiszámíthatatlansága. De lehet, erre azt mondják, hogy azért van, mert ők még nem érték el az eszközeik és módszereik tökéletességét! Például, talán azt hiszik, hogy épp amikor az ember megjelent a földön, ha lettek volna olyan műszereik, amilyenek már jelenleg vannak, képesek lettek volna előre látni az átalakulást az állatról emberre, vagy az ember látszatát, mint egy "valami"-nek az eredményét az állatban – nem vagyok tisztában (Anya mosolyog) a legmodernebb feltételezéseikkel. Ebben az esetben, képesnek kellene lenniük arra, hogy mérjék, vagy érzékeljék a különbséget most az atmoszférában, "valami" behatolását ami nem volt ott – mert az még mindig az anyagi tartományhoz tartozik.¹ De nem hiszem, hogy ez az, amit Sri Aurobindo mondott; azt hiszem, úgy értette, hogy a lélek világa és a belső valóság annyival szebb, mint a fizikai valóság, hogy minden fizikai "csoda", megmosolyogtat - ezt inkább.

De a kulcs, amiről beszélsz, hogy a kulcs amivel ők nem rendelkeznek, az nem pontosan a lélek? A lélek hatalma az anyag felett, egy hatalom megváltoztatni az Anyagot - ráadásul fizikai csodákat tenni. A lélek rendelkezik ezzel a hatalommal?

Megvan ez a hatalma, és ÁLLANDÓAN használja, de az emberi tudatosságnak nincs róla tudomása! És a nagy különbség az, hogy az emberi tudat tudomást szerez róla, azonban arról szerez tudomást, ami MINDIG is létezik! És amit mások tagadnak, mert nincs róla tudomásuk.

Ezt például, volt alkalmam tanulmányozni. Számomra a körülmények, karakterek, az összes esemény és minden lény bizonyos "törvények" szerint mozognak, ha szabad így mondanom, amelyek nem merevek, de amelyeket érzékelek, és amelyek miatt látni lehet: "Ez ide fog vezetni, és az oda, és ez a személy olyan lesz mint az, ilyen és ilyen dolog fog történni vele, és..." Ez egyre inkább egyértelmű. Szükség esetén ez alapján meg tudnék jósolni dolgokat. Ám ez ok-okozati összefüggés ezen a területen, számomra teljesen nyilvánvaló, és megerősítik a tények. Míg nekik, akik nem rendelkeznek, eme látással, és a léleknek e tudatosságával, amint Sri Aurobindo mondja, ezek egyebek szerint kibontakozó körülmények, felületes törvények, amelyekről úgy vélik, hogy a dolgok természetes következményei; meglehetősen felületes törvények, amelyek nem állnak ki egy alaposabb elemzést, de nincs meg nekik a belső kapacitásuk, így nem zavarja őket, nyilvánvalónak találják azokat.

Úgy értem, hogy ennek a belső tudásnak nincs meg a hatalma, hogy meggyőzze őket, ezt már szinte naponta tapasztalom. Tehát amikor valamely eseménnyel vagy egyébbel kapcsolatosan látom, hogy "Ó, de ez teljesen, teljesen nyilvánvaló (számomra): az Úr Ereje dolgozik ott, látom ilyen és ilyen dolog történik, és így, egészen természetes, ez az, aminek meg kell történnie," nekem ez annyira nyilvánvaló, amennyire csak lehet, de nem mondom el amit tudok, mert az nem felel meg semmilyen tapasztalataiknak, így nekik ez félrebeszélés vagy feltételezés. Ami azt jelenti, hogy ha nem volt saját tapasztalatod, más tapasztalatai nem meggyőzőek, nem tudnak meggyőzni.

Az erő nincs annyira hatással az Anyagra – ez a valami FOLYAMATOSAN történik – de ... kivéve, ha hipnotikus eszközöket használnak (és azok sem érnek semmit, nem vezetnek sehova), a nehézséget az okozza, hogy az megnyissa a megértést (a kitörés gesztusa a fej tetején) ez az, amit olyan nehéz... A dolog, amit még nem tapasztaltál nem létezik.

Még ha előttük egy ilyen csoda történik, meg fogják találni maguknak a tárgyi magyarázatát, nem lesz csoda számukra abban az értelemben, hogy a beavatkozó erő és hatalom különbözik az anyagi erőktől és hatalmaktól. Számukra biztosan megvan az anyagi magyarázata, ez nem lesz meggyőző.

Csak akkor tudjuk megérteni, ha saját tapasztalatunkban érintettük azt a területet.

És ez nyilvánvaló - nyilvánvaló: csak a felébredtségünk arányában van lehetőségünk megérteni. Ez a szilárd talaj, ez az alap.

Mindent összevetve, a kérdés nem annyira "Anyag átalakítása" lehet, mint tudatosabbá válni az igazi kibontakozásról.

Ez az, amit gondolok. Az átalakulás végbemehet egy bizonyos mértékig anélkül, hogy az emberek tudatában lennének!

Látod, azt mondják, hogy most van egy nagy különbség, hogy amikor az ember jött, az állatnak nem volt eszköze észre venni; nos, azt mondom, ez pontosan ugyanaz a dolog: mindannak ellenére, hogy az ember felfogta, ő sem rendelkezik a megfelelő eszközökkel; bizonyos dolgok történhetnek, amelyekről nem fog tudni, csak jóval később, csak akkor, ha "valami" eléggé fejlett benne, hogy felfogja.

Még a tudomány fejlődésével eljutva annak a legvégső határárig, addig a pontig, ahol azt érezzük szinte semmi különbség nem maradt, amikor például ők elérik a szubsztancia egységét, és úgy tűnik, hogy továbbra is csak egy szinte alig észrevehető, vagy észrevehetetlen átmenet van az egyik állapotból a másikba [az anyagiból a spirituálisba], Nos, nem, ez nem így van! Ahhoz, hogy felismerd ezt a fajta identitást, neked már hordoznod kell magadban a MÁSIK DOLOG tapasztalatát, másként nem lehetséges.

És pontosan azért, mert megszerezték a "megmagyarázás" képességét, magyarázzák maguknak a belső jelenségeket, úgy, hogy azok továbbra is a saját belső jelenségeik tagadásai: azt mondják, hogy olyanok, mint az, amit tanulmányoztak.

Csak az ember felépítése miatt (mert mondhatni nincs emberi lény, akiben ne lenne tükröződés vagy árny, vagy egy bimbizó kapcsolat a finom, benső lényével, a "lelkével"), csak emiatt van egy hiba a tagadásukban; ezt ők hibájukként tekintik - holott ez az egyetlen erősségük.

(csend)

Ez valóban az, amikor megtapasztaljuk – tapasztalat és tudás, és az identitás a magasabb erőktől –, hogy látjuk a külső tudás relativitását; de előtte nem, nem láthatjuk, tagadjuk a más valóságokat.

Azt hiszem, ez az, amit Sri Aurobindo akart mondani; egyszer amikor a másik tudatosság kifejlődött, a tudós mosolyogni fog rajta mondván: "Igen, ez mind nagyon szép, de ..."

Alapvetően, az egyik nem vezetheti a másikat. Kivéve a kegyelem egy jelenségén keresztül, ha van befelé egy abszolút őszinteség, amely lehetővé teszi a tudósnak látni, sejteni a pont kivetülését ahol az igazi tudás elillan, akkor vezetheti őt a másik tudatállapothoz, de a MÓDSZEREI NEM. Ott kell... valamit fel kell adni - valamit fel kell adni, és elfogadni új módszereket, új felfogásokat, új rezgéseket, az új lelkiállapotot.

Ezután ez egy individuális kérdés, ez nem osztály vagy csoport kérdése: ez a tudós, aki késszé válik arra, hogy... valami másra.

(csend)

Mindössze egy nyilatkozatot tehetünk: minden, amit tudunk, bármily szép is lehet, semmi ahhoz képest, amit akkor tudunk, ha képesek vagyunk használni a másik módszereket.

(csend)

Ez volt a munkám tárgya az elmúlt napok mindegyikében: hogyan lehet ezt az elutasítást kezelni?... Ez a kérdés már régóta érlelődött. És ez a folytatása annak, amit Sri Aurobindo mondott, egyik levelében azt írta, hogy India a maga módszereivel sokkal többet tett a spirituális életért mint Európa az összes kétségével. Pontosan ez a lényeg. Ez egyfajta tagadás – a megismerés egy bizonyos módszere elfogadásának elutasítása, hogy az nem a tisztán anyagi módszer, és a tapasztalat tagadása, az élmény valóságáról, – hogyan lehet meggyőzni őket erről?... És aztán ott van Káli módszere, amely az alapos verés módszere. De... ez sok rombolás egy kis eredményért, ha engem kérdezel.

Ez egy másik nagy probléma.

Úgy tűnik, hogy az egyetlen módszer, amely képes legyőzni minden ellenállást, az a Szeretet módszere; de valójában az ellentétes erők eltorzították e módszert, oly módon, hogy őszinte emberek, őszinte keresők szép számmal, úgy tűnik páncélozottak vele szemben. Ez a nehézség. Ezért ez időt vesz igénybe. Végül is...

1965. május 29.

¹ Amikor Satprem kérdezte Anyát, hogy ez a ''valami'' valóban a szupramentáis Erő, Anya ezt válaszolta: "Inkább nem nevezem meg, mert akkor egy dogmát fognak csinálnak belőle. Ez [ez a ''valami''] az, ami történt 1956-ban, amikor úgy hívtuk ''az első szupramentális megnyilvánulás''. Mindent megtettem, hogy ne tegyen egy dogma belőle. De ha azt mondom: ''Ezen a napon ez és ez történt'', az lesz kinyomtatva nagy betűkkel, majd ha valaki mást mond, akkor kijelentjük, ''Ön eretnek''. Szóval ezt nem akarom. De tagadhatatlan, hogy a légkör megváltozott, van valami új a légkörben - hívhatjuk úgy, hogy ''a szupramentális Igazság leereszkedése'' mert ezeknek a szavaknak van értelme számunkra, de nem fogom deklarálni így, mert nem akarom, hogy ez legyen 'A' klasszikus vagy ''igaz'' módja az esemény leírásának! Ezért is hagyom homályosan, szándékosan.'' _(vissza)

111. A tudás olyan az eredményeivel, mint egy gyerek; mert ha felfedez valamit, akkor ujjongva és kiabálva rohangál az utcákon; a Bölcsesség sokáig egy gondolatteli és hatalmas csendbe rejti el az övéit.

112. A Tudomány úgy beszél és viselkedik, mintha minden tudást meghódította volna; a Bölcseség, amint sétál, hallja magányos lépteit mérhetetlen Óceánok partján visszhangzani.

Csend ... Oh! Sokkal jobb gyakorolni, mint beszélni róla.

Ez itt egy tapasztalatom régről: a különbség a között, ahogy akarjuk terjeszteni és használni a tanultakat azonnal, és a között, hogy érintkezve a magasabb tudatossággal ahol csendben maradunk amennyire csak lehet, akkor így ennek lehet egy átalakító hatása. Volt már élő tapasztalatom erről - egy félnapos élő tapasztalat -, de most úgy tűnik, az régi-régi-régi, a távoli múltban volt.

Milyen annak a Csendnek a hatalma? Amikor fölemelkedünk és belépünk egyfajta nagy csendbe, amely megfagyott, mindenütt jelen van, de milyen annak a Csendnek a hatalma? Csinál az valamit?

Ez az, amit az emberek a múltban, amikor ki akartak szállni az életből keresni szoktak: Ők bemennének egy transzba, elhagynák mozdulatlanul hagyott testüket, és aztán belépnének oda, és tökéletesen elégedettek lennének. És a Szannjászinok, akit magukat élve eltemették, az ugyanaz a dolog, azt mondták: "Most én befejeztem a munkám" (a nyelvük nagyon kifejező volt), "Vége, és én megyek be a szamádhi-ba." És élve eltemették magukat; belépve egyik szobából a másikba, aztán az bezárható és ennyi volt. És ez az, ami történt: ők transzba estek, és a test egy idő után természetesen feloldódott, míg ők a Békében voltak.

De Sri Aurobindo azt mondja, ez a csend "hatalmas".

Hatalmas, oui

Nos, szeretném megtudni pontosan, hogy mi módon hatalmas? Mert van egy olyan érzésed, hogy maradhatnál abban egy örökkévalóságig...

Nem egy örökkévalóság - Az örökkévalóság.

... anélkül, hogy valami változik.

Nem, mert az nem manifesztálódott, kívül van a megnyilvánuláson. De Sri Aurobindo le akarja hozni nekünk ide. Ennyi, ez a nehézség. Ennyi. El kell fogadni a gyengeséget, sőt, azt is, hogy gyengeelméjűnek néznek, el kell fogadni mindent! Ötvenmillióból egy személy sincs, aki elég bátor ehhez.

Millió módja van a szökésnek, de csak egyetlen módja a maradásnak: bátorsággal és kitartással kibírni, elfogadni a fogyatékosság, gyengeség, tehetetlenség, tudatlanság összes megjelenési formáját – az igazság megjelenési formáinak pontosan ellenkezőit. De ha nem fogadom el ezeket, soha semmi sem fog megváltozni! Ami azokat illeti, akik továbbra is nagyszerűek, fénylők, erősek, hatalmasok, és így tovább, akarnak lenni, nos, hadd maradjanak ott, ahol vannak. Ők nem tudnak tenni semmit a Földért.

És ez az értetlenség egy nagyon kis dolog - egy nagyon kis dolog, mert a tudatosság olyan, hogy ez legkevésbé sem befolyásolja - de ez egy teljes és átfogó az értetlenség! Más szóval, sértéseket, megvető kifejezéseket kapunk és az összes többit, pontosan azért amit csinálunk, mert véleményük szerint - az összes "nagy elméi" a Földnek - lemondunk az ember isteniségéről. Nem kifejezetten így mondják, azt mondják: "Mi van? Azt állítjátok, hogy van egy isteni tudatosságotok, és akkor ... " És ez nyilvánul meg mindenkiben és minden körülmények között. Néha valakinek egy pillanatra van egy villanás, de ez egészen rendkívüli, míg a "Nos, mutasd meg a hatalmadat!", hangzik mindenhol.

Számunkra az isteninek a Földön mindenhatónak kell lennie, nyilvánvalóan.

Ez így van: "Mutasd meg a hatalmadat, változtasd meg a világot. És kezd azzal, hogy csináld amit akarsz; mivel az első legfontosabb dolog, hogy azt csinálok, amit akarok - mutasd a hatalmadat "!

1965. szeptember 25..

113. A gyűlölet egy titkos vonzódás jele, amely szenvedélyesen menekül önmagától, és dühösen tagadja a saját létezését. Ez is Isten játéka az Ő teremtményében.

114. Az önzés az egyetlen bűn, a kicsinyesség az egyetlen vétek, a gyűlölet az egyetlen bűntett. Minden mást könnyen jóvá lehet tenni, de ezek makacs ellenzői az istenségnek.

Ez egyfajta rezgésnek felel meg – a rezgésnek, amelyet azoktól az emberektől fogunk, akik gyűlölnek. Ez egy olyan rezgés, ami, úgymond, alapvetően ugyanaz, mint a szeretet rezgése. A legmélyére tekintve, ez ugyanaz az érzés. Jóllehet a felszínen ellentétesek, ám ugyanaz a rezgés táplálja őket. És kimondhatjuk, hogy éppen annyira a rabszolgái vagyunk annak, amit gyűlölünk, mint annak, amit szeretünk – talán még jobban is. Ez valami, ami fogva tart, valami, ami kínoz, s amit dédelgetsz; az érzés az, amit dédelgetsz, mert az erőszak mögött a vonzalom melegsége éppolyan nagy, mint amit az, vagy aki iránt érzel akit, vagy amit szeretsz. S ez látszólag csak a megtestesülés tevékenységében van jelen, mondhatni, csupán a felszínen, ezen eltorzult megjelenési forma.

Még mindig erősebben megszállottja vagy annak, amit gyűlölsz, mint annak, amit szeretsz. S a megszállottság ebből a belső rezgésből fakad.

Mindezek az „érzések” (hogy is nevezhetnénk őket?) rendelkeznek egy rezgési móddal, valami nagyon alapvetővel a magjukban, és az azt borító rétegekben. Tehát a legbelső rezgés azonos, s ahogy az „felfúvódik”, hogy kifejezze önmagát, ekkor torzul el. A szeretet esetében ez tökéletesen nyilvánvaló: az esetek nagy többségében külsőleg valami teljesen mássá válik, mint ami a belső vibrációja, mert ez olyan valami, ami maga ellen fordul, összezsugorodva megpróbálván behúzni magát önmagába, a birtoklás önző mozzanataként. AKAROD, hogy szeressenek. Azt mondod: „Szeretem ezt az embert”, de ugyanakkor, ott van az, amit akarsz, és a megélt érzés ez: „Szeretve akarok lenni”. Így tehát, ez majdnem olyan nagy torzulás, mint a gyűlölet torzulása, ami abból áll, hogy el akarod pusztítani, amit szeretsz, annak érdekében, hogy ne légy lebéklyózva. Mert nem tudod megszerezni azt, amit akarsz szereteted tárgyától, el akarod pusztítani, azért, hogy felszabadulj. Míg a másik esetben szinte összezsugorodsz a belső indulattól, mert nem vagy képes megszerezni, nem vagy képes bekebelezni azt, amit szeretsz. (Nevetve) Tulajdonképpen, a mélyebb igazság szemszögéből nézve, nincs nagy különbség!

Ez csak akkor van, amikor a központi rezgés tiszta marad, és eredeti tisztaságában fejeződik ki, ami egy kifelé terjedés (minek is nevezzem?... valami kifelé sugárzik, egy rezgés glóriában kifelé terjed, kivirágzik, igen, egy sugárzó kivirágzás), s csak így marad igaz. Materiáliasan ez odaadás, és önmagunkról megfeledkezés (lemondás) révén fejeződik ki, azaz a lélek nagylelkűsége által. S ez az egyetlen igaz mozzanat. De amit az emberek szokás szerint „szeretet”-nek hívnak, éppen úgy hiányzik az igaz „Szeretet” központi rezgéséből, mint a gyűlölet. Csak az a különbség, hogy az egyik maga ellen fordul, bekeményedik és összezsugorodik, míg a másik lecsap – ez adja az egész különbséget.

S ezt nem ideák által látjuk: rezgések által látjuk. Ez nagyon érdekes.

Valójában elég sokat kellett tanulmányoznom ezt az utóbbi időben (!), lehetőségem nyílt meglátni ezeket a rezgéseket: a külső eredmények lesújtóak, gyakorlati szemszögből ellenszenvesek lehetnek, ami azt jelenti, hogy ez a fajta vibráció (a gyűlöleté) bátorítja az emberek károkozási, pusztítási vágyát, de a mélyebb igazság szemszögéből nézve ez nem sokkal nagyobb torzulás, mint a másik (szeretet), csupán agresszívabb természetű – és még az is alig-alig...

Ám ha tovább és mélyebben követed az élményt, ha erre a rezgésre koncentrálsz, rádöbbensz, hogy ez a teremtés eredeti Rezgése, illetve ez az a Rezgés ami átalakult, eltorzult mindenné, ami létezik...

Tehát van egy bizonyos megértő melegség (nem nevezhetjük konkrétan „édesség”-nek, de ez egy olyan édesség, ami erős lenne), egy megértő melegség, amelyben éppen annyi mosoly van, mint amennyi szomorúság.

Nem azért mondom ezt, hogy legitimáljam a torzulást, de ez többnyire egy válaszreakció ama választással szemben, amit az emberi mentalitás hozott (és különösen az emberi erkölcs), kétféle torzulás között. Egy sor olyan torzulás van, amelyet „rossz”-nak címkéztek, s egy egész sor olyan torzulás, amelyekkel szemben az emberek elnézően viseltetnek, már-már dicsérik. S mégis, az alapvető szemszögből nézve, ez a torzulás aligha jobb, mint amaz – ez választás kérdése.

Végső soron, amire szükség lenne, az az, hogy először felfogjuk A központi Rezgést, majd elismerni annak EGYEDI és csodálatos tulajdonságait, egészen addig a pontig, míg az ember automatikusan és spontánul elhúzódik minden torzulástól, legyen az erényes torzulás vagy gonosz.

Mindig ugyanahhoz a dolgohoz térünk vissza, hogy csak egy megoldás van: elérni a dolgok „igaz részét”, s abba belekapaszkodni – az esszenciális igazságba, az esszenciális (lényegi) Szeretet igazságába, s abba kapaszkodni, ahhoz ragaszkodni.

1965. december 25.

115. A világ egy hosszú szakaszos tizedes tört, amelynek az egész része Brahman. Az ismétlődő szakasz látszólag elkezdődik és véget ér, de a törtrész végtelen; soha nem lesz vége, és soha nem volt valódi kezdete.

116. A dolgok kezdete és vége tapasztalatunk megszokott megnevezése; a dolgok igazi létezésében ezeknek a megnevezéseknek nincsen valósága: nem létezik vég és nem létezik kezdet.

A múlt héten ismét volt ezeknek a tapasztalatoknak egy teljes fejlődése.

Végső soron a világokkal ugyanaz a helyzet, mint az egyénekkel, és az univerzumokkal ugyanaz, mint a világokkal. Csak az időtartam, amely különbözik: az egyén nagyon kicsi, a világ egy kicsit nagyobb, és a világegyetem még nagyobb! De ami elkezdődik, véget ér.

Mégis Sri Aurobindo azt mondja: "nem létezik vég és nem létezik kezdet".

Kénytelenek vagyunk szavakat használni, de a dolog kijátszik minket. Számunkra lefordítva az "örök Princípium", a "Legfelsőbb", "Isten", ezeknek nincs se kezdete se vége: kénytelenek vagyunk azt mondani, "ez van", de ez nem így van, mert túl van a megnyilvánulatlanon és a megnyilvánuláson; van valami amit a megnyilvánulásban képtelenek vagyunk felfogni és érzékelni, és ez AZ, aminek sem kezdete, se vége. De folyamatosan és örökké AZ nyilvánul meg, mint valami, ami kezdődik és végződik. Azonban két út van a "vége"-hez: az egyik rombolásként, pusztításként, a másik átalakulásként jelenik meg; és úgy tűnik, ahogy a megnyilvánulás egyre tökéletesebb, a pusztítás szükségessége csökken, a pontig, amikor el fog tűnni, és helyébe a fokozatos átalakulás folyamata lép. De ez teljesen emberi és külső módja a megfogalmazásnak.

Teljes mértékben tudatában vagyok a szavak alkalmatlanságának, de a szavakon keresztül kell megragadnunk a dolgokat... Az a nehézsége az emberi gondolatnak, és még inkább a kifejezésnek, hogy úgy érezzük, hogy a szavaknak mindig kezdete van.

(csend)

Van egy megfigyelésem erről a megnyilvánulásról — egy "lüktetés" megnyilvánulása, mondhatnám — amely kinyílik, összezsugorodik, kinyílik, újra összezsugorodik, és eljön egy pont, amikor a kinyílás, a cseppfolyósság, a plaszticitás, a kapacitás változás, olyan erős, hogy nincs szükség újra felszívódásra az újra alakulás érdekében, és az egy progresszív átalakulás lesz. Theon szokta mondani — azt hiszem, már beszéltem neked erről — , hogy ez a hetedik egyetemes teremtés, hogy volt hat pralaya ¹ előtte és ez a hetedik teremtés, ám, hogy ezt lehetséges lesz átalakítani anélkül, hogy felszívódna — ami nyilvánvalóan teljesen lényegtelen, mert a pillanatban amikor rendelkezel az örök tudatossággal, a legkevésbé sem számít, hogy a dolgok így mennek vagy úgy. Van a korlátozott emberi tudatosságnak egyfajta ambíciója, vagy szüksége valaminek, ami nem ér véget, mert belül van ott valami, amit nevezhetünk az "örökkévalóság emlékének" és annak az örökkévalóságnak az emléke törekszik a megtestesülésre, hogy részt vehessen ebben a végtelenségben. De ha az örökkévalóságérzés aktív és jelen van, ne siránkozz — ugye nem siránkozol, ha megválsz egy kopott ruhától? Lehet, hogy kötődsz hozzá, de amúgy nem siránkozol. Ez ugyanaz a dolog: ha a világegyetem eltűnik, az azt jelenti, hogy már teljesen betöltötte szerepét, hogy elérte a lehetőségeinek határát, és másikra kell cserélni.

Követtem az ívet. Amikor nagyon kicsi vagy a tudatosságodban és fejlődésedben, nagy szükségét érzed annak, hogy a Föld ne tűnjön el, hogy továbbra is fennmaradjon — miközben átalakulhatunk amennyire csak szeretnénk, de mindig a föld előrehaladásával. Kicsit később, amikor már egy kicsit ... érettebb vagy, sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítasz neki. És amikor állandó közösségben vagy az örökkévalóság érzetével, ez puszta választás kérdése lesz; ez nem szükséges többé, mert ez valami, ami nem befolyásolja az aktív tudatosságot. Néhány nappal ezelőtt — nem emlékszem mikor, de egészen mostanában —, egy egész délelőtt éltem, abban a tudatosságban és láttam, hogy a lény fejlődése ívében ez a fajta igény, egy látszólag intim szüksége, a Föld élete meghosszabbításának — a Föld élete határozatlan meghosszabbításának — láttam, hogy ez az igény tárgyiasult, hogy úgy mondjam, ez nem olyan intim már; olyan, mint nézni egy előadást és megítélni, hogy így legyen vagy úgy. Ez nézőpontváltozásként érdekes.

Olyan ez, mint egy művész, azonban egy művész formálja magát, és tesz egy kísérletet, két kísérletet, három kísérletet, többet mint amennyire szüksége van, majd végül elér valamit, ami kellőképpen teljes önmagában is, és fogékony ahhoz, hogy képes legyen alkalmazkodni az új megnyilvánulásokhoz, az új megnyilvánulások igényeihez, úgy, hogy ne legyen szükséges mindent ledönteni, újra összekeverni, és mindent újraépíteni. De ez több ennél, és mint mondtam, egy választás kérdése. Más szóval, a megnyilvánulás a tárgyiasítás örömének készült — örömére, illetve érdekében, vagy ... valami —, és miután ami megtestesült kellően plasztikus, befogadó, rugalmas és nagy ahhoz, hogy folyamatosan formálható legyen a megtestesülő erők által, nem lesz többé szükség mindent szétbontani ahhoz, hogy átalakítsuk.

Az ívvel együtt jött egy mondás is: "Minden kezdetnek van vége..." Úgy tűnik, hogy ez egyike azoknak a mentális emberi konstrukcióknak, amelyek nem feltétlenül igazak. De szubjektíven, az az érdekes, hogy a probléma elveszíti átható voltát, ahogy ránézel egyre magasabb nézőpontból.

Az alapelv — nem "alapelv," ez nem egy alapelv — úgy tűnik ugyanaz a törvény mind az egyének, a világoknak és univerzumoknak.

(hosszú csend)

Abban a pillanatban, amikor megpróbálod kifejezni (Anya egy érvénytelenítő gesztust tesz), minden meghibbant... A Tudatosság és az Egész közötti kapcsolat tapasztalatát szemléltem: a kapcsolatot az emberi lénynek az Egésszel, a Földnek (a földi tudatosságnak) az Egésszel, a megnyilvánult univerzum tudatosságának az Egésszel, és a tudatosságnak ahogy elnököl az univerzum fölött — összes univerzum fölött — az Egésszel, és az megmagyarázhatatlan jelenség, hogy a tudatosság minden pontja — egy pontnak nincs kiterjedése — a tudatosság minden pontja az Összes tapasztalatra képes... Ezt nagyon nehéz kifejezni.

Mondhatnánk, hogy csak határok teszik a különbségeket: különbségek az időben, a különbségek a térben, a különbségek a mértékben, a különbségek az erőben. Ezek csak korlátok. És amint a tudatosság kívülre megy a határain, a megnyilvánulás bármely pontján, és függetlenül ennek a megnyilvánulásnak a dimenzióján, — igen, a megnyilvánulás dimenziója teljesen lényegtelen —, bármely pontján a megnyilvánulásnak, ha kiemelkedsz a határokból, ott van A Tudatosság.

Ebből a szempontból azt mondhatjuk, hogy a határok elfogadása engedte meg a megnyilvánulást. A megnyilvánulás lehetősége a határ érzésének elfogadásával jött... Lehetetlen kifejezni. Amint elkezdesz beszélni, az az érzésed, hogy valami, ami úgy ment mint ez (ugyanaz az érvénytelenítés gesztusa) és befejeződött, a lényege elveszett. Aztán a metafizikai értelemben vett jön, és azt mondja: "Mondhatjuk így, mondhatjuk, úgy" ... Szavakba önthető: a tudatosságnak minden pontja végtelen és örök — ezek szavak, semmi csak szavak —. Ám ott van a tapasztalás lehetősége. Olyan ez mint a visszalépés kívül a téren... Mondhatnánk szórakozásból, hogy még a kő, sőt ... — Ó, természetesen a víz, a tűz minden bizonnyal — rendelkezik a tudatosság hatalmával: az eredeti — az összes szó ami jön a ostoba! —, esszenciális, ősi — mindez értelmetlen — , örökkévaló, végtelen tudatosság hatalmával... Ez értelmetlen, ez olyan számomra, mintha port hintenének az üveglapra, hogy megakadályozzák annak átláthatóságát! ... Végül is a konklúzióm: miután átéltem azt a tapasztalatot — ez többször is volt nekem az elmúlt napokban, szuverén maradt minden ellenére — munka, tevékenység — és uralt mindent —, hogy bármely mintához való akármilyen kötődés, még azokhoz is, amelyek korokon keresztül kavarogtak az emberekben, gyerekesnek tűnik nekem. És most ez csak választás kérdése: választhatsz közülük, hogy ez ilyen, mint ez, vagy olyan mint az, vagy amolyan; akkor mondhatod, ez vagy az vagy amaz — szórakoztassátok magatokat gyerekeim ... ha ez szórakoztat téged.

De az bizonyos — ez egy megfigyelés általános használatra — az biztos, hogy az emberi elme késztetése működéséhez, szükséges építenie egy lakóhelyet — többé kevésbé nagyot, többé kevésbé teljeset, többé kevésbé flexibiliset, de szüksége van egy lakhelyre. (Nevet) Ám ez nem az! Ez torzít mindent!

És a furcsa dolog — a furcsa dolog —, hogy kifelé élhetsz tovább automatikusan bizonyos életviteli szempontok szerint, amelyek már azzal az erénnyel sem rendelkeznek, hogy fontosnak látszódnak számodra, amelyek már a szokás hatalmával sem rendelkeznek, és amelyek elfogadottak, és majdnem automatikusan élik őket, azzal az érzéssel, — egyfajta érzés vagy benyomás, de ez se nem érzés sem nem benyomás, ez egy fajta nagyon finom érzékelés — hogy Valami, olyan hatalmas, hogy meghatározhatatlan, akarja ezt. Azt mondom "így akarom" vagy azt mondom "így választok" de ez az "így akarom"; ez egy Akarat ami nem úgy működik mint az emberi akarat, de hogy így akarom — akarom, vagy látom, vagy döntök így. És minden egyes dologban, ott van az a fényes, aranyló, parancsoló Rezgés... amely szükségszerűen mindenható. És ez nyújtja mint egy háttér a bizonyosságát a tökéletes jólétnek, amely egy kicsit lejjebb a tudatosságban, kifejeződik mint egy jóindulatú és szórakoztató mosoly.

Úgy érzem feltennék neked egy kérdést. Később Sri Aurobindo beszél a világokról, amelynek sem kezdete, sem vége, és azt mondja, hogy a teremtésük és pusztulásuk "egy bújócskajáték a külső tudatunkkal." ²

Ez természetesen egy nagyon elegáns módon ugyanazt mondja, mint amit most mondtam!

Amit akartam kérdezni, hogy vajon a másik oldalról, az anyagi világ továbbra is világosan látható-e, vagy minden elpárolog... amennyire, erről az oldalról látszik, a másik világ úgy tűnik elpárolog?

Ez egy másik tapasztalata az elmúlt néhány napnak. Jött hozzám egy abszolút bizonyossággal — bár ezt nagyon nehéz kifejezni —, hogy ez az úgynevezett anyagi világ hibája, mivel ez a helyzet, nélkülözhetetlen volt; amit az előbb mondottam neked; vagyis az érzékelés, a dolgok tudatos megélésének materiális módja, amely módot ennek a teremtésnek a "hibája" révén szereztünk meg, és nem jött volna létre nélküle, és ez nem olyan dolog, ami el fog tűnni a nemlétbe amikor már elnyertük a valódi tudatosságot, — ez valami, ami egy KIEGÉSZÍTÉS egy különleges módon — és ez érzékelt, és megélt volt abban a pillanatban az esszenciális tudatosságban.

Olyan volt mint a teremtés egy indoklása, amely lehetővé tette az érzékelés egy bizonyos módját, azt amit mi képesek vagyunk s "pontosság" "precizitás" szavakkal leírni a tárgyiasításban, ami nem is létezhetett nélküle. Mert amikor ez a Tudatosság — a tökéletes Tudatosság, az igaz Tudatosság, A Tudatosság — ott volt, jelen és megélt, kizárva minden mást, ott volt egy "valami", mint egy vibrációs mód, ha szabad így mondanom, objektív precizitással és pontossággal, ami nem is létezhetett a teremtés ezen anyagi formája nélkül... Látod, mindig ott volt ez a nagy "Miért?" - A nagy "Miért így?", "Miért ez az egész?" amint kifejeződött mindez az emberi tudatosságban a szenvedés és nyomorúság és tehetetlenség és minden által, a hétköznapi tudatosság összes borzalmai — miért? Miért ez? És akkor, így ez volt a válasz: az igazság Tudatosságban van egy vibrációs módja a precizitásnak, pontosságnak, tisztaságnak, a tárgyiasításban, ami nem létezhetett volna anélkül, aminek nem lett volna lehetősége megnyilvánulni. Ez biztos. Ez a válasz — a mindenható válasz a "Miért?" -re

Egyértelmű — nagyon világos —, hogy ami számunkra fejlődésként fordítódik, fejlődő megnyilvánulásként, az nem csak az anyagi megnyilvánulás egy törvénye, ahogy mi ismerjük, de pontosan ez az örök megnyilvánulás alapelve. Ha le akarunk mászni ismét a földi gondolat szintjére, azt mondhatjuk, hogy nincs megnyilvánulás haladás nélkül. De mit nevezünk MI haladásnak, mi a "haladás" a tudatosságunknak, fent... akármi is lehet: szükséglet, bármi, amit akarunk. Van egyfajta abszolút, amit nem értünk, a lét egy abszolútuma: ez így van, mert ez így van, ez minden. De a tudatosságunknak ez "több és több", "jobb és jobb" — és ezek a szavak ostobák —, egyre tökéletesebbnek, és egyre jobbnak érzékelt. Pontosan ez a manifesztáció elve.

És van egy tapasztalat, ami nagyon futólag jött, de éppen eléggé ahhoz, hogy lehessen mondani (nagyon esetlenül), — azon voltam, hogy mondjam a Megnyilvánulatlan "íze" — hogy a Megnyilvánulatlannak van egy különleges íze, mert az megnyilvánult.

Mindezek csak szavak, de ez minden, amink van. Egy nap talán, lesz szavunk, és olyan nyelv, amely képes ezeket a dolgokat megfelelően kifejezni; hogy ez lehetséges, de attól ez még nem lesz egy fordítás.

Van itt egy szint (gesztus a mell szintjén), ahol valami játszik a szavakkal, képekkel, mondatokkal, ily módon (csillogó, hullámzó gesztus): szép képeket fest; és van egy hatalma, hogy kapcsolatba kerülj "a dologgal" talán egy nagyobb hatalom (legalább akkora, de talán nagyobb), mint itt (gesztus a homlok tetejénél), mint a metafizikai kifejezése —"metafizikai" egy megfogalmazás. Képek. Más szóval: költészet. Van benne egy majdnem közvetlen elérés e kifejezhetetlen Rezgéshez. Látom Sri Aurobindo kifejezésének, annak költői formájában, van egy varázsa, és egy egyszerűsége — egy egyszerűsége és egy puhasága és egy átható varázsa — amely sokkal intimebben hoz kapcsolatba, mint a fej összes dolgai.

Amikor az ember az örökkévaló Tudatosságban van, testben vagy anélkül létezni alig jelent különbséget, de amikor az ember „halott”, ahogy azt nevezik, szeretném tudni, hogy vajon a fizikai, anyagi világ érzékelése tiszta és precíz marad, vagy ha olyan bizonytalanná és pontatlanná válik, mint az ember tudatossága a többi világról, amikor még ezen az oldalon van, ebben a világban? Sri Aurobindo beszél egy különös bújócskáról, de a bújócska játék akkor érdekes, ha az egyik létállapot nem fosztja meg az embert a többi állapot tudatosságától, ugye?

Tegnap vagy tegnapelőtt egész álló nap — reggeltől estig — valami azt súgta: „Én vagyok... Vagyok, vagy enyém egy halott ember tudatossága a Földön.” Szavakba önteném, de úgy tűnt, azt mondja: „Ez az, ahogy egy halott személy tudatossága kapcsolatban áll a Földdel és a fizikai/testi dolgokkal... Én egy Földön élő halott vagyok.” A tudatosság álláspontja szerint — mert a tudatosság állandóan változtatja az álláspontját —, tehát a tudatosság álláspontja szerint: „így állnak a halottak kapcsolatban a földdel”, majd pedig „abszolúte olyan vagyok, mint egy halott ember viszonya a földdel”, majd: „Én vagyok a mód, ahogy egy halott személy minden, a Földről szerzett tudatosság nélkül él”, majd pedig „majdnem olyan vagyok, mint egy halott ember, aki a földön él...” stb. S folytattam a beszédet, cselekvést, tevést, ahogy szoktam. De már hosszú ideje így van ez. Nagyon hosszú ideje, több, mint két éve így láttam a világot (felszálló kézmozdulat, egyik szintről fel, egy magasabb szintre), s immár így látom (leszálló kézmozdulat). Nem tudom, hogy magyarázzam, mert nincs benne semmi mentális, s a nem-mentális érzékelések kissé homályosak, amit nehéz meghatározni. De a szavak és a gondolat egy bizonyos távolságra voltak (mozdulatot tesz a feje körül), mint valami, ami figyel és elismer, más szóval, ami elmondja, amit lát – valami a közelemben. S ma ez különösen erős volt kétszer vagy háromszor — úgy értem, hogy ez az állapot uralta az egész tudatomat — egyfajta benyomás — vagy érzés vagy érzékelés, de valójában egyikre sem hasonlít — ami azt sugallja: Egy halott ember vagyok, aki a földön él.

Hogy tudnám ezt elmagyarázni?

A látás esetében például, az objektív pontosság hiányzik (Anya olyan mozdulatot tesz, mintha nem látna tisztán a szemeivel.) Én a tudatosságon keresztül látok. Ami a hallást illeti, én teljesen máshogy hallok; van benne egyfajta „diszkrimináció” — ez nem „tisztánlátás” —, valami, ami választ az érzékelésben, valami, ami dönt — dönt, de nem úgy, mint egy bíró, hanem automatikusan — valami, ami dönt, hogy mi hallatszik és mi nem, mi az amit felfogok és mi az, amit nem. Valami már látványként is megjelenik, de még mindig erősebben érzékeljük a hallásunkkal: bizonyos dolgoknál nem hallunk mást, csak folyamatos zümmögést; másokat viszont nagyon tisztán, kristálytisztán hallunk; megint mások, csak homályosan, félig hallatszanak. A látással ugyanez a helyzet: mindent egyfajta fénylő köd takar — bár nagyon fénylik, mégis egy köd, ami azt jelenti, hogy a kép nem éles —, s ekkor egyszerre csak egy bizonyos dolog abszolút élessé és tisztává válik, minden részletét egészen pontosan látni lehet. A látott kép általánosságban a tudatosság kifejeződése a dolgokban. Vagyis látszólag minden egyre szubjektívebbé válik, s egyben egyre kevésbé objektívvé... És ezek nem olyan víziók, amelyek rátevődnek a látásra, vagy zajok, amelyek rátevődnek a hallásra: ez a tudatosság egyfajta mozgása, ami bizonyos dolgokat felfoghatóvá tesz, míg másokat egy homályos háttérben tart.

A tudatosság választja ki, hogy mit akar látni.

Ebben nincs semmi személyes — semmi személyes. Nyilvánvalóan megvan a választás és döntés érzése, de nem a személyes választás és döntés érzése — mi több, a „személyesség” ezen beavatkozás elvégzésének szükségességére redukálódik (Anya megcsípi a bőrt a kezén). Evéskor például, ez nagyon furcsa – nagyon furcsa.... Olyan ez, mint amikor valaki figyel egy testre — ami még csak nem is egy pontosan meghatározott dolog, hanem egy egybe tartozó konglomerátum —, nézőként figyelve... hogy mi történik! Ez egy valóban fura állapot. Ma, amióta felkeltem, és egészen mostanáig nagyon erős volt, uralva az egész tudatosságomat. S időnként úgy érzed, hogy egy apró semmiség is elég ahhoz, hogy elveszítsd a kapcsolatot (A szétkapcsolás mozdulatát teszi, mintha a testtel való kapcsolat megszakadt volna), és ez (a kapcsolat), csak úgy vehető fel újra, ha nagyon mozdulatlan és nagyon közömbös maradsz.

Ezeket az élményeket mindig megelőzi a Legfelsőbb Jelenlét, nagyon bensőséges és belső módon közelebb húzódva, egy bizonyos sugallattal: „Bármire kész vagy?” — ez két éjszakával ezelőtt volt. Természetesen azt válaszoltam: „Bármire”. S a Jelenlét olyan csodálatos intenzitást vesz fel, hogy egész lényünkben egyfajta szomjúság támad arra, hogy ez állandóan így legyen. Semmi más nem létezik többé, csak Az, csak Annak van „raison d'être”-je, létjogosultsága immár. S eközben jön a sugallat: „Bármire kész vagy?”

A testről beszélek. Nem a belső lényünkről, hanem a testről.

És a test mindig igent mond, így csinál (magát megadó mozdulatot tesz). Nincs választás, nincs preferencia, nincs vágyakozás, csak: teljes megadás. Nos, ilyesfajta dolgok jönnek rám; tegnap például egész nap ez: „Egy halott ember aki a Földön él.” Az e test életmódja és más emberek, mindenki más, a hozzám beszélő és velem élő emberek életmódja közötti hatalmas különbség érzékelésével — még nem túl pontos érzékelés, de már elég tiszta — jár. Még nem teljesen áttekinthető, vagy éles, vagy túl pontos, de nagyon tiszta — nagyon tiszta, nagyon érzékelhető. Ez egy más életmód.

Az ember hajlik rá, hogy azt mondja ez nem előny a tudatosság szempontjából, mivel a dolgok elhomályosulnak. Nem tudom, lehet ez a gyarapodás egyik módja?

Ez csak átmenet lehet. Ez egy átmeneti mód.

A tudatosság szempontjából ez egy hatalmas előny! Mert minden szolgaság, minden kötődés a külső dolgokhoz, minden ami befejeződött, teljesen megszűnt — teljesen megszűnt: abszolút szabadság van. Más szavakkal, csak Az maradt egyedül, a Legfelsőbb Úr az úr. Ilyen szempontból ez csak gyarapodás lehet. Ez egy nagyon radikális eredmény.... Ez az abszolút szabadságnak tűnik, valaminek, aminek elérését lehetetlennek tartják, hétköznapi életet élve a Földön.

Ez megfelel annak az abszolút szabadság élménynek, amit az ember lényének felsőbb rétegeiben él meg, amikor már teljesen függetlenné vált a testétől. De a kiemelkedő jelentőségű dolog az (és erre nagy hangsúlyt fektetek), hogy A TEST tudatossága az ami átéli ezeket az élményeket.... és ez a test még mindig láthatóan itt van (!)

Természetesen, már semmi nem maradt abból, ami az emberi lényeknek az „életbe vetett bizalmat” adja. Látszólag már semmiféle támogatás nem érkezik a külvilágból; csak a.... legfelsőbb Akarat létezik. Hétköznapian megfogalmazva, nos, a test úgy érzi, hogy csak azért él, mert a legfelsőbb Úr akarja, hogy éljen, másképp nem lenne képes élni.

Igen, de nekem úgy tűnik, hogy a tökéletesség egy állapota kellene, hogy körülvegyen mindent, azért, hogy az ember a legfelsőbb állapotában lehessen anélkül, hogy az eltüntetné az anyagi állapotot.

De az nem tünteti el.

Nem, de te mégis azt mondod, hogy „messze van”, „egy fátyol mögött”, hogy már nem pontos és éles.

Ez egy tisztán emberi és felületes felfogás. Egyáltalán nem érzem azt, hogy bármit is elvesztettem volna, épp ellenkezőleg! Egy olyan állapot érzete van bennem, amely sokkal magasabb szintű a korábbinál.

Még materiális szemszögből is?

Amit az Úr akar, az teljesül – ez minden. Ott kezdődik és ott is ér véget.

Ha Ő azt mondaná nekem... Bármit is akar Ő a testtől, azt az meg tudja tenni: mert már nem függ a fizika törvényeitől.

Tudja látni azt, amit Ő akar látni;tudja hallani azt, amit Ő akar hallani.

Tagadhatatlanul.

S amikor materiálisan akar látni, vagy hallani, akkor tökéletesen lát és hall.

Ó, tökéletesen! Időnként a látás élesebb, mint valaha is volt. De röpköd: jön és megy; valószínűleg azért, mert csak egy ígérete annak, ami lesz. De, például az emberek belső valóságának érzékelése — nem annak aminek hiszik magukat, vagy aminek tettetik magukat, vagy aminek tűnnek — mindezek eltűnnek — végtelenül sokkal pontosabb, mint korábban. Amikor például látok egy fényképet, már nem kérdés többé, hogy „átlátok” valamin: szinte kizárólag azt látom, hogy MILYEN az az ember. Az „átlátás” egészen addig a pontig csökken, hogy időnként már egyáltalán nem létezik.

Természetesen, ha az emberi akarat érvényesíteni akarná magát ezen a testen, ha az emberi akarat azt mondaná: „Anyának ezt kell tennie”, vagy „Anyának azt kell tennie”, vagy „képesnek kell lennie megtenni ezt, képesnek kell lennie megtenni azt...”, akkor teljesen csalódott lenne, és azt mondaná: „Ő haszontalanná vált”, mert ez a test már nem engedelmeskedne neki többé. S az emberi lények állandóan érvényesítik az akaratukat egymáson, vagy kapnak sugallatokat, és azokat saját akaratukként nyilvánítják ki, anélkül, hogy felismernék, hogy ez mind a külső Hamisság.

(csend)

A testben van egyfajta bizonyosság, hogyha csak pár másodpercre is elveszítettem a kapcsolatot — az „én” a testet jelenti —, ha tehát a test elveszítené a kapcsolatot a Legfelsőbbel, abban a pillanatban meghalna. Csak a Legfelsőbb tartja életben. Ez így van. Szóval természetesen a figyelmetlen és ostoba emberi tudatosság számára ez egy szánalmas állapot — számomra viszont ez az igazi állapot! Mert számukra ösztönösen, spontán és úgymond abszolút módon, a tökéletesség jele az élet ereje, a hétköznapi életé... Nos, ez többé már egyáltalán nem létezik — teljesen megszűnt.

Igen, jónéhányszor, számos alkalommal, a test valóban feltette azt a kérdést, hogy: „Miért nem érzem a Te Erődet, s a Te Hatalmadat bennem?” S a válasz mindig mosolygós volt — igyekszem megfogalmazni, de nem lehet szavakba önteni —, a válasz mindig az: „Türelem, türelem, erre előbb KÉSZEN kell állnod.”

1966. március 4. és 9.

¹ Pralaya: világvége _(vissza)

² 117. aforizma ''Nincs olyan, hogy én nem léteztem ezelőtt, vagy te, vagy ezek a királyok, és olyan sincs, hogy mi mind nem leszünk ezután.'' Nem csak Brahman, hanem a lények és a dolgok Brahmanban is örökkévalók; az ő teremtésük és pusztulásuk egy bújócskajáték a külső tudatunkkal. _(vissza)

117. “Nincs olyan, hogy én nem léteztem ezelőtt, vagy te, vagy ezek a királyok, és olyan sincs, hogy mi mind nem leszünk ezután.” Nem csak Brahman, hanem a lények és a dolgok Brahmanban is örökkévalók; az ő teremtésük és pusztulásuk egy bújócskajáték a külső tudatunkkal.

118. Az egyedüllét szeretete a tudásra irányuló beállítottság egyik jele; de magát a tudást csak akkor érjük el, ha a tömegben, a csatában és a piactéren is határozottan érzékeljük az egyedüllétet.

119. Ha akkor, amikor nagy dolgokat teszel és óriási eredményeket idézel elő, meg tudod érezni, hogy te semmit nem teszel, akkor tudd meg, hogy Isten eltávolította az Ő pecsétjét a szemhéjadról.

120. Ha akkor, amikor egyedül, mozdulatlanul és némán ülsz a hegytetőn, meg tudod érezni a forradalmakat, amelyeket irányítasz, akkor isteni látással bírsz, és megszabadultál a látszatoktól.

121. A tétlenség szeretete ostobaság, és a tétlenség megvetése ostobaság; nincsen tétlenség. A homokban tehetetlenül heverő kő, amelyet egy tétlen pillanatban félrerúgnak, a féltekékre kiható következményt idéz elő.

Ezt tapasztaltam az elmúlt néhány napban, tegnap és tegnapelőtt. Annak az érzése, hogy egy ellenállhatatlan Erő irányít mindent: a világot, a dolgokat, embereket, mindent de mindent. anélkül, hogy az anyagban jelentősen meg kellene mozdulni. És az az érzésem, hogy az anyagi túlműködés éppen olyan, mint a gyorsan futó vízen képződött hab - a hab a felszínen - de alatta, az Erő árad egy mindenható folyamban.

Semmi mást nem tudok mondani.

Mindíg visszajutunk ide: tudni rendben van; mondani jó; csinálni nagyszerű; de a létezés az egyetlen dolog aminek ereje van.

Tudod, az emberek nyugtalanok, mert a dolgok nem haladnak gyorsan; ekkor volt az a látomásom az isteni kialakulásról, az alul végbemenő mindenható, ellenállhatatlan isteni teremtésről, amely nincs tekintettel az egész külső lármára.

De ahhoz, hogy kifejezze magát az Erő e hatalmas folyama, eszközök szükségesek, nem igaz?

Egy agy.

De pontosan, nem csak egy agy. Ez az erő képes kifejezni magát, mint a múltban, egy mentális vagy felettesértelmi módban; ki tudja fejezni magát a vitálison keresztül erővel; ki tudja fejezni magát az izmokon keresztül; de hogyan képes kifejezni magát fizikailag, – mert gyakran beszélsz anyagi erőről – tisztán, közvetlenül? Mi a különbség a felettes Működés, és az itteni valós Működés között.

Minden alkalommal, amikor tudatában voltam annak az Erőnek, a tapasztalataim hasonlóak voltak. Az Akarat felülről kifejeződik egy rezgéssel, ami bizonyára a vitális erőbe öltözködik, de egy finom fizikai tartományban hat. Van a rezgés egy bizonyos minőségének érzékelése, amit nehéz leírni, de valami sűrűsödés benyomását kelti (nem töredezett), ami úgy tűnik, hogy sűrűbb, mint a levegő, rendkívül homogén, egy aranyló fényesség, egy HATALMAS hajtóerővel, és amely kifejez egy bizonyos akaratot - ami nem rendelkezik az emberi akarat természetével, hanem inkább a vízió természetű mintsem a gondolati ez olyan mint amikor a látomás formálja magát a megvalósulása érdekében - egy tartományban, amely nagyon közeli a materiális Anyaghoz, de láthatatlan, kivéve a belső látásnak. És Az, az a Vibráció, nyomást fejt ki az emberekre, dolgokra, körülményekre, annak érdekében, hogy a saját képére formálja őket. És ez ellenállhatatlan. Még emberek, akik az ellenkezőjét gondolják, akik az ellenkezőjét akarják, teszik amit akart akaratlanul; sőt dolgok, melyek ellenkeznek természetüknél fogva, megfordulnak.

Nemzeti események, nemzetközi kapcsolatok, földi körülmények között, folyamatosan, állandóan működik, oly módon mint egy HATALMAS Erő. Így aztán, ha te magad az isteni Akarattal egyesült állapotban vagy, zavaró gondolat és koncepciók és ötletek nélkül, akkor követed, látod, és tudod.¹

A tehetetlenség ellenállása minden tudatosságban és Anyagban azt jelenti, hogy a Cselekvés, ahelyett, hogy közvetlen és tökéletesen harmonikus, összezavarodik, tele van ellentmondásokkal, összecsapásokkal és konfliktusokkal. Ahelyett, hogy minden "rendesen" működik, mondhatnám, simán - ahogy kell - mindaz a tehetetlenség, ami ellenáll, és ellenzi, ad neki egy kusza mozgást zavarral és pusztítással, melyek csak az ellenállás miatt válnak szükségessé, de nem nélkülözhetetlenek, amelyek szükségtelenek - vagy az igazat megvallva, nem kellett volna, hogy legyenek. Mert ez az Akarat, ez az Erő, egy tökéletes harmónia Ereje, ahol minden dolognak megvan a maga helye, és szervezi a dolgokat csodálatosan. Jön, mint egy teljesen fényes és tökéletes elrendezés, amit látsz, ha már van látásod. Ám amikor lejön és megnyomja az Anyagot, minden elkezd bugyogni és ellenállni. Ezért megkísérelni a rendellenességeket és zavarodottságokat és pusztításokat az isteni Cselekvésnek az isteni Erőnek tulajdonítani, egy másik emberi ostobaság. Ez a tehetetlenség - nem is beszélve a rossz akaratról - idézi elő a katasztrófát. Nem volt szükség katasztrófára, nem is volt tervezett: az ellenállás eredményezte.

És akkor ehhez hozzáadódik a Kegyelem közbelépésének látása, ami érkezik és mérsékli a károkat, ahol csak lehetséges, vagyis, bárhol ahol elfogadott. És ez az ami megmagyarázza a törekvést, a hitet, a teljes bizalmat a földi emberi tényező részéről, van egy harmonizáló erejük, mert lehetővé teszik a Kegyelem eljövetelét és a vak ellenállás következményeinek javítását.

Ez egy tiszta látomás - világos, egyértelmű, még a részleteiben is.

Ha valaki akarna, jövendölni tudna azáltal, hogy elmondja amit lát. De van egyfajta óriási könyörület, akadályozni azt a próféciát, mert az Igazság Szava rendelkezik a megnyilvánulás erejével és az ellenállás eredményének kifejezése konkrétabbá tenné azt az állapotot, és csökkentené a Kegyelem beavatkozását. És ezért, még ha látjuk is, nem mondhatjuk, nem szabad megmondanunk.

Ám természetesen Sri Aurobindo azt akarja mondani, hogy ez a Hatalom vagy Erő mindent megtesz - mindent. Amikor meglátod vagy egy vagy vele, ugyanakkor tudod, hogy AZ az egyetlen dolog, ami igazán működik és teremt; minden más annak a térnek, világnak vagy anyagnak az eredménye, amelyben tevékenykedik, az ellenállás eredménye, de nem a cselekedeté. És egyesülni AZ-zal azt jelenti, hogy egyesülsz a cselekvéssel; egyesülni azzal ami alul van, azt jelenti, hogy egyesülsz az ellenállással.

Így aztán, mert az emberek fészkelődnek, sürgölődnek, nyüzsögnek, ezt meg meg azt akarják, gondolkodnak, terveket készítenek... azt gondolják, hogy csinálnak valamit - csak ellenállnak.

Később, egy kicsit később, tudok példákat adni arról, hogy nagyon kis dolgok mutatják meg hogyan működik az Erő, mi ütközik és keveredik vele, vagy mi mozdítja el ezt az Erőt, torzítja a mozgását és az eredményt, azaz a fizikai megjelenést ahogy mi látjuk. Még egy nagyon kis dolog példája is, bármi globális jelentőség nélküli, világos képet ad arról hogyan történik, és deformálódik itt minden.

És ez érvényes mindenre, mindenre, minden alkalommal, minden alkalommal. És amikor a sejtek jógáját csinálod, rájössz, hogy ez ugyanaz a dolog: ott az Erő ami hat és aztán... (Anya nevet) amit a test tesz azzal a behatással!

(csend)

Azonnal jön a miért és a hogyan. Hacsak nem a mentális kíváncsiság birodalmához tartoznak, mert a legfontosabb dolog, abbahagyni az ellenállást. Ez a lényeg, megállítani az ellenállást, hogy a világegyetem azzá válhasson, aminek lennie kell: egy harmonikus, fényes, csodálatos hatalom, páratlanul szép kifejezésévé. Később, amikor az ellenállás megszűnt, ha kíváncsiságból szeretnénk tudni, miért történt... az már nem számít. De most nem a miért keresésével találhatjuk meg a gyógyírt, hanem a megfelelő hozzáállás felvételével. Ez az egyetlen dolog, ami számít.

Megállítani az ellenállást egy teljes megadással, teljes önátadás minden sejtben, ha képes erre valaki.

A sejtek kezdik érezni a létezés intenzív örömét, csak az Úr által, az Úrnak, az Úrban...

Amikor ez létrejön mindenhol, akkor jó lesz.

1966. július 9.

¹ Érdekes megjegyezni, hogy nem sokkal a beszélgetés előtt, Anya a következő kérdést kapta:

Az amerikai jelenlét és beavatkozás Vietnamban indokolható?

Anya válasza:

Milyen szempontból teszed fel a kérdést?

Ha politikai szempontból - a politika a hamisságba süllyedt és nem foglalkozom vele.

Ha erkölcsi szempontból - az erkölcs pajzs a hétköznapi embereknek, hogy felemelvén megvédjék magukat az igazságtól.

Ha spirituális szempontból - az Isteni Akarat önmagában indokolható, és Az az amit az emberek kifiguráznak és eltorzítanak a tetteikben. _(vissza)

122. Ha nem akarsz a Vélemény játékszere lenni, akkor először vizsgáld meg, milyen szempontból igaz az elgondolásod, majd tanulmányozd, milyen szempontból igaz annak az ellenkezője és ellentéte; végül fedezd fel ezen különbségek okát és Isten harmóniájának a kulcsát.

123. Egy vélemény sem nem igaz, sem nem hamis, hanem csak hasznos az élethez vagy haszontalan; mert a vélemény az Idő teremtménye, és idővel elveszíti a hatását és értékét. Emelkedj a vélemény fölé, és keress örökérvényű bölcsességet.

124. Használd fel a véleményt az élethez, de ne hagyd, hogy kötelékével megbéklyózzon.

(rövid csend után)

Próbáltam rájönni, milyen módon hasznosak a vélemények. Sri Aurobindo azt mondja, hogy vagy "hasznosak, vagy haszontalanok" — milyen módon tud egy vélemény hasznos lenni?

Pillanatnyilag segítik a cselekedeteket.

Nem, pontosan ezt helytelenítem; az emberek a véleményeik szerint cselekednek és ez semmit nem ér. Leveleket kapok emberektől akik akarnak, vagy nem akarnak megtenni dolgokat, és azt mondják "Az a véleményem, hogy ez igaz ez pedig nem." És mindig, százból több, mint kilencven kilencszer, ez hamis butaság.

Az ember nagyon tisztán érzi, — végül, ez látható — hogy az ellentétes véleménynek ugyanakkora értéke van, és ez csupán hozzáállás kérdése, ennyi. És természetesen mindig belekeverednek az egó kívánságai; azt kívánod, hogy a dolgok így legyenek, akkor az a véleményed az, hogy a dolgok így vannak.

De amíg nincs meg a magasabb fény, szükséged van véleményekre ahhoz, hogy cselekedj.

Jobb lenne, ha bölcsességünk lenne vélemény helyett. Vagyis megvizsgálni minden lehetőséget, a kérdés minden aspektusát, majd megpróbálni a lehető legjobban megszabadulni az egótól és egy tevékenység számára megvizsgálni, hogy mi lenne a leghasznosabb a legtöbb ember számára, vagy mi rombolna a legkevesebbet, vagy mi lenne a legépítőbb. Végül is, csupán megvizsgálni a kérdést egy nem spirituális nézőpontból, egy pusztán hasznossági és nem egoisztikus nézőpontból és jobb a bölcsesség szerint cselekedni, mint valaki véleménye szerint.

Igen, de hogyan kellene ezt jól tenni amikor nem vagy a fényben, anélkül, hogy a véleményed és az egód belekeveredne?

Azt hiszem úgy, hogy megvizsgálod a probléma minden aspektusát, kiteregeted azokat tudatosságod elé a lehető legérdektelenebb módon, és megnézed mi a legjobb (ha ez lehetséges) vagy, ha szerencsétlenek a következmények, melyik a legkevésbé rossz.

Úgy értettem, mi a legjobb hozzáállás? Ez a beleavatkozás, vagy a nem beavatkozás hozzáállása? Melyik a legjobb?... Tűnődik az ember.

Ah! Igen, ez a kérdés: ahhoz, hogy beleszólj, biztosnak kell lenned abban, hogy igazad van; biztos kell legyél abban, hogy a dolgokról kialakított nézeted felsőbbrendű, jobb, vagy igazabb mint a többieké vagy a másiké. Természetesen mindig bölcsebb nem beavatkozni — az emberek minden ok és értelem nélkül beavatkoznak pusztán azért, mert megvan a szokásuk, hogy átadják a másiknak a véleményüket.

De még akkor is amikor látod az igazibb dolgot, RITKÁN bölcs beavatkozni. Ez csak akkor lesz elkerülhetetlen, amikor valaki valami olyant akar tenni ami természetesen katasztrófához fog vezetni. És még akkor is (mosolyog), a beavatkozás nem mindig hatékony.

Alapvetően, csak akkor van jogod beavatkozni, hogyha teljesen biztos vagy abban, hogy nálad van az igazság látása. Nem csak ez, de tisztán kell lásd a következményeket is. Ahhoz, hogy beavatkozz abba, amit valaki más tesz, próféta kell legyél — egy próféta. Egy próféta, teljes jóindulattal és könyörülettel. Még azt is látnod kell, hogy a beavatkozásnak milyen következményei vannak a másik sorsában. Az emberek folyamatosan tanácsokat adnak egymásnak: "Tedd ezt, tedd azt." Azt látom, hogy nem tudják elképzelni, milyen mértékű zűrzavart hoznak létre, és járulnak hozzá a zűrzavarhoz és a rendetlenséghez. Ez néha zavarja az egyén normális fejlődését.

Én a véleményeket veszélyesnek vélem és a legtöbb esetben teljesen értéktelennek.

Csak akkor kellene beavatkozz egy másik ügyeibe, hogyha először is végtelenül bölcsebb vagy, mint a másik (természetesen mindig azt gondolod, hogy bölcsebb vagy!), de úgy értem, hogy objektíven és nem a te véleményed szerint: hogyha többet és jobban látsz, és hogyha te magad túl vagy a szenvedélyeken, vágyakon, vak reakciókon. Te magadnak túl kell legyél mindezeken ahhoz, hogy jogod legyen beavatkozni valaki más életébe — ez akkor is igaz, ha megkérnek rá. Ha pedig nem kérnek meg rá, egyszerűen csak beleavatkozol, valaki más dolgába ami nem tartozik rád.

(Anya hosszú merengésbe merül, majd hirtelen kinyitja a szemét)

Egy vicces képet láttam! Olyan volt, mint egy nagyon meredek hegyoldal, és valaki, mint az emberiség jelképe, mászott felfelé. Egy lény. Ez furcsa, ezt számos alkalommal láttam: lények ruha nélkül, de mégsem meztelenek! Ami azt jelenti, hogy valamilyen fény ruhájuk van. De mégsem tűnik valamilyen sugárzó fénynek, vagy bármi ilyennek. Ez olyan, mint egy atmoszféra. Ez lehet, hogy az aura: az aura láthatóvá vált; tehát az átlátszóság nem rejti el a formát, és ugyanakkor a forma nem meztelen... Ez az, ennek kell lennie, az aura: az aura láthatóvá vált. És akkor, az égből — hatalmas ég volt, ami lentről felfelé terjedt (olyan volt, mint egy festmény) egy nagyon tiszta, nagyon fényes, nagyon tiszta ég — az égből jött számtalan... több száz dolog, amik madarakként repültek felé, és ő magához hívta őket egy kézmozdulattal. Általánosan halvány kékek és fehérek voltak; itt-ott egy szárny tetején, vagy egy taréjon volt valami sötét, de ez csak elvétve volt. Jöttek és jöttek... százával, és ő maga köré gyűjtötte egy gesztussal, majd a föld felé küldte őket: egy meredek emelkedőn állt, és a lenti völgybe küldte őket. És ott, ezek a dolgok átváltoztak (Anya nevet) véleményekké! Véleményekké váltak! Egyesek sötétek voltak, mások világos színűek voltak, barnák és kékek...

Olyanok voltak így, mint különböző madarak, ahogy a föld felé repültek. De ez egy kép volt — nem egy állókép, mert mozgott. Nagyon szórakoztató volt!

Aztán azt mondta "Így alakulnak ki a vélemények." Az égből jöttek, egy hatalmas, nagy és tiszta ragyogó égből, ami nem volt sem kék, sem fehér vagy rózsaszín, vagy... fényesek voltak, egyszerűen fényesek; és az égből jöttek... azt mondom százával, de ezrével jöttek. Ott állt, fogadta őket, és egy kézmozdulattal a föld felé küldte őket, ahol... véleményekké alakultak át. Azt hiszem elkezdtem nevetni, ez nagyon elszórakoztatott.

Ez furcsa.

És mind le és le repültek — a völgyet nem lehetett látni — lerepültek.

Tehát talán a vélemények a fény egéből jönnek! (Anya nevet)

Alapvetően ez sokkal kifejezőbb képekben mint szavakon keresztül!

1966. szeptember 14.

125. Minden törvény, bármennyire átfogó vagy zsarnoki is legyen az, találkozik valahol egy ellentétes törvénnyel, amellyel a működése ellenőrizhető, módosítható, hatályon kívül helyezhető vagy megkerülhető.

126. A Természet leginkább kötelező érvényű Törvénye csak egy rögzített folyamat, amelyet a Természet Ura alkotott és használ folyamatosan; a Szellem hozta létre ezt a Törvényt, és a Szellem tudja meghaladni, nekünk azonban először a börtönünk kapuit kell megnyitnunk, és meg kell tanulnunk kevésbé a Természetben élnünk, mint a Szellemben.

Nincs a természetnek olyan törvénye amit nem lehet legyőzni, és megváltoztatni, ha hiszünk abba, hogy mindent az Úr irányít, és hogy lehetséges közvetlen kapcsolatba kerülnünk vele, ha tudjuk hogyan lehet megszökni az ősi szokások börtönéből, és átadni magunkat fenntartások nélkül az Ő akaratának.

Igazából semmi sincs rögzítve, minden állandó változásban van; és ez a növekvő átalakulás lépésről lépésre elvezeti ezt a tudattalan és halandó teremtést az Úr örök és mindenható tudatosságához.

1969. augusztus 3.

127. A Törvény egy folyamat vagy egy képlet; de a lélek használja a folyamatokat, és haladja meg a képleteket.

A természet törvényei csak addig kényszerítőek a fizikai természetre, amíg ez a természet a pszichikai lény (a lélek) hatása alá nem kerül; mivel a pszichikai lény birtokolja az isteni erőt, amely az összes folyamatot és szabályt felhasználhatja saját céljaira, és saját akarata szerint átalakíthatja azokat.

1969. augusztus 5.

128. Élj a Természet szerint, ami a Nyugat irányelveit működteti; de melyik természet szerint, a test természete szerint, vagy azon természet szerint, ami meghaladja a testet? Ezt először meg kell határoznunk.

129. Ó, Halhatatlanság Fia, ne a Természet, hanem Isten szerint élj; és késztesd őt, hogy szintén a benned élő isteniség szerint éljen.

Kedves Anya,

Mit ért it Sri Aurobindo azon, hogy "azon természet szerint, ami meghaladja a testet"?

A természet, amely meghaladja a testet, az a természet, amely tovább él a test eltűnése után is; az a pszichikai természet halhatatlan és isteni lényegében. A pszichikai lény képes tudatában lenni a középpontjában lévő Isteninek, és tudatosan egyesül vele.

1969. augusztus 7.

130. A Sors az Isten előzetes tudása a Téren és Időn kívül mindenről, ami a Térben és Időben történni fog; amit Ő előre lát, azt Erő és Szükség kidolgozza az erők ütközése által.

Kedves Anya,

Ha minden előre látott, mi a szerepe az emberi törekvésnek és erőfeszítésnek?

Minden egyes területen (fizikai, vitális és mentális) minden előre látott; de egy magasabb terület beáramlása (felettesértelem és ezen túl a Jnana) bevezet egy másik determinizmust az eseményekbe, és képes megváltoztatni a dolgok menetét. Ez az, amit a törekvés képes elérni.

Ami az emberi erőfeszítést illeti, ez az egyik olyan dolog, amely meghatározott, és szerepe előre látható az erők teljes játékában.

1969. augusztus 5.

131. Mivel Isten akar és előre lát mindent, ezért nem szabadna tétlenül ülnöd és az Ő gondviselését várnod. Az Ő legfőbb célravezető erőinek egyike ugyanis a te cselekvésed. Akkor hát fel, és tedd – nem egoizmussal, hanem az esemény körülményeként, eszközeként és látszólagos okaként – azt, amit Ő előre megszabott.

132. Amikor semmit nem tudtam, akkor irtóztam a bűnözőktől, a vétkezőktől és a tisztátlanoktól, mivel magam is csupa bűn, vétek és tisztátlanság voltam; de amikor megtisztultam, és a szemeim megnyíltak, akkor szellememben meghajoltam a tolvaj és a gyilkos előtt, és imádat volt bennem a szajha lába iránt; mert láttam, hogy ezek a lelkek magukra vállalták a gonoszság rettenetes terhét, és mindannyiunkért az utolsó cseppig kiitták a világ-óceán tajtékzó mérgének nagyobbik részét.

Annak, aki teljes mértékben felismerte, hogy a világ nem más, mint az Egyetlen Legfelsőbb az Ő megnyilvánulásában, az összes emberi erkölcsi fogalmak szükségképpen eltűnnek, hogy utat nyissanak a teljesség látásának, amelyben minden érték megváltozott - Ó, de milyen nagymértékben megváltozott!

1969. augusztus 14.

133. A Titánok erősebbek, mint az istenek, mert egyezséget kötöttek Istennel, hogy elfogadják az Ő haragjának és ellenségeskedésének terhét, és hordozzák azt; az istenek csak az Ő szeretetének és kedvezőbb elragadtatásának kellemes terhét voltak képesek elfogadni.

Ahhoz, hogy helyesen értsük mit akar Sri Aurobindo mondani, meg kell ismernünk gondolkodásának csodálatos humorérzékét.

1969. augusztus 16.

Tehát az istenek gyávák! Akkor hol van a nagyság és a pompa? Miért imádunk alsóbbrendű lényeket? És a Titánoknak kell az Isteni legszerethetőbb fiainak lenni?

Amit itt Sri Aurobindo ír az egy paradoxon, hogy felébressze az ellustult elméket. De fel kell fognunk minden iróniát, mit e kifejezések hordoznak és mindenek felett az összes szándékot, amit a szavak mögé tesz. Amúgy is, sem gyáván, sem sehogy nem látom szükségét imádni az isteneket, akár kicsik akár nagyok. Csupán a legfelsőbb urat imádhatjuk, ki egy minden dologban és lényben.

1961. november 6.

134. Amikor meg tudod érteni, mennyire szükséges a szenvedés a végső gyönyörhöz, a kudarc a végleges eredményességhez és a késleltetés a legnagyobb sebességhez, akkor talán elkezdesz megérteni valamit, ha csak alig hallhatóan és halványan is, Isten munkálkodásból.

135. Minden betegség egy eszköz az egészség egy friss öröme felé, minden gonoszság és szenvedés a Természetnek a ráhangolása valami nagyobb fokú üdvösségre és jóságra, minden halál egy kedvező alkalom egy kiterjedtebb halhatatlanság számára. Hogy miért kell, hogy ez így legyen, és hogyan lehet ez így, ez Isten titka, amit csak az egoizmustól megtisztított lélek képes felfogni.

136. Miért szenved az elméd vagy a tested? Mert a fátyol mögött a lelked kívánja a fájdalmat vagy örömét leli benne; de ha akarod ­- és állhatatosan kitartasz az akaratod mellett -, akkor rá tudod kényszeríteni az alacsonyabb alkotóelemeidre a szellem zavartalan gyönyörének törvényét.

Az embernek csak meg kell kísérelnie megszerezni a tapasztalatot, és kitartani, akkor megtudja, hogy amit Sri Aurobindo itt állít, tökéletesen igaz.

1969. augusztus 19.

137. Nincs az vas vagy az az elkerülhetetlen törvényszerűség, amely egy adott kontaktusnak fájdalmat vagy élvezetet fog okozni; az a mód, ahogyan a lélek fogadja kívülről a Brahman rohamát vagy nyomását az alkotóelemekre, határozza meg, milyen legyen a reakció a kettő közül.

Nyilvánvaló, hogy ugyanaz az esemény vagy ugyanaz a kapcsolat élvezetet okoz az egyik embernek, és fájdalmat a másiknak az egyes emberek belső hozzáállásától függően.

És ez a megfigyelés egy nagyszerű felismerés felé vezet; mert, ha egyszer valaki nem csak megértette, hanem át is érezte, hogy a Legfelsőbb Úr a létrehozója minden dolognak, és folyamatosan kapcsolatban marad Ővele, akkor minden az Ő kegyelmének működésévé válik, valamint átalakul nyugodt és fényes boldogsággá.

1969. augusztus 19.

138. Amikor a benned lévő lélek erő találkozik ugyanazzal az erővel kívülről, akkor az elme-tapasztalat és a test-tapasztalat értékelésében nem tudja összehangolni a kontaktus mértékeit; ezért van fájdalmad, bánatod vagy szorongó érzésed. Ha meg tudod tanulni a benned lévő erő válaszait hozzáigazítani a világ-erő kérdéseihez, akkor felfedezed, hogy a fájdalom kellemessé válik, vagy tiszta gyönyörűséggé változik. A helyes viszony az üdvösség feltétele, a ritam az ánanda kulcsa.

Az emberi lények szokása, hogy a másokkal való viszonyt a fizikai, vitális és mentális kapcsolatokra alapozzák; éppen ezért szinte mindig ott van bennük az egyetértés hiánya és szenvedés. Ha, éppen ellenkezőleg, kapcsolataik a pszichikus (lélek és lélek közötti) kapcsolatokon alapulnának, akkor úgy találnák, hogy a nyugtalan látszat mögött van egy mély és tartós harmónia, amely képes kifejezni magát az élet valamennyi tevékenységében, és hatására a zavar és szenvedés helyét átveszi a béke és a boldogság.

1969. augusztus 28.

139. Ki az emberfeletti, a szupermen? Az, aki fölé tud emelkedni ennek az anyagot figyelembe vevő, összetört, mentális emberi egységnek, és egyetemessé valamint isteni erőben, isteni szeretetben és örömben és isteni tudásban istenné válva tud önmagával rendelkezni.

A szupermen most van készülőben, és egy új tudatosság a közelmúltban megnyilvánult a földön, hogy tökélyre vigye ezt a folyamatot.

De nem valószínű, hogy bármely emberi lény megérkezett ezen kiteljesedéshez, főleg, mivel annak feltétlenül a fizikai test egy átalakulásával kell együtt járnia, és ez még nincs megvalósítva.

1969. augusztus 30.

140. Ha megtartod ezt a korlátozott emberi egót, és az emberfelettinek gondolod magad, akkor csak a saját büszkeséged bolondja, a saját erőd játékszere, és a saját illúzióid eszköze vagy.

Ez természetesen azt jelenti, hogy minden ambíciózus ember aki most szupermenné nyílvánítja önmagát, csak szélhámos lehet, vagy büszkeséggel teli ember, aki becsapja magát és próbál másokat is megtéveszteni.

1969. augusztus 30.

141. Nitzsche oroszlán-léleknek látta az emberfeletti embert, aki végleg elhagyja a teve jelleget, de az emberfeletti igazi címer alakja és szimbóluma az oroszlán, amelyik a tevén ül, a teve pedig a bőség tehenén áll. Ha nem tudsz az egész emberiség rabszolgája lenni, akkor nem vagy alkalmas, hogy az ura légy, és ha nem tudod olyanná tenni a természetedet, mint Vaszista bőség-tehene, akinek a tőgyéből az egész emberiség kifejhette a kívánságát, akkor mit ér, hogy egy oroszlánszívű szupermen vagy?

Az emberiség rabszolgájának lenni azt jelenti, hogy készen állsz szolgálni az emberiséget; és ha olyanná teszed magad, mint a bőség tehene, az azt jelenti, hogy képes vagy bőségesen szétárasztani mindazt az erőt, fényt, a képességet, amelyre az emberiségnek szüksége van azért, hogy kiemelkedhessen a tudatlanságából és tehetetlenségéből; mert ha ez nem így lenne, akkor egy emberfölötti lény inkább teherré válna a föld számára, mint segítséggé.

1969. augusztus 31.

142. Légy a világ felé olyan, mint az oroszlán a rettenthetetlenségben és az uralomban, mint a teve a türelemben és a szolgálatban, mint a tehén a szelíd, béketűrő és anyai nagylelkűségben. Csapj le Isten minden örömére, ahogy az oroszlán a prédájára, de hozd az egész emberiséget is a fényűző eksztázisnak erre a végtelen mezejére, hogy ott henteregjen és legelésszen.

Ezek a tulajdonságok szükségesek a lény növekedéséhez az istenivé válásáig; ez is egy emlékeztetés arra, hogy semmilyen átalakulás sem lehet teljes az emberiség felemelkedése nélkül.

1969. szeptember 1.

143. Ha a Művészet hasznossága csak az, hogy utánozza a Természetet, akkor gyújtsátok fel az összes képtárat, és legyenek helyettük inkább fénykép műtermeink. Mivel a Művészet feltárja, amit a Természet elrejt, azért egy kis festmény többet ér, mint a milliomosok minden drágaköve és az uralkodók kincsei.

144. Ha csak utánozod a látható Természetet, akkor vagy egy hullát, egy élettelen tervrajzot vagy egy szörnyeteget hozol létre; az Igazság abban él, ami a látható és érzékelhető mögé tekint, és túlmegy rajta.

A fényképészetre azt mondják, hogy egy modern művészeti eszköz. Mi a véleményed erről?

Minden attól függ, milyen módon használják a fényképészetet. Jellemző célja és megszokott felhasználása a dokumentálás; minél pontosabb és precízebb, annál inkább használható.

De kétségtelenül, vannak olyan művészek, akik használják a fényképezést a kifejezés egyik közvetítő közegeként. De akkor az, amit csinálnak már nem a Természetnek egy pontos másolata, hanem a formáknak és a színeknek egy olyan elrendezése, ami valami mást szándékozik kifejezni, azt amit általában a fizikai megjelenés elrejt.

1969. szeptember 4.

145. Ó, Költő! Ó, Művész! Ha csak tükröt tartasz a Természetnek, akkor, azt hiszed, a Természet örömét leli majd a munkádban? Inkább el fogja fordítani az arcát. Mert mit mutatsz meg neki ott? Saját magát? Nem, hanem egy élettelen körvonalat és tükörképet, egy homályos utánzatot. A Természet titkos lelke az, amit meg kell ragadnod, örökké az igazságot kell kutatnod a külső szimbólumban, és ezt egyetlen tükör sem fogja magában tartogatni a számodra, sem annak számára, akit keresel.

Mi az a "külső a szimbólum", amelyről itt Sri Aurobindo beszél?

A külső a szimbólum a Természet titkos lelke és ennek a léleknek az Igazsága, amely felé a költő és a művész törekedjen és kifejezze.

1969. szeptember 7.

146. Shakespeare-ben én egy sokkal nagyobb és következetesebb, egyetemes érvényűségre törekvőt találok, mint amilyenek a görögök. Minden teremtménye egyetemes érvényű mintakép Lanzelo Gobbótól és a kutyájától kezdve egészen Learig és Hamletig bezárólag.

147. A görögök úgy keresték az egyetemességet, hogy elhagytak minden nagyszerűbb egyéni jellegzetességet; Shakespeare eredményesebben kereste ezt azzal, hogy egyetemessé tette a személyiség legritkább egyéni részleteit. Amit a Természet arra használ, hogy elrejtse előlünk a Végtelent, azt Shakespeare arra használta, hogy az emberiség szeme láttára felfedje az emberben az Ananta-gunát.

148. Shakespeare, aki kitalálta a tükröt tart a Természetnek szóképet, az egyedüli költő volt, aki soha nem ereszkedett le egy másolat, egy fénykép vagy egy árnyék színvonalára. Az az olvasó, aki Falstaffban, Macbethben, Learben vagy Hamletben a Természet utánzását látja, annak vagy a belső lelki látása hiányzik, vagy egy frázis hipnózisa alá került.

149. Az anyagi Természetben hol találod meg Falstaffot, Macbethet vagy Leart? Az árnyékaik vagy nyomaik megvannak a Természetben, de ezek az alakok önmagukban fölé tornyosulnak.

150. Két fajta ember létezik, akik számára van remény: az, aki megérezte Isten érintését, és vonzódást érez iránta, valamint a szkeptikus kereső és meggyőződéses ateista; de ami az összes vallás előíráskövetőit és a szabadgondolkodás papagájait illeti, ők holt lelkek, akik a halálnak hódolnak, amit ők életnek hívnak.

Nem a vallások szabálykövetői segítik a hétköznapi tömegeket azáltal, hogy adnak nekik egy képet Istenről? Nem gondolod, hogy a vallás segít a hétköznapi embereknek?

Minden ami történik, a Legfelsőbb Úr akaratából történik, azért, hogy az egész teremtést a Legfelsőbbnek a tudásához vezesse.

De e tevékenységnek messze legnagyobb része ellentét és tagadás által működik. Így működnek a vallások a legtöbb úgynevezett hívő számára, akik hit nélkül és még kevesebb tapasztalattal követik vallásukat.

1969. szeptember 14.

151. Jött egy ember egy tudóshoz, és azt szerette volna, hogy tanítsa őt; a tudós megmutatta neki a mikroszkóp és a teleszkóp felfedezéseit, de az ember nevetett, és azt mondta: "Ezek nyilvánvalóan hallucinációk, amelyet a közvetítő közegként használt lencse vált ki a szemben; addig nem hiszek, amíg ezeket a csodákat nem mutatja meg a puszta látásomnak." Ekkor a tudós sok közvetett tényen és kísérleten keresztül bizonyította neki tudásának megbízhatóságát, de az ember megint csak nevetett, és így szólt: "Amit maga bizonyítékoknak nevez, azt én véletleneknek hívom, a véletlenek száma nem képez bizonyítékot; ami a kísérleteit illeti, azokat nyilvánvalóan szokásostól eltérő körülmények között hajtották végre, és a Természet egyfajta tébolyodottságát jelentik." Amikor szembe találta magát a matematika eredményeivel, dühös lett, és így kiáltott fel: "Ez nyilvánvalóan szélhámosság, zagyvaság és babona; azt próbálja elhitetni velem, hogy ezeknek a nevetséges kabbalisztikus figuráknak bármilyen valódi erejük és jelentésük van?" Ekkor a tudós - nem ismerve fel a saját tagadásainak a rendszerét és a saját negatív érveléseinek a módszerét - elkergette, mint egy reménytelen gyengeelméjűt. Ha el szeretnénk utasítani egy tárgyilagos és előítéletmentes kutatást, mindig meg tudjuk találni azokat a tiszteletre méltó többszótagú szavakat, amelyek támogatják az elutasításunkat, vagy előírhatunk olyan vizsgálatokat és körülményeket, amelyek érvénytelenné teszik a kutatást.

A többnyire materialista tudósok ugyanazokat az eljárásokat használják az okkult és spirituális tudás megcáfolására, mint a tudatlan gyengeelméjűek, a tudomány megcáfolására.

Ami egy jóindulatú ember számára bizonyíték, az csalás annak, aki nem hajlandó tanulni.

1969. szeptember 17.

152. Amikor az elménk az anyag befolyása alá kerül, akkor azt gondolja, hogy az anyag az egyetlen valóság; amikor visszahúzódunk az anyagtalan tudatba, akkor az anyagot egy álarcnak látjuk, és csak a létet érezzük a tudatban úgy, hogy azt megérinti a valóság. Akkor e kettő közül melyik az igazság? Nem tudom, Isten tudja; de az, aki mind a kettőt megtapasztalta, könnyen meg tudja mondani, melyik állapot a termékenyebb tudásban, melyik a nagyszerűbb és boldogabb.

153. Úgy vélem, hogy a anyagtalan tudat igazabb, mint az anyagi tudat. Mert az elsőben tudom azt, ami a másikban el van rejtve előlem, és ura is lehetek annak, amit az elme ismer az anyagban.

Hogyan képes az ember mindig megmaradni egy anyagtalan tudatosságban?

Nem képes, és nem is lenne jó, ha abban maradna.

Sri Aurobindo nem említi itt a tudatosságot, amely a szóban forgó két tudatosság (anyagi és nem anyagi), bármelyikénél magasabb, vagyis a szupramentális tudatosságot, amely tartalmazza az összes többit önmagában és ily módon mindent ismer a lény összes síkján. Ez az a tudatosság, amelyre törekszünk, ez az a tudatosság, amely megtanítja nekünk a teljes igazságot.

1969. szeptember 18.

154. A Pokol és a Menny csak a lélek tudatában létezik. Ez igaz, de a föld és annak tájai és tengerei és mezői és sivatagjai és hegyei és folyói ugyanúgy a lélek tudatában léteznek. Az egész világ nem más, mint a Lélek látásának elrendezése.

155. Csak egyetlen lélek és egyetlen létezés van; ezért mindnyájan csak egy objektivitást látunk; de az elmének és az egónak sok csomópontja van az egyetlen lélek-létezésben, ezért az egyetlen Dolgot mindnyájan különböző fényekben és árnyékokban látjuk.

156. Az idealista téved; nem az Elme az, amely ezeket a világokat teremtette, hanem az teremtette a világokat, ami az elmét teremtette. Az Elme kizárólag rosszul látja azt, ami teremtve van, mert részlegesen és részleteken keresztül lát.

Hogyan tud segíteni itt az életünkben az idealizmus?

Sri Aurobindo úgy tűnik, hogy itt egy filozófiai iskolára utal, amely úgy tartja, hogy az Idea teremtette a világot. Természetesen, ez tévedés.

Azok az idealisták, akik tagadják, hogy az anyag rabszolgái, nem kell, hogy e filozófia támogatói legyenek, és idealizmusukkal mégis képesek segíteni az embereket, hogy ne legyenek tovább az anyagi vágyak rabszolgái.

1969. szeptember 22.

157. Ekkép szólt Rámakrisna, és így mondta Vivekánanda. Igen, de engedd meg, hogy megtudjam azokat az igazságokat is, amelyeket az Avatár nem öntött szavakba, és a próféta kihagyott a tanításából. Istenben mindig több lesz, mint amit az emberi gondolkodás valaha is kigondolt, vagy az emberi nyelv valaha is kimondott.

158. Mi volt Rámakrisna? Isten, aki emberi testben nyilvánult meg; de a háttérben ott van Isten az Ő végtelen személytelenségében és az Ő egyetemes Személyiségében. És mi volt Vivekánanda? Egy ragyogó pillantás Síva szeméből; de mögötte van az isteni tekintet, amelyből érkezett, és maga Síva és Brahma és Visnu, és a mindent túlszárnyaló OM.

  Vajon az Avatároknak továbbra is le kell születniük a Földre, ha egyszer a szupramentális tudatosság megszilárdult?

Ezt a kérdést könnyebb lesz megválaszolni, amikor a szuperelme megnyilvánul az élőlényekben a Földön.

Mindig azt hallottam, hogy Sri Aurobindo volt "az utolsó Avatár"; de ő valószínűleg emberi testben az utolsó Avatár - utána, nem tudjuk ...

1969. szeptember 23.

159. Aki nem ismeri fel Krisnát, az emberben lévő Istent, az nem ismeri teljesen Istent; aki csak Krisnát ismeri, az még Krisnát sem ismeri. De azért az az ellentétes igazság is teljesen igaz, hogy ha egy kis sápadt csúnya és illat nélküli virágban képes vagy teljesen meglátni Istent, akkor birtokolod az Ő legfelsőbb valóságát.

Ha egyszer valaki rálépett Sri Aurobindo jógájának ösvényére az ne hagyja abba az összes többi isten és istennő imádatát?

Aki valóban követi azt az ösvényt, amelyet Sri Aurobindo mutatott meg, amint elkezd tapasztalatot szerezni ezen az ösvényen, lehetetlennek fogja találni, hogy a tudatosságát bármelyik isten vagy istennő, sőt akár együtt az összes imádására korlátozza.

1969. szeptember 26.

160. Őrizkedj az üres metafizika haszontalanság  csapdájától és a terméketlen intellektualitás száraz porától. Csak azt a tudást érdemes birtokolni, amelyet fel lehet használni az élő gyönyör érdekében, és alkalmazni lehet temperamentumban, tevékenységben, alkotásban és létezésben.

161. Válj a tudássá, amellyel rendelkezel, és élj aszerint; a tudásod ekkor lesz a benned lévő élő Istenné.

Meddig tud az "intellektuális kultúra" segíteni nekünk az ösvényünkön?

Ha az intellektuális kultúrát kiterjesztjük annak végső határáig, az az elmét ahhoz a ki nem elégítő beismeréséhez vezeti, hogy az Igazság megismerésére képtelen, az őszintén törekvőt pedig annak szükségszerűségéhez, hogy nyugodtan maradjon, és csendben megnyíljon a magasabb régiók előtt, amelyek megadhatják neki a tudást.

1969. szeptember 27.

162. Az evolúció nem ért véget; az értelem nem a Természet végső szava, és a gondolkodó állat sem a legfőbb szereplője. Ahogy az ember kiemelkedett az állatiból, ugyanúgy emelkedik ki az emberből az emberfeletti.

Szeretném látni az angol szöveget és tudni milyen igeidőt használt Sri Aurobindo az emelkedik igéhez — vajon az jelen vagy jövő?

Ha az ige jövő idejű, ez egy ígéret, mindannyian tudjuk, és amelynek megvalósításán dolgozunk. Ha jelen idejű...! Nincs mit hozzátennem. ¹

1969. szeptember 30.

¹ Jelen idejű. _(vissza)

163. Az a képesség, hogy szigorúan betartsuk a törvényt, a szabadság alapja; ezért a legtöbb fegyelmi szabályzatban a léleknek tűrnie kell, és meg kell felelnie az alacsonyabb családtagjaiban meglévő törvénynek, mielőtt felemelkedhetne isteni lényének tökéletes szabadságába. Azok a fegyelmi szabályzatok, amelyek szabadsággal kezdődnek csak az erőseknek valók, akik természettől fogva szabadok vagy az előző életekben alapozták meg a szabadságukat.

164. Azok, akik képtelenek egy önként vállalt szabály szabad, teljes és intelligens betartására, mások akaratának kell, hogy alá legyenek vetve. Ez a nemzetek alávetettségének az egyik legfőbb oka. Miután háborgó egoizmusukat az uruk a lábával tapossa, megadatik nekik vagy - ha van erejük hozzá - kivívnak egy újabb esélyt a megérdemelt szabadságra a szabadság által.

Mik azok a fegyelmi szabályzatok, amelyek "szabadsággal kezdődnek" amikről Sri Aurobindo itt beszél?

Azt hiszem, itt Sri Aurobindo a beavatás többféle szabályzatára utal, amelyeket különféle - azokban az időkben még bizonyos jelentőséggel és tekintéllyel rendelkező - beavatási iskolákban gyakoroltak.

Korunk már nagyon materialistává vált, és nem adja meg ugyanazt a fontosságot és tekintélyt ezeknek az iskoláknak.

1969. szeptember 30.

165. Inkább a magunknak előírt szabály betartása, mások szabálya helyett, az, amit szabadság alatt értünk át nem alakult állapotunkban. Csak Istenben és a szellem főhatalma által élvezhetjük a tökéletes szabadságot.

Az igazi szabadság az, hogy állandó összhangban vagyunk az Istenivel és tesszük amit az Isteni akar, hogy tegyük.

De addig is, jobb, ha elfogadtatjuk magunkkal a cselekvés és viselkedés egy magasabb törvényét, és azt aprólékosságig menően gondosan megfigyeljük, ahelyett, hogy engedelmeskedünk más emberek, illetve erkölcsi és társadalmi konvenciók törvényének.

1969. október 1.

Ha valaki közösségben él, nem válik-e gyakran szükségessé, hogy mások által előírt törvényeknek engedelmeskedjen ahelyett, hogy azokat a szabályokat kövesse, amelyeket kívánna magának?

Nyilvánvaló, ha választottad vagy elfogadtad, hogy egy közösségben élsz, be kell tartanod annak a közösségnek a törvényeit, különben a rendetlenség és zűrzavar egy éltető elemévé válsz.

De egy önkéntesen elfogadott fegyelem nem lehet hátrányos a belső fejlődésre és a magasabb tudatosság növekedésére.

1969. október 3.

166. A bűn és az erény kettős törvénye van kiszabva nekünk, mert nem birtokoljuk azt az ideális életet és tudást magunkban, amely spontánul és csalhatatlanul vezeti a lelket az ön-beteljesüléséhez. A bűn és erény törvénye akkor szűnik meg a számunkra, amikor Isten napja leplezetlen ragyogással fényeskedik az igazsággal és szeretettel eltöltött léleknek. Mózest felváltotta Krisztus, a Sasztrát a Véda.¹

Gondolod, hogy a bűn és erény ezen eszméje tett az emberiségnek bármi jót is?

Ahogy Sri Aurobindo mondja, a bűn és az erény törvénye bizonnyal szükséges volt az emberiség fejlődéséhez, amikor meghozták azt több ezer évvel ezelőtt. De ma már nincs értelme vagy hasznossága, és a továbbiakban nem kell figyelembe venni.

Ez egy múlthoz tartozik aminek nem kellene, hogy többé hatalma legyen.

De hogy ez lehetségesé váljon, helyettesíteni kell azt egy fényesebb és igazabb törvénnyel és nem zűrzavarral és romlottsággal.

1969. október 4.

És milyen az a fényesebb törvény? ²

Tökéletes és spontán engedelmesség az isteni rendnek, amely fel kell váltsa az összes törvényt.

1970. szeptember 26.

Vajon jó megszegni minden erkölcsi és társadalmi konvenciót, mint ahogy az új generáció csinálja? Ezeknek a dolgoknak nincs semmilyen értékük?

Aminek értéke van egy időszakban, már nincsen egy másikban, ahogy az emberi tudatosság tovább fejlődik. Az embernek azonban nagyon gondosan kell lecserélnie azt a törvényt, amelynek többé már nem engedelmeskedik, olyan magasabb és igazabb törvénnyel, amely elősegíti a haladását az elkövetkezendő felismerés felé.

Az embernek nincs joga, elhagyni egy törvényt, amíg nem képes megismerni és követni egy magasabb és jobb törvényt.

Ui. Olvasd el még egyszer, mit írtam tegnap, már kifejtettem ezt neked.

1969. október 5.

Hogyan lehet követni ezt magasabb törvény? ³

Minden pillanatban tenni, amit Isten akar.

1970. szeptember 26.

¹ Shastra: Szentírás; Véda: tudás. _(vissza)

² Ez a kérdés akkor tették fel amikor ezek a kommentárok először 1970-ben publikálásra kerültek. _(vissza)

³ Ez a kérdés akkor tették fel amikor ezek a kommentárok először 1970-ben publikálásra kerültek. _(vissza)

167. Isten bennünk mindig pontosan vezet minket, még amikor a tudatlanság béklyóiban is vagyunk; de ekkor, bár a cél biztos, azt körbeforgásokkal és terelőutakkal érjük el.

Az Isteni által meghatározott cél mindig beteljesül, de csak azoknál teljesül be közvetlenül és tudatosan, akik tudatossága egyesült az Isteni Tudatossággal; a többiek - azok túlnyomó többsége, akik csak külső lényüknek vannak tudatában - csak azután érik el ezt a célt, hogy számos kitérőt tettek, melyek gyakran tűnnek úgy, hogy az ellenkező irányba vezettek.

1969. október 6.

168. A Kereszt a Jógában a lélek és a természet szimbóluma az ő szilárd és tökéletes összhangjukban, de mivel beleestünk a tudatlanság tisztátlanságaiba, ezért a szenvedés és megtisztulás szimbólumává vált.

169. Krisztus azért jött a világba, hogy megtisztítson, nem azért, hogy beteljesítsen. Ő maga előre tudta missziójának kudarcát, és annak szükségét, hogy Isten kardjával térjen vissza abba a világba, amelyik elutasította őt.

Ebben az aforizmában "az Isten kardja" mit jelent?

Isten kardja az az erő, aminek semmi nem tud ellenállni.

1969. október 10.

170. Mohamed missziója szükségszerű volt, különben - az önmagunk megtisztulására tett erőfeszítéseink eltúlzásában - talán annál az elgondolásnál maradtunk volna, hogy a földet csak a szerzetesnek szánták, és a várost csak a pusztaság előcsarnokának teremtették.

171. Mindent összevéve, végül a Szeretet és az Erő együtt tudja megmenteni az emberiséget, de nem csak a Szeretet vagy csak az Erő. Ezért Krisztus örömmel kellett, hogy várja második eljövetelét, és Mohamed vallása - ahol nem tespedt el - az Imámokon keresztül örömmel vár egy Mahdit.

Önmagában, a Krisztus által prédikált szeretet elégtelennek bizonyult az ember átalakításához. A Mohamed által prédikált erő nem alakította át az embert, távolról sem.

Ez az amiért a tudatosság amely munkálkodik az emberiség átalakításán, egyesíti az Erőt a Szeretettel és az az Ember akinek meg kell valósítania ezt az átalakítást az Isteni Szeretet Erejével fog eljönni a földre.

1969. október 10.

172. A törvény nem tudja megmenteni a világot, ezért Mózes előírásai halottak az emberiség számára, és a Brahminok Sásztrája ¹ romlott és halódó. A Szabadságba kiengedő törvény a felszabadító. Nem a Pandit, hanem a Jógi; nem a szerzetesi élet, hanem a vágyról és a tudatlanságról és az egoizmusról való belső lemondás.

Ez kétséget kizáróan egyértelmű, és ez pontosan az, amit tenni próbálunk. De az emberi természet lázadó, és nehéznek találja elnyerni a szabadságot a vágyról, a tudatlanságról és az önzésről való lemondásnak az árán.

A legtöbb ember jobban szereti a vágy a tudatlanság és egoizmus rabszolgaságát mint a szabadságot ezek nélkül.

1969. október 13.

¹ Sásztra: bármilyen rendszerezett tanítás vagy tudomány; az erkölcsi és társadalmi kódex; a helyes tudás, helyes munka, helyes élet tudománya és művészete; [a jógában] a felismerést irányító igazságok, alapelvek, erők és folyamatok ismerete. _(vissza)

173. A felindultság nyomása alatt egyszer még Vivekánanda is elfogadta azt a téveszmét, hogy egy személyes Isten elviselhetetlenül erkölcstelen lenne, és minden jó ember kötelessége lenne ellenállni Neki. De ha egy mindenható erkölcs-feletti Akarat és Inteligencia igazgatja a világot, akkor kétségtelenül lehetetlen Neki ellenállni; ellenállásunk csak az Ő céljait szolgálná, és valójában Ő szabná meg azt is. Nem jobb akkor, az elítélés és a tagadás helyett, tanulmányozni és megérteni Őt?

174. Ha meg akarjuk érteni Istent, akkor le kell mondanunk önző és tudatlan emberi mércénkről, vagy pedig meg kell nemesítenünk és egyetemessé kell tennünk azokat.

A megértés emberi módjának a világ szörnyen erkölcstelen, tele van szenvedéssel és rútsággal, különösen az emberi faj megjelenése óta. Így nehéz az emberi tudatosságnak elfogadni, hogy ez a világ egy személyes isten munkája lehet, mert az embernek úgy néz ki, mintha egy mindenható szörny munkája lenne.

De Sri Aurobindo hozzáteszi, hogy jobb, megpróbálni megérteni az elítélése helyett.

És a megértés legjobb módja biztosan a Legfelső Tudatossággal való egyesülés, ezáltal úgy látni, ahogy az lát, és úgy érteni, ahogy az ért. Ez minden bizonnyal az egyetlen igazi bölcsesség.

És a Jóga az egyesülés igazi módja a Legfelsőbbel.

1969. október 15.

175. Isten gonosz azért, mert a jó ember meghal vagy elbukik, a gonosz pedig él és diadalmaskodik? Nem látom a következtetésben a logikát. Először is meg kell, hogy győzzenek, hogy a halál és a kudarc rossz dolog; néha úgy gondolom, hogy amikor bekövetkeznek, akkor pillanatnyilag azok számunkra a lehető legjobb dolgok. De bolonddá tesznek minket a szívünk és az idegeink, és érvekkel támasztjuk alá, hogy amit ők nem szeretnek, vagy amire nem vágynak, annak magától értetődően gonosznak kell lennie!

De mi van azokkal, akik szerencsétlenek, és mindig mindenből kudarcot csinálnak?

Először is, egyszer és mindenkorra, tudnod kell, hogy szerencse, jó vagy rossz, nem létezik.

Ami tudatlanságunk számára szerencsének tűnik, az egyszerűen olyan okok eredménye, amelyekről nem tudunk semmit.

Bizonyos, hogy valakinek, aki vágyakozik, amikor vágyai nem teljesülnek, ez annak a jele, hogy az Isteni Kegyelem vele van, és azt akarja, hogy e tapasztalaton keresztül fejlődjön gyorsan tanítása révén, hogy egy szolgálatkész és spontán megadás az Isteni Akaratnak sokkal biztosabb módja, hogy boldog legyen békében és fényben, mint minden vágy kielégítésével.

1969. október 17.

176. Amikor visszatekintek elmúlt életemre, akkor azt látom, hogy ha nem vallottam volna kudarcot vagy nem szenvedtem volna, akkor életem legfelsőbb áldásait veszítettem volna el; mégis a szenvedés és kudarc idején bosszantott a szerencsétlenség érzése. Mivel nem vagyunk képesek semmi mást látni, mint azt az egy dolgot, ami az orrunk előtt van, azért szabad folyást engedünk ennek a szipogásoknak és kiabálásnak. Legyetek csendben, ti bolond szívek! Pusztítsátok el az egót, tanuljatok meg határtalanul és egyetemesen látni és érezni.

177. A tökéletes kozmikus látás és kozmikus érzés a gyógymódja minden hibának és szenvedésnek; az emberek többsége viszont csak az egója terjedelmének növelésében ér el sikert.

Mit jelent a "kozmikus látás és a kozmikus érzés", és hogyan lehet azokat elérni?

Ez egyszerűen az egész föld vízióját jelenti egyszerre, valamint azt az érzést, amely az egész víziójának az eredménye. Az az egész tartalmaz egyszerre mindent, a fényt és a sötétséget, a szenvedést és az örömöt, a boldogságot és a boldogtalanságot és mindez az isteni felé fordított imádatot hozza létre, ahogyan minden egyszerre hallott hang építi fel a Isteni legfelsőbb megszólítását: OM.

1969. október 18.

178. Az emberek azt mondják, és azt gondolják: "A hazámért!", "Az emberiségért!", "A világért!", de valójában úgy értik: "Önmagamért, amit a hazámnak tekintek!", "Önmagamért, amit az emberiségnek tekintek!", "Önmagamért, amit a lelki szemeimmel a világnak képzelek!". Ez lehet, hogy egy kiterjedés, de nem megszabadulás. Szabadlábon lenni egy nagy börtönben, nem a szabadság egyetlen előfeltétele.

Ahhoz, hogy szabad legyen, az egyénnek ki kell jönni a börtönből. A börtön az ego, az elkülönült személyiség érzete. Ahhoz, hogy szabad legyen, az egyénnek egyesülnie kell tudatosan és teljesen a Legfelsőbbel, és ezen azonosuláson keresztül meg kell törnie az ego korlátait és - azzal, hogy egyetemessé teszi önmagát - fel kell számolnia magának az egónak a létét, noha a tudatosság egyéni jellege megmarad.

1969. október 19.

179. Élj Istenért a szomszédodban, Istenért önmagadban, Istenért a hazádban és ellenséged hazájában, Istenért az emberiségben, Istenért a fában és a kőben és az állatban, Istenért a világban és a világon kívül, akkor egyenes ösvényen haladsz a megszabadulás felé.

Nincs mit hozzátenni. Igaz - nagyon nyilvánvalóan igaz - és ahhoz, hogy biztos legyél benne, meg kell tapasztalnod, csak a tapasztalat a teljesen meggyőző.

1969. október 21.

180. Van kisebb és nagyobb örökkévalóság, mert az örökkévalóság a lélek időtartama, és ugyanúgy létezhet az Időben, mint azt meghaladóan. Amikor az Írások azt mondják "szaszvatih szamah", egy hosszú időközt és az idő állandóságát értik alatta, vagy egy alig mérhető eónt; csak az Abszolút Istennek van abszolút örökkévalósága. Mégis, amikor befelé megyünk, akkor meglátjuk, hogy minden dolog titokzatosan örökkévaló; nincs vég, és soha nem volt kezdet sem.

Hogyan képes az ember megtapasztalni az örökkévalóságot?

Azáltal, hogy egyesül az Örökkévalóval, vagyis, az istenivel.

1969. október 23.

181. Amikor mást ostobának mondasz - ahogy bizonyára néha megteszed -, akkor azért ne feledd, hogy ezzel te magad váltál az emberiség lehető legnagyobb bolondjává.

182. Isten szereti játszani az ostobát, amikor annak itt az ideje; az ember azt teszi akár itt az ideje, akár nincs. Ez az egyetlen különbség.

Néhány éve szinte minden gyermekünknek, legyen kicsi vagy nagy, szokásává vált, hogy állandóan vulgáris szavakat használjanak a mindennapi beszédükben. Például, hogy minden mondatot olyan szavakkal nyomatékosítanak, mint "idióta", "bolond" stb. és más indiai kifejezésekkel, minden rossz szándék nélkül. Hogyan segíthetnénk nekik abban, hogy megszabaduljanak ettől az általánossá vált rossz szokástól?

Az egyetlen megoldás, megtanulni gondolkodni mielőtt beszélsz és csak azokat a szavakat kimondani, amelyek nélkülözhetetlenek a gondolatod kifejezéséhez.

Minél kevesebbet beszélsz, annál jobb. És ha elengedhetetlen kommunikálni valamit másnak, bölcs dolog lenne csak azokat a szavakat mondani, amelyek nélkülözhetetlenek, nem többet.

1969. október 24.

183. A buddhisták véleménye szerint nagyobb tett megmenteni egy hangyát a vízbe fulladástól, mint megalapítani egy birodalmat. Van igazság ebben az elképzelésben, de olyan igazság, amelyet könnyen el lehet túlozni.

184. Egyetlen erénynek - még a könyörületnek is - minden mással szembeni túlzott felmagasztalásával egyik kezünkkel eltakarjuk a bölcsesség szemét. Isten mindig egy harmónia felé halad.

Minden eltúlzás, minden kizárólagosság, az egyensúly hiányát és a harmónia sérülését jelenti, és ezért hiba olyan valakiben, aki a tökéletességre törekszik. A tökéletesség csak a legfelsőbb harmóniában létezhet.

1969. október 28.

185. Egészen addig, amíg a lelked él a megkülönböztetéssel, fenntartható a sajnálat a szenvedő állatok iránt; az emberiség azonban valami nemesebbet érdemel tőled; szeretetet, megértést, bajtársiasságot kér, segítséget a vele egyenrangútól és testvértől.

186. A rossz hozzájárulása a világ javához, és az erényesek által néha elkövetett baj, elcsüggeszti a jóságba szerelmes lelket. Azonban ne csüggedj és ne is döbbenj meg, hanem inkább tanulmányozd és higgadtan értsd meg Isten módszereit az emberiséggel kapcsolatban.

Sri Aurobindo azt mondja, hogy van a tudatosságnak egy szintje, ahol a jó és a rossz szokásos fogalmai elveszítik minden értéküket.

És azt tanácsolja nekünk, ahelyett, hogy az befolyásoljon bennünket, ahogy a dolgok a földön történnek, a tudatosságban emelkedve egyesüljünk az Istenivel; így megértjük, hogy miért vannak a dolgok úgy, ahogy vannak.

1969. október 29.

187. Az Isten gondoskodásában nem létezik gonoszság, csak jóság vagy az arra való felkészülés.

188. Az erény és a bűn a lelked küzdelme és fejlődése érdekében lettek létrehozva; de ami az eredményeket illeti, azok Istenhez tartoznak, aki bűnön és erényen túl teljesíti be önmagát.

Bűn és erény az emberi gondolkodás találmányai az evolúció és a haladás szükségletei érdekében, de az Isteni Tudatosságban bűn és erény nem léteznek.

Az egész világegyetem egy lassú felemelkedésben van Afelé, amit meg kell nyilvánítania.

1969. október 30.

189. Élj belül; külső események ne rázzanak meg [...].

190. Ne szórd az alamizsnádat mindenfelé jótékonyságot fitogtatva; ahol segítesz, légy megértő és szeress. Gyarapodjon benned a lelked.

191. Segíts a szegényeknek amíg vannak körülötted szegények; de tanulj és küzdj, hogy ne lehessenek a segítségedre szoruló szegények.

Az, hogy belül élünk az Istenire való folytonos vágyakozással, lehetővé teszi számunkra, hogy mosollyal szemléljük az életet, és békések maradjunk, akármilyenek is legyenek a külső körülmények.

A szegényeket illetően Sri Aurobindo azt mondja, hogy jó a segítségükre sietni, feltéve, hogy az nem egy felesleges hivalkodás a jótékonysággal, de sokkal nemesebb megpróbálni orvosolni a szegénységet, hogy ne maradhasson szegény a földön.

1969. október 31.

192. A régi indiai társadalmi  ideál a paptól az élet önkéntes egyszerűségét, tisztaságot, tanultságot és a közösség ingyenes tanítását követelte meg, az uralkodótól hadviselést, kormányzást, a gyengék védelmét és életének feláldozását a harcmezőn, a kereskedőtől kereskedelmet, hasznot és a haszon ellenszolgáltatás nélküli visszatérítését a közösségnek, a szolgától munkavégzést a többiek számára és anyagi javakat. A szolgasága jóvátételeként megkímélte őt az ön-megtagadás adóterhétől, a vér adóterhétől és a gazdagság adóterhétől.

A kezdetekben, mintegy hatezer évvel ezelőtt, ez teljesen igaz volt, és minden egyént természete szerint soroltak be. Ezután vált merev, egyre inkább önkényes társadalmi megfeleléssé (a születésnek megfelelően), amely teljesen figyelmen kívül hagyta az egyén valódi természetét. Egy hamis elképzeléssé vált, és el kellett tűnnie.

De fokozatosan, az emberi fejlődéssel, az emberi tevékenységeket egyre hasonlóbb, kevésbé merev, igazabb módon sorolták be (az egyének természetének és képességének megfelelően).

1969. november 7.

193. A szegénység létezése egy igazságtalan és rosszul szervezet társadalom bizonyítéka, közadakozásaink pedig csak egy rabló lelkiismeretének késlekedő ébredezései.

194. Valmiki, a mi ősi eposz költőnk, nem csak a mindenkire kiterjedő oktatást, erkölcsiséget és spiritualitást sorolja egy igazságos és felvilágosult társadalom ismertetőjegyei közé, hanem azt is, hogy ne legyen "senki, aki arra kényszerül, hogy közönséges ételt egyen, senki, akit koronájától megfosztanak és nem kennek fel uralkodónak, vagy akinek csak hitvány és jelentéktelen osztályrész jut a fényűzésből."

195. A szegénység elfogadása nemes lelkű és üdvös egy társadalmi osztály vagy egy egyén számára, de végzetessé válik, és a gazdagságából és terjeszkedéséből szegénysorba dönti az életet, ha egy egyetemes vagy nemzeti eszménnyé züllik le.

196. A szegénység csak annyira szükséges kelléke a szervezett társadalmi életnek, mint a betegség a természetes állapotban lévő testnek; mindkét esetben az élet hibás szokásai és az igazi szerveződésünk nem ismerése a bűnös oka egy elkerülhető rendellenességnek.

Jön majd egy nap, amikor nem lesz többé szegény ember és nem lesz többé szenvedés a világon?

Ez teljesen egyértelmű azoknak, akik értik Sri Aurobindo tanítását és hisznek őbenne.

Ez, és egy hely létrehozásának szándéka, ahol mindez megtörténhet, az oka annak, hogy meg akarjuk alapítani Aurovillet.

De azért, hogy ez az elképzelés lehetségesé váljon, muszáj mindannyiunknak arra törekednünk, hogy átformáljuk önmagunkat, hisz az emberek legtöbb szenvedése saját hibáiknak az eredménye, mind fizikailag mind erkölcsileg.

1969. november 8.

Hogy hihetsz abban, hogy Aurovilleben nem lesz többé szenvedés, feltéve, hogy akik ide jönnek azok mind ugyanabból a világból valóak, ugyanazokkal a gyengeségekkel és hibákkal születtek?

Sohasem gondoltam azt, hogy nem lesz többé szenvedés Aurovilleben, mert az emberek, olyanok amilyenek, szeretnek szenvedni, és hívják magukhoz még akkor is, ha átkozzák.

De meg kellene próbálnunk megtanítani nekik igazán szeretni a békét, és gyakoroltatni velük az egyenlőséget.

Amire én értettem, az az akaratlan szegénység és koldulás.

Aurovilleben az élet oly módon szervezett lesz, hogy ez nem létezik - és ha koldusok jönnének kívülről, vagy el kell menniük, vagy menedéket fognak kapni, és a munka élvezetének tanítását.

1969. november 9.

Mi az alapvető különbség Ashram és Auroville ideáljai között?

Nincsen alapvető különbség a jövővel kapcsolatos hozzáállásban, és az Isteni szolgálatában.

Azonban az emberek Ashramban az életüket megfontoltan a jógának szentelik (kivéve, természetesen a diákok, akik csak a tanulmányaik miatt vannak itt, és akiktől nem várható, hogy megteszik a választásukat az életben).

Mivel Aurovilleben egyszerűen a jóakarat kell az emberiség haladását segítő kollektív kísérlethez, ez elegendő ahhoz, hogy bebocsátást nyerjenek.

1969. november 10.

197. Athén, nem pedig Spárta, az emberiség számára a haladás mintaképe. Az ősi India, az ő mérhetetlen vagyonának és határtalan költekezésének eszményével, a legnagyobb volt a nemzetek között; a modern India a nemzeti aszketizmusra irányuló tendenciájával végül életerőben elszegényedett, és gyengeségbe és nyomorba süllyedt.

198. Ne álmodozz arról, hogy amikor megszabadulsz az anyagi szegénységtől, az emberek már ettől boldogok lesznek vagy elégedettek, vagy a társadalom megszabadul a bajtól, a szenvedéstől és a problémáktól. Ez csak az első és legalacsonyabb szükséglet. Mindaddig, amíg belül a lélek hibásan szervezett marad, mindig lesz külső békétlenség, zavargás és forradalom.

Ez teljesen nyilvánvaló, és ez az, amit mi is próbálunk megértetni az emberekkel. A biztonságos és csendes élet nem elég ahhoz, hogy az embereket boldoggá tegye. Szükséges a belső fejlődés és a béke, amely egy az Istenivel való tudatos kapcsolatból származik.

1969. november 13.

199. A betegség mindig visszatér a testhez, ha a lélek tökéletlen; mert a test vétkeinek az elme vétkei a rejtett okai. Ugyanígy, a szegénység és a szenvedés mindig vissza fog térni a társadalomban az emberhez, mindaddig, amíg az emberi faj elméje alá van vetve az egoizmusnak.

200. A vallás és a filozófia megkísérli megmenteni az embert az egójától; ekkor majd a belül lévő mennyek országa spontán módon tükröződik vissza egy külső isteni városban.

Sri Aurobindo a filozófia és vallás szót használta, hogy mindenki értse. De ő nagyon jól tudta, hogy az emberi egoizmus hatékony orvoslása túl van a filozófián a valláson, egy igaz spirituális földi életben megélt és elfogadott fizikai tudatosság maga az - ami igazán lehetővé teszi az egótól való megszabadulást egyszer s mindenkorra.

1969. november 15.

201. A középkori kereszténység azt mondja az emberiségnek: "Ember, te a földi életedben egy gonosz lény vagy, és egy féreg Isten előtt; tagadd meg hát egoizmusodat, élj egy eljövendő állapotért, és vesd alá magad Istennek és az Ő papjának." Az eredmények nem voltak túl jók az emberiség számára. A modern tudás azt mondja az emberiségnek: "Ember, te egy rövid életű állat vagy, és a Természet számára nem vagy több, mint egy hangya és egy földi giliszta - csak egy mulandó porszem vagy a világegyetemben. Élj hát az Államért, és egy hangyaként vesd alá magad a képzett hivatalnoknak és a tudományos szakértőnek." Sikeresebb lesz-e ez az evangélium, bármennyivel is, mint az előző?

202. A Védanta inkább ezt mondja: "Ember, te egy természetű és egy lényegű vagy Istennel, egy lelkű az embertársaddal. Ébredj fel és haladj legteljesebb isteniséged felé, élj a benned és a másokban lévő Istenért." Ezt az evangélium, amelyet csak kevesekkel közöltek, most az egész emberiségnek kell felajánlani a megszabadulása céljából.

Nincs mit hozzátenni. Sri Aurobindo tisztán és mesterien határozta meg először a gonoszt, majd annak orvoslását. Mindössze át kell ültetnünk a gyakorlatba, amit ő tanított nekünk.

1969. november 16.

203. Az emberi faj mindig akkor fejlődik a legjobban, amikor leginkább hangsúlyozza a fontosságát a Természet számára, a szabadságát és az egyetemességét.

204. Az állati ember a homályos kezdőpont, a jelenlegi természetnek megfelelő az egyenetlen és zavaros út közepe, a természetfeletti ember viszont a ragyogó és mindent meghaladó cél az emberi utazásunk során.

Az ember akkor találja meg minden erejét a haladáshoz, ha már többé nem érzi korlátozva magát a Természet vagy annak törvényei által.

A természet csak egy korlátozott kinyilvánítása az Isteninek, ellenben az ember arra teremtetett, hogy az Isteni tudatos kinyilvánításává váljon, az összes lehetséges erejével és fényével, amit csak magában hordoz.

1969. november 18.

205. Az élet és a cselekvés számodra akkor éri el csúcspontját és akkor kerül rájuk örökre korona, amikor szert tettél arra a képességre, hogy minden gondolatban és cselekedetben, a vagyon szerzésben, vagyon birtoklásban vagy vagyon elköltésében, otthon és a hivatalban és a társadalomban, a művészetben, irodalomban és életben az Egyetlen Halhatatlant jelképezd és nyilvánítsd ki ebben az alacsonyabb halandó életben.

Semmi kétség, ez a leírása az embernek, ha eléri létezésének csúcsát. De ez csak a felsőbbrendű ember első lépése.

1969. november 24.

206. Isten vezeti az embert, miközben az ember rossz útra viszi önmagát, a magasabb természet vigyáz rá alacsonyabb halandósága botladozásai során; ez az a zavarosság és ellentmondás, amelyből el kell menekülnünk az [? én egységébe], amelyben egyedül lehetséges egy tiszta tudás és egy hibátlan cselekvés.

Az egyetlen biztonság az életben, az egyetlen lehetőség megszabadulni a múlt hibáinak következményeitől, nem más, mint egy belső fejlődés, mely a tudat és az Isteni Jelenlét egyesüléséhez vezet; az egyetlen tényleges útmutató, létünk és minden létezés Igazsága.

1969. november 25.

207. Az, hogy megsajnálod a teremtményeket, helyes, de nem helyes, ha a rabja vagy a sajnálatodnak. Istenen kívül semminek ne légy a szolgája, még az Ő legfényesebb angyalainak sem.

Azok számára, akik az Igazság szerint akarnak élni, egyetlen lehetőség van, ha az Isteni Jelenlét tudatában és kizárólagosan az Ő Akarata szerint élnek.

Ez az egyetlen módja a gonosztól és szenvedéstől való megmenekülésnek, az egyetlen mód mindig békében, fényben és örömben lenni.

1969. november 26.

208. Isten célja az emberiség számára az üdvösség; szerezd meg először magadnak ezt a legfőbb jót, hogy teljesen megoszthasd azt az embertársaiddal.

209. Aki csak magának ér el valamit, az rossz dolgot ér el, még ha mennyországnak vagy erénynek is hívja.

Az embernek megvan a joga az üdvösséghez, mivel erre teremtetett. Azonban bármilyen egocentrikus mozdulat ellenkezik az üdvösséggel; ezért, hogyha egyedül magadnak keresed, eltaszítod, ahelyett, hogy vonzanád azt. Önmagadat elfelejtve, önmagadat adva, anélkül, hogy bármit kérnél cserébe, beleolvadva, hogy úgy mondjam, bele ebbe az üdvösségbe, hogy az ráragyoghasson mindenre, megtalálod a belső békét és örömöt, mely sosem hagy el.

1969. november 29.

Mi a különbség az "önmagad elfelejtése" és az "önmagad adása" között?

Önmagad-elfelejtése lehet, egyszerűen egy passzív állapot melyet az egoizmus teljes hiánya eredményez. Önmagad-adása, ha az Isteni felé irányul teljes értéket hordoz, egy aktív mozdulat, mely tartalmazza a szeretetet, annak legtisztább és legmagasabb formájában.

A teljes önátadás az Isteninek, a létezés igazi célja.

1969. november 30.

210. Tudatlanságomban azt hittem, hogy a harag lehet nemes és a bosszú fenséges; most azonban, amikor nézem Akhilleuszt hősies dühében, egy nagyon szép kisbabát látok egy nagyon tiszta dührohamban, és boldog vagyok és jól érzem magam.

211. Az erő nemes, amikor felülmúlja a haragot; a pusztítás fenséges, de elveszíti a rangját, amikor bosszúból ered. Hagyd el ezeket a dolgokat, mert egy alacsonyabb rendű emberiséghez tartoznak.

Düh és bosszú egy alacsonyabb rendű emberiséghez tartoznak, a tegnap és nem holnap emberiségéhez.

1969. december 1.

212. A költők a halált és a külső csapásokat dicsőítik; de a lélek kudarcai az egyedüli tragédiák, és az ember diadalmas emelkedése Isten felé az egyedüli hősköltemény.

Általában az embert nem az igazán tragikus dolog kínozza, vagyis, az, hogy nem sikerül megtalálnia a lelkét, és annak törvénye szerint élni.

Igazság szerint csak az tényleg tragikus, ha az ember nem válik tudatossá saját lelkével, a szellemi lénnyel kapcsolatban, és nem teljesen az vezérli az életét.

Meghalni azelőtt, hogy az ember megtalálta volna a lelkét, és annak törvénye szerint élt volna, ez az igazi kudarc.

Az az igazán hősies, az az igazi dicsőség, ha valaki megtalálja az Istenit magában, és az Ő törvénye szerint él.

1969. december 3.

213. A szív és a test tragédiái: gyermekek sírása kicsiny fájdalmaik és eltört játékaik miatt. Magadban mosolyogj, de vigasztald a gyermekeket; ha tudsz, vegyél részt a színdarabjukban.

Az emberi tudat korlátoltsága az, ami tragédiákat okoz azokon az eseményeken kívül, amelyek az általános fejlődésben csupán mozdulatok az Isteni Tudatosságért. De még ha valaki látja is ezt, annak muszáj fenntartania a mély együttérzést azokkal szemben, akik még mindig a tudatlanság agóniájában élnek.

1969. December 4.

214. "Mindig van valami rendellenes és excentrikus a zseniális emberekben." És miért ne legyen? A zseniális képesség maga rendellenesen keletkezik, és kívül található az ember megszokott középpontján.

215. A zseni a Természet első kísérlete, hogy az emberi öntőformájából kiszabadítsa a bebörtönzött istent; a folyamat során az öntőformának szenvednie kell. Elképesztő, hogy olyan kevés számúak és jelentéktelenek a hasadások.

Mihelyt az ember tudatossá válik az Istenivel kapcsolatban és egyesül Vele, határozottan rendellenes lesz a közönséges szemeknek, számára nem lesznek többé gyengeségek, melyek kiegészítik az emberi természetet.

De szerencséjére magának a belső felismerésnek köszönhetően elhagyja a dicsekvést, mint szokást és ekképpen képes lesz elkerülni mások rosszindulatát.

1969 December 5.

216. A Természet olykor felbőszül a saját ellenállásán, majd megrongálja az agyat, hogy kiszabadítsa az sugalmazást; mert ebben a törekvésében az átlagos materiális agy egyensúlyi helyzete a legfőbb ellenfele. Hagyd ki az effajta elmebajt, és nyerj a sugalmazásuk által.

Valóban bölcs dolog megnézni mindent a tökéletes bizalom csendes mosolyával. Mivel, jelenlegi tudatosságával az ember alig értheti meg a Legfelsőbb Úr céljait.

1969. december 7.

217. Ki bírja elviselni Kálit, ahogy bezúdul a rendszerbe ádáz erejével és lángoló istenségével? Csak az az ember, akit Krisna már hatalmába kerített.

Ez egy elragadó és még inkább kifejező mód elmondani, hogy csak a tudatos Isteni Jelenlét képes uralni és legyőzni minden erőszakot.

1969. december 8.

218. Ne gyűlöld az elnyomót, mert ha erős, akkor a gyűlöleted megnöveli az ellenállása erejét; ha gyenge, akkor a gyűlöleted szükségtelen volt.

219. A gyűlölet az erő kardja, de mindig két éle van. Olyan, mint a régi mágusok Kritjája, amely, ha csalódást okozott neki az áldozata, felbőszülve visszatért, hogy felfalja, aki küldte őt.

220. Szeresd Istent az ellenfeledben, még ha kezet is emelsz rá; így egyikőtök osztályrésze sem lesz a pokol.

221. Az emberek ellenségekről beszélnek, de hol vannak ők? Csak az egyik vagy a másik csapat birkózóit látom az univerzum nagy arénájában.

Mindez azért íródott, hogy ráébressze az emberiséget saját egységének értelmére. Amikor valaki tudatában lesz ennek az Egységnek, és amikor valaki az Istenit látja minden lényben, annak könnyű lesz úgy érezni, ahogyan Sri Aurobindo javasolja.

1969. december 9.

222. A szent és az angyal nem az egyedüli istenségek; csodáld a Titánt és a gigászt is.

223. A régi írások a Titánokat az idősebb isteneknek hívják. Még mindig azok; és egyik isten sem teljesen isteni, ha nincs benne elrejtve egy Titán is.

224. Ha nem lehetek Ráma, akkor lennék Rávana; mert ő Visnu sötét oldala.¹

Ez azt jelenti, hogy a kedvesség szilárdság nélkül és a jóság képesség nélkül hiányos, és képtelen az Istenit teljesen kifejezni.

A Sri Aurobindo által használt kép jellegének megfelelően azt mondhatnám, hogy egy megtért Asura jótékonysága és nagylelkűsége végtelenül hatékonyabb, mint egy ártatlan angyalé.

1969. december 11.

¹ Ráma egy avatár, vagy Vishnu inkarnációja volt; Rávana egy Titán (Asura) volt, halálos ellensége Rámának. _(vissza)

225. Hozz áldozatot, hozz áldozatot, mindig hozz áldozatot, de Istenért és az emberiségért, ne az áldozat kedvéért.

226. Az önzés megöli a lelket; ezért semmisítsd meg. De vigyázz, hogy az altruizmusod ne ölje meg mások lelkét.

227. Az esetek legnagyobb részében, az altruizmus csak az önzés legszélsőségesebb formája.

Hogyan tudja az önzetlenség gyilkolni mások lelkét?

Mások anyagi segítésével (önzetlenséggel), főleg ha ugyanabban az időben akarod nyakukba varrni saját nézőpontod, meg fogod ölni a lelküket, mert az erkölcsi és társadalmi szabályok nem helyettesíthetőek a belső törvénnyel, melyet muszáj mindenkinek a saját lelkéből kapnia.

1969. december 13.

228. Az, aki nem öl, amikor Isten azt parancsolja, beláthatatlan pusztítást visz véghez a világban.

229. Tiszteld az emberi életet, amíg tudod; de tiszteld jobban az emberiség életét.

230. Az emberek leküzdhetetlen haragból, gyűlöletből vagy bosszúból ölnek; a visszahatást most vagy a jövőben el fogják szenvedni; vagy önző célt szolgálva ölnek, hidegen; Isten nem fog nekik megbocsátani. Ha ölsz, a lelked először ismerje fel valóságként a halált, és lássa meg Istent a lesújtottban, a csapásban és a lesújtóban.

Milyen körülmények között adja Isten a parancsot, hogy ölj?

Ez egy olyan kérdés, amire nem tudok válaszolni, mert Isten soha nem kért meg, hogy öljek.

1969. december 14.

231. A bátorság és a szeretet az egyedüli nélkülözhetetlen erény; még ha az összes többi el is homályosul vagy álomba merül, ez a kettő meg fogja menteni lelkünk életét.

232. Egyedül a kicsinyesség és az önzés az a két bűn, amelyeket nehezen tudok megbocsátani; mégis egyedül ezek azok, amelyek szinte egyetemesek. Ezért ezeket sem szabad gyűlölni másokban, hanem magunkban kell őket megsemmisítenünk.

233. A nemesség és a nagylelkűség a lélek éteri égboltja; nélkülük az ember úgy néz ki, mint egy rovar egy sötétzárkában.

234. Erényeid ne olyanok legyenek, amelyeket az emberek dicsérnek és megjutalmaznak, hanem olyanok, amelyek hozzájárulnak a tökéletességedhez, és amelyeket Isten a természetedben megkövetel tőled.

Definiálni tudnád nekem a következő szavakat?

1. 1. Bátorság és szeretet
   2. Kicsinyesség és önzés
   3. Nemesség és nagylelkűség

1. Bátorság a félelem minden formájának hiánya.
2. Szeretet, mikor anélkül adunk, hogy bármit várnánk cserébe.
3. A kicsinyesség egy gyengeség, amely tervel és számít, majd másoktól követeli azokat az erényeket, amelyeket önmaga nem birtokol.
4. Önzés, mely saját magát állítja az univerzum központjába, és azt akarja, hogy minden az ő elégedettségének megfelelően létezzen.
5. A Nemesség visszautasít minden személyes számítást.
6. Nagylelkűség, mely megtalálja saját elégedettségét mások elégedettségében.

1969. december 15.

235. Az altruizmus, kötelesség, család, haza, emberiség a lélek börtönei - amikor nem az eszközei.

236. Hazánk Isten az Anya; ne mondj róla rosszat, hacsak nem tudod azt szeretettel és gyengédséggel tenni.

237. Az emberek hűtlenek a hazájukhoz a saját hasznuk érdekében; mégis továbbra is azt gondolják, hogy joguk van elborzadni az anyagyilkosságtól.

Hogyan tudnak az "önzetlenség, engedelmesség, család, haza, emberiség" a lélek igaz eszközeivé válni?

A lélek az Istenit illeti, engedelmességgel tartozik neki és egyedül Őt szolgálja. Ha az Isteni azt parancsolja, hogy dolgozz a családért, a hazáért vagy az emberiségért, akkor az úgy van rendben, és ezt kell tenni, bebörtönzés nélkül.

Ha a parancs nem az Istenitől származik, akkor ezen dolgok szolgálata csupán engedelmeskedés a társadalmi és erkölcsi szokásoknak.

1969. december 17.

238. Törd össze a múlt sablonjait, de tartsd meg sértetlenül az eredményeit és a szellemét, különben nincsen jövőd.

239. A forradalmak darabokra vagdalták a múltat, és egy üstbe vetették, de ami előbukkant az a régi Aeson volt, egy új ábrázattal.

240. A világon csak fél tucat sikeres forradalom volt, és még ezek többsége is nagyon úgy nézett ki, mint egy bukás; az emberiség mégis a nagy és nemes bukások által halad előre.

Mit ért Sri Aurobindo a "nagy és nemes bukások" alatt?

Egy esemény nagysága és nemessége nem az anyagi sikertől függ, hanem az érzésektől, amelyek inspirálták, és az emberek által elérni kívánt céltól.

Nem a siker ruház fel nagysággal, hanem a cselekedet szándéka és az érzések nemessége, mely inspirálta azt.

1969. december 18.

241. Az ateizmus egy szükségszerű tiltakozás az Egyházak gonoszságával és a vallások szűklátókörűségével szemben. Isten kőként használja, hogy szétzúzza ezeket a beszennyezett kártyavárakat.

242. Mennyi gyűlöletet és ostobaságot sikerült az embereknek illően becsomagolniuk, és "Vallás" címkével ellátniuk.

Melyik a jobb: vallás vagy ateizmus?

Mindaddig, míg vallások léteznek, addig az ateizmus nélkülözhetetlen ellensúly lesz számukra. Mindkettőnek el kell tűnnie, hogy utat csinálhassanak az Igazság őszinte és önzetlen keresésének és ezen keresés tárgya teljes felszentelésének.

1969. december 21.

243. Isten akkor vezet a legjobban, amikor leginkább megkísért, akkor szeret egészen, amikor kegyetlenül megbüntet, akkor segít tökéletesen, amikor erőszakosan szembeszáll veled.

244. Ha Isten nem vállalná magára azt a terhet, hogy megkísértse az embereket, a világ nagyon gyorsan elkárhozna.

245. Viseld el, hogy belül megkísértenek, azért hogy a küzdelemben kifáraszthasd a lefelé irányuló hajlamaidat.

246. Ha Istenre hagyod, hogy megtisztítson, akkor Ő ki fogja  fárasztani a gonoszt benned belsőleg; de ha ragaszkodsz ahhoz, hogy vezesd magad, akkor sok külső bűnbe és szenvedésbe fogsz kerülni.

247. Ne hívj mindent gonosznak, amit az emberek gonosznak hívnak, de csak azt vesd el, amit Isten elvetett; ne hívj mindent jónak, amit az emberek jónak hívnak, de csak azt fogadd el, amit Isten elfogadott.

Ha valaki teljes egészében az Isteninek adja magát, akkor fontos-e fejlesztenie saját akaratát, saját választási képességét, stb.? Nem válnak ezek a dolgok akadállyá?  

A személyes akarat és a választás képessége fontos tulajdonság azoknak, akik az általános tudatlanságban és illúzióban élnek.

Az igazi önátadás az Isteninek természetesen ezek feladását jelenti. De sajnálatos módon, sok ember abban az illúzióban él, hogy egészen átadta magát az Isteninek és mégis megőriztek magukban egy nagyon aktív "egót" mely megakadályozza, hogy tisztán észleljék az Isteni akaratát; ha ezek az emberek feladják személyes akaratukat és belátásukat, akkor az összefüggéstelenné és kiszámíthatatlanná válás veszélyébe kerülnek.

Először meg kell szerezned a tökéletes őszinteséget annak érdekében, hogy biztos legyél abban, hogy nem csapod be önmagad, és nyilvánvaló bizonyítékkal kell rendelkezned, hogy az tényleg az Isteni Akarata ami mozgat és irányít téged.

1969. december 22.

248. Az embereknek a világban két fényforrása van: a kötelesség és az elv; de annak, aki átállt Isten oldalára, egyikre sincs szüksége, és felváltotta őket Isten akaratával. Ó te isteni eszköz, ha az emberek gyaláznak emiatt, ne törődj vele, hanem haladj tovább utadon, mint a szél vagy a nap, támogatást nyújtva és pusztítást hozva.

249. Nem azért tett Isten a sajátjává, hogy az emberek dicséretét begyűjtsd, hanem hogy félelmet nem ismerve teljesítsd a parancsait.

250. Isten színházaként fogadd el a világot; te légy a Színész maszkja, és hagyd, hogy rajtad keresztül játssza a szerepét. Ha az emberek dicsőítenek vagy kifütyülnek, tudd, hogy ők is maszkok, és a belül lévő Istent tekintsd egyedüli kritikusodnak és közönségednek.

Az első szükséges dolog tudatában lenni az Isteni Akaratnak, és ennek érdekében meg kell tenni azt az egyet, amit muszáj, többé nem birtokolni egyetlen vágyat vagy személyes akaratot sem.

Ennek legjobb módja az Isteni Tökéletesség felé való törekvés, teljesen átadni magunkat Neki, és minden elégedettségünkért Őrá támaszkodni.

Minden más ennek eredményeképp fog bekövetkezni.

1969. december 23.

251. Ha Krisna egyedül lenne az egyik oldalon, és a felfegyverezett és megszervezett világ a hadseregeivel és robbanó lövedékeivel és géppuskáival a másikon, akkor is részesítsd előnybe az isteni egyedüllétedet. Ne foglalkozz vele, ha a világ keresztülmegy a testeden, és robbanó lövedékei darabokra tépnek, és lovassága formátlan iszappá tapossa szét tagjaidat az út szélén; mert az elme mindig csalóka látszat és a test tetem. A burkolataitól megszabadult szellem kiterjed és diadalmaskodik.

Ez az, ami közli velünk, hogy az egyetlen lehetséges választás, egyesülni az Istenivel mindennek ellenére, még az egész világ ellenére is, mert a világnak csak látszólagos a szellemi és fizikai ereje, miután az Isteni rendelkezik az Igazság örök hatalmával.

1969. december 26.

252. Ha azt gondolod, hogy a vereség a vesztedet jelenti, akkor ne indulj a harcba, még ha te is lennél az erősebb. Mert a Sorsot senki nem vásárolta meg, és az Erő sincs lekötelezve a birtokosa felé. A vereség azonban nem a vég, az csak egy kapu vagy egy kezdet.

253. Azt mondod, kudarcot vallottam. Mondd inkább azt, hogy Isten körözve halad a Célja felé.

254. Miután leigázott a világ, megfordulsz, hogy megszerezd Istent. Ha a világ erősebb nálad, azt hiszed, Isten gyengébb? Fordulj felé inkább a parancsáért és erőért, hogy teljesítsd azt.

Istennek miért szükséges "körözve haladni a Célja felé"? Ő könnyen és azonnal elérheti, ha akarja és mindenki munkáját könnyebbé és hatékonyabbá teheti.

Sri Aurobindo biztosan nem mondta azt, hogy "Istennek" körözve kell haladni, mivel ő mindenható; de hatalma nem egy olyan önkényes fajta, mint ahogyan azt az emberek értik.

Hogy megértsünk bármit is ebből, kezdjük azzal, hogy tudni és érezni kell, hogy nincs az egész univerzumban semmi, ami nem az ő mindenhatóságának kifejezése és mindenható akarata lenne; és csak a Vele való tudati egyesülés vezet ahhoz, hogy megértsük ezt, nem mentálisan, hanem a tudatosságnak egy megtapasztalásán és vízión keresztül.

Az Ő általános tudatosságában, még a legszélesebb intelligenciával is, az ember csak egy elenyésző részét képes felfogni a teremtésnek és így nem értheti, és még kevésbé ítélheti meg.

És ha siettetni akarjuk a világ átalakulását, a legjobb, amit tehetünk, hogy átadjuk magunkat fenntartás és számítás nélkül annak, AMI tudja.

1969. december 28.

255. Amíg egy ügy mellet egy lélek is van, aki felfoghatatlan a hitében, addig az ügy nem veszhet el.

256. A logikus értelem nem nyújt támpontot ehhez a hithez - mormolod. Ostoba! Ha adna, akkor nem lenne szükséges és kívánatos a hited.

257. A hit egy rejtett tudás homályos és gyakran elferdített visszatükröződése a szívben. A hívőt gyakran jobban gyötrik a kétségek, mint a legmegrögzöttebb szkeptikust. Kitart, mert van benne valami tudatalatti, amelyik tud. Az tolerálja mind a vak hitét, mind a homályos kétségeit, és annak feltárulása felé vezeti, amit tud.

Jó az, ha valaki "vak hittel" rendelkezik kérdések és következtetések nélkül?

Amit az emberek általában vak hitnek hívnak, az valójában, amit néha az Isteni Kegyelem azoknak ad, akik intelligenciája nem elég fejlett ahhoz, hogy igazi tudást birtokoljon. Tehát a vak hit lehet valami nagyon tiszteletreméltó, bár természetesen világos, hogy az, aki igazi tudással rendelkezik, egy messze felsőbbrendű pozícióban van.

1969. december 29.

Melyik síkhoz tartozik a hit - szellemi vagy testi?

A hit egy kizárólagosan testi jelenség.

1969. december 30.

258. A világ azt hiszi, hogy a fény és az értelem mozgatja, de valójában a hitei és ösztönei hajtják.

259. Az értelem alkalmazkodik a hithez vagy igazolást fejt ki az ösztönökhöz, de a sugallatot tudat alatt kapja; emiatt az emberek az gondolják, racionálisan cselekszenek.

260. Az értelem egyetlen szerepe, hogy elrendezze és elbírálja az észleléseket. Önmagában nem rendelkezik sem a biztos következtetés levonásának bármilyen eszközével, sem cselekvésre irányuló bármiféle paranccsal. Amikor úgy tesz, mintha létrehozna vagy ösztönözne, akkor más közvetítőket álcáz.

261. Amíg nem teszel szert Bölcsességre, addig az értelmet használd Isten által rendelt céljaira, a hitet és az ösztönt pedig az övükére. Miért kellene a tagjaidat háborúba sodornod egymás ellen?

Melyek a legmagasabb értelmi, hitbeli és ösztönös célok a hétköznapi életben és a spirituális életben?

Mindnek megvan a saját a természete szerinti szándéka és a célja, amit meg akar valósítani a hétköznapi életben.

Ami a spirituális életet illeti, csak egy céllal rendelkezik: ismerni az Istenit és egyesülni Vele, minden lehetséges eszközzel és a hit segítségével, mely természetesen a leghatalmasabb motiváló erő a kezdők számára.

1969. december 31.

262. Légy mindig figyelmes, és cselekedj gyarapodó megérzéseid fényében, de ne csak az érvelő agyad megérzései szerint. Isten a szívhez szól, amikor az agy nem képes őt megérteni.

263. Ha a szíved azt mondaná neked: "Ez így és ilyen módon és ekkor történik," ne higgy neki. De ha Isten a parancsának tisztaságát és kiterjedtségét nyújtja neked, akkor hallgass rá.

264. Amikor megkaptad a parancsot, csak azzal törődj, hogy teljesítsd. A többi Isten akarata és rendelkezése, amit az emberek véletlennek és szerencsének és végzetnek hívnak.

Ez nyilvánvalóan az elme csendje, amely képes észlelni az Isteni Parancsait. A tudás igaz útja a szavak és gondolatok fölött van.

Amikor ez a jelenség bekövetkezik, nagyon világossá válik, hiszen először az Isteni Parancsot tudjuk, és a leíró szavak csak azután jönnek.

1970. január 1.

265. Ha a célod nagy és eszközeid kevesek, cselekedj mégis; mert csak a cselekvés által tudnak ezek számodra gyarapodni.

266. Ne törődj az idővel és a sikerrel. Játszd végig a szereped, akár bukásra rendeltetett, akár boldogulásra.

267. Három forma van, amelyben érkezhet a parancs: természetedben az akaratban és hitben, az eszményedben, amelyben a szív és az agy egyetért, és az Ő vagy az Ő angyalainak a hangján.

268. Vannak idők, amikor a cselekvés esztelen vagy lehetetlen; akkor merülj a tapaszjába ¹ valamiféle fizikai magányban vagy a lelked visszavonultságában, és várd, bármi legyen is az isteni szó vagy megnyilvánulás.

269. Ne ugorj túl gyorsan minden hangra, mert vannak hazug szellemek, amelyek készek becsapni téged; de legyen a szíved tiszta, és ezután hallgass oda.

Valóban rendkívül fontos, hogy ne fogadjunk el minden egyes hangot olyannak, mintha az Istenitől jönne, mert egyesek hajlamosak engedelmeskedni egy csaló parancsainak is. Csak egyetlen egy garancia van, amely minden személyes vágy teljes hiánya, még az Isteni szolgálása vágyának, és a totális békében való elmerülés tényének is. Csak ekkor lehetünk biztosak saját belátásunkban.

1970. január 3.

¹ Szigor, spirituális fegyelem. _(vissza)

270. Vannak idők, amikor Isten, úgy tűnik, hajlíthatatlanul a múlt pártján áll; akkor az, ami volt és van, szilárdan ül, akár egy trónon, és egy megmásíthatatlan "Én leszek"-be burkolja önmagát. Tarts ki ekkor rendületlenül, még ha úgy is tűnik, a mindenség Urával szállsz harcba, mert ez az Ő legkeményebb próbatétele.

271. Nincs minden eldöntve, amikor egy ügy emberi szempontból elveszett és reménytelen; csak akkor van minden eldöntve, amikor a lélek feladja az erőfeszítését.

Ez az, ami biztat minket, hogy ne engedjük magunkat befolyásolni a látszatok által és arra, hogy kitartsunk törekvéseink mellett, még akkor is, ha úgy tűnik, semmi eredményük sincs.

Az életben azt kell tennünk, amit kinyilatkoztattak nekünk, mint az igaz dolgot, amit véghez kell vinni, még akkor is, ha mások gúnyolnak és kritizálnak; az emberek véleményének nincs értéke, az Isteni Akarat önmagában igaz és győzedelmeskedni fog.

1970. január 4.

272. Az, aki magas spirituális rangokat szeretne elnyerni, vég nélküli próbákon és vizsgáztatásokon kell, hogy keresztülmenjen. De a többség mindent megtesz, csakhogy megvesztegesse a vizsgáztatót.

273. Harcolj, amíg csak szabad a kezed, a kezeddel és a hangoddal és az agyaddal és minden fajta fegyverrel. Vasra vagy verve az ellenség várbörtönében, és betömték a szádat, hogy elnémítsanak? Harcolj a csendes mindent ostrom alá vevő lelkeddel és a messzire kiterjedő akaraterőddel, és amikor halott vagy, még mindig harcolj azzal a világot-körülölelő erővel, amely Istenből jött beléd.

Az igazság bonyolult és fárasztó hódítás. Valakinek egy igaz harcosnak kell lenni ahhoz, hogy véghez lehessen vinni ezt a hódítást, egy harcosnak, aki nem fél semmitől, sem az ellenségektől sem a haláltól, mivel az egész világgal szemben, testtel vagy test nélkül, a küzdelem folytatódik és Győzelemmel zárul.

1970. január 6.

274. Azt gondolod, hogy az aszkéta a barlangjában vagy a hegycsúcsán egy kő lenne és egy semmittevő? Mit tudsz te? Lehet, hogy megtölti a világot az akaratának hatalmas árjaival, és megváltoztatja azt lélek-állapotának nyomásával.

275. Az, amit a megszabadult lát a lelkében, annak hegycsúcsain, azok a hősök és próféták kinőnek az anyagi világban, hogy kinyilatkozzanak és megvalósítsanak.

276. A teozófusok tévednek a körülményekben, de a lényegben igazuk van. Ha a Nagy Francia Forradalom végbement, az azért történt, mert egy lélek az indiai csúcsokon Istenről, mint szabadságról, testvériségről és egyenlőségről álmodott.

Ez csupán megmutatja nekünk, hogy a lélek ereje messze nagyobb, mint minden anyagi hatalom. De mindkettő nélkülözhetetlen a megvalósításhoz.

1970. január 7.

277. Minden beszéd és cselekvés az örök Csendből jön, előkészítve.

278. Az Óceán mélyén nincs semmilyen nyugtalanság, de fent ott van ujjongásának az örömteli robaja és part felé száguldása; így van ez a megszabadult lélekkel is az erőszakos cselekedetek közepette. A lélek nem cselekszik; csak önmagából lélegzi ki az elemi erejű cselekvést.

Ez újra elmondja nekünk, hogy Az idézi elő a cselekvést. A Tudatosság és a Hatalom melyek a cselekvésben testesülnek meg, teljesen különböznek az egyénektől, akik ezt anyagilag valósítják meg, és azt gondolják tudatlanságukban, hogy ők a cselekvés kezdeményezői.

1970. január 8.

279. Ó, Isten harcosa és hőse! Hol van számodra szomorúság vagy szégyen vagy szenvedés? Mert az életed dicsőség, tetteid szent áldozatok, a győzelem a megdicsőülésed, a vereség a diadalod.

Annak, aki teljesen az Isteninek szentelt, annak nem lehet szégyene sem szenvedése, az Isteni mindig vele van, és az Isteni Jelenlét minden dolgát dicsőséggé változtatja.

1970. január 9.

280. Alacsonyabb tagjaid még szenvedik a bűn és a szomorúság megrázkódtatását? De fent, általad látva vagy látatlanul, ott ül a lélek, fenségesen, higgadtan, szabadon és diadalmasan. Hidd el, hogy az Anya még mielőtt az véget ér, be fogja végezni munkáját, és létezésednek földjét örömmé és tisztasággá alakítja.

281. Ha nyugtalan a szív benned, ha hosszú ideje nem érsz el fejlődést, ha az erőd ellankadt és zúgolódsz, emlékezz mindig Szerelmünk és Urunk örök szavára: "Megszabadítalak téged minden bűntől és rossztól; ne bánkódj."

Itt, amit Sri Aurobindo léleknek hív, az az Isteni Jelenlét mindannyiunkban; és a bizonyosság a bennünk lévő állandó Jelenlétről enyhíti minden bánatunkat, meggyőzve minket a biztos végső győzelemről.

1970. január 10.

282. Tisztaság van a lelkedben; de ami a cselekedeteket illeti, hol van az ő tisztaságuk vagy tisztátlanságuk?

Sri Aurobindo a tisztaság szót nem a hétköznapi erkölcsi értelemben használja. Számára a "tisztaság" egyenlő a "kizárólag az Isteni hatása alatt lenni"-vel, csak az Istenit megnyilvánitani.

Jelenleg, nincs ehhez hasonló cselekedet a Földön.

1970. január 12.

283. Ó Halál, álcázott barátunk és kedvező alkalmak teremtője, ne habozz előre megmondani, mikor nyitod ki a kaput; mert mi nem azok közül vagyunk, akiket megremegtet a kapuvas nyikorgása.

284. A halál olykor egy goromba komornyik; de amikor lecseréli a földnek ezt a palástját arra a ragyogóbb öltözékre, akkor megbocsáthatók a durva játékai és arcátlanságai.

285. Ki fog téged elpusztítani, Ó halhatatlan lélek? Ki fog kínozni téged, Ó te örökké boldog Isten?

Miért van a halál a bánattal társítva a kezdetek óta?

Az emberi tudatlanságot és egoizmust a bánat idézi elő. De ez a bánat szerepet játszik az emberiség evolúciójában is.

1970. január 13.

Milyen szerepet játszott a bánat az emberiség evolúciójában?

Bánat, vágy, szenvedés, ambíció és az érzésekben és érzékelésekben végbemenő minden hasonló reakció, mind hozzájárul ahhoz, hogy a tudatosság kiemelkedjen a tudattalanból, valamint, hogy e tudatosságot ráébressze a fejlődésre törekvő akaratra.

1970. január 14.

286. Amikor tagjaid örömest szerelmet vallanának a fásultságnak és a gyengeségnek, gondolj erre: "Én vagyok Bacchus és Arész és Apollo; és én vagyok Ágni, a tiszta és legyőzhetetlen; én vagyok Szurja, az örökké nagyszerűen lángoló."

287. Ne riadj vissza belül magadban a dionüszoszi sírástól és mámortól, de gondoskodj róla, hogy ne légy szalmaszál ezeken a hatalmas hullámokon.

288. Meg kell tanulnod magadban elviselni az összes isteneket, és soha meg nem inogni a beözönlésüktől, vagy megtörni a súlyuk alatt.

Ez tanítja meg az embert, hogy ne legyen a különböző vallások istenei által irányítva, vagy megfélemlítve; mivel, mint emberi lény, magában hordozza a Legfelsőbb Úrral való egyesülés, és az Ő létezésének tudatában élés lehetőségét.

1970. január 15.

289. Az emberiség ráunt az erőre és az örömre, és erénynek nevezte a szomorúságot és a gyengeséget, ráunt a tudásra, és szentségnek nevezte a tudatlanságot, ráunt a szeretetre, és felvilágosodásnak és bölcsességnek nevezte a szívtelenséget.

290. Sok fajta béketűrés létezik. Láttam egy gyávát odanyújtani az arcát, hogy sújtsanak le rá; láttam egy fizikailag gyenge embert nyugodtan és áthatóan nézni a bántalmazót, amikor az erős és öntelt durva ember megütötte őt; láttam Isten megtestesülését szeretettel mosolyogni azokra, akik megkövezték őt. Az első nevetséges volt, a második félelmetes, a harmadik isteni és szent.

Sri Aurobindo elmondja nekünk, hogy a szeretet minden körülmények között való sugárzása egy jele az Isteniségnek, Ő egyenlő szeretettel van az iránt aki megüti, és az iránt aki imádja Őt - micsoda lecke az emberiségnek!

1970. január 17.

291. Nemes lélekre vall megbocsátani a saját sérelmeidet, de nem annyira nemes megbocsátani a másokon elkövetett igazságtalanságokat. Mégis, bocsásd meg ezeket is, de amikor elengedhetetlen, higgadtan állj bosszút.

292. Amikor ázsiaiak mészárolnak, az kegyetlenkedés; amikor európaiak, az katonai kényszer-helyzet. Értékeld a különbségtételt, és merengj el ennek a világnak az erényein.

Mindez arra ösztönöz minket, hogy igazán mélységesen átérezzük az emberi ítélőképesség ostobaságát, mely az önérdeken és az ego reakcióin alapszik.

Mindaddig, amíg az emberek megmaradnak a jelenlegi tudatlanságuk állapotában, ítélőképességük és gondolataik értéktelenek az Igazság arcában és így is kell rájuk tekinteni.

1970. január 20.

293. Nézzétek a túl felháborodottan erényeseket. Nemsokára rájöttök, hogy éppen azt a bűnt követik el vagy nézik el, amelyről olyan indulatosan elítélő bírálatot mondtak.

294. "Nagyon kevés az igazi képmutatás az emberek között." Igaz, de nagyon sok a mesterkedés és még több az önáltatás. Az utolsónak három fajtája van: tudatos, tudatalatti és fél-tudatos; de a harmadik a legveszélyesebb.

Számomra úgy tűnik, hogy a tudatos önáltatás a legrosszabb, nem igaz?

A tudatos önáltatás ritka, mivel magába foglalja a tudatosság nagy fejlődését, a züllött megtévesztő akarattal együtt, mely elvezet a legveszélyesebb típusú csaláshoz; de talán ezt a legegyszerűbb kezelni is, hiszen a tudatosság már felébredt így csupán a tévedés felismerésére van szükség, és arra, hogy meghozza az elhatározást kijavításáról, annak érdekében, hogy megszerezze a hatalmat, hogy azt meg is tehesse.

A többieknek előbb tudatossá kell válniuk abban, amit csinálnak és ez általában sok időbe telik.

1970. január 21.

295. Ne csapjon be az emberek erényének színlelése, és ne is keltsenek utálatot nyílt vagy titkos bűneik. Ezek a dolgok elengedhetetlen csoszogások az emberiség hosszú átmeneti korszakában.

296. Ne taszítson a világ aljassága; a világ egy sebzett és mérges kígyó, amely egy elrendelt vedlés és tökéletesség felé csúszik-mászik. Várj; mert ez egy isteni fogadás, és ebből a hitványságból, Isten fog kiemelkedni, ragyogóan és győzedelmesen.

Sri Aurobindo elmondja nekünk, hogy az ember egy átmeneti lény és hogy a világ összes szenvedéséből felbukkan egy, az Isteni megnyilvánulására alkalmas világosság lénye.

Így, mindazok, akik nem elégedettek a világgal úgy amilyen, tudniuk kell, hogy törekvésük nem hiábavaló, és hogy a világ változik.

Ha a felszentelés és erőfeszítés összekapcsolódik a törekvéssel, a dolgok gyorsabban történnek.

1970. január 22.

297. Miért hőkölsz vissza egy álarctól? Utálatos, groteszk és irtózatos külseje mögül Krisna nevet ostoba dühödön, még ostobább megvetéseden vagy undorodon, és legostobább rettegéseden.

298. Amikor azon kapod magad, hogy lenézel másokat, akkor vizsgáld meg a szívedet, és nevess a saját butaságodon.

Ez csupán a mi mentális elgondolásunk mely groteszk és utálatos dolgokat lát, vagy azok tényleg olyanok, mint amilyennek mi látjuk őket? És ugyanez vonatkozik a szépségre is, nem igaz?

Az biztos, hogy a fizikai világ jelenlegi állapotában, a látszatok még mindig nagyon félrevezetőek, a fizikai szépség nem mindig egy szép lélek jele, és egy csúnya vagy groteszk test talán egy zsenit vagy egy fénylő lelket palástol.

De annak, aki nagyobb belső érzékenységgel rendelkezik, a látszatok többé nem félrevezetőek és képes érzékelni a csúnyaságot elrejtve egy csinos arc, valamint a szépséget palástolva a csúnyaság maszkja alatt.

Vannak olyan esetek is, és ezek egyre inkább számossá válnak, ahol a látszat fedi a belső valóságot, amely ekkor láthatóvá válik mindenki számára.

1970. január 23.

299. Kerüld a hiábavaló vitatkozást; de véleményt szabadon válts. Ha vitatkoznod kell, tanulj az ellenfeledtől; mert még egy bolondtól is, ha nem a füleddel és az érvelő elméddel hallgatsz, hanem lelked fényével, sok bölcsességre tehetsz szert.

300. Minden dolgot változtass mézzé; ez az isteni élet törvénye.

301. A magánjellegű vitákat mindig el kellene kerülni; de ne hátrálj meg a nyilvános ütközettől; viszont még ott is becsüld meg ellenfeled erejét.

302. Amikor olyan véleményt hallasz, ami nem tetszik neked, vizsgáld meg, és találd meg benne az igazságot.

Ha őszintén az Igazságnak megfelelően akarsz élni, tudnod kell, hogy mindenből tanulhatsz, és hogy minden pillanatban megvan a lehetőséged a fejlődésre. Sokszor egy nagy ostobaság fedhet fel egy nagy világosságot számodra, ha tudod, hogyan lásd meg.

1970. január 24.

303. A középkori aszkéták gyűlölték a nőket, és azt gondolták, Isten a szerzetesek megkísértésére teremtette őket. Engedtessék meg, hogy emelkedettebben gondolkodjunk mind Istenről, mind a nőről.

304. Ha egy nő megkísértett, az az ő hibája vagy a tiéd? Ne légy ostoba és önámító.

305. Két módja van, hogy elkerüld a nő csapdáját; az egyik: őrizkedni minden nőtől, és a másik: szeretni minden lényt.

Mi kellene hogy legyen ideális egy modern nő számára egy átlagos életben?

Egy átlagos életben, a nőknek annyi ideájuk lehet, amennyit csak akarnak, ez nem igazán fontos. (Később, Anya hozzátette, "Egy átlagos életben a nők számára a jó egészség és a harmónia az ideális.")

Spirituális szempontból, férfiak és nők egyenlők azon képességükben, hogy felismerjék az Istenit. Mindegyiknek a maga módján kell megtennie és saját lehetőségei szerint.

1970. január 25.

306. Az aszkétaság kétségtelenül nagyon gyógyító hatású, egy barlang nagyon békés, és a hegytetők csodásan kellemesek; a szerepedet mégis úgy játszd a világban, ahogy azt Isten kívánta tőled.

Sri Aurobindo megmutatja nekünk hogy az ember lehet aszkéta választása szerint és nem lemondásból; és így teszi érthetővé hogy, az Úr szolgájának lenni és csak az Ő akarata szerint cselekedni, egy sokkal magasabb állapot mint bármely személyes, nem számít hogyan tűnhet szentnek.

1970. január 26.

307. Háromszor nevetett Isten Sankarán: először, amikor visszatért, hogy elégesse az anyja holttestét, akkor megint, amikor magyarázattal látta el az Isa Upanisadot, és harmadszor, amikor tétlenséget hirdetve végig viharozott Indián.

Az Úr nevetett, amikor ez az ember, aki úgy gondolta, hogy önmaga olyan bölcs, a szabályok betartásával, szükségtelen szavak írásával, és azért mutatta a túlzott tevékenykedés példáját, hogy tétlenséget prédikáljon.

1970. január 27.

308. Az emberek csak a sikerért dolgoznak, és ha elég szerencsések, hogy kudarcot valljanak, az azért van, mert a Természet bölcsessége és ereje az intellektuális okosságuk fölé kerekedett. Egyedül Isten tudja, mikor és hogyan kell bölcsen hibázni és eredményesen kudarcot vallani.

309. Ne bízz abban az emberben, aki soha nem vallott kudarcot és soha nem szenvedett; ne kövesd a szerencséjét, ne harcolj a lobogója alatt.

310. Ketten alkalmatlanok a nagyságra és a szabadságra: az az ember, aki soha nem volt rabja egy másiknak, és az a nemzet, amelyik soha nem volt idegenek igája alatt.

Bizonyos alapvető tulajdonságok csak a szenvedésen és nehézségeken keresztül tudnak fejlődni. Az emberek tudatlanságukban elmenekülnek ezektől, de a Legfelsőbb Úr fejlődésük felgyorsítása érdekében rájuk rója azokra, akiket kiválasztott, hogy képviseljék őt a földön - mert ő a Legfelsőbb Bölcsesség..

1970. január 28.

311. Ne rögzítsd az időt és a módot, amikor és ahogy az eszmény beteljesül. Dolgozz, és hagyd Istenre, a minden-tudóra az időt és a módot.

312. Úgy dolgozz, mintha az ideált gyorsan és az életed során kellene beváltani; tarts ki rendületlenül, mintha tudnád, hogy ez nem lesz meg, hacsak nem fizetsz még ezer év munkájával érte. Az amit nem mersz elvárni az ötödik évezredig, a holnap hajnalban lehet, hogy kivirágzik, és az, amit remélsz és ami után epekedsz ma, lehet, hogy a századik eljöveteledre van kijelölve számodra.

Ez pontosan az a hozzáállás ahogyan mindannyiunknak kellene az átalakuláshoz: annyi energia és lelkesedés, mintha az bizonyosan megvalósított jelenlegi életünkben, annyi türelem és kitartás mintha nekünk évszázadok szükségeltetnének megvalósítani azt.

1970. január 29.

313. Közülünk minden embernek még egy millió élete van, amit a földön teljesítenie kell. Minek akkor ez a sietség és lármás követelőzés és türelmetlenség?

314. Gyorsan és nagyokat lépkedj, mert a cél messze van; mert a Mestered vár rád az utazásod végén.

Itt is, mint mindig, Sri Aurobindo a kérdés összes aspektusát látja és miközben nyugalmat és türelmet hirdet a nyugtalannak, ébreszti és hirdeti az energiát a tétlennek. Az ellentétek egyesítésében rejlik az igazi bölcsesség és a teljes hatékonyság.

1970. január 30.

315. Unom a gyermeteg türelmetlenséget, amely kiabál és szitkozódik és tagadja az ideált, mert az Arany Hegyeket nem lehet a rendelkezésünkre álló rövid idő vagy néhány futó évszázad alatt elérni.

316. Vágy nélkül tűzd ki lelkednek a végcélt, és tarts ki mellette a benned lévő isteni erővel; akkor a végcél maga fogja megalkotni az eszközeit, sőt mi több, maga válik saját eszközévé. Mert a végcél Brahman, és az már valóra van váltva; tekints rá mindig Brahmanként, tekints rá a lelkedben mindig úgy, mint ami már valóra van váltva.

Persze, mindannyian hordozzunk lelkünkben az örök utazásnak az isteni végét, és a személyes alkalmatlanságunk az egyetlen dolog, amely megakadályozza, hogy azonnal tudatában legyünk ennek.

Teljes és feltétel nélküli megadás, a Legfelsőbb Úrnak, (Brahman) az egyetlen és csodálatos módja, gyógyítani ezt az alkalmatlanságot.

1970. február 1.

317. Ne az értelemmel tervezz, hanem hadd rendezze el terveidet számodra az isteni látásod. Amikor egy eszköz érkezik hozzád elvégzendő dologként, tedd azt céloddá; ami a végcélt illeti, az a világban megvalósulóban van, a lelkedben pedig már megvalósult.

318. Az emberek az eseményeket befejezetleneknek látják, amelyekért küzdeni kell és amelyeket véghez kell vinni. Ez egy hamis látásmód; az eseményeket nem okozzák, azok kifejlődnek. Az esemény Brahman, és már régóta teljesült, most pedig manifesztálódik.

Valaki mondhatná erre így: minden létezik öröktől fogva, és mi fokozatosan leszünk tudatában annak amit anyagi világnak hívunk.

Ez a látásmód és beszéd a közönséges emberi tudatosságnak egy teljes megfordulása.

1970. február 2.

319. Ahogyan egy csillag fénye évszázadokkal azután éri el a földet, hogy a csillag megszűnt létezni, Brahmanban már kezdetben létrejött esemény ugyanúgy nyilvánítja ki magát leplezetlenül most az anyagi tapasztalásunkban.

Igen, de a Brahman azon rendelkezése, miszerint részt kell vennünk az eseményen, ugyanarra a pillanatra nyúlik vissza, és a kapcsolatuk ugyanaz marad. Tehát az egyetlen dolog, ami számít nem a személyes impulzus, hanem a Brahmantól kapott megbízás szerint cselekedni.

1970. február 4.

320. A kormányok, társadalmak, királyok, rendőrség, bírák, intézmények, egyházak, törvények, szokások, hadseregek ideiglenes szükségletek, amelyek néhány évszázad-csoportra kényszeríttettek ránk, mert Isten elrejtette az arcát előlünk. Amikor ismét megjelenik nekünk igazságában és szépségében, akkor ebben a fényben azok el fognak tűnni.

321. A végén az anarchikus az ember igazi isteni állapota, ahogy kezdetben is; de a kettő között egyenesen az ördöghöz és annak országába vezetne minket.

Az Anarchikus állapot minden egyénnek az önmaga-kormánya. És ez a tökéletes kormány csak akkor lesz, ha minden egyén tudatosítja a belső Istenit és engedelmeskedik Őneki, és Őneki egyedül.

1970. február 5.

322. A társadalom kommunista alapelve ugyanúgy fölötte áll az individualistának, ahogyan a testvériség az irigységnek és egymás kölcsönös lemészárlásának; viszont az Európában kitalált Szocializmus teljes gyakorlati rendszere rabiga, zsarnokság és börtön.

323. Ha a kommunizmus valaha is sikeresen újjászerveződik a földön, akkor annak a lélek testvériségén és az egoizmus halálán kell alapulnia. Egy erőltetett egyesülés és egy mechanikus elvtársiasság egy világméretű fiaskóban végződne.

324. Egy kommunista társadalomhoz az egyetlen használható kiindulási pont a megvalósított Védanta. Ez a Kereszténység, az Iszlám és a Puranikus Hinduizmus által megálmodott szentek országa.

Ahogy Sri Aurobindo olyan jól mondja nekünk, hogy az individualizmus egyfajta legitimált irigység, az egyén uralma önmaga felett.

Ám az egyetlen igazi orvosság, a Legfelsőbb Úr minden lényben jelenlevő és tudatos, kizárólagos és egyetemes uralma, egy átmeneti kormányzattal azokból, akik valóban tudatosak Őróla és teljesen megadták magukat az Ő akaratának.

1970. február 7.

325. "Szabadság, egyenlőség, testvériség" - kiáltották a francia Forradalmárok, de igazából a szabadságot csak egy adag egyenlőséggel gyakoroljuk még mindig; ami a testvériséget illeti, csak egy Káin - és egy Barabbás - féle testvériséget hívtak életre. Ez néha Trösztnek vagy Kartellnek néha pedig Európa Egyetértésének hívja magát.

326. "Mivel a szabadság megbukott" - kiáltja Európa modern gondolkodása - "próbáljuk meg a szabadságot együtt az egyenlőséggel, vagy, miután a kettőt kicsit nehéz összepárosítani, az egyenlőséget a szabadság helyett. Ami a testvériséget illeti, az lelhetetlen; ezért azt vállalati társulással helyettesítjük." De azt hiszem, Istent ezúttal sem fogjuk becsapni.

Mindeddig a szabadság, egyenlőség, testvériség csak hangosan hirdetett, de a gyakorlatba még soha át nem ültetett szavak, és nem lehet azokat gyakorlatba átültetni addig amíg az emberek maradnak, azok amik, az egójukkal és minden vágyaikkal uraltak, ahelyett, hogy lennének csak az Egy Legfelsőbb és páratlanul Isteni által uraltak.

1970. február 8.

327. India kommunális életének három bástyája volt: a faluközösség, a nagyobb egyesített család és a Szannjászinok rendjei; ezeket mind megtörték vagy megtörik a társadalmi élet egoisztikus elképzelésének nagy lépései; de ez végül is nem csak ezeknek a tökéletlen öntőformáknak a széttörése egy nagyobb és istenibb kommunizmus felé?

328. Az egyén nem lehet tökéletes mindaddig, amíg nem adta át mindazt, amit önmagának nevez, az isteni Lénynek. Ugyanígy, amíg az emberiség nem adja Istennek mindazt, amije van, addig soha nem jön létre egy tökéletes társadalom.

Sri Aurobindo ide írja világos és egyértelmű módon, amit én megpróbáltam kifejezni korábban, a tökéletességet nem lehet elérni mindaddig, amíg a Legfelsőbb Úr kormányzata nem felismert, és elismert, mindenütt és mindenben.

*
*   *

Szabadság csak akkor nyilvánul meg, ha minden ember ismeri, a Legfelsőbb Úr szabadságát.

Egyenlőség csak akkor nyilvánul meg, ha minden ember tudatossá válik a Legfelsőbb Úr tudatosságára.

Testvériség csak akkor nyilvánul meg, amikor az emberek úgy érzik, hogy a Legfelsőbb Úrnak egyformán szülöttei és egyek az Ő Egységében.

1970. február 9.

329. Semmi sem kicsi Isten szemében; semmi se legyen kicsi a tiédben. Az isteni energiának ugyanannyi munkáját szenteli Ő egy kagylóhéj megformázására, mint egy birodalom létrehozására. Ami téged illet, nagyobb dolog, ha egy jó cipész vagy, mint egy fényűző de alkalmatlan király.

320. Jobb a tökéletlen tehetség és hatékonyság a neked szánt munkában, mint egy megjátszott hozzáértés és látszólagos tökéletesség.

331. Nem az eredmény a cselekvés célja, hanem Isten örök gyönyörűsége a létesülésben, megfigyelésben és tevékenységben.

Nyilvánvaló, hogy egy cselekvés nagysága nem függ annak hatókörén, és annak tökéletessége nem függ a körülményeken vagy a külső feltételeken, hanem a felszentelés őszinteségén amellyel az megtörtént.

Azt csinálni, amit az Isteni akar tőled, a létezés teljes megszentelése során: csak ez az egy dolog számít; a cselekedet külső hatókörének nincs jelentősége.

1970. február 10.

332. Isten világa lépésről lépésre halad előre, teljesíti a kisebb egységet, mielőtt komolyan megkísérli a nagyobbat. Erősítsd meg először a szabad nemzeti érzést, ha valaha is szeretnéd, hogy a világ egyetlen nemzetté váljon.

333. A nemzetet nem a közös vér, közös nyelv vagy közös vallás hozza létre; ezek fontos segítségek és hatékony könnyítések. De ahol családi kötelékkel nem kapcsolódó emberek közösségei egy érzésben és egy törekvésben egyesülnek, hogy megvédjenek egy közös örökséget az őseiktől, vagy biztosítsanak egy közös jövőt az utódaik számára, ott már létezik egy nemzet.

334. A nemzeti jelleg a fejlődésben lévő, a család állapotán túllépő Isten nagy lépése; ezért a törzshöz és nemzetséghez való kötődésnek gyengülnie kell vagy meg kell semmisülnie, mielőtt egy nemzet megszülethet.

Így Sri Aurobindo feltárja számunkra a nagy politikai titkot, amelynek megvalósítása elvezethet bennünket minden nemzet egyesüléséhez és végül az emberiség egységéhez.

1970. február 11.

335. A család, a nemzet, az emberiség Visnu három nagy lépése egy elszigetelttől egy kollektív egység felé. Az első teljesült, a második tökéletességére még törekszünk, a harmadik felé kinyújtjuk a kezünket, és az úttörő munkára már történt kísérlet.

336. Az emberi faj jelen erkölcsiségével még nem lehetséges egy egészséges és tartós emberi egység; de semmi oka, hogy ne legyen egy ideiglenes közelítő megoldás a jutalma az intenzív törekvésnek és lankadatlan erőfeszítésnek. A Természet folytonos közelítő megoldásokkal és részleges megvalósításokkal és ideiglenes sikerekkel halad előre.

Ahogy Sri Aurobindo azt megjövendölte, a dolgok gyorsan mozognak, és az emberiség helyzete sokat változott mióta Sri Aurobindo elkezdett dolgozni a finom fizikaiban: az emberiség egységének ideája nagy előrelépést tett és szélesebb körben ismert.

1970. február 12.

337. Az utánzás néha egy jó tengerészkadet hajó; de soha nem fogja kitűzni a vezérhajó lobogóját.

338. Inkább akaszd fel magad, minthogy a sikeres utánzók hordájához tartozz.

Ez vonatkozik a művészekre és írókra - majdnem mind utánzók és másolók. És mégis csak az alkotók, azok akiknek valami újat mondani vagy mutatni, létrehozni kell.

1970. február 13.

339. A világban kusza a cselekedetek útja. Amikor Ráma, az Avatár megölte Válit,¹ vagy Krisna, aki maga Isten volt, meggyilkolta zsarnok nagybátyját, Kanszát, akkor ki mondja meg, hogy jót tettek-e, vagy gonoszat? Azt azonban képesek vagyunk érezni, hogy istenien cselekedtek.

Ez a páratlanul elegáns kifejezése annak, hogy a jó és a gonosz minden fogalma kizárólag emberi és értéktelen az Isteni szemében.

1970. február 16.

¹ Váli: a majmok királya. _(vissza)

340. A reakció tökéletesíti és előmozdítja a fejlődést, megnövelve és megtisztítva a benne lévő erőt. Ez az, amit a gyengék tömege nem képes megérteni, akik felhagynak minden reménnyel a kikötőjükbe éréssel kapcsolatban, amikor a hajó a viharos szél elől menekül, de a hajó Isten választott révje felé menekül, amelyet elrejt az eső és az Óceán barázdái.

Ez azt tanítja nekünk, hogy soha ne essünk kétségbe. Mert azok számára, akik szíve tiszta és van egy megingathatatlan hittük, a legrosszabb nyilvánvaló vereség csak egy leplezett út a végső győzelemhez.

1970. február 17.

341. A Demokrácia az emberi lélek tiltakozása volt az egyeduralkodó, a pap és a nemes szövetséges önkényuralma ellen; a Szocializmus az emberi lélek tiltakozása a plutokratikus demokrácia önkényuralma ellen; az Anarchizmus valószínűleg az emberi lélek tiltakozása lesz egy bürokratikus Szocializmus zsarnoki elnyomása ellen. Lármás és türelmetlen menetelés illúziótól illúzióig és kudarctól kudarcig - ez Európa fejlődésének metaforája.

342. A Demokrácia Európában a miniszter, a korrupt képviselő vagy a haszonleső kapitalista uralma, amit egy ingadozó néptömeg alkalmi szuverenitása álcáz; a Szocializmus Európában valószínűleg a hivatalnok és a rendőr uralma lesz, amit egy absztrakt Állam elvont szuverenitása álcáz. Hiú ábránd azt kérdezni, melyik a jobb rendszer; azt lenne nehéz eldönteni, melyik a rosszabb.

343. A demokrácia előnye az egyéni élet, szabadság és javak biztonsága az egyetlen zsarnok vagy a néhány önző személy szeszélyétől; bűne az emberiségben a nagyság hanyatlása.

Minden emberi kormányzat hazugság, vagy kiméra. Csak akkor reménykedhetünk, hogy egy napon a Föld az Igazsággal lesz irányított, ha ezt az Igazságot a Legfelsőbb Úr nyilvánvalóvá  teszi mindenki számára.

1970. február 18.